világmérető projekt – földgömb

/ Molnár Andrea

 

VILÁGMÉRETŰ 


– akarom mondani –

 

 VIRÁGMÉRETŰ PROJEKT

 

Már jó ideje dédelgettem azt az ötletet a kivitelezendők között, amelyhez az ihletet ez a kép adta.

 

Kellett hozzá egy nem túl nagy de azért nem is kicsi méretű földgömb, ráadásul olyan aminek nem volt a tengelyhez rögzített fokbeosztása, mert az a ráragasztott virágok miatt akadályozta volna a forgást. Na és az sem volt elhanyagolható szempont, hogy olcsó legyen és ne sajnáljam esetleg „tönkretenni”. A netes adok-veszek oldalon találtam rá a megfelelő példányra, amely még a Szovjetuniós időkből való retro, de nem régiség.

 

Első lépésként szétszedtem, megtisztítottam és a földrészek körvonalát bekarcoltam. Ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy pontosan tudjam majd az átfestés után is, hogy mi hol található.

 

Alapként a Lignocolor Tabernas árnyalatát választottam, és a fa tartó alapot, valamint a földgömböt is átfestettem vele.
Az én nagyfiam szerint ez a sötét bolygó a Star Wars-ból, de nekem a megfelelő alap, és szerencsére a karcolások is jól láthatóak, ez volt az elgondolás is.

 

Majd következett két réteg old white, amelyet visszacsiszoltam itt-ott. A fém tartórészeket is szépen megcsiszolgattam, és a karcolások mentén halványan átrajzoltam a kontinensek körvonalát. (az ott Afrika)
Következhetett a színtelen és a sötét wax réteg!
Ilyen régies, kopott rusztikus felületet kaptam a használatuk után. Na eddig minden úgy haladt, ahogy elképzeltem, hurrááá!!!

 

A földrészek belsején kihagytam a waxot – nem pocsékoljuk, no és tapasztalatból tudom, hogy a waxolt felületre való ragasztás nem egyszerű feladat, még a ragasztópisztolynak sem!
Színek szerint kupacokba válogattam a jó előre elkészített papír hortenzia virágokat, és kezdődhetett egy újabb pepecselés. Kevertem több színt és több árnyalatot az egész munka során végig, és még a virágfejek méretét is variáltam.
Miután a kontinensek kivirágoztak, még nem volt túl sokatmondó a földgömböm, kellettek a részletek és hozzá az eszközök is.
Transzferálás helyett most a kézzel festés mellett döntöttem. Kerestem egy szép cirkalmas betűtipust, kinyomtattam a címszavakat és a vállfáknál használt technikával felvarázsoltam az elnevezéseket a golyóbisra, majd vékonyan megpróbáltam áthúzni a hosszúsági köröket és a főbb szélességi köröket is.

 

A kinyomtatott szöveg hátulján grafitceruzával átírtam a szöveget,
felrögzítettem a felületre, kicsit satíroztam a ceruza végével.
A grafit nyomot hagy, és lehetővé teszi, hogy szép egyenletes betűk legyenek majd a kész munkán.
Következhetett a vékony ecset és a fekete táblafestékes áthúzás. Nagyon kell ám figyelni, főleg ha ilyen kicsi és vékonyka vonalak vannak.

Alakul …

… de így azért sokkal jobb.

 

Egy szép olivzöld, keskeny szalagból vékonyka zöld drót segítségével leveleket is gyártottam, amelyeket elszórtan felrögzítettem a virágok mellé.

 

 

Számítógép segítségével még az íves szöveget sem túl bonyolult ám egyenletesen felfesteni.
Globe of the Hidrangea Macrophylla 
 
vagyis: kerti hortenzia földgömb 🙂

 

Na és akkor a mostani helyén az új alkotás.

Amerika

Afrika

Ausztrália és a kis szigetek (tudom-tudom több is van, de most ez ilyen lett, ok?)

Sok helyen még koptattam, kapartam is  a felületen, csak mert nekem úgy tetszett és jól áll neki.

Néhány részlet:

Rea

Virágtartó

/ Molnár Andrea


Virágtartó

Van egy szép sötétbarna hosszúkás kaspóm, amely fából készült és műbőrrel van bevonva. Sokáig nagyon szerettem, de mivel már régóta használom, a műbőr része kicsit megkopott, és nem volt túlságosan esztétikus már a látvány így egy ideje nem használom. Tegnap IKEA körúton voltam – árnyékolás megoldást keresünk az erkélyre – és beleszerettem egy (akarom mondani három) orchideába, főleg a színűkbe, így hazajöttek velem. Mivel szerintem ez is az a virág ami sokkal szebben mutat, ha sok van egymás mellett, ezért pont ebbe a kaspóba szándékoztam betenni őket. Csak hát nem nagyon győzött meg a látvány, így előkerült az ecset, a festék és a wax, no meg két egyforma minta amelyek az oldalaira kerültek.

