Rózsás hangulatban

húsvéti dekoráció

Egy friss rózsával dúsan megrakott nyitott tojás fotója adta az ihletet, hogy készítsek valami hasonlót az általam szárított csodás kis rózsafejekből. A nőnapra kapott rózsáim éppen megszáradtak, és pár hete vettem egy szétnyitható papírmasé tojást is – így minden szükséges kellék adott volt az elkészítéséhez.

    

A tojás két felét kívülről kőpasztával kentem le, amit száradás után mohazöld krétafestékkel festettem. Mielőtt wax-al felületkezeltem volna, kicsit koptattam a zöld festékrétegen. A tojás belsejébe egy darabból befaragtam a száraz növényekhez való tűzőhabot, majd ragasztópisztollyal bele is rögzítettem, hogy stabil legyen. A két tojásfél között kb 2 cm-es rést hagytam, ahol körben kiláttszódott a tűzőhab – ide szúrtam és ragasztottam be a rózsafejeket és a bimbókat. Miután körben elrendeztem a virágokat, aprócska halványrózsaszínű bogyókat ragasztottam még bele és itt-ott szárított tsillandiával kócoltam.

    

Végül átfestettem pár miniatűr polisztirol tojást moha- és halványzöld, valamint rózsaszínű krétafestékkel, hogy még teljesebb legyen majd az összhang a dekorációban.

Tetszett a legújabb ötletem? Ha még több egyedi és új dekorciót szeretnél látni és olvasni az elkészítésükről, akkor kövesd a facebook oldalamat, ahol szinte napra készen friss tartalommal jelentkezem.

Amennyiben kérdésed van, keress bátran!

 

2 thoughts on “Rózsás hangulatban

  1. Meseszép lett! Méltó dísze a húsvétnak. De egész tavasszal is megállja a helyét!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..