Az első mini tavasz aFehérHáz-ban

avagy alkoss valamit, ha picit magad alatt vagy

Amikor amúgy is mérhetetlenül sok dolgod van még a beköltözés után, valahogy úgy mondanám, hogy ha egy hónapig nem aludnál, és csak csinálnád, csinálnád – és hát akkor sem lenne még kész, na akkor rohadtul nem hiányoznak még extra dolgok.

   

A ház pedig gondoskodik róla, hogy ne a terv szerint haladjunk, kicsit (vagyis inkább nagyon) beleszól a költségekbe, és a tennivalóinkba, az időnkbe. Ugyanis az alagsori tároló fala a polc mögött elkezdett penészedni. Na ja, azt tudtuk, hogy rendszeresen kell szellőztetni, extra ventillátort is építettünk be oda e célból, sőt jó két hónap eltelt a kimeszelése és burkolása óta a bepakolásig, figyeltük semmi gond nem volt, nem vizesedett, nem penészedett. Előrelátóan nem is pakoltuk rá a falra a polcot, hogy tudjon szellőzni, járjon mögötte is a levegő, de hát ez sem volt elég. Most egy nagyteljesítményű kölcsönkapott párátlanítót tesztelünk ott (is), igen jó eredménnyel, persze a kipakolás és penészmentesítés után. Szóval ami eddig rendben volt, mostanra már az sem nevezhető annak. Kiszemeltük a beszerzendő készülékeket is, így eme mozzanat felborította az előre eltervezett munkákat, a még hiányzó elemek beszerzésének fontossági sorrendjét egy aprócskát. Szóval tegnap kellően magam alatt voltam, így a pár napja vásárolt, két cserép hajtatott nárcisz hagymáimat feltétlenül valamilyen kreatív módon kellett elültetnem, hogy megvigasztaljam a lelkemet, így a fél évszázados mivoltom küszöbén. Na ez most nem volt túl egyszerű feladat, de makacs vagyok és erre a fajta alkotásra most végtelenül szükségem volt. A kreatív kellékeim mind-mind dobozokban, ládákban, kosarakban leledzenek még elcsomagolva. Hiszen a hajópadló lerakás miatt rendesen megcsúsztunk, így a műhelyem, és az ElnökÚr kis birodalma még biza csak aljzatbetonnal dicsekedhet. Arra várnak, hogy ott is megoldjuk a padló lerakást. Szóval belenézetem pár felső dobozba és kosárba, amelyek a kupac tetején vannak, és találtam varrógépfiókokat, néhány nagyméretű fa sakkfigurát (ezeknek a társaiból készültek anno a sakkangyalkák és a sakknyulak is), az izland zuzmót pedig az adventi dekorációból mentettem ki.

     

A varrógépfiókba dupla nejlont ragasztottam, majd egyszerűen beleültettem a cserépből kivett hagymákat, egy kevés virágfölddel kitöltve a réseket. A zuzmóval takartam, és ráültettem/fektettem a figurákat és egy gyöngyökkel dekorált drótszívet. Az adventi koszorú csipkeszalagját felmasniztam a fiók fülére és kész is. Szerintem 2-3 nap és illatozó kis nárciszaink lesznek itthon. Azt hiszem ezután a korábbiaknál is hitelesebben fogom tudni nektek bemutatni az ötleteimet, olyan környezettel körítve, amely teljes mértékig az elképzeléseink alapján lett/lesz kialakítva.

Valamint azon dolgozom, hogy mielőbb tudjak részleteket mutatni nektek a házból is.

 

Blogcica és a kerti világ

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: “A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A “madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

A FehérHáz – slamasztikában?

Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

   

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

  

  

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

  

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂

Ablak a világra

avagy milyenek is legyenek a nyílászáróink?

Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, és ha az ablakok a ház szemei, akkor bizony az ablakok nagyon fontos részletek egy otthonon.

