Gubóban a pillangó

téli álom a tavaszi folytatás előtt

 

A belső munkálatok oroszlánrésze befejezve – igaz van még mit javítani, módosítanivaló is akad, de ha az ember és az ember lánya magának felújít, akkor akármennyire is próbál alaposan utánanézni a dolgoknak, akármennyire is igyekszik a lehető legjobban, legszebben kivitelezni az adott feladatot, akadnak bakik és bizony egy ilyen matrónánál akadnak nem várt problémák is. De úgy vagyok vele, hogy ezt már fél lábon is kibírjuk.

Jön a karácsony, az az időszak, amikor igazán elememben vagyok, amikor azt a sok-sok apróságot igyekszem mindet megvalósítani, amelyeknek a tervét hónapok óta őrizgettem a buksimban. Szeretném ezt a második karácsonyt valami egyszerűen varázslatossá, harmonikussá tenni. Az elmúlt jó másfél év sokszor a rohanásról, kapkodásról, idegeskedésről és a feszültségről szólt. Folyton versenyt futottam magammal, szerettem volna a lehető legjobb feleség és anyuka lenni, a lehető legjobb lakberendező a házunkhoz méltóan, a legjobb kivitelező azokhoz a munkálatokhoz amelyek ránk maradtak, a legjobb háziasszony, a legjobb … és, de ez nem megy mind egyszerre, sokszor éreztem magam elcsigázottnak, csalódottnak (magamban és másokban is).

Pedig nem volt és nincs rá okom, de annyira akartam, annyira úgy szerettem volna ahogyan azt elgondoltam. Be kellett látnom (többedjére), hogy bizony nem létezik ideális. Nincs olyan, hogy legjobb idő ajtót festeni, vagy éppen fotózni, mert valamit mindig fontosabb lenne elvégezni.

De most, ahogy végignézek a házban – ahogy pár percre elgondolkodtam mindezen – úgy gondolom, hogy az elmúlt kicsivel több mint egy év minden csepp verejtéke, minden sebes ujj, minden nap amikor fájós derékkal vagy karral ébredtem, mindezért megérte. Volt egy cél, és ugyan nem értük még el ezt a célt, de jó úton haladunk. Sokszor hittem azt, hogy attól, amit épp csinálok, nincs nehezebb vagy gusztustalanabb dolog – de bizony meg kellett hazudtolnom önmagam.

Távol álljon tőlem, hogy beképzeltségnek tűnjön, de tudom, hogy nagyon sokan ezt nem csinálták volna végig, nem tudták volna végigcsinálni. És nem vagyok rá büszke, de volt amikor sírtam, volt amikor kiabáltam, és volt amikor majd felrobbantam dühömben. Volt … sokszor … Amiért nagyon hálás vagyok, hogy a párom mindig ott állt mellettem, mögöttem, ha én voltam kétségbe esve, akkor Ő biztatott, ha pedig Ő sokallt be, akkor én próbáltam valahogy megnyugtatni. Voltak vitáink is, nem is kevés 🙂 mert én olyan makacs vagyok.

A fotókat nézve, most azon gondolkodom, milyen is lesz majd a mi kis ünnepi otthonunk? Pl. hol is lesz a fenyőfa helye? Jó lesz-e ott? Egy karácsonyfánk lesz, nem lesz külön a műhelyben és a nappaliban, mert nem szeretném stílusokra szabdalni a lakást, egységes képet szeretnék, a berendezéshez illő dekorációt kap minden helyiség. Igyekszem ezt már az adventi időszak kezdetén kivitelezni, hátha inspiráló lesz és valaki hasonlóan öltözteti ünneplőbe az otthonát.

Jó egészséget mindenkinek és békés ünnepvárást!

Rea

Hogyan választottunk beltéri ajtót?

