Napló

Angyalszárny

Legyen kicsit vintage A csengettyűs szivecske és csillag készítésekor merüt fel bennem, hogy kellene egy angyalszárny is, ami légies, finom és tényleg olyan angyali. Így két erős drótból, a kis fogók segítségével meghajlítottam egy angyalszárny forma felét. A másik felét, ehhez fogva próbálkoztam hasonlóra híjlítgatni, majd a kettőt vékony dróttal összetekertem. Elővettem mindenféle gyöngyöt, kiscsengőt,Read more

Kori a múltból

Avagy, ez az is aminek látszik Egy kedves ismerős garázsvásárt tartott, és mindvégig ott lógott a fejem fölött ez a pár gyermekméretű korcsolya, de mégsem vettem észre mert a pultokra kirakodott mindenfélén akadt meg a szemem. Szerencsére aznap este szemfülesebb voltam, mert rögtön kiszúrtam magamnak amikor a facebookra felkerült a maradék régiségekkel együtt és sikerültRead more

Advent 2017

Első nap Szerettem volna valami meglepetést kitalálni az oldal követőinek is december minden napjára, hogy mindannyian egyre ünnepibb hangulatba kerüljünk, és hogy megmutassam, hogy mennyire fontos a saját magunk által készített apróság, amit szívből adhatunk. Egy lomizáson találtam ezt a rekeszes fából készült tárolót, amit megtisztogattam, lefestettem, minden kis rekeszt beszámoztam – igen szerencsére pontRead more

Elolvadok!

Cuki hóemberek Már jó ideje került a látóterembe a pinteresten pár irtó helyes hóemberke, és tavaly ismét nagyon-nagyon levettek a lábamról. De idő és főképp megfelelő antik alapanyagok hiányában akkor karácsonyra már nem tudtak elkészülni. Több verziót is láttam belőle, és nekem azok tetszettek igazán, amelyeken látszott, hogy régi vagy antikolt alapanyagokból készültek. A bolhapiacozásokRead more

“Tollpihés” koszorú

Így is lehet Ugyan valóban tollpihék vannak ezen a koszorún, de igazából mégsem. Madártoll alakú saját készítésű papírdarabkákat rögzítettem a kecses koszorúalapra. Segítségül hívtam a sokak által nagyra becsült vágógépet, de igazából anélkül is megvalósítható, csak kicsit tovább tartana.   Mindenképpen régies hatású papírt szerettem volna használni, de igazából bármilyen megfelel a célnak, izlésünktől függően.Read more

Belga finomság

Mert kell egy kis kényeztetés Sokszor sütöttem már gofrit, és többféle receptet is kipróbáltam, de valahogy egyik sem volt az az igazi, amire azt mondtam volna, hogy na ez álmaim gofrija. De ma rátaláltam, és tudom, hogy ezután ha ismét belga gofrit szeretnék enni, ebben sosem fogok csalódni. A neten bukkantam rá erre a nemRead more

Miniprojekt – dekorálj velem

Ajándékcsomagolás egyszerűen és egyedien Szeretem a frappáns, kicsit különleges, de mégis egyszerű dolgokat. Szinte minden téren így vagyok ezzel, hiszen minek túlbonyolítani bármit is? Most egy olyan ötletet hozok, amihez nem kell igazán nagy kézügyesség, azonban cserébe mégis látványos végeredményt kaphatunk. Pár hete egy jópofa, sima csomagolópapírszerű vastagabb kartondobozt találtam az egyik hobbyboltban. A decorlabortólRead more

Időutazás Vácott

Egy varázslatos hely Van egy kis csodavilág – egy kétszintes menyország – ahová ha betér az ember, akkor elveszíti minden időérzékét, elfeledkezik a külvilágról és átadja magát annak a különös miliőnek amit csak ezek a régi tárgyak képesek nyújtani. És kérem itt, a mindenféle korból és helyről származó tárgyak között (direkt nem írtam bútorokat, mertRead more

Bogaras vagyok?

Félix nyuszi nem nekem való!   A facebook-on bukkantam rá erre a cuki kis skót-kockás bőröndre, amire még a gyerekek kedvenc Félix nyuszija is fel volt ragasztva. Kis mérete viszont nagyon vonzó volt, és az egyre szaporodó kreatív kellékeim átlátható és rendezett tárolására bizony szükségem is van különféle tárolási lehetőségekre, amelyek praktikusságuk mellett, nem utolsóRead more

Virágkötészet – gyakorlat reantikkal

Az én “csipkebogyóbokrom” Az ősz tobzódik a tobozokban, bogyókban, gesztenyékben, ágacskákban és mindenféle színes falevelekben. Ezekből pedig – szinte ingyen – nagyon hangulatos és időszerű dekorációkat készíthetünk. Az én kiskamaszom már jócskán túl van a gesztenyemarci korszakon, ellenben én hamarosan második gyerekkoromat élem 🙂 és szívesen megállok itt-ott, hogy úton-útfélen összeszedjek mindenfélét, amiben fantáziát látok.Read more

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 6. rész

Kovácsoltvas olasz módra Az ablakok berácsozása nem újkeletű ötlet. Személy szerint nem szeretnék rácsos ablakok mögött élni, de ezeken az ablakokon nagyon tetszettek, és különleges, ötletes megoldásokkal találkoztam:                   Egészen régi, rozsdaette és érdekes darabokba lehet botlani a kis sikátorokban.        

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 5. rész

Ajtógombok igazából nem is nagyon divat az ilyen fajta ajtógomb, mert minek is? Elvégre ott a kilincs. De amikor az utcáról nyílik egy ház bejárata, akkor nem túl praktikus, főleg mert mindig kulcsra kell zárni az ajtót, hogy a nem kívánatos egyének ne sétafikáljanak csak úgy be kényükre-kedvükre az otthonunkba. Velencében szinte minden ház bejárataRead more

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 4. rész

Fontos apróságok és szép ajtók a legtöbb fotó a sokféle ajtóról készült. Különféle színű, méretű és stílusú ajtó található szerte a lagúnák városában. Rengeteg közülük szép patinásan öregedett, amolyan teljesen elhanyagolt külsejű féle, azt hinné ez ember, hogy hosszú évek óta nem is használták már, de a házakhoz tartozó ablakokban mégis szépen ápolt növény volt,Read more

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 3. rész

Ablakok és erkélyek Az ablak a ház “szeme”, itt tekinthetünk ki vagy kukucskálhatunk be, én azonban csak kiszúrtam magamnak néhányat valamiért egy-egy fotó erejéig. Jellegzetesen reneszánsz és letisztultabb vonalú is van közöttük, de közös bennük az, hogy régiek és nagyon szimpi az, hogy ha teljes egészében nem is, részleteiben igyekeznek megmenteni az utókornak. Ettől lesz lelkükRead more

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 2. rész

Kémények Az utcán mászkálgatva sokmindenki nem veszi észre azt ami több méterrel a feje fölött magasodik, és bevallom biztosan sok kéményt mulasztottam el megörökíteni a többi mindenféle csoda szemlélése során, de egy idő után már tudatosan vadásztam a különlegesebb formájúakat. Ezek a kémények szinte kivétel nélkül a házak kőlső falainak folytatásai, nem úgy mint nálunkRead more

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 1. rész

Ovális ablakok Az idei nyaralás elég nyár utójára sikeredett, de annál szebb helyre. Amikor a gyerkőc 3 éves volt, már voltunk két napot Velencében, és valahogy én is, és a párom is vágytunk egy picit vissza. Amikor pedig egy hipermegaszuper szállást sikerült, extra akciós áron – szemfülességemnek hála – pár nappal az utazás előtt pontosanRead more

Nem vagyunk arisztokraták, vagy mégis ?

Lett egy inasunk ! Bevallom elég kreatívnak érzem magam, de amikor egy-egy alkalomra a páromnak ajándékötletet keresek, előfordul, hogy nem szárnyal úgy a fantáziám ahogyan szeretném. Idén a 15. házassági évfordulónkra ezt a szobainast ötlöttem ki neki. Valami egyedit szerettem volna, valami régit – amit én újíthatok fel és a kezem nyomát is rajta hagyhatnám.Read more

Gyümölcsös bűnbeesés

Ennyit a bikinialakról A piacon dúskálni lehet a sok finom gyümölcsben. A télirevalóról már gondoskodtam- vagyis a szilvalekvár még várat magára és idén azt hiszem egy zöldséges dolgot is kipróbálok – de ezekre a mindenféle gömbölyded édes és fanyar apróságokra nagyon el tudok csábulni. Málna, ribizli, egres, áfonya, szeder, cseresznye és társai vidáman mosolyogtak maRead more

Egyedi napló – kézi hímzéssel

Rózsás hangulatban Egy hobbiboltban bukkantam rá erre a naplóra valamikor még tavaly nyáron, amikor többféle ilyen újrapapír alapú dobozkát teszteltem az ékszerek csomagolásához. Akkoriban hímeztem a keresztszemes rózsás dobozkát is. A dobozokkal együtt ez a spirálos napló is bekerült a nagy tárolódobozba, aztán ott is maradt. A napokban fedeztem fel magamnak újra – rendrakás közbenRead more

Zabpelyhes süti

A párom kedvence A férjem nem sok édességet eszik, de most ezt a sütit ő kérte. Így ma délután – a nagy meleg ellenére – bekapcsoltam a sütőt. Egy alapreceptet dolgoztam át az évek folyamán, amiben az a jó, hogy igazából sokféle variációban megsüthető. Én így készítem: 10 dkg teljes kiőrlésű lisztet, 15 dkg zabpelyhetRead more

Piszkosfehérben és könyvlapokkal 1893-ból

Csomagoljunk! A bolhapiacon sok-sok vackot lehet találni, és közhely de szerencsére igaz: ami valakinek lom, az másnak lehet még értékes, érdekes. Így voltam én is ezzel a bőrönddel. Ugyan volt már itthon kettő is, de olyan aminek ilyen fa merevítője volt, olyan nem, ráadásul ennek még az eredeti kulcsai is megvannak (amit felettébb csodálok, mertRead more

Vállfa – régi és új összhangban

Bolhapiacról és asztalosműhelyből   Az egyik bolhapiacozós napon akadt meg a szemem egy érdekes vállfán. Szeretem, ha valami kicsit más, kicsit különleges és ha ez a kicsit más még régi is, na hát az már maga a menyország! A vállfa az 1900-as évek elejéről származik, a bácsi elmondása szerint elég ritka darab, igaz neki vanRead more

Nesze neked intarzia

Egy neobarokk tálaló felújítása A húsvéti nyuszi igencsak megküszködött vele, mire ez a neobarokk tálalószekrény hozzánk került. Hosszas alkudozás, lemondás majd egy igazán baráti vételár után, egy tetőcsomagtartós utazás következhetett. A végső kinézete sem volt egészen egyértelmű – még a számomra sem, mert sokminden tetszik és sokmindent ki szerettem volna próbálni rajta, szinte tobzódtam azRead more

Mert apák napja is van ám

Pasis ötletek igazi apukáknak Anyák napja és nőnap – mindkettő olyan nap amikor a szebbik nem képviselőit ünneplik. De azért valljuk be, a teremtés koronái nélkül mit sem érne ez a világ! Nem értettem igazán sosem, hogy mi nők, anyák miért vagyunk eme kitüntetett helyzetben, hiszen manapság sok apa neveli egyedül a gyermekeit, és egyRead more

