Halloween – mini koporsó az édességeknek

/ Molnár Andrea

 

 

Halloween

mini koporsó az édességeknek
Hamarosan halloween, és én kezdem előkeresni az elrejtett dekorációkat, és szellemes finomságokat, amelyek nélkül nem halloween a halloween.
Tavaly  szereztem egy szuper kis koporsó alakú papírdobozt a gyerkőcnek, aminek a kinézetével idén egy kicsit variáltam.
Volt egy dobozka tejcsoki árnyalatú krétafestékem, ami nagyon nem hasonlított a tejcsokira, így azt alapul véve kevertem valami jó kis rémes színt. Került bele fekete táblafesték és tabernas árnyalatú is, így olyan sárszínű lett, és éppen jó ahhoz amit elképzeltem.

 

Kívül-belül kezelésbe vettem a dobozkát, majd száradás után antik waxot is dörzsöltem a felületre.

 

Egy nagyon helyes figurális gombkészletet szántam a dekorációs elemeknek. Mivel füles gombokról volt szó, először egy jó éles késsel óvatosan levágtam a műanyag füleket.

 

Ezután pillanatragasztóval rögzítettem a mini kísértetjárta házikót és a szellemeket a doboz tetejére, majd a házikó alá mohát ragasztottam és az éjjeli árnyakat egy kis fekete festékkel imitáltam a dekorációk körül. (ez a következő képeken jól látható)
A csillámos pók, a régi gótbetűs könyvlapok, az édességek nagyon jól passzolnak egymáshoz és sejtelmesen ijesztőek, nem?

Itt jól látható a moha és a fekete árnyékolás.

 

Csontváz és jack-o-lantern a koporsó mellett, ami dugig van szellemes és tökös mályvacukorral, rémséges csokipasztillákkal és kukoricadrazséval.
Blogcica stylist elrendezte a faleveleket, hiszen fő a tökéletesség 🙂
Ez még csak egy apró részlet, a többi rémesen egyszerű és ötletes dekorációt hamarosan hozom. Addig olvasgass a többi bejegyzésből.
Köszönöm!
Rea

Polc felújítása

/ Molnár Andrea

 

 

Polc  felújítása

reantik

 

A vaterán „futottam bele” ebbe a falipolcba, és egyből megragadott a nagyon egyedi formája. Amikor pedig sikerült megszereznem, nagyon boldog voltam. Postán érkezett és még aznap elkezdtem rendbehozni. Alaposan letisztogattam, majd a repedéseket és a régi szögek nyomait fatapasszal kijavítgattam, majd megcsiszoltam.

 

A festéshez szerintem elengedhetetlen a jól előkészített alap -persze lehetnek kivételek, amikor direkt az a cél, hogy rusztikus maradjon a felszín, de ez nem az az eset volt.
Light grey árnyalatú krétafestéket bontottam és egy részét a polcra kentem, két rétegben.

 

Koránt sem lett szürke, pontosan passzol ez az árnyalat a meglévő fehérre festett bútorainkhoz.

A kis akasztók és a szép ívű hullám a kedvenceim közé tartoznak.

Kapott két transzfermintát.

Itt-ott koptatást és egy kis csiszolást, majd áttetsző waxréteget, amitől finom tapintása és kicsit mélyebb tónusa lett a festéknek.

 

Két csavar a falba, és mehet a falra, hogy felkerüljenek rá a „kincseim”.
Köszönöm hogy benéztél hozzám, ha tetszenek az alkotásaim, látogass vissza máskor is, vagy olvasgasd egy-egy régebbi bejegyzésemet.
Rea

