Az első év a FehérHázban

Tavaly ezen a napon még javában a dobozokat pakolásztuk, rakosgattuk a bútorainkat, próbáltuk elrendezni a dolgainkat, és kész káosz volt az egész házban. A rengeteg csúszás miatt félig befejezett belső terek jellemezték az otthonunkat, nem voltak még beltéri ajtajaink, de azt hiszem az volt a decemberünk és a múlt évünk talán legboldogabb napja. Miután elmentek a bútorszállítók, és én is megérkeztem az albérletből blogcicával a házhoz, csak ültünk a kanapén a kupi közepén, és hálás voltam, hogy vége a napnak. És nyílott egy új fejezet, amely már itt íródik, az otthonunkban, az álomházunkban.

 

   

Lakberendezőként persze komplett forgatókönyvemnek kellett volna lennie az egész felújítás menetéről. De csak kellett volna lennie, de nem volt, mert nem voltak meg a megfelelő szakik. Tapasztalt tervezőként ezt rém kudarcnak éltem meg, pedig nem tőlem függött. Elszomorított, hogy pl. nem ismertem fel az inkorrekt kivitelezőt, mert a nyájas, behízelgő modorával, az igérgetéseivel baromi könnyen levett bennünket a lábunkról a középkorú pocakos úr. Vele indult a lavina, amit rettentő nehéz volt féken tartanunk, olykor sodródtunk is vele együtt. Olyasmi lehet ez mint amikor raftingtúrán veszel részt, van amikor azt hiszed uralod a csónakot, aztán rájössz pár pillanatra, hogy biza nem te voltál az. De utólag már könnyű okoskodni.

 

Kérdezhetnétek, hogy miért nem a korábban kipróbált, bevált szakikkal dolgoztattunk? Hát mert az egyik brigád csakis generálkivitelezést vállalt, és már előre be voltak táblázva egész jövő tavaszig, a másik szaki időközben átállt könnyűszerkezetes házak kivitelezésére és bizony neki is akadt bőven megbízása, nem arra várt karba tett kézzel, hogy majd mi mikor kapjuk meg a kulcsokat. A két ügyes srác pedig, akikkel egy irodát és egy kislakást is rendesen gatyába ráztunk, hát hogy is mondjam … jól cserben hagytak. Hitegettek, aztán mégsem lett belőle semmi. A szuper vízszerelőm ekkora melót egyedül nem vállalt, ráadásul gáztervezésben és komplett fűtéskorszerűsítésben még nem volt részem egyetlen belvárosi lakásfelújításnál sem, ezért nem volt megbízható emberke rá.  Így a nulláról kellett indulnunk, mint bárki másnak, akinek viszonylag rövid idő alatt kivitelezőt kellett találnia.  Generálkivitelezőt alapból nem volt szándékomban hívni, hiszen ez is a munkám része olykor, nem csak a tervezés, időre összeszervezni a szakipari munkákat, biztosítani hozzá az alapanyagokat. Igaz itt kiegészült azzal, hogy gyakran melósokat megszégyenítő módon vakolatot vertem le a falról, téglát tisztogattam, sittet lapátoltam, majd betonoztam, burkoltam, fugáztam, gletteltem, festettem, javítottam, meg ami még adódott. Az ElnökÚr ugyanezt csinálta, minden nap munka után az irodából a házhoz jött és folytatta velem együtt a bontásokat. Szabadságra max az alagsorba mentünk kicsit hűsölni, és hogy kalandos is legyen, dzsungeltúrán vettünk részt a kertben. Eseménydús nyár volt a tavalyi, egy olyan igazán durva, amerikai típusú, vidámparki hullámvasúttal érzelmileg rendesen megspékelve, tudjátok, ahol hirtelen mintha métereken keresztül csak zuhannál, majd pedig a csúcson vagy a boldogságtól, ha sikerült ezt vagy azt elintézni. Azóta, talán még jobban tudok örülni az apró dolgoknak.

 

 

Szóval egy éve beköltöztünk. Direkt nem használom azt a szót, hogy belaktuk a házat, mert bizony sokmindenen javítottunk, alakítottunk azóta is, amióta itt élünk. Mára több befejezetlen részt minőségileg kiviteleztünk, és így stílusban még inkbb a sajátunk lett, hozzánk alakult a ház és egy picit mi is hozzá. A költözéskor dobozokba csomagolt személyes tárgyaink szépen apránként előkerültek és megtalálták a helyüket. Egy komoly módosítással idén nyáron stílusossá vált az előző ősszel beépített csigalépcsőnk, amit így már imádunk – hiszen az egyik legjobb ötletem volt összenyitni az addig mindenfélének használt külön bejáratú alagsort a lakószinttel. Ezzel megnöveltük a lakóteret és nem kis mértékben a házunk értékét is.

 

 

 

Egy ilyen otthon volt az álmunk, vagyis az a ház amit beleláttam. Már az első találkozáskor vonzott a lerobbant, lomok mögé bújtatott, málló vakolatú, de mégis elegáns ház, amelyet kicsike kompromisszumokkal újra élettel töltöttünk meg, amely vezetett bennünket – mutatta, hogy mit akar, bár lehet, hogy csak én képzeltem így, annyira ráhangolódtam. Sokszor mégsem tekintettem rá úgy mint a sajátunkra, néha el sem tudtam hinni, hogy a miénk. Sokszor pörögtem örömömben a felújítás törmelékei és a csupasz téglák között, hogy megvan, a miénk! Olyan volt, mint egy matróna, aki szeszélyes és ragaszkodik a rárakódott rétegekhez, amely évtizedek óta a sajátja volt, mint ahogyan a ráncok is hozzátartoznak egy öreg archoz. Ezektől a rétegektől és fölösleges dolgoktól kellett megszabadítanunk, odafigyelő, alapos munkával. Olyan munkákról volt szó, amitől talán többezer emberből, egy ha nem riadna vissza.