Romantikus dekoráció

Hogyan készíthetsz kerek virágdobozt? Nagyon felkapott lett manapság a különböző alakú és nagyságú dobozokba felsorakoztatott virágokból készített dekoráció. Előnye, hogy egyszerűen szállítható, ha pl. vágott virágból készítik, akkor szállítás közben sem hervad el, ha pedig selyem- vagy papírvirágból, akkor sokáig díszítheti az otthonodat, üzletedet vagy az irodádat. Remek esküvői asztalok díszítésére, valamint ajándékba is bármilyenRead more

Egy kisérlet erdeménye

Waxolás, de nem akárhogy tavaly már reantikosítottam ennek a 2 darabos, hengeres ikeás doboznak a nagyobbik darabját, de a kisebbet még a szekrényben tartottam – abban volt a nagyfiam néhány bébi zoknija, előkéje, az első cumija, kiscipőcskéje. A napokban előkerült a light grey árnyalatú krétafesték a tárolóból, mert az egyik kalitkámat festettem át vele, noRead more

Egy kis-segéd

Irattartó kisfiókkal Nem mondanám, hogy kifejezetten rajongok a vadiúj dolgokért, de a vivre kínálatát ha tehetem, minden reggel átböngészem a reggeli kávé vagy tea szürcsölése közben. Olyankor blogcica az ölemben, láb az asztalon, és az a pár perc csak a miénk. Szerintem egy kisebb vagyont képes lennék jópofa kiegészítőkre elkölteni náluk – és úgy gondolomRead more

Látványos nyári koszorú

Tenger(ny)i csiga és kagyló dekorációként Évtizedek óta gyűjtöm a szép kagylókat, van közöttük tenyérnyi méretű hatalmas darab, és vannak egészen aprók. Mivel biológus nem vagyok, a nevüket nem tudom, de azt igen, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva, vonzódom hozzájuk. Van amit vettem, van amit gyűjtöttem. Korábban már díszítettem velük kisebb-nagyobb dekorációs tárgyakat. 2-3 hete aRead more

Selymesen finoman stencileztem

Kilépés a komfortzónámból A nemrég szermányolt tálalószekrényem mozgatta meg a fantáziámat. Ugyanis nem tudok dönteni, hogy azt is a lakásban mindenhol uralkodó törtfehér színre fessem, és álljon be a sorba, vagy legyen egy kicsit meghökkentőbb – hogy jobban értsd: színesebb – darab. A belsejét sem szeretném csak egyszerűen lefesteni, vagy waxolni. A dilemma eldöntésében segítenekRead more

Kezdődik a spárga-szezon

Spárgás pite – kicsit másképp   Szeretem a spárgát, főleg a zöldet. Általában csak natúran bacon-be göngyölve grillezett verzióban készítem el. Most viszont Violetta spárgás pitéje  mozgatta meg a fantáziámat. A gyerkőc nem eszi meg a legtöbb zöldséget – sajnos. A párom pedig sokkal egészségesebben étkezik mint én, és a fehér lisztből készült kajákat nemRead more

Fa evőeszköztartó

Eszcájgok sorakozó ! Bevallom nem nagyon szeretek mindent kibiggyeszteni a konyhapultra, de van olyan amivel hajlandó vagyok kivételt tenni. Ezek közé tartozik ez a fából készült evőeszköztartó is – most már, hogy van. Korábban is nézegettem ezeket a típusokat, csak sajnáltam kiadni érte azt a sok pénzt amit kértek érte. Nem is értem miért olyanRead more

Ódivatú húsvét,

avagy régimódi tojások Idén valahogy tobzódtam a tojásdíszítési ötletekben, és a legtöbbet meg is valósítottam. Sok tojást el is ajándékoztam, hogy másoknak is legyen egy aprócska reantik a húsvéti asztalon vagy a húsvéti dekorációban. Maradt még 4 db csupasz tojás, amelyeknek  – a karácsonyról már jól ismert – gótbetűs könyvlaptakarót szántam. Blogcicával nekiültünk, és elRead more

BARKA vagy NYÚL a BARKANYÚL ?

Egy pofonegyszerű húsvéti ajtónálló tapsifüles   A csíkos tojásokra transzferált nyúl sziluett adta az ötletet az idei húsvéti bejárati ajtó dekorálásához. Szeretem, ha egyszerű de látványos dekor van az ajtón, azt pedig végképp, ha olcsón ki lehet hozni az egészet. Így született meg a barkanyuszim. Ha már barkaruhás tojásunk lett, miért ne lehetne barkanyuszi, akiRead more

Húsvéti hangulat

Mohaköntösbe és barkaruhába bújtatott tojások   Az egyik napilap melléklete a Lakás és kert c. kiadvány, amiben megjelent ez az általam kivitelezett ötlet. Sok szép képet készítettem, amelyek nem láthatóak a cikkben, így az elkészítésük az igazi hangulatképeket ezúton megosztom veletek. Mohaköntösbe bugyolált tojás: hozzávalók: hungarocell tojások tetszőleges méretben, szárított moha, ragasztópisztoly, zöld színű cérnaRead more

Len-nél nyuszi?

Rongy-nyuszifül és lenrépa Bevallom milliónyi nyuszifület gyártanak világszerte ehhez hasonló változatban, de nekem mégis saját készítésű kellett. (És azt is bevallom, hogy a nagyfiamon sokkal jobban mutat mint rajtam.) Ha pedig már nyuszivá lényegülök át, akkor kell egy hozzá passzoló répa is, ami nem fonnyad el, és stílusában tökéletesen passzol a durván rusztikus lenvászon nyuszifülekhez.Read more

Hogyan lehetek két városban egyszerre?

  A mai napon Győrben és Szegeden is találkozhattok velem. Ugyan nem személyesen, de a Lilla magazinban megjelent egy cikk a -ról, amely a Kisalföld és Délalföld mellékleteként jelent meg. 2017. március 21.

Antik hatású tojás

Nem a nyuszi hozta szerettem volna igazi antik hatású tojást festeni, így elővettem a nemrég beszerzett Vintage Paint festékeket, a vintage cream, az antique rose árnyalatút és a maradék warm latte-t. Nagyon jó kis összhang van az emlíett színek között így nem volt nehéz dolgom egy harmonikus szetett készíteni. Ráadásul segítségem is volt – bárRead more

Fald fel a szivárványt !

Szülinapi szivárványtorta – ahogy én készítem   Sok más anyukához hasonlóan én is szeretem magam sütni a gyerkőc szülinapi tortáját. Idén szivárványtortát szeretett volna. Nagyon nem voltam megijedve, mert évekkel ezelőtt már összehoztam egyet. Ráadásul több alkalommal sütöttem már szivárvány muffint is az alapreceptet felhasználva. De azért volt bennem egy kis félsz. Mert pl. pontRead more

Egyszerű, gyors és látványos húsvéti dekoráció

Mini meló –  óriás tojás Nekem nagyon bejönnek a természetes anyagú húsvéti dekorációk, mint pl. a mohába csomagolt tojás.  Ez az ötlet eredetileg nem tőlem származik, viszont amikor megláttam ezt a nagy – két félből összeálló – polisztirol tojást a hobbiboltban, akkor egyből beugrott ez az ötlet, hogy mi lenne, ha? És hát nem vagyokRead more

Te kidobtad volna?

Kipróbáltam a Vintage Paint termékeket   Bizonyára sokan értesültetek róla, hogy a virág-földgömbömmel harmadik helyzést értem el az Alkotó energia pályázaton. Az oklevélhez pedig kaptam egy Vintage Paint termékek vásárlására felhasználható utalványt is – így ez a jutalom szinte adta a lehetőséget arra, hogy végre kipróbáljam ezt a festéket és a csodaszép tapétákat is. AmitRead more

Szövőszék nélkül – csíkos tojások

Szőttes-csíkos húsvéti tojások   Nagy kedvenceim a régi kéziszőttes anyagok, főleg ha még csíkosak is. A piros csíkosak pedig a leges-legkedvencebbek. Idén húsvétra egy pofonegyszerű ötletemet valósítottam meg, amihez a múzsa a kedvenc piros csíkos kéziszövött vászon volt. Szükségem volt: hungarocell tojásokra tabernas és light grey, valamint london red árnyalatú krétafestékre és áttetsző waxra (LignocolorRead more

Miniatűr tavaszi dekoráció

Tavaszi apróság Gyűjtöttem sok-sok szép friss, élénkzöld és bársonyos mohát és beszereztem néhány igazán cuki aprócska állatfigurát. Adva volt tehát a két kis fehér-álványos-talpas cloche-m (üvegbúrám) alá az aktuális filléres dekor. Amikor azonban elhelyeztem őket a fehér tálcámon, még mindig üresnek hatott az egész. Hiába a moha szép zöld színe, valami virág hiányzott. Minden hagymás növénykémRead more

Egy közös munka eredménye

LOVE – de egy kicsit másképp Mindenféle ünnepet és alkalmat szeretek amikor egy kicsit is van arra hivatalosan is lehetőségem, hogy dekoráljak vagy apró meglepiket készítsek. A valentin nap régebben nálam is a pirosról szólt, de újabban már azt is szeretem a saját stílusomban dekorálni.   Idén, két nekem tetsző dolgot párosítottam – ha márRead more

A kedvenc székem

Az ükanyámé is lehett volna ? Rozoga volt és szakadt, de amikor megláttam, tudtam, hogy kell nekem ez az ónémet szék! A korát sajnos nem tudom, de annyit igen, hogy az ónémet bútorok az 1800-as évek második felétől kezdtek elterjedni, és annyi bizonyos, hogy több mint 100 éves. Mindent – na jó azért vannak határokRead more

Hímzett feliratos párna

Nagyon szeretem a kézzel font és szőtt, lenvászonból készült lakberendezési kiegészítőket. Szinte minden stílusú lakásban megállják a helyüket, persze csak akkor ha az adott enteriőrbe passzoló darabokról van szó. Jelen esetben egy hímzett feliratos párnát készítettem, amelynek mindkét szélén az anyagba szőtt piros csíkok találhatóak. Ezek a kéziszövött anyagok általában elég keskenyek 50-60 cm szélességűek, aRead more

Formavilág – dekorelemek saját kezűleg

A pentart termékeket nem túl gyakran használom, de van olyan közöttük amit mindenképpen ki szerettem volna próbálni. Ilyen ez a decor clay nevezetű is. Két kis flakont tartalmaz az egységcsomag, amely hobbiboltokban beszerezhető. A nagyobb tégelyben egy por található, amelyhez a másik kis flakonban lévő folyadékot kell hozzákeverni: 2 egység por és 1 egység oldat arányában.Read more

Miniatűr fenyő – Karácsonyi dekoráció

Sokan kerestünk a karácsonyi dekorációkhoz miniatűr fenyőket, de sajnos a választék elég korlátozott, és vannak aki még ahhoz sem tudnak hozzájutni. Így ma azon ügyködtem, hogy tetszetős kis fákat készítsek, bárki számára elérhető és filléres alapanyagokból. Én ezeket a mini fákat a gyerkőctől kölcsönzött kisautókra kötözgettem, majd kis méretű befőttes üvegekbe dugtam őket, vékony rétegRead more

Mert ez műanyag

    MERT  EZ  MŰANYAG  🔃 de tényleg Mostanában viszonylag ritkán fordulok meg a tescoban, de karácsony előtt szeretem feltérképezni az alapanyagok beszerzési forrásait, és mivel néha egész jól hasznosítható dolgokat lehet olyan helyeken is beszerezni, ahol nem is gondolnánk, ettől az ötlettől vezérelve még októberben – jó időben mi? – betértem az egyik hypermarketjükbe.Read more

Az a bizonyos “kis fekete”

  AZ   A   BIZONYOS “KIS    FEKETE”   A klasszikus mondás szerint minden nő alap ruhatárában lapulnia kellene ennek az egyszerű ruhadarabnak. Azonban most még csak véletlenül sem a divatról lesz szó, mivel ebben a bejegyzésben egy kis alap fekete műanyagból készült fenyőfa díszt alakítok át három különböző stílusban. Elsőként a napjainkban olyRead more

Doboz vagy fiók?

