Kristályos adventvasárnapok

az újrahasznosítás a legelegánsabb kivitelben

 

Bizonyára sokatok van úgy vele, hogy esküvői ajándékként bizony kapott nem igazán szeretem darabokat. Én így voltam a kristálypohár készletekkel, ezért igyekeztem tőlük szabadulni … sikerrel. Pedig milyen nem jól tettem, de hát akkor még eszem ágában sem volt, hogy majd egyszer tetszeni fog. Igaz cseppet sem rendeltetésszerűen használva.

A dobozaim tartalmának kipakolásakor döbbentem rá, hogy bizony a rengeteg, régi, épphogy égetetek között, csodaszép fehér tömbgyertyáim is vannak egy tavalyi adventi koszorúról megmaradva. Szeretem a gyertyafényt, a láng vidám táncát és a hangulatot amit maga körül teremt. Ahogy pakoltam, egyre több lett a maradék gyertya. Kellett valamit kezdenem velük. A gyertyaöntés már ősrégi mesterség, távol álljon tőlem, hogy most itt veregessem a vállam, hogy milyen ügyes vagyok, sőt, készítettek is már sokan, rengeteg DIY videó és leírás kering a neten. Amikor tényleg eldöntöttem, hogy bizony akkor én is gyertyát fogok önteni, az az a pillanat volt, amikor a marketplace-en belebotlottam egy hirdetésbe, amelyben többféle szép vonalú üvegpoharat kínált eladásra a hirdető. Mivel épp aznap vezetett utam a gyerkőc edzése miatt Óbudára, így megvettem 8 csodaszép talpas üvegpoharat a terveimhez. Már akkor láttam belőlük az én idei egyik adventi „koszorúmat”.

Múlt hétvégén pedig megvalósítottam a tervet. Pontosan azért, hogy bárki el tudja készíteni, semmiféle extra dolgot nem vettem hozzá. Hiszen újrahasznosítok, aminek az a lényege, hogy a régit gondoljam picit más formába, és ne költsek vagyonokat mindenféle különleges kanócra meg egyébre. Szóval azzal „főztem” ami itthon fellelhető.

   

Hozzávalók: használt, maradék gyertya (tettszőleges színben), vágódeszka, jó éles kés, viszonylag vastagabb kb 1 mm-es pamutzsineg, befőttes üveg, kislábas, drót vagy saslikpálcika – nem fontos, de ha van otthon vmilyen karácsonyhoz köthető illóolaj, pl. narancs vagy fahéj, finom csillámpor. Fahéjas egyébként az olvadt viaszba szórt kevéske őrölt fahéjjal is készíthető, ebben az esetben inkább valamilyen bézses alapgyertyát ajánlok használni, vagy tényleg csak egy-egy picurka darab barna és fekete zsírkréta hozzáolvasztásával kaphatsz szép halvány bézses-szürke színt. Ne feledd, az olvadt viasz színe a szilárdulás után sokkal lágyabb, halványabb lesz majd.

De térjünk vissza az én gyertyáimhoz, amelyek jó nagy, fehér színű tömbgyertyák voltak. Eszem ágában sem volt színezni, elsőkét egy jó éles késsel durvára daraboltam, eltávolítottam a kanócot és lehámoztam a koszosabb részeket, hogy az olvadékban majd minél kevesebb piszokszemcse úszkáljon. A lábasban vizet forraltam, beletettem a dunsztosüvegbe halmozott gyertyatörmeléket és vártam, hogy olvadjon. Fölösleges kevergetni, végig kis lángon hagytam a gáztűzhelyem rózsáját. Amíg az üvegben szépen olvadozott a gyertya, addig előkészítettem a poharakat és a kanócot az öntéshez. Tartottam tőle, hogy majd a kanóc lebeg az olvadt viaszban, de mivel nem szerettem volna semmiféle idegen tárgyat látni az üvegen keresztül, egy kis trükkhöz folyamodtam. A pamutzsinegből a poharaim mélységénél jóval hosszabb darabot vágtam, amelyek egyik végére hármas csomót készítettem, vagyis lett egy kis bumszlim mindegyiken. Az olvadt viaszból fecskendővel – óvatosan, hogy ne csapjon szét – mindegyik pohár aljára tettem úgy egy centi magasan, ebbe középre beletettem a kanóc csomózott végét, és megvártam amíg megdermed. Drótból kis hidakat hajlítottam a poharaim szájára, erre tekertem a kanóc rögzítése után a szabad végeket, így nem pottyant bele a még olvadt viaszba.

