A „nagy” átalakítás

/ Molnár Andrea

avagy mire jó egy snassz notesz

Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a „wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.

Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.

  

 

Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.

Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.

Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.

 

 

 

 

Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.

  

  Belülre matricákat ragasztottam.

A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.

A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.

Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült  és  katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.

 

Mo Ru Na és egy japán „ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.

 

 

 

Ez a katakana „abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, „lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.

Szép napot!

 

 

 

 

Egy kis ez és egy kis az

/ Molnár Andrea

Dóra ládikája

Még tél elején találkoztam Dórával először személyesen, és biztosan ismeritek azt az érzést, amikor valaki annyira hasolóan gondolkodik dolgokról, mint ti, és mikor beszélgettek, észre sem veszitek, hogy repül az idő. Dóra akkor magával hozott egy kis natúr fadobozt, hogy szeretné, ha lefesteném neki valamikor. A karácsony előtti zsufi időszakban erre időm se lett volna, de idén az elsők között volt a teendők listáján. Sok támpontot nem kaptam tőle, így próbáltam, Dóra egyik – elég sokrétű – pinterest albumban összegyűjtött fotói között nézelődve ráhangolódni arra, hogy milyen is legyen. Hiszen megbízott bennem, rám bízta szinte ismeretlenül, és nem szerettem volna csalódást okozni Neki. Végül letisztázódtak a színek, és a technikák is összeálltak – minden megvolt a kivitelezéshez.

Felhasználtam: pebbles, dried moss, mistique, rose és lavander árnyalatú autentico krétafestékeket, használtam kétfázisú finomrepesztőt, gyöngyházas stencilpasztát ás üvegmaró pasztát a pentart-tól, valamint taupe színű autentico waxot a finomrepesztő apró vonalainak kiemeléséhez.

Az üveget leragasztottam, hogy még véletlenül se legyen semmi baja, majd az egészet lealapoztam pebbles színű krétafestékkel, utána második rétegként a rose és a mistique festékekkel foltosan átkentem. Majd a rosa-ra lavander-t, a mistique-re pedig dried mosst- mázoltam és száradás után kicsit megcsiszoltam. Így néhány helyen előbukkant a pebbles, a rose és a mistique árnyalat.

 

De így még nem volt igazán olyan összemosott hatása, mint ahogy elképzeltem, ezért vettem egy darabka pufis vastagabb müanyag csomagoló fóliát, ecsettel vékonyan kentem rá az egyes árnyalatokból, majd a felületre tunkoltam. Mind a négy színnel elkövettem ezt, és így már tetszett a végeredmény, ami után újabb csiszolás következhetett.

 

Rögzítettem a kiválasztott stencilmintát a tetejének a keretére, és átlósan két sarokra felvittem a gyöngyházas stencilpasztát. majd a többi részen a dried moss árnyalattal stencileztem folytatólagosan tovább, ugyanazt a kárómintát – közben mostam és forgattam a stencilt, mert nem szeretem ha monoton ugyanúgy ismétlődnek a mintegységek. 

Miután ez is megvolt, lekentem az egészet a kétfázisú finomrepesztővel, elegendő időt hagyva a két lépés között a száradásra, hogy minél szebb legyen. Másnap, az aprócska finom repedések kiemelése végett, átkentem az egész felületet taupe árnyalatú wax-al, és puha ronggyal lesimogattam a fölösleget. Most már visszacsavarozhattam a kis zárat.

Az üvegtető díszítéséhez kiválasztottam egy hőlégballon stencilt – ami szuperül illik a kárómintához – és  üvegmarót használtam hozzá a leírásnak megfelelően. Felülről nézve szinte észrevehetetlen, Azonban ha oldalról látjuk, az üveg ugye tükröződik a fényben, a megmart rész matt felülete viszont fehéresen látszik.

 

Az első találkozáskor Dóra meglepett pár kedves aprósággal, amit most viszonozni szerettem volna, így készítettem neki a dobozkába egy enyhén rózsaillattal is töltött, selyemmasnis tűpárnát levendula színű lenvászonból, és pakoltam még mellé mindenféle apróságot.
  

Köszönöm, hogy velem tartottál! Hamarosan cuki, szerelmetes dolgokat mutatok, hiszen két hét és itt a Bálint nap.

