Brocante érzés

régiségek kedvelőinek

 

Ezeket a tojásokat egy egészen különleges módon dekoráltam. Alapnak használtam kifújt libatojást (ez a legnagyobb) és polisztirol tojást, de óvatosan kezelve kifújt tyúktojás alapra is elkészíthető. A kifújt tojásokkal óvatosabban kell picit bánni a bebugyolálásnál, de ha már védi a textil, akkor kicsit lehet lazítani. (A sötétebb, barna héjú tyúktojások héja általában vastagabb, alkalmasabb az ilyen jellegű alkotásra.)

Kezdetnek egy régi, fehér (már lyukas és kopott) vászon párnahuzatból kb. centi széles, hosszú csíkokat tépkedtem, amelyeket a következő módon antikoltam.

Fekete teával:

egyszerűen főzz egy erős teát, és áztasd be a textilcsíkokat, majd kb 10 perc után vedd ki és szárítsd meg. Ha megszáradtak, akkor hosszanti irányban tekerd be vele a tojást. A kezdőpontnál rögzítsd egy csöppnyi ragasztóval, és mindig az aljánál kezdd és fejezd be az éppen aktuális textilszalagot.

A teától ilyen kicsit sárgásbarnult, régies színe lesz. Ezeket az alapokat már bátran tovább díszíthetjük:

Ha szeretnél még sötétebb, foltosabb hatást elérni a textilen, akkor használj jó erős kávét. Mi nescafét iszunk olykor, de ez most jól is jött, mert egy apró trükköt lehet vele csinálni, ami a lefőzött kávéval nem igazán megvalósítható. Ugyanis, ha foltosra, régiesebbre szeretnéd a textilcsíkokat, akkor a kávéba áztatott, nedves csíkokra szórj a kávészemcsékből.

Ezzel a módszerrel ilyen eredményt érhetsz el az anyagszalagokon:

Miután megvoltak az alapok, kezdődhetett a festegetés. Nálam itthon van krétafesték, és tudom, hogy még nagyon sok háztartásban fellelhető. De ha nincs krétafestéked, akkor se bánkódj, mert a gyerkőcök által suliban használt tempera is tökéletesen alkalmas, hiszen a krétafesték is vizes bázisú, és elég sűrű , pont mint a tempera (ami viszont nekem nincs itthon). Az olajfesték az alapozatlan textilen szerintem foltot hagy, az oldószer miatt. De ha csak az van otthon, akkor tegyél egy próbát.

Szóval kerestem pár színt ami passzolt az elképzelt mintákhoz. Ezeket ceruzával halványan felskicceltem a tojásokra, és utána 000-ás ecsettel nekiálltam festeni a jó sűrű festékkel. Ha nincs ilyen vékony ecseted, akkor egy vastagabbat ollóval megritkíthatsz egy picit. A plasztikusabb hatásért a száradás után még 1-2 réteget felvittem ide-oda a levelkre. A tépett széleknél óvatosabban kell picit festeni, de nem vészes. Egyszerre egy színt használtam, és miután az megszáradt, csak utána festettem a másik színnel, így biztosan nem kened el a felvitt színeket.

Nálam ezek készültek, a minták a színek pedig egyéni ízlés szerint válaszhatóak.

Ha nincs kedved festegetni, akkor ragaszthatsz a textillel betekert felületre papírból készült virágokat, leveleket, barkarügyeket, csipkét, gombot – vedd elő a képzeleted és az otthon fellelhető dolgokat. Alkoss szabadon!

Várlak holnap is az újabb ötletemmel! Inspiráló bejegyzésekért pedig kattints a facebook oldalamra, és ha tetszenek az ötleteim szívesen látlak máskor is! Ha nem szeretnél lemaradni a bejegyzésekről, akkor az oldal követés gombra kattintva megjelennek a facebook hírfolyamodban a reantik-os bejegyzések.

Jó pihenést, jó egészséget mindenkinek! És tudjátok: maradjatok otthon!

