Ibolyaszezon

naná, hogy fehérben

Már tavaly tavasszal – amikor még kulcsunk sem volt a házhoz, de néha felmérés és szakikkal egyeztetés során idelátogattunk – kiderült, hogy a kertben rengeteg ibolya nyílik. Ez idén sem volt másképpen. A kert rendbehozatala elkezdődött, és azt hiszem a rossz helyen lévő ibolyatöveknek mindenképpen új helyet kell keresnem, mert igazán finom és extra különlegességeket lehet belőle készíteni, pl. ibolyaszirupot, kandírozott ibolyát.

Mint virágkötőnek mi sem természetesebb, hogy ki kellett próbálnom koszorút is kötni a temérdek kis virágból. Készült belőle pár napja egy hagyományos liláskék verzió – dugig pakolva illatos kis virággal – ezúttal pedig a reggeli blogcica levegőztetés során egy nagy csokor fehér virágú ibolyát szedtem, még mielőtt teljesen elnyílnak.

Alapnak a mogyoróbokorról levágott vízhajtásból készítettem egy kb 12 cm átmérőjű karikát, a virágokat egy-két levéllel együtt pár szálas kis csokrokban kötöttem. Ehhez ajánlatos inkább cérnát használni, mivel a vékonyka, lágy szárakat a drót könnyedén elvághatja, ha pedig a virág feje letörik, oda az egész addigi munkánk. A kis bokrétákat egy hosszabb cérnával elkezdtem felerősíteni az alapra, igyekeztem egyenletesen elosztani rajta a virágot, hogy arányos maradjon. Legvégül egy spárgamasnit kapott, mert a durva puritánságával remekül kiegészíti, kiemeli a virágszirmok fodrosságát, lágyságát.

   

A virágok mennyiségétől és az ízlésünktől függ, hogy hány szálas kis csokrokat kötünk és azokat milyen sűrűn erősítjük fel az alapra. Ha elkészült, akkor pedig gyönyörködhetünk benne. Igaz, hogy az ilyen jellegű alkotások nem hosszú életűek – hiszen vázában is 1 max 2 napig dekoratív, de hát semmi sem tart örökké. (Vízzel néha óvatosan megpermetezve egyébként tovább mutatós.) Én úgy vagyok vele, hogy inkább értékelem az adott pillanatot, az abban rejlő szépséget és jót – még ha az oly illékony is, az emlék és az érzés amit kiváltott belőlem az sokkal fontosabb. Ezért sem szeretem a művirágokat igazán ilyesmire használni, számomra nincs meg a varázsa, a törékenysége, a finomsága és az illatos kis lénye.

Hogy Ti is láthassátok, megörökítettem a kis koszorúmat:

      

   

Ezzel a módszerrel sokféle mezei és kerti virágból köthető bármekkora méretű koszorú.

Látod? Az elkészítéséhez pedig nincs szükség semmi extra hozzávalóra, bátran fogj hozzá és készítsd el a saját koszorúdat!

 

Mindenkinek egészséget kívánok!

Szalvéta-fiók

konyhai segítő

 

A varrógépfiók(ok) “gyűjtése” is az egyik szenvedélyem, persze eddig olyan célú volt ez a gyűjtés, hogy később felhasználjam őket az otthonunkban. Most pedig, ahogy már alakul a belső tér és a dekoráció, előkerülnek a kis koszosok is. A múltkoriban ennek a fióknak a párjába éppen hajtatott nárciszokat ültettem sakkfigurákkal (akkor épp az volt kéznél 🙂 ) de most ez kicsit alaposabban kezelésbe vettem. Először is lecsavaroztam a fém sínt, a fogantyút róla, majd zsíroldós pakolást kapott. Ezek után pedig egy alapos sikálást, amit legalább két napi radiátor közeli szárítás követett. Így készen állt egy átcsiszolásra, kívül-belül.

A belső részt grafitszürkére festettem – mert még mindig odáig vagyok ezért a színért, meg azért is, mert a konyhába került a felújított darab, és oda bizony passzolni kell nekije is.

A külső oldalra pedig egy feliratot kapott, amit 000ás ecsettel festettem rá. A festék száradása után waxoltam a csiszolt felületeket, majd rácsavaroztam egy nekem tettsző fogantyút a régi kis aluminiumja helyére. Belepakoltam a szalvétákat és felkerült a polcra.

 

Egyenlőre, amíg a párjából ki nem költöztetem majd a hagymásokat, és azt is megtisztítom, festem az új funkciójához.

Szóval alakul az a hangulat 🙂

Nem minden készül egy kaptafára

avagy kell egy cipőtisztítós ládika

 

A legtöbb háztartásban max egy régi cipősdobozban tartják a cipőtisztítás és ápolás kellékeit,vagy csak úgy hánykolódnak a cipősszekrény aljában a szivacsos kenőfejes cipőkrémek tubusai, tégelyei. Korábban egy hengeres fonott kosárban kaptak helyet nálunk is a kefék, boxok. Pedig bizony lehet ezt stílusosan is tárolni. Amikor megláttam a vivre oldalán ezt a kis cipőtisztítós ládikát, tudtam, hogy egy: remek ajándék lesz a páromnak, kettő: persze nem azzal a külsővel.

A kicsomagoláskor pedig ez a ládika is előkerült, így az előszoba berendezéséhez és a színvilágunkhoz (ami még nincs készen teljesen, de folyamatban van) tudtam igazítani. Egyszerűre szerettem volna, semmi különösebben extra nincs rajta. Csiszolás után átkentem grafitszürke festékkel, majd nyomdáztam ide-oda párat, aztán koptattam, csiszoltam, waxoltam.

A belsejébe egy stencilminta került, waxolás előtt alaposan visszakoptatva. És minden elfér benne amire szükségünk van a lábbelik rendben tartásához. Szeretem a cipőimet, így vigyázok rájuk, hogy sokáig hordhassam őket. De ugyanígy van ezzel a párom is.

Három részes állíthatós kivitelű kaptafa – lomis antik darab, újraspárgázva.

További kellemes nézelődést kívánok az oldalamon!

Az első mini tavasz aFehérHáz-ban

avagy alkoss valamit, ha picit magad alatt vagy

Amikor amúgy is mérhetetlenül sok dolgod van még a beköltözés után, valahogy úgy mondanám, hogy ha egy hónapig nem aludnál, és csak csinálnád, csinálnád – és hát akkor sem lenne még kész, na akkor rohadtul nem hiányoznak még extra dolgok.

   

A ház pedig gondoskodik róla, hogy ne a terv szerint haladjunk, kicsit (vagyis inkább nagyon) beleszól a költségekbe, és a tennivalóinkba, az időnkbe. Ugyanis az alagsori tároló fala a polc mögött elkezdett penészedni. Na ja, azt tudtuk, hogy rendszeresen kell szellőztetni, extra ventillátort is építettünk be oda e célból, sőt jó két hónap eltelt a kimeszelése és burkolása óta a bepakolásig, figyeltük semmi gond nem volt, nem vizesedett, nem penészedett. Előrelátóan nem is pakoltuk rá a falra a polcot, hogy tudjon szellőzni, járjon mögötte is a levegő, de hát ez sem volt elég. Most egy nagyteljesítményű kölcsönkapott párátlanítót tesztelünk ott (is), igen jó eredménnyel, persze a kipakolás és penészmentesítés után. Szóval ami eddig rendben volt, mostanra már az sem nevezhető annak. Kiszemeltük a beszerzendő készülékeket is, így eme mozzanat felborította az előre eltervezett munkákat, a még hiányzó elemek beszerzésének fontossági sorrendjét egy aprócskát. Szóval tegnap kellően magam alatt voltam, így a pár napja vásárolt, két cserép hajtatott nárcisz hagymáimat feltétlenül valamilyen kreatív módon kellett elültetnem, hogy megvigasztaljam a lelkemet, így a fél évszázados mivoltom küszöbén. Na ez most nem volt túl egyszerű feladat, de makacs vagyok és erre a fajta alkotásra most végtelenül szükségem volt. A kreatív kellékeim mind-mind dobozokban, ládákban, kosarakban leledzenek még elcsomagolva. Hiszen a hajópadló lerakás miatt rendesen megcsúsztunk, így a műhelyem, és az ElnökÚr kis birodalma még biza csak aljzatbetonnal dicsekedhet. Arra várnak, hogy ott is megoldjuk a padló lerakást. Szóval belenézetem pár felső dobozba és kosárba, amelyek a kupac tetején vannak, és találtam varrógépfiókokat, néhány nagyméretű fa sakkfigurát (ezeknek a társaiból készültek anno a sakkangyalkák és a sakknyulak is), az izland zuzmót pedig az adventi dekorációból mentettem ki.

