Jégkrémszezon

az én felfogásomban

Minden nyár elején feltankolom a hűtőszekrény mélyhűtőjének alsó fiókját ezekkel a kisméretű jégkrémekkel, amelyeknek pont megfelelő a mérete ahhoz, hogy ebéd utáni nasinak, vagy csak úgy egy kis kényeztető kikapcsolódásként egyet-egyet megengedjünk magunknak. (Ezen kívül még a saját készítésű joghurtos-gyümölcsös a nyerő nálam.) És minden krémesen édes nyalakodás után ott marad a kezünkben az a kis fapálcika, ami általában a kukában végzi. Az antracit virágos tűpárna hímzésekor jött az az ötlet, hogy ezek a kis falapocskák bizony milyen jó szolgálatot tehetnének azoknak a hímzőfonalaknak a tárolásakor,  amelyeket használok. De nem is én lennék, ha csak úgy simán, natúran tekerném rá a színes madzagokat. Megmostam, megszárítottam, lefestettem, mintáztam, csiszoltam és waxoltam, hogy végül rátekerhessem a fonalakat. Egyenlőre még csak ez az öt van készen, de mivel a krétafesték hamar szárad (főleg a meleg nyári napokon) így kis adagokban szépen elkészülnek majd. Ja, és a száradásukra várva is el lehet fogyasztani egy-egy pálcikás kalóriabombát. Szóval itt az újabb körforgás! Állok elébe 🙂

Ha pedig fontos a hímzőfonalak színkódja is, akkor akár krétafilccel a számokat is rá lehet írni a kilógó végekre. A tárolásukat illetően is van már egy jó kis ötletem, amint elkészült, azt is mutatom.

        

Gombold a csuklódra

Legújabb kedvenc ékszer

    

Sok-sok gombból készült ékszer fotója kering a neten, régóta terveztem is a sajátomat megvalósítani, és mivel végre rábukkantam a nagyobb szemű láncos karkötő alapjaimra, nagy kedvem volt a bevásárlást holnapra halasztani. Többféle gombom összegyűlt az évek során, és vannak üvegekben, csészékben, dobozokban – ma ezekből válogattam össze egy jó maréknyit és belőlük lett egy karkötő. Itt a jó idő, csupasz a karunk, és hol van az előírva, hogy a gomb csak a ruhánkra  varrva díszíthet és lehet hasznos?

Rajta! Te is túrd fel a gombost-kacatost, hiszen igazán egyedi ékszert készíthetsz a kis lyukasokból. Színes vagy gyöngyház, fekete vagy szürke? A gombjaid majd vezetik a fantáziád 🙂 Nálam most a gyöngyházas volt a nyerő, és ezzel az antik bronzos alappal, a natúr kiegészítőimhez remekül passzol.

Jó alkotást!

Casablanca

és most nem a film

 

