A FehérHáz – slamasztikában?

Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

   

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

  

  

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

  

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂

Ablak a világra

avagy milyenek is legyenek a nyílászáróink?

Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, és ha az ablakok a ház szemei, akkor bizony az ablakok nagyon fontos részletek egy otthonon.

Amikor először megpillantottam a házunkat, tél volt … a redőnyei leeresztve, de már akkor sejtettem, hogy nem a szokványos ablakok rejtőznek a régi redőnyök  lamellái mögött. Több ingatlant megnéztünk az elmúlt évek alatt, és sajnos sok helyen gondok voltak az ablakokkal, mert vagy menthetetlenül tönkrementek, vagy a kis zárak nem működtek. No ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a házunkban lévő közel száz éves ablakok tökéletes állapotúak, mert bizony koránt sem azok. Jócskán felemésztik majd az elkövetkezendő heteimet, hogy elérjem azt az állapotot amilyennek szeretném őket látni, és egy ügyes asztalos is kezelésbe veszi majd őket, de tökéletes alapok! Kihozzuk belőlük a maximumot 🙂

A szobák ablakai és a bejárati ajtók maradnak a régiek, azonban több új ablakot és ajtót is rendeltünk, némely ablak helyett, vagy azért mert a régiek nem praktikusak, nem szigeteltek, vagy azért mert éppen nem passzolnak az elképzelésbe abban a formában. Az új nyílászáróinknál elsődleges követelmény volt, hogy azok is fából legyenek, hiszen a maradóak is fából készültek. Összesen 9 cégtől kértem árajánlatot, mindegyiktől ugyanazokkal a paraméterekkel. Volt akik válaszra sem méltattak, de az is meglepett, hogy milyen eltérő árakat kaptunk, többszázezres volt egy-egy ajánlat között a különbség.

Kiválasztottuk a legolcsóbbat, a legdrágábbat és egy középárasat. A legolcsóbb nem volt szimpi, több hónapos gyártási határidővel. Így maradt a drága és a kevésbé drága. Mindkét helyen szép ajtókat és ablakokat láttunk, mindkét helyen kifogástalan volt a tájékoztatás, és kedvesen fogadtak bennünket a megbeszélt időpontban. Nehéz is lett volna dönteni, ha nincs egy nagyon fontos momentum: az új nyílászáróinknak illeszkedniük kell a régiekhez, és ezt főleg a felületkezeléssel tudom majd elérni. A régi ablakok waxolajat és festékréteget fognak kapni a natúr, lecsiszolt fafelületekre, így az újaknál is fontos, hogy közel ugyanazt a színt legyek képes elérni amilyenek a régiek lesznek. Ezt csakis úgy fogom tudni megvalósítani, hogy a kicsi kezeimmel fogom az újakat is felületkezelni, és natúran kapjuk meg őket. Vissza a régi időkhöz, ugyanis régen nem ralszínekkel lefújt csodaszép fa ablakokat lehetett venni/rendelni, hanem bizony fehér, zöld, netán barna zománc, vagy olajfestékkel mázolták a kívánt színre a beépítés után.

Mi náluk találtuk meg a tökéletes megoldást: Schumacher ajtó.

    

A kívánt szín nálunk a grafit, de nehogy megijedjen ám senki se, mert csak a külső megjelenés fogja ezt a színt tükrözni, a belső terekben a természetes fa szép rajzolata lesz a jellemző, amit waxolajréteg fog csak ápolni és hagy érvényesülni. Nem eltakarni, hanem láttatni. Ez nagyon fontos volt nekünk. És így bizony a megmaradó szépséges beltéri ajtajainkhoz is tökéletesen fognak illeni. Nem beszélve a többi természetes anyaghoz és felülethez, amelyek mibenlétét még egyenlőre homály fedi.

    

Ha kíváncsi vagy milyen is a mi álomházunk, akkor tarts velem továbbra is, mert bizony nem a megszokott és hagyományos felújítósdi folyik nálunk.

A fotók forrása: pinterest

a FEHÉRHÁZ

avagy otthonunk felújításának története 1.