     

A varrógépfiókba dupla nejlont ragasztottam, majd egyszerűen beleültettem a cserépből kivett hagymákat, egy kevés virágfölddel kitöltve a réseket. A zuzmóval takartam, és ráültettem/fektettem a figurákat és egy gyöngyökkel dekorált drótszívet. Az adventi koszorú csipkeszalagját felmasniztam a fiók fülére és kész is. Szerintem 2-3 nap és illatozó kis nárciszaink lesznek itthon. Azt hiszem ezután a korábbiaknál is hitelesebben fogom tudni nektek bemutatni az ötleteimet, olyan környezettel körítve, amely teljes mértékig az elképzeléseink alapján lett/lesz kialakítva.

Valamint azon dolgozom, hogy mielőbb tudjak részleteket mutatni nektek a házból is.

 

Blogcica és a kerti világ

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: “A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A “madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

A vége elején

Sajnos több hete nem volt időm írni a naplómba, de talán megértitek az okát – egyszerűen kicsúszott a gyeplő a kezemből/kezünkből, és hiába mi fizetünk, mi vagyunk a megrendelők, sajnos Magyarországon a “mesterek” nagy része fordítva ül a lovon. Olyan mint szolgáltatás, egyszerűen mintha nem létezne egyesek számára. Persze kiemelem, hogy kivételek ezen a téren is vannak, szerencsére! Valószínűleg azért, hogy a magunkfajta felújítók, építkezők hite azért ne rendüljön meg teljesen és kitartsanak a végéig.

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi igérgetést és hazugságot zúdítottak ránk az elmúlt fél év alatt. Szomorú, hogy ezek után az otthonunkat mégis ilyen emberekre is kell bíznunk, mert sajnos nincs más helyettük. A szükség nagy úr, és nyelsz egyet és inkább folyamatosan a helyszínen vagy és igen, szólsz, hogy az ott nem jól van, azt javítsa, vagy pedig legalább 5x szólsz, hogy azt a lyukat is be kellene már végre simítani. Na persze sokuknak ez nem tetszik, mert hogy jön egy nő ahhoz, hogy neki “Mesternek”, aki több évtizedes tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik, te mondd meg a tutit. Büszke voltam arra, hogy soha egy kivitelezővel szemben sem emeltem fel a hangom a lakberendezői pályafutásom során, de ezt úgy tűnik ideje volt megtörni, mert bizony kiabálva zavartam el a magát “gépészként” előadó generálkivitelezőt, akit a gépészeti rész megvalósításával bíztunk meg nem kevés összegért még a felújítás legelején. De ezt is megoldottuk, mint ahogyan azt is, hogy 3 kőműves brigád mondta vissza a kezdet kezdetén a melót, és kényszerből dolgoztunk azokkal, akik hajlandóak voltak jönni. Csakis azért, hogy haladjon a meló. Már amikor jöttek, és elegen jöttek. Velük is próbáltunk maximálisan korrektek lenni, de úgy tűnik vannak akikre kár a kávét pazarolni, vagy a finom falatokat, mert nem hatja meg őket. A kedvességünkért cserébe az alapanyagokat és a bekevert vakolatot pocsékolták, fél zsák cementet, meszet dobáltak a sittbe, persze jól eldugva, hogy ne vegyük észre azonnal, csak a sitt elszállításakor. Akadt olyan megbízott is, akiben megbíztál, mert igérgetni azt tudott, de végül több hetes késéssel fejezte be a vállalását. Szomorú, hogy itt tart az építőipar.

