Csipkerózsika

/ Molnár Andrea

Egy kupacnyi ilyen olyan régi kézimunkám van amelyek itt-ott lyukaskák, vagy nem jött ki belőlük egy-egy folt, esetleg egy 20-30 cm-nyi darabka került csak hozzám – de mivel egy ilyesfajta hörcsög (mint én is) nem dob ki semmit, hát csak gyűlnek. Aztán egyszercsak ahogy a polcon pakolásztam, megakadt a szemem a kis ezüstözött evőeszközös dobozkámon, amit még pár éve újítottam fel – vagyis ezen a kis rózsán ami rajta van, és a kisördög ott belül nem hagyott nyugodni, mígnem arra kényszerített, hogy üljek neki, válogassam át a kincsesszekrényem tartalmát és bizony gyártsak már pár virágot, ezekből a másra amúgy sem nagyon használható darabokból. Én pedig rendes kislány vagyok, és engedelmeskedtem 🙂

Kerek, horgolt csipkéből tekert virág

Nagyon egyszerű elkészíteni, és akár csipkeszalagból is könnyedén kivitelezhető.

A kerek terítő közepét kivágtam (nem lesz ideje kibomlani a szálaknak, mert az elvarrás nem fogja engedni) majd egyszerűen fércelő öltésekkel beráncoltam a duplán hajtott csipkét, belevarrtam a készen kapható virágbibét (ez helyettesíthető pl. spárgából vágott szálakkal is, vagy vékony drótra erősített gyönggyel) és folyamatosan ráncolva, apránkánt összevarrtam alul.

  

 

Rongyos rózsa

többféle anyagból vágtam ki kis vese alakú és kerekded formákat, a vágott széleket óvatosan meghúzkodtam, így kirojtolódtak és ki is nyúltak picit, ettől állnak picit szét a szirmok. Egy vastagabb csipkedarabkát feltekertem, mint a palacsintát, majd köré rakosgattam a szirmokat, mindig úgy, hogy az illesztés az újabb szirom közepe tájékára essen. Minden egyes szirmot apró öltésekkel rögzítettem alul.

 

 

  

  

 

Egyszerű csipkevirág 

ez a kis hímzett pántlika nagy kedvencem, csodaszép ekrü színe van és a mintája annyira finom. Bolhapiacos szerzemény, kézzel hímzett és látszott már rajta pár javítás, és aprócska feslés is, valamiről sebtiben levághatták, de ehhez a darabhoz tökéletesebb alapanyagot el sem tudtam volna képzelni. Lazán beráncoltam a vágott részét, belavarrtam az óarany finom kis porzókat, majd felváltva tekertem és öltöttem, amíg ki nem alakult egy kis kehely forma.

 

  

  

 

Csipkeszirmos virág

Ez a virág két részből áll. Az alsó részt tépett szélű vászonból ráncoltam, a fotón látható módon. A csipkeszirmokat pedig a felhasznált csipkeszalag mintája adja, és szintén a férceléssel beráncolt módszerrel készült. Óarany, csillámos bogyók is kerültek a közepébe, ezek és néhány pici öltés tartják össze a két részt.

 

 

  

  

  

Hasonló, saját készítésű textilvirágokból készítettem egy koszorút, igazi shabby stílusban. Nagyon egyedi darab lett és egyszerűen imádom.

Nem csupán koszorú készíthető az ilyen kis „virágokból”, használhatjuk akár lakberendezési dekorációként, vagy pl. a téli ruhák dekorálására is, sapka vagy kabát stílusos kiegészítője is lehet. vagy  pl. esküvői dekoráció.

Bátran kezdj hozzá, élvezni fogod, ahogy kialakul a kezeid között egy-egy kis szépség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dekoráljunk együtt

/ Molnár Andrea

Gyertyával

Nagyon szeretem a gyertyafényt! A sejtelmességét, a meghittségét, és valahol legbelül a régimódiságát is. Az étkezőasztal fölötti csillárunk is kombinált, az 5 égő mellett van rajta 5 gyertyatartó is, és nagyon hangulatos amikor csak annak az 5 gyertyának a lángja pislákol, igazi ünnepi hangulatot árasztva.