  DOBOZ  VAGY  FIÓK? Úgy vagyok vele, hogy mindegy micsoda, mert egyre kevesebb a tárolóhelyem. Az apróságok meg csak gyűlnek. Átláhatóan szeretném tárolni az alapanyagaimat, mert úgy könnyebb a tervezés is, ha csak ránézek a dolgokra és tudom mihez mi passzol, nem utolsó sorban pedig azt is látom, ha valamiből már fogyóban van. Ezt aRead more

Szalagok otthona

  SZALAGOK   OTTHONA Orsi kezei közül csodaszép tárgyak kerülnek ki, épp az ő oldalát nézegettem, amikor rábukkantam egy szuper-fantasztikus szalagtárolóra. Sok-sok szalagom van, no nem azért mert gyűjtöm őket, nálam ezek felhasználásra kerülnek. Azonban az évek alatt tetemes mennyiségű tekercsem lett. Vannak olyanok is, amelyeket nem tekertek rá semmiféle tartóra, hanem csak úgy géppelRead more

Ódon esztergált asztali tükör

  Ódon  esztergált   asztali   tükör   Egy régi – elég rossz állapotban lévő – tükröt újítottam még fel nyár elején, de nem készült róla poszt, mert az eredeti csavarokkal szerettem volna összeszerelni, azonban valahová úgy elkutyultam őket, hogy csak tegnap bukkantam rájuk egészen véletlenül. Ez volt a kiindulási állapot, és bár a benneRead more

Halloween – mini koporsó az édességeknek

    Halloween mini koporsó az édességeknek Hamarosan halloween, és én kezdem előkeresni az elrejtett dekorációkat, és szellemes finomságokat, amelyek nélkül nem halloween a halloween. Tavaly  szereztem egy szuper kis koporsó alakú papírdobozt a gyerkőcnek, aminek a kinézetével idén egy kicsit variáltam. Volt egy dobozka tejcsoki árnyalatú krétafestékem, ami nagyon nem hasonlított a tejcsokira, ígyRead more

Polc felújítása

    Polc  felújítása reantik   A vaterán “futottam bele” ebbe a falipolcba, és egyből megragadott a nagyon egyedi formája. Amikor pedig sikerült megszereznem, nagyon boldog voltam. Postán érkezett és még aznap elkezdtem rendbehozni. Alaposan letisztogattam, majd a repedéseket és a régi szögek nyomait fatapasszal kijavítgattam, majd megcsiszoltam.   A festéshez szerintem elengedhetetlen a jólRead more

Csipkerfüzér papírból

CSIPKEFÜZÉR PAPÍRBÓL Amikor még kislány voltam az iskolában és otthon is nagy divat volt színes papírcsíkokból készült több méter hosszú papírlánccal dekorálni karácsonykor. Jó régen volt már – na tessék most elárultam, hogy nem vagyok már olyan fiatalka 🙂 – és szerintem ez a dekoráció is feledésbe merült oly sok-sok jópofa dologgal együtt. Pedig milyenRead more

Kisinas

Kisinas – nekem Hónapok óta keresek valami alkalmatosságot a spárga gombolyagjaim számára, és találkoztam is tetszetős megoldásokkal, de nem vagyok hajlandó adni egy ilyenért több ezer forintot. Mert sajnos a legtöbbjét 2000-en felüli összegért láttam.  Hát ötleteltem, hogyan is készíthetnék egy sajátot, de a lehető legolcsóbban, mert majd többet is szeretnék, ugyanis van vastagabb spárgámRead more

Ginoszaurusz keksz

DINOSZAURUSZ KEKSZ   az  egyszerűen nagyszerű Rajongok az egyszerű dolgokért, amelyekben azért van egy kis csavar. Így voltam ezzel a kekszkiszúróval is amikor megláttam. Kellett és pont. Most biztosan felszisszen pár olvasó, de igenis ez egy baromira egyszerű, ám nagyszerű ötlet! Azt nem mondtam, hogy nem melós. A lehető legtutibb kekszkiszúró amivel eddig dolgoztam: 6Read more

Itt van az ősz

  ITT   VAN   AZ   ŐSZ,   ITT   VAN   ÚJRA   Néha-néha el kell pakolásznom a “vackaim” között, és a legutóbb amikor feltúrtam mindent mert kerestem valamit, akkor rácsodálkoztam ezekre a hungarocell tojásokra, mert nem is emlékeztem rá, hogy vannak ilyenek nekem. És ha már előkerültek, akkor nem pakoltam vissza, mertRead more

A (majdnem) kesztyű

  A   (majdnem)  KESZTYŰ Pár hónappal ezelőtt kaptam a nővéremtől két motring csodaszép szürke-fekete melírozott fonalat. Imádom ezeket a színeket, és a ruhatáramban is sokféle ruhadarab megtalálható ezeknek az árnyalataiban, így valami olyat szerettem volna belőle alkotni, amit sokmindenhez viselhetek.  Sokáig nem tudtam dönteni, hogy mi is legyen az, de utána megszületett az ötlet:Read more

Őszi dekor természetes anyagból

Őszi dekoráció természetes anyagokból, csak egy kicsit másképp A neten találtam a minap ezt a fotó, és megragadott az egyszerűsége. A kis fehér tökök nagyon tetszettek, de hiába néztem a zöldségeseknél, még csak hasonlót sem találtam.   Mivel a gombákhoz szerettem volna még valami saját készítésűt, így kigondoltam, hogy próbálok hasonlót készíteni. Régebben már varrtamRead more

Hydrangea Macrophylla

HIDRANGEA MACROPHILLA    avagy    A KERTI HORTENZIA Ez a koszorú egy hatalmas sikerélmény most a számomra, mert eddig sosem sikerült megszárítanom a hortenziákat. Pedig már régóta imádom, és 1-2 éve próbálkozom is vele. (Még Japánban is sikerült virágzásra bírnom a kertben lévő elhanyagolt hatalmas méretű hortenziabokrot.)  És itt van, pont olyan mint amilyennek lennieRead more

Zsámoly

ZSÁMOLY    reantik Megnyerő formájú, cuki gömbölydedség – vagyis szerelem első látásra – volt nekem ez a kis sámli. No azért nem ezzel a rojtos szörnyedményrózsaszín huzattal. De tudtam ám, hogy mit szeretnék vele babrálni, így jöhetett. És azt hittem, hogy piszok könnyű dolgom lesz vele. Hát csalódnom kellett, mert a szétbontás után szembesültem aRead more

Gombák és nem bolondok

   GOMBÁK   –   DE   NEM   BOLONDOK 🙂 Szerettem volna valami saját készítésű őszi dekorációt a lakásba, de tökből mindig igazit faragunk Domossal, ráadásul a minap a zöldségesnél tök olcsón sikerült beszerezni 3 szépséges fehéres-zöldes kis dísztökpéldányt, így valami egészen máson törtem a kobakomat. Akkor ötlött fel bennem, hogy előszedem a maradékRead more

Őszibarackdzsem

ŐSZIBARACK   DZSEM VIRÁGOKKAL reantik módra A nyár folyamán engem is elkapott a befőzőláz, és sok-sok gyümölcsöt vetettem alá eme kínzópróbának. A végeredmény pedig nemcsak finom, hanem egészséges is lett, mert nem vittem ám túlzásba a cukorhasználatot, így a párom is előszeretettel falatozik belőle olykor-olykor, ami külön nagy öröm a számomra. A falatozásoknak hála, párRead more

Donut délután

DONUT   DÉLUTÁN Hozzávalók: 2 tojás3/4 csésze porcukor2 csésze liszt1 rúd vaníliafél csomag sütőpor1 csipet só3/4 csésze tej vagy tejszín2 evőkanál kókuszolaj Először a tojásokat, a porcukrot, a tejet, a vaníliarúd magjait, a sót és kókuszolajat kevertem simára, majd apránként adagolva hozzákevertem a lisztet és a sütőport. Donut formába adagoltam a masszát – ezt legkönnyebben,Read more

Az egyik dobozom

AZ   EGYIK   DOBOZOM reantik Egy Pest melletti településen kaptam ezt a dobozt egy bácsitól akinél csodaszép thonet székeket vásároltam. Nem festett túl szépen, milliméternyi vastag porréteg lepte, kopott, repedezett és koszos volt. Valamikor biztosan kincseket rejtett, és úgy gondoltam, hogy tökéletes lesz az én kincseimnek is. Persze némi vele való foglalatoskodás után. BelülRead more

Doboz egy kivitelben

DOBOZ  EGYEDI  KIVITELBEN reantik Van pár ilyen sima natúr – amolyan snassz csomagolópapír-barna – egyszerű dobozom. Egy kósza ötlettől vezérelve pedig ki szerettem volna próbálni valamit: mégpedig keresztszemes mintát gondoltam hímezni a tetejére. A kivitelezés elkezdése sajnos nem ment olyan hipp-hopp.  Először a kiszemelt mintát rögzítettem a dobozra a festők által is használt maszkolószalaggal, mertRead more

Egy régmúlt emlékei

A régmúlt emlékei  Szépséges   régi   lakatok Nem tudom pontosan mikor kezdődött, de nagyon nekem nagyon tetszenek a régi, sőt olykor vaskos és nehéz kulcsok, és persze minél rozsdásabb annál jobb! Most ugyan nem (csak) kulcsokat hoztam, hanem a hozzájuk való lakatokból válogattam, és persze nem a manapság gyártott hiper-szuper-modern változatokból, hanem azokból, amelyeketRead more

Egyszerű kerek párna

EGYSZERŰ – KEREK  PÁRNA reantik A páromnak nyár elején volt egy wakeboard-balesete, ami miatt nagyon sokáig fájt a lába, és akkoriban szokott rá arra, hogy alvás közben párnán van a lába.  Nekem pedig van két, nagyon szeretem, fodros szélű fehér lenvászon párnácskám (a fotón hátul oldalt láthatóak) amelyek egy éjszaka után elég megviselten néztek kiRead more