Kifejezetten felemelő érzés volt azért azt tapasztalni, hogy működnek még megbízható cégek, akik határidőre, sőt határidő előtt teljesítettek, ráadásul maximálisan profi szinten. Nagyon szépen köszönöm ezúton is a  Stadler Lépcsőnek, a Mapefutárnak, a Schumacher ajtónak, a villanyszerelőinknek, az asztalosunknak aki a konyhabútorunkat készítette, a fuvarosunknak, az új gépésznek, a burkolóknak, a gipszkartonosoknak és a festőnek a korrekt munkájukat, és azt, hogy maximálisan lehet rájuk számítani! Reméljük, hogy a jó kapcsolatunk töretlen marad és nyugodt szívvel tudjuk őket bárkinek ajánlani.

Pillanatképek az elmúlt hetekből:

Burkolás a profiktól, akiket szinte az utolsó utáni pillanatban találtunk, mert akivel korábban megállapodtunk visszamondta a megbízást.

(téglaszeletek: Téglárium)

Burkolás amatőr szinten tőlem.

Az ElnökÚr szépen letisztította az alagsorban lévő födém tégláit és a mészkövet, én pedig konyhaszekrény ajtókat festettem

A gipszkartonosok, az asztalos és a festő pedig összehozták a konyhát is, amit hamarosan mutatok, mihelyst minden konyhagép be lesz kötve,

és fenn lesznek az elektromos szerelvények is.

A grafitszürke mellé kiválasztottuk a falszíneket (Autentico Paint)

 

és volt aminek nem tudtam ellenállni, így ezek velünk együtt lesznek új lakók a házban

És igenis lesz költözés 🙂 jó pár nap múlva, de addig még sokat kell dolgoznunk, és hát ott a pakolás is. Először be, azután ki.

Jól jönne valami varázslat.

 

 

 

 

A FehérHáz – slamasztikában?

Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

   

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

  

  

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

  

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂

Ablak a világra

avagy milyenek is legyenek a nyílászáróink?

Azt mondják, hogy a szem a lélek tükre, és ha az ablakok a ház szemei, akkor bizony az ablakok nagyon fontos részletek egy otthonon.

Amikor először megpillantottam a házunkat, tél volt … a redőnyei leeresztve, de már akkor sejtettem, hogy nem a szokványos ablakok rejtőznek a régi redőnyök  lamellái mögött. Több ingatlant megnéztünk az elmúlt évek alatt, és sajnos sok helyen gondok voltak az ablakokkal, mert vagy menthetetlenül tönkrementek, vagy a kis zárak nem működtek. No ezzel nem azt szeretném mondani, hogy a házunkban lévő közel száz éves ablakok tökéletes állapotúak, mert bizony koránt sem azok. Jócskán felemésztik majd az elkövetkezendő heteimet, hogy elérjem azt az állapotot amilyennek szeretném őket látni, és egy ügyes asztalos is kezelésbe veszi majd őket, de tökéletes alapok! Kihozzuk belőlük a maximumot 🙂

A szobák ablakai és a bejárati ajtók maradnak a régiek, azonban több új ablakot és ajtót is rendeltünk, némely ablak helyett, vagy azért mert a régiek nem praktikusak, nem szigeteltek, vagy azért mert éppen nem passzolnak az elképzelésbe abban a formában. Az új nyílászáróinknál elsődleges követelmény volt, hogy azok is fából legyenek, hiszen a maradóak is fából készültek. Összesen 9 cégtől kértem árajánlatot, mindegyiktől ugyanazokkal a paraméterekkel. Volt akik válaszra sem méltattak, de az is meglepett, hogy milyen eltérő árakat kaptunk, többszázezres volt egy-egy ajánlat között a különbség.