Csipkerfüzér papírból

/ Molnár Andrea

CSIPKEFÜZÉR

PAPÍRBÓL
Amikor még kislány voltam az iskolában és otthon is nagy divat volt színes papírcsíkokból készült több méter hosszú papírlánccal dekorálni karácsonykor. Jó régen volt már – na tessék most elárultam, hogy nem vagyok már olyan fiatalka 🙂 – és szerintem ez a dekoráció is feledésbe merült oly sok-sok jópofa dologgal együtt. Pedig milyen jó is volt vagdosni, ragasztgatni és versenyezni, hogy ki alkotta a hosszabb láncfüzért. 
Ezt a jó kis retró dekorációt elevenítem most fel, de mivel oly nagy divatja van a shabby és vintage stílusnak, így kicsit alakítottam rajta. 
Van nekem egy ilyen szépséges mintát kialakító szél lyukasztóm, és bevallom elég ritkán használom. De most bepótoltam az eddig elmaradt kallantyú-nyomkodásokat, mert főszerepet kapott.
Egy bármilyen fehér papírlapot – én A3 méretű kicsit vastagabb rajzkartont használtam – 3 cm széles csíkokra szabdaltam. Ez a szélesség függ a lyukasztó mintájának a szélességétől. Én egyszerűen megmértem a minta szélességét, megszoroztam kettővel, és hozzáadtam fél cm-t, hogy a két mintasor között legyen egy picit „szélesebb” rész is az összeragasztáshoz. Majd kezdődhetett a nyomkodás. Egyszerűen a mintafej széléhez igazítot- 
tam a papírcsíkot, és lenyomtam a kallantyút, majd a kallantyú felemelése után a papírt kihúztam addig, hogy mintalyukasztó talpán lévő mintaelemet fedje a már kilyukasztott darabka. És így ismételgettem, közben pedig figyeltem rá, hogy a talpon lévő vezetőhöz is igazodjon a papírcsík széle.
És hát a bölcsek mindig azt mondják, hogy ismétlés a tudás anyja, hát nem tudom ez itt mennyiben állt helyt, de az való igaz, hogy sokszor le kell nyomni azt a kart. 
Miután végig lyukasztottam az egyik szélét a papírcsíknak, így nézett ki:
Majd megfordítottam, és ismét a fej széléhez igazítottam a papírcsík keskenyebb végét, mert így lesz szép szimmetrikus a minta a két oldalon végig.
Sok-sok (sőt még annál is több) igazgatás és lyukasztás után lesz egy kis halom szemetünk, és jó pár csodaszép csipkés szélű papírcsíkunk.
A mennyiség csak a türelmünktől és a szabadidőnktől függ, és az a jó benne, hogy ha éppen abba is kell hagynunk, eltehetjük az egészet egy dobozba, majd máskor ismét foglalkozhatunk vele. Unalmas esős estékre tökéletes családi programkodás. 
A hosszú csíkokat kettévágtam, a végükről levágtam a nem csipkés kezdőrészt.
Egy ilyen kis papírcsík két végét szépen összeillesztettem, próbáltam figyelni a mintára is, egy csöppnyi ragasztóval összeragasztottam és a következő csíkot az első karikába fűzve ragasztottam össze.

Itt már ketten vannak. Ezután már csak tényleg összefűzni és ragasztgatni kell, hogy elég hosszú legyen az a lánc.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Rea

Kisinas

/ Molnár Andrea


Kisinas – nekem

Hónapok óta keresek valami alkalmatosságot a spárga gombolyagjaim számára, és találkoztam is tetszetős megoldásokkal, de nem vagyok hajlandó adni egy ilyenért több ezer forintot. Mert sajnos a legtöbbjét 2000-en felüli összegért láttam. 
Hát ötleteltem, hogyan is készíthetnék egy sajátot, de a lehető legolcsóbban, mert majd többet is szeretnék, ugyanis van vastagabb spárgám (igaz azt most úgy elkutyultam, hogy nem találom egy ideje), vékonyabb spárgám, papírspárgám több színben, szivárvány színű spárgám és még sorolhatnám. Szóval egy nem lesz elég belőle, az biztos!
A múlt héten bevásárlás során betértem egy pepco üzletbe, ahol rám vigyorgott egy esztergált végű papírtörölköző tartó, potom 430 forintért. Hát ha már találkoztunk, akkor meghívtam hozzánk.
Kérdezhetnéd, hogy miért nem hagytam így? Akkor több gombolyag fér el rá. Hát, mert csak 🙂 Talán azért is, mert így olyan kis nyilvánvaló, hogy mire is szánták, kicsit reantikosítottam. Na jó, jó – ez nem antik, de várd ki a végét. Ok?
Mivel a rúd csak snasszul be volt ragasztva – szerencsére nem túl jó minőségű ragasztóval az alapba – kis mozgatás után megadta magát és könnyedén szét tudtam operálni két darabra a tartót.
Majd előkerestem a kisfűrészt és iszonyat óvatosan elfűrészeltem, majd megcsiszoltam a vágási felületet.