Én igyekszem újdonságokat mutatni nektek, amelyekhez nem kell vásárolgatni, rendelni, elég csak szétnézni otthon, hogy mit tudnál felhasználni a húsvéti dekorációdhoz. Úgy gondolom, hogy az alkotás egyfajta olyan tevékenység, ami kikapcsol, pihentet, mely által agyunkban olyan idegösszekapcsolódások jönnek létre, amelyek fejleszti a kreativitást, ez pedig a gyerkőcöknél is nagyon fontos! Ráadásul a kézügyességet is fejleszti. Nem utolsó sorban pedig minőségi együtt töltött idővel ajándékozza meg a családot. Mert bizony a húsvét nem marad el, az élet megy tovább a szomorú események ellenére is, ne fosszuk meg magunkat/gyermekeinket egy kis kikapcsolódástól, ünneptől! A boldogság bennünk él, csak elő kell hívni 🙂 ne másoktól várjuk el, hogy boldoggá tegyen bennünket.

Ibolyaszezon

naná, hogy fehérben

Már tavaly tavasszal – amikor még kulcsunk sem volt a házhoz, de néha felmérés és szakikkal egyeztetés során idelátogattunk – kiderült, hogy a kertben rengeteg ibolya nyílik. Ez idén sem volt másképpen. A kert rendbehozatala elkezdődött, és azt hiszem a rossz helyen lévő ibolyatöveknek mindenképpen új helyet kell keresnem, mert igazán finom és extra különlegességeket lehet belőle készíteni, pl. ibolyaszirupot, kandírozott ibolyát.

Mint virágkötőnek mi sem természetesebb, hogy ki kellett próbálnom koszorút is kötni a temérdek kis virágból. Készült belőle pár napja egy hagyományos liláskék verzió – dugig pakolva illatos kis virággal – ezúttal pedig a reggeli blogcica levegőztetés során egy nagy csokor fehér virágú ibolyát szedtem, még mielőtt teljesen elnyílnak.

Alapnak a mogyoróbokorról levágott vízhajtásból készítettem egy kb 12 cm átmérőjű karikát, a virágokat egy-két levéllel együtt pár szálas kis csokrokban kötöttem. Ehhez ajánlatos inkább cérnát használni, mivel a vékonyka, lágy szárakat a drót könnyedén elvághatja, ha pedig a virág feje letörik, oda az egész addigi munkánk. A kis bokrétákat egy hosszabb cérnával elkezdtem felerősíteni az alapra, igyekeztem egyenletesen elosztani rajta a virágot, hogy arányos maradjon. Legvégül egy spárgamasnit kapott, mert a durva puritánságával remekül kiegészíti, kiemeli a virágszirmok fodrosságát, lágyságát.

   

A virágok mennyiségétől és az ízlésünktől függ, hogy hány szálas kis csokrokat kötünk és azokat milyen sűrűn erősítjük fel az alapra. Ha elkészült, akkor pedig gyönyörködhetünk benne. Igaz, hogy az ilyen jellegű alkotások nem hosszú életűek – hiszen vázában is 1 max 2 napig dekoratív, de hát semmi sem tart örökké. (Vízzel néha óvatosan megpermetezve egyébként tovább mutatós.) Én úgy vagyok vele, hogy inkább értékelem az adott pillanatot, az abban rejlő szépséget és jót – még ha az oly illékony is, az emlék és az érzés amit kiváltott belőlem az sokkal fontosabb. Ezért sem szeretem a művirágokat igazán ilyesmire használni, számomra nincs meg a varázsa, a törékenysége, a finomsága és az illatos kis lénye.

Hogy Ti is láthassátok, megörökítettem a kis koszorúmat:

      

   

Ezzel a módszerrel sokféle mezei és kerti virágból köthető bármekkora méretű koszorú.

Látod? Az elkészítéséhez pedig nincs szükség semmi extra hozzávalóra, bátran fogj hozzá és készítsd el a saját koszorúdat!

 

Mindenkinek egészséget kívánok!