 

 

Stílusosan

/ Molnár Andrea

cikiből – cuki

Anyósék konyhájában teljesít szolgálatot ez a kis rétegelt lemezből készült nem túl dizájnos papírzsepi tartó, amit nem bírtam már nézni abban az állapotban – főleg úgy, hogy egy általam festett kulcstartó szekrényke társaságában lesz majd. Ezért egyszerűen eltulajdonítottam egy időre és ma kezelésbe is vettem.

  

Nem nagy meló volt – főleg ilyen cuki segéddel – de a változás szerintem elég látványos lett. A kulcstartó kisszekrényt dried moss színre festettem, így ahhoz passzolóra szándékoztam mázolni eme remekművet. Kapott két réteg mistique árnyalatú festéket, dekorációnak pedig dried moss stencilmintát, amit alaposan visszacsiszoltam és koptattam is a széleken és az éleken.

  

  

Utolsó simításként egy leheletnyi taupe árnyalatú wax került rá, és egy alapos átdörzsölés. A mistique így veszített a babás pasztelles jellegéből, és átváltozott valami patinás szürkészöldre. Egyenesen imádom ezt a két zöldet, együtt pedig végképp nagy kedvenc lett.

Sok háztartásban van ezekből a natúr, ilyen-olyan tárolókból, és ezek lehetnek azért szépek is, nem csak hasznosak. Szóval bátran elő az ecsettel, egy kis festékkel és max. egy óra alatt belőled is varázsló lehet.

 

Egy újabb megmentett

/ Molnár Andrea

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika „megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.

 

 

Advent 2017

/ Molnár Andrea

Első nap

Szerettem volna valami meglepetést kitalálni az oldal követőinek is december minden napjára, hogy mindannyian egyre ünnepibb hangulatba kerüljünk, és hogy megmutassam, hogy mennyire fontos a saját magunk által készített apróság, amit szívből adhatunk.

Egy lomizáson találtam ezt a rekeszes fából készült tárolót, amit megtisztogattam, lefestettem, minden kis rekeszt beszámoztam – igen szerencsére pont 24 db van belőlük, éppen ezért is tetszett meg már akkor, mert rögtön arra gondoltam, hogy idén végre  legyen egy igazi reantik adventi naptár, ami – ugyan csak virtuálisan, de – minden napra tartogat egy meglepetést azoknak akik követik a munkásságomat.

Az első napra egy léghajót hoztam, vagyis hát igazából azzal érkezett az én kis adventi manóm. Mindenhez igyekszem alapos leírást készíteni, hogy bárki el tudja készíteni, hiszen örülök neki, ha valaki azért készít el valamit, mert látta nálam és tetszett neki.

Hozzávalók:

bordázott hungarocell gömb, spárga, festék, ragasztó, ecset, és mindenféle apróság amivel díszíteni lehet egy ilyesmit.

Elsőként lefestettem a nekem tetsző színekre a hungarocell gömböt, az akasztós részt kihagytam, mert oda kerültek a kötelek végei. Alulra egy kört festettem, hiszen ez egy hőlégballon lenne.

  

A kosárhoz egy vékony átlátszó lemezkére kört rajzoltam, és csigavonalban igyekeztem kialakítani az utazórész alját, majd az oldalát is, apránként felfelé haladva formáltam és ragasztottam a spárgát, és a kívánt magasságnál egyszerűen abbahagytam.

 

A ballon bordáiban elosztottam a köteleket amelyek a kosarat tartják, és amikor mindkét elem készen volt, kezdődhetett a szépítgetés. A párom tartotta a ballont, én pedig igyekeztem egyenesen aláilleszteni a kosarat. A ballon oldalára ívesen köteleket és gyöngysort ragasztottam, antikoltam sötét wax-al, majd a kosarat díszítgettem, és apró bronz csengettyűket ragasztottam rá súlyok gyanánt, kerültek rá aprócska hópelyhek is, és egy jó adag csillámpor. Végül egy antikbronz ékszerkupak és abba aprócska bársonyszalag, hogy tényleg tudjon lebegni.

  

Remélem tetszik nektek, és ösztönöztelek titeket a saját hőlégballonotok elkészítésére.