Mi naívak, még a bontások közben is azt hittük, hogy a beltéri ajtók cseréjét megúszhatjuk. Mivel a házban csodaszép régi ajtók voltak, ráadásként értékmentés, meg régi mesterek munkája, csodaszép fa felületek is lebegtem a szemem előtt. Azonban azt nem is sejtettük, hogy több éven át nem törődtek egy csőtöréssel a házban (mint úgy általában szinte semminek a megóvásával sem), így sajnos az ajtókereteket lehetetlen lett volna felhasználni. A többféle festékréteg alatt korhadtak, büdösek voltak 😞 Ráadásul nem utólag beépíthető tokosak, hanem azok a fajták, amelyeket falazás közben állítanak be a mesterek. Ó, sajnos én azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy egy ügyes, elhivatott asztalos biztosan meg tudta volna oldani, hogy használni tudjuk őket, de a sok kudarc után ilyen téren már nem bízok meg senkiben. Eleinte még reménykedtem is abban a fiatal brigádban akik az ablakokba új, hőszigetelt üveget tettek, azonban innentől a feladat meghaladta a képességeiket, mert ugyan mókoltak valamit a bejárati ajtónk külső dupla szárnyával, de az csak nem lett az igazi. Hiába volt az elején az igérgetés, a jóindulat, sajnos csalódást okoztak, mert még amit megcsináltak, azt sem mindenhol lelkiismeretesen. (Sajnos így valószínűleg kidobott idő és pénz volt az amit az ajtóval dolgoztam és amit nekik kifizettünk, mert idén a fő projektek közé bekerült a bejárati ajtó véglegesítése is. Amennyire csak lehet, szeretnénk ha maradnának az eredeti régi részek.) Persze hibázni mindenki szokott, bizony még én is, csak azt nehéz elfogadni, ha utána megendedi magának a dühös vagdalkózást a “szaki”, ahelyett, hogy lelkiismeretesen megpróbálja kijavítani. Összességében azt hiszem azért az ablakainkból kihoztuk velük együtt a maximumot, és ha a külső szigetelés a nyár folyamán elkészül, miután végre az ablaktokokat is lefesthetem, nagyon szépek is lesznek. Persze nem újak, de ez esetben nem is ez volt a cél, sőt 😉

De most eredetileg itt az ajtókról akartam írni. Több hete keresgélem az igazit, ami sajnos a vírus miatt is húzódott el ennyire, meg hát anyagi okai is voltak. Tuti, hogy biztosan többen is legyintenek, hogy mit vacakolunk annyit, ottazobimegtársai oszt vegyünk. Hát bizony nem ilyen egyszerű a helyzetünk.

A falvastagságaink nem szabványosak. A nagyfiunk szobájának ugyebár új bejárata lett, amit egy hajdani külső főfalba bontva alakítottunk ki, és ott bizony a falvastagság 44 cm lett a vakolással együtt. Nomármost, ez többszöröse egy normál, utólag beépített szabvány tokos ajtóhoz való falvastagságnak. Ráadásul a mi 320 cm-es belmagasságunk esetében iszonyatosan esetlenül mutatnának a 210-es ajtók. És akkor ott van még az a probléma is, hogy az alagsorban 220 és 230 a helyiségek belmagassága. Oda meg végképp nem nézne ki jól a majdnem a plafonnál végződő ajtó. Arról meg ne is beszéljünk, hogy bizony külsőre azért egyforma megjelenés sem ártana azért annak a 4 beltéri ajtónak.

Szóval: el kellett engednem a régi ajtajainkat, el kellett engednem az sk. festékleszedett, waxolt ajtószárnyakat esetlegesen új tokokkal. És bizony elbizonytalanodtam a toldásmentes fa ajtóban is, mert egyik asztalos ezt mondta, a másik azt. Volt aki szerint ma nem lehet olyan minőségű faanyagot kapni, amit jó szívvel ajánlana, volt aki azt mondta, hogy á, semmi baj nem lesz, ha vetemedik, vagy reped, akkor javítják. Na így igazodj el! A hossztoldott ajtó és ablakfelületekkel nyár vége óta barátkozom, de csak nem akarunk jóban lenni. Így amint megfelelő lesz az idő az ablakfestegetéshez, bizony a belső oldalait is le fogom festeni a tavaly beszerelt új nyílászáróknak, mert nem tetszik a fogazott toldás.