Szalvéta-fiók

konyhai segítő

 

A varrógépfiók(ok) “gyűjtése” is az egyik szenvedélyem, persze eddig olyan célú volt ez a gyűjtés, hogy később felhasználjam őket az otthonunkban. Most pedig, ahogy már alakul a belső tér és a dekoráció, előkerülnek a kis koszosok is. A múltkoriban ennek a fióknak a párjába éppen hajtatott nárciszokat ültettem sakkfigurákkal (akkor épp az volt kéznél 🙂 ) de most ez kicsit alaposabban kezelésbe vettem. Először is lecsavaroztam a fém sínt, a fogantyút róla, majd zsíroldós pakolást kapott. Ezek után pedig egy alapos sikálást, amit legalább két napi radiátor közeli szárítás követett. Így készen állt egy átcsiszolásra, kívül-belül.

A belső részt grafitszürkére festettem – mert még mindig odáig vagyok ezért a színért, meg azért is, mert a konyhába került a felújított darab, és oda bizony passzolni kell nekije is.

A külső oldalra pedig egy feliratot kapott, amit 000ás ecsettel festettem rá. A festék száradása után waxoltam a csiszolt felületeket, majd rácsavaroztam egy nekem tettsző fogantyút a régi kis aluminiumja helyére. Belepakoltam a szalvétákat és felkerült a polcra.

 

Egyenlőre, amíg a párjából ki nem költöztetem majd a hagymásokat, és azt is megtisztítom, festem az új funkciójához.

Szóval alakul az a hangulat 🙂

Nem minden készül egy kaptafára

avagy kell egy cipőtisztítós ládika

 

A legtöbb háztartásban max egy régi cipősdobozban tartják a cipőtisztítás és ápolás kellékeit,vagy csak úgy hánykolódnak a cipősszekrény aljában a szivacsos kenőfejes cipőkrémek tubusai, tégelyei. Korábban egy hengeres fonott kosárban kaptak helyet nálunk is a kefék, boxok. Pedig bizony lehet ezt stílusosan is tárolni. Amikor megláttam a vivre oldalán ezt a kis cipőtisztítós ládikát, tudtam, hogy egy: remek ajándék lesz a páromnak, kettő: persze nem azzal a külsővel.

A kicsomagoláskor pedig ez a ládika is előkerült, így az előszoba berendezéséhez és a színvilágunkhoz (ami még nincs készen teljesen, de folyamatban van) tudtam igazítani. Egyszerűre szerettem volna, semmi különösebben extra nincs rajta. Csiszolás után átkentem grafitszürke festékkel, majd nyomdáztam ide-oda párat, aztán koptattam, csiszoltam, waxoltam.

A belsejébe egy stencilminta került, waxolás előtt alaposan visszakoptatva. És minden elfér benne amire szükségünk van a lábbelik rendben tartásához. Szeretem a cipőimet, így vigyázok rájuk, hogy sokáig hordhassam őket. De ugyanígy van ezzel a párom is.

Három részes állíthatós kivitelű kaptafa – lomis antik darab, újraspárgázva.

További kellemes nézelődést kívánok az oldalamon!

Az első mini tavasz aFehérHáz-ban

avagy alkoss valamit, ha picit magad alatt vagy

Amikor amúgy is mérhetetlenül sok dolgod van még a beköltözés után, valahogy úgy mondanám, hogy ha egy hónapig nem aludnál, és csak csinálnád, csinálnád – és hát akkor sem lenne még kész, na akkor rohadtul nem hiányoznak még extra dolgok.

   

