A (majdnem) kesztyű

2016-10-05 / Molnár Andrea

A (majdnem) KESZTYŰ

Pár hónappal ezelőtt kaptam a nővéremtől két motring csodaszép szürke-fekete melírozott fonalat. Imádom ezeket a színeket, és a ruhatáramban is sokféle ruhadarab megtalálható ezeknek az árnyalataiban, így valami olyat szerettem volna belőle alkotni, amit sokmindenhez viselhetek.

Sokáig nem tudtam dönteni, hogy mi is legyen az, de utána megszületett az ötlet: mivel van egy imádott régi fekete bogárhátú volkswagenem, amiben azért nem olyan tipp-topp a fűtés, sajnos a kezem sokszor fázik vezetés közben. De kesztyűben meg nem olyan jó vezetni, sőt telefont is csak egy kesztyűmben tudok használni (mert az okoskesztyű), így kézmelegítőt terveztem kötni a szépséges fonalból, amiből az ujjaim kilátszanak. Na, akkor ezzel a résszel meg is volnánk, következhetett a kivitelezés. Előbányásztam a legvékonyabb zoknikötőtűimet és készítettem egy próbát, amin lemérhettem, hogy a 10 szem hány cm. széles is lesz.

Megmértem a kezemet körben, kiszámoltam, hogy ahhoz a szélességhez hány szemmel kezdjem, és elkezdtem az alkotást. Én 2,5 mm-es tűvel kötöttem a zoknifonalat és az én kezemhez 52 szemmel kötöttem végig. Ezek a fajta fonalak elég vékonyak így nem ajánlatos nagy tűvel kötni, mert akkor nagyon laza lesz a kész munka. Persze ha valaki szorosan köt, akkor választhat vastagabb tűt is, ha pedig nagyon lazán, akkor vékonyabbat, így kiküszöbölhetőek ezek a dolgok. Mivel nem akartam rá hosszában varrást, inkább a zoknikötőtűket választottam a körkötőtű vagy a sima hosszú kötőtű helyett (azokkal nem lehet ilyen kis méretet szépen körbe kötni szerintem).

Mivel imádom, hogyha a karomon olyan lazán hosszan fel lehet húzni a kesztyűt, ezért jó hosszúra kötöttem.

A kezdéstől kb. 28 cm magasságban ketté vettem a szemeket – így létrehoztam egy nyílást a hüvelykujjamnak – és nem körben kötöttem 12 sort, hanem oda-vissza. Majd a 13. sortól ismét körkörösen haladtam tovább még kb 5 cm-t. Az utolsó 5 sort patentmintával (1 sima – 1 fordított) kötöttem, mert így nem kunkorodik majd vissza a széle a munkának, és nem is lesz laza, mert így rugalmasabb anyagot kaptam. Az alsó szélén, vagyis a kezdéskor csak simán kötöttem a sorokat, ott nem baj, ha kunkorodik, sőt még direkt jól is áll neki.

Ilyen lett felvéve, és úgy tűnik hamarosan hordhatom is.

Ha kedvet kaptál hozzá, és a te kezed is fázik, akkor bátran fogj hozzá! Nem kell hozzá nagy kötéstudomány .)

Rea

Őszi dekor természetes anyagból

2016-09-21 / Molnár Andrea

Őszi dekoráció természetes anyagokból, csak egy kicsit másképp

A neten találtam a minap ezt a fotó, és megragadott az egyszerűsége. A kis fehér tökök nagyon tetszettek, de hiába néztem a zöldségeseknél, még csak hasonlót sem találtam.

Mivel a gombákhoz szerettem volna még valami saját készítésűt, így kigondoltam, hogy próbálok hasonlót készíteni. Régebben már varrtam kerek tűpárnát, igaz az piros-fehér pepita volt, de a végeredmény kicsit tökforma lett, és próba szerencse nekiálltam az elsőnek. És amikor készen lett, nagy volt az öröm. Ha a gyerkőc nem aludt volna már, akkor talán hangosan ujjongok és ugrálok is örömömben, így csak csendben örülve még két tököcskét bütyköltem. Jó hamar készen van, és nem is kell hozzá sokat varrni, és szerintem bármilyen anyagból megvarrható.