 

Számomra az elejétől fogva világos volt,  hogy alapjaiban véve nem szeretnék rajta sokat változtatni, és azt a keveset is kizárólag azért hogy újrasminkelve majd még szebb legyen. Nem szerettem volna ha elveszíti a varázsát, amivel megbabonázott. Szerettem volna, ha én ehhez csak hozzátenni tudok, nem pedig elvenni belőle. Ahogyan a belső kis lyik-lyuk terek megszűntek, a ház úgy lélegzett fel, és egyúttal én is. Sokszor rajzolok, skiccelek egy munkánál, de most minden itt volt a fejemben, minden lámpahely, minden kiállás, minden funkció, csak a legszükségesebbeket vetettem tervrajzra. Amikor egyedül voltam a házban, volt, hogy percekig csak álltam és néztem, és a szememet lehunyva odaképzeltem a jövőt. A jövőt … ahogyan kalácsot sütök majd az unokának, vagy ahogy szülinapot ünneplünk, a teraszon olvasgatunk, a kert füvében hempergünk. És már sütöttem sok kalácsot, igaz az unokára még inkább várok pár évet 😉 nem sietős, ünnepeltünk már szülinapot, és meglesz az a terasz és a harsogóan zöld fű is a kertben.

 

 

Sokszor árgus szemekkel figyeltem a szakikat, persze tanultam is sokat tőlük, de azért a kontroll sem ártott, mint arra hamar rájöttünk. Hajnalban keltem, éjszaka feküdtem, ha 7-re jött valaki, akkor igyekeztem itt lenni és beengedni. Ha tükörbe néztem elszomorított a látvány, no smink, no frizura, a körmeimet és a kezeimet teljesen jegyezte a munka amit műveltem velük, de cserébe ha a házra néztem, akkor boldog voltam. Örültem, mint az anyuka, aki elégedetten nézi a kiságyban szuszogó kisbabáját, még akkor is ha nem volt ideje zuhanyozni, és még du. is pizsamában nyomja. Idén az alagsorban voltak a főbb munkák, szuper kis hajópadlónk lett mind az én műhelyemben, mind az ElnökÚr birodalmában.

 

 

Azt, hogy hogyan alakult néhány fotón nyomon követhettétek, ha pedig a történetre is kíváncsiak lesztek, a könyvből azt is megtudhatjátok.

 

Személy szerint nem vágytam nagyvonalú terekre, hatalmas, hodály nappalira vagy gigaméretű konyhára. Mindent megkaptunk ebben az egészben ami a listánkon szerepelt. Sőt bevallom nagy kertet nem is kívántam, bőven elég lett volna, ha pár rózsatő és néhány bokor, egy kis fűszerkert lehetett volna a ház körül, meg persze egy terasz és egy kis füves rész. Ezzel szemben meglepetésként ért bennünket a házhoz tartozó “hatalmas” kert. Igen meglepetés volt, mert 4 sor kerítés szelte keresztül a birtokunkat. De tudjátok minden okkal történik. Azóta rájöttem, hogy nincs finomabb a saját kertben termett cseresznyéből és málnából főzött dzsemtől, a paradicsomtövekről frissen szedett termésből rottyantott paradicsomszósztól, amit ráadásként a saját ültetésű zöldfűszerekkel lehet még izgalmasabbá tenni az ízlelőbimbók számára … még sorolhatnám a huszonx ládányi almát, a meggyet amelyek dunsztosüvegben búvárkodva várják pitebeli létüket.  És még nem is kezdtem igazán hozzá a kertészkedéshez, jövőre elkészülnek a végleges magaságyások, szuper kis bontott téglából. És kezdjük a kertet is alakítani. Az idei nyarunk sem a várt szerint alakult, a vírushelyzet nem tett jót nekünk, vagyis a háznak, de azért megújult a tetőnk, így jövőre már nincs időbeni korlát a szigetelés elkezdéséhez. Egyre profibbak vagyunk az ElnökÚrral felújításban, a saját kivitelezésű dolgok listája szépen gyarapszik, ezáltal pedig a saját tervezésű, egyedi dolgok is szaporodnak körülöttünk. Egész komoly kis géppark áll már a rendelkezésünkre, amire szükség is lesz, hiszen jövőre is szép feladatok elé nézünk. Nem is merek belegondolni. De valahol már hiszem, hinnem kell, hogy a felén túljutottunk.