Amikor először megpillantottam a házunkat, tél volt … a redőnyei leeresztve, de már akkor sejtettem, hogy nem a szokványos ablakok rejtőznek a régi redőnyök  lamellái mögött. Több ingatlant megnéztünk az elmúlt évek alatt, és sajnos sok helyen gondok voltak az ablakokkal, mert vagy menthetetlenül tönkrementek, vagy a kis zárak nem működtek. No ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a házunkban lévő közel száz éves ablakok tökéletes állapotúak, mert bizony koránt sem azok. Jócskán felemésztik majd az elkövetkezendő heteimet, hogy elérjem azt az állapotot amilyennek szeretném őket látni, és egy ügyes asztalos is kezelésbe veszi majd őket, de tökéletes alapok! Kihozzuk belőlük a maximumot 🙂

A szobák ablakai és a bejárati ajtók maradnak a régiek, azonban több új ablakot és ajtót is rendeltünk, némely ablak helyett, vagy azért mert a régiek nem praktikusak, nem szigeteltek, vagy azért mert éppen nem passzolnak az elképzelésbe abban a formában. Az új nyílászáróinknál elsődleges követelmény volt, hogy azok is fából legyenek, hiszen a maradóak is fából készültek. Összesen 9 cégtől kértem árajánlatot, mindegyiktől ugyanazokkal a paraméterekkel. Volt akik válaszra sem méltattak, de az is meglepett, hogy milyen eltérő árakat kaptunk, többszázezres volt egy-egy ajánlat között a különbség.

Kiválasztottuk a legolcsóbbat, a legdrágábbat és egy középárasat. A legolcsóbb nem volt szimpi, több hónapos gyártási határidővel. Így maradt a drága és a kevésbé drága. Mindkét helyen szép ajtókat és ablakokat láttunk, mindkét helyen kifogástalan volt a tájékoztatás, és kedvesen fogadtak bennünket a megbeszélt időpontban. Nehéz is lett volna dönteni, ha nincs egy nagyon fontos momentum: az új nyílászáróinknak illeszkedniük kell a régiekhez, és ezt főleg a felületkezeléssel tudom majd elérni. A régi ablakok waxolajat és festékréteget fognak kapni a natúr, lecsiszolt fafelületekre, így az újaknál is fontos, hogy közel ugyanazt a színt legyek képes elérni amilyenek a régiek lesznek. Ezt csakis úgy fogom tudni megvalósítani, hogy a kicsi kezeimmel fogom az újakat is felületkezelni, és natúran kapjuk meg őket. Vissza a régi időkhöz, ugyanis régen nem ralszínekkel lefújt csodaszép fa ablakokat lehetett venni/rendelni, hanem bizony fehér, zöld, netán barna zománc, vagy olajfestékkel mázolták a kívánt színre a beépítés után.

Mi náluk találtuk meg a tökéletes megoldást: Schumacher ajtó.

    

A kívánt szín nálunk a grafit, de nehogy megijedjen ám senki se, mert csak a külső megjelenés fogja ezt a színt tükrözni, a belső terekben a természetes fa szép rajzolata lesz a jellemző, amit waxolajréteg fog csak ápolni és hagy érvényesülni. Nem eltakarni, hanem láttatni. Ez nagyon fontos volt nekünk. És így bizony a megmaradó szépséges beltéri ajtajainkhoz is tökéletesen fognak illeni. Nem beszélve a többi természetes anyaghoz és felülethez, amelyek mibenlétét még egyenlőre homály fedi.

    

Ha kíváncsi vagy milyen is a mi álomházunk, akkor tarts velem továbbra is, mert bizony nem a megszokott és hagyományos felújítósdi folyik nálunk.

A fotók forrása: pinterest

a FEHÉRHÁZ

avagy otthonunk felújításának története 1.