Ez a krétafesték kifejezetten gyorsan szárad, főleg ebben a melegben.

Száradás után néhány helyen visszacsiszoltam a festéket egészen a barna alapig, felkerült a transzferált minta mindkét oldalra és jöhetett a két réteg wax. Első körben csak a színtelen, majd az antik wax került fel a festékre, amely kifejezetten jól passzol a rusztikus fa széleken előbukkanó fa alap sötét színéhez.
Így már beköltözhettek az orchideák, a levelek közé dugdostam pár marék szárított mohát, mert nem szeretem ha kilátszik a föld és a műanyag cserép. Tudom, hogy elvileg nem szabadna takarni, de hát ez van, nekem így kerek a világ 🙂 Különben sem 

A nagyfiam szerint zöld, szerintem sárgászöld – de mindenképpen friss és üde színfolt került a lakásba.
Rea

Balettcipő bekeretezve

/ Molnár Andrea

BALETT CIPŐ   „BEKERETEZVE”

Nem is tudom már miért és honnan ered a csodálat, csak azt tudom, hogy egy ideje valamiért lenyűgöznek a balett cipők, főleg a spicc balett cipők. 
Alapos utánajárás következett, mert szerettem volna egy párat, no de nem akármilyet ám, hanem természetesen olyat amelyet igazi balerina hordott. Újat bárki tud venni, de az már kompromisszum lett volna, és mivel a részemről ez nem volt elfogadható, hát kutattam és kerestem, telefonáltam és érdeklődtem, mert nem dobálják ám ki az ilyeneket könnyedén. A legtöbben elteszik emlékbe, mert egy-egy előadás vagy szerep kötődik hozzájuk.(Bevallom én sem szívesen válok meg a „vackaimtól”, tehát megértem őket.)
Kezdetnek ugye volt egy használt, de nem szakadt, szép „pointe” cipő, amelyet óvatosan megtisztítottam, és mivel szalag nem volt rajta, hát vennem kellett hozzá.  
No ez sem volt egyszerű művelet, konkrétan több napig tartott – mert az eredeti balett cipőhöz való szalagtól sokkal szélesebbet szeretettem volna, ugyanis tudtam, hogy egy hatalmas masnit fogok majd kötni belőle, az pedig keskeny szalagból nem lenne mutatós. No és itt jöttek a buktatók, vagyis csak egy: a cipő speciális se nem barack, se nem rózsaszín, se nem drapp színe, hanem mindegyikből csak egy leheletnyi, amihez szalagot találni majdnem olyan mint tűt keresni a szénakazalban (szerintem legalábbis), ja és még ott volt az is, hogy min. 2 cm széles legyen a szalag, de az sem baj, ha szélesebb. 
Már kezdtem feladni, amikor az egyik virágosnál megtaláltam a hőn áhított árnyalatot (addig fél balett cipővel a táskámban mentem mindenhová). 
A http://www.noicsizma.hu/-tól rendelt papír hortenziákat éppen nekem találták ki, csupán egy kis átalakítást kellett eszközölnöm rajtuk: ragasztópisztollyal minden kis duplán összefogott virágfejbe berögzítettem a „porzókat”.

Majd felragasztottam a cipőkre, ilyen kis szépségesek lettek:

       

A szalag itt még bumszlinak tűnik, de az árnyalat tökéletes 🙂          

A varróasztalkámon is jól mutatnak, de nem ide szánom őket.

A kompozíció másik eleme egy csodaszép blondel ovális keret, amelyben eredetileg tükör volt, de megszabadítottam tőle.
Alaposan letisztítottam, és bár hibátlan és szép volt ez így is, de az arany nem igazán az én műfajom, és nem is passzolt az elképzelésemhez, azért ecsetet ragadtam.
Tavaly már újítottam fel két blondel képkeretet az egyik ügyfelem lakásaiba, és tapasztalatból tudtam, hogy az az „arany” festék, amivel anno lekenték, szépen visszamászik az új festékbe, akkor Tikkurilát használtam, most AnnieSloan-t, de ugyanaz történt, mindkettő vizes bázisú festék. 

Most az volt a célom, hogy ne tiszta fehér legyen a keret. Antikolni mindenképp szerettem volna wax-al is, kiemelni a gyönyörűséges mintát, és a domborulatokat, ezért vékonyan lekentem OldWhite árnyalattal, és vártam, hogy milyen színű lesz a száradás után. (Bevallom nem volt kedvem kis darabon kísérletezni, mert lecsiszolni egy ilyet ha mégsem tetszik, az a halálom lett volna, így bevállalós voltam és ment az egész egyszerre.)
Amikor megszáradt, nagy volt a boldogság, mert szépen visszaoldotta a friss festék az előző réteg pigmentjeit, amely ezúttal olyan púderesen rózsaszínes-drappos lett. Tökéletes! (Lesz majd az antik wax után 🙂 )

 Egy közeli a festés-csiszolt koptatás után. Itt láttszik az új szín.

