avagy hogyan lesz valamiből „Királylány”
Sokáig csak „a szekrénynek” hívtam, de mindig is éreztem, hogy egy kicsit kitüntetettebb szerepe lesz és lett a műhelyemben ennek a kétajtós szekrénynek. A korát sajnos nem tudom megállapítani, ilyesmire utaló nyomokat nem találtam rajta, a bécsi barokk vagy neobarokk között vacilálok, pedig sokat keresgéltem a neten, de még csak hasonlót sem sikerült találnom. annyi bizonyos, hogy a XIX. század második felében készülhetett a stílusjegyeket figyelembe véve és az alapanyagból is erre következtetek. Ráadásul biztosan javítva is volt már, mert az alsó fiókos rész melletti sarokelem a két oldalon formára nem ugyanolyan, azonban színben és felületben, anyagban teljesen megegyező. Ebből arra következtetek, hogy ezt a valamikori rendbehozatalt azért hozzáértő művelte rajta. Nem így a fiók anno zárható középső részét, amely sajnos teljesen be van gyógyulva, szögekkel odaörökítve. Mivel én bizonyosan nem rejtek el oda semmit amit titkosan zárnom kellene, így azt a részt hagytam úgy, mert roncsolás nélkül nem lehetett volna kiszedni, de egyébként teljesen darabjaira szedtük a kicsikét. Nem szokásom, és szerintem elég igénytelenség is lett volna a szép fém címereket, zsanérokat lemázolni. Számomra azok olyanok, mintha azok lennének a bútor ékszerei. Ráadásul ehhez a sötét színhez remekül passzolnak a kicsi fényes részletek.
Szóval a szétszedés után egy alapos zsírtalanítás következett. Barátkoztam vele, de mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy nem tetszett a szekrényajtóban a betét fájának a rajzolata, így nem marad fa színű. Mivel a műhelyemben is folytatódik a grafit szín használata, így mi más is lehetett volna a Királylány új ruhájának a színe?
Ebből kifolyólag elmaradt a nagyon alapos csiszolás, mint azt anno az Öreghölgy esetében tettem a waxolás miatt. A felületet, ahol kellett fatapasszal javítottam, majd csiszoltam. Ugyanezt tettem belül is, mert sajnos a tisztítás után maradtak foltok, amelyeket nem akartam évekig nézegetni.
A szekrényben volt egy ruhaakasztó, és áthelyezhető polctartók, de polcok nem. A polctartókat odaszögezték a szekrényhez, így szerencsére mind megvolt. A közeli barkácsáruházban táblásított fenyőből vágattam bele polclapokat, amit a párom egy sk. gyártott sablon segítségével formára vágott a sarkoknál, mivel ennek a fajta szekrénynek az oldalbetétjei miatt nem egyenes az oldalvonala. Ketten is körbeugráltuk ezt a szekrényt, és akkor jutott eszemben, hogy talán ketten együttvéve vagyunk annyi idősek mint ahány éves ez a szép bútor.
Amíg a szekrényváz száradt, addig a polcokat csiszoltam le, és a szekrény belsejét is festettem. A külső és belső részen is 2 réteg festék van. A belső részt világos színűre szerettem volna – ha már a festésére került a sor. A mandula színű krétafestékbe egy kevés grafit színűt kevertem, így egy picit tompább mészkő színt kaptam, ami jól passzol a műhelyem falához.
Több polc és az ajtólapok, 2 rétegben – bizony nem kevés órát vettek igénybe. Nem nagy a műhelyem, így egyenként tudtam velük haladni. Közben legalább volt időm ebédet főzni, a kerttel vacakolni és segíteni a páromnak az egyik kerti bodega elbontásában. Lassan haladt, de haladt.
Sőt közben megtisztogattam a zárcímereket, zsanérokat is. Ehhez nagyon finom csiszolószivacsot használok, mert szépen le lehet vele tisztogatni a fém felületet is, nem karcolja meg. Amit különösen szeretek, hogy a mélyedésekből nem szedi ki a patinát, így a szép régi réz vereteknek nagyon jól áll az a kis régies kinézet.
A fiókon lévő sérülések sokkal mélyebbek voltak, mint a felületi karcolások. Azokkal több körben foglalkoztam. Javításhoz minden esetben fatapaszt használok, ami száradáskor zsugorodik, így néha 2-3 alkalommal is után kell kezelni egy-egy javítandó részt, főleg a mély lyukak esetében. Ezekbe egyébként tehetünk fogpiszkálót/kisebb fadarabot is ha nagy a javítandó rész, és úgy fatapaszolni, majd csiszolni. (Lehetne két komponensű javítógittet is használni, ami nem zsugorodik, cserébe viszont rém büdös.) Lecsiszoltam a lyukas részt, tapaszoltam, csiszoltam.
Bevallom sok kis sérülés nem érdekel ilyenkor, mert bizony ez egy régi bútor, és eszem ágában sincs belőle makulátlant alkotni. A pici dolgokkal együtt lehet élni, semmi sem hibátlan. Ennek a szekrénynek is története van, miért venném el tőle? Csupán azokat javítottam amelyek azért esztétikailag nagyon bosszantóak voltak, ráadásul értelmetlen is egy zárcímer körül 6 lyuk! Ebből látszik hogy volt a kicsike nem szakavatott kezekben is. (És itt nem csak magamra gondolok 😉 )
Időközben megszáradtak a darabok, és mielőtt nekiestem volna a waxos ecsetemmel, finom csiszolóvászonnal visszakoptattam itt-ott a festékrétegből, mivel nekem nagyon tetszik ha egy régi, míves faragás ily módon van átfestve.
A fiók előlapjának a színe adott volt, a belsejét viszont sötétre szerettem volna festeni. Azonban az oldala már más tészta! Ezek a régi fiókok még nem sínen csusszannak be a szekrénytestbe, hanem bizony csak egy fadobozkát képzeljünk el, amit egy neki szánt helyre be kell tolni. Azonban ha ez a dobozka a külső oldalon is festékréteget kap, félő, hogy majd szorulni fog a későbbiekben a mégoly kismértékű térfogatnövekedés miatt is akár, és hát az sem szép látvány, amikor a fiók oldaláról bizony a használatból eredendő festéklekopottság látható. Na erre jött a mintás fiókoldal ötlet, amit egy stencil és egy darabka szivacs segítségével valósítottam meg. A régi csapolásokat pedig kicsi ecsettel festettem, hogy direkt kihangsúlyozzam. Száradás után pedig az egészet jó alaposan visszacsiszoltam, így a minta pont azt a régies külsőt kapta meg amilyennek látni szerettem volna.
És hát akkor minden le volt festve, amit koptatni szerettem volna, azt megcsiszoltam, következhetett a waxolás. Ehhez bizony tényleg célszerű egy jó minőségű vastag waxecsetet beszerezni, mert még így is több órát vesz igénybe egy ekkora bútornál ez a művelet. Felületenként haladtam. Minden egyes résznél a waxolás után alaposan áttörölgettem a felületet egy puha, nem szöszölő ronggyal. Sötét színnel való festés esetében mindig fekete vagy sötét színű rongyot használok, így ha véletlenül szöszöl is az anyag, akkor sem lehet belőle gond (régi lyukas, szakadt pamut pólókat kifejezetten e célból teszem el kimosva, tisztán) A belső rész után a polcok következtek, majd az szekrény oldalai, az eleje, az ajtók és a fiók, kívül-belül. A szekrény hátulja kapott egy kis fémpántos megerősítést, és egyúttal a már korábban letisztított felületet alaposan átkentem wax-al, amit a natúr fa tudom, hogy meg is hálál majd.
És akkor következzen a kész állapot:
A műhelyem belső sarkába szántam eredetileg a kis kanapé mellé, de annyira szeretem itt, az asztalom mellett, hogy egyenlőre ez lett a helye.
Én így szeretem a Királylányt. Amellett, hogy csodaszép (lett) rendkívül praktikus is, mert méreténél fogva rengeteg alapanyagot és egyéb kelléket tudok benne átláthatóan tárolni, amit nap mint nap használok a munkám során.
A felújításhoz az Autentico Paint grafit színű vintage krétafestékét és az autentico paint clear wax-át használtam.
Az ükanyámé is lehett volna ?
Amikor eddig eljutottam, az ülőlapot alapos renoválásnak vetettem alá, mert az újranádazás szempontjából rém fontos lyukak itt-ott sajnos egybefüggő rést alkottak, és így nem vihettem a nádazós szakihoz. Először óvatosan fúrtam, csavaroztam – néha a pasijaim segítségével – majd itt-ott ragasztottam és a repedéseket fatapasszal eltűntettem, míg végül lefesthettem. És ezen a ponton egy kis utazásra vittem, mert pár napot az újranádazás miatt egy szakember műhelyében töltött.
Addig bőven volt időm a vázat alaposan rendbehozni és más projektekre is. A mozgó részeket – mint pl. a háttámla esztergált babáit – ragasztottam, majd a réseket óvatosan fatapaszoltam. A Lignocolor light grey árnyalatú krétafestékével festettem le, visszacsiszolással koptattam a festékrétegből, hogy még jobban érvényesüljön a minta, majd az egészet átkentem áttetsző wax-al, és megérdemelt még egy alapos puha rongyos bedörzsölést is.
Miután az ülőlapot elhoztam a szakitól, picit megrémültem, mert nem ugyanazt a technikát alkalmazta a nádazásnál, amivel eredetileg volt fonva, a széleknél az aprócska fapöckök szépen ott sorakoztak, és nem volt esztétikus egyáltalán. Mérges voltam, és nem kicsit. A megoldáson törtem a fejem és csakhamar ki is találtam, hogy mit fogok tenni. (Később majd láthatjátok is.) Elsőként lefestettem fehérre a friss nádazást, mert nem tetszett ezzel a natúr színnel, majd száradás után a székem fonatának a lyukaihoz terveztem egy mintát. Kiválasztottam hozzá a megfelelő gyapjú fonalakat, és elkezdtem kihímezni az ülést.
A cél érdekében mindent, és nagyon örültem, ahogyan a minta kezdett életre kelni. Amikor a hímzés résszel végeztem, a kiválasztott bézses-szürkés-fáradtrózsaszín színű keskeny bársonyszalagot felerősítettem a pöckök eltakarása miatt. Jó ötlet volt ezt használni, mert nem csakhogy eltakarta a nem túl szép részt, de egyúttal szép keretet is adott a kézimunkának. Így már méltán felkerülhetett az addigra csodaszép és stabil vázra, és hát ugye nem kell részleteznem, hogy miért is imádom olyan nagyon 🙂 A varróasztalkám méltó párja lett.