Talán Marokkó leghíresebb városa Casablanca. A párom viszonylag sokat utazik a munkája miatt, és idén márciusban – kihasználva a 15-i hosszú hétvégét – mi is vele tartottunk. Az utazás azonban a várakozásomat kicsit alulmúlta, elég vegyes érzéseim voltak végig a kinntartózkodásunk alatt. A városról látott netes fotók, hát mit mondjak, nagyon nem takarták a valóságot. Most mondhatnátok, de hát én is kék eget, pálmafákat posztoltam. Mint ahogyan más városokban is találhatunk mindenfélét, úgy itt is. Ami nagyon meglepett, az a nyomor, a szegénység és az igénytelenség. Pedig higyjétek el, én aztán igyekszem mindig a legapróbb szépet, jót vagy pozitívumot felfedezni valamiben. Általában nem vagyok egy finnyás tipus – de a terveimet hamar el kellett vetnem, kivitelezhetetlenség miatt. Amíg a párom a meetingeken, beszámolókon, üzleti ebédeken és vacsorákon volt, addig a nagyfiammal próbáltam felfedezni Casablanca látnivalóit, amiből alapból is kevés van. Szerencsére – vagyis inkább nem is annyira szrencsére, mert ettől zajosabb városban még életemben nem jártam – a szálloda az ún. bevásárlónegyedben volt, így pár perces sétával majdnem mindent felfedezhettünk. Alapból ugyanazok az üzletek vannak mint nálunk: Zara, Mango, Adidas, Swatch és társai. Amit hiányoltam, az a kis üzletek, a helyi választékkal, termékekkel, és ezeket a bazár sem tudta pótolni, mert ott szinte csak az értéktelen gagyi kínai vackokat árulták amit az aliról fillérekért lehet rendelni. Vártam a színes, fűszeres, élettel teli mesebeli, egzotikus nyüzsgést, de helyette utcán kéregető gyerekeket – akik szinte rád másznak pár fillérért –  kapualjban kuporgó koldusokat, vagy papírzsebkendőt áruló férfiakat láttam. A szállótól (a város egyik leghíresebb 5 csillagos hotelje az ikertornyokban) nem messze lévő piacra nem mertem betenni a lábam, mert messziről bűzlött és szörnyen mocskos volt, körülötte a városban mindenhol látható kóbor cicák marakodtak egy-egy „finom” falaton. Hát nesze neked gondoltam! Az emberek elég érdekesen néznek rád, ha te nem „köntösben” járkálsz az utcán, és nő létedre nem bugyolálod be fejed, hanem hagyod, hogy a fürtjeidbe belekapjon a szél. Azért mi fittyet hányva a furcsa pillantásokra, sétáltunk jó sokat a gyerkőccel. Ami meglepett az a nyomor és a fényűzés ennyire egymás mellettisége, de főként lepukkant házak, koszos ablakok, tönkrement járdák jellemzik a városképet. Sok-sok kóbor cicával, akik persze az utcán végzik a kis- és nagydolgukat is, tehát alapból van egy érdekes folyamatos illatfoszlánya a levegőnek, amit sok helyen az óceán felől érkező légáramlatok sem tudnak elnyomni. A város azért nagyon zajos, mert reggel 6-tól éjfélig szinte folyamatosan dudál minden autós, mintha egy hatalmas lagzis menet lenne, a taxik koszosak, a sofőrökről ne is beszéljünk, a közlekedési lámpák pedig majdhogynem dísznek vannak, hiszen megy mindenki amerre lát és amerre tud. Az első 3 éjszaka még a 21. emeleten sem igazán tudtunk aludni a zaj miatt. Szerencsére a férjem munkája után átköltöztünk egy óceánparthoz közeli aparthotelbe, ahol azért már sokkal csendesebb volt a környék. Az óceán lenyűgözően csodálatos, a hatalmas hullámok és az illata mindent felülmúlt. Szóval ha utazást szervezel Marokkóba, amit azért érdemes megnézni, Casablancára max 1-2 napot szánj és ne a belvárosban foglalj szállást, ha aludni is szeretnél az éjszaka folyamán. A helyi kajákról nem tudok túl sokat írni, mivel a kis koszos kifőzdékből, pizzériákból nem volt sok kedvem bárminemű hasmarsot begyűjteni – de szerencsére meki és kentucky náluk is van. Itt található a Marokkó Mall, Afrika legnagyobb bevásárlóközpontja, közepén egy hatalmas akváriummal, és ha teheted akkor valamelyik abc-ben (pl. carrefour) vegyél a finom helyi narancsból, mert isteni fincsi! A negatívumok ne riasszanak el, ha ide tervezel utazást, mivel azért vannak itt is szép részek, de ne ess abba a hibába, mint én, hogy azt hiszed, valami elvarázsolt egzotikus helyre pottyant majd le a repcsi. Persze van itt is csilivili parkosított útszakasz – ja mert ott az amcsi nagykövetség, de mellette már ugyanolyan lepukkant minden. Pont mint a dizájnosnak mondható óceánparti étterem, aminek az üvegfalán keresztül csodaszép a kilátás, de az éttermek bejáratai mellett egy nem kicsinek mondható, komplett nyomornegyed található. És nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom az olajbogyót, viszont azokból a mocskos hordókból még akkor sem kérném, ha fizetnének, hogy megegyem.

