Ibolyaszezon

/ Molnár Andrea

naná, hogy fehérben

Már tavaly tavasszal – amikor még kulcsunk sem volt a házhoz, de néha felmérés és szakikkal egyeztetés során idelátogattunk – kiderült, hogy a kertben rengeteg ibolya nyílik. Ez idén sem volt másképpen. A kert rendbehozatala elkezdődött, és azt hiszem a rossz helyen lévő ibolyatöveknek mindenképpen új helyet kell keresnem, mert igazán finom és extra különlegességeket lehet belőle készíteni, pl. ibolyaszirupot, kandírozott ibolyát.

Mint virágkötőnek mi sem természetesebb, hogy ki kellett próbálnom koszorút is kötni a temérdek kis virágból. Készült belőle pár napja egy hagyományos liláskék verzió – dugig pakolva illatos kis virággal – ezúttal pedig a reggeli blogcica levegőztetés során egy nagy csokor fehér virágú ibolyát szedtem, még mielőtt teljesen elnyílnak.

Alapnak a mogyoróbokorról levágott vízhajtásból készítettem egy kb 12 cm átmérőjű karikát, a virágokat egy-két levéllel együtt pár szálas kis csokrokban kötöttem. Ehhez ajánlatos inkább cérnát használni, mivel a vékonyka, lágy szárakat a drót könnyedén elvághatja, ha pedig a virág feje letörik, oda az egész addigi munkánk. A kis bokrétákat egy hosszabb cérnával elkezdtem felerősíteni az alapra, igyekeztem egyenletesen elosztani rajta a virágot, hogy arányos maradjon. Legvégül egy spárgamasnit kapott, mert a durva puritánságával remekül kiegészíti, kiemeli a virágszirmok fodrosságát, lágyságát.

   

A virágok mennyiségétől és az ízlésünktől függ, hogy hány szálas kis csokrokat kötünk és azokat milyen sűrűn erősítjük fel az alapra. Ha elkészült, akkor pedig gyönyörködhetünk benne. Igaz, hogy az ilyen jellegű alkotások nem hosszú életűek – hiszen vázában is 1 max 2 napig dekoratív, de hát semmi sem tart örökké. (Vízzel néha óvatosan megpermetezve egyébként tovább mutatós.) Én úgy vagyok vele, hogy inkább értékelem az adott pillanatot, az abban rejlő szépséget és jót – még ha az oly illékony is, az emlék és az érzés amit kiváltott belőlem az sokkal fontosabb. Ezért sem szeretem a művirágokat igazán ilyesmire használni, számomra nincs meg a varázsa, a törékenysége, a finomsága és az illatos kis lénye.

Hogy Ti is láthassátok, megörökítettem a kis koszorúmat:

      

   

Ezzel a módszerrel sokféle mezei és kerti virágból köthető bármekkora méretű koszorú.

Látod? Az elkészítéséhez pedig nincs szükség semmi extra hozzávalóra, bátran fogj hozzá és készítsd el a saját koszorúdat!

 

Mindenkinek egészséget kívánok!

Blogcica és a kerti világ

/ Molnár Andrea

Nem mondhatnánk, hogy beszari macskánk van, vagyis csak kicsit és néha az.

Ugye tartja a mondás, hogy: „A kutya a gazdához, a macska a házhoz hű.” No kérem, esetünkben ez fel sem merült. Igaz, hogy amikor a bútorok átcuccolása után a macsek végre kiszabadult az egész napos fürdőszobai fogságból – ahová amúgy önszántából biztosan nem ment volna – szó szerint kergetnem kellett az üres albérletben, hogy megfogjam. De még ez sem volt elég, mind a négy lábbal támasztott, hogy Őt biza be nem teszem az általa mélységesen utált macskahordozóba. (Persze mindig csak belemenni utál, azután már jó ott benn is neki.) Szóval így szálltunk be a kocsiba, és jöttünk haza mi ketten.

A pasik már itt voltak a rumli kellős közepén. A fiunknak bőven elég egy wifi, utána köszöni szépen jól elvan, de a cicus érkezésére ő is kíváncsi volt, aki eleinte ki sem akart bújni abból az utálatos műanyag dobozból. Amikor végre kimerészkedett, egészen a kanapé alatti – általa legvédettebbnek gondolt – helyet vette birtokba, és biztosan valami Őt ne is csesztessük gondolatokkal kukucskált ki olykor a dobozok, zsákok közül hol itt, hol ott. Aztán győzött a kíváncsiság, szinte másnapra megvoltak a rumliban a kedvelt szundihelyek, és láthatóan nagyon jól érezte magát, sokat kedveskedik azóta is. Szeret itt lakni.