Múlt vasárnap kaptuk meg a házikónk kulcsait, és ezzel a mozzanattal majdnem hivatalosan is tulajdonosok lettünk – ugyan hiányzik még egy-két hercehurca a közműszolgáltatókkal, de az már szinte gyaloggalopp lesz. Privát üzenetben és a facebook oldalamon közzétett bejegyzésekre reagálva gratuláltatok nagyon sokan, amit ezúton is köszönünk szépen! Bizony nem kis idő telt el azóta, hogy december közepén rábukkantam a házunkra – olyan jó ezt így leírni, hogy a házunk – addig, hogy a kulcsokat egy hete átadták. Csak annyit tudok mondani, hogy a több éves otthonkeresésünk alatt, bizony volt több potenciális jelölt is, de mindig volt valami kis gubanc, ami miatt mégsem jött létre az adásvétel. Amikor ezt a házat megláttam, akkor viszont tudtam, sőt éreztem, hogy megvan! Szinte suttogott nekem … és ha lehet ilyet mondani: „tudta”, hogy mi leszünk neki a legmegfelelőbbek, akik nem ledózerolják majd, hanem valami különlegeset fognak belőle alkotni, meghagyva a fő jellegzetességeit, és amellett mégis valami igazán mait hoznak létre belőle.

A „gatyába rázás” során sokmindent mi magunk fogunk megoldani, pl. a bontások nagy részét. Erre azért van szükség, mert a múlt század elején bizony nem volt szokás a nagypolgári házakban az amerikai konyhás nappali. A szobák ráadásul egymásból nyílnak, ami egy kamasz fiúval együtt lakva nem a legideálisabb megoldás. De ettől nagyobb és merészebb változások is lesznek a belső térben. Azonban ezek egyenlőre még titkosak, de azt hiszem fogjátok szeretni majd a módosításokat.

Ha tetszenek az alkotásaim, akkor biztosan nem fogtok csalódni, mert bizony sok-sok egyedi ötletem magvalósításával lesz gazdagabb ez a házikó, saját kivitelezésben, a tőlem megszokott minőségben és bizony most tudom megmutatni igazán milyen is a lakberendezői vénám. Most lehet csak valójában tombolni – persze a piszkos anyagiak nálunk is határt szabnak majd, de szerintem egy egyedi, élhető és ötletes otthon nem igazán pénz kérdése! (Temérdek fotót láttam már olyan házakról, amelyeken láttszik, hogy csilliókat költöttek el rá, mégis ízléstelen ház lett az eredménye.)

Az első hétvégénk friss háztulajdonosként a belső terek kicsomagolásával telt, és ezt bizony szó szerint kell érteni, mert a falak és a menyezet teljes mértékben különféle tapétákkal volt fedve, amit saját kezűleg kapartam és szedtem le.

    

    

A férjem a laminált parkettát és a szegőléceket szedte fel, ami alatt mindkét szobában lakkozott deszkapadlót találtunk. Korábban halszálkamintában lerakott fa parkettára számítottam, hogy az lesz a laminált alatt, de bevallom ennek sokkal-sokkal jobban örülök, mert szép állapotú és ez is felújításra fog kerülni és ezerszer jobban beleillik majd a megálmodott enteriőrökbe, mint a parketta. Ráadásul ezt az anyagtételt kihúzhatjuk a költségek oldalról.

A nagyfiunk néha nekem is segített a tapéta leszedésben, néha pedig apával „parkettázott”.

Összesen kb. 9-10 órát töltöttünk a háznál a hétvége alatt, mert közben még be kellett ezt-azt szerezni a bontáshoz, és a gyerkőcöt vinni-hozni matekversenyre, és szombaton még kivitelezők is voltak egyeztetni, de szerintem elég sokat haladtunk. Két szoba teljesen kicsomagolva, az előtérben pedig tapéta leszedve. Már csak a fürdőszoba (igen az is tapétázott a csempe fölött) és a konyha faláról kell levarázsolni a fűrészporos festett  szörnyedményt.

Pihenésként pedig próbáltuk az elvadult kertet picurit kordában tartani, mert az egyik rózsabokor durván elhanyagolt volt és nőtt összevissza, a virága pedig amúgy sem szép, így azt már most elkezdtük megszűntetni.

