avagy miképp keresünk mi házat ?

Valahol tudom is, meg nem is, hogy hogyan is kezdjem el, és mennyit adjak ki a magánéletemből, de talán úgy lesz a legjobb, ha a legelején kezdem és annyit osztok meg a számomra ismerős és idegen emberekkel, amennyiről úgy vélem, hogy nem túl sok. Ha valakinek sok, akkor nézze el, ha pedig kevés, érje be ennyivel.

Vidéki lányként a fővárosban, több albérletben töltött év után, azt hiszem én voltam a legboldogabb, amikor végre a garzonomat megvettem. Lakberendezőként az a lakás volt a legelső magazinos megjelenésem is, sok-sok évvel ezelőtt. Azután majdnem két év külföldön töltött idő után „haza”költözve, újra a szeretett kis garzonban kötöttünk ki a párommal. Csak bizony mi egy „made in Japan” pocaklakóval tértünk vissza, és úgy gondoltuk, hogy talán mégis jobb lenne majd, pár kilométerrel a főváros zajától távolabb nevelgetni cseperedő kisfiunkat. Kis keresgélés után kiszemeltünk egy lakást, egy kis lakóparkban, egy pici kertrésszel, egy Pesthez közeli településen, amit az akkor elérhető chf hitelnek „köszönhetően” sikerült megvásárolnunk.  Az idézőjel itt azt jelenti, hogy jobb lett volna, ha nem lépjük meg ezt a lépést – no de hiszen, ki nem ülne le, ha tudná, hogy el fog esni? Azonban a beköltözés után napvilágra kerültek a kivitelezési hibák, de más dolgok miatt is, egyre kevésbé szerettünk ott lakni, a kisgyerekünk mellett folyamatosan harcoltam a penészedéssel, és egyéb gondokkal, és sajnos az is kiderült, hogy sokkal kevesebb a lakóparkban lakó korrekt szomszédok száma, mint azt gondoltuk. Az sem volt túl jó, hogy egy normális gyerekorvos sem volt a faluban és még sorolhatnám, de nem teszem, mert nincs értelme utólag ezeken rágódni. Mire sikerült eladnunk a lakást, addigra mintha az eltelt majd hat év alatt, nemhogy csökkent volna valamennyit a tőkerészünk, hanem még jó sok millióval meg is nőtt, mint mindenkinek aki hozzánk hasonlóan ezt a fajta hitelt választotta. Nem volt egyszerű meghoznunk a döntést az eladás oldalán, de a nyugalmunk és a stressz mentes élet mellett tettük le a voksunkat, ami számunkra hatalmas anyagi veszteséget hozott magával. Mások talán nem lépik ezt meg, de mi így döntöttünk és azóta is tudjuk, hogy  jól tettük. mert ez volt az egyetlen lehetőség arra, hogy magunk mögött hagyjunk egy kudarcot, egy nem szeretem életet, egy utált helyen, és újra reménykedhessünk. Azóta albérletben lakunk, jó szomszédokkal – mikuláskor és húsvétkor a küszöbünkön mindig csoki vár ránk reggel, mint ahogyan a szomszédjaink lábtörlői mellé is odacsempészi a mi télapónk és tapsifülesünk az aprócska fincsi figyelmességet. De mégis vágyunk a saját otthonra, és reméljük, hogy ezúttal jól fogunk választani, hiszen egy ideje már válogatunk. Nem is igazán mondanám ezt válogatásnak, mert nem tolonganak az ingatlanpiacon azok a fajta házak, amilyet mi keresünk, tehát nem dúskálunk a választékban.

Lakberendezőként nagyon szakmai szemmel is figyelek mindent, mivel elég határozottan tudom mit nem szeretnék és mire vágyom, ráadásul a kiscsaládunk férfitagjainak igényeit, elvárásait is nagyon jól ismerem. Kialakítottunk a párommal egy listát, amit minden megtekintett ingatlan esetében igyekszünk figyelembe venni, ha hiányzik több kritérium, onnantól nem érdemes a figyelmünkre egy ház sem. kevésbé vagyunk kompromisszumképesek, mivel a mi életünkről van szó, és nem szeretnénk újra hibázni.