Gerbeaud fadoboz

GERBAUD   FADOBOZ reantik Az elmúlt 4-5 hónapban felújítottam pár apróbb és nagyobb lakberendezési tárgyat. Ez a kis Gerbaud fadoboz az egyik kedvencem. Elég ritka a szép állapotban fennmaradt dobozka, amelyben egykor finom édességek lapultak. Amikor rábukkantam nem is hittem, hogy ilyen ritka kincset sikerült találnom. Az igazat megvallva, azért olyan túl jó állapotban nemRead more

Most már tetszik

MOST   MÁR   TETSZIK   🙂 reantik Adott volt egy tálca, amelynek a formája jó volt, és még valamilyen könnyű fából is készült, de a színével és a felületével nem voltam kibékülve. De hát ez nem lehet akadály! Ugye? (egyébként a KIK-ben vettem, egész jó áron 1.290.-ért) Foltokban kapott itt-ott egy kevés diópácot, hogyRead more

A mi asztalunk

A   MI   ASZTALUNK reantik Volt egy kerek asztalunk amit nagyon szeretek – igazából még meg is van, csak éppen most darabokban tároljuk – de a tavaly talált álomszékeimhez nem igazán passzolt. Ezt az asztalt eredetileg varróasztalnak szántam, de időközben rábukkantam az ónémet asztalkára és így ettől a szereptől elesett. Szép esztergált lábai, ésRead more

Csatos tárca

CSATOS   TÁRCA reantik A minap került a kezembe ez a bogyós-csatos fém tárcakeret, amit még valamikor a télen vettem, hogy majd kipróbálom, ha a Jézuska meghozza a varrógépemet. És akkor jól el tis tettem, de most megtaláltam 🙂 A táskához használt anyag maradékából készült, de ebben az esetben nem a pepita bélésanyagra hímeztem ésRead more

Party ötletek

  PARTY    ötletek   Ha nyár, akkor party hangulat, hoztam néhány jópofa ötletet a kisebb-nagyobb bulikhoz. Gyümölcs-szezon a dekorációk terén is. Pikk-pakk elkészíthető és igazán látványos egy-egy ilyen giga cseresznye. Az elkészítéséhez pedig igazán nincs szükség extra kézügyességre és túl drága hozzávalókra. további ötletek itt: http://www.mommodesign.com/fruit-balloons.html   Az apró falatkákat és sütiket dekorálhatjuk  ilyenRead more

Táska reantik

TÁSKA reantik módra Nem is tudom, hogy van-e olyan nő aki ne szeretné a táskákat. Sajnos nekem legtöbbször valami olyasmi tetszik amit nem lehet hazánkban kapni, vagy pedig nagyon drága. Így gondoltam egyet és megalkottam azt amilyet szerettem volna. Igazi kézzel szőtt lenvászon, a kedvenc pepita mintámmal a bélésén és strapabíró valódi bőr pánttal. NoRead more

Illatosító

Illatosító zsák –levendulával töltve A lehullott levendulavirágokat kis tálkában bárhová tehetjük a lakásban – jó rovarűző is állítólag, de szerettem volna készíteni egy kis illatosító zsákocskát a felhasználásukkal. Így tűt és cérnát ragadtam, no és egy darabka régi, kézzel szőtt natúr színű vászon darabkát (kb. 8×16 cm-es méret). Szeretem a csodaszép keresztszemes hímzéseket, de ehhez mostRead more

Levendulás barackdzsem

Levendulás, illatos sárgabarack-dzsem – ahogy én készítem A cseresznyedzsemmel kezdődött minden, és ott is folytatódott, mert az elmúlt három hét alatt  annyi dzsemet készítettem amennyit eddig még soha. Mindig úgy képzeltem, hogy ilyesmit csinálni iszonyatosan macerás és izzasztó meló. Hát van benne ilyesmi is, de valahogy élveztem minden percét – főleg a kóstolásokat – ésRead more

Levendulakoszorú

LEVENDULA KOSZORÚ do it yourself, avagy csináld velem Sok-sok friss levendulával kezdj csak neki egy ilyen remekmű elkészítéséhez, mert a száraz levendulával nagyon nehéz dolgozni, az aprócska virágok még így is potyogni fognak.  Ám azokat se dobd ki amelyek erre a sorsra jutottak, mert potpourriként illatosítsd vele a lakást. Mivel nem volt megfelelő kis méretűRead more

Hűsító házi limonádé

HŰSÍTŐ   HÁZI   FINOMSÁG a kánikula ellen Vásárlás közben jutott eszembe, hogy árválkodik még a hűtőben egy lime és egyetlen citrom, így vettem még hozzájuk pár darab citromot és két szép narancsot és úgy döntöttem, hogy LIMONÁDÉ fog készülni. Még ősszel bukkantam rá – bevallom már nem is tudom, hogy melyik üzletben – azokraRead more

Gyertyatartó

GYERTYATARTÓ  … kicsit tuningolva Szeretem a gyertyákat, bár nincs teli-biggyesztve mindenhol a lakás velük. Pár hete találtam ezeket az esztergáltnak tűnő gyertyatartókat, az egyik törött is volt, először arra gondoltam, hogy elég visszaragasztani rá a tüskés fémtálcácskát, de mégis amellett döntöttem, hogy megszabadítom tőle a másikat is, mert szerintem fölösleges rajta, és megtöri azt aRead more

Neobarokk kisasztal

NEOBAROKK   KISASZTAL – – – stílusváltás A neten vadásztam ezt a kisasztalt. Igazából nem is kicsi, pont jó kis méret a kanapé mellé lerakónak, vagy akár kis kávézóasztalka is lehet a nappali díszeként. Az asztallap formája és kecses ívei hatottak a fantáziámra első perctől, és nem kellett sokáig győzködnöm magam, hogy szeretném. Szerencsés vagyok,Read more

Ónémet kisasztal

ÓNÉMET   KISASZTAL felújítása  A varrógépemnek kerestem egy alkalmas asztalt, ami el is fér a neki kiszemelt helyre. Eredetileg egy szép régi Singer varrógépasztal vaslábaira gondoltam, amelyre egy asztallapot szántam, de a neten való keresgélés során rábukkantam erre az ónémet kisasztalra és azonnal beleszerettem. Fiókja is volt, a mérete is pontosan megfelelt és tökéletesen passzoltRead more

Friss házasok eper-menta

“Friss házasok” eper–menta dzsem  Tegnap nem csak a magyar focicsapat remekelt az eb-n (csak így tovább srácok, bár nem vagyok nagy focirajongó) hanem én is a konyhában.  Anyakönyv-vezető híján vadházasságra lépett egy edényben az eper a mentával.  A cseresznye-dzsem  sikerén felbuzdulva (mások bizonyosan többször átélték már ezt az élményt és rutinosak az efféle dolgokban, deRead more

Cseresznyedzsem

Cseresznye-dzsem szomolyai fekete cseresznyéből Dzsemet főztem! Soha életemben nem csináltam még ilyesmit, de adott volt az a két kosárnyi édes fekete cseresznye, így egy részéből dzsem készült. Kb. talán másfél kilónyi lehetett az ami a fazékba került áldozatra készen, de bevallom nem méricskéltem mert cukrot nem adtam hozzá, követtem a Gasztroangyal által leírtakat. Ráadásul nemRead more

világmérető projekt – földgömb

  VILÁGMÉRETŰ  – akarom mondani –    VIRÁGMÉRETŰ PROJEKT   Már jó ideje dédelgettem azt az ötletet a kivitelezendők között, amelyhez az ihletet ez a kép adta.   Kellett hozzá egy nem túl nagy de azért nem is kicsi méretű földgömb, ráadásul olyan aminek nem volt a tengelyhez rögzített fokbeosztása, mert az a ráragasztott virágokRead more

Virágtartó

Virágtartó Van egy szép sötétbarna hosszúkás kaspóm, amely fából készült és műbőrrel van bevonva. Sokáig nagyon szerettem, de mivel már régóta használom, a műbőr része kicsit megkopott, és nem volt túlságosan esztétikus már a látvány így egy ideje nem használom. Tegnap IKEA körúton voltam – árnyékolás megoldást keresünk az erkélyre – és beleszerettem egy (akaromRead more

Egyedi vállfa

EGYEDI   VÁLLFA – sorszámozott  Ez már egy régebbi projekt, csak hát idő hiányában nem íródott hozzá szöveg, de mivel pikk-pakk elkészíthető, így most a képanyaghoz született iromány is, hátha mások szintén kedvet kapnak hozzá.  Untam már a műanyag vállfákat, és mivel az előszobában is használjuk őket – a kabátoknak – nem szívesen mutogattam aRead more

Balettcipő bekeretezve

BALETT CIPŐ   “BEKERETEZVE” Nem is tudom már miért és honnan ered a csodálat, csak azt tudom, hogy egy ideje valamiért lenyűgöznek a balett cipők, főleg a spicc balett cipők.  Alapos utánajárás következett, mert szerettem volna egy párat, no de nem akármilyet ám, hanem természetesen olyat amelyet igazi balerina hordott. Újat bárki tud venni, deRead more

Átváltozás

ÁTVÁLTOZÁS VAGYISÁTVÁLTOZTATÁS Régóta vadászok már szép míves, régi, de még nagyon jó állapotban lévő evőeszközökre, no persze lehetőleg nem méregdrágán. Nemrég, majd hogy csodával határos módon, sikeresen szert is tettem egy kis készletre. Ugyan csak 4 darabos, de cserébe csodaszép és egyszerűen imádom! Bónuszként – mert számomra igazán az volt – járt hozzá egy evőeszközRead more

Thonet mundus szék

THONET MUNDUS  SZÉK Egy szimpatikus öreg bácsitól került hozzám ez a Thonet – Mundus szék – amelynek egy 1911-es ceruzás szignó van az alján és az eredeti Mundus cimke maradványa. Első körben darabjaira szedtem, mivel kissé nyiszogott és nem volt stabil sem.Tisztítás, csiszolás és ragasztás után már betölthette a neki szánt szerepet. Csakhogy, én nem akartamRead more

Nyulak az asztalon

NYULAK   AZ ASZTALON Lapul még a készletemben ezekből a kis fehér pom-pom-okból jó pár marékkal, és mivel amúgy is nyúlfarknyi idő alatt elkészíthető dekorációt szerettem volna alkotni, elővettem belőle hármat.  Kerestem a neten egy nekem tetsző nyuszi sziluettett, amit mintának a megfelelő méretre nagyítva kinyomtattam. Ezt itt találod meg: http://cp.c-ij.com/en/contents/CNT-0010086/index.html Elővettem egy vastag kartont ésRead more

Jön a nyuszi

JÖN   A   NYUSZI    HOPPP Holnap már húsvét, és bevallom most nem spiráztam túl a dolgokat, és a hosszabb szüneteknek is alapos oka van, de remélem hamarosan elárulhatom mi van készülőben, hiszen minden szabad percemet egy új projekt köti le.  Így én is az utolsó percben, az otthon lévő alapanyagok felhasználásával fogok készíteniRead more

Húsvét

HÚSVÉT Sokszor szemezgettem már a különböző oldalakon a tojásból készített koszorúkkal. A bibi csak ott volt, hogy igazi tojáshéjból nem szerettem volna ilyesmit fabrikálni – olyan ügyes azért nem vagyok, hogy ne törjön össze egyetlen üres tojáshéj sem – a műanyag tojás kínálat színe pedig, hát hogy is mondjam nem nagyon volt az ínyemre.  MúltRead more