Amikor a fejemben összeáll egy kép a “végső” enteriőrről, és bizony ott szép waxolt felületű, antik faajtók foglalják el  helyet, akkor nem olyan felemelő dolog ezen változtatni. Még gondolatban sem 🙁  Így több órányi netes böngészés következett. Hátha összejön az a hátha 😉 (makacs vagyok, na)

Összesen 22 cégtől kértem ajánlatot, olyanoktól akiknek a honlapján szimpatikusak voltak a beltéri ajtók stílusban is. A közeliekhez személyesen is elmentem megnézni a bemutatótermi darabokat. Ezek közül 8-tól kaptam valamiféle választ/árajánlatot. Ekkor már több verzióban is gondolkodtunk: fa toldásmentes, fa hossztoldott festve, és becsúszott a képbe a keretes mdf is festve. Némelyik árajánlatot látva, a döbbenettől levegőt is nehéz volt vennünk. Volt olyan cég, amelyik a 4 db ajtóra 2.890.000,-es árajánlatot adott. És ez még az elején volt. Atyaég! gondoltam, mi a fene lett itt az építőiparral? Ez még viccnek is sokk volt! (Ha milliárdos lennék, sem költenék ennyit 4 ajtóra, mert konkrétan nem ér annyit!) Aztán lett még egy kétmillió közeli ajánlatunk. Hát mit ne mondjak, nekik sem mi vagyunk a célközönség!

Azért a maradék 6 ajánlatból 2 cég nem vállalta a 44 cm-es ajtótokot, vagy pedig nem olyan formában ahogy mi szeretnénk. A maradék négy ajánlat pedig közel egy árszinten mozgott. És itt kellett döntenünk arról, hogy akkor mi is tetszene. Még mindig nyitva hagytuk magunknak a választás lehetőségét két külső kinézet között, de kiválasztottuk a céget ahol megtaláltuk azt a kazettás betét kivitelezést ami az ElnökÚrnak és nekem is nagyon tetszik, így várhatóan július elejére meg is érkeznek az ajtajaink. El sem hiszitek, hogy ez mekkora “haladás” a számunkra, fél évnyi ajtónélküliség után! A megmaradt szép régi ajtajainkat azért felhasználtuk/felhasználjuk ilyen-olyan formában. Pl. biztosan lesz egy cuki virágkötő- és ültetőasztalkám a kertben.

És akkor következzen néhány fotó amelyek inspiráltak:

AL6  Introducing Columbus, Georgia-based designer, Chenault James. Specializing in high end residential projects since 2009, her approach to des... 

Eikenhouten binnendeur in een landelijk interieur. Afgewerkt met moderne, zwarte klink en scharnieren. #deur #eik #landelijk  Best Professional UK Interior: Thatched Cottage Kitchen by Fawn Interiors - Remodelista  Creative DIY Furniture Repurpose Ideas

Ha kíváncsi vagy hogyan formálódik a belső tér, miként fog változni a házunk külső kinézete, és hogyan gyúrok egybe többféle stílusjegyet régiből és újbúl, egy  kivételesen egyedi enteriőrben, akkor kövesd a reantikot. facebook -on és az instagram – on

Nagy ölelés:

Rea

Ibolyaszezon

naná, hogy fehérben

Már tavaly tavasszal – amikor még kulcsunk sem volt a házhoz, de néha felmérés és szakikkal egyeztetés során idelátogattunk – kiderült, hogy a kertben rengeteg ibolya nyílik. Ez idén sem volt másképpen. A kert rendbehozatala elkezdődött, és azt hiszem a rossz helyen lévő ibolyatöveknek mindenképpen új helyet kell keresnem, mert igazán finom és extra különlegességeket lehet belőle készíteni, pl. ibolyaszirupot, kandírozott ibolyát.

Mint virágkötőnek mi sem természetesebb, hogy ki kellett próbálnom koszorút is kötni a temérdek kis virágból. Készült belőle pár napja egy hagyományos liláskék verzió – dugig pakolva illatos kis virággal – ezúttal pedig a reggeli blogcica levegőztetés során egy nagy csokor fehér virágú ibolyát szedtem, még mielőtt teljesen elnyílnak.

Alapnak a mogyoróbokorról levágott vízhajtásból készítettem egy kb 12 cm átmérőjű karikát, a virágokat egy-két levéllel együtt pár szálas kis csokrokban kötöttem. Ehhez ajánlatos inkább cérnát használni, mivel a vékonyka, lágy szárakat a drót könnyedén elvághatja, ha pedig a virág feje letörik, oda az egész addigi munkánk. A kis bokrétákat egy hosszabb cérnával elkezdtem felerősíteni az alapra, igyekeztem egyenletesen elosztani rajta a virágot, hogy arányos maradjon. Legvégül egy spárgamasnit kapott, mert a durva puritánságával remekül kiegészíti, kiemeli a virágszirmok fodrosságát, lágyságát.

