Azért is lesz csigalépcső!
A házkeresés során egyik fontos szempont volt, hogy az új otthonunkban legyen egy kis műhelyem, az ElnökÚrnak pedig egy dolgozó-edzős szobácskája, ahol otthon is tud dolgozni, súlyzózni. Egy stílusos kis műhelyre vágytam csak, ahol átláthatóan tudom tárolni az alapanyagaimat, ahol akár a napközbeni többszöri összepakolás nélkül is alkothatok, ahol a fotózáshoz nem kell fél óráig előkészülnöm a lámpák, állványok elő- és elpakolászásával. Aki kreatívkodik, az biztosan megérti ezeket.
A ház első bejárásakor derült ki, hogy bizony van egy pince a lakótér alatt, amolyan szuterén jellegű, csak hát a tömérdek lomtól, ami az udvarra és a ház tövére volt pakolva, nem is láttszódott, hogy bizony elég jó méretű ablakokkal kialakított alagsor lapul a mélyben. Méretre is pont megfelelt, egyetlen hibája volt: csak az udvarról lehetett bejárni, márpedig amikor otthon dolgozom, tervezek vagy alkotok, akkor szeretem összekötni a kellemeset a hasznossal, és pl. felkészíteni egy finom levest a tűzhelyre rotyogni, ami szépen megfő, mialatt én alkothatok, de akkor folyamatosan zárni-nyitni kellett volna minimum két ajtót, keringeni a ház körül, esőben és hóban is, Miyura is figyelni, nehogy bezárjam akármelyik szintre, és még sorolhatnám. Így meg kellett találni a módot rá, hogy lehessen egy belső lépcsőnk a zökkenőmentesebb közlekedés miatt.
Az alagsorban lévő poroszsüveg födém az áttörésre alkalmatlan, mivel pont az a lényege ennek a kialakításnak, hogy az egymásra pakolt téglák ékelik egymást, így marad meg a stabilitása, ráadásul eszméletlenül dekoratív menyezetet eredményez. Az egyetlen bontható rész a monolitfödémes előtér, aminél viszont nehézséget jelentett, hogy a lakótér főfalai bizony valamilyen oknál fogva (ez főként az időközbeni átépítéseknek köszönhető) nem egészen követik az alagsor majd 50 cm-es mészkő falait. A statikusunk szerint túl szűk az előtér egy kényelmes lépcsőhöz, de valamit valamiért alapon bevállaltuk. Nem túl kicsi, de nem is túl nagy. Kicsit ugyan módosítanunk kellett a térkapcsolatokon, és a hálószobánk falát egy jó méterrel bentebb építjük majd újjá, hogy maradjon elég hely a kanapés pihegőnek is a lakókonyhában.

.


A végeredményre mi is nagyon kíváncsiak vagyunk. Jelenleg a régi hajópadló egy darabja fedi a lyukat, mert fő a biztonság. A végső választásunk pedig itt látható, saját magam fogom festeni ugyanarra a színre, amely az enteriőrben több helyen és szinten is visszakacsint majd – mert fő az összhang és a tudatos tervezés. Izgi nagyon …