Mini tavasz

* mini tavasz * Elcsábultam. És nem másra, mint ezekre a kis “zöldségekre”. Persze ehhez azért az is hozzájárult, hogy csodaszép napsütésben mentem tegnap vásárolni.  De ugye milyen dekoratívak 🙂 ezek a cserepek? Hát mit ne mondjak, nekem nem jönnek be túlságosan, különben is vannak szép kosárkáim, virágtartóim, amelyekben hol orchideák, hol más növénykék vernek ideiglenesenRead more

Új csomagolásban

ÚJ   “CSOMAGOLÁSBAN” Kb. jó egy éve egy szemfüles ismerős segítségével – ezúton is köszönöm Tündének, ezer hála ! – sikerült szert tennem egy hazánkban lakó külföldi énekesnőtől erre a gyönyörűségre. Már nagyon régóta vadásztam egy igazi régi “Paris doll” -ra, és nagyon boldogan hoztam haza, a zuhogó eső ellenére is!  Sajnos nem volt túlRead more

Ünnepváró hangulat

ÜNNEPVÁRÓ  HANGULAT Van egy üzlet ahová néha érdemes betérni szétnézni, mert a sok-sok bóvli közt rá lehet bukkanni nekem tetsző kiegészítőkre, dekorációs kellékekre is. Tudjátok: ízlések és pofonok. Nekem ők megtetszettek még szeptemberben, és haza is jöttek velem. A figurák némi sufnituning után – sálak átfazonírozása, sapkák bojtosítása és hajigazítás – nagyon kedves hangulatot kölcsönöznekRead more

Advent 2015. 2

ADVENT   2015 2. rész Mivel két pasinak gyártok ilyenkor adventi naptárat, a maradék scrapbook papírból éppen megoldható volt a páromnak szánt meglepi is. Ehhez kis párna alakú dobozkákat gondoltam ki, a sablont a neten találtam, kinyomtattam és azt használtam. Némi kicsinyítés után, éppen megfelelő volt a méret. Mivel ez a dobozka akkor igazán szép,Read more

Advent 2015. 1

ADVENT  2015  1. rész Az idei Adventi naptárhoz egy wc-papír gurigás ötlet adta a kiindulópontot. Szorgalmasan el is kezdtem gyűjtögetni még időben eme kis papírhengereket, azonban a főpróbán megbukott, mivel nem fért bele a kindertojás. Pedig abból hármat is beszereztem a napi ajándéknak. A terv így borult, de a forma maradt. Maximum nem lesznek olyanRead more

Rózsás karkötő bőrből

RÓZSÁS   KARKÖTŐ BŐRBŐL Évek óta szeretek szép dolgokat alkotni, legyen az kötés vagy kereszt-szemes hímzés. Ez a most bemutatott karkötő eredetileg nem az én briliáns ötletem, mert az alapot készen vettem, de a ráhímzett mintát én találtam ki. Igaz a kis “x”-ek száma (nevezhetjük pixelnek is) sajnos csak stilizált motívumokat tesz lehetővé bizonyos mintákRead more

Boooo

BOOOO! Nálunk a kiskorú már Halloween lázban ég, legszívesebben feltenné az összes kelléket amit összevadásztam (már amelyikről tud) és ijesztgetné a szomszéd nénit. Ma már bespájzolt egy zacskó denevér és pókháló alakot formázó snacket is a vásárlás alkalmával a bulizáshoz. Én pedig már korábban vadászgattam egy-két jópofa kelléket, amelyek mellett azért majd sk. is készülnekRead more

Gyors és finom uzsonna

GYORS  ÉS  FINOM  UZSONNA Van-e olyan gyerkőc aki nem éhes a suliból hazafelé menet? Mostanában suli után sokszor gyalog jövünk haza a nagyfiammal – bogárkám még mindig a szerelőnél – és bizony legtöbbször nem túl jó az ebéd a menzán. Itthon pedig az első kérdés a: “mit ehetek”? Ma egy látványos, ám gyorsan elkészíthető ésRead more

Rea stílusban – tálca

REA   STÍLUSBAN — tálca Hiszem, hogy a berendezésben az alapok legyenek egyszerűek, jó minőségűek és egymással harmonizálóak, amely azonban bármikor az aktuális évszakhoz, divathullámhoz vagy egy-egy ünnephez igazíthatóak. Sokszor a megfelelő és stílusos kiegészítők nem éppen olcsóak, és sajnos még úgy is sok esetben tucattermékek. Mindig is szerettem ha valami egy picit egyedi ésRead more

Adventi koszorú sk

ADVENTI  KOSZORÚ  “SK” Az idei első adventi koszorú ajándékba készült a párom szüleinek, hogy vasárnap már meg tudják gyújtani rajta az első gyertyát. Mivel késő este készítettem, pikk-pakk össze kellett állítanom, de bevallom tetszik az egyszerűsége. A pöttyös masnihoz pedig direkt választottam a gömbölyded kiegészítőket, és mivel a délelőtt készített fehér – mini hógolyós -koszorúRead more

Mini hógolyós koszorú

MINI  HÓGOLYÓS  KOSZORÚ Sokszor láttam már ehhez hasonló koszorút méregdrágán – legalábbis ahhoz viszonyítva, hogy milyen hozzávalókból készül – azonban amikor megláttam októberben az egyik kedvenc lelőhelyemen ezeket a hungarocell golyócskákat, rögtön az jutott eszembe, hogy most bizony én fogom elkészíteni. Vettem is 3 zacskónyit a különböző méretű hungarocell golyócskákból -amelyek vegyesen voltak a zacskóbanRead more

Rea almás pitéje

REA ALMÁS PITÉJE Még sosem sütöttem olyan igazi amerikai almás pitét, és ma kedvet kaptam hozzá. tészta hozzávalói:40 dkg liszt2 tojás sárgája12 dkg cukor12 dkg vaj6 teáskanál tejföl1 citrom reszelt héja1 kávéskanál sütőpor és 2 db babapiskóta töltelék hozzávalói:4 nagy alma4 evőkanál cukor1/2 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék2 nagy marék mazsola A hozzávalókból közepes keménységű tésztát gyúrtam,Read more

Nem szokványos akasztók

Nem szokványos akasztók  nem titok, hogy kedvelek mindent amiben van egy kis “csavar”, de azért még elég egyszerű, nincs eltúlozva. Ilyenek a most hozott akasztók is. Elsőként egy inggallérhoz hasonlatos, fából készült darabot hoztam. Előnye, hogy szinte rá lehet teríteni a ruhadarabot, amely így kevésbé gyűrődik. Szeretem a szép kavicsokat, van is belőlük néhány egyRead more

Lakberendező cica

Lakberendező cica az új “családtag” elég eleven. Ezért, hogy megvédjem valamennyire a függönyt, a kanapét és az egyéb berendezési tárgyainkat a szűnni nem akaró felfedezési vágyát követő aprócska szőrgombóctól, kapott egy szinte minden igényt kielégítő cicabútort. Lucával ilyen téren nem voltak tapasztalataink, mivel sosem volt az függönyre mászós típus, de Miyu bizony lépten-nyomon feszegeti aRead more

Vasaljunk

  VASALJUNK   Sok-sok vasalható műanyag gyöngy lapult a fiókban, és a tanévkezdés alkalmából a gyermekem osztályába készítettem pár figurát és betűt dekorációként. Az abc betűi és alma, körte, szilva, no meg ceruza az ősz és a suli miatt. (A kis tüskés alapra, a hama vagy az ikea pyssla gyöngyökből kirakott mintát, sütőpapíron keresztül, vasalóval összeolvaszthatod, ésRead more

Ki a szabadba

KI  A  SZABADBA! lépten-nyomon kültéri gyerkőcfoglalkoztató témájú képekbe botlottam, és akkor ötlött fel bennem az a gondolat, hogy ugyan miért is ne legyen egy ilyen bejegyzés! Bár nem kifejezetten lakberendezős a téma, de mivel rohamosan közeledik a szünidő szerintem épp ideje van egy-két hasznos ötletnek. A kivitelezésben is biztosan segítenek az apró kezek. Melyik gyerkőcRead more

Vintage óra

VINTAGE  “ÓRA” Jó pár hete köröztem egy ősrégi, már nem működő ébresztő órát, de csak nem sikerült szereznem. Pár ismerős jelezte, hogy hol látott hasonlót, de sajnos a legtöbb tiszta műanyag volt, és használhatatlan arra a célra amire én szántam volna. Egy kóbor ötlettől vezérelve betévedtem a JYSK üzletébe és ott bukkantam rá a “megfelelő”Read more

Ajándékcsomagolás

AJÁNDÉKCSOMAGOLÁS Egy 9 éves nagyfiúnak nem szerettem volna a – szerintem – személytelen, rajzfilmfigurás ajándéktasakokba rejteni a szülinapi meglepetéseket, és amikor rábukkantam erre a fekete-fehér csomagoló-papírra, nagyon megörültem.  Jó ideje ott lapul a kincses fiókomban két zacskónyi színes csillogós pom-pom – ami már akkor megtetszett amikor megvettem, de nem tudtam mi lesz a sorsa. AzonbanRead more

Pillangós koszorú

PILLANGÓS   KOSZORÚ Mint zöldfülű kosárfonónak, sikerült beszereznem egy adag “zöld vesszőnek” nevezett alapanyagot, amely sajnos kosarat fonni alkalmatlan volt, de nem adtam fel és kreáltam belőle pár koszorúalapot. Az egyikből meg is álmodtam egy ajtódíszt a húsvéti helyére. A scrapbook papírjaim között őrizgettem már egy ideje két darabka, pillangómintás antikolt maradékot, amelyekből a pillangókat kivágtam,Read more

Répatorta

RÉPATORTA Áprilisban nálunk nem a nyuszi miatt készült répatorta, hanem a párom születésnapi tortakívánsága alkalmából. Ez volt az első répatortám, és nem az utolsó :o) mivel annyira finom. Az előkészületek “gyurmázással” kezdődtek, hiszen milyen répatorta az, amelyiket  nem répa díszít? Tehát vettem egy adag cukormázat és jól átgyúrtam. Mivel a répa ugyebár nem fehér, ezértRead more

Mini vázák tojáshéjból

MINI   VÁZÁK   TOJÁS-HÉJBÓL Hozzávalók: egy kis méretű papír tojástartó fehér festék fekete (tábla)festék tojás héjak apró virágok, levelek és zöld ágak A tojástartót egyszerűen befestettem a fehér festékkel. A kiürült tojás-héjakat alaposan kimostam és megszárogattam.  Ezután befestettem a fekete festékkel. Ilyenek lettek, és egy részükbe már korábban zsázsát ültettem, http://rea006.blogspot.hu/2014/03/mini-vagy-husveti-nagyon-szeretek-friss.html a többi pedig mini vázaRead more

Ovális kosár befejezés

OVÁLIS   KOSÁR – BEFEJEZÉS Egy hete itt hagytam abba a kosarat, így innen folytattam.  Csak be kellett fejeznem, és még szerettem volna rá két kis fülecskét is. Nem egyszerű feladat a fűzvesszőket a megfelelő helyre szépen elhelyezni, főleg úgy, hogy közben ne törjön meg vagy el. De figyelmesen és szépen csináltam, így ez lettRead more

Tojásbárány

TOJÁSBÁRÁNY   VAGY   BÁRÁNYTOJÁS A bárányos ihletadó válogatásban volt egy kicsit befejezetlen barika. Azt fejlesztettem tovább, és mivel volt még egy egész zacskó fehér pompom a kellékeim között, a tojásbarit ötvöztem a papírtányéros ötlettel, így született meg ez a verzió. Első lépésként a tojást mindkét végén kifúrtam, majd miután sikerült a belsejét az apróRead more

Báránykák

BÁRÁNYKÁK Húsvét közeledtével egyre több báránykás ötletbe botlok, és közülük jó pár nagyon ötletes, a kedvenceimből gyűjtöttem egy csokorra valót. Cake pop rajongóként ezt ki fogom próbálni, húsvétkor úgyis bűnbe lehet esni egy kicsit a kalóriák terén. A bárányos muffinok is ennivalóan aranyosak, ugye? Tojásbárányka, bár nekem egy picurkát befejezetlen, de ihletet adott :o) EgyRead more

és a +1 tojás

ÉS   A   +1   TOJÁS Nem igazán szeretem a túldíszített dekorációkat, a természetes alapanyagokat viszont annál inkább.  Az idei húsvéti tojás díszítésére csupán 20cm piros pepita szalagot használtam fel, ha már az ajtón pepita a nyuszi, akkor követem is ezt az irányt. A legegyszerűbben elkészíthető: a szalagot egy ragasztó-pöttyel rögzítsd a tojáson, majd kössRead more

13 tojás húsvétra

13   TOJÁS   HÚSVÉTRA tavaly nyulakat tereltem egy bejegyzés erejéig, idén a tojásokat gyűjtöttem egy kupacba. De nem ám a megszokottakat, hanem amelyek egy kicsit különlegesek, játékosak. Na azt hiszem ilyen lenne az igazi nyúltojás! hatalmas fülekkel, és nyuszifogakkal. Szuper elfoglaltság ilyet a gyerkőcökkel készíteni. Ha nyuszi van, akkor már legyen neki répa is,Read more

pepita nyúl

PEPITA   NYÚL hozzávalók: mintás dekorkartonszalagvattapamacsragasztó és olló A mintás kartonból kivágtam egy ülő nyúl sziluettet, majd a popsijára ragasztottam a pompont és a nyakára kötöttem egy masnit, no meg egy pici zöld ágat ragasztottam a mancsa alá. Készíthetsz belőle többet is, és akár kétoldalú ragasztóval a bejárati ajtóra is kiteheted, de girlandként is jólRead more

Ovális kosár készítése

  OVÁLIS  KOSÁR  KÉSZÍTÉSE Magam sem hittem volna, hogy ennyire bejön nekem ez a fajta alkotás, de a kerek kosár után az oválisba is belekezdtem. A kezdeti – állandóan kiesik az a fránya vessző, miért nem tud a helyén maradni – bakik és a káosz után azért kialakult az a várva várt forma amire vágytam.Read more

Zsemlye nyúl

ZSEMLYE-NYÚL Ha húsvét akkor tojás, sonka és nyúl minden mennyiségben. Állatbarátként képtelen lennék megenni egy igazi nyulat, de azért nem modok ám le a nyuszi formájú finomságokról. A megterített reggeli asztalon kedves meglepetés lehet a család számára – de még akár a vendégseregnek is – a frissen sült, ropogós héjú zsemlye. Az alaprecept nagyon egyszerű:Read more

Húsvéti dekor ajtóra

HÚSVÉTI   DEKORÁCIÓ   AJTÓRA Az emeleten “divatba hoztam” az ajtódíszítést, és most húsvétra vagy én maradtam le, vagy a szomszédok nyulaznak kicsit hamar, de már napok óta kinn vannak az ajtókon a húsvéti dekorációk. Hát nem maradhattam le :o) így kiötlöttem egy egyszerű, de mutatós és nem túl költséges megoldást. hozzávalók: bármilyen természetes alapanyagbólRead more

Egy kosármániás újabb 2

EGY  KOSÁRMÁNIÁS  ÚJABB  HÓBORTJA  2. Egy hete itt fejeztem be az első saját kézzel font kosarat, és az újabb foglalkozáson innen folytattam. A végeredmény pedig ilyen lett, bebújós füllel készült. Nem tökéletes, de annál rusztikusabb :o) Néha itt-ott meg kellett birkózni a fűz-vesszők kuszaságával, és kiderült, hogy bizony számolni, sőt  előre tervezni sem árt. rea

Mini fűszerkert vagy húsvéti dekor

MINI  FŰSZERKERT  VAGY HÚSVÉTI  DEKORÁCIÓ Nagyon szeretek friss zöldfűszereket használni az ételekhez, a tavasz közeledtével pedig biztosan mindenkinek jól esnek a friss, zöld ízek. Gyorsan növő zöldfűszer  a zsázsa, amely kb. 3-4 nap alatt kikel és ehetőek lesznek az apró, csípős ízű levélkék. Húsvétra pedig akár dekorációként tehetjük ki az asztalra. Kezdetnek a tavalyi lila-tehenesRead more

Firkanyúl

FIRKANYÚL A történet nagyon egyszerű: a kisfiunk születése óta minden évben a húsvét közeledtével bespájzolok egy nagy rakat csokitojást, nyulat és társait, amelyeket azután a gyerkőc izgatottan gyűjtöget össze a kis kosárba. Egy 9 évesnek nem hiszem, hogy idén is be tudom majd mesélni, hogy ezeket tényleg a nyuszi hozza, de azért még megpróbálkozom veleRead more

Egy kosármániás újabb 1

EGY  KOSÁRMÁNIÁS  ÚJABB  HÓBORTJA 1. A kosarak iránti rajongásom újabb állomáshoz érkezett, és nem is gondoltam volna, hogy ennyire tetszeni fog  majd az alkotás folyamata. Tegnap este úgy elrepült az a 4 óra, hogy szinte észre sem vettem, és közben megtudtam milyen alapanyagokat és praktikákat, eszközöket használhatok majd. Elképzelésem rengeteg van, hogy majd mi mindentRead more

Veteményezés

VETEMÉNYEZÉS  Egy szépen ápolt és rendezett kert látványa pótolhatatlan. A tavasz közeledtével mindenki szereti kicsit csinosítani a környezetét, és ültetgetni ezt-azt. Velem már fordult elő, hogy egy helyre ültettem valamit, de nem tudtam mit, mert a gondosan odabiggyeszetett vetőmagos tasakot elfújta a szél. Ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem pár jópofa és könnyen elkészíthető jelölőt, amelyek használatávalRead more

Itt a tavasz

ITT  A  TAVASZ  –  ÜLTESSÜNK Az unalmas és ronda műanyag cserepek, virágládák helyett vegyük elő a fantáziánkat és a végeredmény igazán egyedi hangulatot fog kölcsönözni a terasznak, kertnek vagy az erkélynek. De még akár a lakásban is használhatunk egy-két olyan kaspót, amelyet eredetileg nem virág ültetésre szántak. Ez a mézvirággal dúsan koronázott kő-fej ugyan nem aRead more

Love is in the air

LOVE   IS   IN   THE   AIR Épp nyitva volt az ablak, amikor az utcán egy kocsiból John Paul Young klasszikusa bömbölt, a “Love is in the air”, és támadt egy kósza és mókás ötletem, amit a takarítás közben azonnyomban meg is kellett valósítanom. A lufis zacsiban volt szív alakú lufi, előkotortam őket ésRead more

Egészséges finomság

EGÉSZSÉGES   FINOMSÁG – SZÍV  ALAKÚ  DOBOZBAN Nagy pléhdoboz rajongó és gyűjtő vagyok. Amikor pár hete megláttam ezt a szív alakú dobozt, nem tetszett sem a színe, sem a mintája, de már akkor terveim voltak vele, és nem úszta meg az átváltozást. Lecsiszoltam róla kicsit a festéket, hogy a táblafesték ne csússzon a fényes felületen,Read more

egyedi csomagolás

EGYEDI   CSOMAGOLÁS hozzávalók: mintás karton vagy scrapbook papírceruza, ragasztó, ollóbetűnyomdapapírzsineg vagy szalag és egy tetszőleges csokoládé, lehetőleg kemény kartonos csomagolású (én a toblerone-t választottam) kezdetnek körberajzoltam a csokit, hogy pontosan ugyanakkora sablont kapjak amekkora kell majd kivágtam, és ügyeltem arra, hogy az össze ragasztáshoz szükséges fülecske is meglegyen  a hosszabbik oldalon majd beburkoltam aRead more

Egy kis édes kényeztetés

EGY  KIS   ÉDES   KÉNYEZTETÉS   Ehhez a meglepihez az egyik kedvenc gumicukrot választottam – és egy társát a változatosság kedvéért – no meg persze az is számított, hogy pirosban pompáznak, ami valentin meglepinek tökéletesen alkalmassá teszi őket.  Felbontás, no és persze némi kóstolgatás után – mert azért le kell meózni, hogy megfelelő-e még mindig aRead more

Valentin dekoráció

VALENTIN   DEKORÁCIÓ  hozzávalók : piros karton, olló és kétoldalú ragasztó, és persze egy falfelület ahol jól mutatnak majd a szívecskék kivágtam a kartonból annyi – különböző nagyságú szívecskét – amennyit csak tudtam, majd mindegyik hátuljára ragasztottam egy kis darabka kétoldalú ragasztócsíkot,  és felragacsoltam őket a kiszemelt helyre. (Ha nem vagy biztos az elrendezésben, először a padlónRead more

Itt a farsang

ITT  A  FARSANG,  ÁLL  A  BÁL … sok szülő rém-álma a gyerek farsangi jelmezének az elkészítése. No igen, ha már a készítésnél tartunk, azonban sokszor nehezebb azt kitalálni, hogy minek is öltözzön be, mint kivitelezni azt. Hoztam pár egyszerűen megvalósítható ötletet. Mindjárt itt is egy csigabiga. Egy kedves barátnőm kisfia gombának készül – mármint aRead more

Valentin süti fügelekvárral

VALENTIN  SÜTI  füge-lekvárral  Hamarosan újra itt a Bálint nap. Kellene valami egyszerű, de mégis extra és valami szívecskés, de mégsem piros. Ez a linzer, amelyet nagyon egyszerű elkészíteni. hozzávalók:30 dkg liszt20 dkg vaj vagy margarin10 dkg porcukor1 cs. vaníliás cukor 1 tojás sárgája1 késhegynyi sütőpor1 citrom reszelt héjagyümölcs lekvár és porcukor A vajat elmorzsoltam a lisztben, majdRead more

Ha farsang akkor fánk

     HA FARSANG   AKKOR FÁNK (IS)   nagymamám pampuckának hívta, és isteni finom volt amit sütött, az amerikai filmekben a rendőrök dobozszámra tolják magukba és farsang idején szinte kötelező nyalánkság. De nem csak ehető változata létezik, íme rá egy pihe-puha bizonyíték, mert ez bizony egy párna. Ez is párna csak éppen kisebb, és varró-tűkRead more

Macskalandpark

MACSKALANDPARK A minap hallottam arról a tényről, hogy már van kutyauszoda és tegnap belebotlottam egy macskalandparkba (persze csak fotókon), vagyis lakásban tartott cicáknak való szuperebbnél szuperebb “torna eszközökre”, mert valljuk be azért nekik sem árt a testmozgás, hiszen nem elég a kanapéra fel-le ugrálás. Kíváncsi lettem volna Luca hogy fogadja ezt, persze amikor még ugrándozós,Read more

Citromos keksz pecsételve

CITROMOS  KEKSZ  PECSÉTELVE hozzávalók: 1-2 citrom reszelt héja (nagyságtól függ) 80 g vaj 120 g porcukor 1 tojás 180 g liszt sütipecsét kerek sütikiszúró vagy pohár A vajat a porcukorral, a reszelt citromhéjjal és a tojással eldolgozzuk, majd apránként hozzáadjuk az átszitált lisztet és összegyúrjuk, ezután fél órát hűvös helyen pihentetjük. A sütőt 180 fokraRead more

Kosarak mindenhol

KOSARAK   MINDENHOL Már nem is tudom mikor kezdődött, csak azt tudom, hogy rajongok a kosarakért. Az idei – megkésett – első bejegyzést ezért nekik szántam. Értékesnek tartom őket, mert kézzel készülnek, a természetben megtalálható szebbnél szebb alapanyagokból. Akár egy romantikusan hangulatos, aprócska szálloda reggeliztető szobájában is lehetne ez a komód.  Az előbbi kép péksütisRead more

Buli nasik

BULI   NASIK A paradicsom és a mozzarella klasszikus párosa egy-egy rúd grissinivel igazán jó ötlet. Az újdonság a tálalásban rejlik: a koktélparadicsom és a mini mozzarella-golyók nyársra tűzve sorakoznak. Sajtos, fokhagymás ropogtatnivaló. A recept és a videó az elkészítésről itt:http://www.handletheheat.com/2013/10/homemade-cheesy-garlic-biscuits.html Mi imádjuk a rákocskákat! Avokádó? Igen! Salátába, öntetbe, vagy csak krémnek. Süti-visszaszámlálás, akár óránkéntRead more

Buli ötletek

BULI   ÖTLETEK  Szilveszterkor minden a csillogásról és a bulizásról szól. Készítsünk girlandot csillámos papírkorongokból, vagy akár csillámos száraztésztából :o) Nagy méretű dekoráció, pofonegyszerűen és olcsón. Egy igazán pazar teríték. A konfetti ilyenkor szinte elmaradhatatlan kellék, adhatjuk a vendégeknek kis dobozkában, papírtölcsérben,  vagy akár lufiba töltve is. A pezsgős poharakat is dekorálhatjuk. Éjfélt ütött márRead more

az igazi ajándék

  AZ IGAZI AJÁNDÉK   Egy igazi bűvös-kockásnak mi is lehetne a legmegfelelőbb és egyben szuper és személyes karácsonyi ajándék? Naná, hogy a Rubik kocka! de persze akkor már legyen valami extra, mint pl. a 30. évfordulós, limitált kiadású, az eredetivel megegyező, kizárólag fából készült darab. De az még mindig nem lenne a legmegfelelőbb. ÉsRead more

Karácsony fehérben

KARÁCSONY FEHÉRBEN ahogyan én szeretem Azt vallom, hogy az egyszerű dolgok mindig a legszebbek, így vagyok ezekkel a koszorúkkal is, tehetjük őket a bejárati ajtóra, falra vagy a kisebbeket széktámlára is.   Akár az utolsó pillanatban is elkészíthető jópofa dekoráció, ha van odahaza fél pár kesztyű (nálunk akad) akkor elő vele :o) A lépcsőkorlát remekülRead more

boldog karácsonyt pirosban

BOLDOG  KARÁCSONYT  –  PIROSBAN A karácsonyra mindenki máshogyan készül. Nekem is megvannak a kedvenc színeim, dekorációim amelyeket új ötletekkel, pici rafinériákkal minden évben ismételten felhasználok. Egy időben a piros volt a mániám, de azután jött a fehér iránti rajongás és mindent elsöpört. Az első “fehér” karácsony kicsit még szegényes volt, mert nem szívesen kevertem volnaRead more

Türkiz kaácsony

TÜRKIZ  KARÁCSONY A hópelyhek valóban a menyország csókjai?  Azt nem tudom, de azt igen, hogy sokak kedvence a türkiz, és bizony volt egy időszak amikor a lakások türkiz-barna színvilága olyan felkapott volt. Karácsony közeledtével természetesen nem a lakberendezési divatirányzatokról szeretnék írni, hanem a díszítéshez ötleteket adni, mégpedig színekre hangoltan, így ezúttal a türkizre esett aRead more

Adventi manók

“ADVENTI MANÓK”  Az idei adventi naptár koncepciója picit más volt, mint amilyen végül lett, de ez így talán még jobban tetszik, mint amit eredetileg kitaláltam. Most is jó előre beszereztem a mini karácsonyi haribót, és az egyéb apró édességet, és idén legóék city adventi naptárát is darabokra szedtem, ami pont jó is lett volna, haRead more

Italos dobozok

ITALOS   DOBOZOK   –   ÚJRAGONDOLVA a képek önmagukért beszélnek, és ide most nem is kell túl sok magyarázat, csak annyi, hogy amíg a gyerkőccel együtt készítünk valamit, nagyon jól fogjuk magunkat érezni. A téli szünet alkalmával biztosan kerítünk rá alkalmat, hogy megvalósítsunk belőlük valamit. Ki tart velünk? Íme az ötletek: Akár egy egészRead more

Édes mint a méz

ÉDES   MINT   A   MÉZ Sűrű de még sziruposan folyós, aranyló színű ragacsos finomság. Milliónyi apró lény szorgos munkájának eredménye, amelyet nem csak ők, hanem mi, sőt Micimackó is előszeretettel fogyaszt, amolyan nyilem-nyalom dolog. Igen, ez a méz! Sokféle méz létezik és itt most nem szeretnék szakmai dolgokról írni, hiszen nem értek hozzá,Read more

Mikuláscsomag

MIKULÁSCSOMAG Hamarosan jön a Mikulás! A kisfiam már nagyon várja, bár egyenlőre még nem írt neki levelet, mert nem döntötte el, hogy abból a sokmindenből amire vágyik, mit is szeretne leginkább. Nagyon jó, hogy Ő még hisz ebben a mesevilágban, és én igyekszem minél varázslatosabbá tenni neki, amíg lehet.Pár éve egy Kismama magazinban megjelent íráshozRead more

Adventi manók

ADVENTI   MANÓK amikor kicsi voltam nem volt ilyen nagy választék  a  készen vásárolható, kinyitogathatós ablakocskájú adventi naptárakból, mint manapság. De bevallom nem kedvelem a személytelen és sokszor nem is a karácsonyváró hangulat szerint dekorált, csúnyácska és fantáziaszegény lapos dobozkákat, a sokszor nem is finom édességgel a belsejükben.  Sokkal inkább várom azt, hogy mit szólRead more

Beton

BETON A betonnal mint olyannal sajnos sokan méltatlanul bánnak, és ez egy részről érthető is, hiszen a sokrétű felhasználása miatt elég tetemes mennyiségben fordul elő itt-ott, és hát be kell valljam nekem sem a kedvenceim a szocreál lakótelepek és a hasonlóan ronda építmények. Más részről pedig nem minden beton csúnya. A betont én egy alapanyagnakRead more

Booo

Boooo ! ! !   avagy 2013 halloween-je nálunk, bepókhálózva a hozzávalók haladok a kitalált minta alapján dolgozom már csak száradniuk kell rajzolt tökpofi a táblafestékkel lekent fekete kobakon ijesztő! nem? :o) a szár fehér lett, és kapott egy fekete-fehér pepita masnit is vintage stílusú cimkét festettem az egyik oldalra, így bármit írhatunk rá krétávalRead more

Falevelek

FALEVELEK  szünidő van, szép idő van, itt a lehetőség a gyerkőcöket kivinni egy nagy sétára, és közben gyűjtögetni sok-sok szebbnél szebb falevelet, ágat és termést. Aztán ha jön majd a hideg, esős idő a gyerkőcök unalmának elűzésére nagyon jó kis ötleteket találhattok ebben a válogatásban. Az üveg oldalára felragasztott préselt színes levelek érdekes hatást keltenekRead more

Villámgyors almás tekercs

VILLÁMGYORS  ALMÁS  TEKERCS A megfázós napjainkat éljük, ezért szerettem volna valami gyors finomsággal kényeztetni magunkat, hátha elősegítem ezzel a gyorsabb gyógyulást.  Szinte mindig tartok itthon kész leveles tésztát, tegnap pedig vettem egy halom gyümölcsöt, így nekiláttam ezt az almás, fahéjas-barnacukros villámgyors sütit összeállítani. A tésztát megkentem olvasztott vajjal, majd alaposan megszórtam őrölt fahéjjal ízesített nádcukorral.Read more

Egyszerű őszi dekor

EGYSZERŰ  ŐSZI  DEKORÁCIÓ 1-2 hete még a kisfiammal együtt begyűjtött csodaszép színű, fényes vadgesztenyék és a kis szúrós burkaik csücsültek ebben az üvegben, csak sajnos megkopott a szépségük, így megváltam tőlük. A helyüket pedig újra benépesítettem: ezúttal az egyszerű vonalú, öblös üvegvázába rétegeztem a fehér gyertya köré a szép zöld szárított dekormohát, valamint a diófa és aRead more

Szellemes és jópofa bulikaják

SZELLEMES ÉS JÓPOFA BULIKAJÁK HALLOWEENRE  Ezen a napon igazán megbolondíthatjuk egy kicsit a kajákat is! Íme néhány jópofa ötlet: remek napindító reggeli egy kis palacsintával, a tökfejet mogyorókrémmel is kialakíthatjuk. Rengeteg süti-kiszúró formát lehet kapni az üzletekben és egy-egy klasszikus darabba igazán érdemes befektetni, mert sokáig használhatjuk. Az egyszerű linzertészta pedig ilyenkor is használható.  http://sally-thepumpkin-queen.tumblr.comRead more

Halloween dekor

HALLOWEEN  DEKORÁCIÓK Egy kis összefoglaló mindazoknak akik ezt csak amolyan újonnan átvett majmolásnak és hóbortnak tartják: All Hallows, magyarul a Mindenszentek napja valóban az Egyesült államokból indult Halloween ünnepre vezethető vissza. A Halloween azonban az egyik legrégibb ünnep, évszázados történetisége sajnos kevésbé ismert. Mindenszentek előestéje a kóbor lelkek és a kelták halotti istenének éjszakája is.Read more

Tököljünk

TÖKÖLJÜNK sokan nem szeretik a halloweent, de akarva-akaratlanul belebotlunk a tökökbe, és bizony én a kisfiam megszületése óta minden októberben faragok töklámpásokat, és dekorálok tökökkel és idén is fogok!Te is úgy vagy vele mint én: sok ötlet tetszik és nehéz dönteni? Hamarosan jön az én tökfejem is! BOOOOO! sokan a narancssárga miatt nem kedvelik eztRead more