A rúd aljába precízen egy lyukat fúrtam – ez nem volt túl egyszerű satu híján – de megoldottam. Készen álltak a kis átalakítás után az alkotóelemek az egyesítésre, hát összecsavaroztam a két darabot.
A precíz fúrásnak hála tökéletesen függőlegesen lett.

Két réteg festéket is kapott, az old white alatt shades árnyalat bújócskázik.

Amint megszáradt a második festékréteg is, kis koptatás következett a csiszolószivaccsal, majd áttetsző waxot dolgoztam el a felületen. A sötét waxot végül nem használtam. Majd talán egy újabb mintadarabon.

És íme ilyen lett. Nem régi és nem antik, de régies hatása van és nem utolsó sorban negyedannyiból hoztam ki, mintha készen vettem volna.
Most már csak egy feladat van, venni még legalább 2 darabot, amelyeknek ugyanilyen szép sorsot szánok. 
Ha kérdésed van, tedd fel bátran, új ötletekért, vagy csak akár csak úgy nézelődni is, keresd a facebook oldalamat. 
https://www.facebook.com/rea.reantik/
Reantik

Ginoszaurusz keksz

/ Molnár Andrea

DINOSZAURUSZ

KEKSZ  

az 
egyszerűen nagyszerű

Rajongok az egyszerű dolgokért, amelyekben azért van egy kis csavar. Így voltam ezzel a kekszkiszúróval is amikor megláttam. Kellett és pont. Most biztosan felszisszen pár olvasó, de igenis ez egy baromira egyszerű, ám nagyszerű ötlet! Azt nem mondtam, hogy nem melós. A lehető legtutibb kekszkiszúró amivel eddig dolgoztam: 6 darabos készlet, 3 kiszúró a hozzájuk tartozó 3 nyomómintával és természetesen 3 féle dinoszaurusszal. 
Kerestem egy finomnak tűnő csokis kekszreceptet, de mivel mindben volt valami amit nem akartam beletenni (pl. kukoricakeményítő vagy sok-sok cukor) így 2 receptet dolgoztam egybe, és most jegyzeteltem is közben, mert sajnos volt már olyan, hogy kreáltam egy új receptet, de nem írtam fel, hogy miből mennyi is került bele, később meg nem emlékeztem és nem tudtam produkálni újra azt a finomságot. A következőket követtem el: összekevertem 125g vajat, 2 evőkanál kókuszolajat, 2 cs. vaníliás cukrot, 1 cup porcukrot, 2 tojást és egy csipet sót. Amíg ezeket simára keverte a robotgép, 3 cup lisztet, fél cup holland kakaóport és fél kávéskanálnyi sütőport összekevertem, majd részletekben hozzáadtam a vajas keverékhez. Eleinte még a robotgéppel dolgoztam össze a tésztát, majd amikor már gyúrható volt, akkor kézzel folytattam. Kb. 20 percet pihentettem, és fél cm vastagra nyújtottam, majd kezdődhetett a főpróba. Nagyon szerettem ezekkel a formákkal dolgozni. 
Méretes darab kekszek – majdnem tenyérnyiek – 6 db-nál több nem is fért egyszerre a tepsibe. Nekem ebből a mennyiségből 22 dínóm lett.
160 fokon kb. 15 perc alatt megsültek, és olyan csoki-illat lett a lakásban, hogy legszívesebben nyersen megettem volna a tésztát.
A nyomóforma által hagyott mélyedésekbe csoki vagy cukormázat kell nyomni. Na ez a macerás része. Aki tudja, hogy milyen mézeskalácsot díszíteni, az képben van. Mert ez kb. azzal ér fel, de cserébe a végeredmény felülmúlhatatlan lesz!