Múlt vasárnap kaptuk meg a házikónk kulcsait, és ezzel a mozzanattal majdnem hivatalosan is tulajdonosok lettünk – ugyan hiányzik még egy-két hercehurca a közműszolgáltatókkal, de az már szinte gyaloggalopp lesz. Privát üzenetben és a facebook oldalamon közzétett bejegyzésekre reagálva gratuláltatok nagyon sokan, amit ezúton is köszönünk szépen! Bizony nem kis idő telt el azóta, hogy december közepén rábukkantam a házunkra – olyan jó ezt így leírni, hogy a házunk – addig, hogy a kulcsokat egy hete átadták. Csak annyit tudok mondani, hogy a több éves otthonkeresésünk alatt, bizony volt több potenciális jelölt is, de mindig volt valami kis gubanc, ami miatt mégsem jött létre az adásvétel. Amikor ezt a házat megláttam, akkor viszont tudtam, sőt éreztem, hogy megvan! Szinte suttogott nekem … és ha lehet ilyet mondani: “tudta”, hogy mi leszünk neki a legmegfelelőbbek, akik nem ledózerolják majd, hanem valami különlegeset fognak belőle alkotni, meghagyva a fő jellegzetességeit, és amellett mégis valami igazán mait hoznak létre belőle.

A “gatyába rázás” során sokmindent mi magunk fogunk megoldani, pl. a bontások nagy részét. Erre azért van szükség, mert a múlt század elején bizony nem volt szokás a nagypolgári házakban az amerikai konyhás nappali. A szobák ráadásul egymásból nyílnak, ami egy kamasz fiúval együtt lakva nem a legideálisabb megoldás. De ettől nagyobb és merészebb változások is lesznek a belső térben. Azonban ezek egyenlőre még titkosak, de azt hiszem fogjátok szeretni majd a módosításokat.

Ha tetszenek az alkotásaim, akkor biztosan nem fogtok csalódni, mert bizony sok-sok egyedi ötletem magvalósításával lesz gazdagabb ez a házikó, saját kivitelezésben, a tőlem megszokott minőségben és bizony most tudom megmutatni igazán milyen is a lakberendezői vénám. Most lehet csak valójában tombolni – persze a piszkos anyagiak nálunk is határt szabnak majd, de szerintem egy egyedi, élhető és ötletes otthon nem igazán pénz kérdése! (Temérdek fotót láttam már olyan házakról, amelyeken láttszik, hogy csilliókat költöttek el rá, mégis ízléstelen ház lett az eredménye.)

Az első hétvégénk friss háztulajdonosként a belső terek kicsomagolásával telt, és ezt bizony szó szerint kell érteni, mert a falak és a menyezet teljes mértékben különféle tapétákkal volt fedve, amit saját kezűleg kapartam és szedtem le.

    

    

A férjem a laminált parkettát és a szegőléceket szedte fel, ami alatt mindkét szobában lakkozott deszkapadlót találtunk. Korábban halszálkamintában lerakott fa parkettára számítottam, hogy az lesz a laminált alatt, de bevallom ennek sokkal-sokkal jobban örülök, mert szép állapotú és ez is felújításra fog kerülni és ezerszer jobban beleillik majd a megálmodott enteriőrökbe, mint a parketta. Ráadásul ezt az anyagtételt kihúzhatjuk a költségek oldalról.

A nagyfiunk néha nekem is segített a tapéta leszedésben, néha pedig apával “parkettázott”.

Összesen kb. 9-10 órát töltöttünk a háznál a hétvége alatt, mert közben még be kellett ezt-azt szerezni a bontáshoz, és a gyerkőcöt vinni-hozni matekversenyre, és szombaton még kivitelezők is voltak egyeztetni, de szerintem elég sokat haladtunk. Két szoba teljesen kicsomagolva, az előtérben pedig tapéta leszedve. Már csak a fürdőszoba (igen az is tapétázott a csempe fölött) és a konyha faláról kell levarázsolni a fűrészporos festett  szörnyedményt.

Pihenésként pedig próbáltuk az elvadult kertet picurit kordában tartani, mert az egyik rózsabokor durván elhanyagolt volt és nőtt összevissza, a virága pedig amúgy sem szép, így azt már most elkezdtük megszűntetni.

Csütörtökön Laci bácsi szétbontja a cserépkályhát ami amúgy is használhatatlan, a cserepei is kopottak és nem is volt szándékunkban megtartani. Mi folytatjuk a padlóburkolatok felbontásával, és azoknak a válaszfalaknak a bontásával amelyek megszűnnek vagy átépítésre kerülenk, és a hónap végén már a mesterek is elkezdik a bombázást és az új rendszerek kiépítését. Hurráááá 🙂

Érdekel hogyan bánunk egy matuzsálemmel, hogy megszépüljön és az utca egyik éke lehessen majd, de főképp a mi otthonunk? Tarts velünk!

 

 

 

Mini világ de annál óriásibb szerelem

Mindig is csodáltam az aprólékosan kivitelezett miniatűr enteriőröket, és őszintén be kell valljam, hogy egyre jobban belehabarodom. Egyszóval, imádok “lakberendezni” miniben is.

A karácsony előtti enteriőr összeállítás óta gyűjtögetek mindenféle aprócska bútort és kiegészítőt.

  

A picurka bútorokat nekem tetszően alakítom: festem, átkárpitozom és dekorációként még mindenfélét alkotok hozzájuk. Mostanára ismét elkészült egy kis enteriőr: egy mini varró- és kézimunka szoba, amolyan kis női birodalom. Az új otthonunkban majd megkapja ez is a méltó helyét, addig a hálós búrás tálcában helyeztem el.

Helyettem pedig meséljenek tovább a képek:

    

     

    

    

Ha érdekel, hogy még mivel foglalkozom és miket alkotok, olvasd el a többi bejegyzésemet is.

 

Philippe – a kisvagány mackó

avagy a 24 cm magas franciás nőcsábász

Évek óta rajongok azokért a tündéri és művészi módon kivitelezett játék mackókért, amelyek fotói a világhálón innen-onnan a látóterembe kerülnek. És bizony évek óta terveztem, hogy szeretnék saját magam is készíteni mackókat. Amikor tavaly megvarrtam az elsőt, akkor még mindenféle különleges macikészítő kütyüt mellőztem – kíváncsi voltam, hogy a speckó alkatrészek nélkül is működik-e. Működni működik, de annak a kis virágos fejű macinak csak a lábacskái mozgathatóak, a feje fix, a szemecskéi pedig fekete gyöngyből készültek. Nem szeretem leszólni senki munkáját sem, a magamét meg pláne, de akármennyire is cuki, nem voltam vele teljes mértékben elégedett.

Próba volt. Egyrészt, hogy meg tudom-e csinálni, másrészt az alapanyagokat is teszteltem. Ma már tudom, hogy csak akkor lesz igazi, vagyis az én elvárásaimnak is megfelelő, ha teljes mértékben minőségi alapanyagokból készül el. Így, miután minden szükséges kis kütyüt megszereztem hozzá, a húsvéti ünnepek után a legtöbb szabadidőmet a mackóm elkészítésébe fektettem.

    

    

A bundája valódi mohair szőrme, a pulcsija gyapjú, a sapija antik kéziszövött lenvászon, a farmerja pedig egy régebbi – fenéken kikopott – pepe jeans farmernadrágomból készült. Minden végtagja és a buksija is mozgatható. Gondosan, aprócska kézi öltésekkel varrogattam és 2-es zoknikötőtűkkel kötögettem órákon át, mire elkészült. Ahogyan alakult, egyre jobban élveztem, a névadó pedig már a párommal közösen történt. A színe miatt csakis pasi lehetett. Meg hát bevallom, amúgy is szerettem volna kipróbálni a zsebre dugott mancsokat, ahhoz pedig egy igazi hózentrégeres pasis gatyó kellett ugyibár. Nem kis kihívás ám ekkorka ruhákat varázsolni, kellett hozzá türelem rendesen.

      

A személyisége folyamatosan csiszolódott, ahogyan a kis kiegészítőket kitaláltam. A láncos zsebóra a macibarlang kulcsával, az olvasnivaló szamárfüles napilap, a kis nyakba csomózott kendő, a mini sapija és a kis gombos nadrágtartó mind-mind hozzátesznek ahhoz a hangulathoz, ami ott motoszkált a fejemben, amilyennek szerettem volna Philippe-t készen látni.

  

  

A kis kötött gyapjúpulcsi kötése még számomra is igazi kihívás volt. Össze se tudnám számolni mennyi pulóvert kötöttem már kézzel – nagyon sokat – de ilyen mini méretben még egyet sem … eddig. Próbák hosszú sorát kellett ennek a mini pasinak kiállnia – pedig tiltakozott, mint a legtöbb pasi, persze utál öltözködni … de hát nem volt kegyelem, különben még megfázik.

Fogadjátok szeretettel ezt a kedves kispofát!

 

Légies kis semmiségek húsvétra

ebből-abból

A hétköznapokban mindig alátétet használunk az étkezésekkor a tányér alá, de az ünnepekkor szeretem kicsit megadni a módját a terítésnek. A pasikkal együtt töltött, beszélgetős, ráérősebb reggelik igazán megérdemelnek egy kis kitüntetett figyelmet és egy pici extrát, és egy kicsit több figyelmességet is. Pár éve már volt papír a terítékben húsvétkor nyulak formájában ( itt olvashatsz róla ) idén ismét alapanyagként használtam.

Drót alapú bogyós dekor ágat, drótot, papírt használtam, ragasztottam, transzferáltam és akvarellceruzával színeztem, majd masnikat kötöttem és wax-al régiesítettem.

    

A drótból és a bogyós drótból tojás formát kanyarintottam, rajzoltam egy méretben hozzáillő tojást, amit kartonra ragasztott könyvlapokra másoltam és körbevágtam a tojás formákat.

Kerestem pár nekem tettsző transzferhez való mintát, majd transzferfolyadékkal átmásoltam őket a tojásokra. Ha nincs transzferfolyadék, vékony fekete tollal is fel lehet rajzolni a kívánt mintát a kis kartontojásokra, nekem ez most gyorsabb volt, és szeretem is a transzfer pici tökéletlenségeit a végeredményben.

 A mintákat ezután akvarellceruzával színeztem, majd vizes ecsettel elmostam a ceruzát a transzfermitán.

 

 

 

 

    

  

  

Amikor megszáradtak, vékony drótot rögzítettem a hátuljukra – ezt szintén könyvlapokkal fedtem a végén – és a drót segítségével berögzítettem a helyükre. Majd mindegyik kapott egy hozzá illó masnit is.

    

  

  

és végül a könyvlap nélküli akvarellkartonból készült pillangós változat

 

Csak a monogramos fog a terítékre kerülni – de húsvétig várnotok kell a fotóra – a többit dekorációnak használom itt-ott a lakásban.

Szuperül mutat barkaágra vagy bármilyen virágzó ágra lógatva, de nagyobb méretben akár a bejárati ajtóra is kiváló és olcsó dekorációt lehet így készíteni. A szalag helyett pedig natúr rafiával, spárgával is igen dekoratív.

Mindenkinek nyugis húsvéti készülődést és jó pihenést kívánunk!

  és Blogcica

 

Antikolt “tollpihe”

kottamintás rizspapírból

Készítettem már újságpapírmintás tollpihés koszorút (itt megnézheted), és amikor a kezembe akadt ez a szép pecsétes-kottás rizspapír, eldöntöttem készítek egy kicsit nagyobb tollakat is mint a koszorún lévőek.

Hozzávalók: mintás rizspapír, vékony virágdrót, ragasztó, fehér papír, antikoló wax, spárga, olló

  

  

A tollpihék kontúrját felrajzoltam egy sima fénymásoló papírra, majd két réteg rizspapír közé ragasztottam. Az egyik oldalon a fehér papír és a rizspapír közé ragasztottam két virágdrótot.

