Sakura

HA TAVASZ, AKKOR SAKURA

Lassacskán itt a várva várt tavasz, melegítenek a nap sugarai, és már nem csak pár percre lehet nyitva felejteni az ablakot. A kisfiam születése előtt két évet Japánban töltöttünk a párommal és nekem picit összekapcsolódik a tavasz kezdete a sakurano-val. Korábban már sokat hallottam a japán cseresznyevirágzásról, de mégis meglepett a japánok lelkesedése e csodás “ünnep” iránt. És bevallom, megértem őket. Sendaiban laktunk, ahol hatalmas busz pályaudvar volt, és a cseresznyevirágzás időszakában sok-sok különbusz – persze csodásan kidekorálva eme jeles alkalmakra – kínálta az útjait a népszerűbbnél népszerűbb cseresznyevirág nézős helyszínekre. Ebben a bejegyzésben most picit nosztalgiázom is, és persze lakberendezői szemmel mutatom be mi mindent is inspirálhat a japánok egyik kedvelt látványossága.
Paravánokat minden méretben, különböző célra lehet használni, ez egy csodálatosan szép darab, a nap aranyos ragyogása és a cseresznyevirág finom, légies megjelenése is megtalálható rajta. Lehet utánozni.
Imádom a japán lámpákat, pár vékonyka faléc, fekete festék, némi pausz és már kész is.
Ezt a példányt mi mással is díszíthették volna, mint a mai témám főszereplőjével!
Az olcsó rizspapír-lámpából is lehet varázsolni valami cseresznyéset. Festéssel vagy matricával is kivitelezhető a minta.
A bejárati ajtóra egy köteg vékony fűzfa ágból tekerj alapot, majd díszítsd virágzó ággal. Tartósabb lesz ha erre a célra a selyemvirágot részesíted előnyben.

Napjainkban divatos 1-1 falfelületet kiemelni tapétával vagy festéssel, miért ne történhetne ez a képen látható módon? Sokféle falmatricát lehet kapni, vagy egyedileg legyártatni, bár én igazából a kézzel készített dekorációs falfestés híve vagyok. Mindegy hogyan készült, az eredmény nagyon szép lett.
Finoman elegáns és kissé rusztikus is. A párnára applikált apró virágok rendkívüli módon jelképezhetik a tavaszt a lakásunkba.
Pici lánykáknak kiságy fölé, vagy a már nagyobbacska hercegnők szobájába is légies és látványos dekoráció készíthető papírból.

Vázákra, dísztárgyakra festett motívumokkal is becsempészhetjük a cseresznyevirágzást a lakásunkba.

Vintage stílusban.

                                            Egy kis különlegesség: cseresznyevirág tea.

Édesszájúaknak pedig cseresznyevirágos keksz.

                                                   Zöld tea, cseresznyevirágos zselével.

Sakura wagashi. Ezt a kis japán édességet mindenféle kis formában és színben készítik. Alapanyaga leginkább rizs, esetleg azuki babpüré, gyümölcs és természetes színezék. Nem annyira édes. Tapasztalatom szerint inkább látványra csodás, ízre nem annyira. A különböző évszakoknak megvannak a saját színei és formái.
A japánok nagyon sokat adnak arra, hogy minden csodásan be legyen csomagolva. Már maga a termék csomagolása is elég sokszor az esztétikai igényünk kielégítésére, de higgyétek el, a bennük rejlő kekszek, sütikék és egyéb finomságok mennyei örömöt okoznak az ízlelőbimbóknak is.
fotók: pinterest