Blogcica és a kerti világ

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: “A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A “madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

Lakberendező cica

Lakberendező cica


az új “családtag” elég eleven. Ezért, hogy megvédjem valamennyire a függönyt, a kanapét és az egyéb berendezési tárgyainkat a szűnni nem akaró felfedezési vágyát követő aprócska szőrgombóctól, kapott egy szinte minden igényt kielégítő cicabútort. Lucával ilyen téren nem voltak tapasztalataink, mivel sosem volt az függönyre mászós típus, de Miyu bizony lépten-nyomon feszegeti a határait ilyen téren (is).
A méretes doboz láttán nem igazán rémült meg, sőt a szalag levágása után, szinte azonnal új zsákmányának tekintette.

A darabok kipakolása után mindent aprólékosan körbeszaglászott, és leltárba vett.
Segített nekem az összeszerelési útmutató értelmezésében is.
Mint egy kis ellenőr minden mozzanatnál ott volt, segédkezett és figyelt, hogy jól csinálom-e? Majd pedig meózott.

Közben elvonult egy kis tízóraira, elvégre szusszanni a nagy munkák közben sem árt egy hangyányit.
Az utolsó csavarral percekig játszott miután sikerült neki kivarázsolnia a zacskóból. Ide-oda gurgatta, és amikor már azt hittem, hogy elveszítette az érdeklődést iránta, amint a kezembe vettem, rávetette magát. 
Az új berendezési tárgy a helyére került, ahonnan a kis doromboló bajuszkirálynő szemmel tarthat majd mindent, de egyben megfelelően nyugis is. Cicatartás terén szintén tapasztalt barátnőm tanácsait is figyelembe véve, egész jó kis összeállítást sikerült találni.
 És íme a boldog kis tulajdonos. 
Időközben egy kis változtatást eszközöltem a bútoron, megcseréltem a két kerek alvós helyet, mert a puha párnázott részt jobban kedveli – van ízlése – de az aprócska termetéhez túl magasan volt. Így már tökéletes. 
Csak azt nem tudom, hogy akkor miért az ölemben alszik már megint, a bejegyzés írása alatt végig 🙂 Valószínűleg a simogatás miatt.
rea