Kíváncsi vagy rá, hogy a holnapi rekeszbe mi kerül? Addig még aludni kell egyet 🙂

Szép napot kívánok!

Bogaras vagyok?

/ Molnár Andrea

Félix nyuszi nem nekem való!

 

A facebook-on bukkantam rá erre a cuki kis skót-kockás bőröndre, amire még a gyerekek kedvenc Félix nyuszija is fel volt ragasztva. Kis mérete viszont nagyon vonzó volt, és az egyre szaporodó kreatív kellékeim átlátható és rendezett tárolására bizony szükségem is van különféle tárolási lehetőségekre, amelyek praktikusságuk mellett, nem utolsó sorban dekoratívak is, és az én stílusomat tükrözik. Ez a kis kartonpapír-bőrönd sem úszta meg az átalakulást. Igaz menet közben változott picit a koncepció, de ez végül is előnyére vált.

Itt kezdődik a történet (cuki és csini meg minden, de azért nem tudtam magam elképzelni ezzel) :

 

Kezdetnek alapos törölgetés, nyúlkilakoltatás és kis csiszolás – na innen már nincs visszaút! A fa  merevítéseket is megcsiszoltam.

  

Első körben 1 réteg old white alapréteg, majd a kipróbálásra beszerzett Autentico krétafesték következett két rétegben Aged Zinc árnyalattal. A koptatás-visszacsiszolás miatt kellett a világos alap. Amikor ez megvolt, elővettem három stencilmintát, és találomra bemintáztam a bőröndke tetejét, After Rain árnyalattal. A stencilmintát nem szeretem ha nagyon határozottan jelen van és élesen körvonalazódik, azért jól megcsiszoltam az áttetsző waxréteg felvitele előtt.

  

A wax várhatóan mélyített a festék színén, ami addig is nagyon tetszett, de ezután már teljesen elvarázsolt.

  Wax nélkül és wax-al kezelve.

A bőröndke belsejét after rain árnyalatúra szerettem volna festeni, de sajnos a festék nedvességtartalma felhólyagosította az eredetileg bele ragasztott mintás papírt, ami száradás után sem simult vissza. Így az eredeti tervet el kellett vetnem, és picit továbbgondolni, hogy mit is kezdjek vele. Van ugyan még egy darabka színben is passzoló tapétám, de sajnos kevés lett volna, vegyesvágott kényszermegoldást pedig nem szerettem volna. Ezért támadt az az ötletem, hogy az egyik antik kéziszövött lenvásznam maradékát használom fel ide. Ez a darab nem volt túlságosan szép, volt rajta két kisebb folt is, amelyeket egész jól ki lehetett hagyni ebből a munkából.

De ha csak úgy simán használtam volna fel, akkor semmi különleges nem lett volna benne, viszont vérbeli bogaras csaj vagyok, így megkerestem azt a VW bogaras mintát amit épp ide képzeltem el. Így már pont telitalálat lett. Az autót transzferfolyadékkal vittem át a textilre, és közben cidriztem, hogy szépen sikerüljön, mert ez egy jó két tenyérnyi nagyságú minta, ami elég sötét is, szóval lehetett volna iszonyatosan rossz is a végeredmény. De sikerült, és nagyon tetszik!

  

majd az egy sorral lefestett belső részre fektettem, beigazítottam, és elkezdtem beragasztani az anyagot a kiskoffer belsejébe.

 

Ugyan a széleken visszahajtva ragasztottam le a vásznat – igazodva az eredetileg fém keretrész vonalához – de valami egyszerű szalaggal mégis szerettem volna kicsit keretet adni ennek a rögtönzött képnek. A szalagjaim között lapult ez a natúr pamutpántlika, a közepén húzódó varrott csíkkal. Tökéletesebbet el se tudtam volna képzelni ide.

 

Alakul … a visszahajtott szél már önmagában is szép, a bőröndke alsó részének a szélére ezért nem is ragasztottam a szalagból, hiszen ott minta sincs.

 

 

 

 

 

A szalag kezdete és vége pedig egy csajos masnit alkot.