Szilveszter délutánján pedig megejtettük az első kinti sétát is. A hám és a póráz nem a kedvence, de 5 évig lakott egy második emeleti lakásban, és bevallom, féltenénk még csak úgy szabadon. Azóta virnyogó óbégatással nagylegénykedik a szomszédból a kertünkbe tévedő macskákkal – már amikor nem éppen az aktuális szunyát kell éppen véghez vinnie, és észreveszi őket.

A „madármozi” a fő kedvenc, szinte minden ablakba be tud telepedni, így majdnem körbenézheti a kertet/utcát és élvezettel nyekereg a kis szárnyasoknak. Az átfestett, készen vásárolt kis madáretetőt is miatta tettem a teraszajtó előtti hatalmas mogyoróbokorra.

Szóval köszöni szépen ő (is) jól érzi itt magát.

Csipkebogyópiros és egy kis fekete

/ Molnár Andrea

A zöldséges felé egy jó kis csipkebogyóbokros rész mellett vezet az út, és már többször elterveztem, hogy alkalomadtán megállok és zsákmányolok magamnak egy jó nagy marék csipkebogyót. Nem kellett mettszőolló sem – a levelek amúgy is eléggé elsárgultak, elszáradtak már a bokrokon, meg most kifejezetten csak a bogyókra voltam vevő, és ma volt a napja, hogy engedélyeztem magamnak 5 perc bogival félreállást és csipegetést-válogatást a bokrok mellett. Sajnos a meleg ezeknek a szép piros bogyeszoknak sem tett jót, idő előtt beértek, és már nagyon sok rossz/csúnya közül kell kiszelektálni a szebb példányokat. De szerencsére nem egy kosárnyit akartam szedni. Tényleg elég egy jó maréknyi is, hogy ilyen kis cuki dekorációt készítsünk, szinte egy fillér nélkül.

Szóval, szükség lesz csipkebogyóra, egy erősebb jó tartású drótra, és kb 10 percre – ja, meg egy darabka szalagra, spárgára vagy csipkére, kinek mi tetszik.

    

A bogyók szárát rövidre csipkedtem, majd szépen sorban elkezdtem felfűzni a drótra. A drót két  végén kb. 2-2 cm-t üresen hagytam, ezeket összetekertem, és kialakítottam egy kis karikát a fellógatáshoz, de ez el is hagyható, csak mivel én egy széles régi antik bársonyszalagot szándékoztam használni hozzá, ezért így csináltam, de simán becsúsztatható a szalag/spárga a bogyók közé is.

    

Tényleg pikk-pakk megvan, és üde színfolt lehet bárhol a lakásban, ráadásul készíthető kisebb-nagyobb méretben is, és a jókor gyűjtött csipkebogyó szépen is szárad meg.

Jó kis móka a csipkebogyó begyűjtése és a kis koszorú elkészítése is, kirándulásokon, sétákon a gyerkőcökkel is megoldható. Jó szórakozást!

 

„Horgász”-zsákmány

/ Molnár Andrea

Halak dekorációként

Még tavaly szereztem be Orsitól egy szett fa halacskát,  és mert már jócskán benne voltunk a nyárban, és időm sem volt rájuk akkor, alaposan eltettem őket, hogy na majd jövőre. Közben meg is feledkeztem róluk, de nemrég a kezembe kerültek, és ha már nyár van, akkor bizony a kis csupaszokat kezelésbe vettem.

     

Az asztalos fűrésze nyomán keletkezett éleket alaposan megfarigcsáltam, megreszeltem, és a felületet is jól megpüföltem ezzel-ezzal, hogy minél viharvertebbeknek nézzenek ki. Amikor ezzel készen voltam, befestettem egy réteg milk árnyalatú festékkel, majd száradás után csak úgy szabad kézzel farmer színű kék festékkel csíkokat festettem rájuk úgy „deréktájon”. Amikor már szárazak voltak, csiszoltam és koptattam itt-ott a festésen. Befejezésként áttetsző, azután pedig taupe színű waxot kentem rájuk. Ez utóbbitól olyan uszadékfa hatású lett az egész, főleg attól, hogy a sötét waxot hagytam szépen besimulni az átalam okozott mélyedésekbe, résekbe is.

  

Végezetül mindegyikbe fúrtam egy-egy kis lyukat, ezekbe vastagabb spárgát ragasztottam, aminek segítségével aztán összekötöttem a szettet -így bárhová felakaszthatóak.

A legkisebb pedig kapott egyet a cuki kis textilbőr reantik bilétámból is.

 

Lady Lavender

/ Molnár Andrea

vagyis az én levendulahölgyikém

 

Pár hete Pannonhalmára készülve készítettem ezt a sikkes levendula hölgyet, egyszerű hozzávalókból, amit igazából mással is lehet helyettesíteni. Mivel pedig erősen levendulaszezon van, megosztom veletek az elkészítésének a menetét, hátha valaki kedvet kap hozzá.

