Spárgatartó

Hasznos kis apróság egyszerűen

 

Többféle spárgát és zsinórt halmoztam már fel, és bevallom nálam nem csak hasznos alapanyagok, hanem dekorációk is, amíg fel nem használom őket. És mivel használom is, rendszeresen támad velük egy kis gubanc. Pont akkor tekerednek le, amikor éppen nincs rá időm, hogy rendbetegyem, aztán bogozhatom ki. A minap is ez történt, irány a gyerkőcért a suliba, de előtte még fel kellett adnom egy küldeményt, és hát nálam a csomagolás amúgy sem fél perc, mert szeretem megadni a módját. Na és akkor jött a baki, a szuper kis spárgatekercs szépen legurult az asztalról – naná, hogy ha akartam volna se tudtam volna úgy lelökni, hogy ne guruljon végig szinte az egész előszobán, no persze letekeredve. Blogcica kapva kapott az alkalmon, és rávetette magát, kihasználta azt a kis időt, amíg én a viaszpecséttel bíbelődtem és szépen összegubancolta. Korábban már láttam a neten jópofa gombolyagtartót, amit pl. a vastag drótos tisztítós vállfákból remekül meg lehetne valósítani, de mégsem abból kezdtem neki, hiszen akkor folyton azt a vastag drótot kellene hajlítgatni. De volt egy másik megoldás, amit meg is valósítottam.

 

Amire szükség van: vastagabb drót és vastagabb, száraz ágak, drótvágó és fogók

 

 

 

A megfelelő méretű ág mindkét végére kis hurkot hajlítottam, nem túl szorosan, hogy azért majd a gombolyagcsere simán menjen, de magától ne bújjon ki az ág a hurokból. Majd középen kialakítottam egy kis akasztót.

 
 

Így már a cuki kis segédem tutira nem fogja összeguzmálni a spárgámat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.