Azért nem elrettentésként született ám ez a poszt, hiszen ilyen rövid idő alatt nem lehet a dolgok mögé látni, épp csak a felszínt súorolni picit. Végig az volt bennem, hogy mennyire fejlett már a világunk, és itt egy ország, itt egy világhíres város, amit ugyanúgy túlmisztifikálnak, mint nagyon sokmindent ebben a világban. A fiunk 13. születésnapjára pl. képtelenek voltunk egy tortát szerezni, gyertyával ahogyan azt illene. Pedig próbálkoztam rendesen. Nem láttam olyan éttermet vagy bármilyen más helyet ahol külföldiek ücsörögtek volna, kávét szürcsölve vagy egy tál ételt falatozva, mint ahogyan azt korábbi utazásaim során, pedig Egyiptom és Tunézia már megvolt. Casablancában kifejezetten nincs túristanegyed.

Néhány fotó erről a pár napról:

   

   

             

   

   

   

   

 

 

Egy kis papírmunka

Mini lampion egyszerűen

Karácsonyra szántam ezt a fajta papírdekorációt, de akkor már annyi minden volt, hogy fotózás nélkül bekerült egy dobozba az elkezdett munka. A húsvéti dekor előpakolásakor viszont megtaláltam és befejeztem. Mivel többen kérdeztétek hogyan készült, ezért blogcicával – őt az ilyesmiből ki se lehetne hagyni – nekiálltunk még 1x vagdosni. (Én sizzix-el vágtam ki a formákat, de ollóval is remekül működik a dolog, csak pontosan kell kivágni a 10 db formát, ami akár tojásforma is lehet, a közelgő ünnep apropójaként.)

  

Segítséggel azért sokkal-sokkal könnyebb volt.

  

  

Először az élek mentén ragasztottam össze a kettéhajtott, formára vágott lapokat, majd kapott a közepére egy spárgát – lehet vékony szalagot is beleragasztani, nekem ehhez a régies újságpapírszerű csomagolópapírhoz a spárga illett. Miután alaposan megszáradt, a kis „füzetet’ lapozgattam és minden páratlant középtájon, minden párosat pedig a szélén ragasztottam össze. Miután ez megvolt, és meg is száradt, széthajtottam és az első, és utolsó lapokat is rögzítettem egymáshoz. Készen is lehet vásásrolni méhsejt papírt, amiből csak a formát kell kivágni, úgy megúszható a ragasztgatás, de ez így sokkal egyedibb és tényleg jópofa. Ugye?

Ha tetszett, készíts te is és mutasd meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem bűvésztrükk

egy kis sakk-matt

 

Az Alíz csodaországban rajzfilm témához kapcsolódóan készültek az idei húsvéti  dekorációim, így a tojások is, amelyeket már láthattatok több bejegyzésben. Most az elkészítésük leírását osztom meg, hátha te is kedvet kapsz egy kis pepecseléshez.

  

Kiindulásképpen lealapoztam a sima hungarocell tojást, majd ceruzával halványan felrajzoltam a minta vonalát. Grafitszürke és hófehér krétafestékkel káró- és sakktábla mintásra festettem, két rétegben. Miután megszáradt, finom csiszolószivaccsal átsimogattam, és kétfázisú finomrepesztővel lakkoztam. A lakkrétegek száradása után, a fehér mezőkre taupe, a grafitszürkékre pedig fehér waxot kentem, amelyek szépen beszivárogtak az apró repedésekbe. Miután letöröltem a waxot, nagyon tetszett a végeredmény. Már csak egy kis extrára vártak. A nagyobbiknak fekete kartonból készítettem aprócska cilindert, csillámmal-bársonyszalaggal-pici zsebórával, és egy kis csokornyakkendőt is hogy elegáns legyen, illetve drótból hajlítottam neki egy pici okulárét.

  

  

A kisebbik nyuszi személyiséget kapott, hajlítható tapsifüllel és bajuszkával. A fülecskék két réteg antik lenvászonból készültek, amelyeket közbéléssel „ragasztottam” össze, közéjük pedig egy drótot is tettem a formálhatóság érdekében. A kis „hallószerv” egyik oldala még leheletnyi sminket is kapott, a fül belsejét imitálva, majd a drót és némi ragasztó segítségével beleragasztottam a tojás tetejébe. A bajszok egy-egy darabka drótból vannak, ezeket is beragasztottam, nózinak pedig egy gombostűt neveztem ki.

