avagy mire jó egy snassz notesz
Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a „wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.
Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.
Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.
Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.
Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.
Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.
Belülre matricákat ragasztottam.
A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.
A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.
Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült és katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.
Mo Ru Na és egy japán „ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.
Ez a katakana „abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.
Ha tetszett a bejegyzés, „lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.
Szép napot!