A ház pedig gondoskodik róla, hogy ne a terv szerint haladjunk, kicsit (vagyis inkább nagyon) beleszól a költségekbe, és a tennivalóinkba, az időnkbe. Ugyanis az alagsori tároló fala a polc mögött elkezdett penészedni. Na ja, azt tudtuk, hogy rendszeresen kell szellőztetni, extra ventillátort is építettünk be oda e célból, sőt jó két hónap eltelt a kimeszelése és burkolása óta a bepakolásig, figyeltük semmi gond nem volt, nem vizesedett, nem penészedett. Előrelátóan nem is pakoltuk rá a falra a polcot, hogy tudjon szellőzni, járjon mögötte is a levegő, de hát ez sem volt elég. Most egy nagyteljesítményű kölcsönkapott párátlanítót tesztelünk ott (is), igen jó eredménnyel, persze a kipakolás és penészmentesítés után. Szóval ami eddig rendben volt, mostanra már az sem nevezhető annak. Kiszemeltük a beszerzendő készülékeket is, így eme mozzanat felborította az előre eltervezett munkákat, a még hiányzó elemek beszerzésének fontossági sorrendjét egy aprócskát. Szóval tegnap kellően magam alatt voltam, így a pár napja vásárolt, két cserép hajtatott nárcisz hagymáimat feltétlenül valamilyen kreatív módon kellett elültetnem, hogy megvigasztaljam a lelkemet, így a fél évszázados mivoltom küszöbén. Na ez most nem volt túl egyszerű feladat, de makacs vagyok és erre a fajta alkotásra most végtelenül szükségem volt. A kreatív kellékeim mind-mind dobozokban, ládákban, kosarakban leledzenek még elcsomagolva. Hiszen a hajópadló lerakás miatt rendesen megcsúsztunk, így a műhelyem, és az ElnökÚr kis birodalma még biza csak aljzatbetonnal dicsekedhet. Arra várnak, hogy ott is megoldjuk a padló lerakást. Szóval belenézetem pár felső dobozba és kosárba, amelyek a kupac tetején vannak, és találtam varrógépfiókokat, néhány nagyméretű fa sakkfigurát (ezeknek a társaiból készültek anno a sakkangyalkák és a sakknyulak is), az izland zuzmót pedig az adventi dekorációból mentettem ki.

     

A varrógépfiókba dupla nejlont ragasztottam, majd egyszerűen beleültettem a cserépből kivett hagymákat, egy kevés virágfölddel kitöltve a réseket. A zuzmóval takartam, és ráültettem/fektettem a figurákat és egy gyöngyökkel dekorált drótszívet. Az adventi koszorú csipkeszalagját felmasniztam a fiók fülére és kész is. Szerintem 2-3 nap és illatozó kis nárciszaink lesznek itthon. Azt hiszem ezután a korábbiaknál is hitelesebben fogom tudni nektek bemutatni az ötleteimet, olyan környezettel körítve, amely teljes mértékig az elképzeléseink alapján lett/lesz kialakítva.

Valamint azon dolgozom, hogy mielőbb tudjak részleteket mutatni nektek a házból is.

 

A vége elején

Sajnos több hete nem volt időm írni a naplómba, de talán megértitek az okát – egyszerűen kicsúszott a gyeplő a kezemből/kezünkből, és hiába mi fizetünk, mi vagyunk a megrendelők, sajnos Magyarországon a “mesterek” nagy része fordítva ül a lovon. Olyan mint szolgáltatás, egyszerűen mintha nem létezne egyesek számára. Persze kiemelem, hogy kivételek ezen a téren is vannak, szerencsére! Valószínűleg azért, hogy a magunkfajta felújítók, építkezők hite azért ne rendüljön meg teljesen és kitartsanak a végéig.

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi igérgetést és hazugságot zúdítottak ránk az elmúlt fél év alatt. Szomorú, hogy ezek után az otthonunkat mégis ilyen emberekre is kell bíznunk, mert sajnos nincs más helyettük. A szükség nagy úr, és nyelsz egyet és inkább folyamatosan a helyszínen vagy és igen, szólsz, hogy az ott nem jól van, azt javítsa, vagy pedig legalább 5x szólsz, hogy azt a lyukat is be kellene már végre simítani. Na persze sokuknak ez nem tetszik, mert hogy jön egy nő ahhoz, hogy neki “Mesternek”, aki több évtizedes tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik, te mondd meg a tutit. Büszke voltam arra, hogy soha egy kivitelezővel szemben sem emeltem fel a hangom a lakberendezői pályafutásom során, de ezt úgy tűnik ideje volt megtörni, mert bizony kiabálva zavartam el a magát “gépészként” előadó generálkivitelezőt, akit a gépészeti rész megvalósításával bíztunk meg nem kevés összegért még a felújítás legelején. De ezt is megoldottuk, mint ahogyan azt is, hogy 3 kőműves brigád mondta vissza a kezdet kezdetén a melót, és kényszerből dolgoztunk azokkal, akik hajlandóak voltak jönni. Csakis azért, hogy haladjon a meló. Már amikor jöttek, és elegen jöttek. Velük is próbáltunk maximálisan korrektek lenni, de úgy tűnik vannak akikre kár a kávét pazarolni, vagy a finom falatokat, mert nem hatja meg őket. A kedvességünkért cserébe az alapanyagokat és a bekevert vakolatot pocsékolták, fél zsák cementet, meszet dobáltak a sittbe, persze jól eldugva, hogy ne vegyük észre azonnal, csak a sitt elszállításakor. Akadt olyan megbízott is, akiben megbíztál, mert igérgetni azt tudott, de végül több hetes késéssel fejezte be a vállalását. Szomorú, hogy itt tart az építőipar.