Ha meglátok egy szép gyertyát, nehezen tudok neki ellenállni, de nem kell ám semmi különlegesnek lennie rajta, hogy megragadja a fantáziámat. Sőt, minél egyszerűbb, annál jobb!

Szerintem dekorációként is remekül megállja a helyét, és ha szem előtt van, akkor még egy hirtelen áramszünet esetén is pillanatok alatt úrrá lehetünk a sötétségen, ha nem a fiók mélyéről kell előbogarászni eme hasznos kanócos segítséget.

Ha pedig már van jó pár darab gyertyám, megmutatom én hogy tárolom őket dekoratívan:

 

Csipkében és szalagban

2-3 gyertát összefogva, egy régi tépett könyvlapba vagy csomagolópapírba és csipkébe tekerve, majd az egész egyszűen átkötve egy szalaggal, egy kis tálcára, tányérra téve remekül mutat, akár 1-2 alma társaságában is.

 

 

Üvegben 

A csillárhoz használt gyertyák közül betettem párat a nagyobbik üvegbe, a kisebb gyertyák pedig teljesen olyanok, mint amilyeneket gyermekkoromban nagymamámmal gyújtottunk a temetőben mindenszentekkor. Az üvegekre köthetsz szalagot, zsinórt, vagy egy régi rozsdás kulcsot is, akár sima mazei spárgával. Én a kisebbik üvegfedelét leszorító fémpántra kötöttem egy szép bojtot.

 

Akasztón

 

 

Még karácsony előtt vettem a fenyőfa gyertyacsipeszeibe egy dobozkával ebből a kis elegáns gyertyából, amelyeket gyertya-mártásos technikával készítettek, és párosával egyben hagyták őket a kanócon. Egyszerűen összefogtam három párat, körbekötöttem egy virágos, hímzett szalaggal és így – egy kis akasztóra téve – a polcom egyik tartójára került.

 

Januárban – ha már elpakoltuk a karácsonyi dekorációkat – picit üresnek érezhetjük a lakást, de egy-egy gyertya lángja barátságosabbá tudja varázsolni a hosszú estéket, és jó ha kéznél vannak. Ugye?

 

 

 

Angyalszárny

/ Molnár Andrea

Legyen kicsit vintage

A csengettyűs szivecske és csillag készítésekor merüt fel bennem, hogy kellene egy angyalszárny is, ami légies, finom és tényleg olyan angyali. Így két erős drótból, a kis fogók segítségével meghajlítottam egy angyalszárny forma felét. A másik felét, ehhez fogva próbálkoztam hasonlóra híjlítgatni, majd a kettőt vékony dróttal összetekertem.

Elővettem mindenféle gyöngyöt, kiscsengőt, levélkét, csipkét, és körben felragasztottam mindent a drótra. Vékony dróttal is feltekerhetőek a pici díszítőelemek a vastagabb drótalapra, de ez most így gyorsabb volt.

Próbáltam követni a forma vonalát és ízlésesen elosztani a kis bigyókat:

Amikor már nem akartam rá tenni körben több díszt, masnit kötöttem rá egy antik csipkeszalagból és egy gyűrt selyemszalagból, és kapott még egy nagyobb csengettyűt is.

  

 

 

Elolvadok!

/ Molnár Andrea

Cuki hóemberek

Már jó ideje került a látóterembe a pinteresten pár irtó helyes hóemberke, és tavaly ismét nagyon-nagyon levettek a lábamról. De idő és főképp megfelelő antik alapanyagok hiányában akkor karácsonyra már nem tudtak elkészülni. Több verziót is láttam belőle, és nekem azok tetszettek igazán, amelyeken látszott, hogy régi vagy antikolt alapanyagokból készültek. A bolhapiacozások alkalmával mindig figyeltem, hogy mit tudok az elkészítésükhöz találni, és nagyon feldobott, ha egy-egy darabka csipkét, vagy cakkos szalagot találtam. Szóval gyűltek a hozávalók, és idén végre elkészülhettek. Mivel igazi antik elemekkel teli, békebeli hangulatot szeretnék majd idén karácsonyra varázsolni a lakásba, ezek a kis hóemberek tökéletesen beleillenek a tervembe. Többféle verzióban készültek, lesznek fenyőfára csíptetve (régi típusú gyertyacsipeszre rögzítve) és helyet kapnak majd különféle karácsonyi és adventi kompozíciókban is.

