LOVE – de egy kicsit másképp
Mindenféle ünnepet és alkalmat szeretek amikor egy kicsit is van arra hivatalosan is lehetőségem, hogy dekoráljak vagy apró meglepiket készítsek. A valentin nap régebben nálam is a pirosról szólt, de újabban már azt is szeretem a saját stílusomban dekorálni.
Idén, két nekem tetsző dolgot párosítottam – ha már egyszer ez a szerelmesek napja, talán nem fognak összeveszni – amelyek kifejezetten jól mutatnak együtt. Mindkettőt szeretem külön-külön is, együtt pedig nagyon! A rózsakoszorúm az egyik kedvenc alkotásom, és tudom, hogy ti is szeretitek. A vaskos fából készült betűkért sem újkeletű a rajongásom. Enikő munkáit a facebook-on ismertem meg, és egyszer valahogy kiderült, hogy ő bizony tud ilyen szuper betűket is faragni. Nem kellett kétszer mondania, rögtön megkapta a rendelést a megfelelő karakterekre. A natúran hagyott felületre egy leheletnyi fehér színű waxot dörzsöltem csak, a színén egy árnyalatnyit halványított.
A végeredményt pedig nagyon szeretem, és végre megvalósíthattam azt az ötletet, amit már tavaly kigondoltam. Így mutatnak együtt az eni.co által készített betűk és a reantik rózsakoszorú.
A háttérnek használt régi ónémet szekrényajtó szerintem a végleges megoldás marad, már csak azt kell kiötlenem, hogyan tehetem fel rá úgy a betűket, hogy egyúttal fixen tartson, de változtatható is legyen ha más terveim lesznek vele.
Ha kíváncsi vagy az új ötleteimre és az elsők között szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a hírlevélre.