Nagyon kedvesek nekem, hiszen olyanok lettek, amilyennek megálmodtam őket. Nem mondom, hogy saját tervezés, mert nem volt tervrajz hozzájuk, és hát a fekete-fehér mintákat nem én találtam ki, de a saját ötleteim váltak bennük kézzel foghatóvá, és ez a legnagyszerűbb érzés amikor rájuk nézek.

Ha szeretnéd tudni milyen meglepetéseket tartogatok még húsvétra, gyere és kukucskálj be a facebook oldalamra is!

 

 

Hogy kerül a nyúl a dunsztba ?

Barkaág és antik üveg, egy reantik nyuszi(s)tojással

 

Egy pinteresten látott karácsonyi dekoráció jutott eszembe, amikor ennek a nyuszitojásnak helyet kerestem.

A könyvlapos dekor megoldás nálam annyira nyerő, hogy idén szintén készültek tojások ezzel a módszerrel, és többféle nagyságban. Amikor pedig az Alíz csodaországban-os gyertyatartós tojás készült, annyira szerettem a végeredményt, hogy feltétlenül készítenem kellett egy nyuszis verziót is. Egy nyúlnak pedig kell egy ketrec, különben még elugrál itt nekem, ki tudja hová, ugye? Szóval a neten látott karácsonyfagömbös belógatós dekoráció és az általam kitalált egyedi tojás így talált egymásra.

De lássuk csak, hogyan is készült:

  

A csupasz hungarocelltojásra antik modge-podge-al régi könyvlapokból tépett fecniket ragasztottam, majd rárajzoltam a nyuszi sziluettjét (ez lehet bármi más is, ízlés dolga), a formát vékony ecsettel garfitszürkére festettem, és hagytam alaposan megszáradni, majd éppen csak megcsiszoltam picit, és óvatosan 3d varnish-t nyomtam a nyuszkóra.

  Ez az anyag először fehéres színű.

 

De nem kell ám megijedni, miután kiszáradt, szép áttetsző és fényes lesz, és eszméletlenül jól kiemeli majd azt a motívumot amire használtuk. Könnyű és egyszerű kezelni, kis csőrös flakonban van, szinte sehol nem kellett utánigazítanom ecsettel/fogpiszkálóval, de ha buborék van benne, azt jó valahogy eltűntetni mielőtt elkezd száradni a lakkréteg.

Itt már majdnem teljesen száraz, de inkább vártam reggelig a további dekorálással, nem szerettem volna, ha az addigi munkám tönkreteszem a türelmetlenségem miatt.

Reggel persze felöltöztettem a nyulamat az egyszem piros csokornyakkendőjébe, és kapott egy másik bársonyszalagot is, amivel remekül be lehet lógatni a neki szánt helyre. Az antik dunsztosüvegen kívül csak egy kis mohára (én most izlandi zuzmót használtam) és egy ágacskára volt szükségem. Szerencsére a hó ellenére rábukkantam pár csokor barkára a kedvenc virgárusomnál, amit ugyan rendelésre hozott, de mint törzsvásárló, kaphattam belle egy csokornyit. Ezúton is köszönöm neki!

 

Szeretem ezt így együtt, mert az egyszerűsége ellenére mégis egyedi, és vidáman  hangulatos lett, ráadásul bárhová tehetem majd.

Ha neked is tetszik, akkor készítsd el, és mutasd meg.

Alíz csodaországban

vagy inkább a reantik csodaországban?

A húsvétot már januárban elterveztem, így volt időm mindent beszerezni hozzá, hogy igazán olyan legyen, mint amilyennek elképzeltem. Az Alíz csodaországban fehér nyuszija volt az első múzsa, és onnan ötleteltem tovább. Mire minden alapanyag rendelkezésemre állt, a fejemben is letisztázódtak a dekorációk, így viszonylag egyszerű eset volt már a megvalósításuk. A kivitelezés több lépcsős volt, mivel a száradási folyamatokat most nem nagyon szerettem volna hajszárítóval gyorsítani, tapasztalatból tudom, hogy pl. a finomrepesztő sokkal szebb eredményt ad, ha türelmesen kivárom a rétegek közötti száradási időt. Idén, egy számomra új alapanyagot is kipróbáltam, bővebben írok majd róla egy másik posztban.