Többféleképpen elészíthetőek, ez az én verzióm, ahogy én készítettem.

hozzávalók: hungarocell gömb, levegőn száradó gyurma (én papír-agyagot használtam mert ez volt itthon,  nagyon jó vele dolgozni és tökéletesen lehet festeni is, de bármelyik levegőn száradó gyurma megfelel a célnak, ez a fajta amazonon keresztül rendelhető, ha ilyet szeretnél paperclay néven keresd ), akrilfesték, ragasztó, csillámok, régi csipkék, bortnik, pompomok, szalagok, dekorpapírok, gomb és mindenféle apró kütyü, dekorációs elem.

 

Elsőként gyurmáztam pár darab picurka, répára hasonlító  kúpocskát, amelyeket 1-2 nap alatt alaposan kiszárítottam, majd a gömbökre ragasztottam, picit belenyomva őket a hungarocellbe. Ezután – kicsit vizes kézzel – kb. 2-3 mm vastagon bevontam a gömböket a papír-agyaggal. A nózikat direkt különbözőekre készítettem, mert többféle karaktert szándékoztam adni a hópofiknak. Itt ismét némi türelem következett, hogy alaposan kiszáradjon a bevonat. Mivel az igazi hóemberek is olyan kis szabálytalanok, direkt nem gyúrtam teljesen simára a felületüket. Az egyik gombócfej kapott testet is, aminek az alapját alufóliából készítettem el, és ugyanúgy bevontam a felületét az agyaggal mint a buksinak kinevezett hungarocellnél.

 

Jól festhető és szilárd, de könnyő figurákat kaptam, mert ha az egészet a masszából készítettem volna el, akkor nagyon nehéz lett volna a karácsonyfa ágainak, márpedig én oda is szántam belőlük.

 

 

A száradás után jöhettett a festés. A répanózik és a „szénpöttyök” adták meg igazán az arcok karakterét, de van közöttük, akinek kis felhúzott szemöldöke is van. A dundi pofijukat kiemeltem egy leheletnyi sminkkel: némi barackos acpír került fel rájuk. Aprócska festett szénszemek és szájacskák. Azt hiszem eddig meg is volnánk.

Kartonból elkészítettem a csúcsos süvegeket és az aprócska cilindereket. Ezekhez mindenféle, az  itthon fellelhető pindurka kiegészítőket felhasználtam. Ja, és megvarrtam/beráncoltam a gallérjukat is.

A kobakokat ecsettel beragasztóztam, majd durva szemcsés fehér csillámot szórtam a hóemberek felületére, amitől olyan jeges-fagyos hatású lett a felületük. Amíg száradtak, addig a kis cilinderekre is fekete csillámot ragasztottam ugyanezzel a módszerrel. Utolsó lépéként a buksikra ragasztottam a fejfedőket, és megkapták a gallérjaikat is. A kis tömzsi törzsre pedig felkerült az egyik cukipofi, a  bumszli hómancsába egy minifenyőt szúrtam, amit be is ragasztottam.

    

     biztos,

Az biztos, hogy fog még készülni pár darab belőlük, mert irtó helyesek és nagyon vidám hangulatot csempésznek a hétköznapokba 🙂 És hát valljuk be, ők is örök téli darabok lehetnek, hiszen, nem csak karácsonykor van tél. Szóval nyugodtan kinn maradhanak majd dekorációként januárban és februárban is.

   

Bátran kezdj hozzá, mert nem ördöngősség. Ugyan várni kell a száradási időkre, és aprólékos munka van vele, de valamit valamiért. És ez bizony az a kategória, amit nem csak úgy leemelsz a polcról a boltban 🙂

Lelkük van, és az antik anyagok miatt még történetük is.

Örülök, hogy velem tartottál! Nézz vissza máskor is, vagy olvasd el a korábbi bejegyzéseket!