Rea

 

Természetes karácsony

saját készítésű dekorációkkal

 

A stílustanoda januári éles indításáig sem fogok tétlenkedni, hiszem, hogy vannak akik igényesen szeretnének dekorálni. Szeretném, hogy ne csak inspirálódjatok, hanem a megvalósításig is eljussatok. Nem mindenkinek van lehetősége méregdrága vagy csak nagyon nehezen, olykor sehogysem vagy limitáltan beszerezhető kellékek hiányában az álomdíszt elkészíteni. Az ilyesmi annyira lelombozó lehet, hogy bizony el is megy az ember lányának a kedve az egésztől és úgy érzi, hogy fölöslegesen gubbasztott és csorgatta a nyálát – jobb híján – a pinterest fotóit nézegetve. Igen, még mindig ott tartunk, vagyis inkább már ott tartunk, hogy nem igazán lehet kapni nálunk igényes kiegészítőket, elárasztották a nagykereket és a piacokat, az olcsó tömegcikkeket árusító üzleteket, a gagyi, igénytelen gyártású dolgok. És abból alkoss vmi szépet, nem giccskategóriát! Ha tudsz! Vállalkozóként szinte sosem megyek ki a nagybanira, elég az amiket a neten látok, azért nem ülök kocsiba, és azoktól a cégektől sem voltam hanyat esve ahová idén újra regisztrálnom kellett, mert nem vásárolok tőlük semmit. Na ez az oka, hogy a virágüzletek – tisztelet a kivételnek – egy kaptafára gyártják, ugyanazokból az alapanyagokból a dekorációikat. Ezek már évekkel ezelőtt sem vettek le a lábamról, így szerintem nem is tudnék olyan esetet mondani, hogy én adventi koszorúért pénzt adtam volna.

Minden évben sk. készítem az alapot is, ha koszorút készítek, akkor azt is. A lényeg pedig az, hogy élő, vagyis vágott örökzöldekből legyen … sokféléből, mert számomra az a szép, és így a fenyőillat sem hiányzik az otthonunkból, hiszen évek óta műfenyőt díszítünk.

Elsőként mindenféle örökzöldet összeszedek, szerencsére ma már a saját kertből. De korábban sem akadályozott meg ebben a kerttulajdonlás hiánya. Este kiskosárral, mettszőollóval felszerelkezve sétra indultam, és az utcán, kerítéstövében nőtt bokrokról csentem egy-egy hajtást, kiegészítésként az oázisban vásárolt nobilis fenyőágakhoz. Ez a fajta fenyő nem hullatja le a tűlevelét, megszáradva akár évekig is rajta marad. (Most azért a kijárási tilalmazás miatt nem buzdítok senkit az este 8 utáni settenkedésre, de szerencsére korán sötétedik. Amúgy meg a volt szomszéd nénink szerint virágot és csókot lopni nem bűn 😉 )

 

Szóval ha már van egy jó nagy kazal mindenféle örökzölded, akkor kezdődhet a muri:

kell egy jó erős drótból vagy hosszú indából, ágból tekert koszorúalap. (ezt én a tavasszal a kert tisztításakor a lilaakácról vágott indával oldottam meg, amit még akkor feltekertem, jó előre gondolva az ilyen hóbortjaimra, de tényleg jó hozzá akár pl. a tisztítóból hazahozott fém drót vállfa is kör alakúra hajlítva)

 

A növényeket kisebb egységekre vagdosom – amelyekket kicsi csokronként fűződróttal tekerek az alapra. A kezdő csokrétát jó biztosan rögzíteni kell, mert ha kibomlik, akkor oda az egész, lehet előlről kezdeni. De ne is túl szorosan, nehogy a drót bevágja a lágyabb zöld részeket, vagy éppen az ujjaidat. Ilyen drót tekercset hobbiboltokban, virágosnál, barkácsboltban be lehet szerezni. De hiányában valami erősebb semleges zöld árnyalatú cérna, hímzőfonal is megteszi. Az a lényeg, hogy egyforma szorosan dolgozz végig, és próbáld egyenletesen tartani a felrakott kis adagok nagyságát. Ha hosszabb csokrétákat drótozol az alapra, akkor szélesebb, nagyobb koszorúd lesz, ha kisebbeket, akkor természetesen kisebb, vékonyabb lesz az eredmény. A különböző típusú növényeket külön, egymás után rögzítettem, és a drótozott részt mindig takartam az újabb réteggel.

 

 

Amikor a végénél jársz, jobban mondvaa ott ahol kezdted, óvatosan hajtsd fel a kezdő réteget és a szárakat alájuk dugva drótozz, majd ha összeért, a drót végét fűzd át a koszorú fonákján párszor, hogy ne bomolhasson ki. És készen is vagy. Már csak el kell döntened, hogy adventi koszorút készítesz rá, vagy az ajtót, falat díszíted vele.

Adventi koszorúként négy fehér gyertyával és némi angyalporral megszórva:

Azonban ezt az alapot most a bejárati ajtónkra szánom. Egy gyűrt selyemmasnival a saját tervezésű és készítésű díszemet lógattam rá és több nem is kívánkozik ide nekem. (Ezt a díszt a készlet erejéig megvásárolhatod többféle színben is üzenetben, de ugyanilyen csinos egy egyszerű gömbbel, vagy akár csak simán a masnival is.) Jól mutat a grafitszürkére festett, évszázados korú szépséges kazettás ajtónkon. (Mivel a kinti fényviszonyok most nem a legideálisabbak a fotózáshoz, a műhelyem fala előtt mutatom, de majd hozok kinti képet is.)

Számomra a természetessége, a növények játéka és üde színe, a leheletnyi sejtelmes csillogása, és az egyszerű díszítettsége minden téren nyerő.

Ebben a szellemben fog a többi dekoráció is készülni az otthonunkba, remélem velem tartasz és megmutathatom majd azokat is.

Szép estét és jó pihenést!

Rea

 

Hogyan választottunk beltéri ajtót?