Csütörtökön Laci bácsi szétbontja a cserépkályhát ami amúgy is használhatatlan, a cserepei is kopottak és nem is volt szándékunkban megtartani. Mi folytatjuk a padlóburkolatok felbontásával, és azoknak a válaszfalaknak a bontásával amelyek megszűnnek vagy átépítésre kerülenk, és a hónap végén már a mesterek is elkezdik a bombázást és az új rendszerek kiépítését. Hurráááá 🙂

Érdekel hogyan bánunk egy matuzsálemmel, hogy megszépüljön és az utca egyik éke lehessen majd, de főképp a mi otthonunk? Tarts velünk!

 

 

 

Mini világ de annál óriásibb szerelem

Mindig is csodáltam az aprólékosan kivitelezett miniatűr enteriőröket, és őszintén be kell valljam, hogy egyre jobban belehabarodom. Egyszóval, imádok „lakberendezni” miniben is.

A karácsony előtti enteriőr összeállítás óta gyűjtögetek mindenféle aprócska bútort és kiegészítőt.

  

A picurka bútorokat nekem tetszően alakítom: festem, átkárpitozom és dekorációként még mindenfélét alkotok hozzájuk. Mostanára ismét elkészült egy kis enteriőr: egy mini varró- és kézimunka szoba, amolyan kis női birodalom. Az új otthonunkban majd megkapja ez is a méltó helyét, addig a hálós búrás tálcában helyeztem el.

Helyettem pedig meséljenek tovább a képek:

    

     

    

    

Ha érdekel, hogy még mivel foglalkozom és miket alkotok, olvasd el a többi bejegyzésemet is.

 

Vágyaink otthona …

avagy miképp keresünk mi házat ?

Valahol tudom is, meg nem is, hogy hogyan is kezdjem el, és mennyit adjak ki a magánéletemből, de talán úgy lesz a legjobb, ha a legelején kezdem és annyit osztok meg a számomra ismerős és idegen emberekkel, amennyiről úgy vélem, hogy nem túl sok. Ha valakinek sok, akkor nézze el, ha pedig kevés, érje be ennyivel.

Vidéki lányként a fővárosban, több albérletben töltött év után, azt hiszem én voltam a legboldogabb, amikor végre a garzonomat megvettem. Lakberendezőként az a lakás volt a legelső magazinos megjelenésem is, sok-sok évvel ezelőtt. Azután majdnem két év külföldön töltött idő után „haza”költözve, újra a szeretett kis garzonban kötöttünk ki a párommal. Csak bizony mi egy „made in Japan” pocaklakóval tértünk vissza, és úgy gondoltuk, hogy talán mégis jobb lenne majd, pár kilométerrel a főváros zajától távolabb nevelgetni cseperedő kisfiunkat. Kis keresgélés után kiszemeltünk egy lakást, egy kis lakóparkban, egy pici kertrésszel, egy Pesthez közeli településen, amit az akkor elérhető chf hitelnek „köszönhetően” sikerült megvásárolnunk.  Az idézőjel itt azt jelenti, hogy jobb lett volna, ha nem lépjük meg ezt a lépést – no de hiszen, ki nem ülne le, ha tudná, hogy el fog esni? Azonban a beköltözés után napvilágra kerültek a kivitelezési hibák, de más dolgok miatt is, egyre kevésbé szerettünk ott lakni, a kisgyerekünk mellett folyamatosan harcoltam a penészedéssel, és egyéb gondokkal, és sajnos az is kiderült, hogy sokkal kevesebb a lakóparkban lakó korrekt szomszédok száma, mint azt gondoltuk. Az sem volt túl jó, hogy egy normális gyerekorvos sem volt a faluban és még sorolhatnám, de nem teszem, mert nincs értelme utólag ezeken rágódni. Mire sikerült eladnunk a lakást, addigra mintha az eltelt majd hat év alatt, nemhogy csökkent volna valamennyit a tőkerészünk, hanem még jó sok millióval meg is nőtt, mint mindenkinek aki hozzánk hasonlóan ezt a fajta hitelt választotta. Nem volt egyszerű meghoznunk a döntést az eladás oldalán, de a nyugalmunk és a stressz mentes élet mellett tettük le a voksunkat, ami számunkra hatalmas anyagi veszteséget hozott magával. Mások talán nem lépik ezt meg, de mi így döntöttünk és azóta is tudjuk, hogy  jól tettük. mert ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy magunk mögött hagyjunk egy kudarcot, egy nem szeretem életet, egy utált helyen, és újra reménykedhessünk. Azóta albérletben lakunk, jó szomszédokkal – mikuláskor és húsvétkor a küszöbünkön mindig csoki vár ránk reggel, mint ahogyan a szomszédjaink lábtörlői mellé is odacsempészi a mi télapónk és tapsifülesünk az aprócska fincsi figyelmességet. De mégis vágyunk a saját otthonra, és reméljük, hogy ezúttal jól fogunk választani, hiszen egy ideje már válogatunk. Nem is igazán mondanám ezt válogatásnak, mert nem tolonganak az ingatlanpiacon azok a fajta házak, amilyet mi keresünk, tehát nem dúskálunk a választékban.