Én cukormázzal dolgoztam – marcipán ízűvel. A masszát kis zacskóba tettem, amelynek a sarkán pici lyukat vágtam, így volt a legegyszerűbb a „csontozás”.

Triceratopsz

 Sztegoszaurusz

T-rex

És kész egy dinoszaurusz-csorda a nagyfiam névnapjára 🙂

Itt van az ősz

/ Molnár Andrea

 

ITT   VAN   AZ   ŐSZ,   ITT   VAN   ÚJRA

 

Néha-néha el kell pakolásznom a „vackaim” között, és a legutóbb amikor feltúrtam mindent mert kerestem valamit, akkor rácsodálkoztam ezekre a hungarocell tojásokra, mert nem is emlékeztem rá, hogy vannak ilyenek nekem. És ha már előkerültek, akkor nem pakoltam vissza, mert láttam a neten egy nagyon jópofa dolgot és ki is próbáltam.

 

Drótra tűztem a darabokat, majd lefestettem egy sötétebb barnás árnyalattal, azonban a szélesebb végét csupaszon hagytam, mert 1: nem pocsékolom a festéket, 2: az úgy is takarva lesz.

 

Miután megszáradt a sötétbarna, rákentem egy világosabb barnás árnyalatú festéket és azt is száradni hagytam.

 

Száradás után picit lekoptattam a festékből itt-ott, és sötét waxot kentem a felületre.

 

A tojásformák szélesebb végébe egy-egy ágdarabot ragasztottam. Miután jól eltűntettem valahová a maradék spárgagombolyagot – egyszerűen nem tudom hol lehet – mást kellett kitalálnom, hogy a makkocskák kis süvege miből legyen.
Nézegettem hozzá a csipkét, farkasfogat is, de egyik sem volt az igazi, azonban a próbán a kis pompomos zsinór jó választásnak bizonyult.

 

A zsinórt egyszerűen rátekertem és ráragasztottam a tojásformákra, a szár felőli oldara.
Nem, nem birkák lettek, pedig majdnem úgy néznek ki, ugye?

 

 

És hogy ne barikáknak nézzenek ki, hanem őszi termésnek, egy rongydarabbal óvatosan sötét waxot maszatoltam rá.
(De ez a módszer ezek szerint alkalmas lesz majd húsvétra is. )
Köszönöm, hogy velem tartottál!
Rea

 

A (majdnem) kesztyű

/ Molnár Andrea

 

A   (majdnem)  KESZTYŰ

Pár hónappal ezelőtt kaptam a nővéremtől két motring csodaszép szürke-fekete melírozott fonalat. Imádom ezeket a színeket, és a ruhatáramban is sokféle ruhadarab megtalálható ezeknek az árnyalataiban, így valami olyat szerettem volna belőle alkotni, amit sokmindenhez viselhetek. 
Sokáig nem tudtam dönteni, hogy mi is legyen az, de utána megszületett az ötlet: mivel van egy imádott régi fekete bogárhátú volkswagenem, amiben azért nem olyan tipp-topp a fűtés, sajnos a kezem sokszor fázik vezetés közben. De kesztyűben meg nem olyan jó vezetni, sőt telefont is csak egy kesztyűmben tudok használni (mert az okoskesztyű), így kézmelegítőt terveztem kötni a szépséges fonalból, amiből az ujjaim kilátszanak. Na, akkor ezzel a résszel meg is volnánk, következhetett a kivitelezés. Előbányásztam a legvékonyabb zoknikötőtűimet és készítettem egy próbát, amin lemérhettem, hogy a 10 szem hány cm. széles is lesz.
Megmértem a kezemet körben, kiszámoltam, hogy ahhoz a szélességhez hány szemmel kezdjem, és elkezdtem az alkotást. Én 2,5 mm-es tűvel kötöttem a zoknifonalat és az én kezemhez 52 szemmel kötöttem végig. Ezek a fajta fonalak elég vékonyak így nem ajánlatos nagy tűvel kötni, mert akkor nagyon laza lesz a kész munka. Persze ha valaki szorosan köt, akkor választhat vastagabb tűt is, ha pedig nagyon lazán, akkor vékonyabbat, így kiküszöbölhetőek ezek a dolgok. Mivel nem akartam rá hosszában varrást, inkább a zoknikötőtűket választottam a körkötőtű vagy a sima hosszú kötőtű helyett (azokkal nem lehet ilyen kis méretet szépen körbe kötni szerintem).
Mivel imádom, hogyha a karomon olyan lazán hosszan fel lehet húzni a kesztyűt, ezért jó hosszúra kötöttem.
A kezdéstől kb. 28 cm magasságban ketté vettem a szemeket – így létrehoztam egy nyílást a hüvelykujjamnak – és nem körben kötöttem 12 sort, hanem oda-vissza. Majd a 13. sortól ismét körkörösen haladtam tovább még kb 5 cm-t. Az utolsó 5 sort patentmintával (1 sima – 1 fordított) kötöttem, mert így nem kunkorodik majd vissza a széle a munkának, és nem is lesz laza, mert így rugalmasabb anyagot kaptam. Az alsó szélén, vagyis a kezdéskor csak simán kötöttem a sorokat, ott nem baj, ha kunkorodik, sőt még direkt jól is áll neki.

 

Ilyen lett felvéve, és úgy tűnik hamarosan hordhatom is.
 
Ha kedvet kaptál hozzá, és a te kezed is fázik, akkor bátran fogj hozzá! Nem kell hozzá nagy kötéstudomány .) 




Rea

Őszi dekor természetes anyagból

/ Molnár Andrea

Őszi dekoráció természetes anyagokból, csak egy kicsit másképp


A neten találtam a minap ezt a fotó, és megragadott az egyszerűsége. A kis fehér tökök nagyon tetszettek, de hiába néztem a zöldségeseknél, még csak hasonlót sem találtam.  
Mivel a gombákhoz szerettem volna még valami saját készítésűt, így kigondoltam, hogy próbálok hasonlót készíteni. Régebben már varrtam kerek tűpárnát, igaz az piros-fehér pepita volt, de a végeredmény kicsit tökforma lett, és próba szerencse nekiálltam az elsőnek. És amikor készen lett, nagy volt az öröm. Ha a gyerkőc nem aludt volna már, akkor talán hangosan ujjongok és ugrálok is örömömben, így csak csendben örülve még két tököcskét bütyköltem. Jó hamar készen van, és nem is kell hozzá sokat varrni, és szerintem bármilyen anyagból megvarrható. 

Most ugyan nem főzelék készül, de a hozzávalók:
– egy tetszőleges darabka anyag, ez attól függ, hogy mekkora tököt szeretnél varrni
– tű, cérna, erős spárga vagy valamilyen vastagabb fonal és hozzá ún. zsákvarrótű, 
– olló
– ragasztó 
– régi tökszár ha ez nincs egy darabka faág is remekül megteszi
– műszálas tömőanyag, vagy vatta

Első lépésként az anyagot kettéhajtva és összegombostűzve – hogy ne csússzon el egymástól – kiszabtam két kerek körlapot (én kb 10-12 cm átmérőjű tököket varrtam, a varrásráhagyást ne felejtsétek el, ez kb. fél cm, de ha becsúszik ez a baki, akkor legfeljebb kisebb lesz a tököcske 🙂
Akár kézzel, akár géppel, apró öltésekkel körbevarrtam, de hagytam kb. 3-4 cm nyílást a kifordításra és a tömésre. Itt most fontos, hogy szabályos kerek legyen, nem úgy mint a gombánál.

A varrás elkészült, majd óvatosan kifordítottam, és jó alaposan kitömtem.

A nyílást láthatatlan öltésekkel bevarrtam és közben ügyeltem arra, hogy tartsam a körívet.

Amikor ez megvolt, kijelöltem a középpontot, és egy jó hosszú spárgát befűztem a jó nagy tűbe,  középről kiindulva áttekertem a tök oldalát, majd újra ugyanabba a pontba öltöttem vissza. 