 

 

 

Belga finomság

/ Molnár Andrea

Mert kell egy kis kényeztetés

Sokszor sütöttem már gofrit, és többféle receptet is kipróbáltam, de valahogy egyik sem volt az az igazi, amire azt mondtam volna, hogy na ez álmaim gofrija. De ma rátaláltam, és tudom, hogy ezután ha ismét belga gofrit szeretnék enni, ebben sosem fogok csalódni. A neten bukkantam rá erre a nem túl egyszerű elkészítési módra. Mivel a mennyiségek nem voltak túl nagyok, és ezért nem akartam bekoszolni a robotgépet, végig kézzel habosítottam és kevertem a tésztáját. Jól esik néha úgy főzni, ahogyan anno nagymamám, akitől kislányként sokmindent tanultam és lestem el a konyhában.

A hozzávalók:

13 dkg liszt amiben elkevertem egy késhegynyi sütőport
4 tojás
100 gramm olvasztott vaj
2,5 dl tej
10 dkg kristálycukor
kiskanálnyi vaniliakivonat vagy vaniliás cukor valamint egy csipetnyi só
 
A vajat megolvasztottam, a tejet felforraltam és félretettem hűlni. A 4 tojás sárgáját a cukorral és a vaniliaaromával habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejet. Egy nagyobb tálba szitáltam a lisztet a sütőporral, majd lassan adagolva hozzákevertem a tejes-cukros-tojásos-vaniliás keveréket, az olvasztott vajjal együtt és a csipet sót. A tojásfehérjét habbá vertem, és óvatosan belekevertem a lisztes masszába azt is.
 
A gofrisütőt jól bemelegítettem, majd kisütöttem a masszából a finoman illatozó gorfikat. Az első kettő beleragadt, amit nem értettem miért, hiszen volt vaj a masszában, és csak reménykedtem, hogy a többivel nem ez fog törénni. Amúgy nem is baj, hogy az elsők darabokban kerültek ki a sütőlapok közül, hiszen úgyis meg kellett kóstolni! Az illatok után már alig vártam, hogy beleharaphassak. És most nem öndicséretként, mert én sütöttem, de nagyon finom: könnyű, édes és ropogós külső burok, egy leheletvékony belső puha tésztával. Tökéletes! És a többi épségben került ki a sütőből.
Azt hiszem, nem is illene hozzá jobban más, mint a lágy tejszínhab és valami finom gyümölcs. Ami ezúttal az ízén felül, az esztétikai élményen is klasszisokkal javított, az a gránátalma volt. Imádom a kis pukkanó rubinpiros bogyókat. A macerás tisztítása után az elfogyasztása tényleg felér egy élménnyel.
 
Mennyeien könnyű, ropogós is – puha is, és bevallom sokkal finomabb mint a palacsinta. A mai tárkonyos ragulevesnek méltó párja volt az ebédnél.
Szeretek főzni, és sütni is. Ha szeretnél még több receptet olvasni, akkor kattints ide .
Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

Bogaras vagyok?

/ Molnár Andrea

Félix nyuszi nem nekem való!

 

A facebook-on bukkantam rá erre a cuki kis skót-kockás bőröndre, amire még a gyerekek kedvenc Félix nyuszija is fel volt ragasztva. Kis mérete viszont nagyon vonzó volt, és az egyre szaporodó kreatív kellékeim átlátható és rendezett tárolására bizony szükségem is van különféle tárolási lehetőségekre, amelyek praktikusságuk mellett, nem utolsó sorban dekoratívak is, és az én stílusomat tükrözik. Ez a kis kartonpapír-bőrönd sem úszta meg az átalakulást. Igaz menet közben változott picit a koncepció, de ez végül is előnyére vált.

Itt kezdődik a történet (cuki és csini meg minden, de azért nem tudtam magam elképzelni ezzel) :

 

Kezdetnek alapos törölgetés, nyúlkilakoltatás és kis csiszolás – na innen már nincs visszaút! A fa  merevítéseket is megcsiszoltam.

  

Első körben 1 réteg old white alapréteg, majd a kipróbálásra beszerzett Autentico krétafesték következett két rétegben Aged Zinc árnyalattal. A koptatás-visszacsiszolás miatt kellett a világos alap. Amikor ez megvolt, elővettem három stencilmintát, és találomra bemintáztam a bőröndke tetejét, After Rain árnyalattal. A stencilmintát nem szeretem ha nagyon határozottan jelen van és élesen körvonalazódik, azért jól megcsiszoltam az áttetsző waxréteg felvitele előtt.