Pretty  

Lakberendezőként nagyon szakmai szemmel is figyelek mindent, mivel elég határozottan tudom mit nem szeretnék és mire vágyom, ráadásul a kiscsaládunk férfitagjainak igényeit, elvárásait is nagyon jól ismerem. Kialakítottunk a párommal egy listát, amit minden megtekintett ingatlan esetében igyekszünk figyelembe venni, ha hiányzik több kritérium, onnantól nem érdemes a figyelmünkre egy ház sem. kevésbé vagyunk kompromisszumképesek, mivel a mi életünkről van szó, és nem szeretnénk újra hibázni.

Nem szeretnénk új építésű házat/lakást, nem vonzza sem a férjemet, sem engem. Stílusos és régi, kissé (sőt eléggé) lepukkant ingatlant keresünk. Kizárólag felújítandó jöhet szóba, mert nincs kedvünk a más által megálmodott, frissen de esetleg  sok-sok hibával kivitelezett dizájnt nézegetni magunk körül hosszú éveken át, amit viszont szétverni csak az esztétikum vagy stílustalanság miatt nagy baromság lenne. Szóval ez az elsődleges keresési szempont, csakis felújítandót, amit a listánkon még az alábbiak követnek :

– a minimum 3 méteres belmagasság, amihez én az első perctől kezdve ragaszkodom, az én stílusomhoz valahogy az passzol, és ha nem is  többszáz négyzetmétert, de teret szeretnék magam körül, nem mellesleg ez a páromak is nagyon bejövős

Abandoned home, Russia. by cristina  small houses pictures | The lost and the forgotten: Old houses in despair | Holly Recommends ...

– nem gondolkodunk túl nagy alapterületben, és nem is „kacsalábonforgó” kiskastélyt szeretnénk, hanem egy meghitt otthont – a gyerkőcünk már kamaszkorban van, jó pár év múlva pedig ha akar, akkor igenis menjen és valósítsa meg az álmait, még akkor is, ha nagyon fog hiányozni, és a világ túlsó végén találja meg a boldogságát – mivel pedig nem szeretnék bújócskát vagy fogócskát játszani majd a párommal nyugdíjas korunkban,  egy élhető és praktikusan elrendezett 70-80 nm-nyi alapterületű lakással tökéletesen megelégszünk.

– számít, hogy a belső tereket jól lehessen alakítani és erre statikai szempontokból is alkalmas legyen, ha nem is az ideális elrendezésben találunk rá a megfelelő épületre – szinte az összes ingatlant, amiben láttunk fantáziát, megnézte a statikus ismerősöm is – ez azért volt jó döntés, mert így plusz egy alkalommal többször láttam minden házat, és több benyomás ért, ráadásul más szakember szemszögéből is volt lehetőségem átgondolni a dolgokat, és átértékelni a vágyaink tárgyát, amikor kicsit átlendítettek az érzelmi oldalra az ingatlan részletei, és a vágyaim. Sok esetben olyan volt nekem Sándor – a statikusunk – mintha atyai jó tanácsokkal is ellátott volna, amire bizony – az igaziak híján – szükségem is volt. Sokszor elhúzta azt a bizonyos fátylat a szemem elől, és visszavezetett a valóságba.