Ha illatos gyertyát szeretnél, tegyél bele jó minőségű illóolajat, én jó pár csepp vadnarancs illóolajat használtam, amitől az olvadtan víztiszta viaszom nagyon picurit sárgás lett. Ettől kicsit megijedtem, de ahogy elkezdett szilárdulni, egyre jobban tetszett, mert pezsgős színhatást eredményezett. A látványt még fokoztam az olvadt viaszba kevert, kiskanálnyi, finomszemcsés színtelen csillámporral is (ez egyébként a kis tégelyben fehérnek tűnik, szóval üzletben úgy keresd).

   

Évről évre másfajta adventi gyertyás dekorációkat készítek, az ideiek közül ez a kedvencem. Az öreghölgy pedig remek hátteret nyújt ennek ez egyszerűen elegáns kollekciónak.

Kíváncsi lettél mivel dekorálom még az otthonunkat? Szeretnél egyéb egyszerű és olcsó ötletet ellesni? Csatlakozz az oldalam követőihez, mert az adventi időszakra sok-sok meglepetést tartogatok a számodra is! … és bizony ki ne szeretné a meglepiket

Egy felkérés fotózásához a látvány kedvéért ugyan mind a négyet meggyújtottam egyszerre. De van még más adventink is, amelyeken csak az adott vasárnapokon fogjuk lángra lobbantani a kanócot.

 

 

Mézeskalács

kicsik és nagyok kedvence nagyon karácsonyi kiadásban

A mézeskalácsról mindenkinek egyből a karácsony jut eszébe, és bizony annyira népszerű ez a finomság az ünnepek tájékán, hogy még azok is nekiállnak a sütögetésnek, akik amúgy nem nagy konyhatündérek. A gyerekekkel remek kis télesti program, legalábbis az első tepsi megtöltéséig. (Az én fiam a többit mindig rám hagyta, már csak a kisült mézeskalács illatára somfordált vissza a konyhapulthoz a kóstolóra. ) Sokféle recept van a tökéletes mézeskalácshoz, van aki puhán szereti, van aki ropogósan, van aki cukormázzal és van aki csokival. De szinte mindenki szereti valamilyen formában. És itt a lényeg, a forma. Lássuk csak mi is készülhet egy alaptésztából:

Jancsi és Juliska után szabadon – mézeskalácsházikó, vagy akár egy egész kis falu

    

        

karácsonyfadíszként sem utolsó

      

de girlandot is fűzhetünk a darabokból egy szép szalagra vagy rusztikus pékzsinegre, spárgára – de akár koszorú is készülhet

      

a karácsonyi tortát, muffint is tovább csinosíthatjuk egy-egy darabbal

    

      

    

adventi naptárnak vagy adventi koszorúnak is kiváló

   

fenyőfa is lehet belőle

  

sőt: ültetőkártyaként, ajándék kisérőként, de csomagolásként is hasznosíthatjuk

    

a terített asztalon is nagyon kívánatos lehet egy-egy darab

    

Bármit is csinálunk belőle, bárhová is tesszük, ezek az édes kis csodák a szeretetet, az odafigyelést fogják magukból sugározni, azzal az utánozhatatlan mézes-fahéjas-szegfűszeges illattal együtt, amivel betöltik a lakást, ezáltal meghittséget csempészve az ünnep- és mindennapokba is.

Hamarosan sülhetnek is az első adagok, ami után biztosan máshol is gyorsan sütni kell még pár tepsivel, hogy az ünnepekre is maradjon 🙂

 

 

 

 

 

Lady Lavender

vagyis az én levendulahölgyikém

 

Pár hete Pannonhalmára készülve készítettem ezt a sikkes levendula hölgyet, egyszerű hozzávalókból, amit igazából mással is lehet helyettesíteni. Mivel pedig erősen levendulaszezon van, megosztom veletek az elkészítésének a menetét, hátha valaki kedvet kap hozzá.

    

A csipkés napernyőhöz kerestem egy megfelelő méretű – ez kb 10 cm átmérőjű volt – kerek csipketerítőt. 8 db fogpiszkálót és egy kampósra hajlított vastagabb drótot lefestettem levendula színű krétafestékkel, és amint megszáradtak, méretre vágva felragasztottam a terítő megfelelő részeire a fogpiszkálókat, majd elrendezve a merevítőket, kialakítottam a napernyő csúcsát, és alaposan áttekertem lila cérnával, majd kötöttem rá egy masnit. Egy aprócska csokrot is készítettem, aprócska masnival.

  

A testéhez csokorba szedtem a levendulát, amelynek a közepébe egy saslikpálcikát erősítettem, és jó szorosan áttekertem spárgával. Kiszabtam a ruhát egy foltos, szakadt régi terítő szép részéből, majd a nyakrészen rákötöttem, hátul pedig összeragasztottam a ruhácskát. A nyakrészhez erősítettem a papírspárgára csomózott fagyöngyöket, ez lett a karja és a keze. Majd a sasikpálcát rövidebbre vágtam és ráragasztottam a fejének szánt papírmasé golyót, de előtte még levágtam a ruhája túllógó felelsleges nyakrészét. Egy picurka kalapot – ezt oázisban találtam – levendula színre festettem, majd ráragasztottam a buksijára, gyűrt szalagot erősítettem rá, amit a nyakába kötve masniztam.

    

    

Ha tetszett készítsd el, ha kérdésed lenne, keress bátran!

 

Üdítő finomság

aromaterápia – a gyomornak is

Amikor a levendulás cukor készítésének a módját nézegettem, folyamatosan levendulaszörpök és szirupok fotóján is megakadt a szemem. Több se kellett, leöblítettem egy csokornyi virágot (a pici rovarokat és a port azért nem árt lemosni róla), leszárogattam és ráérősen lecsipegettem a virágokat a szárról. Ez elvileg nem fontos, sokan szárastul együtt használják, de mivel én nem literszámra csináltam, így azzal a mennyiséggel nem igazán volt nagy cucc elbíbelődni.

  

A legtöbb receptben a 2:1:2 arány volt olvasható, így én is azt alkalmaztam, picit változtattam rajta csak 2:1:1,5

1 csészényi levendulavirág, 2 csészényi víz, és 1,5 csészényi kristálycukor. Nem barna cukrot használtam, mert szerettem volna, hogy a szirup színét nem befolyásolja. Ehhez a mennyiséghez egy jó nagy bio citrom kb 3/4-ét felkarikáztam és a citromkarikákat is beletettem. Majd ment az egész a tűzhelyre, és felforraltam. Utána hagytam állni egy napot, leszűrtem az egészet, még egyszer felforraltam – itt lehet kóstolni, hogy kell-e még édesebb, ez ízlés dolga, de ugye ezt amúgy is limonádéba használom, szóval ha nagyon édes, akkor sincs semmi baj. Majd mikor kihűlt, egy tisztára mosott, csatos üvegbe szűrtem és beültettem a hűtőbe. És most ismét van itthon valami finomság ami saját készítésű limonádék alapja lehet.

 

Az eltarthatóságáról nem tudok nyilatkozni – több receptben olvastam, hogy télire teszik el ily módon, de attól tartok ebből addigra már csak emlék marad.

 

Levendulát?

Szívesen!

 

Azok számára, akik követik a facebook oldalamat, bizonyára nem újdonság, hogy az utóbbi napokat szinte csak a levendulának szenteltem. Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom Pannonhalmára levendulát szedni, de idénre mindenképpen beterveztem magamnak.  Eredetileg július elején lett volna a levendula-hét, de mivel az időjárás elég hamar nyáriasra fordult, ami viszont nagyon kedvező volt a levendula virágzáshoz, így sokkal előrébb kellett hozni ezt az alkalmat. Barbi meg is hirdetett egy saját kis levendula ünnepet, és készült is mindenféle finomsággal. Bár esőben indultunk útnak, mire odaértünk Pannonhalmára egyre szebb idő lett, végül kisütött a nap is, és előmerészkedett a pillangók és méhek serege is, megszállták a finom illatos virágokat.  Ha pedig már mentem, szertettem volna Barbarának valamit én is adni, így felajánlottam neki, hogy amíg ott vagyok, szívesen segítek neki és azoknak akik szeretnének valami saját készítésű levendulásat alkotni. Valami egyszerű de mégis látványos levendulás alkotáson törtem a fejem, amit ő maga is el tud majd készíteni a kis üzletébe. Így ötleteltünk együtt, végül pedig a szív alakú koszorú és a levendula baba mellett döntöttünk. (Ennek az elkészítését is hamarosan olvashatjátok a naplóban.)