Most ugyan nem főzelék készül, de a hozzávalók:

– egy tetszőleges darabka anyag, ez attól függ, hogy mekkora tököt szeretnél varrni

– tű, cérna, erős spárga vagy valamilyen vastagabb fonal és hozzá ún. zsákvarrótű,

– olló

– ragasztó

– régi tökszár ha ez nincs egy darabka faág is remekül megteszi

– műszálas tömőanyag, vagy vatta

Első lépésként az anyagot kettéhajtva és összegombostűzve – hogy ne csússzon el egymástól – kiszabtam két kerek körlapot (én kb 10-12 cm átmérőjű tököket varrtam, a varrásráhagyást ne felejtsétek el, ez kb. fél cm, de ha becsúszik ez a baki, akkor legfeljebb kisebb lesz a tököcske 🙂

Akár kézzel, akár géppel, apró öltésekkel körbevarrtam, de hagytam kb. 3-4 cm nyílást a kifordításra és a tömésre. Itt most fontos, hogy szabályos kerek legyen, nem úgy mint a gombánál.

A varrás elkészült, majd óvatosan kifordítottam, és jó alaposan kitömtem.

A nyílást láthatatlan öltésekkel bevarrtam és közben ügyeltem arra, hogy tartsam a körívet.

Amikor ez megvolt, kijelöltem a középpontot, és egy jó hosszú spárgát befűztem a jó nagy tűbe, középről kiindulva áttekertem a tök oldalát, majd újra ugyanabba a pontba öltöttem vissza.

Következőleg ezzel szemközt megismételtem az öltést.

És az első kettő után még négyszer, egyenletesen elosztva, miközben próbáltam a spárgát megfelelően szorosra húzni, és minden oldalon egyformán megfeszíteni. Lehet több cikkre is osztani, ízlése válogatja. A végén elcsomóztam és a maradékot a tökön hagytam. Ebből lesznek majd a kunkori kacsok.

Tavaly előrelátóan levágtam a kidobásra ítélt dísztökök szárát, amit eltettem – és ami fontos, hogy most meg is találtam 🙂 – így abból lettek a tökszárak, amit ragasztópisztollyal rögzítettem a helyére. Ha nincs tökszár, akkor egy ágdarabka is megteszi, azzal is jól mutat!

A kacsokkal volt a legnehezebb dolgom. Először evőpálcikára tekertem, majd hajlakkal próbáltam fixálni, de ez a rusztikus vastag spárga csak nem akarta az igazat. Az a kunkori, ami a fotón van, messze nem volt nekem elég jó. Így új módszerhez kellett folyamodnom.

És a bevált recept a következő: tök betekerve fóliába így biztosan nem lesz se foltos se ragacsos, majd a spárgákat átitattam decoupage lakkal, és feltekertem őket egyenként egy kis darabka ágra, és hagytam megszáradni. (türelmetlen is voltam ám, meg kíváncsi is a végeredményre, így hajszárítóval rásegítettem a száradásra).

Ilyen kis kunkorik lettek,és jó erősen tartanak a lakknak hála.

Blogcica addig amíg én a kacsokkal maceráltam, egy egészen érdekes alvási pózt fedezett fel magának a kanapé oldalán. Úgy feküdt, mint a szavannabéli nagymacska rokonok, a fán elnyúlva, „lógalába” lustán. Itt látszódnak a csini csíkjai is.

A végeredmény a tökéletesen kunkori kacsokkal, tálalóba rendezve a gyerkőccel gyűjtött vadgesztenyékkel, gombákkal, és a csöppnyi élénk színfoltot adó csipkebogyókkal együtt.

Minden a természet ajándéka, mivel a tökök is lenvászonból és gyapjúból készültek, akárcsak a gombák.

Ugye nem kell hozzá nagy varrótudomány, de még igazából varrógép sem, mert nagyon keveset kell hozzá varrni, és a végeredmény egy csinos dundi tök, vagy akár több is, mert tényleg nem tart sokáig az elkészítése.

Bátran kezdj hozzá!