   

A virágok mennyiségétől és az ízlésünktől függ, hogy hány szálas kis csokrokat kötünk és azokat milyen sűrűn erősítjük fel az alapra. Ha elkészült, akkor pedig gyönyörködhetünk benne. Igaz, hogy az ilyen jellegű alkotások nem hosszú életűek – hiszen vázában is 1 max 2 napig dekoratív, de hát semmi sem tart örökké. (Vízzel néha óvatosan megpermetezve egyébként tovább mutatós.) Én úgy vagyok vele, hogy inkább értékelem az adott pillanatot, az abban rejlő szépséget és jót – még ha az oly illékony is, az emlék és az érzés amit kiváltott belőlem az sokkal fontosabb. Ezért sem szeretem a művirágokat igazán ilyesmire használni, számomra nincs meg a varázsa, a törékenysége, a finomsága és az illatos kis lénye.

Hogy Ti is láthassátok, megörökítettem a kis koszorúmat:

      

   

Ezzel a módszerrel sokféle mezei és kerti virágból köthető bármekkora méretű koszorú.

Látod? Az elkészítéséhez pedig nincs szükség semmi extra hozzávalóra, bátran fogj hozzá és készítsd el a saját koszorúdat!

 

Mindenkinek egészséget kívánok!

Szalvéta-fiók

konyhai segítő

 

A varrógépfiók(ok) “gyűjtése” is az egyik szenvedélyem, persze eddig olyan célú volt ez a gyűjtés, hogy később felhasználjam őket az otthonunkban. Most pedig, ahogy már alakul a belső tér és a dekoráció, előkerülnek a kis koszosok is. A múltkoriban ennek a fióknak a párjába éppen hajtatott nárciszokat ültettem sakkfigurákkal (akkor épp az volt kéznél 🙂 ) de most ez kicsit alaposabban kezelésbe vettem. Először is lecsavaroztam a fém sínt, a fogantyút róla, majd zsíroldós pakolást kapott. Ezek után pedig egy alapos sikálást, amit legalább két napi radiátor közeli szárítás követett. Így készen állt egy átcsiszolásra, kívül-belül.

A belső részt grafitszürkére festettem – mert még mindig odáig vagyok ezért a színért, meg azért is, mert a konyhába került a felújított darab, és oda bizony passzolni kell nekije is.

A külső oldalra pedig egy feliratot kapott, amit 000ás ecsettel festettem rá. A festék száradása után waxoltam a csiszolt felületeket, majd rácsavaroztam egy nekem tettsző fogantyút a régi kis aluminiumja helyére. Belepakoltam a szalvétákat és felkerült a polcra.

 

Egyenlőre, amíg a párjából ki nem költöztetem majd a hagymásokat, és azt is megtisztítom, festem az új funkciójához.

Szóval alakul az a hangulat 🙂

Nem minden készül egy kaptafára

avagy kell egy cipőtisztítós ládika

 

A legtöbb háztartásban max egy régi cipősdobozban tartják a cipőtisztítás és ápolás kellékeit,vagy csak úgy hánykolódnak a cipősszekrény aljában a szivacsos kenőfejes cipőkrémek tubusai, tégelyei. Korábban egy hengeres fonott kosárban kaptak helyet nálunk is a kefék, boxok. Pedig bizony lehet ezt stílusosan is tárolni. Amikor megláttam a vivre oldalán ezt a kis cipőtisztítós ládikát, tudtam, hogy egy: remek ajándék lesz a páromnak, kettő: persze nem azzal a külsővel.

A kicsomagoláskor pedig ez a ládika is előkerült, így az előszoba berendezéséhez és a színvilágunkhoz (ami még nincs készen teljesen, de folyamatban van) tudtam igazítani. Egyszerűre szerettem volna, semmi különösebben extra nincs rajta. Csiszolás után átkentem grafitszürke festékkel, majd nyomdáztam ide-oda párat, aztán koptattam, csiszoltam, waxoltam.