A kis alkotó délután nagyon jól telt, a lányok nagyon ügyesek voltak és nagyon szép, illatos kis dekorációkkal térhettek haza. Sokan kérdeztétek, hogy mi a trükkje ennek a szívnek? Lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de nem ördöngősség. Bátran neki lehet fogni! Szükség lesz hozzá: erősebb drótra, vékony hajlékony vesszőre (nyírfa, fűzfa ága pl. remek erre a célra), vékony virágkötő drótra, levendulára és metszőollóra, fogóra – dekorálásként pedig szalagra meg ami van otthon.

Kezdetnek egy erősebb, jó tartású drótot, a nekünk tetsző szív formájúra hajlítunk. Itt állítjuk be a méretet, a formát – lehet kisebb-nagyobb, laposabb, filigránabb, ducibb – ki milyet szeretne. Majd egy jó hosszú és vékony ág végét egy darabka dróttal a szív közepéhez rögzítjük, és az ágat a drót mentén haladva, lazán a drótváz köré tekerjük. 2-3 ággal tanácsos ezt egymás után megismételni, hogy kellő tartást adjanak a koszorúnak. Ilyenkor még mindig lehet állítani a kívánt formán.

Majd a levendulából 6-8 szálas kis csokrétákat kötünk, közvetlenül a virágok alatt megdrótozva. És gyártunk legalább 20-25 ilyen kis csokrot. nem baj, ha nem teljesen egyformák, sőt annál jobb. (Ha elfogynak de még kellene, hát akkor újra csokrozás következik.)

      

A csokrokat a szív közepétől elindulva elkezdjük feldrótozni az alapra – először az egyik oldalon, majd tükörképként a másikon. Minden újabb kis csokorral takarjuk az előző csokor feldrótozott szárait. A szív csücskéhez érve egy kisebb dúsabb csokrocskával pedig eltakarjuk a két összefutó véget. Végül pedig ízlés szerint díszíthetjük tovább – szalaggal, papírlepkékkel, régi kulccsal, gombbal, medállal.

Koszorú is hasonló módon készülhet, csak értelemszerűen kerek alapra dolgozzuk fel a kis csokrokat. Minél dúsabbak a csokréták, és minél sűrűbben dolgozzuk azokat az alapra, annál dúsabb lesz a koszorú. Lehet a kis csokrok irányán is alakítani, jobbról-balról felváltva fekteti, ezt már igazán az egyéni igényünk, ízlésünk és a rendelkezésünkre álló levendula mennyisége határozza meg.

    

Bátran fogjatok hozzá! De azért azt jelzem, hogy időigényes kicsit a dolog, épp az olyan esős délutánok remek program, mint a mai is.

És aki szereti a levendulát, annak tartogatok még meglepetést, érdemes figyelni a további ötleteket, tippeket is!

 

 

Bársonybatyu

Levendulával töltve

Még a télen bukkantam rá a bolhapiacon egy hosszúkás darabka lila bársonyra, ami valaminek a része lehetett valaha. Nem vagyok nagy lila rajongó, de tudtam, hogy majd levendulás illatosítónak tökéletes alapanyag lesz, így a csipkékkel együtt bezsákmányoltam. Nemrég elővettem a szép tisztán, vasaltan eltett anyagot és egy régi filmben látott pénzes-batyu ötletétől vezérelve megpróbáltam megvalósítani azt a kis valamit, ami a fejemben motoszkált. Elővettem hozzá mindenféle régi gombot, szalagot, bojtot mert néha úgy sokkal spontánabbul jönnek az ötletek, ha ezek a kis bigyókák szem előtt vannak. A lilához remekül passzol az ezüstös és az antik bronzos szín is, de mivel alapból több antikbronz kiegészítőt halmoztam fel, azokból könnyebb volt válogatni.
  

Kiszabtam egy 14,5 cm-es kör alakú részt, amit aprócska férc-öltésekkel körbeöltöttem, és a cérnát összehúzva kialakítottam a kis batyut.

 

 

 

  

Megtöltöttem szárított levendulával és teljesen összehúztam, majd bevarrtam a nyílást.