Rea

Hydrangea Macrophylla

2016-09-16 / Molnár Andrea

HIDRANGEA MACROPHILLA

avagy

A KERTI HORTENZIA

Ez a koszorú egy hatalmas sikerélmény most a számomra, mert eddig sosem sikerült megszárítanom a hortenziákat. Pedig már régóta imádom, és 1-2 éve próbálkozom is vele. (Még Japánban is sikerült virágzásra bírnom a kertben lévő elhanyagolt hatalmas méretű hortenziabokrot.) És itt van, pont olyan mint amilyennek lennie kell, papírosan finom tapintású, nem törik és valami csodaszíne lett.

Előszedtem egy koszorúalapot, a ragcsipisztolyt, egy tekercs vékonyka drótot és kezdődhetett a melónak nem mondható élvezetes alkotás.

A szirmok varázslatos színátmenetei teljesen lenyűgöztek.

Egy művészeti segéd – vagy inkább vezető? – nem árt az ilyen projektekhez. Lagalábbis blogcica így gondolja 🙂

A hortenziát apróbb darabkákra vagdostam – ez igazából adja magát, hogy hol, mert eleve kis csokrocskák alkotnak egy-egy ilyen virágzatot. Ezeknek a szárát vékony dróttal összefogtam, így tömörebb lett egy-egy kis csokrocska, ami azért is fontos, mert 1: jobban lehet vele dolgozni, 2: szebb lesz a végeredmény.

Az alapos előkészítés tehát nem ártott itt sem, a szép végeredmény érdekében.

Ragasztgatás közben egyre jobban beleszerettem, mert a valóságban még szebb lett, mint amilyennek elképzeltem.

És hát íme:

Mivel blogcica teljesen kinullázta azt a szép halványpasztell szalagot, amit eredetileg kiválasztottam, így menet közben változott is az elképzelésem. Készült rá egy natúr-fehér pamutszalag, ami kapott egy kis egyediséget.

(talán Miyu már látta azt amit én csak később tudtam meg, hogy ez a szalag sokkal jobban áll ennek a műnek)

A masni nem csak díszként szolgál, hanem a büszke alkotót is jegyzi, és funkciója is van ám,

azzal lehet a kívánt helyre tenni.

A többi koszorú között is jól mutat. Évszakok jönnek-mennek, de ezek a kerek, virággal tömött szépségek jó darabig díszítik majd a lakást.

Köszönöm, hogy olvastad a bejegyzést!

Rea

Zsámoly

2016-09-14 / Molnár Andrea

ZSÁMOLY

reantik

Megnyerő formájú, cuki gömbölydedség – vagyis szerelem első látásra – volt nekem ez a kis sámli. No azért nem ezzel a rojtos szörnyedményrózsaszín huzattal. De tudtam ám, hogy mit szeretnék vele babrálni, így jöhetett. És azt hittem, hogy piszok könnyű dolgom lesz vele.

Hát csalódnom kellett, mert a szétbontás után szembesültem a valósággal, a szivacs valami gusztustalan sárgásbarnára színeződött, és foszlott, az alap pedig szinte papírból volt. Így jár az aki fotó alapján vásárol – 4 lábat. Merthogy csak azok voltak használhatóak az egészből. De nem baj, cserébe legalább jó olcsó volt.

Még korábban – nem kis melóval – szétbontottam pár csodaszép állapotban lévő – koszos, koszos, de kimosható – régi csíkos zsákot, és tisztítás után az egyik csak arra várt, hogy végre a kis-sámlimra kerülhessen.

(csak halkan megjegyzem, Miyu végig a zsákok alá bújva asszisztált nekem)

Egy keveset várnia kellett, mire asztalossal kivágattam az alapot, és ha már úgyis új kellett belőle, akkor az eredetinél nagyobb is lett egyúttal. És hát jól jön a régi ismeretség, mert csak úgy nem vagdosnak ám akárkinek ilyen szépen tömőanyagot.

A párom segített a lábakat felfúrni, négy jókora csavarral rögzíteni, majd lefestettem – Lignocolor shades árnyalattal – a lábakat és az alapot is, ez jól passzol a kiválasztott bordós-barnás csíkos, alaposan kitisztított csodaszép szövésű zsákvászonhoz, nem utolsó sorban pedig a többi bútorunkhoz is. Rögzítettem a két részt egymáshoz, majd körbeszivacsoztam, vetexet is használtam, így jó rugalmas is lett, de egyúttal puha is. Olyan igazi sámlis.