A belsejébe egy stencilminta került, waxolás előtt alaposan visszakoptatva. És minden elfér benne amire szükségünk van a lábbelik rendben tartásához. Szeretem a cipőimet, így vigyázok rájuk, hogy sokáig hordhassam őket. De ugyanígy van ezzel a párom is.

Három részes állíthatós kivitelű kaptafa – lomis antik darab, újraspárgázva.

További kellemes nézelődést kívánok az oldalamon!

Az első mini tavasz aFehérHáz-ban

avagy alkoss valamit, ha picit magad alatt vagy

Amikor amúgy is mérhetetlenül sok dolgod van még a beköltözés után, valahogy úgy mondanám, hogy ha egy hónapig nem aludnál, és csak csinálnád, csinálnád – és hát akkor sem lenne még kész, na akkor rohadtul nem hiányoznak még extra dolgok.

   

A ház pedig gondoskodik róla, hogy ne a terv szerint haladjunk, kicsit (vagyis inkább nagyon) beleszól a költségekbe, és a tennivalóinkba, az időnkbe. Ugyanis az alagsori tároló fala a polc mögött elkezdett penészedni. Na ja, azt tudtuk, hogy rendszeresen kell szellőztetni, extra ventillátort is építettünk be oda e célból, sőt jó két hónap eltelt a kimeszelése és burkolása óta a bepakolásig, figyeltük semmi gond nem volt, nem vizesedett, nem penészedett. Előrelátóan nem is pakoltuk rá a falra a polcot, hogy tudjon szellőzni, járjon mögötte is a levegő, de hát ez sem volt elég. Most egy nagyteljesítményű kölcsönkapott párátlanítót tesztelünk ott (is), igen jó eredménnyel, persze a kipakolás és penészmentesítés után. Szóval ami eddig rendben volt, mostanra már az sem nevezhető annak. Kiszemeltük a beszerzendő készülékeket is, így eme mozzanat felborította az előre eltervezett munkákat, a még hiányzó elemek beszerzésének fontossági sorrendjét egy aprócskát. Szóval tegnap kellően magam alatt voltam, így a pár napja vásárolt, két cserép hajtatott nárcisz hagymáimat feltétlenül valamilyen kreatív módon kellett elültetnem, hogy megvigasztaljam a lelkemet, így a fél évszázados mivoltom küszöbén. Na ez most nem volt túl egyszerű feladat, de makacs vagyok és erre a fajta alkotásra most végtelenül szükségem volt. A kreatív kellékeim mind-mind dobozokban, ládákban, kosarakban leledzenek még elcsomagolva. Hiszen a hajópadló lerakás miatt rendesen megcsúsztunk, így a műhelyem, és az ElnökÚr kis birodalma még biza csak aljzatbetonnal dicsekedhet. Arra várnak, hogy ott is megoldjuk a padló lerakást. Szóval belenézetem pár felső dobozba és kosárba, amelyek a kupac tetején vannak, és találtam varrógépfiókokat, néhány nagyméretű fa sakkfigurát (ezeknek a társaiból készültek anno a sakkangyalkák és a sakknyulak is), az izland zuzmót pedig az adventi dekorációból mentettem ki.

     

A varrógépfiókba dupla nejlont ragasztottam, majd egyszerűen beleültettem a cserépből kivett hagymákat, egy kevés virágfölddel kitöltve a réseket. A zuzmóval takartam, és ráültettem/fektettem a figurákat és egy gyöngyökkel dekorált drótszívet. Az adventi koszorú csipkeszalagját felmasniztam a fiók fülére és kész is. Szerintem 2-3 nap és illatozó kis nárciszaink lesznek itthon. Azt hiszem ezután a korábbiaknál is hitelesebben fogom tudni nektek bemutatni az ötleteimet, olyan környezettel körítve, amely teljes mértékig az elképzeléseink alapján lett/lesz kialakítva.

Valamint azon dolgozom, hogy mielőbb tudjak részleteket mutatni nektek a házból is.