– mivel rengeteg alapanyagot, kelléket felhalmoztam az évek során többféle célból is, és egy albérletből elég nehéz egy vállalkozást kezelni, főleg úgy, hogy amikor alkotok valamit, akkor mindig elő kell hozzá pakolnom mindent a rejtekhelyekről, észben kell tartanom, minden apróságról, hogy hol tárolom, és ha el kell mennem hazulról, akkor mindent szépen elpakolni, mert bizony blogcica a legkíváncsibb, mindenbe beleütöm az orrom, mindenre ráfekszem, mindenbe belemászok típus, szóval egyetlen szó a megoldás erre a problémára: egy kis műhely – ez elengedhetetlen a számomra az otthonunkban

(Az egyik kiszemelt ingatlan esetében ettől kicsit többre is lett volna lehetőségünk, egy kis üzlettel kombinált látvány műhelyet is kialakíthattunk volna, azonban az eladó a legdurvábban inkorrektül viselkedett velünk, több havi várakozás után – ami őmiatta volt – miután a megvásárolhatóság akadálya elhárult, már csekély 15 millióval többre tartotta a házat. Azonban ettől fogva már olyan szemmel is nézzük a házakat, hogy lehet-e esetleg egy kis üzletet is kialakítani.)

A fiunk ősszel kezdte a 6 osztályos gimit, és mivel egyre önállóbb, az sem elhanyagolható szempont, hogy tömegközlekedéssel ne órákat kelljen utazgatnia, többszöri átszállással majd a suliba és haza, vagy ha majd a barátaival moziba vagy szórakozni megy.  A férjem és a fiam is kötöttek munkahely és suli szempontjából nézve, bár részemről akár leköltöznék vidékre is.

   A Dump of Forgotten Things - Imgur

Számomra nagyon fontos még, hogy legyen a háznak múltja, legyen története, amit mi folytathatunk, és aminek a részei lehetünk, így csakis a legalább 100 éves ingatlanokat kutatom minden hirdetési oldalon.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a bogárkámnak is legyen hol laknia, hiszen 48 éves és egy utcán töltött tél a számára a rohamos leépülést jelentené – szóval nem baj, ha van valami garázsféle, ahol ráadásul elférnek a kerékpárjaink, rollerek, a téli-nyári kerekek az autókhoz, és a férjem dolgai a szerszámosládával együtt, tehát minden olyan amit az ember általában egy garázsban tart.

Jó lenne, ha a férjem a sulyzóit sem az ágy alatt tárolná majd, és ha nekem jár egy kis műhely, akkor neki is jár egy kicsi edzéshez kialakított rész – no azért nem konditeremre gondolunk mindenfélével felszerelve – bár férj biztosan örülne annak is.

Blogcica pedig bizonyára örömmel bóklászna egy kis kertben, heverészne a fűben és lustán elnyúlva, boldogan süttethetné a hasát a szabadban.

Szóval mi is csak annyit szeretnénk mint mindenki más: jót, jó helyen, kis extrákkal és jó lenne még olcsón is. (Gondolom én a mai ingatlanárak mellett, ugye?)

Szóval megpróbáljuk a lehetetlent, és már pár éve ez a programunk. Sokszor belefásulva vágjuk a sutba a sok hirdetést, hogy pár nap múlva újrakezdjük a keresgélést. Nem adhatjuk fel, hiszen nem fog álmaink kecója csak úgy elénk sétálni. Vagy mégis?

Fő keresgélési forrás nálunk is az internet, és bizony mindig nyitott szemmel furikázunk.  Ha meglátok valahol útközben egy eladó táblát, azonnal fotózom. A párommal egymásnak küldözgetjük a hirdetéseket, de a legtöbbet csak olyan megjegyzéssel, hogy mit képzel ez? Meg, hogy ezt a putrit ennyiért?  Az a legmacerásabb része a dolognak, hogy kihámozzuk a hirdetés alapján, hogy mégis melyik környéken, melyik utcában lehet a hirdetett ingatlan. Majd jó kis támpontokat figyelembe véve (mit látsz az ablakokon túl az utcából, szemben lévő házak színe, teteje, növényzet, villanyoszlop, kerítés, stb.) és felhasználva a gépipari műszaki rajz órákon tökélyre fejlesztett térlátásomat, a google map-en megkeresni a házat. Az esetek 99%-ban sikerrel!

Biztosan sok ingatlanügynököt tettünk így szomorúvá, de tapasztalatunk szerint az igérgetésen kívül nem nyújtottak nekünk semmi hasznosat. Szerencsére nem sokhoz volt szerencsénk, ahol lehetett kihagytuk az ingatlanost. Mit is tesznek valójában azért a  3-5 % jutalékért? – amit bizony mi vevők fizetünk meg nekik, mert szépen beleépítik a vételárba.

A legtöbb ingatlanügynök akit az utunkba sodort az élet, sajnos fabatkát sem ér, csak tartja a markát, a szinte nulla melóért! Többszöri kérés ellenére sem tudnak alaprajzot küldeni, méretezettet meg aztán végképp nem. Nem kérnek le hiteles tulajdoni lapot, hogy mi is az ingatlan a jogi helyzete, hány tulajdonos van, van-e az ingatlanra bejegyezve haszonélvezeti jog vagy más, az adásvételt akadályozó fontos tényező. Nem tud pontos adatokat a házról, építés éve, alapterület, falazat és hasonlóak. Ráadásul nem tudja felvilágosítani a kedves ügyfelét, hogy egy tiszta-rendes házat bizony rendben van mutogatni, de a „vevő” nem kíváncsi senkinek a kiteregetett bugyogójára, ágyazatlan hálószobájára, macskaszarral teli almos ládájára, és hát bizony illene otthon lenni a megbeszélt időpontra, hogy be is tudjon jutni a vevőjelölt megtekinteni a házat. Általában előszűröm az ingatlanokat, hogy a páromnak ne kelljen fölöslegesen megnéznie, ha valami nagyon gáz. Akadt ahová be sem mentem a szag miatt, volt ahol közöltem az ingatlanossal, hogy amit kínálnak az inkább undorító, és nem megvásárlásra csábító. Félre ne értsen senki, egy kis rendetlenség vagy kosz fölött szemet lehet hunyni, és mi direkt lepukkant, felújítandó házat keresünk ahol azért kosz elő is fordul rendesen.  De amikor a borzalmas szag beleeszi magát a falakba, az már azért sok, mert nem újraépíteni szeretnénk valamit, hanem felújítani. Nem vagyunk megriadva a munkától, sőt! amit lehet azt a saját két kezünkkel szeretnénk majd megcsinálni, persze sok-sok szakmai segítséggel. Azt, hogy mit érdemes leellenőrizni és megfigyelni a kiszemelt házikón/lakáson mindenkinek szive joga,  és hogy min tud vagy akar majd változtatni, mennyire kompromisszumképes a felújításkor. Ezért nem írok most itt olyasmikről, hogy nyílászárók ellenőrzése, falak-sarkok és burkolatok állapota, vizesedés és repedések megfigyelése – amit jó esetben szépen takarnak a bútorok, szőnyegek. Egy-egy frissen festett fal pl. sokszor rosszabb, mint az évekkel azelőtt átfestett, mivel a régiek esetében lehet látni a legjobban a tényleges állapotot.

Egyenlőre ennyi, ha hasonló helyzetben vagy te is, hidd el van remény, olyan sokaknak sikerül és miért is ne lehetnénk közöttük mi is? Ugye?

Addig pedig kitartást és sok szerencsét kívánok!

Az ingatlanfotók csupán illusztrációk.

 

 

A kis redőnyös szatócsbolt

avagy a régi varrógép-doboz gatyába rázása

Akik követik a facebook oldalamat, azoknak nem újdonság, hogy kezelésbe vettem ezt a kis cukifalatot múlt héten.