Még korábban körberajzoltam az alapot egy újságpapírra, ami a huzat szabásmintájához volt nagy segítség, és kezdődhetett az a rész, amit az egészben a legjobban imádtam. Minta választás, transzferálás, és varrás.

Munka közben: itt jól látszik az ovális alaphoz remekül passzoló hasonló alakú minta, és a körbefutó merevítés, amelyen szintén csík fut végig.

Az oldalát is felvarrtam, majd aprócska kárpitosszegekkel akkurátusan rögzítettem az alaphoz a huzatot, és bevallom nekem már így is nagyon tetszett,

de befejezésként azért kapott egy szép – a zsák anyagából varrott – zsinórdíszt, amit a szögek vonalában rögzítettem körben a sámlira.

Kicsi, duci és főként párom használta, mert a balesete után sajnos nehézkes volt neki ülve enni, de így fel tudta tenni rá a lábát.

Ha bármi kérdésed van, vagy szeretnél belefogni egy ilyen kis bútordarab felújításába, ne habozz. Szeretettel és egy kis fantáziával csakis jót lehet velük tenni.

Rea

Gombák és nem bolondok

2016-09-122017-02-11 / Molnár Andrea

GOMBÁK – DE NEM BOLONDOK 🙂

Szerettem volna valami saját készítésű őszi dekorációt a lakásba, de tökből mindig igazit faragunk Domossal, ráadásul a minap a zöldségesnél tök olcsón sikerült beszerezni 3 szépséges fehéres-zöldes kis dísztökpéldányt, így valami egészen máson törtem a kobakomat. Akkor ötlött fel bennem, hogy előszedem a maradék darabka anyagokat és hátha kapok valami ihletet. Jó kis halom összegyűlt a mindenféléből, és először valami rusztikus virágfélében gondolkodtam, de aztán a színek adták magukat, és az a maradék kis rojtos anyag, amiből nyár elején az egyik saját főzésű dzsem kupakjának a ruhája készült. Akkor már tudtam, hogy gombát, vagyis gombákat fogok „termeszteni”.

Kb. tenyérnyi egyáltalán nem szabályos kört vágtam ki kétféle anyagból. Ez tetszés szerinti lehet, én maradék kézzel szövött lenvásznat és egy jó vastag régi liszteszsák darabját használtam fel. A zsák jó kis rusztikus a kalap tetejéhez.

Géppel összevarrtam, kb fél cm-re a szélétől, hagytam egy nyílást, ahol kitömhettem. majd a nyílást befogva apró pelenkaöltésekkel körbevarrtam a szélén.

Semmit nem fordítgattam, nem törekedtem arra, hogy szabályos legyen és makulátlan, mert a gombák kalapját sem körzővel és vonalzóval szerkeszti a természet, ugye?

Ilyen kis hullámos, esetlenül aranyos párnácska lett belőle.

A gomba tönkje a már említett eredetileg rojtos darabkából készült, a rojtok imitálják majd a spóratartó lemezkéket. Oldalt összevarrtam, de közben rákerült a logó is.

Az alsó részt keskenyen visszahajtottam, és apró pelenkaöltésekkel felvarrtam a „hengeres” tönk végére egy kis kerek filc lapocskát.

Amikor ez megvolt, szórtam bele kb. a feléig rizst (nem szerettem volna ha valami színes magocska átlátszik, ezért a fehér rizs tökéletes ehhez, és elég nehéz is), majd tömtem bele tömőanyagot is. Ez azért is jó, mert így a rizs nem potyogott ki varrás közben.

Kicsit ferdén, nem pont a közepére – de ez egyébként ízlés kérdése is – felvarrtam a gomba tönkjét, a rojtokat pedig egy-egy kis öltéssel odavarrtam a kalap széléhez.

A rojtok végét visszahajtva is odavarrtam,

majd egy darabka cérnacsipke-szalagból, kissé fodrosan gallért is öltögettem rá.

Egy másik variációnál egy nem túl szép cakkos szélű drappos horgoltcsipkés-hímzett terítő darabkáit használtam fel. A kerek csipke lett a kalap teteje, a hímzett szélből pedig a gallér készült. És máris tetszik az addig csúnyácska anyag, igaz más formában.

