Hogyan választottunk beltéri ajtót?

Mi naívak, még a bontások közben is azt hittük, hogy a beltéri ajtók cseréjét megúszhatjuk. Mivel a házban csodaszép régi ajtók voltak, ráadásként értékmentés, meg régi mesterek munkája, csodaszép fa felületek is lebegtem a szemem előtt. Azonban azt nem is sejtettük, hogy több éven át nem törődtek egy csőtöréssel a házban (mint úgy általában szinte semminek a megóvásával sem), így sajnos az ajtókereteket lehetetlen lett volna felhasználni. A többféle festékréteg alatt korhadtak, büdösek voltak 😞 Ráadásul nem utólag beépíthető tokosak, hanem azok a fajták, amelyeket falazás közben állítanak be a mesterek. Ó, sajnos én azzal tökéletesen tisztában vagyok, hogy egy ügyes, elhivatott asztalos biztosan meg tudta volna oldani, hogy használni tudjuk őket, de a sok kudarc után ilyen téren már nem bízok meg senkiben. Eleinte még reménykedtem is abban a fiatal brigádban akik az ablakokba új, hőszigetelt üveget tettek, azonban innentől a feladat meghaladta a képességeiket, mert ugyan mókoltak valamit a bejárati ajtónk külső dupla szárnyával, de az csak nem lett az igazi. Hiába volt az elején az igérgetés, a jóindulat, sajnos csalódást okoztak, mert még amit megcsináltak, azt sem mindenhol lelkiismeretesen. (Sajnos így valószínűleg kidobott idő és pénz volt az amit az ajtóval dolgoztam és amit nekik kifizettünk, mert idén a fő projektek közé bekerült a bejárati ajtó véglegesítése is. Amennyire csak lehet, szeretnénk ha maradnának az eredeti régi részek.) Persze hibázni mindenki szokott, bizony még én is, csak azt nehéz elfogadni, ha utána megendedi magának a dühös vagdalkózást a “szaki”, ahelyett, hogy lelkiismeretesen megpróbálja kijavítani. Összességében azt hiszem azért az ablakainkból kihoztuk velük együtt a maximumot, és ha a külső szigetelés a nyár folyamán elkészül, miután végre az ablaktokokat is lefesthetem, nagyon szépek is lesznek. Persze nem újak, de ez esetben nem is ez volt a cél, sőt 😉

De most eredetileg itt az ajtókról akartam írni. Több hete keresgélem az igazit, ami sajnos a vírus miatt is húzódott el ennyire, meg hát anyagi okai is voltak. Tuti, hogy biztosan többen is legyintenek, hogy mit vacakolunk annyit, ottazobimegtársai oszt vegyünk. Hát bizony nem ilyen egyszerű a helyzetünk.

A falvastagságaink nem szabványosak. A nagyfiunk szobájának ugyebár új bejárata lett, amit egy hajdani külső főfalba bontva alakítottunk ki, és ott bizony a falvastagság 44 cm lett a vakolással együtt. Nomármost, ez többszöröse egy normál, utólag beépített szabvány tokos ajtóhoz való falvastagságnak. Ráadásul a mi 320 cm-es belmagasságunk esetében iszonyatosan esetlenül mutatnának a 210-es ajtók. És akkor ott van még az a probléma is, hogy az alagsorban 220 és 230 a helyiségek belmagassága. Oda meg végképp nem nézne ki jól a majdnem a plafonnál végződő ajtó. Arról meg ne is beszéljünk, hogy bizony külsőre azért egyforma megjelenés sem ártana azért annak a 4 beltéri ajtónak.

Szóval: el kellett engednem a régi ajtajainkat, el kellett engednem az sk. festékleszedett, waxolt ajtószárnyakat esetlegesen új tokokkal. És bizony elbizonytalanodtam a toldásmentes fa ajtóban is, mert egyik asztalos ezt mondta, a másik azt. Volt aki szerint ma nem lehet olyan minőségű faanyagot kapni, amit jó szívvel ajánlana, volt aki azt mondta, hogy á, semmi baj nem lesz, ha vetemedik, vagy reped, akkor javítják. Na így igazodj el! A hossztoldott ajtó és ablakfelületekkel nyár vége óta barátkozom, de csak nem akarunk jóban lenni. Így amint megfelelő lesz az idő az ablakfestegetéshez, bizony a belső oldalait is le fogom festeni a tavaly beszerelt új nyílászáróknak, mert nem tetszik a fogazott toldás.

Amikor a fejemben összeáll egy kép a “végső” enteriőrről, és bizony ott szép waxolt felületű, antik faajtók foglalják el  helyet, akkor nem olyan felemelő dolog ezen változtatni. Még gondolatban sem 🙁  Így több órányi netes böngészés következett. Hátha összejön az a hátha 😉 (makacs vagyok, na)

Összesen 22 cégtől kértem ajánlatot, olyanoktól akiknek a honlapján szimpatikusak voltak a beltéri ajtók stílusban is. A közeliekhez személyesen is elmentem megnézni a bemutatótermi darabokat. Ezek közül 8-tól kaptam valamiféle választ/árajánlatot. Ekkor már több verzióban is gondolkodtunk: fa toldásmentes, fa hossztoldott festve, és becsúszott a képbe a keretes mdf is festve. Némelyik árajánlatot látva, a döbbenettől levegőt is nehéz volt vennünk. Volt olyan cég, amelyik a 4 db ajtóra 2.890.000,-es árajánlatot adott. És ez még az elején volt. Atyaég! gondoltam, mi a fene lett itt az építőiparral? Ez még viccnek is sokk volt! (Ha milliárdos lennék, sem költenék ennyit 4 ajtóra, mert konkrétan nem ér annyit!) Aztán lett még egy kétmillió közeli ajánlatunk. Hát mit ne mondjak, nekik sem mi vagyunk a célközönség!

Azért a maradék 6 ajánlatból 2 cég nem vállalta a 44 cm-es ajtótokot, vagy pedig nem olyan formában ahogy mi szeretnénk. A maradék négy ajánlat pedig közel egy árszinten mozgott. És itt kellett döntenünk arról, hogy akkor mi is tetszene. Még mindig nyitva hagytuk magunknak a választás lehetőségét két külső kinézet között, de kiválasztottuk a céget ahol megtaláltuk azt a kazettás betét kivitelezést ami az ElnökÚrnak és nekem is nagyon tetszik, így várhatóan július elejére meg is érkeznek az ajtajaink. El sem hiszitek, hogy ez mekkora “haladás” a számunkra, fél évnyi ajtónélküliség után! A megmaradt szép régi ajtajainkat azért felhasználtuk/felhasználjuk ilyen-olyan formában. Pl. biztosan lesz egy cuki virágkötő- és ültetőasztalkám a kertben.

És akkor következzen néhány fotó amelyek inspiráltak:

AL6  Introducing Columbus, Georgia-based designer, Chenault James. Specializing in high end residential projects since 2009, her approach to des... 

Eikenhouten binnendeur in een landelijk interieur. Afgewerkt met moderne, zwarte klink en scharnieren. #deur #eik #landelijk  Best Professional UK Interior: Thatched Cottage Kitchen by Fawn Interiors - Remodelista  Creative DIY Furniture Repurpose Ideas

Ha kíváncsi vagy hogyan formálódik a belső tér, miként fog változni a házunk külső kinézete, és hogyan gyúrok egybe többféle stílusjegyet régiből és újbúl, egy  kivételesen egyedi enteriőrben, akkor kövesd a reantikot. facebook -on és az instagram – on

Nagy ölelés:

Rea

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .