20. nap

Mára egy kis maradék jutott, vagyis inkább úgy fogalmazok, hogy a tegnapi dísz folytatása. A kis koronára eredetileg felragasztott gyöngyöket, flittereket és a csillám egy részét egy papírra kapargattam le, és a pepecsmunka végeztével, amikor összesöpörtem ezeket egy kupacba, hát nem volt szívem kidobni. a koronán nem tetszettek, de így együtt, olyan kis finoman bájos halmot alkottak.

Eszembe jutottak az egyik dobozkámban lévő pici üvegcsék, elővettem hát és beleöntöttem a maréknyi kis “szemetet”. Pont teli lett egy kisüveg. bedugaszoltam, és akkor jött az ötlet, hogy miért is ne használjam fel ezt is majd a karácsonyfa díszeként. Szóval ez aztán az újrahasznosítás a javából.

  

Mivel ennek a kis fiolának a parafadugója teljesen belecsúszik az üvegbe, arra gondoltam, hogy hermetikusan lezárom az egészet, hogy biztosan ne essen majd le a fáról. Ehhez pecsétviaszt használtam, és szerencsére az egyik kis viaszpecsétem méretben pont jó is volt ehhez.

  

A viasz megszilárdulása után egy vékony dróttal utat szúrtam a mini szemescsavarnak, amelyet beragasztottam.  Ebbe fűztem a spárgát akasztónak és egy – más díszekről már biztosan ismerős  – Merry Christmas feliratos szalagot és egy antikbronz hópihe medált is.

  

 

Az agyoncsillámozott zöld alap nélkül, ebben a kis palackban már nem is olyan szörnyű ez a sok csilivili mindenféle. Ha lesz még időm, biztosan fogok készíteni 2-3 darabot, mert van sok apró gyöngyöm, mini csengettyűm és kicsi gyöngyház gombom is, és hozzájuk való üvegcséim is.

 

Hamarosan itt a karácsony, már csak négyet kell aludni.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.