Rea sült alma dzsemje

/ Molnár Andrea

egyszerű de mennyei finomság

 

Már gyerekkoromban ellestem nagymamámtól a sütés-főzés „tudományát”, ugyan egyetlen főzős műsorba se neveznék be, ugyanis sokmindenben nincs rutinom és gyakorlatom, de a főzés szeretetét megtanultam tőle. A nyaralások alatt én mindig a kicsi tesó/uncsitesó voltam, nem szerették a nagyobbak ha ott vagyok körülöttük, így jobb híján, folyton nagymamámat boldogítottam. Neki pedig ugye el kellett látnia bennünket ebédre, vacsira főtt kajával, én pedig akaratlanul is megtanultam ezt-azt, néha segítettem amiben lehetett. Most már tudom, hogy nagyon jó volt nekem ez a kis bevezető, mert így nem félek semmihez sem hozzáfogni, szinte mindent recept nélkül, emlékből sütök vagy főzök, érzésre csinálom, ahogyan a sokszor látott a mozdulatokból ellestem. Az igazi meglepetést számomra mindig a pofonegyszerű alapanyagok okozzák. Nem vagyok nagy gurmé, nem is használok a konyhában eszméletlen sok fűszert, amit pedig igen, általában azt is szeretem zöldfűszer formájában belefőzni/süti az ételeinkbe. Így voltam a befőzéssel is, hogy: hát nem lehet az olyan nagy cucc. És nem is az! Az elmúlt évek alatt sorra főztem a dzsemeket, és egyéb befőtteket, és imádok kisérletezni is közben az ízekkel. A kamrapolcon szépen sorakoznak a kertünkből származó gyümölcsökből és zöldségekből, zöldfűszerekből készült, üvegbe zárt ízek. Ezekhez pakolok be mostanság jó pár üvegnyi almából készült finomságot, ami szerintem pl. remek kis gasztroajándék is lehet karácsonyra.

Mert hát van nekünk 3 almafánk, amelyeket tavasszal próbáltunk rendbeszedni az elmúlt évek ápolatlansága és a viszontagságok után. Hogy ezért-e? Nem tudom, de rengeteg almánk lett az idén. Csak sajnos nem nagyon elállós fajta, így a még üres üvegeket szépen megtöltöm mindenféle almából készült finomsággal. Többféle dzsemmel, pitébe és palacsintába való töltelékkel. Sőt madzagra fűzve, szép sorban, almakarikák is aszalodnak nálunk 🙂

Most az egyik legújabb kedvencem elkészítési módját írom le, nem mértem hány kg. alma kell hozzá, de ha követitek a leírást, tuti nektek is fűszeresen zamatos és krémes állagú dzsem kerül az üvegekbe.

Két nagy tepsibe (gázsütő) sütőpapírt tettem, arra jó dúsan lefektettem a felcikkezett, megtisztított (hámozott és magozott) almát. Az egészet forró sütőbe toltam és 180 fokon addig sütöttem, hogy az almák sarkai picit barnásak legyenek. Ezután a sült almát átkanalaztam egy nagy edénybe. Kb egy jó evőkanálnyi őrölt fahéjat, egy citrom reszelt héját, fél teáskanálnyi őrölt gyömbért és fél teáskanálnyi őrölt kardamomot tettem bele. Közben kóstolgattam persze. Mézes változat is készült, mivel több adagot tettem el, egymás után sültek az almagerezdek a tepsikben, majd rottyantak össze a fűszerekkel. Került még bele fél zacskó direkte almához való dzsemfix, kb. két evőkanálnyi steviás befőzőcukor és egy késhegynyi citromsav. Összekevertem, kicsit rottyantottam még rajta, és azon forrón telimertem az üvegeket és csavaros kupakkal lezártam. A tisztára mosott üvegekbe előtte vizet tettem, és a mikróban kb. 5 percig magas fokozaton forraltam, így csírátlanítottam az amúgy tiszta üvegeket. Ha nagyobb az üveg, akkor természetesen több ideig kell a mikróban hagyni.

 

Egy vastag takaróval kibélelt kosárba tettem a forró dzsemet tartalmazó üvegeket, alaposan bebugyoláltam és ott hagytam teljesen kihűlni. Ez úgy 24-48 óra. Majd lehet szépen díszíteni, és ajándkozni, vagy szépen elfogyasztani.

Jó étvágyat 😉

Rea

Nem minden készül egy kaptafára

/ Molnár Andrea

avagy kell egy cipőtisztítós ládika

 

A legtöbb háztartásban max egy régi cipősdobozban tartják a cipőtisztítás és ápolás kellékeit,vagy csak úgy hánykolódnak a cipősszekrény aljában a szivacsos kenőfejes cipőkrémek tubusai, tégelyei. Korábban egy hengeres fonott kosárban kaptak helyet nálunk is a kefék, boxok. Pedig bizony lehet ezt stílusosan is tárolni. Amikor megláttam a vivre oldalán ezt a kis cipőtisztítós ládikát, tudtam, hogy egy: remek ajándék lesz a páromnak, kettő: persze nem azzal a külsővel.

A kicsomagoláskor pedig ez a ládika is előkerült, így az előszoba berendezéséhez és a színvilágunkhoz (ami még nincs készen teljesen, de folyamatban van) tudtam igazítani. Egyszerűre szerettem volna, semmi különösebben extra nincs rajta. Csiszolás után átkentem grafitszürke festékkel, majd nyomdáztam ide-oda párat, aztán koptattam, csiszoltam, waxoltam.

A belsejébe egy stencilminta került, waxolás előtt alaposan visszakoptatva. És minden elfér benne amire szükségünk van a lábbelik rendben tartásához. Szeretem a cipőimet, így vigyázok rájuk, hogy sokáig hordhassam őket. De ugyanígy van ezzel a párom is.

Három részes állíthatós kivitelű kaptafa – lomis antik darab, újraspárgázva.

További kellemes nézelődést kívánok az oldalamon!

Teljesült egy régi álom

/ Molnár Andrea

elkészült az első saját készítésű reantik mackó

 

Csodálattal nézem azokat a kézzel készült egyedi mackókat, amelyeknek szinte lelkük van, és mivel szinte folyamatosan feszegetem a határaimat, és mindenfélét szeretek kipróbálni amit a két kezemmel és a fantáziámmal el tudok készíteni, így belevágtam. Képletesen és szó szerint is, mert „megszületett” az első saját készítésű macim, telis teli szeretettel. Beszéljen helyettem ő, így szótlanul is, a fotók segítségével.

    

    

    

 

 

 

 

Mézeskalács

/ Molnár Andrea

kicsik és nagyok kedvence nagyon karácsonyi kiadásban

A mézeskalácsról mindenkinek egyből a karácsony jut eszébe, és bizony annyira népszerű ez a finomság az ünnepek tájékán, hogy még azok is nekiállnak a sütögetésnek, akik amúgy nem nagy konyhatündérek. A gyerekekkel remek kis télesti program, legalábbis az első tepsi megtöltéséig. (Az én fiam a többit mindig rám hagyta, már csak a kisült mézeskalács illatára somfordált vissza a konyhapulthoz a kóstolóra. ) Sokféle recept van a tökéletes mézeskalácshoz, van aki puhán szereti, van aki ropogósan, van aki cukormázzal és van aki csokival. De szinte mindenki szereti valamilyen formában. És itt a lényeg, a forma. Lássuk csak mi is készülhet egy alaptésztából:

Jancsi és Juliska után szabadon – mézeskalácsházikó, vagy akár egy egész kis falu

    

        

karácsonyfadíszként sem utolsó

      

de girlandot is fűzhetünk a darabokból egy szép szalagra vagy rusztikus pékzsinegre, spárgára – de akár koszorú is készülhet

      

a karácsonyi tortát, muffint is tovább csinosíthatjuk egy-egy darabbal

    

      

    

adventi naptárnak vagy adventi koszorúnak is kiváló

   

fenyőfa is lehet belőle

  

sőt: ültetőkártyaként, ajándék kisérőként, de csomagolásként is hasznosíthatjuk

    

a terített asztalon is nagyon kívánatos lehet egy-egy darab

    

Bármit is csinálunk belőle, bárhová is tesszük, ezek az édes kis csodák a szeretetet, az odafigyelést fogják magukból sugározni, azzal az utánozhatatlan mézes-fahéjas-szegfűszeges illattal együtt, amivel betöltik a lakást, ezáltal meghittséget csempészve az ünnep- és mindennapokba is.

Hamarosan sülhetnek is az első adagok, ami után biztosan máshol is gyorsan sütni kell még pár tepsivel, hogy az ünnepekre is maradjon 🙂

 

 

 

 

 

Öt technika – egy stílus

/ Molnár Andrea

ugyanarra az alapra

Egyik kedvenc alapanyagforrásom a Kosárbolt, és amikor a megrendelésemet hoztam el – mert éppen útba esett egy munka során – a fizetéskor beledobtam még a kosaramba egy öt darabból álló lemezből lézervágott formás díszt. Szeretem az ehhez hasonló, rendhagyó formájú karácsonyfadíszeket, ilyesmi formám mézeskalács-kiszúróban is van, szóval nem volt kétséges, hogy bevállaljak belőle egy csomaggal. A minap elővettem, mert ezek kerültek sorra, hát sokféle tervem volt velük, és mivel nem tudtam eldönteni melyik ötletet valósítsam meg, így mind az ötöt másmilyenre, másféle technikával dekoráltam. Arra azért figyeltem, hogy stílusban majd passzoljanak egymáshoz. Alapként mindegyik darab antik fehér krétafesték réteget kapott, utána pedig a következő módon fejeztem be őket:

1.  decoupage technikával

hozzávalók: rizspapír vagy szalvéta, 2 fázisú finomrepesztőlakk, ezüst waxpaszta

elkészítés: a körbevágott mintát felragasztottam a festett alapra, majd lekentem a finomrepesztő 1. rétegével, száradás után a 2. tégely tartalmából vittem fel egy réteget, majd miután teljesen megszáradt, az aprócska repedésekbe ezüst waxot dörzsöltem és kapott egy sötét grafitszürke szalagot akasztónak

 

2.  dombormintás kartonnal borítva

hozzávalók: dombormintás fehér karton, 3D dekortoll, antik modge podge vagy decoupage ragasztó és ezüst waxpaszta

elkészítés: a kartonra körberajzoltam a formát, majd azt kivágva, mindkét oldalra felragasztottam, a széleket szépen lecsiszoltam, majd átkentem a modge podge-al, ez kicsit besárgult nem túl fényes, lakkos hatású felületet ad a megszáradása után. Majd kicsit átdörzsöltem ezüst wax-al, és  fekete 3D tollal aprócska gyöngysort mintáztam rá

 

3. mintás merített papírral

hozzávalók: JDL mintás merített papír vagy más szép csomagolópapír, antik modge podge vagy decoupage ragasztó, ezüst paszta

elkészítés: a papírra körberajzoltam a formát, majd kivágtam, és mindkét oldalra felragasztottam, száradás után a széleket lecsiszoltam, átkentem még egy réteg antik ragasztóval, majd miután már nem ragadt, nagyon leheletfinoman a széleket ezüst wax-al bedörzsöltem

 

 

4. stencilpasztával

hozzávalók: gyöngyházfényű stencilpaszta, stencil

elkészítés: a festett alapra ráhelyeztem a stencilt, a pasztát egy lapos ecsettel óvatos mozdulatokkal felkentem a felületre, nagyon vigyázva eltávolítottam a stencilt, majd hagytam megszáradni a pasztát, végül a széleket kicsit megcsiszoltam

 

 

5. transzferált minta

hozzávalók: transzferáláshoz folyadék (tökéletes az illóolaj, vagy az almavin narancsolajos tisztító is), két lépéses finom repesztőlakk, ezüst paszta

elkészítés: a festett alapra rögzítettem a kinyomtatott mintát, majd a folyadékkal átkentem és átdörzsöltem a papírról a dísz felületére a mintát, hagytam megszáradni és a két lépéses finom repesztőlakkal kentem át a felületet. Száradás után az aprócska hajszálrepedésekbe ezüst pasztát dörzsöltem, amely így szépen csillog

 

 

Ha tetszettek az ötletek, bátran próbáld ki! Sok sikert és jó alkotást kívánok!

    

 

Adventi naptár stílusosan és egyedien

/ Molnár Andrea

egy dobozban

 

Szerintem az a jó adventi naptár, amelyik stílusosan beleillik a környezetébe, kicsikét mesebeli – főleg ha aprónépnek készülünk vele – ünnepélyes és megfelelő méretű a mindennapi kis meglepetések számára. Ez utóbbi nagyon fontos, mert bizony hiába a szuper kisfiókos, kisrekeszes, méregdrága adventi naptár, ha csak egy pincurka méretű valami fér el a rekeszekben.

Ebben a hengeres dobozos adventi naptárban az a jó, hogy nincs külön rekesz minden napra, hanem egyben lehet belerejteni mind a 24 kis csomagot. Akár beszámozva, akár számozás nélkül tehetünk bele ezt-azt becsomagolva.

Az elkészítése és dekorálása pedig tényleg egyéni ízlés dolga, mindenki alkalmazkodhat azokhoz az alapanyagokhoz, amelyeket otthon talál, vagy amit be tud szerezni. Két fő kiindulási elemem volt: a magas falú hengeres kartondoboz és a polisztirol hóember amit egy hobbiboltban találtam.

Én így „építettem” fel az enyémet: a hengeres dobozt krétafestékkel lefestettem, a belső a peremét is, ahová nem került a könyvlapbélésből. Az alapréteg után egy kárómintás stencillel körbepamacsoltam, a doboz teteje alatti részen. Amíg száradtak a rétegek, felkentem két réteg kőhatású pasztát a hóemberkére, a mini hógolyókra és a doboz tetejére amit alaposan kiszárítottam, mialatt 3 sor fekete festéket kapott a cilinderje is.

A doboz részeinek belsejét antik, gótbetűs könyvlappal borítottam be. A hóemberkének megfestettem a szemét, száját, az orrát és a gombjait is, majd a teste mélyedéseit és a lábikóit kicsit árnyékoltam, vagyis „koszoltam” taupe árnyalatú wax-al. Szintén ezzel a wax-al régiesítettem a henger alsó részének festett felületét is. Majd elővettem a számokat tartalmazó stencilemet, és körben a doboz oldalára, random jelleggel 1-től 24-ig a taupe wax-al felvittem a számozást.

    

    

  

Hagytam a waxot alaposan kikeményedni, ezek után nem dörzsöltem rajta semmit sem, nehogy elmaszatoljam a számokat, amíg a wax beépült a felültbe, addig volt éppen elég időm ecsettel leheletfinoman átragasztózni a hóemberke kis duci testét és a dobozka tetejét, no meg a ráragasztot apró hógolyókat is. Ezek után nagyon finom,  aprószemcsés csillámporral óvatosan behavaztam. Nagyon szeretem ezt a finom csillámport, amit angyalpornak hívok, mivel éppen csak szolidan csillogós lesz tőle a felület.

Ez az angyalpor a fiolában fehérnek tűnik,  de valójában színtelen apró részekből áll, így igazából bármilyen alapszínre felszórható, elrontani nem lehet vele semmit, de csak csínján bánjunk vele, mivel nagy menyiségben tompítja a színt és a kevesebb itt is több.

Mire ezzel megvoltam, az az idő elég is volt a waxos stencil fixálódásához, így elővettem egy kis hópehely alakú nyomdát, amit ragasztóba mártva (de ezt is csak úgy módjával ám!) kis  hópihe alakú foltokat nyomdáztam a doboz oldalára, amit azonnal beszórtam angyalporral, majd a felesleget leráztam. Mindig egy tiszta papírlap fölött végezzük ezt a műveletet, amiről utána vissza lehet szórni a fiolába a maradékot, hiszen egy-egy ilyen angyali művelet bizony nem emészt fel jelentős mennyiségű csillámot, de úgy lesz szép a felület, ha a kellő mennyiségű csillám kerül a ragasztózott részre, a leszóródó fölösleg pedig később még szuperül használható más dekorhoz.

    

A doboz belsejében a könyvlapok szélét vékony bársonyszalaggal takartam, majd a szalagvégeket egy bársonymasnival és kis hóbogyós levélkével álcáztam. A hóember cilinderje is vékony ragasztóréteget kapott, amit fekete csillámmal szórtam meg, száradás után pedig kentem még a szélére kevés hópasztát is, hogy zúzmarás legyen a kinézete.

    

És akkor jöhetnek is azok az adventi manók és megtölthetik mindenféle földi jóval.

Tetszett az ötletem? Bátran fogj hozzá és készítsd el a te változatodat, bármilyen figurával bármilyen dobozalappal dolgozhatsz, annál egyedibb lesz a végeredmény. Nem titok, hogy idén is sok jópofa és eddig nem látott dologgal foglak titeket meglepni, érdemes beállítani a facebook oldalamat elsőként megjelenőre, vagy naponta benézni hozzám.

Köszönöm, hogy velem tartottál, jó alkotást kívánok!

 

 

 

Őzike

/ Molnár Andrea

bemutatkozik.

Megszületett az első reantik „baba”, de most inkább beszéljenek helyettem a képek:

puha bársonyszoknyában, fehér blúzban és kiskabátban –

    

csini pörgős ruhácskában, ami alá egy cuki buggyos-csipkés-pöttyös fehérnemű is jár –

  

tütü is kell egy kis balerinának –

  

  

tüllszoknyás masnis ruhácskája is van –

  

egy igazi őzikebabának bizony farmernadrágra is szüksége lehet –

    

ha pedig hűvösebbre fordul az idő, hát akkor ott a finom puha és meleg gyapjúkabátka –

    

Hamarosan az új otthonába fog költözni őzike, így szüksége van egy kicsi bőröndre, amiben addig még ő maga is lakhat. Bevallom nagyon a szívemhez nőtt és imádtam minden percet, amit vele töltöttem, igyekeztem odafigyelni az apró részletekre, hiszen egy tündéri, csupamosoly, heteken belül az első születésnapját ünneplő kicsi lánynak készítettem.

  

Boldog születésnapot drága pici Lilien!

„Horgász”-zsákmány

/ Molnár Andrea

Halak dekorációként

Még tavaly szereztem be Orsitól egy szett fa halacskát,  és mert már jócskán benne voltunk a nyárban, és időm sem volt rájuk akkor, alaposan eltettem őket, hogy na majd jövőre. Közben meg is feledkeztem róluk, de nemrég a kezembe kerültek, és ha már nyár van, akkor bizony a kis csupaszokat kezelésbe vettem.

     

Az asztalos fűrésze nyomán keletkezett éleket alaposan megfarigcsáltam, megreszeltem, és a felületet is jól megpüföltem ezzel-ezzal, hogy minél viharvertebbeknek nézzenek ki. Amikor ezzel készen voltam, befestettem egy réteg milk árnyalatú festékkel, majd száradás után csak úgy szabad kézzel farmer színű kék festékkel csíkokat festettem rájuk úgy „deréktájon”. Amikor már szárazak voltak, csiszoltam és koptattam itt-ott a festésen. Befejezésként áttetsző, azután pedig taupe színű waxot kentem rájuk. Ez utóbbitól olyan uszadékfa hatású lett az egész, főleg attól, hogy a sötét waxot hagytam szépen besimulni az átalam okozott mélyedésekbe, résekbe is.

  

Végezetül mindegyikbe fúrtam egy-egy kis lyukat, ezekbe vastagabb spárgát ragasztottam, aminek segítségével aztán összekötöttem a szettet -így bárhová felakaszthatóak.

A legkisebb pedig kapott egyet a cuki kis textilbőr reantik bilétámból is.

 

Időutazás hőlégballonnal

/ Molnár Andrea

Két projekt egyszerre

Többször előfordul – az igazat megvallva, szinte mindig – hogy még valamit nem fejeztem be, de már új dologba kezdek. Ez azért is van mert bizony egyes reantikok alkotása-alakítása közben várnom kell száradásokra vagy valami apróságra, amit kigondoltam hozzá, de még hiányzik. Sőt halkan megsúgom, olyan is van, hogy a rendszerezéses igyekezetem ellenére sem tudom, éppenn hová tettem azt a valami kisbigyót ami kellene, így a lakás felforgatása helyett belekezdek valami másba, majd csak utamba akad egyszer, aztán befejeződik minden, szépen lassan.

A papírmachéval is így voltam, tudtam, hogy van még itthon egy kis vödörnyi vizibomba, ami méretben pont jó lenne az én kis léghajómhoz, de mivel ezekkel csak nyáron szórakoznak a pasijaim, úgy eltettem, hogy csak no. De megtaláltam, és végre ismét tépkedhettem az antik gótbetűs könyvem lapjait. Ismételten megjegyzem, menthetetlen példányról van szó, ami hiányosan, darabokban, rozsda és egyéb foltosan került hozzám. De úgy vélem méltó alapanyag az én kis dolgaim kivitelezéséhez. Szeretem minden betűjét, a szép érett, besárgult színét, a foltjait, úgy ahogy vannak, és hiszem, hogy sokkal jobb így megmenteni, mintha valahol vmi pincében dohosodna.

Szóval a kis vizibomba felfújva olyan mint a lufi, és ez szolgált alapként. Antik modge-podge-al rétegeket ecseteltem a lufi felületére a kis fecnikből, konkrétan 6 réteg papír van rajta, minden réteg fedésben, és a rétegek között hagytam egy napot száradni az egészet. Amikor készen volt, picit áttöröltem taupe színű waxos ronggyal és 6 dupla szál vékony spárgából csomózással kialakítottam a ballon körüli hálót, miközben a konyhaszekrény felső elemének a fogantyúján lógott az egész. Így könnyedén körbe tudtam forgatni, és ahol kellett, egy pötty ragasztóval segítettem a rögzítést.

      

A kis utazókosárnak vágtam egy lekerekített négyzetes kartonlapot, majd vastagabb spárgával, spirálisan haladva körberagasztottam az egészet. Antik lenvászonból ragasztottam, kötözgettem kis homokzsákocskákat minden tartókötélhez a kosár külső oldalára. A ballon tartózsinórjait a kosár belsejében vezettem ki a kosár aljára, ahol csomóra kötöttem és bojtszerűen lógni hagytam. Tudom, hogy az igaziaknak nincs ilyenjük, de ez az én kicsi alkotásom, és nekem így tetszik, amúgy is dekoráció.

      

A ballonra kis spárgamasnikat ragasztottam körben, és került rá néhány az igazi szárított rózsáimból, kiegészítve aprócska selyemlevelekkel. Ellensúlyként az utazókosárra is kívánkozott egy pici díszítés. Spárgán kívül direkt semmi más szalagot nem akartam hozzá használni, mert annak a puritánsága, és rusztikussága remekül illik az antik könyvlapokhoz, és egyúttal nem viszi el a túl porcukrosan csajos irányba sem az egész alkotás összképét. Többféle dekoráció kavargott a fejemben, de végül a rózsás mellett döntöttem, pont azért, mert nem a megszokott párosítás a rózsa a léghajóval.

A varrógépfiókban röpködő hőlégballonomnál mutatott módszer jó kis megoldás a tálalásához, de most nekem ez mindenképpen a fehér fal elé kívánkozott, és került mellé egy kis kép is, aminek az elkészítése nagyon egyszerű. A pinteresten kerestem egy nekem tettsző rajzot, amit kinyomtattam, majd egy egész könyvlapra transzferáltam. (Direktben lehet a könyvlapra is nyomtatni, de én szeretem, ha nem látszik minden vonal tökéletesen, ezért a transzfert választottam.) Elővettem az akvarellceruzáimat, kiszíneztem és ecsettel elmostam a színeket. Egy sima fehér, ovális képkeretről (ez egy évekkel ezelőtt möbelix-ben vásárolt darab) leoperáltam a fehér szalagokat, majd pocsolya és milk árnyalatú krétafestékkel festettem, koptattam, waxoltam. Végül beletettem a kis művet, szalagot tettem rá, és a hőlégballon mellé biggyesztettem.

      

Ha tetszettek, és szeretnél hasonlóan egyedi alkotásokkal találkozni, csatlakozz a facebook oldalam követőihez, ha pedig kedvet kaptál hozzá, készítsd el a saját kis alkotásaidat és mutasd meg.

Örülök, hogy velem tartottál!

 

 

Édes kis mostoha

/ Molnár Andrea

a köszméte

Amely akár vintage gyümölcs is lehetne, hiszen olyannyira régies, divatjamúlt, szinte elfeledett az emberek számára. Azonban nekem a gyerekkorom egyik csemegéje volt. Nagyszüleim kertjében terbélyes egresbokrokrok terpeszkedtek a kis árok partján, és gyerekként alig vártuk, hogy beszabaduljunk a kertbe, és marokszámra tömjük magunkba, a fincsi málnával együtt. Nagymamám szörpöt készített belőle. Azóta sem láttam sehol ezt az édes, pirosra érő fajtát (gyöngyösi piros). A zöld, nagyszemű változatával többször van szerencsém találkozni ezidőtájt, rendszeresen veszek is belőle a piacon, igaz sem a párom sem a gyerkőc nem szeretik, sem nyersen sem pedig szószként fogyasztva – nem baj, több marad nekem . (Pedig milyen frissítően mennyei érzés egy finom krémes, tejfeles, savanykás szószt hidegen kikanalazni a maihoz is hasonlatos fülledt nyári estéken.)

 

Tegnap este viszont a zöldségesnél nem hittem a szememnek, mert egy ládában még ott kuksolt egy jó kilónyi ezekből a finom édesre érett (na jó, itt ne a cukorhoz viszonyítsunk ám) csodaszép bíborszínű, kis szőrpamacsos bogyókból. Gyerekkorom óta nem ettem ilyet, hát mondanom sem kell, nem kérettem magam, és még azon frissiben hazaérkezés után tisztítás következett – na jó némi kóstolással egybekötve. Egy nagy adagnyit pedig odatettem a tűzhelyre rottyantottam rajta párat, adtam hozzá 4 evőkanálnyi steviás befőzőcukrot, és alaposan kitisztított üvegekbe kanalaztam. Három kisüvegnyi téli kényeztetés lesz, a fazékban maradt mennyiséget, pedig egy régi cukortartóba tettem.

  

A csodaszép színe, az aromája felidézte bennem  a nagymamáéknál töltött szünidőket. Nem tudom ki szereti és ki szokott befőzni belőle, de számomra ez most egy kisebb csodával ért fel. Legalább volt valami szerencsés is a tegnapi napban.

              

A hivatalosan köszmétének nevezett egres (Ribes uva crispa) a magasabb hegyvidékek erdeiben, sziklákon termő gyümölcs. Régóta ismerik, de nemesítését csak a XVI. század végén kezdték meg. Különösen Angliában volt népszerű, ahol 1740-ben mintegy száz, 1810-ben már négyszáznál is több nemesített fajtáját tartották számon. A magyar nyelvben több néven – köszméte, pöszméte, büszke, piszke, egres – is ismert. A köszméte termése álbogyó, belseje húsos, leveses, 40-50 magot tartalmaz.
Az egyes fajták gyümölcse lehet zöld vagy pirosas, szőrös vagy csupasz, a gyümölcshús íze savanykás. Hazánkban ismertebb fajtái a szentendrei fehér, a zöld óriás, a pallagi óriás és a gyöngyösi piros. A köszméte félig és teljesen éretten is szüretelhető. A termés zömét május végén, június első felében szedik.  A köszméte energiatartalma csekély, 44 kcal (184 kJ) 100 grammonként. A gyümölcsében sok A-, B1- és C-vitamin, 0,8 százalék körüli pektin, 0,5 százaléknyi ásványi anyag (kálium, kalcium, foszfor és niacin), illetve szervezetünk számára fontos elemek, citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor található. A benne található nyomelemek miatt rendkívül értékes a szervezetünk számára. Míg Angliában évszázadok óta népszerű volt ez a bogyós gyümölcs, Franciaországban még csak saját neve sincs az egresnek, egyszerűen csak groseille de maquereaunak, makrélához való ribizlinek hívják, mivel szinte csak makrélához adják mártásként.