 

 

 

 

 

Felvarrtam rá egy szép régi, bronzos füles-gombot, ami díszként is szolgál, de egyúttal el is takarja az aprócska öltéseket. Majd egy lila bojtra egy fém záróvéget és aprócska kulcsot fűztem, majd egyszerűen rátekertem a gombra. Igazi illatbomba, vagyis illatbatyu lett. És a levendulához méltó szép lila, régi bársonyanyagból. Ez még az az igazi, békebeli bársony, nem az a műszálas fajta, ami ma a legtöbb helyen kapható. Igaz XXI. századi alkotás, de nagyrészt múlt század eleji anyagokból készült, a régi pénzes-erszények mintájára. Csak hát ez nem arannyal van tömve, hanem mennyei illatú provence-i levendulával.

Készítsd el a te változatodat, hiszen amint látod nem kell hozzá  sem nagy varrástudomány, sem pedig varrógép. Ha elkészültél vele, akkor töltsd fel a facebook-on lévő  csoportomba, mutasd meg bátran!

Ha pedig még több reantik féle levendulás ötletet szeretnél,  kövesd a facebook oldalamat, ahol ebben a hónapban a levenduláé az igazi főszerep. De persze minden más aktuális témába is belekotnyeleskedek.

Jó alkotást!

Illatos nyári fonat

rafia alapra

Ki mondta, hogy csak hajat lehet fonni? Nagyon-nagyon régen, még frissen végzett virágkötőként készítettem az első ilyesmi fonatot, aminek az ötlete egy virágkötészeit könyből jött. Igaz akkoriban merőben más alapanyagok és stílus volt a trendi, így én egy kicsit a manapság kedvelt alapanyagokból valósítottam meg ezt, a tényleg nagyon egyszerű, de annál mutatósabb dekorációt.

Ha szeretnéd elkészíteni, szükséged lesz két nagyobb köteg rafiára, levendulára, igény és ízlés szerint más szárított virágra, vékony virágkötő drótra, szalagra, csipkére és még arra ami tetszik neked.

A rafiából szép laza copfot fontam – mint legtöbbször, most is volt ám segítségem Miyu, a blogcica személyében.

Majd a frissen szedett levendulból kis csokrétákat drótoztam, és szalaggal átkötve beigazítottam a fonat réseibe. Én használtam még szárított rózsát is, ami majd a megszáradt levendulával nagyon jó kis illatos párost fog alkotni. Ebben a nyári melegben a levendula virágai pár nap alatt megszáradnak majd a fonaton.

Igazából bármi használható rá dekorációként, még akár kagylókat, csigaházakat, apró dekorhalacskákat is el tudok rajta képzelni, mivel a rafia egy nagyon remek, teljesen természetes alapanyag, ami bizony nem csak a szőlő kötözésére való. (Bizony én tiniként még kötöztem Mór mellett rafiával szőlőt. Elképzelhető, hogy manapság már azt sem így oldják meg, mert mindent ural a müanyag, amiért azért nagy kár.)

  

  

 

Illatosító

Illatosító zsák levendulával töltve

A lehullott levendulavirágokat kis tálkában bárhová tehetjük a lakásban – jó rovarűző is állítólag, de szerettem volna készíteni egy kis illatosító zsákocskát a felhasználásukkal. Így tűt és cérnát ragadtam, no és egy darabka régi, kézzel szőtt natúr színű vászon darabkát (kb. 8×16 cm-es méret).

Szeretem a csodaszép keresztszemes hímzéseket, de ehhez most ezt a francia csomozásos öltést választottam, mert szerintem jobban passzol a levendula hosszúkás virágaihoz. Háromféle lila árnyalatot kevertem, és csak rövidke maradékokat használtam fel hozzá egy korábbi kézimunkakészletből, csak eltettem, hogy majd jó lesz valamire. Hát most eljött az az alkalom, mert nagyon szépen passzolnak az igazi virág színeihez.

A hímzés elkészülte után összevarrtam és egy tölcsér és egy evőpálcika segítségével megtöltöttem az illatos száraz virágokkal.

A töltőnyílást is bevarrtam, közben kapott egy bársonyszalag akasztót, aminek a segítségével akár vállfára téve a ruhásszekrényben is jó szolgálatot tehet majd.

Az illat a megszokott, a forma kicsit rendhagyó.

Imádom 🙂










Rea
<iframe src=”//www.facebook.com/plugins/follow?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fprofile.php%3Fid%3D100005203592462&amp;layout=standard&amp;show_faces=true&amp;colorscheme=light&amp;width=450&amp;height=80″ scrolling=”no” frameborder=”0″ style=”border:none; overflow:hidden; width:450px; height:80px;” allowTransparency=”true”></iframe>