Mi naívak, még a bontások közben is azt hittük, hogy a beltéri ajtók cseréjét megúszhatjuk. Mivel a házban csodaszép régi ajtók voltak, ráadásként értékmentés, meg régi mesterek munkája, csodaszép fa felületek is lebegtem a szemem előtt. Azonban azt nem is sejtettük, hogy több éven át nem törődtek egy csőtöréssel a házban (mint úgy általában szinte semminek a megóvásával sem), így sajnos az ajtókereteket lehetetlen lett volna felhasználni. A többféle festékréteg alatt korhadtak, büdösek voltak 😞 Ráadásul nem utólag beépíthető tokosak, hanem azok a fajták, amelyeket falazás közben állítanak be a mesterek. Ó, sajnos én azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy egy ügyes, elhivatott asztalos biztosan meg tudta volna oldani, hogy használni tudjuk őket, de a sok kudarc után ilyen téren már nem bízok meg senkiben. Eleinte még reménykedtem is abban a fiatal brigádban akik az ablakokba új, hőszigetelt üveget tettek, azonban innentől a feladat meghaladta a képességeiket, mert ugyan mókoltak valamit a bejárati ajtónk külső dupla szárnyával, de az csak nem lett az igazi. Hiába volt az elején az igérgetés, a jóindulat, sajnos csalódást okoztak, mert még amit megcsináltak, azt sem mindenhol lelkiismeretesen. (Sajnos így valószínűleg kidobott idő és pénz volt az amit az ajtóval dolgoztam és amit nekik kifizettünk, mert idén a fő projektek közé bekerült a bejárati ajtó véglegesítése is. Amennyire csak lehet, szeretnénk ha maradnának az eredeti régi részek.) Persze hibázni mindenki szokott, bizony még én is, csak azt nehéz elfogadni, ha utána megendedi magának a dühös vagdalkózást a “szaki”, ahelyett, hogy lelkiismeretesen megpróbálja kijavítani. Összességében azt hiszem azért az ablakainkból kihoztuk velük együtt a maximumot, és ha a külső szigetelés a nyár folyamán elkészül, miután végre az ablaktokokat is lefesthetem, nagyon szépek is lesznek. Persze nem újak, de ez esetben nem is ez volt a cél, sőt 😉

De most eredetileg itt az ajtókról akartam írni. Több hete keresgélem az igazit, ami sajnos a vírus miatt is húzódott el ennyire, meg hát anyagi okai is voltak. Tuti, hogy biztosan többen is legyintenek, hogy mit vacakolunk annyit, ottazobimegtársai oszt vegyünk. Hát bizony nem ilyen egyszerű a helyzetünk.

A falvastagságaink nem szabványosak. A nagyfiunk szobájának ugyebár új bejárata lett, amit egy hajdani külső főfalba bontva alakítottunk ki, és ott bizony a falvastagság 44 cm lett a vakolással együtt. Nomármost, ez többszöröse egy normál, utólag beépített szabvány tokos ajtóhoz való falvastagságnak. Ráadásul a mi 320 cm-es belmagasságunk esetében iszonyatosan esetlenül mutatnának a 210-es ajtók. És akkor ott van még az a probléma is, hogy az alagsorban 220 és 230 a helyiségek belmagassága. Oda meg végképp nem nézne ki jól a majdnem a plafonnál végződő ajtó. Arról meg ne is beszéljünk, hogy bizony külsőre azért egyforma megjelenés sem ártana azért annak a 4 beltéri ajtónak.

Szóval: el kellett engednem a régi ajtajainkat, el kellett engednem az sk. festékleszedett, waxolt ajtószárnyakat esetlegesen új tokokkal. És bizony elbizonytalanodtam a toldásmentes fa ajtóban is, mert egyik asztalos ezt mondta, a másik azt. Volt aki szerint ma nem lehet olyan minőségű faanyagot kapni, amit jó szívvel ajánlana, volt aki azt mondta, hogy á, semmi baj nem lesz, ha vetemedik, vagy reped, akkor javítják. Na így igazodj el! A hossztoldott ajtó és ablakfelületekkel nyár vége óta barátkozom, de csak nem akarunk jóban lenni. Így amint megfelelő lesz az idő az ablakfestegetéshez, bizony a belső oldalait is le fogom festeni a tavaly beszerelt új nyílászáróknak, mert nem tetszik a fogazott toldás.

Amikor a fejemben összeáll egy kép a “végső” enteriőrről, és bizony ott szép waxolt felületű, antik faajtók foglalják el  helyet, akkor nem olyan felemelő dolog ezen változtatni. Még gondolatban sem 🙁  Így több órányi netes böngészés következett. Hátha összejön az a hátha 😉 (makacs vagyok, na)

Összesen 22 cégtől kértem ajánlatot, olyanoktól akiknek a honlapján szimpatikusak voltak a beltéri ajtók stílusban is. A közeliekhez személyesen is elmentem megnézni a bemutatótermi darabokat. Ezek közül 8-tól kaptam valamiféle választ/árajánlatot. Ekkor már több verzióban is gondolkodtunk: fa toldásmentes, fa hossztoldott festve, és becsúszott a képbe a keretes mdf is festve. Némelyik árajánlatot látva, a döbbenettől levegőt is nehéz volt vennünk. Volt olyan cég, amelyik a 4 db ajtóra 2.890.000,-es árajánlatot adott. És ez még az elején volt. Atyaég! gondoltam, mi a fene lett itt az építőiparral? Ez még viccnek is sokk volt! (Ha milliárdos lennék, sem költenék ennyit 4 ajtóra, mert konkrétan nem ér annyit!) Aztán lett még egy kétmillió közeli ajánlatunk. Hát mit ne mondjak, nekik sem mi vagyunk a célközönség!

Azért a maradék 6 ajánlatból 2 cég nem vállalta a 44 cm-es ajtótokot, vagy pedig nem olyan formában ahogy mi szeretnénk. A maradék négy ajánlat pedig közel egy árszinten mozgott. És itt kellett döntenünk arról, hogy akkor mi is tetszene. Még mindig nyitva hagytuk magunknak a választás lehetőségét két külső kinézet között, de kiválasztottuk a céget ahol megtaláltuk azt a kazettás betét kivitelezést ami az ElnökÚrnak és nekem is nagyon tetszik, így várhatóan július elejére meg is érkeznek az ajtajaink. El sem hiszitek, hogy ez mekkora “haladás” a számunkra, fél évnyi ajtónélküliség után! A megmaradt szép régi ajtajainkat azért felhasználtuk/felhasználjuk ilyen-olyan formában. Pl. biztosan lesz egy cuki virágkötő- és ültetőasztalkám a kertben.

És akkor következzen néhány fotó amelyek inspiráltak:

AL6  Introducing Columbus, Georgia-based designer, Chenault James. Specializing in high end residential projects since 2009, her approach to des... 

Eikenhouten binnendeur in een landelijk interieur. Afgewerkt met moderne, zwarte klink en scharnieren. #deur #eik #landelijk  Best Professional UK Interior: Thatched Cottage Kitchen by Fawn Interiors - Remodelista  Creative DIY Furniture Repurpose Ideas

Ha kíváncsi vagy hogyan formálódik a belső tér, miként fog változni a házunk külső kinézete, és hogyan gyúrok egybe többféle stílusjegyet régiből és újbúl, egy  kivételesen egyedi enteriőrben, akkor kövesd a reantikot. facebook -on és az instagram – on

Nagy ölelés:

Rea

Üdvözlet az otthonmaradóknak :)

Amikor elterveztem az idei húsvéti dekorációim bemutatását, akkor egy hasonló virágtölcsér szerepelt a repertoáromban. De kicsit módosítanom kellett rajta, hogy ez is elkészíthető legyen otthon fellelhető alapanyagokból. És kizárólag azon van most a hangsúly, hogy csak olyan dolgokból alkossunk, ami a legtöbb háztartásban fellelhető, nem részletezem miért. Ráadásul az sem volt az eredeti elképzelésben, hogy nem a hozzánk érkező vendégek tiszteletére díszítünk, hanem úgy alakult, hogy kifejezetten a magunk örömére, csak mert megérdemeljük! Amúgy meg szuperül mutat beltérben is, meg hát be is csöngethetünk magunkhoz, vagy jöhetünk “haza” vendégségbe a párunkhoz. Na viccet félre téve, nem igazán vagyok művirág fan, főleg nem a művirág koszorúké. Még akkor sem, ha már igazán nagyon élethűeket gyártanak. Persze ez nem jelenti azt, hogy nálam ne lenne művirág, kelléknek én is használok, de az élő az azért igazán más – az illatával, változásával el tudja varázsolni még a férfiakat is. Gondoljunk csak bele, a pasik sem művirágot szoktak venni, amikor meglepik a szeretett nőt.

Én pedig mindenképpen valami élővirággal szeretném dekorálni az ajtónkat. Nem, nem fog pillanatok alatt elhervadni, egy aprócska trükk segít ebben. Csak figyelj!

Szükséged lesz valamiféle kartonpapírra, de használható helyette rajzlap, 2-3 rétegű A4-es papírt is összeragaszthatsz, vagy bármiféle vastagabb csomagolóanyagot, amiből jó kis tölcsért lehet tekerni. Valamint mintás textilre, vagy maradék tapétára, szép mintás vagy éppen egyszínű csomagolópapírra. Olyasmire ami illik a lakásotok hangulatához és színeihez. És kell még ragasztó vagy ragasztópisztoly, és ragasztószalag.

Tekerj tölcsért – viszonylag szűket javaslok, ne legyen túl bő a szájánál, most nem popcorn fog bele kerülni – rögzítsd széles ragasztószalaggal, majd vádg egyenesre.

Válaszd ki az anyagot amivel fedni fogod, és szabd ki a tölcséred felületére való darabot, majd ragaszd rá folyékony ragasztóval vagy ha van ragasztópisztollyal, de azzal óvatosan, mert a túl nagy ragasztóbucik dudorokat alkotnak a textil vagy a tapéta, csomagolópapír alatt és úgy nem lesz szép a végeredmény.

Én egy régi textildarabot használtam fel most erre a célra, amelyen anno a különböző illóolajokat, transzferáló folyadékokat teszteltem, hogy melyikkel milyen eredményt lehet elérni, és mivel néhány minta egész jól sikerült, akkor eltettem, hogy majd csak jó lesz még valamire. A költözködéskor pedig ez is előkerült és betettem az egyik műhelyes dobozomba, ahol a múltkor megtaláltam. De te nyugodtan használhatsz bármilyen maradék textilt, kilyukadt kedvenc mintás pólót, szakadt kispárnát, vagy a tapéta maradékát. Ami csak tetszik.