  

Egy kis laza hidegzsíroldós-körömkefés peeling után egy kis napozás a friss levegőn, majd pár nap pihi után egy alapos csiszolás következett. Mivel a fa szép volt a kosz és a kopott lakkréteg alatt, így nem akartam semmiképpen festegetni, de valami kis reantik-lenyomatot azért szántam neki. A pecsétjeim közül előkerestem pár nekem tetszőt, és szatócsbolt hangulatúvá igyekeztem változtatni.

  

  

A belső részt a mostani egyik kedvenc árnyalatomra – majdnem feketére – krétafestékkel lefestettem és waxoltam. Áttetsző wax-al átkentem az egész felületet is ,a pecsétek száradása után, ettől szép érett, telt színt kapott a frissen csiszolt, tisztított fa-felület is.

  

  

Visszaszereltem a kis golyós pattanózárat, az oldalán lévő lyukakba pedig egy régi rozsdás kulcsot madzagoltam. Ilyen lett az én kis „mindenesem”.

Ha tetszik az amit művelek, gyere máskor is és nézd meg én mivel ütöm agyon az időt 🙂    

 

 

 

Bojtos – kristályos

Pár perces apróság

  

Az üveglencsés ékszerek mintájára kipróbáltam valamit. Ha van otthon pár régi kristálycsillár darabod elfekvőben akkor nyert ügyed van, de az  ebay-en és alin beszerezhetőek a régi függőkre hasonlító darabok. A kis „kristályok” hátuljára duplaoldalas mintás kartont ragasztottam. A vágott szélt óvatosan összecsiszoltam, wax-al picit áttöröltem, ami védi ám a papírt is.

  

Majd a karácsonyról maradt gyöngykupakokat használva, különféle szalagokból, gyöngyökből bojtokat eszkábáltam – majd egy karikára fűztem őket, így készültek ezek a kulcstartók.

  

Akár egy fiókgombra akasztva, vagy szekrényajtó fogantyúra is tehetjük őket szalaggal. A berendezés és a textíliák színvilágához, stílusához igazodva mutatós apróságot készíthetünk ilyen módon. Nem baj, ha nincs otthon szalag, maradék méteráruból, szakadt régi ruhából is téphetsz/vághatsz csíkokat, a bojtok abból is mutatósak ám.

Milyen is lenne az álomotthonom

Milyen is lenne az álom-otthonom?

amikor elkezdtem ezt a blogot, sok-sok bejegyzés-ötlet kavargott a fejemben, amit szinte azon nyomban meg szerettem volna osztani másokkal. De persze ez lehetetlen! – hiszen ha egy fél tucat lenne belőlem, akkor is kevés lett volna, pedig vannak akiknek belőlem egy is sok :o)
Azóta sok-sok facebook megosztás és blogbejegyzés született, amelyek egyike-másika sikeresebb volt, néhányan pedig érdemtelenül süllyedtek a feledés homályába. Nem szeretek és nem is akarok kritizálni, másról írni, hiszen az nem lenne helyénvaló, sokan akarva-akaratlanul megbántanak másokat – mint gondolom én is – ezért sem osztottam meg olyasmit (tisztelet annak az 1-2 kivételnek, hiszen ezek inkább csak elrettentő példák voltak) amelyeket igazán kritizáltam. Én csupán egy lakberendező vagyok, aki keresi az útját, keresi magát, és azt, hogy mit is csináljon. Így jött a blog ötlete is, amely nekem elsősorban egyfajta naplóként működik, hiszen csak arról írhat az ember amit ismer, amit tud. De akit érdekel, belepillanthat. A több tízezer fotó között rejtőznek azok amelyek igazán kedvesek a számomra, lehet, hogy csak egy-egy apró részlet van rajtuk amely megérintett, de szükség van célokra, hogy tudjuk érdemes küzdeni.
Nekem egy ilyen cél egy új otthon – ki tudja mikor és hol? Én nem, és más sem, de valahol szeretem benne ezt a titokzatosságot is. Azt viszont tudom, hogy milyen lesz, vagyis, hogy most milyennek álmodnám meg.
Hát valami ilyesmi, kommentek nélkül, csak a hangulat kedvéért:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Rea                                                     fotók: pinterest