  

A wax várhatóan mélyített a festék színén, ami addig is nagyon tetszett, de ezután már teljesen elvarázsolt.

  Wax nélkül és wax-al kezelve.

A bőröndke belsejét after rain árnyalatúra szerettem volna festeni, de sajnos a festék nedvességtartalma felhólyagosította az eredetileg bele ragasztott mintás papírt, ami száradás után sem simult vissza. Így az eredeti tervet el kellett vetnem, és picit továbbgondolni, hogy mit is kezdjek vele. Van ugyan még egy darabka színben is passzoló tapétám, de sajnos kevés lett volna, vegyesvágott kényszermegoldást pedig nem szerettem volna. Ezért támadt az az ötletem, hogy az egyik antik kéziszövött lenvásznam maradékát használom fel ide. Ez a darab nem volt túlságosan szép, volt rajta két kisebb folt is, amelyeket egész jól ki lehetett hagyni ebből a munkából.

De ha csak úgy simán használtam volna fel, akkor semmi különleges nem lett volna benne, viszont vérbeli bogaras csaj vagyok, így megkerestem azt a VW bogaras mintát amit épp ide képzeltem el. Így már pont telitalálat lett. Az autót transzferfolyadékkal vittem át a textilre, és közben cidriztem, hogy szépen sikerüljön, mert ez egy jó két tenyérnyi nagyságú minta, ami elég sötét is, szóval lehetett volna iszonyatosan rossz is a végeredmény. De sikerült, és nagyon tetszik!

  

majd az egy sorral lefestett belső részre fektettem, beigazítottam, és elkezdtem beragasztani az anyagot a kiskoffer belsejébe.

 

Ugyan a széleken visszahajtva ragasztottam le a vásznat – igazodva az eredetileg fém keretrész vonalához – de valami egyszerű szalaggal mégis szerettem volna kicsit keretet adni ennek a rögtönzött képnek. A szalagjaim között lapult ez a natúr pamutpántlika, a közepén húzódó varrott csíkkal. Tökéletesebbet el se tudtam volna képzelni ide.

 

Alakul … a visszahajtott szél már önmagában is szép, a bőröndke alsó részének a szélére ezért nem is ragasztottam a szalagból, hiszen ott minta sincs.

 

 

 

 

 

A szalag kezdete és vége pedig egy csajos masnit alkot.

 

 

 

 

 

 

És akkor a belső rész teljes pompájában 🙂

  

A külsö részen a fa merevítőkön  sötét wax-al kicsit még mélyítettem, és a műanyag fogantyún is frissítettem kicsit, hogy szép fekete legyen.

  

Emlékszel még a kiindulási állapotra? Hát merőben más lett, ugye?

  

Ezt már örömmel fogom nyitogatni, és büszkeség tölt el, ha ránézek. Egy darabig egy kedves ismerőssel festegettem – Rozália szintén egy bőröndöt csinosított.

Az Autentico festéke jól szerepelt és hamarosan jön egy újabb szín kipróbálása, hiszen lassan el kell döntenem, hogy a fiam antik pácos bútorainak kamaszosításához melyik árnyalatot fogom használni. És bevallom ezeket a főpróbákat nagyon élvezem.

Ha kérdésed van a munkafolyamatokkal kapcsolatban, vagy csak tanácsot szeretnél kérni, esetleg nálad is lapul otthon egy ilyen kis táska, de egy kis bátorításra van szükséged, mert nem mersz belevágni az átalakításba – nyugodtan keress, szívesen segítek amiben csak tudok.

 

 

 

 

Virágkötészet – gyakorlat reantikkal

/ Molnár Andrea

Az én „csipkebogyóbokrom”

Az ősz tobzódik a tobozokban, bogyókban, gesztenyékben, ágacskákban és mindenféle színes falevelekben. Ezekből pedig – szinte ingyen – nagyon hangulatos és időszerű dekorációkat készíthetünk. Az én kiskamaszom már jócskán túl van a gesztenyemarci korszakon, ellenben én hamarosan második gyerekkoromat élem 🙂 és szívesen megállok itt-ott, hogy úton-útfélen összeszedjek mindenfélét, amiben fantáziát látok. Tavaly már készítettem egy kb. kéttenyérnyi méretű koszorúcskát csipkebogyóból, ez volt az:

ugyanis mindig csak halogattam a bogyók begyűjtését. Addig-addig, mire túl késő lett, és a tömérdek csúnyácska csipkebogyó között csak nagyon nehezen sikerült egy kis halomnyit  zsákmányolnom.