 

 

 

 

 

 

És akkor a belső rész teljes pompájában 🙂

  

A külsö részen a fa merevítőkön  sötét wax-al kicsit még mélyítettem, és a műanyag fogantyún is frissítettem kicsit, hogy szép fekete legyen.

  

Emlékszel még a kiindulási állapotra? Hát merőben más lett, ugye?

  

Ezt már örömmel fogom nyitogatni, és büszkeség tölt el, ha ránézek. Egy darabig egy kedves ismerőssel festegettem – Rozália szintén egy bőröndöt csinosított.

Az Autentico festéke jól szerepelt és hamarosan jön egy újabb szín kipróbálása, hiszen lassan el kell döntenem, hogy a fiam antik pácos bútorainak kamaszosításához melyik árnyalatot fogom használni. És bevallom ezeket a főpróbákat nagyon élvezem.

Ha kérdésed van a munkafolyamatokkal kapcsolatban, vagy csak tanácsot szeretnél kérni, esetleg nálad is lapul otthon egy ilyen kis táska, de egy kis bátorításra van szükséged, mert nem mersz belevágni az átalakításba – nyugodtan keress, szívesen segítek amiben csak tudok.

 

 

 

 

Nem vagyunk arisztokraták, vagy mégis ?

/ Molnár Andrea

Lett egy inasunk !

Bevallom elég kreatívnak érzem magam, de amikor egy-egy alkalomra a páromnak ajándékötletet keresek, előfordul, hogy nem szárnyal úgy a fantáziám ahogyan szeretném. Idén a 15. házassági évfordulónkra ezt a szobainast ötlöttem ki neki. Valami egyedit szerettem volna, valami régit – amit én újíthatok fel és a kezem nyomát is rajta hagyhatnám. Bevallom hosszas kutakodás után sem találtam olyat ami egyszerre antik darab, mégis egyszerű vonalú és stílusban elfogadható a számomra is, ráadásul belefért volna a kigondolt költségkeretbe. Csődöt mondtam és roppant bosszantott a dolog. Szinte naponta bújtam az apróhirdetési oldalakat is, de semmit nem talátam.

A képzeletemben ott volt, hogy milyet szeretnék : olyat, ami elég pasis ahhoz, hogy remekül kiegészítse a hálószoba sarkába téve az én nőcis dolgaimat is, és egyúttal kerek egészet alkosson a többi berendezési tárggyal együtt. Kb. egy hónapja találtam rá az egyik általam is sűrűn látogatott webáruház kínálatában erra a darabra, amelyet végül megrendeltem. Tetszett, mert nem volt rajta fölösleges dolog, épp elfért a szekrény és az ajtó közötti részre, ahol a legmegfelelőbb helyen van a használathoz. És végre megérkezett! Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett voltam vele, de tetszett rajta néhány részlet, és végülis úgysem szerettem volna abban az állapotban hagyni. Szóval megmenekült a visszaküldéstől.

    

 

 

 

 

 

 

 

Összeszereltem, és akkor fedeztem fel sok-sok illesztési hibát, így ragasztottam és a réseket fatapasszal tűntettem el. Ugyanígy jártam el a süllyesztett csavarfejek eltűntetésénél is, így nem látszódnak már a szerelés nyomai sem.

 

Szinte az összes bútorunkat a fehér árnyalataiba bújtattam az elmúlt évek során. A kiegészítő színként pedig a barnák palettájáról választottam. Volt még a tabernas színű krétafestékes dobozban – kezdettől fogva ezt szántam az inas új ruhájának. Így a csiszolás után kapott két réteg festéket és, hogy réginek tűnjön, mindjárt le is koptattam a festett felületből a száradás után. Ezt az árnyalatot sokkal jobban kedvelem, ha nem színtelen wax-al zárom, hanem egyből antik waxot kenek rá, amelytől érett és mélyebb, teltebb kinézetet kap. (Mivel nem tartok minden festékmárkához mindenféle színű waxot, így a bevált és rendelkezésemre álló anyagokat használom. Sokszor keverem a különféle gyártók termékeit, ezáltal sokkal egyedibb színárnyalatokat is el lehet érni.)