A befedésnél a tölcséred száján lógjon túl az anyag, amit vagdoss be, így a kis fülekkel belülre is szépen le tudod ragasztani. Ezután vágtam három darab spárgát, amit összefontam. Ebből ragasztottam körbe egy bordűrt a tölcséremre, majd a tölcsér két oldalára fúrtam egy-egy lyukat, ahová szintén a fonott spárgából fület fűztem, kívül megcsomóztam és belül beragasztottam, hogy stabilan tartson.

Ezek után pedig már csak egy kis szalmaszerű anyagra, pár szál virágra van szükség, de a szerencsésebbeknek barka is akad, ha pl. van odahaza az elmúlt húsvétokról pici fürjtojás, az is jól áll neki (azért, hogy pl. ki ne guruljon a tölcsérből, egy pöttynyi ragasztóval ajánlatos rögzíteni). Én szerencsés vagyok, mert a kertben sok a virág, de egy rügyező ágacska az utcáról éppúgy megteszi tavaszi hangulatnak. Hogy a virágok ne hervadjanak el, a tölcsérben rejts el egy kicsi poharat, vitaminos fiolát, bármit, amit bele tudsz erősíteni, és amibe éppen megfelelő mennyiségű vizet tudsz biztosítani, hogy ne hervadozzon az alkotásod!

És még egyéb virágokkal is kipróbáltam:

Remélem tetszett az ötlet az én kivitelezésemben és elkészíted a sajátodat. Ráadásul az évszakoknak megfelelően tudod dekorálni kiegészítőkkel, nyáron virágokkal, kagylókkal, majd ősszel pl. színes levelekkel, gesztenyével, és hát télen csupasz ágakkal vattapamacs fölött. Szóval remekül helyettesíti az ajtókopogtatót. És csak nem leszünk örökké szobafogságban. Előbb-utóbb megcsodálhatják a vendégeitek az alkotásotokat! Addig pedig én is nagyon szívesen látnám, küldj róla bátran fotót, és bemutatom a facebook oldalamon egy külön albumban.

Örömteli alkotást, és nyugis, húsvéti készülődést!

 

 

Ibolyaszezon

naná, hogy fehérben

Már tavaly tavasszal – amikor még kulcsunk sem volt a házhoz, de néha felmérés és szakikkal egyeztetés során idelátogattunk – kiderült, hogy a kertben rengeteg ibolya nyílik. Ez idén sem volt másképpen. A kert rendbehozatala elkezdődött, és azt hiszem a rossz helyen lévő ibolyatöveknek mindenképpen új helyet kell keresnem, mert igazán finom és extra különlegességeket lehet belőle készíteni, pl. ibolyaszirupot, kandírozott ibolyát.

Mint virágkötőnek mi sem természetesebb, hogy ki kellett próbálnom koszorút is kötni a temérdek kis virágból. Készült belőle pár napja egy hagyományos liláskék verzió – dugig pakolva illatos kis virággal – ezúttal pedig a reggeli blogcica levegőztetés során egy nagy csokor fehér virágú ibolyát szedtem, még mielőtt teljesen elnyílnak.

Alapnak a mogyoróbokorról levágott vízhajtásból készítettem egy kb 12 cm átmérőjű karikát, a virágokat egy-két levéllel együtt pár szálas kis csokrokban kötöttem. Ehhez ajánlatos inkább cérnát használni, mivel a vékonyka, lágy szárakat a drót könnyedén elvághatja, ha pedig a virág feje letörik, oda az egész addigi munkánk. A kis bokrétákat egy hosszabb cérnával elkezdtem felerősíteni az alapra, igyekeztem egyenletesen elosztani rajta a virágot, hogy arányos maradjon. Legvégül egy spárgamasnit kapott, mert a durva puritánságával remekül kiegészíti, kiemeli a virágszirmok fodrosságát, lágyságát.

   

A virágok mennyiségétől és az ízlésünktől függ, hogy hány szálas kis csokrokat kötünk és azokat milyen sűrűn erősítjük fel az alapra. Ha elkészült, akkor pedig gyönyörködhetünk benne. Igaz, hogy az ilyen jellegű alkotások nem hosszú életűek – hiszen vázában is 1 max 2 napig dekoratív, de hát semmi sem tart örökké. (Vízzel néha óvatosan megpermetezve egyébként tovább mutatós.) Én úgy vagyok vele, hogy inkább értékelem az adott pillanatot, az abban rejlő szépséget és jót – még ha az oly illékony is, az emlék és az érzés amit kiváltott belőlem az sokkal fontosabb. Ezért sem szeretem a művirágokat igazán ilyesmire használni, számomra nincs meg a varázsa, a törékenysége, a finomsága és az illatos kis lénye.

Hogy Ti is láthassátok, megörökítettem a kis koszorúmat:

      

   

Ezzel a módszerrel sokféle mezei és kerti virágból köthető bármekkora méretű koszorú.

Látod? Az elkészítéséhez pedig nincs szükség semmi extra hozzávalóra, bátran fogj hozzá és készítsd el a saját koszorúdat!

 

Mindenkinek egészséget kívánok!