Idén viszont szemfülesebb voltam. Ráadásul új lelőhelyeket is feltérképeztem a környéken így hét elején – a metszőollóval felfegyverkezve – elindultam gyűjtögetni. A környező utcákban voltak a kiszemelt vadászterületek, ahol szép hosszú indákat is találtam. Ezekből pillanatok alatt remek kis koszorúalapot tekertem.

  

Ja persze könnyű nekem ilyen szuper kis kreatív asszisztenssel. Ugye?

Megtisztogattam a bogyókat, mivel a gyűjtés napján nem volt időm a koszorút elkészíteni, a levelek már kezdtek száradni – de sebaj, a bogyó volt a cél. Vékony virágdróttal elkezdtem a kis csokrokba szedett csipkebogyós ágacskákat az alaphoz rögzíteni.

  

A következő adaggal az előzőek szárait takarva haladtam tovább az alapon. Ekkor jött a kopp, mert elfogyott  a hatalmas készletnek tűnő bogyóhalom. Így másnap amikor elindultam a bogárkámmal, a metszőolló ismét ott lapult a táskámban. Szerencsére, mert egy útlezárás miatti kerülőút szélén csodaszép csipkebogyókra találtam. Hörcsög módra próbáltam minél többet összegyűjteni, no nem a pofazacskómba, csak egy papírzacsiba, és hazaérve szinte első dolgom volt befejezni az előző este elkezdett koszorút.

  

Eredetileg mahónia-leveleket akartam a bogyók közé tűzni, de szerencsére szép borostyán-indákat is találtam. Így változott a terv, mert a borostyánnal tekertem körbe a kész koszorút. Még nyáron találtam ezeket a kis fatáblákat, az egyikre krétával köszöntést írtam, és egy darabka spárgával felmasniztam a koszorúra.

  

Ami a legjobb az egészben, hogy szinte semmibe sem került ez az egész, mert a koszorúalaphoz valót, a csipkebogyókat és a borostyán indákat, az utcán gyűjtöttem. Tévedés ne essék, nem a parkok vagy mások szépen ápolt készletét dézsmáltam meg, hanem onnan szedtem le, ahol senkinek nem hiányzik: az indák pl. egy elhanyagolt telek magas kerítése mentén futottak felfelé kapaszkodva. Vidéken élők talán előnyben vannak, mert ott könnyebb ilyeneket gyűjtögetni, de én pl. a XI. kerületben mászkáltam kicsit, és még itt sem lehetetlen ezt véghezvinni, csak nyitott szemmel kell járni.

A maradék c vitamin bombákból egy másik koszorút is kötöttem. A második adag gyűjtésnek nagyon szép egészséges levelei voltak, így azzal együtt kerültek a kis ágvégek az alapra.

Sokféle bogyós ág van ilyenkor, és csodákat lehet alkotni belőlük, és valljuk be, nem terheli a pánztárcánkat sem. Cserébe pedig csodálatos ajtódísz fogadhat bennünket hazaérkezéskor, vagy akár ajándékba is adhatóak ezeket.

Bátran kezdj hozzá, kirándulás közben a legjobb gyűjtögetni, hazaérve pedig készíts valami szépet és mutasd meg!

Köszönöm, hogy velem tartottál! Örömteli alkotást kívánok!

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 6. rész

/ Molnár Andrea

Kovácsoltvas olasz módra

Az ablakok berácsozása nem újkeletű ötlet. Személy szerint nem szeretnék rácsos ablakok mögött élni, de ezeken az ablakokon nagyon tetszettek, és különleges, ötletes megoldásokkal találkoztam:

  

  

  

  

  

  

Egészen régi, rozsdaette és érdekes darabokba lehet botlani a kis sikátorokban.