Következőleg ezzel szemközt megismételtem az öltést.
És az első kettő után még négyszer, egyenletesen elosztva, miközben próbáltam a spárgát megfelelően szorosra húzni, és minden oldalon egyformán megfeszíteni. Lehet több cikkre is osztani, ízlése válogatja. A végén elcsomóztam és a maradékot a tökön hagytam. Ebből lesznek majd a kunkori kacsok.

Tavaly előrelátóan levágtam a kidobásra ítélt dísztökök szárát, amit eltettem – és ami fontos, hogy most meg is találtam 🙂 – így abból lettek a tökszárak, amit ragasztópisztollyal rögzítettem a helyére. Ha nincs tökszár, akkor egy ágdarabka is megteszi, azzal is jól mutat! 

A kacsokkal volt a legnehezebb dolgom. Először evőpálcikára tekertem, majd hajlakkal próbáltam fixálni, de ez a rusztikus vastag spárga csak nem akarta az igazat. Az a kunkori, ami a fotón van, messze nem volt nekem elég jó. Így új módszerhez kellett folyamodnom.

És a bevált recept a következő: tök betekerve fóliába így biztosan nem lesz se foltos se ragacsos, majd a spárgákat átitattam decoupage lakkal, és feltekertem őket egyenként egy kis darabka ágra, és hagytam megszáradni. (türelmetlen is voltam ám, meg kíváncsi is a végeredményre, így hajszárítóval rásegítettem a száradásra).
Ilyen kis kunkorik lettek,és jó erősen tartanak a lakknak hála.

Blogcica addig amíg én a kacsokkal maceráltam, egy egészen érdekes alvási pózt fedezett fel magának a kanapé oldalán. Úgy feküdt, mint a szavannabéli nagymacska rokonok, a fán elnyúlva, „lógalába” lustán. Itt látszódnak a csini csíkjai is.
A végeredmény a tökéletesen kunkori kacsokkal, tálalóba rendezve a gyerkőccel gyűjtött vadgesztenyékkel, gombákkal, és a csöppnyi élénk színfoltot adó csipkebogyókkal együtt. 
Minden a természet ajándéka, mivel a tökök is lenvászonból és gyapjúból készültek, akárcsak a gombák.
Ugye nem kell hozzá nagy varrótudomány, de még igazából varrógép sem, mert nagyon keveset kell hozzá varrni, és a végeredmény egy csinos dundi tök, vagy akár több is, mert tényleg nem tart sokáig az elkészítése.
Bátran kezdj hozzá!
Rea

Hydrangea Macrophylla

/ Molnár Andrea

HIDRANGEA MACROPHILLA

   avagy   

A KERTI HORTENZIA

Ez a koszorú egy hatalmas sikerélmény most a számomra, mert eddig sosem sikerült megszárítanom a hortenziákat. Pedig már régóta imádom, és 1-2 éve próbálkozom is vele. (Még Japánban is sikerült virágzásra bírnom a kertben lévő elhanyagolt hatalmas méretű hortenziabokrot.)  És itt van, pont olyan mint amilyennek lennie kell, papírosan finom tapintású, nem törik és valami csodaszíne lett. 
Előszedtem egy koszorúalapot, a ragcsipisztolyt, egy tekercs vékonyka drótot és kezdődhetett a melónak nem mondható élvezetes alkotás. 

A szirmok varázslatos színátmenetei teljesen lenyűgöztek.

Egy művészeti segéd – vagy inkább vezető? – nem árt az ilyen projektekhez. Lagalábbis blogcica így gondolja 🙂

A hortenziát apróbb darabkákra vagdostam – ez igazából adja magát, hogy hol, mert eleve kis csokrocskák alkotnak egy-egy ilyen virágzatot. Ezeknek a szárát vékony dróttal összefogtam, így tömörebb lett egy-egy kis csokrocska, ami azért is fontos, mert 1: jobban lehet vele dolgozni, 2: szebb lesz a végeredmény.
Az alapos előkészítés tehát nem ártott itt  sem, a szép végeredmény érdekében.