Waxolás előtt szép csíkos tapétát kapott a keret hátulja. Ez takarja a polcaink hátfalát, a fiókok belsejét és néhány kép paszpartuját. 
Az egész felületet beragasztóztam, majd rásimogattam egy puha ronggyal a tapétát, száradás után levágtam a fölösleget és körbecsiszoltam.
Majd jöhetett az antik wax, hogy kiemelje a mintát és rátegye a pontot az i-re. Tökéletes összhatás, és bár nem vagyok a pasztellszínek rajongója, de ezt imádom.

A waxból került a tapétára is, naná hogy azért, hogy réginek tűnjön. Igaz a fal felől nem látja senki, de én tudom, hogy ott is szép és nem is én lennék, ha nem figyelnék erre is. Szerintem ez így tökéletes. Talán maximalista lennék? Hm. Ki tudja?.
Ami igaz az igaz, hogy a vártnál később került fel a helyére, mert azt a kis képtartó bigyót valamiért mindig elfelejtettem venni. Eredetileg kellett volna itthon lennie, mert tudom, hogy tavaly vettem egy csomót, de hát a szenilitás a korral jár. 

Minden készen, már csak fel kell tenni.

Ami nem volt ám olyan egyszerű mint hittem, hiszen minden fifikás trükköt alkalmaznom kellett, hogy pl. a dupla szalagból kötött dupla masni úgy álljon, ahogy kell, a cipők se forduljanak el. De megvan – és hát, most olyan jó ránézni! Minden stimmel, a fal és az egész összhangja. (Most egy kicsit megújult a hálószoba. Cserébe új helyet kell kitalálnom annak a scrap képnek ami eredetileg itt volt, de azt hiszem azzal is meg fogok birkózni 🙂
Köszönöm hogy olvastál 🙂
rea

Rea stílusban – tálca

/ Molnár Andrea

REA   STÍLUSBAN

—

tálca

Hiszem, hogy a berendezésben az alapok legyenek egyszerűek, jó minőségűek és egymással harmonizálóak, amely azonban bármikor az aktuális évszakhoz, divathullámhoz vagy egy-egy ünnephez igazíthatóak. Sokszor a megfelelő és stílusos kiegészítők nem éppen olcsóak, és sajnos még úgy is sok esetben tucattermékek. Mindig is szerettem ha valami egy picit egyedi és az én stílusomat tükrözi.
Ilyen volt ez a tavasszal vásárolt festett fa tálca is. Pont jó volt a mérete, tetszett az alacsony ládika formája is, azonban a színnel és a bumszli fogantyúkkal nem voltam kibékülve, de mivel olcsó
volt, megvettem és már akkor voltak vele terveim. 
A fehér mániám már hatalmába kerítette a bútorainkat, így tudtam, hogy csakis fehér lehet majd az új festékréteg a kis szerzeményen. Amint megszáradt a festék, pauszra rajzolt feliratot kasíroztam a felületre (bevallom azért porcelánfestő nem vagyok, hogy csak úgy minden segítség nélkül festegessek ilyen mintát) sima grafitceruzával rajzoltam át a mintát amelyet a satírozással nyomattam rá a felületre. 

A halvány vonalak segítségével már sokkal egyszerűbb volt átfesteni a mintát egy vékonyka egyet segítségével.

Száradás után 2 réteg mattselyem lakkot kapott az egész tálca.

Az eredeti fogantyúk nagyon nem tetszettek, a rusztikus kötél még csak-csak, de hosszas keresgélés után sem találtam megfelelő rögzítési módot és egy picit pihentettem a dolgot. 
Egy nagy fiókpakolás alkalmával a kezembe akadt egy vékonyka bőröv, amely valamelyik ruhám eredeti tartozéka volt, de sosem használtam még, azonban akkor elkezdett berregni az a bizonyos kis lámpa a fejemben, hogy megvan!!! 
A tálca széléhez próbáltam és tényleg meglett, mert pontosan passzolt a perem szélességéhez. 

Méretre vágtam, ügyelve arra, hogy az egyik fülecske közepén éppen ott legyen a csat is. 
Lyukasztóval kijelöltem a csavaroknak való helyet – némi segítséggel – majd helyére csavaroztam őket.

Miyu cica – a mindenkori fősegéd – és a kész tálca.

Nem tudom, hogy a cicus a csokis kekszet félti-e tőlem, vagy a cseresznyékre vigyáz annyira, nehogy elguruljanak.