 

A fotón látható, hogy a szürkés-barnás színt miként változtatja meg a sötét wax. Nem akartam túldíszíteni ezt a darabot, de valami azért mégis került rá. the BEST to wear today – vagyis: „a legjobb viselet mára” szöveget vékony ecsettel festettem fel a vállfa részre és a fölötte lévő nyakkendő és övtartóra. A stone árnyalatú feliraton is csiszolással és sötét viasszal öregítettem kicsit.

 

Az inas után már csak egy szobalány kell 🙂 és teljes lesz a szolgálók „hada”.

Kíváncsi vagy rá, hogy milyen ötleteken töröm a fejem? Gyere a facebook oldalamra és nézz szét ott is.

További kellemes nyarat kívánok!

 

 

Piszkosfehérben és könyvlapokkal 1893-ból

/ Molnár Andrea

Csomagoljunk!

A bolhapiacon sok-sok vackot lehet találni, és közhely de szerencsére igaz: ami valakinek lom, az másnak lehet még értékes, érdekes. Így voltam én is ezzel a bőrönddel. Ugyan volt már itthon kettő is, de olyan aminek ilyen fa merevítője volt, olyan nem, ráadásul ennek még az eredeti kulcsai is megvannak (amit felettébb csodálok, mert a spárga amivel a bőrönd fülére volt kötve, már mállott szét).

  

  

 A fotókon az eredeti és a már tisztított állapot látható egy-egy részleten.

Nem tudom miért, de sokmindent nem fotózok le abban az állapotában ahogyan hozzám került, talán azért, mert amikor nekifogok, akkor már az ötletekre koncentrálok, és nem a kiindulási állapot megörökítése a fontos – egyszerűen elfelejtem – így sajnos nem tudok egészben képet mutatni aról, hogy na ilyen volt – ilyen lett. A fotókon a részletekből azért lehet arra következtetni, hogy milyen is volt valójában. Koszos, kopott és rozsdás. Alapos tisztítás és csiszolás után a belső részt „díszítő” kockás papírt is kiszedtem, sok helyen elvált már a karton alaptól és szakadt is volt.

Amikor ezzel végeztem, elővettem az old white színű AnnieSloan festéket és nekiálltam a mázolásnak. A fém és fa részeket vagy egyszerűen próbáltam kis méretű ecsettel körbefesteni, vagy maszkolószalaggal védtem a festékrétegtől. Miután két rétegben átfestettem, és alaposan megszáradt, nekifogtam a bőrönd belső részét kibélelni egy régi, gótbetűs könyv lapjaival. Szeretem ezt a könyvet, ugyan baromi nehéz még olvasni is a betűtipus miatt, de pont a szépséges fontkészlete és a rajzolt képei miatt szerettem bele anno, és bevallom cseppet sem sajnálom, mivel darabokban, hiányosan, rémesen rossz állapotban került hozzám. Ilyen formában felhasználva, viszont méltón díszíthet egy-két általam felújított kiegészítőt, dekorációt vagy használati tárgyat. (Karácsonykor ugyanennek a könyvnek a lapjai kerültek fel a fenyőfánkra, persze a megfelelő formákra alakítva.)

 

Decopuage ragasztót használtam a könyvlapokhoz, amelynek a száradása után a papír szépen kisimult és selymes fényű felülete lett. Külön lakkozni nem akartam, mert úgyis csak alapanyagokat fogok a bőröndben tárolni.

Ezután a külső festett résszel foglalkoztam: alaposan visszacsiszoltam a festéket, hogy jó ütött-kopott kinézete legyen majd a kis poggyásznak.

 

A koptatás után már válogathattam a régebben kinyomtatott feliratok, pecsétek és rajzok között, mert transzfermintákkal szándékoztam egy kicsit feldobni a külső részét. Szeretnék majd ráragasztani régi bélyegeket is – amint találok pár szép darabot, azok biztosan ide fognak felkerülni.

 

A transzferált minták felvitele után az egész külső felületen áttetsző wax-al zártam a munkát. A wax szép, mély érett színt kölcsönzött az alaposan megcsiszolt fa-merevítéseknek is, emellett a sarokvédőket sokkal szebbé tette.

