Az ükanyámé is lehett volna ?

Rozoga volt és szakadt, de amikor megláttam, tudtam, hogy kell nekem ez az ónémet szék! A korát sajnos nem tudom, de annyit igen, hogy az ónémet bútorok az 1800-as évek második felétől kezdtek elterjedni, és annyi bizonyos, hogy több mint 100 éves. Mindent – na jó azért vannak határok – megadtam volna érte, hogy az enyém legyen, annyira szép volt még abban az állapotában is. De nem volt erre szükség, és potom 2.300,- Ft-ért az enyém lett. Hurráááá! És tudtam, hogy még szebb lesz ha végre a kezeim közé kerül. Postán érkezett, nejlonzsákban, pókhálósan és porosan – hiteles volt az állapota és régi, látszott hogy nem vigyáztak rá már az utóbbi évtizedekben, pedig sokkal szebb is lehetne. Na de végre elkezdhetem. Elsőként a szakadt nádazástól szabadítottam meg, majd lecsavaroztam az ülőlapot és alaposan megtakarítottam.

Amikor eddig eljutottam, az ülőlapot alapos renoválásnak vetettem alá, mert az újranádazás szempontjából rém fontos lyukak itt-ott sajnos egybefüggő rést alkottak, és így nem vihettem a nádazós szakihoz. Először óvatosan fúrtam, csavaroztam – néha a pasijaim segítségével – majd itt-ott ragasztottam és a repedéseket fatapasszal eltűntettem, míg végül lefesthettem. És ezen a ponton egy kis utazásra vittem, mert pár napot az újranádazás miatt egy szakember műhelyében töltött.

Addig bőven volt időm a vázat alaposan rendbehozni és más projektekre is. A mozgó részeket – mint pl. a háttámla esztergált babáit – ragasztottam, majd a réseket óvatosan fatapaszoltam. A Lignocolor light grey árnyalatú krétafestékével festettem le, visszacsiszolással koptattam a festékrétegből, hogy még jobban érvényesüljön a minta, majd az egészet átkentem áttetsző wax-al, és megérdemelt még egy alapos puha rongyos bedörzsölést is.

 Miután az ülőlapot elhoztam a szakitól, picit megrémültem, mert nem ugyanazt a technikát alkalmazta a nádazásnál, amivel eredetileg volt fonva, a széleknél az aprócska fapöckök szépen ott sorakoztak, és nem volt esztétikus egyáltalán. Mérges voltam, és nem kicsit. A megoldáson törtem a fejem és csakhamar ki is találtam, hogy mit fogok tenni. (Később majd láthatjátok is.) Elsőként lefestettem fehérre a friss nádazást, mert nem tetszett ezzel a natúr színnel, majd száradás után a székem fonatának a lyukaihoz terveztem egy mintát. Kiválasztottam hozzá a megfelelő gyapjú fonalakat, és elkezdtem kihímezni az ülést.

 A cél érdekében mindent, és nagyon örültem, ahogyan a minta kezdett életre kelni. Amikor a hímzés résszel végeztem, a kiválasztott bézses-szürkés-fáradtrózsaszín színű keskeny bársonyszalagot felerősítettem a pöckök eltakarása miatt. Jó ötlet volt ezt használni, mert nem csakhogy eltakarta a nem túl szép részt, de egyúttal szép keretet is adott a kézimunkának. Így már méltán felkerülhetett az addigra csodaszép és stabil vázra, és hát ugye nem kell részleteznem, hogy miért is imádom olyan nagyon 🙂 A varróasztalkám méltó párja lett.

Ha tetszett a bejegyzés kukkants be néha az oldalra, de ha nem szeretnél lemaradni a friss és aktuális reantik hírekről, akkor feliratkozhatsz a hírlevélre is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!