    

A csipkés napernyőhöz kerestem egy megfelelő méretű – ez kb 10 cm átmérőjű volt – kerek csipketerítőt. 8 db fogpiszkálót és egy kampósra hajlított vastagabb drótot lefestettem levendula színű krétafestékkel, és amint megszáradtak, méretre vágva felragasztottam a terítő megfelelő részeire a fogpiszkálókat, majd elrendezve a merevítőket, kialakítottam a napernyő csúcsát, és alaposan áttekertem lila cérnával, majd kötöttem rá egy masnit. Egy aprócska csokrot is készítettem, aprócska masnival.

  

A testéhez csokorba szedtem a levendulát, amelynek a közepébe egy saslikpálcikát erősítettem, és jó szorosan áttekertem spárgával. Kiszabtam a ruhát egy foltos, szakadt régi terítő szép részéből, majd a nyakrészen rákötöttem, hátul pedig összeragasztottam a ruhácskát. A nyakrészhez erősítettem a papírspárgára csomózott fagyöngyöket, ez lett a karja és a keze. Majd a sasikpálcát rövidebbre vágtam és ráragasztottam a fejének szánt papírmasé golyót, de előtte még levágtam a ruhája túllógó felelsleges nyakrészét. Egy picurka kalapot – ezt oázisban találtam – levendula színre festettem, majd ráragasztottam a buksijára, gyűrt szalagot erősítettem rá, amit a nyakába kötve masniztam.

    

    

Ha tetszett készítsd el, ha kérdésed lenne, keress bátran!

 

Egy kis papírmunka

/ Molnár Andrea

Mini lampion egyszerűen

Karácsonyra szántam ezt a fajta papírdekorációt, de akkor már annyi minden volt, hogy fotózás nélkül bekerült egy dobozba az elkezdett munka. A húsvéti dekor előpakolásakor viszont megtaláltam és befejeztem. Mivel többen kérdeztétek hogyan készült, ezért blogcicával – őt az ilyesmiből ki se lehetne hagyni – nekiálltunk még 1x vagdosni. (Én sizzix-el vágtam ki a formákat, de ollóval is remekül működik a dolog, csak pontosan kell kivágni a 10 db formát, ami akár tojásforma is lehet, a közelgő ünnep apropójaként.)

  

Segítséggel azért sokkal-sokkal könnyebb volt.

  

  

Először az élek mentén ragasztottam össze a kettéhajtott, formára vágott lapokat, majd kapott a közepére egy spárgát – lehet vékony szalagot is beleragasztani, nekem ehhez a régies újságpapírszerű csomagolópapírhoz a spárga illett. Miután alaposan megszáradt, a kis „füzetet’ lapozgattam és minden páratlant középtájon, minden párosat pedig a szélén ragasztottam össze. Miután ez megvolt, és meg is száradt, széthajtottam és az első, és utolsó lapokat is rögzítettem egymáshoz. Készen is lehet vásásrolni méhsejt papírt, amiből csak a formát kell kivágni, úgy megúszható a ragasztgatás, de ez így sokkal egyedibb és tényleg jópofa. Ugye?

Ha tetszett, készíts te is és mutasd meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy gyűjtemény aprócska 5. darabja

/ Molnár Andrea

Mini kalitka s.k.

Több drótból készült jópofa kis dekorációt láttam már a neten, és rég ki szerettem volna próbálni, így beszereztem egy tekercs feketés színű picit vastagabb drótot, mint amit általában használni szoktam. Egy mini kalitka volt az óhajom, valami igazán olyasmi ami olyan reantikos, kicsit bohém és cuki.

 

A karácsonyi cuccok dobozba rejtésekor kerültek ismét a kezembe azok a fakorongok, amiket sajnos nem tudok semmire sem használni, mert amire eredetileg szántam volna ahhoz sajnos a legtöbbje ferdén  levágva került hozzám, ráadásul a várakozásommal ellentétben a faháncs is lepotyogott szinte mindről – de mivel még pénzt is adtam érte, és hát idővel majd csak jó lesz valamire, eltettem őket. Most közülük egy kevésbé kajla darab épp megfelelt a célnak. A páromtól elkértem a kézzel hajtható cigányfúróját, amivel a találomra bejelölt helyeken aprócska lyukakat rittyentettem.

Levágtam a drótból a megfelelő méretű darabokat, amelyeknek a végeit két-két egymással szemközti lyukba ragasztottam. Egy picurka ágdarabból mini madárülőt eszkábáltam, amit a „kalitka” tetejéhez drótoztam. Készítettem két kis abroncsot is, amelyek a függőleges drótokhoz lettek ragasztva. A kalitka tetejére egy díszes gyöngykupakot rögzítettem, a madárhintára pedig beragasztottam a már napokkal korábban meggyurmázott, alaposan kiszárított aprócska madarat. Végül egy gyűrött selyemmasni került még rá, és készen is lett.