  

Amikor megszáradt,, körbevágtam a kontúrvonal mentén. A drótok kiláttszó végeit méretre vágtam, az egyiket visszahajlítottam, és vékony spárgával körbetekertem, amit néhány helyen egy-egy pöttynyi ragasztóval rögzítettem.

  

A papírt a szélétől a drótozott középig sűrűn bevagdostam, és taupe színű wax-al bemaszatoltam a vágott széleket.

Bármilyen húsvéti dekorációban megállja a helyét, de önállóan is használhatjuk – akár könyvjelzőnek is. Virágos, mintás és egyszínű papírból is megvalósítható, lehet még tovább dekorálni masnival spárgából, rafiából csipkéből vagy gyűrt selyemből, és egyéb kis cukiságokkal is.

Nyugodtan kezdj hozzá, elronthatatlan és még a gyerekek is el tudják készíteni.

 

 

 

Nyuszi a tojásban

avagy az üres tojáshéj “szemét” vagy dekorációs alapanyag

A tyúktojáshéj – van aki egyszerűen kidobja, mert nem tud vele mit kezdeni, mások szerencsésebbek és a kertjük komposztjába dobhatják, de akadnak akik egy jó ideig gyűjtögetik, hogy miután jó sokat felhalmoztak, felhasználják valami szokatlan módon – pl. dekorációs alkotóelemként.

Én is ez utóbbi csoporthoz tartozom – bár hamarosan a kerttulajdonosok táborát fogjuk gazdagítani, így biztos vagyok benne, hogy ezután sokkal több fog a komposztban landolni mint a műhelyemben. (Bár ki tudja ? 🙂 )

Évek óta elém kerül egy tojáshéjakkal dúsan megpakolt koszorú fotója a pinteresten, és valamiért évek óta el is varázsol az egyszerűségével. (Mindig azt vallottam, hogy az egyszerű dolgok időtállóbbak – e szerint készítem a lakberendezős terveimet és e szerint válogatom pl. a ruháimat is.) Idén pedig időben észbe is kaptam, hogy elkezdjem gyűjtögeti a felhasznált tojások héját. Miután kiürítettem, azonnal el is mosogattam őket, és mentek a kosárkába száradni a többiekhez. Aztán mikor már két jókora kupac összegyűlt, úgy döntöttem, hogy belefogok. Vettem egy nagyobb méretű szalma koszorúalapot – azért ezt választottam, mert a szalma jól passzol a tojáshéjakhoz, és cseppet sem zavar, ha kikandikál itt-ott a tojáshéjak között. (az inspirációs fotón fehér tyúktollak voltak a tojások közé ragasztva, amit én most nem szerettem volna beletenni)

  

Fogtam a ragasztópisztolyomat és elkedztem szétvariálni az agyamat, mert bizony nem is olyan egyszerű ezt a kuszaságot létrehozni, mint ahogy azt képzeli az ember lánya. Mivel azért nem a szalmaalapban akartam gyönyörködni, forgatnom, illesztgetnem kellett a darabokat, hogy megtaláljam a pont odaillőt – majdnem olyan mint egy puzzle. Miután kijátszottam magam, elővettem azokat aaz aprócska fehér nyuszkókat amelyeket egy hobbiboltban vettem, natúr sizálból miniatűr fészkeket tekertem, beragasztottam egy-egy tojáshéjba, majd minden fészekbe beköltöztettem egy tapsifülest. Háromféle színű selyemszalagot gyűrtem, amit a koszorúhoz rögzítettem, és kusza masnira kötöttem.

  

Azonban nekem így “élettelen” volt még, túl natúr. Ezt pár papírvirággal és aprócska zöld levéllel, pici tollpihével küszöböltem ki, de csak úgy módjával, meg azért is mert ezekből már csak ennyi fehér papírvirágom volt, amelyek közepébe óarany bibéket ragasztottam.

  

Ha tetszett a tojáshéjakat újrahasznosítós koszorúm, nézz be máskor is 🙂 A facebook oldalamon és itt a honlapon is megtalálhatod a többi húsvéti ötletemet is.