Szalvéta-fiók

konyhai segítő

 

A varrógépfiók(ok) “gyűjtése” is az egyik szenvedélyem, persze eddig olyan célú volt ez a gyűjtés, hogy később felhasználjam őket az otthonunkban. Most pedig, ahogy már alakul a belső tér és a dekoráció, előkerülnek a kis koszosok is. A múltkoriban ennek a fióknak a párjába éppen hajtatott nárciszokat ültettem sakkfigurákkal (akkor épp az volt kéznél 🙂 ) de most ez kicsit alaposabban kezelésbe vettem. Először is lecsavaroztam a fém sínt, a fogantyút róla, majd zsíroldós pakolást kapott. Ezek után pedig egy alapos sikálást, amit legalább két napi radiátor közeli szárítás követett. Így készen állt egy átcsiszolásra, kívül-belül.

A belső részt grafitszürkére festettem – mert még mindig odáig vagyok ezért a színért, meg azért is, mert a konyhába került a felújított darab, és oda bizony passzolni kell nekije is.

A külső oldalra pedig egy feliratot kapott, amit 000ás ecsettel festettem rá. A festék száradása után waxoltam a csiszolt felületeket, majd rácsavaroztam egy nekem tettsző fogantyút a régi kis aluminiumja helyére. Belepakoltam a szalvétákat és felkerült a polcra.

 

Egyenlőre, amíg a párjából ki nem költöztetem majd a hagymásokat, és azt is megtisztítom, festem az új funkciójához.

Szóval alakul az a hangulat 🙂

Nem minden készül egy kaptafára

avagy kell egy cipőtisztítós ládika

 

A legtöbb háztartásban max egy régi cipősdobozban tartják a cipőtisztítás és ápolás kellékeit,vagy csak úgy hánykolódnak a cipősszekrény aljában a szivacsos kenőfejes cipőkrémek tubusai, tégelyei. Korábban egy hengeres fonott kosárban kaptak helyet nálunk is a kefék, boxok. Pedig bizony lehet ezt stílusosan is tárolni. Amikor megláttam a vivre oldalán ezt a kis cipőtisztítós ládikát, tudtam, hogy egy: remek ajándék lesz a páromnak, kettő: persze nem azzal a külsővel.

A kicsomagoláskor pedig ez a ládika is előkerült, így az előszoba berendezéséhez és a színvilágunkhoz (ami még nincs készen teljesen, de folyamatban van) tudtam igazítani. Egyszerűre szerettem volna, semmi különösebben extra nincs rajta. Csiszolás után átkentem grafitszürke festékkel, majd nyomdáztam ide-oda párat, aztán koptattam, csiszoltam, waxoltam.

A belsejébe egy stencilminta került, waxolás előtt alaposan visszakoptatva. És minden elfér benne amire szükségünk van a lábbelik rendben tartásához. Szeretem a cipőimet, így vigyázok rájuk, hogy sokáig hordhassam őket. De ugyanígy van ezzel a párom is.

Három részes állíthatós kivitelű kaptafa – lomis antik darab, újraspárgázva.

További kellemes nézelődést kívánok az oldalamon!

Az első mini tavasz aFehérHáz-ban

avagy alkoss valamit, ha picit magad alatt vagy

Amikor amúgy is mérhetetlenül sok dolgod van még a beköltözés után, valahogy úgy mondanám, hogy ha egy hónapig nem aludnál, és csak csinálnád, csinálnád – és hát akkor sem lenne még kész, na akkor rohadtul nem hiányoznak még extra dolgok.

   

A ház pedig gondoskodik róla, hogy ne a terv szerint haladjunk, kicsit (vagyis inkább nagyon) beleszól a költségekbe, és a tennivalóinkba, az időnkbe. Ugyanis az alagsori tároló fala a polc mögött elkezdett penészedni. Na ja, azt tudtuk, hogy rendszeresen kell szellőztetni, extra ventillátort is építettünk be oda e célból, sőt jó két hónap eltelt a kimeszelése és burkolása óta a bepakolásig, figyeltük semmi gond nem volt, nem vizesedett, nem penészedett. Előrelátóan nem is pakoltuk rá a falra a polcot, hogy tudjon szellőzni, járjon mögötte is a levegő, de hát ez sem volt elég. Most egy nagyteljesítményű kölcsönkapott párátlanítót tesztelünk ott (is), igen jó eredménnyel, persze a kipakolás és penészmentesítés után. Szóval ami eddig rendben volt, mostanra már az sem nevezhető annak. Kiszemeltük a beszerzendő készülékeket is, így eme mozzanat felborította az előre eltervezett munkákat, a még hiányzó elemek beszerzésének fontossági sorrendjét egy aprócskát. Szóval tegnap kellően magam alatt voltam, így a pár napja vásárolt, két cserép hajtatott nárcisz hagymáimat feltétlenül valamilyen kreatív módon kellett elültetnem, hogy megvigasztaljam a lelkemet, így a fél évszázados mivoltom küszöbén. Na ez most nem volt túl egyszerű feladat, de makacs vagyok és erre a fajta alkotásra most végtelenül szükségem volt. A kreatív kellékeim mind-mind dobozokban, ládákban, kosarakban leledzenek még elcsomagolva. Hiszen a hajópadló lerakás miatt rendesen megcsúsztunk, így a műhelyem, és az ElnökÚr kis birodalma még biza csak aljzatbetonnal dicsekedhet. Arra várnak, hogy ott is megoldjuk a padló lerakást. Szóval belenézetem pár felső dobozba és kosárba, amelyek a kupac tetején vannak, és találtam varrógépfiókokat, néhány nagyméretű fa sakkfigurát (ezeknek a társaiból készültek anno a sakkangyalkák és a sakknyulak is), az izland zuzmót pedig az adventi dekorációból mentettem ki.

     

A varrógépfiókba dupla nejlont ragasztottam, majd egyszerűen beleültettem a cserépből kivett hagymákat, egy kevés virágfölddel kitöltve a réseket. A zuzmóval takartam, és ráültettem/fektettem a figurákat és egy gyöngyökkel dekorált drótszívet. Az adventi koszorú csipkeszalagját felmasniztam a fiók fülére és kész is. Szerintem 2-3 nap és illatozó kis nárciszaink lesznek itthon. Azt hiszem ezután a korábbiaknál is hitelesebben fogom tudni nektek bemutatni az ötleteimet, olyan környezettel körítve, amely teljes mértékig az elképzeléseink alapján lett/lesz kialakítva.

Valamint azon dolgozom, hogy mielőbb tudjak részleteket mutatni nektek a házból is.

 

Blogcica és a kerti világ

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: “A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A “madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

A vége elején

Sajnos több hete nem volt időm írni a naplómba, de talán megértitek az okát – egyszerűen kicsúszott a gyeplő a kezemből/kezünkből, és hiába mi fizetünk, mi vagyunk a megrendelők, sajnos Magyarországon a “mesterek” nagy része fordítva ül a lovon. Olyan mint szolgáltatás, egyszerűen mintha nem létezne egyesek számára. Persze kiemelem, hogy kivételek ezen a téren is vannak, szerencsére! Valószínűleg azért, hogy a magunkfajta felújítók, építkezők hite azért ne rendüljön meg teljesen és kitartsanak a végéig.

El sem tudjátok képzelni, hogy mennyi igérgetést és hazugságot zúdítottak ránk az elmúlt fél év alatt. Szomorú, hogy ezek után az otthonunkat mégis ilyen emberekre is kell bíznunk, mert sajnos nincs más helyettük. A szükség nagy úr, és nyelsz egyet és inkább folyamatosan a helyszínen vagy és igen, szólsz, hogy az ott nem jól van, azt javítsa, vagy pedig legalább 5x szólsz, hogy azt a lyukat is be kellene már végre simítani. Na persze sokuknak ez nem tetszik, mert hogy jön egy nő ahhoz, hogy neki “Mesternek”, aki több évtizedes tapasztalattal, gyakorlattal rendelkezik, te mondd meg a tutit. Büszke voltam arra, hogy soha egy kivitelezővel szemben sem emeltem fel a hangom a lakberendezői pályafutásom során, de ezt úgy tűnik ideje volt megtörni, mert bizony kiabálva zavartam el a magát “gépészként” előadó generálkivitelezőt, akit a gépészeti rész megvalósításával bíztunk meg nem kevés összegért még a felújítás legelején. De ezt is megoldottuk, mint ahogyan azt is, hogy 3 kőműves brigád mondta vissza a kezdet kezdetén a melót, és kényszerből dolgoztunk azokkal, akik hajlandóak voltak jönni. Csakis azért, hogy haladjon a meló. Már amikor jöttek, és elegen jöttek. Velük is próbáltunk maximálisan korrektek lenni, de úgy tűnik vannak akikre kár a kávét pazarolni, vagy a finom falatokat, mert nem hatja meg őket. A kedvességünkért cserébe az alapanyagokat és a bekevert vakolatot pocsékolták, fél zsák cementet, meszet dobáltak a sittbe, persze jól eldugva, hogy ne vegyük észre azonnal, csak a sitt elszállításakor. Akadt olyan megbízott is, akiben megbíztál, mert igérgetni azt tudott, de végül több hetes késéssel fejezte be a vállalását. Szomorú, hogy itt tart az építőipar.

Kifejezetten felemelő érzés volt azért azt tapasztalni, hogy működnek még megbízható cégek, akik határidőre, sőt határidő előtt teljesítettek, ráadásul maximálisan profi szinten. Nagyon szépen köszönöm ezúton is a  Stadler Lépcsőnek, a Mapefutárnak, a Schumacher ajtónak, a villanyszerelőinknek, az asztalosunknak aki a konyhabútorunkat készítette, a fuvarosunknak, az új gépésznek, a burkolóknak, a gipszkartonosoknak és a festőnek a korrekt munkájukat, és azt, hogy maximálisan lehet rájuk számítani! Reméljük, hogy a jó kapcsolatunk töretlen marad és nyugodt szívvel tudjuk őket bárkinek ajánlani.

Pillanatképek az elmúlt hetekből:

Burkolás a profiktól, akiket szinte az utolsó utáni pillanatban találtunk, mert akivel korábban megállapodtunk visszamondta a megbízást.

(téglaszeletek: Téglárium)

Burkolás amatőr szinten tőlem.

Az ElnökÚr szépen letisztította az alagsorban lévő födém tégláit és a mészkövet, én pedig konyhaszekrény ajtókat festettem

A gipszkartonosok, az asztalos és a festő pedig összehozták a konyhát is, amit hamarosan mutatok, mihelyst minden konyhagép be lesz kötve,

és fenn lesznek az elektromos szerelvények is.

A grafitszürke mellé kiválasztottuk a falszíneket (Autentico Paint)

 

és volt aminek nem tudtam ellenállni, így ezek velünk együtt lesznek új lakók a házban

És igenis lesz költözés 🙂 jó pár nap múlva, de addig még sokat kell dolgoznunk, és hát ott a pakolás is. Először be, azután ki.

Jól jönne valami varázslat.