Csipkekalapos, tehát ő biztosan kiscsaj 🙂

Aprócska csomók, foltok egy másik fejfedőn.

A spóratartókat hímzőfonallal imitáltam, és itt jól látszik a fodros rakott gallér is.

Egy kosárnyi bolondozás. És azt hiszem, sőt biztos vagyok benne, hogy nem állok meg ennél a három darabnál. Sok-sok ötletem és anyagom vár még felhasználásra, és varrás közben jöttek a legjobbak.

Ne féljen senki elkezdeni, nem kell hozzá nagy varrótudomány, sem őrülten jó kézügyesség, mert ezek a kis cukiságok szerintem akkor a legigazibbak, ha kicsit bumfordiak, rusztikusak és itt-ott tökéletlenek.

Jó öltögetést kívánok!

reantik

Őszibarackdzsem

2016-09-07 / Molnár Andrea

ŐSZIBARACK DZSEM

VIRÁGOKKAL

reantik módra

A nyár folyamán engem is elkapott a befőzőláz, és sok-sok gyümölcsöt vetettem alá eme kínzópróbának. A végeredmény pedig nemcsak finom, hanem egészséges is lett, mert nem vittem ám túlzásba a cukorhasználatot, így a párom is előszeretettel falatozik belőle olykor-olykor, ami külön nagy öröm a számomra.

A falatozásoknak hála, pár üveggel kevesebb maradt a polcon, így azokat még néhány őszi gyümölcsből pótolom, és ha már ősz, akkor mindjárt őszibarack.

Ezt a lapos fajtát kifejezetten imádom mert finom édes és lédús, igaz sokan japánbaracknak nevezik, de elárulom, hogy az alatt a majd két év alatt amíg Japánban éltünk, egy darab ilyennel sem találkoztam. A név azonban itt most mindegy is, mert csakis az íz számít.

Először alaposan megfürdettem őket, mert a héjukat is fel szerettem volna használni.

Majd szépen megszárogattam őket. Ez a szép piros héj fogja adni nekem a dzsem rózsaszínes színét.

Feldaraboltam, majd megszórtam az egészet azzal a maradék 4 evőkanálnyi steviás befőzőcukorral, ami még nyár elejéről maradt.

Az illata már akkor nyálcsorgató voltak, amikor levet eresztett.

nem volt szándékomban agyonfőzni, így bevetettem a botmixert is egy-két körre.

Még a darabolás közben eldöntöttem, hogy kétféle ízesítésűt készítek, így szedtem át belőle egy kisebb adagot egy másik edénybe, ennek a sorsáról pár sorral lentebb olvashatsz.

A maradékba 3 teáskanálnyi rózsaaromát csurgattam, kóstolás közben derült ki, hogy bizony kell egy negyedik is, mert nekem így lett tökéletes. Enyhén rózsaaromás és illatos finomság, amely azért mégis elsődlegesen őszibarack ízű maradt.

Szórtam bele igazi szárított rózsaszirmokat is, csak a látvány kedvéért 🙂 és picit még rotyogtattam, majd üvegekbe mertem.

A kiszedett kisebb mennyiséghez levendulát szórtam, mert nem csak a sárgabaracknak áll ám jól ez a finom aroma. Mellesleg a halványrózsaszín dzsemhez piszok jól passzolnak a lila pöttyöcskék. Ezt is főztem még egy pici ideig, majd átkanalaztam a neki szánt öblös üvegbe.

5 percnyi tornaóra „dzseméknél”, majd irány a száraz-dunszt.

Mivel minden eddigi finomságom kapott az üvegre csinos dekorációt, nem szerettem volna, hogy ezek kimaradjanak a sorból. Így nekik is készült egyedi biléta – nem mintha nem ismerném fel, hogy mit is tettem az üvegekbe.

Maradt egy fél üvegnyi a rózsás verzióból, ami a mai késői reggelimhez nagyon jól jött.

Az illata és az íze is fenomenális lett.

Még Miyu cica is kíváncsiskodott, szaglászta ezerrel, bár nem kóstolta meg.

Ilyen kis csinik lettek az üvegek, mindketten 🙂

A levendulás változat is finom lett, bár abból nem maradt, csak tegnap a lábasban egy kevéske, de azért sikerült lemeózni.