Nem szeretnénk új építésű házat/lakást, nem vonzza sem a férjemet, sem engem. Stílusos és régi, kissé (sőt eléggé) lepukkant ingatlant keresünk. Kizárólag felújítandó jöhet szóba, mert nincs kedvünk a más által megálmodott, frissen de esetleg  sok-sok hibával kivitelezett dizájnt nézegetni magunk körül hosszú éveken át, amit viszont szétverni csak az esztétikum vagy stílustalanság miatt nagy baromság lenne. Szóval ez az elsődleges keresési szempont, csakis felújítandót, amit a listánkon még az alábbiak követnek :

– a minimum 3 méteres belmagasság, amihez én az első perctől kezdve ragaszkodom, az én stílusomhoz valahogy az passzol, és ha nem is  többszáz négyzetmétert, de teret szeretnék magam körül, nem mellesleg ez a páromak is nagyon bejövős

– nem gondolkodunk túl nagy alapterületben, és nem is „kacsalábonforgó” kiskastélyt szeretnénk, hanem egy meghitt otthont – a gyerkőcünk már kamaszkorban van, jó pár év múlva pedig ha akar, akkor igenis menjen és valósítsa meg az álmait, még akkor is, ha nagyon fog hiányozni, és a világ túlsó végén találja meg a boldogságát – mivel pedig nem szeretnék bújócskát vagy fogócskát játszani majd a párommal nyugdíjas korunkban,  egy élhető és praktikusan elrendezett 70-80 nm-nyi alapterületű lakással tökéletesen megelégszünk.

– számít, hogy a belső tereket jól lehessen alakítani és erre statikai szempontokból is alkalmas legyen, ha nem is az ideális elrendezésben találunk rá a megfelelő épületre – szinte az összes ingatlant, amiben láttunk fantáziát, megnézte a statikus ismerősöm is – ez azért volt jó döntés, mert így plusz egy alkalommal többször láttam minden házat, és több benyomás ért, ráadásul más szakember szemszögéből is volt lehetőségem átgondolni a dolgokat, és átértékelni a vágyaink tárgyát, amikor kicsit átlendítettek az érzelmi oldalra az ingatlan részletei, és a vágyaim. Sok esetben olyan volt nekem Sándor – a statikusunk – mintha atyai jó tanácsokkal is ellátott volna, amire bizony – az igaziak híján – szükségem is volt. Sokszor elhúzta azt a bizonyos fátylat a szemem elől, és visszavezetett a valóságba.

– mivel rengeteg alapanyagot, kelléket felhalmoztam az évek során többféle célból is, és egy albérletből elég nehéz egy vállalkozást kezelni, főleg úgy, hogy amikor alkotok valamit, akkor mindig elő kell hozzá pakolnom mindent a rejtekhelyekről, észben kell tartanom, minden apróságról, hogy hol tárolom, és ha el kell mennem hazulról, akkor mindent szépen elpakolni, mert bizony blogcica a legkíváncsibb, mindenbe beleütöm az orrom, mindenre ráfekszem, mindenbe belemászok típus, szóval egyetlen szó a megoldás erre a problémára: egy kis műhely – ez elengedhetetlen a számomra az otthonunkban

(Az egyik kiszemelt ingatlan esetében ettől kicsit többre is lett volna lehetőségünk, egy kis üzlettel kombinált látvány műhelyet is kialakíthattunk volna, azonban az eladó a legdurvábban inkorrektül viselkedett velünk, több havi várakozás után – ami őmiatta volt – miután a megvásárolhatóság akadálya elhárult, már csekély 15 millióval többre tartotta a házat. Azonban ettől fogva már olyan szemmel is nézzük a házakat, hogy lehet-e esetleg egy kis üzletet is kialakítani.)

A fiunk ősszel kezdte a 6 osztályos gimit, és mivel egyre önállóbb, az sem elhanyagolható szempont, hogy tömegközlekedéssel ne órákat kelljen utazgatnia, többszöri átszállással majd a suliba és haza, vagy ha majd a barátaival moziba vagy szórakozni megy.  A férjem és a fiam is kötöttek munkahely és suli szempontjából nézve, bár részemről akár leköltöznék vidékre is.

Számomra nagyon fontos még, hogy legyen a háznak múltja, legyen története, amit mi folytathatunk, és aminek a részei lehetünk, így csakis a legalább 100 éves ingatlanokat kutatom minden hirdetési oldalon.

Nem elhanyagolható az sem, hogy a bogárkámnak is legyen hol laknia, hiszen 48 éves és egy utcán töltött tél a számára a rohamos leépülést jelentené – szóval nem baj, ha van valami garázsféle, ahol ráadásul elférnek a kerékpárjaink, rollerek, a téli-nyári kerekek az autókhoz, és a férjem dolgai a szerszámosládával együtt, tehát minden olyan amit az ember általában egy garázsban tart.

Jó lenne, ha a férjem a sulyzóit sem az ágy alatt tárolná majd, és ha nekem jár egy kis műhely, akkor neki is jár egy kicsi edzéshez kialakított rész – no azért nem konditeremre gondolunk mindenfélével felszerelve – bár férj biztosan örülne annak is.

Blogcica pedig bizonyára örömmel bóklászna egy kis kertben, heverészne a fűben és lustán elnyúlva, boldogan süttethetné a hasát a szabadban.