Kiválasztottuk a legolcsóbbat, a legdrágábbat és egy középárasat. A legolcsóbb nem volt szimpi, több hónapos gyártási határidővel. Így maradt a drága és a kevésbé drága. Mindkét helyen szép ajtókat és ablakokat láttunk, mindkét helyen kifogástalan volt a tájékoztatás, és kedvesen fogadtak bennünket a megbeszélt időpontban. Nehéz is lett volna dönteni, ha nincs egy nagyon fontos momentum: az új nyílászáróinknak illeszkedniük kell a régiekhez, és ezt főleg a felületkezeléssel tudom majd elérni. A régi ablakok waxolajat és festékréteget fognak kapni a natúr, lecsiszolt fafelületekre, így az újaknál is fontos, hogy közel ugyanazt a színt legyek képes elérni amilyenek a régiek lesznek. Ezt csakis úgy fogom tudni megvalósítani, hogy a kicsi kezeimmel fogom az újakat is felületkezelni, és natúran kapjuk meg őket. Vissza a régi időkhöz, ugyanis régen nem ralszínekkel lefújt csodaszép fa ablakokat lehetett venni/rendelni, hanem bizony fehér, zöld, netán barna zománc, vagy olajfestékkel mázolták a kívánt színre a beépítés után.

Mi náluk találtuk meg a tökéletes megoldást: Schumacher ajtó.

    

A kívánt szín nálunk a grafit, de nehogy megijedjen ám senki se, mert csak a külső megjelenés fogja ezt a színt tükrözni, a belső terekben a természetes fa szép rajzolata lesz a jellemző, amit waxolajréteg fog csak ápolni és hagy érvényesülni. Nem eltakarni, hanem láttatni. Ez nagyon fontos volt nekünk. És így bizony a megmaradó szépséges beltéri ajtajainkhoz is tökéletesen fognak illeni. Nem beszélve a többi természetes anyaghoz és felülethez, amelyek mibenlétét még egyenlőre homály fedi.

    

Ha kíváncsi vagy milyen is a mi álomházunk, akkor tarts velem továbbra is, mert bizony nem a megszokott és hagyományos felújítósdi folyik nálunk.

A fotók forrása: pinterest

a FEHÉRHÁZ

avagy otthonunk felújításának története 1.

Múlt vasárnap kaptuk meg a házikónk kulcsait, és ezzel a mozzanattal majdnem hivatalosan is tulajdonosok lettünk – ugyan hiányzik még egy-két hercehurca a közműszolgáltatókkal, de az már szinte gyaloggalopp lesz. Privát üzenetben és a facebook oldalamon közzétett bejegyzésekre reagálva gratuláltatok nagyon sokan, amit ezúton is köszönünk szépen! Bizony nem kis idő telt el azóta, hogy december közepén rábukkantam a házunkra – olyan jó ezt így leírni, hogy a házunk – addig, hogy a kulcsokat egy hete átadták. Csak annyit tudok mondani, hogy a több éves otthonkeresésünk alatt, bizony volt több potenciális jelölt is, de mindig volt valami kis gubanc, ami miatt mégsem jött létre az adásvétel. Amikor ezt a házat megláttam, akkor viszont tudtam, sőt éreztem, hogy megvan! Szinte suttogott nekem … és ha lehet ilyet mondani: “tudta”, hogy mi leszünk neki a legmegfelelőbbek, akik nem ledózerolják majd, hanem valami különlegeset fognak belőle alkotni, meghagyva a fő jellegzetességeit, és amellett mégis valami igazán mait hoznak létre belőle.

A “gatyába rázás” során sokmindent mi magunk fogunk megoldani, pl. a bontások nagy részét. Erre azért van szükség, mert a múlt század elején bizony nem volt szokás a nagypolgári házakban az amerikai konyhás nappali. A szobák ráadásul egymásból nyílnak, ami egy kamasz fiúval együtt lakva nem a legideálisabb megoldás. De ettől nagyobb és merészebb változások is lesznek a belső térben. Azonban ezek egyenlőre még titkosak, de azt hiszem fogjátok szeretni majd a módosításokat.