Duci üvegben a duci őszibarackok és a pici lilás levendula-pöszmöszök.

Ha valaki olyan kisérletező kedvű mint én, akkor bátran kipróbálhatja ám bármelyik ízesítéssel, szerintem nem fog csalódni. Bár ugye ízlések és pofonok, de ezek is tényleg fincsik lettek.

Rea

Donut délután

2016-09-02 / Molnár Andrea

DONUT DÉLUTÁN

Hozzávalók:

2 tojás
3/4 csésze porcukor
2 csésze liszt
1 rúd vanília
fél csomag sütőpor
1 csipet só
3/4 csésze tej vagy tejszín
2 evőkanál kókuszolaj

Először a tojásokat, a porcukrot, a tejet, a vaníliarúd magjait, a sót és kókuszolajat kevertem simára, majd apránként adagolva hozzákevertem a lisztet és a sütőport. Donut formába adagoltam a masszát – ezt legkönnyebben, legegyszerűbben és legmaszatmentesebben habzsák vagy egy erős zacskó segítségével lehet – majd 160 fokos sütőben kb. 20-25 percig sütöttem.

Ilyen szép halványbarnák lettek, akkor kivettem őket és még melegen eltávolítottam a sütőformából és egy rácsra pakoltam.

Majd a nagyfiammal kidekoráltuk cukormázzal – mi a készen kapható marcipán ízűt választottuk – és a piros ételszínezőt is bevetettük. Domos megkapta a felét amit úgy díszített ahogy kedve tartotta, én pedig a többit csinosítottam.

Pár hete vettem ezt a bádogbögrét – szeretek belőle kávét inni – ma pedig véletlenül bukkantam rá a hozzá passzoló kiskannára, ráadásul akciósan.

Cuki cseresznyedekoros.

És muszáj volt beleharapnom … nagyon fincsi lett.

Az egyik dobozom

2016-08-24 / Molnár Andrea

AZ EGYIK DOBOZOM

reantik

Egy Pest melletti településen kaptam ezt a dobozt egy bácsitól akinél csodaszép thonet székeket vásároltam. Nem festett túl szépen, milliméternyi vastag porréteg lepte, kopott, repedezett és koszos volt. Valamikor biztosan kincseket rejtett, és úgy gondoltam, hogy tökéletes lesz az én kincseimnek is.

Persze némi vele való foglalatoskodás után.

Belül sem túl szép már.

Az alján már látszódott egy kevéske sufnituning nyoma.

Letisztítottam, csiszoltam, fatapaszoztam a réseket, ismét csiszoltam, és festettem, majd mintát varázsoltam rá és waxoltam.

Az oldalak belső részére szép mintájú szürke-fekete árnyalatú papírt ragasztottam és próbáltam a tetején lévő mintával összhangban választani.

A dobozka „feneke” belül csak festett maradt, szeretem így.

Amikor az antik waxréteget maszíroztam bele a krétafestékbe, akkor döntöttem el, hogy a papírt is „régiesítem” kicsit. Arra is került egy leheletnyi waxréteg, de csak finoman. Alul már foltos-antik hatású, felül még az eredeti papírbélés.

A régi rézvereteket, díszeket, zárat óvatosan szereltem ki, hogy majd ismét fel tudjam használni.
A zsanérok viszont új csavarokat kaptak, mert szöggel voltak felrögzítve. (ugye-ugye a sufnituning nyomok)

Ilyen volt eredetileg a zár dekorcímere a doboz oldalán.

Miután pedig óvatosan, nagyon finom csiszolóvászonnal átdörzsöltem, ilyen szép antikos lett.

A megtisztított zsanérok és a zár is mehettek vissza megszokott helyükre.

Én pedig beköltöztettem a „vackaimat”, amelyek nekem kincsek.

Az első beköltözők az ékszer alkatrészeim voltak, a minta eredetileg hozzájuk lett választva, de őket már felhasználtam, és aprócska dobozokba rejtve várják, hogy hová kerülnek majd.