 

 

Belülre a könyv belső borítójának egyik csodaszép mintájú lapja került – a címoldallal együtt – amelyeket papírvirágokkal és leveles dekorszalaggal is kiemeltem, hiszen ezek nagy kedvenceim, megérdemlik a kitüntető figyelmet. A nagy pillangó is a könyv egyik szépségesen kidolgozott rajza. A körbefutó fa keretre ezután csipkeszalagot ragasztottam, amely a natúr színével nem hivalkodóan dekorál, de egyben eltakarja az esetleges egyenetlenségeket is.

  

Nem kis munka van abban, hogy ez a bőrönd végül így néz ki, de minden perc megérte amit vele töltöttem. Amennyiben szeretnél te is hasonlót készíteni, bátran fogj hozzá, ha elakadsz valahol, vagy ha kérdésed van, keress bármelyik elérhetőségemen. Kíváncsi vagy rá, hogy melyek az újabb alkotásaim? A facebook és az instagram oldalamon is megtalálsz, de a legújabb bejegyzésekről kérhetsz e-mail értesítőt is.

Köszönöm, hogy velem tartottál, jó alkotást kívánok Neked is!

 

 

 

 

Nesze neked intarzia

/ Molnár Andrea

Egy neobarokk tálaló felújítása

A húsvéti nyuszi igencsak megküszködött vele, mire ez a neobarokk tálalószekrény hozzánk került. Hosszas alkudozás, lemondás majd egy igazán baráti vételár után, egy tetőcsomagtartós utazás következhetett. A végső kinézete sem volt egészen egyértelmű – még a számomra sem, mert sokminden tetszik és sokmindent ki szerettem volna próbálni rajta, szinte tobzódtam az ötletekben. De már nem is az előzmények és az ötletelés a lényeg, hanem az, hogy végre készen van. Cseppet sem bántam meg, hogy nem lett színes, hogy nem tapétáztam egyetlen porcikáját sem és, hogy nem csábultam el egy újabb doboz festék vásárlására – hanem megoldottam abból ami itthon volt. A színválasztás tekintetében bevallom nem tudtam dönteni az egészen halvány bézses és az egészen halvány szürkés között. Ezért megpróbáltam a kettő egyvelegét, egy egészen halvány grézs színt előállítani. Lehet, hogy létezik hasonló árnyalat valamelyik festékmárkánál, és hát ugye a természetben minden szín megtalálható és nem én találtam ki a spanyolviaszt, de most élveztem kutyulgatni és kevergetni, próbálgatni, szárítgatni a kis mintapálcát, amíg kialakult az végső árnyalat amire már azt mondhattam, hogy: na ez az!

Lignocolorral dolgoztam az első ecsetvonástól, az utolsó waxpamacsolásig. Nyomós okom volt rá: ugyanis létezik egy olyan termékük, amely remek záróalapozó és talán egyedülálló a maga nemében. Használata ugyanis meggátolja, hogy a fa csersavtartalmából vagy az előző festék- és pácrétegekből bármi beoldódjon a frissen felkent festékbe és ronda foltok formájában kiüljün annak a felületére. Ez a Sperrgrund nevű termék, és ezt szerettem volna kipróbálni – ráadásul volt még egy nyeremény utalványom is hozzá, amit éppen jó alkalom volt erre a célra felhasználni. A képen lévő termékeket választottam – igazság szerint egy fél kg-os kiszerelésű shades árnyalatú krétafestéknek még szerepelnie kellene a fotón, mert a későbbiekben döntöttem úgy, hogy mégsem tapétázva lesz a tálaló belseje, valamint a polca, hanem azt is lefestem.

A menet a szokásos – annak aki már újított fel bútort vagy látott ilyet, nem újdonság – alaposan megtakarítottam, zsírtalanítottam, a repedéseket és hibákat kijavítottam, majd átcsiszoltam a felületeket. Egy új festékréteg persze szépen takarja a bútort, de szerintem nincs annál kiábrándítóbb, ha az új gúnya egyúttal ki is emeli a ki nem javított hibákat. Repedés pedig akadt rajta szép számmal. Az intarzia környéke menthetetlen volt, a fotón is látható, hogy a körvanalakba mennyire beült a felkent javító réteg. A teején végighúzódó elég széles repedésről nem is beszélve.