 

Blogcica és a kerti világ

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: “A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A “madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

A vége elején

Sajnos több hete nem volt időm írni a naplómba, de talán megértitek az okát – egyszerűen kicsúszott a gyeplő a kezemből/kezünkből, és hiába mi fizetünk, mi vagyunk a megrendelők, sajnos Magyarországon a “mesterek” nagy része fordítva ül a lovon. Olyan mint szolgáltatás, egyszerűen mintha nem létezne egyesek számára. Persze kiemelem, hogy kivételek ezen a téren is vannak, szerencsére! Valószínűleg azért, hogy a magunkfajta felújítók, építkezők hite azért ne rendüljön meg teljesen és kitartsanak a végéig.

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi igérgetést és hazugságot zúdítottak ránk az elmúlt fél év alatt. Szomorú, hogy ezek után az otthonunkat mégis ilyen emberekre is kell bíznunk, mert sajnos nincs más helyettük. A szükség nagy úr, és nyelsz egyet és inkább folyamatosan a helyszínen vagy és igen, szólsz, hogy az ott nem jól van, azt javítsa, vagy pedig legalább 5x szólsz, hogy azt a lyukat is be kellene már végre simítani. Na persze sokuknak ez nem tetszik, mert hogy jön egy nő ahhoz, hogy neki “Mesternek”, aki több évtizedes tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik, te mondd meg a tutit. Büszke voltam arra, hogy soha egy kivitelezővel szemben sem emeltem fel a hangom a lakberendezői pályafutásom során, de ezt úgy tűnik ideje volt megtörni, mert bizony kiabálva zavartam el a magát “gépészként” előadó generálkivitelezőt, akit a gépészeti rész megvalósításával bíztunk meg nem kevés összegért még a felújítás legelején. De ezt is megoldottuk, mint ahogyan azt is, hogy 3 kőműves brigád mondta vissza a kezdet kezdetén a melót, és kényszerből dolgoztunk azokkal, akik hajlandóak voltak jönni. Csakis azért, hogy haladjon a meló. Már amikor jöttek, és elegen jöttek. Velük is próbáltunk maximálisan korrektek lenni, de úgy tűnik vannak akikre kár a kávét pazarolni, vagy a finom falatokat, mert nem hatja meg őket. A kedvességünkért cserébe az alapanyagokat és a bekevert vakolatot pocsékolták, fél zsák cementet, meszet dobáltak a sittbe, persze jól eldugva, hogy ne vegyük észre azonnal, csak a sitt elszállításakor. Akadt olyan megbízott is, akiben megbíztál, mert igérgetni azt tudott, de végül több hetes késéssel fejezte be a vállalását. Szomorú, hogy itt tart az építőipar.

Kifejezetten felemelő érzés volt azért azt tapasztalni, hogy működnek még megbízható cégek, akik határidőre, sőt határidő előtt teljesítettek, ráadásul maximálisan profi szinten. Nagyon szépen köszönöm ezúton is a  Stadler Lépcsőnek, a Mapefutárnak, a Schumacher ajtónak, a villanyszerelőinknek, az asztalosunknak aki a konyhabútorunkat készítette, a fuvarosunknak, az új gépésznek, a burkolóknak, a gipszkartonosoknak és a festőnek a korrekt munkájukat, és azt, hogy maximálisan lehet rájuk számítani! Reméljük, hogy a jó kapcsolatunk töretlen marad és nyugodt szívvel tudjuk őket bárkinek ajánlani.

Pillanatképek az elmúlt hetekből:

Burkolás a profiktól, akiket szinte az utolsó utáni pillanatban találtunk, mert akivel korábban megállapodtunk visszamondta a megbízást.

(téglaszeletek: Téglárium)

Burkolás amatőr szinten tőlem.

Az ElnökÚr szépen letisztította az alagsorban lévő födém tégláit és a mészkövet, én pedig konyhaszekrény ajtókat festettem

A gipszkartonosok, az asztalos és a festő pedig összehozták a konyhát is, amit hamarosan mutatok, mihelyst minden konyhagép be lesz kötve,

és fenn lesznek az elektromos szerelvények is.

A grafitszürke mellé kiválasztottuk a falszíneket (Autentico Paint)

 

és volt aminek nem tudtam ellenállni, így ezek velünk együtt lesznek új lakók a házban

És igenis lesz költözés 🙂 jó pár nap múlva, de addig még sokat kell dolgoznunk, és hát ott a pakolás is. Először be, azután ki.

Jól jönne valami varázslat.