Akik követnek a facebook-on, ők már láthattak néhány darabot az én „csodaországomból”, itt most mutatom őket abban a környezetben, ahová készültek.

  

A kárómintás tojás adta az ötletet ahhoz, hogy sakktáblamintás is legyen, de mivel nem tudtam eldönteni, hogy nyuszifüle vagy cilinderje legyen, így kettő is készült belőle – egy kisebb és egy nagyobb, így lett mindkét verzióból. Saját készítésű kis apróságok rajtuk: a fülecskéktől, a szemüvegen át a csillámos kobakfedőig.

 

A könyvlapból tépett fecnikkel beborított tojás a rajzfilmből jól ismert gyertyatartó sziluettjét kapta, és elfoglalta a kis teáscsészébe ideiglenesített fészket, társul aprócska barkaágat és egy fekete srucctollat kapott. A fényes gyertytartós dekor elkészítésének a leírását itt találod.

 

Még van pár darab a tavaly akciósan beszerzett fából készült ajándék-kisérőkből, ezek közül egy feketét most fehérre festettem, majd a fehér nyuszi sziluettjét festettem rá vékonyka ecsettel,és pepita masnival két berozsdásodott régi kulcsot kötöttem rá.

A fehér nyuszi nem csak sziluettként jelenik meg, hanem egy internetről kinyomtatott kép és egy szép formájú fa-alap segítségével egy táblácska is készült – ebbe eredetileg rozsdásodó drótot akartam fűzni, de most itt így nagyon szeretem, így marad. A képet felragasztottam a formás kis alapra, majd száradás után tintapárnával antikoltam a szélét, és repesztőlakkal majd taupe színű wax-szal kezeltem, így lett régies hatása.

Ha nem szeretnél lemaradni a többi Aliz csodaországban ötletemről se, gyere és kövesd a facebook oldalamat, úgy biztosan nem maradsz majd le egyikről sem.

 

 

 

A „nagy” átalakítás

avagy mire jó egy snassz notesz

Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a „wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.

Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.

  

 

Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.

Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.

Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.

 

 

 

 

Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.

  

  Belülre matricákat ragasztottam.

A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.

A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.

Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült  és  katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.

 

Mo Ru Na és egy japán „ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.

 

 

 

Ez a katakana „abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, „lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.

Szép napot!

 

 

 

 

Stílusosan

cikiből – cuki

Anyósék konyhájában teljesít szolgálatot ez a kis rétegelt lemezből készült nem túl dizájnos papírzsepi tartó, amit nem bírtam már nézni abban az állapotban – főleg úgy, hogy egy általam festett kulcstartó szekrényke társaságában lesz majd. Ezért egyszerűen eltulajdonítottam egy időre és ma kezelésbe is vettem.

  

Nem nagy meló volt – főleg ilyen cuki segéddel – de a változás szerintem elég látványos lett. A kulcstartó kisszekrényt dried moss színre festettem, így ahhoz passzolóra szándékoztam mázolni eme remekművet. Kapott két réteg mistique árnyalatú festéket, dekorációnak pedig dried moss stencilmintát, amit alaposan visszacsiszoltam és koptattam is a széleken és az éleken.

  

  

Utolsó simításként egy leheletnyi taupe árnyalatú wax került rá, és egy alapos átdörzsölés. A mistique így veszített a babás pasztelles jellegéből, és átváltozott valami patinás szürkészöldre. Egyenesen imádom ezt a két zöldet, együtt pedig végképp nagy kedvenc lett.

Sok háztartásban van ezekből a natúr, ilyen-olyan tárolókból, és ezek lehetnek azért szépek is, nem csak hasznosak. Szóval bátran elő az ecsettel, egy kis festékkel és max. egy óra alatt belőled is varázsló lehet.

 

Egy újabb megmentett

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika „megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.