 

 

 

 

 

 

Az íves-faragott díszítésű dekor hátfal sávos kidolgozatlansága nagyon nem tetszett, azt egy az egyben síkba csiszoltam. Nem mondom, meg kellett vele küzdenem, de megérte!

   

A fedőlapon is voltak hibák szép számmal, egy égésfoltot a rezgőcsiszolóm rendesen fel is kapott, és akkor jöttem rá, hogy még víz is biztosan érhette, mert egy jó nagy darabon feljött róla a furnér. Na, itt alaposan körbefeszgettem, hogy még véletlenül se maradjon majd levált rész. A másik oldalon viszont egy kis furnérpótlással próbálkoztam. Mindkettő alkalmazható, persze itt az volt a szerencsém, hogy az egyik oldalról kieső darabból épp beilleszthettem a másik helyre egy pici darabot. Csiszolás után, festék alá pedig szinte mindegy, hogy melyik technikát alkalmazzuk.

 

Miután elegem lett a csiszolásból, úgy döntöttem, hogy végre mindenhol ok és mehet a festés. Na de előtte azért egy alapos portalanítás következett, majd egy réteg záróalapozó még későn este. Másnap pedig egy második réteg alapozó – majdnem mindenhová, de erre majd később kitérek még.

 

A barokk  és neobarook stílusra oly jellemző íves, tömzsi lábakat kiszedtem. Nem volt nagy mutatvány, mert a régi ragasztás már kezdte elengedni – és az alapozórétegek fölé szép kis zoknikat varázsoltam a hölgyikém virgácsaira, 2 rétegben.

A szekrényke alját is befestettem, száradás után pedig egy jófajta barkácsragasztóval alaposan bekenve, visszakerültek a lábak a helyükre és lábra állítottam.

 

 

 

 

 

Az ajtókat eredetileg nem volt szándékomban leszedni, de a lustaságom nem tudott az igényességen felülkerekedni, és hát bizony nem maradhatott. Szerencsére! Főleg azért sem maradhatott, mert az egyik zsanér picit megadta magát, a kacatosomban pedig találtam 4 db tökéletesen ide passzoló zsanért, és azokat bizony főbenjáró bűn lett volna lefesteni. (Amúgy sem vagyok nagy híve annak, hogy mindent fessünk le egy bútoron, a zsanéroktól a fogantyúkig.) Csodaszép kis babás végük van. Imádom őket! Nekem pontosan ezektől az innen-onnan összeszedett apró részletektől lett olyan egyedi és igazán kedvenc ez a bútor.

De hogy ne veszítsem el a fonalat, leírom a tapasztalatomat: Krisztinával – a Lignocolor hazai forgalmazójával – chaten kapcsolatban voltam az alapozó használata során, és írtam neki a tapasztalataimat, küldtem a fotókat. Nálam tényleg csillagos ötösre vizsgázott ez a cucc, és neki is hasonlóak voltak a tapasztalatai. Engem meggyőztek a saját tapasztalataim, a látottak, 100 %-ig. Szóval az ajtókat ugye később vettem le, a zsanér helye és az a rész ahová csavarozva voltak, nehezen hozzáférhető ha az ajtó nincs leszerelve, és ott egyáltalán nem kapott a szekrény az alapozóból. Nézzétek csak mi történ miután egy rétegben lefestettem a krétafestékkel:

 

 

Na ezeket nem szerettem volna látni, de sajnos előjöttek, mert ide ugye nem került a sperrgrundból!

 

 

 

Az elszíneződött részeket ezután két rétegben – mint a bútor többi részén is – bekentem az alapozóval, egyenesen rá a megszáradt krétafestékre, és reméltem, hogy a másik réteg után már nem fogom a foltokat viszont látni.

 

És igen! Tökéletesen működik! Sehol semmi elszíneződés a továbbiakban.

 

 

 

Na eddig megvolnánk, haladhattam tovább: festettem és ötletem. Nem haladtam ám valami gyorsan. A belső rész tapétázása helyett végül a festése mellett döntöttem: a shades árnyalaton lágyítottam egy kevéske stone színnel, és befestettem a belsejét, az újonnan vágatott  polcot és a szép íves ajtók belső felét is. Eredetileg is volt benne polctartó.

  

Vízmértékkel beállítottam a polcot tartó lécet, becsavaroztam, majd azt is lefestettem.

A legtöbb ilyen tálalónak van egy kihúzhatós pótlapja, az enyémnek is van – ez volt az egyik vonzereje az íves ajtajain és a dekoratív hátlapon kívül – szép íves kis polcocska ráadásul. Hogy még különlgesebb legyen, egy stencilmintát pemzliztem rá, amit száradás után csiszolással kissé megkoptattam. Igaz csak akkor látszik, ha kihúzom, de a tudat, hogy az ott van, megérte ezt a kis plusz munkát.

A kis bumszli, kerek fa kulcslyuk-takarót még festés előtt leoperáltam, a helyére pedig választottam egy szép régi, rézből készült, fogantyús bútorzár-címert. Csiszolószivaccsal kiemeltem a domború, elkoszosodott és beszürkült, részeket, majd lemostam. Nagyon tetszik!

  

  

A második réteg festék után csiszoltam éleket, faragásokat koptattam itt-ott, majd waxoltam. Visszakerültek az ajtók is, felkerült a zárcímer, visszacsavartam a kis kihúzhatós pótlapra a mini fiókgombot, és végre birtokba vehettem.

Az ajtók belső felülete is a sötétebb árnyalatot kapta, a polc széle pedig egy régi, kézzel hímzett, fehér, vászon polccsíkot érdemelt ki.

Az ajtók intartziáit eltűntettem, mert megviseltek voltak, ráadásul annyira nem is tetszett, de a helyükre egy-egy faragott rozettás elem került, hogy azért mégse legyenek olyan csupaszak az ajtók.

   

Ha bármi kérdésed van a felújítással vagy egyéb munkámmal kapcsolatban, akkor keress bátran – a kapcsolat menűpontra kattintva tudsz nekem üzenni. Ha tetszenek az alkotásaim, és szívesen látnád a legújabbakat is, csatlakozz a facebook oldalamhoz, vagy kövess az instagramon. Ha pedig az elsők között szeretnéd az új naplóbejegyzéseket olvasni, ne habozz! küldj üzenetet.

 

Egy kisérlet erdeménye

/ Molnár Andrea

Waxolás, de nem akárhogy

tavaly már reantikosítottam ennek a 2 darabos, hengeres ikeás doboznak a nagyobbik darabját, de a kisebbet még a szekrényben tartottam – abban volt a nagyfiam néhány bébi zoknija, előkéje, az első cumija, kiscipőcskéje. A napokban előkerült a light grey árnyalatú krétafesték a tárolóból, mert az egyik kalitkámat festettem át vele, no meg egy régi tálcát, és ha már éppen a kezemben volt az ecset, eszembe jutott, hogy ezzel a dobozzal is kezdeni kellene már valamit.

 

A vidám gyümölcsös minta nem az én stílusom, így 2 réteg festékkel takartam.

 

 

Festés után azon agyaltam, hogy mi lenne, ha most nem transzfermintával, hanem valami egyedi módon díszíteném a dobozkát. Biztosan nem én találtam fel a spanyolviaszt, bocsánat az antik waxot – de bevalom még nem láttam máshol ezt a technikát. Talán nem véletlenül. Elég macerás dolog, de úgy voltam vele, ha nem sikerül akkor áttetsző wax-al megpróbálom leszedni, ha úgy sem megy, akkor maximum még egy réteg festéket kap.

Hát ezekre nem volt szükség, sőt én nagyon beleszerettem a végeredménybe.

Nem borzolom tovább a kedélyeket, elárulom mit műveltem: stencileztem. Most mondhatnátok: nagy cucc, már többmillióan stencileztek! Én azonban az antik wax-al stencileztem.

 

 

 

 

 

 

 

Kiválasztottam egy szép mintát, majd a szokásos módon felhordtam az antik waxot, csak nem ecsettel, hanem egy vattakorong segítségével. Itt-ott kísérletezésképpen játszottam az anyagmennyiséggel, vastagsággal.  Ilyen lett:

 

  

Ha tetszett az ötletem, és kíváncsi vagy még hasonlóan egyedi dekorációk elkészítésére, nézz vissza máskor is, vagy csatlakozz a facebook oldalamhoz.