 

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 5. rész

/ Molnár Andrea

Ajtógombok

igazából nem is nagyon divat az ilyen fajta ajtógomb, mert minek is? Elvégre ott a kilincs. De amikor az utcáról nyílik egy ház bejárata, akkor nem túl praktikus, főleg mert mindig kulcsra kell zárni az ajtót, hogy a nem kívánatos egyének ne sétafikáljanak csak úgy be kényükre-kedvükre az otthonunkba. Velencében szinte minden ház bejárata a kis gyalogutcákról nyílik, ezért itt nagy hagyománya van ezeknek a hasznos kis fémbigyóknak. És hát nem is az olaszok lennének, ha ezek sem ilyen dizájnosan néznének ki. Az újabbak szinte kivétel nélkül egyszerűek voltak, de a régiek! Hát azok már magukban egy kis szemet gyönyörködtető darabok. Nézzétek csak:

  

  

  

   

Az emberalakosak elég egyediek voltak, nem nagyon láttam ugyanabból több darabot.

  

  

őt pl. szórólaptartónak nevezték ki:

egy érdekes fej:

Ez a férfi-nő páros pedig egy duplaszárnyú cseresznyefa-bejáraton díszelgett:

  

Tartogatok ám még ajtó kiegészítőket, de azokat már egy másik albumban nézhetitek meg. Amennyiben érdekel mik lesznek még, nézz be majd az újabb bejegyzésre is.

 

 

 

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 4. rész

/ Molnár Andrea

Fontos apróságok és szép ajtók

a legtöbb fotó a sokféle ajtóról készült. Különféle színű, méretű és stílusú ajtó található szerte a lagúnák városában. Rengeteg közülük szép patinásan öregedett, amolyan teljesen elhanyagolt külsejű féle, azt hinné ez ember, hogy hosszú évek óta nem is használták már, de a házakhoz tartozó ablakokban mégis szépen ápolt növény volt, így tehát biztosan lakott, és akkor meg ugye csak az ajtón közlekednek. (Jó esetben.)

A szállásunkról Pietro jött elénk a Piazzale Roma-ig, és séta közben mesélte, hogy Velence állandó lakossága napjainkban már csak 55ezer körül mozog, és sokan megörökölnek ugyan egy-egy házat, de a horribilis összegű renoválási költségek miatt nem újítják fel, csak hébe-hóba töltenek egy-egy hétvégét pihenésképpen Velencében, vagy annyit sem. Ráadásul a sok túrista miatt sok velencei lakos elhagyta a várost, mert a tömeg miatt a mindennapjaikat élhetetlennek tartották. Az ajtókon ettől függetlenül a szépen kidolgozott és érdekes csengők, levélbedobó nyílások és a névtáblák maradtak.

  

  

Nagyon népszerű a különféle oroszlán és állat-, vagy szörnyfejet ábrázoló csengő. A gyerkőccel csak cumis oroszlános csengőnek hívtuk. (Bevallom némelyiket szívesen kipróbáltam volna, de azért mégsem volt kedvem bunkó túristaként viselkedni.)

   

  

Az előző részletek erről az ajtóról: 

  

  

  

 

Ezt a névtáblát Buranoban találtam, aprócska mozaikokból volt kirakva a ház falára az ajtó mellett. Gondolom nem sűrűn költözködtek 🙂

 

Hazudnék, ha az állítanám, hogy nem voltak csili-vili új bejáratok, finoman aprólékos, kidolgozott részletekkel, de engem valahogy azok nem vonzottak egyetlen fotó erejéig sem. Ezek a régi, kopott-fakult festésűek viszont olyan esetlen bájt sugároztak felém, és csak remélhetem, hogy sikerül egy picit visszaröpíteni pár pillanat erejéig téged is – kedves olvasó – abba a korba és időbe, amikor még ezek az apróságok számítottak. Amikor még esténként átkopogtak, átcsöngettek egymáshoz az ismerősök, szomszédok hogy egy kicsit beszélgessenek, vagy amikor még a postás bedobott egy-egy várva várt levelet azokon a míves nyílásokon.

És elárulom, hogy lesz még ajtós bejegyzés, mert nem csupán ezek a kis részletek ragadták meg a fantáziámat. De arról már a következő bejegyzésben írok.

Érdekelnek a legújabb képes naplóoldalak? A menüpontban a kapcsolat címszó alatt kérheted, hogy e-mailben értesítselek, amint új bejegyzés jelenik meg, így biztosan nem maradsz le semmiről sem.