Szóval mi is csak annyit szeretnénk mint mindenki más: jót, jó helyen, kis extrákkal és jó lenne még olcsón is. (Gondolom én a mai ingatlanárak mellett, ugye?)

Szóval megpróbáljuk a lehetetlent, és már pár éve ez a programunk. Sokszor belefásulva vágjuk a sutba a sok hirdetést, hogy pár nap múlva újrakezdjük a keresgélést. Nem adhatjuk fel, hiszen nem fog álmaink kecója csak úgy elénk sétálni. Vagy mégis?

Fő keresgélési forrás nálunk is az internet, és bizony mindig nyitott szemmel furikázunk.  Ha meglátok valahol útközben egy eladó táblát, azonnal fotózom. A párommal egymásnak küldözgetjük a hirdetéseket, de a legtöbbet csak olyan megjegyzéssel, hogy mit képzel ez? Meg, hogy ezt a putrit ennyiért?  Az a legmacerásabb része a dolognak, hogy kihámozzuk a hirdetés alapján, hogy mégis melyik környéken, melyik utcában lehet a hirdetett ingatlan. Majd jó kis támpontokat figyelembe véve (mit látsz az ablakokon túl az utcából, szemben lévő házak színe, teteje, növényzet, villanyoszlop, kerítés, stb.) és felhasználva a gépipari műszaki rajz órákon tökélyre fejlesztett térlátásomat, a google map-en megkeresni a házat. Az esetek 99%-ban sikerrel!

Biztosan sok ingatlanügynököt tettünk így szomorúvá, de tapasztalatunk szerint az igérgetésen kívül nem nyújtottak nekünk semmi hasznosat. Szerencsére nem sokhoz volt szerencsénk, ahol lehetett kihagytuk az ingatlanost. Mit is tesznek valójában azért a  3-5 % jutalékért? – amit bizony mi vevők fizetünk meg nekik, mert szépen beleépítik a vételárba.

A legtöbb ingatlanügynök akit az utunkba sodort az élet, sajnos fabatkát sem ér, csak tartja a markát, a szinte nulla melóért! Többszöri kérés ellenére sem tudnak alaprajzot küldeni, méretezettet meg aztán végképp nem. Nem kérnek le hiteles tulajdoni lapot, hogy mi is az ingatlan a jogi helyzete, hány tulajdonos van, van-e az ingatlanra bejegyezve haszonélvezeti jog vagy más, az adásvételt akadályozó fontos tényező. Nem tud pontos adatokat a házról, építés éve, alapterület, falazat és hasonlóak. Ráadásul nem tudja felvilágosítani a kedves ügyfelét, hogy egy tiszta-rendes házat bizony rendben van mutogatni, de a „vevő” nem kíváncsi senkinek a kiteregetett bugyogójára, ágyazatlan hálószobájára, macskaszarral teli almos ládájára, és hát bizony illene otthon lenni a megbeszélt időpontra, hogy be is tudjon jutni a vevőjelölt megtekinteni a házat. Általában előszűröm az ingatlanokat, hogy a páromnak ne kelljen fölöslegesen megnéznie, ha valami nagyon gáz. Akadt ahová be sem mentem a szag miatt, volt ahol közöltem az ingatlanossal, hogy amit kínálnak az inkább undorító, és nem megvásárlásra csábító. Félre ne értsen senki, egy kis rendetlenség vagy kosz fölött szemet lehet hunyni, és mi direkt lepukkant, felújítandó házat keresünk ahol azért kosz elő is fordul rendesen.  De amikor a borzalmas szag beleeszi magát a falakba, az már azért sok, mert nem újraépíteni szeretnénk valamit, hanem felújítani. Nem vagyunk megriadva a munkától, sőt! amit lehet azt a saját két kezünkkel szeretnénk majd megcsinálni, persze sok-sok szakmai segítséggel. Azt, hogy mit érdemes leellenőrizni és megfigyelni a kiszemelt házikón/lakáson mindenkinek szive joga,  és hogy min tud vagy akar majd változtatni, mennyire kompromisszumképes a felújításkor. Ezért nem írok most itt olyasmikről, hogy nyílászárók ellenőrzése, falak-sarkok és burkolatok állapota, vizesedés és repedések megfigyelése – amit jó esetben szépen takarnak a bútorok, szőnyegek. Egy-egy frissen festett fal pl. sokszor rosszabb, mint az évekkel azelőtt átfestett, mivel a régiek esetében lehet látni a legjobban a tényleges állapotot.

Egyenlőre ennyi, ha hasonló helyzetben vagy te is, hidd el van remény, olyan sokaknak sikerül és miért is ne lehetnénk közöttük mi is? Ugye?

Addig pedig kitartást és sok szerencsét kívánok!

Az ingatlanfotók csupán illusztrációk.