Kifejezetten felemelő érzés volt azért azt tapasztalni, hogy működnek még megbízható cégek, akik határidőre, sőt határidő előtt teljesítettek, ráadásul maximálisan profi szinten. Nagyon szépen köszönöm ezúton is a  Stadler Lépcsőnek, a Mapefutárnak, a Schumacher ajtónak, a villanyszerelőinknek, az asztalosunknak aki a konyhabútorunkat készítette, a fuvarosunknak, az új gépésznek, a burkolóknak, a gipszkartonosoknak és a festőnek a korrekt munkájukat, és azt, hogy maximálisan lehet rájuk számítani! Reméljük, hogy a jó kapcsolatunk töretlen marad és nyugodt szívvel tudjuk őket bárkinek ajánlani.

Pillanatképek az elmúlt hetekből:

Burkolás a profiktól, akiket szinte az utolsó utáni pillanatban találtunk, mert akivel korábban megállapodtunk visszamondta a megbízást.

(téglaszeletek: Téglárium)

Burkolás amatőr szinten tőlem.

Az ElnökÚr szépen letisztította az alagsorban lévő födém tégláit és a mészkövet, én pedig konyhaszekrény ajtókat festettem

A gipszkartonosok, az asztalos és a festő pedig összehozták a konyhát is, amit hamarosan mutatok, mihelyst minden konyhagép be lesz kötve,

és fenn lesznek az elektromos szerelvények is.

A grafitszürke mellé kiválasztottuk a falszíneket (Autentico Paint)

 

és volt aminek nem tudtam ellenállni, így ezek velünk együtt lesznek új lakók a házban

És igenis lesz költözés 🙂 jó pár nap múlva, de addig még sokat kell dolgoznunk, és hát ott a pakolás is. Először be, azután ki.

Jól jönne valami varázslat.

 

 

 

 

A FehérHáz – slamasztikában?

Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

   

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

  

  

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

  

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂

a FEHÉRHÁZ

avagy otthonunk felújításának története 1.

Múlt vasárnap kaptuk meg a házikónk kulcsait, és ezzel a mozzanattal majdnem hivatalosan is tulajdonosok lettünk – ugyan hiányzik még egy-két hercehurca a közműszolgáltatókkal, de az már szinte gyaloggalopp lesz. Privát üzenetben és a facebook oldalamon közzétett bejegyzésekre reagálva gratuláltatok nagyon sokan, amit ezúton is köszönünk szépen! Bizony nem kis idő telt el azóta, hogy december közepén rábukkantam a házunkra – olyan jó ezt így leírni, hogy a házunk – addig, hogy a kulcsokat egy hete átadták. Csak annyit tudok mondani, hogy a több éves otthonkeresésünk alatt, bizony volt több potenciális jelölt is, de mindig volt valami kis gubanc, ami miatt mégsem jött létre az adásvétel. Amikor ezt a házat megláttam, akkor viszont tudtam, sőt éreztem, hogy megvan! Szinte suttogott nekem … és ha lehet ilyet mondani: “tudta”, hogy mi leszünk neki a legmegfelelőbbek, akik nem ledózerolják majd, hanem valami különlegeset fognak belőle alkotni, meghagyva a fő jellegzetességeit, és amellett mégis valami igazán mait hoznak létre belőle.