Ha tetszenek az alkotásaim, akkor biztosan nem fogtok csalódni, mert bizony sok-sok egyedi ötletem magvalósításával lesz gazdagabb ez a házikó, saját kivitelezésben, a tőlem megszokott minőségben és bizony most tudom megmutatni igazán milyen is a lakberendezői vénám. Most lehet csak valójában tombolni – persze a piszkos anyagiak nálunk is határt szabnak majd, de szerintem egy egyedi, élhető és ötletes otthon nem igazán pénz kérdése! (Temérdek fotót láttam már olyan házakról, amelyeken láttszik, hogy csilliókat költöttek el rá, mégis ízléstelen ház lett az eredménye.)

Az első hétvégénk friss háztulajdonosként a belső terek kicsomagolásával telt, és ezt bizony szó szerint kell érteni, mert a falak és a menyezet teljes mértékben különféle tapétákkal volt fedve, amit saját kezűleg kapartam és szedtem le.

    

    

A férjem a laminált parkettát és a szegőléceket szedte fel, ami alatt mindkét szobában lakkozott deszkapadlót találtunk. Korábban halszálkamintában lerakott fa parkettára számítottam, hogy az lesz a laminált alatt, de bevallom ennek sokkal-sokkal jobban örülök, mert szép állapotú és ez is felújításra fog kerülni és ezerszer jobban beleillik majd a megálmodott enteriőrökbe, mint a parketta. Ráadásul ezt az anyagtételt kihúzhatjuk a költségek oldalról.

A nagyfiunk néha nekem is segített a tapéta leszedésben, néha pedig apával “parkettázott”.

Összesen kb. 9-10 órát töltöttünk a háznál a hétvége alatt, mert közben még be kellett ezt-azt szerezni a bontáshoz, és a gyerkőcöt vinni-hozni matekversenyre, és szombaton még kivitelezők is voltak egyeztetni, de szerintem elég sokat haladtunk. Két szoba teljesen kicsomagolva, az előtérben pedig tapéta leszedve. Már csak a fürdőszoba (igen az is tapétázott a csempe fölött) és a konyha faláról kell levarázsolni a fűrészporos festett  szörnyedményt.

Pihenésként pedig próbáltuk az elvadult kertet picurit kordában tartani, mert az egyik rózsabokor durván elhanyagolt volt és nőtt összevissza, a virága pedig amúgy sem szép, így azt már most elkezdtük megszűntetni.

Csütörtökön Laci bácsi szétbontja a cserépkályhát ami amúgy is használhatatlan, a cserepei is kopottak és nem is volt szándékunkban megtartani. Mi folytatjuk a padlóburkolatok felbontásával, és azoknak a válaszfalaknak a bontásával amelyek megszűnnek vagy átépítésre kerülenk, és a hónap végén már a mesterek is elkezdik a bombázást és az új rendszerek kiépítését. Hurráááá 🙂

Érdekel hogyan bánunk egy matuzsálemmel, hogy megszépüljön és az utca egyik éke lehessen majd, de főképp a mi otthonunk? Tarts velünk!

 

 

 

Mini világ de annál óriásibb szerelem

Mindig is csodáltam az aprólékosan kivitelezett miniatűr enteriőröket, és őszintén be kell valljam, hogy egyre jobban belehabarodom. Egyszóval, imádok “lakberendezni” miniben is.

A karácsony előtti enteriőr összeállítás óta gyűjtögetek mindenféle aprócska bútort és kiegészítőt.

  

A picurka bútorokat nekem tetszően alakítom: festem, átkárpitozom és dekorációként még mindenfélét alkotok hozzájuk. Mostanára ismét elkészült egy kis enteriőr: egy mini varró- és kézimunka szoba, amolyan kis női birodalom. Az új otthonunkban majd megkapja ez is a méltó helyét, addig a hálós búrás tálcában helyeztem el.

Helyettem pedig meséljenek tovább a képek:

    

     

    

    

Ha érdekel, hogy még mivel foglalkozom és miket alkotok, olvasd el a többi bejegyzésemet is.