Ha egy ilyen régi dobozra teszel szert, ne válj meg tőle, sok-sok évet várt, hogy az új tulajdonoshoz kerüljön, rengeteg elmesélhetetlen emléket rejthet a története, jó lenne csak egy pici részletet tudni ezekből.

reantik

Doboz egy kivitelben

2016-08-21 / Molnár Andrea

DOBOZ EGYEDI KIVITELBEN

reantik

Van pár ilyen sima natúr – amolyan snassz csomagolópapír-barna – egyszerű dobozom. Egy kósza ötlettől vezérelve pedig ki szerettem volna próbálni valamit: mégpedig keresztszemes mintát gondoltam hímezni a tetejére. A kivitelezés elkezdése sajnos nem ment olyan hipp-hopp.

Először a kiszemelt mintát rögzítettem a dobozra a festők által is használt maszkolószalaggal, mert az nyomtalanul eltávolítható még a papírról is, és nekiálltam egy vastag tűvel lyukasztgatni. Hát nem ment túl gyorsan és túl biztosan sem, így keresni kellett a művelethez egy cipész-árnak nevezett kéziszerszámot. Na itt volt a bibi, mert 3 kiskereskedésben is csak néztek rám, hogy az meg mi, nekik olyan nincs. Persze az egyik nagy barkácsáruházban egy idősebb eladó tudta mit szeretnék, így az elfekvő két darab egyikére lecsaptam, a párom pedig megfelelően hegyesre reszelte, hogy használni is tudjam.

Végre kezdődhetett a lyukacskák kijelölése, de azért nem árt ám óvatosan és megközelítőleg egyforma mélyen átszúrni a kartondoboz tetejébe a nekünk tetsző mintát, mert csak akkor lesz szép egyenletes a hímzés.

Miután minden metszésvonalat – ahová majd a keresztszemes minta öltései kerülni fognak – egy aprócska lyuk jelölt, készen is volt ez a rész.

A minta levétele után így nézett ki a kilyuggatott doboz.

Kiválogattam a nekem tetsző színárnyalatokat – ezúttal egy korábbi keresztszemes hímzett kép fel nem használt fonalainak nagy részét hímeztem fel- és kezdődhetett az öltögetés.

A rózsához kicsit rozsdás és narancsos-barnás árnyalatokat használtam, és a levelekhez pedig ezúttal nekem a szürke és sötét méregzöld passzolt.

Nyaralás alatt is öltögettem néha, mert bár a minta nem volt túl nagy, de a doboztetőre hímezgetés eléggé próbára tette az ujjaimat – nem is volt olyan egyszerű mint ahogyan azt gondoltam – túl sokat nem akartam egyszerre, mert a tű az első alkalommal vízhólyagot alkotott az ujjamra.

(Ha nagyobbak a lyukak, akkor talán könnyebb lett volna a tűt a cérnával átvezetni egyik oldalról a másikra, de nem szerettem volna, ha a lyukak túlságosan látszódnak, ezért inkább kicsit beosztottam a hímeznivalót, így az ujjaim sem szenvedték meg.)

Itt már egészen a finisben voltam 🙂

Elkészült. És nagyon imádom, nagyon tetszik ahogy a natúr dobozhoz idomultak a színek és ahogy régies, kissé fakult hatása van az egésznek.

A minta szélén még így is láthatóak a lyukacskák, de ez az apróság nem nagyon zavar.

Kicsit olyan érzést sugároz nekem, mint amikor a rózsabokron maradnak a rózsák és jönnek az első fagyos, szeles és csapadékos őszi napok.

Régi festékfoltos kulcs, egy antik horgolt csipkekesztyű a hangulatot erősíti.

sok-sok xxxx

reantik

Egy régmúlt emlékei

2016-08-06 / Molnár Andrea

A régmúlt emlékei

Szépséges régi lakatok

Nem tudom pontosan mikor kezdődött, de nagyon nekem nagyon tetszenek a régi, sőt olykor vaskos és nehéz kulcsok, és persze minél rozsdásabb annál jobb!

Most ugyan nem (csak) kulcsokat hoztam, hanem a hozzájuk való lakatokból válogattam, és persze nem a manapság gyártott hiper-szuper-modern változatokból, hanem azokból, amelyeket anno egy-egy iparos, kovács vagy fémműves tervezett és valósított meg több órai precíz munkával.

Gyönyörűek, ugye?