A “gatyába rázás” során sokmindent mi magunk fogunk megoldani, pl. a bontások nagy részét. Erre azért van szükség, mert a múlt század elején bizony nem volt szokás a nagypolgári házakban az amerikai konyhás nappali. A szobák ráadásul egymásból nyílnak, ami egy kamasz fiúval együtt lakva nem a legideálisabb megoldás. De ettől nagyobb és merészebb változások is lesznek a belső térben. Azonban ezek egyenlőre még titkosak, de azt hiszem fogjátok szeretni majd a módosításokat.

Ha tetszenek az alkotásaim, akkor biztosan nem fogtok csalódni, mert bizony sok-sok egyedi ötletem magvalósításával lesz gazdagabb ez a házikó, saját kivitelezésben, a tőlem megszokott minőségben és bizony most tudom megmutatni igazán milyen is a lakberendezői vénám. Most lehet csak valójában tombolni – persze a piszkos anyagiak nálunk is határt szabnak majd, de szerintem egy egyedi, élhető és ötletes otthon nem igazán pénz kérdése! (Temérdek fotót láttam már olyan házakról, amelyeken láttszik, hogy csilliókat költöttek el rá, mégis ízléstelen ház lett az eredménye.)

Az első hétvégénk friss háztulajdonosként a belső terek kicsomagolásával telt, és ezt bizony szó szerint kell érteni, mert a falak és a menyezet teljes mértékben különféle tapétákkal volt fedve, amit saját kezűleg kapartam és szedtem le.

    

    

A férjem a laminált parkettát és a szegőléceket szedte fel, ami alatt mindkét szobában lakkozott deszkapadlót találtunk. Korábban halszálkamintában lerakott fa parkettára számítottam, hogy az lesz a laminált alatt, de bevallom ennek sokkal-sokkal jobban örülök, mert szép állapotú és ez is felújításra fog kerülni és ezerszer jobban beleillik majd a megálmodott enteriőrökbe, mint a parketta. Ráadásul ezt az anyagtételt kihúzhatjuk a költségek oldalról.

A nagyfiunk néha nekem is segített a tapéta leszedésben, néha pedig apával “parkettázott”.

Összesen kb. 9-10 órát töltöttünk a háznál a hétvége alatt, mert közben még be kellett ezt-azt szerezni a bontáshoz, és a gyerkőcöt vinni-hozni matekversenyre, és szombaton még kivitelezők is voltak egyeztetni, de szerintem elég sokat haladtunk. Két szoba teljesen kicsomagolva, az előtérben pedig tapéta leszedve. Már csak a fürdőszoba (igen az is tapétázott a csempe fölött) és a konyha faláról kell levarázsolni a fűrészporos festett  szörnyedményt.

Pihenésként pedig próbáltuk az elvadult kertet picurit kordában tartani, mert az egyik rózsabokor durván elhanyagolt volt és nőtt összevissza, a virága pedig amúgy sem szép, így azt már most elkezdtük megszűntetni.

Csütörtökön Laci bácsi szétbontja a cserépkályhát ami amúgy is használhatatlan, a cserepei is kopottak és nem is volt szándékunkban megtartani. Mi folytatjuk a padlóburkolatok felbontásával, és azoknak a válaszfalaknak a bontásával amelyek megszűnnek vagy átépítésre kerülenk, és a hónap végén már a mesterek is elkezdik a bombázást és az új rendszerek kiépítését. Hurráááá 🙂

Érdekel hogyan bánunk egy matuzsálemmel, hogy megszépüljön és az utca egyik éke lehessen majd, de főképp a mi otthonunk? Tarts velünk!

 

 

 

Mini világ de annál óriásibb szerelem

Mindig is csodáltam az aprólékosan kivitelezett miniatűr enteriőröket, és őszintén be kell valljam, hogy egyre jobban belehabarodom. Egyszóval, imádok “lakberendezni” miniben is.

A karácsony előtti enteriőr összeállítás óta gyűjtögetek mindenféle aprócska bútort és kiegészítőt.