Ragasztgatás közben egyre jobban beleszerettem, mert a valóságban még szebb lett, mint amilyennek elképzeltem.

És hát íme:

Mivel blogcica teljesen kinullázta azt a szép halványpasztell szalagot, amit eredetileg kiválasztottam, így menet közben változott is az elképzelésem. Készült rá egy natúr-fehér pamutszalag, ami kapott egy kis egyediséget.
(talán Miyu már látta azt amit én csak később tudtam meg, hogy ez a szalag sokkal jobban áll ennek a műnek)
A masni nem csak díszként szolgál, hanem a büszke alkotót is jegyzi, és funkciója is van ám,

azzal lehet a kívánt helyre tenni.

A többi koszorú között is jól mutat. Évszakok jönnek-mennek, de ezek a kerek, virággal tömött szépségek jó darabig díszítik majd a lakást.
Köszönöm, hogy olvastad a bejegyzést!
Rea

Zsámoly

/ Molnár Andrea

ZSÁMOLY 

 

reantik

Megnyerő formájú, cuki gömbölydedség – vagyis szerelem első látásra – volt nekem ez a kis sámli. No azért nem ezzel a rojtos szörnyedményrózsaszín huzattal. De tudtam ám, hogy mit szeretnék vele babrálni, így jöhetett. És azt hittem, hogy piszok könnyű dolgom lesz vele.

Hát csalódnom kellett, mert a szétbontás után szembesültem a valósággal, a szivacs valami gusztustalan sárgásbarnára színeződött, és foszlott, az alap pedig szinte papírból volt. Így jár az aki fotó alapján vásárol – 4 lábat.  Merthogy csak azok voltak használhatóak az egészből. De nem baj, cserébe legalább jó olcsó volt.

Még korábban – nem kis melóval – szétbontottam pár csodaszép állapotban lévő – koszos, koszos, de kimosható – régi csíkos zsákot, és tisztítás után az egyik csak arra várt, hogy végre a kis-sámlimra kerülhessen. 
(csak halkan megjegyzem, Miyu végig a zsákok alá bújva asszisztált nekem)

Egy keveset várnia kellett, mire asztalossal kivágattam az alapot, és ha már úgyis új kellett belőle, akkor az eredetinél nagyobb is lett egyúttal. És hát jól jön a régi ismeretség, mert csak úgy nem vagdosnak ám akárkinek ilyen szépen tömőanyagot. 
A párom segített a lábakat felfúrni, négy jókora csavarral rögzíteni, majd lefestettem – Lignocolor shades árnyalattal – a lábakat és az alapot is, ez jól passzol a kiválasztott bordós-barnás csíkos, alaposan kitisztított csodaszép szövésű zsákvászonhoz, nem utolsó sorban pedig a többi bútorunkhoz is. Rögzítettem a két részt egymáshoz, majd körbeszivacsoztam, vetexet is használtam, így jó rugalmas is lett, de egyúttal puha is. Olyan igazi sámlis.
Még korábban körberajzoltam az alapot egy újságpapírra, ami a huzat szabásmintájához volt nagy segítség, és kezdődhetett az a rész, amit az egészben a legjobban imádtam. Minta választás, transzferálás, és varrás.

Munka közben: itt jól látszik az ovális alaphoz remekül passzoló hasonló alakú minta, és a körbefutó merevítés, amelyen szintén csík fut végig.

Az oldalát is felvarrtam, majd aprócska kárpitosszegekkel akkurátusan rögzítettem az alaphoz a huzatot, és bevallom nekem már így is nagyon tetszett,

de befejezésként azért kapott egy szép – a  zsák anyagából varrott – zsinórdíszt, amit a szögek vonalában rögzítettem körben a sámlira.
Kicsi, duci és főként párom használta, mert a balesete után sajnos nehézkes volt neki ülve enni, de így fel tudta tenni rá a lábát. 

Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél belefogni egy ilyen kis bútordarab felújításába, ne habozz. Szeretettel és egy kis fantáziával csakis jót lehet velük tenni.
Rea