 

 

 

 

Lyukas lett a padlónk – mégis örülünk neki

Azért is lesz csigalépcső!

A házkeresés során egyik fontos szempont volt, hogy az új otthonunkban legyen egy kis műhelyem, az ElnökÚrnak pedig egy dolgozó-edzős szobácskája, ahol otthon is tud dolgozni, súlyzózni. Egy stílusos kis műhelyre vágytam csak, ahol átláthatóan tudom tárolni az alapanyagaimat, ahol akár a napközbeni többszöri összepakolás nélkül is alkothatok, ahol a fotózáshoz nem kell fél óráig előkészülnöm a lámpák, állványok elő- és elpakolászásával. Aki kreatívkodik, az biztosan megérti ezeket.

A ház első bejárásakor derült ki, hogy bizony van egy pince a lakótér alatt, amolyan szuterén jellegű, csak hát a tömérdek lomtól, ami az udvarra és a ház tövére volt pakolva, nem is láttszódott, hogy bizony elég jó méretű ablakokkal kialakított alagsor lapul a mélyben. Méretre is pont megfelelt, egyetlen hibája volt: csak az udvarról lehetett bejárni, márpedig amikor otthon dolgozom, tervezek vagy alkotok, akkor szeretem összekötni a kellemeset a hasznossal, és pl. felkészíteni egy finom levest a tűzhelyre rotyogni, ami szépen megfő, mialatt én alkothatok, de akkor folyamatosan zárni-nyitni kellett volna minimum két ajtót, keringeni a ház körül, esőben és hóban is, Miyura is figyelni, nehogy bezárjam akármelyik szintre, és még sorolhatnám. Így meg kellett találni a módot rá, hogy lehessen egy belső lépcsőnk a zökkenőmentesebb közlekedés miatt.

Az alagsorban lévő poroszsüveg födém az áttörésre alkalmatlan, mivel pont az a lényege ennek a kialakításnak, hogy az egymásra pakolt téglák ékelik egymást, így marad meg a stabilitása, ráadásul eszméletlenül dekoratív menyezetet eredményez. Az egyetlen bontható rész a monolitfödémes előtér, aminél viszont nehézséget jelentett, hogy a lakótér főfalai bizony valamilyen oknál fogva (ez főként az időközbeni átépítéseknek köszönhető) nem egészen követik az alagsor majd 50 cm-es mészkő falait. A statikusunk szerint túl szűk az előtér egy kényelmes lépcsőhöz, de valamit valamiért alapon bevállaltuk. Nem túl kicsi, de nem is túl nagy. Kicsit ugyan módosítanunk kellett a térkapcsolatokon, és a hálószobánk falát egy jó méterrel bentebb építjük majd újjá, hogy maradjon elég hely a kanapés pihegőnek is a lakókonyhában.

itt még nem volt lyukas a födém

.

pár hét múlva ugyanebből a szögből egész pofásan fog festeni ez a rész
a csövek el lesznek takarva, a falak pedig itt vakolatot kapnak, sőt lesz egy új ajtó is, na és a padlón sem csak a vízszigetelés fog maradni

A végeredményre mi is nagyon kíváncsiak vagyunk. Jelenleg a régi hajópadló egy darabja fedi a lyukat, mert fő a biztonság. A végső választásunk pedig itt látható, saját magam fogom festeni ugyanarra a színre, amely az enteriőrben több helyen és szinten is visszakacsint majd – mert fő az összhang és a tudatos tervezés. Izgi nagyon …

Tavasszal, amikor a terveket ötleteltem, már akkor kiszemeltem magunknak egy csigalépcsőt a https://www.stadlerlepcso.hu/ lépcsőtervezőjében, amikor is alaposan beleástam magam a mindenféle lépcsős tudnivalókba. Szerencsére az ElnökÚrnak és nekem hasonló az ízlésünk ilyen téren is, így nem kellett sokat gondolkoznunk, hogy mi is legyen. A cég nagyon profi, minden kérdésemre kielégítően válaszoltak, és a felmérés során a cégvezető rendkívül kedvesen és a messzemenőkig figyelt mindenre – jobb kezekben nem is lehetne a rendelésünk!

 

A FehérHáz – slamasztikában?

Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

   

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

  

  

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

  

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