  

A picurka bútorokat nekem tetszően alakítom: festem, átkárpitozom és dekorációként még mindenfélét alkotok hozzájuk. Mostanára ismét elkészült egy kis enteriőr: egy mini varró- és kézimunka szoba, amolyan kis női birodalom. Az új otthonunkban majd megkapja ez is a méltó helyét, addig a hálós búrás tálcában helyeztem el.

Helyettem pedig meséljenek tovább a képek:

    

     

    

    

Ha érdekel, hogy még mivel foglalkozom és miket alkotok, olvasd el a többi bejegyzésemet is.

 

A kis “bádogos” tojás

antikolt cink külsővel

Az úgy kezdődött, hogy nálam valahogy mégsem lett túl nagy szerelem a mirror mist. Viszont a tárolóban még mindig ott volt két kis flakon pentartos cucc, és gondoltam, hogy talán húsvétra lehetne végre majd kezdeni vele valamit. Nem akartam sem üveget, sem műanyagot fújkálni vele, de valami egyszerű és szokatlan módon mégis szerettem volna felhasználni.

  

Kicsit kutakodtam a neten, és megláttam három fémesen fénylő tojás fotóját. Kacérkodtam az ötlettel, hogy mi lenne, ha kis ellenpólusként valami pasisan egyszerűt is készítenék a keresztszemes tojásokhoz. Azonban meglepetten láttam, hogy bizony a mezei alufólia az, amitől szép fémesen csillog az a három tojás abban a tálkában. Mivel azonban addigra teljesen belemászott a buksimba, nem tudtam elengedni, így nekiültem, letépkedtem pár fecnit a fóliatekercsről, és decoupage technikával, két ecsetes módszerrel (egyik ecsettel ragasztóztam, a másik száraz ecsettel simogattam a tojásra a fóliadarabokat) elkezdtem felragasztgatni egy polisztirol tojásra a darabkákat. Mondanom sem kell, ragadt az mindenhová leginkább a kezemre és a száraz ecsetre, a tojásra már nehezebben, de azért csak összehoztam. A z eredeti leírásban fém ollóval simogatták szép fényesre a fóliát a felragasztás után. Nekem csak műanyag fogantyús nagy ollóim vannak, így egy bambusz fakanalat neveztem ki egyengetőnek. Őszintén be kell valljam, nem igazán tetszett a végeredmény, és csak hetekig rakosgattam itt a kis alufóliásomat. (Kidobni nem akartam, mert bizony megdolgoztam vele.)

   

A minap egy fotón látott cink tojás alakú sütiforma gyűjtemény adta az ötletet, hogy mi lenne, ha bádog kinézetet kapna a kis szerencsétlenkém. Előszedtem a grafit színű waxot, fehéres és fekete festéket, majd meggyűrt konyhai papírtörlővel a tojás felületére foltokat tunkoltam. Mellőztem minden szabályosságot, volt ahol el is kentem kicsit a waxot és a festéket is,  és volt ahol vastagabban hagytam belőlük a felületen. Így kialakult az a “patinás” kinézet, ami a régi bádogtárgyakon van, persze nem a rozsdásabbakon. (Ha valakinek bejön a rozsda, szerintem még azzal lehet rajta kicsit turbózni.)

  

Ahogy alakult a tojás, egyre jobban úgy éreztem, hogy az eredeti ötleten változtatnom kell, egyáltalán nem lesz pasis, mert azt sugallta, hogy dekorációnak bizony finom gyűrt selyemszalagot és antikolt rózsaszínű papírvirágot szeretne. Egy szürke bogyós dekorágat és kevéske szürke gyűrt selyemszalagot összetekertem, rögzítettem körben a tojás derekára, majd a szalag végeit masnira kötöttem. A bokréta mellé ragasztottam a kis virágokat, és kevéske zöld selyemszalagot – ezennel késznek nyílvánítottam.

Tetszik benne a bádogszerű nyers felület és a finoman nőcis dekoráció kettőssége – és már örülök, hogy nem mégsem dobtam ki első felindulásomban. A mirror mist pedig még mindig várja, hogy felhasználjam, dehát … majd csak eljön az ő ideje is.

Tetszik?  bátran készítsd el te is a változatodat!