Enjoy the little things

“ENJOY  THE  LITTLE  THINGS” GOMBOK amikor kicsi voltam, imádtam a nagymamám fiókjában lévő gombos-dobozban turkálni. Azóta van egy saját dobozkám, és ugyan nem vagyok egy nagy gombvásárló, de valamiért csak szaporodik a készlet. Most következzen pár ötlet arra, hogy mit is kezdhetünk ezekkel, hogy a lakásban lévő dolgainkat picit megváltoztassuk: Tehetjük őket egy szép üvegbe,Read more

Milyen is lenne az álomotthonom

Milyen is lenne az álom-otthonom? amikor elkezdtem ezt a blogot, sok-sok bejegyzés-ötlet kavargott a fejemben, amit szinte azon nyomban meg szerettem volna osztani másokkal. De persze ez lehetetlen! – hiszen ha egy fél tucat lenne belőlem, akkor is kevés lett volna, pedig vannak akiknek belőlem egy is sok :o) Azóta sok-sok facebook megosztás és blogbejegyzésRead more

Krétával

KRÉTÁVAL szeretem kipróbálni azokat az ötleteket, amelyek nagyon tetszenek, és pontosan így voltam a táblafestékkel is. Jó ideje tervezgettem, és őrizgettem a fiók mélyén egy dobozka fekete – mert csakis ezzel a színnel az igazi szerintem – táblafestéket, és egy konyhaszekrény-takarítás során jött az ötlet, hogy a több mint 15 éves csodaszép üvegecskéim kupakját fogomRead more

Mogyorós koszorú

MOGYORÓS   KOSZORÚ A minap sajnos sikerült beszereznem egy nagy zacskó avas földimogyorót – és mivel nem szerettem volna kidobni, azonban megenni sem, így előkerestem a kellékes fiókom mélyéről egy kisebb polisztirol koszorúalapot (hobby-boltokban beszerezhető), a ragasztópisztolyomat és nekiláttam a kis ragasztópöttyök elsütéséhez.  Hasonló koszorúkat virág- és dekorációs boltokban készen is beszerezhetünk, de azt hiszemRead more

Washi tape

WASHI  TAPE  –  DEKORTAPASZ Japánban született rizspapírból, ma már nagyon sok helyen gyártják. Elképesztően könnyű vele dolgozni, könnyen téphető, tartósan ragad, a felületről visszaszedhető és nem hagy nyomot. Lehet rá nyomtatni, írni és szinte semmi nem szabhat határt annak, hogy hol és mire használható. Többféle szélességben és több tízezer mintával, színben gyártják. Hogy mire isRead more

Pöttyös

PÖTTYÖS Eszem ágában sincs a pöttyös túró rudit elemzni, azt inkább megeszem :o) Nem tudom Te hogy vagy vele, de nekem a pöttyös minta olyan vidám és játékos, szinte bárhol tetszik, de lássuk csak, hogy a lakberendezésben milyen módon is alkalmazhatjuk, hogy ne legyen giccses az összhatás: pl. stencilezéssel pöttyözhetjük a falat, a klasszikus pirosRead more

Újságpapír régi könyv

ÚJSÁGPAPÍR, RÉGI KÖNYV  ÉS  SZAKADT  KOTTA hogy ezek mire is jók? hát van akinek szemét, van aki csak rakosgatja mert sajnálja kidobni, de mindenképpen felhasználható még valamire. Ezekből az ötletekből gyűjtöttem össze egy hatalmas csokorra valót, és még rengeteg kimaradt :o) Az ötletek bármelyike kivitelezhető kottapapírral is. Például tapétázhatsz vele, persze csak ha belefér aRead more

Mini csináld magad

MINI  “CSINÁLD  MAGAD” Hogy mi is készülhet egyetlen papírtányérból? Sokminden, de itt most a gyerekeknek hoztam egy pofonegyszerű, pikk-pakk elkészíthető aranyos kis állatot: Szóval, vegyél egy papírtányért, hajtsd félbe, a középső részt ragaszd össze, rajzold meg a süni fejét, ollóval vagdosd be a tüskéit és máris viheti az almát :o)

Őszi falevélkoszorú

ŐSZI  “FALEVÉLKOSZORÚ” Bár nagyon szeretem a természetes alapanyagokat, ezt a koszorút mégsem száraz falvelekből készítettem, mert ahová kerül, oda praktikusabb volt papírból megalkotni. Hozzávalók tehát:  színes papírlevelek (egyszínű és scrapbook papírból kivágva), filctoll, ragasztópisztoly, papírtányér és termések (itt most dekorációs makkot használtam) a papírtányér közepét kivágtam, és úgy tettem le, hogy a széle felfelé álljon, ígyRead more

Őszi papírgirland

  ŐSZI  PAPÍRGIRLAND Hozzávalók:színes papírollóragasztó Első lépésként papírszalagokat vágtam a színes papírokból. (az egyik 3,5cm a másik 4 cm széles papírcsíkokból készült) Majd két egyforma hosszúságú, több méteres papírszalagot készítettem a papírcsíkok összeragasztásával.  Az így kapott papírszalagok egy-egy végét egymásra merőlegesen összeragasztottam, a képen látható módon. Majd mindig egymásra merőlegesen, felváltva, elkezdtem behajtogatni a két giga papírszalagot.Read more

Csináld magad tojástartó

CSINÁLD  MAGAD TOJÁSTARTÓBÓL amikor kiürül a tojástartó, sokszor csak rakosgatjuk ide-oda az üres kartonokat, pedig jó kis alapanyag, és igazán jópofa, hasznos és dekoratív dolgokat készíthetünk belőle saját kezűleg. Egy ilyen virágkoszorú ugyan sokáig készül, de miután minden apró részlet megvan hozzá és készen van, biztosan egyedi dekoráció lesz a kislányok szobájában. Egy karácsonyi égősorRead more

Muffin

 MUFFIN vagy CUPCAKE? mindegy csak süti legyen  a nyár bőséggel ontja a sok-sok finomabbnál finomabb gyümölcsök sokaságát, és hát az természetes, hogy ezek a gyümölcsök nyersen a legfinomabbak, de azért érdemes csempészni belőlük egy halommal a sütikbe is. A legegyszerűbb – vagyis számomra a leggyorsabban elkészíthető – a muffin, mert ha van egy jól beváltRead more

Gyereknap

GYEREKNAP sokan sokféleképpen töltik ezt a napot, a szerencsésebbeknek igazából nincs is “gyereknap”, mert a többi napon is kellő mennyiségű figyelmet kapnak, és sokat foglalkoznak, játszanak velük a szülők, nagyszülők, mégis úgy érezzük, hogy ezen a napon több figyelmet kell szentelnünk az ifjabb nemzedéknek. Néhány tipp ahhoz, hogy egy picit más legyen mint a hétköznapok.Read more

Raklap vagy paletta

RAKLAP  vagy  PALETTA azokat a bútorokat amelyek ebből készülnek sokan szeretik és fantáziadúsnak tartják, mások utálják, de létezik és nem lehet elmenni mellette. Az újrahasznosítás nagymesterei pedig igazi műremekeket alkotnak ezekből a nem igazán szép deszkákból és fadarabokból. De lássuk csak mi is az, amiről igazán beszélek: a napjaikban divatos hatalmas órák számlapjai raklapok deszkáibólRead more

Hordó

HORDÓ A bor kedvelői talán e nemes nedűvel teli hordókat látnának szívesen, de őszintén be kell valljam nem szeretem a bort, és ha iszom is, csakis édeset. Ellenben nagyon bejön ez a gömbölyded forma, és jópofának találom a belőle készített kisebb-nagyobb használati tárgyakat, de azzal szemben már szkeptikus vagyok, hogy vajon nincs-e nagyon bor szaga,Read more

Legózzunk

LEGÓZZUNK Van olyan aki ne ismerné eme briliáns kis műanyagdarabkákat? A kisfiam már egész pici kora óta rajong értük, és lassan már nem elég az a 4 hatalmas tárolódoboz annak a temérdek kis alkatrésznek amit sikerült eddig felhalmoznunk. Időről időre hol alábbhagy, hogy felerősödik a lególáz, de gondolom ez nem csak nálunk van így. EbbenRead more

Kockás és pepita

KOCKÁS és PEPITA nem két mesehősről lesz szó, csak az egyik kedvenc mintámról. A saját fotóimon már sok kockás kiegészítő szerepelt – így talán nem újdonság a rajongásom – és ez az a minta amelyik elsőként meg tudja dobogtatni a szívemet. Amely – szerintem – megállja a helyét a romantikusabb, vidékies shabby, vintage, de aRead more

Esküvői tortacsodák

ESKÜVŐI  TORTACSODÁK mindenki más ízű tortát szeret, és mindenkinek más torta tetszik. Inspirációként és nyálcsorgatóként következzenek a finom édes-krémes nyalánkságok. Egyszerűnek mondható, ehető virágokkal, masnival átkötve. nagy divat az ombre, miért is ne lehetne ilyen a torta is, még látványosabb, ha a tortát felvágva is ezt a hatást érik el a piskótarétegekkel egy festett mesterműRead more

Esküvő 3

ESKÜVŐ   III. a nagy napot különlegessé és még emlékezetesebbé tenni nem nagy ördöngősség. A kedves pici gesztusok a meghívottak felé, az apró ötletek mind-mind ezt hivatottak szolgálni.Lássunk pár összeollózott momentumot, hogyan is lehet ezt profin csinálni. Persze ez az én ízlésemnek és kedvemnek tetsző ötletek sokasága, és az én véleményem. egy vagány unokaöcsi egyRead more

Esküvő 2

ESKÜVŐ  II. a dekoráció ilyenkor (is) nagyon fontos, hiszen legtöbbünknek egyetlen ilyen nagy nap van az életében és azt szeretné minél emlékezetesebbé, tökéletesebbé tenni. Az élővirág sajnos nagyon drága és speciális tartók, nedves oázis nélkül nem sokáig bírják a melegben, ellenben a papírból és selyemvirágból, egyéb tartósabb zöldekből szuper díszítóelemeket lehet alkotni.  Figyelj a színekRead more

Esküvő 1

ESKÜVŐ  I. igen így, csupa nagybetűvel, hiszen ez egy fontos pillanat az életünkben, és a nyári hónapokban sokkal több házasság köttetik, mint az év többi részében. De mire is van szükség a szerelmespáron, a násznépen és a jó kedven, a sok finom falaton kívül ahhoz, hogy megalapozzuk ennek a napnak a hangulatát?  Először is: meghívóra,Read more

Apró tárgyak újragondolva

 APRÓ  TÁRGYAK  ÚJRAGONDOLVA a mai bejegyzésben régi és új evőeszközök picit más szerepben mutatkoznak meg, van ami meghökkentő, másokat talán már láttatok, nekem ezek mozgatták meg a fantáziámat.     bútorfogantyúként új szerepben     lámpabúraként is megállja a helyét gyertyatartóként nem igazán szokványos módon felhasználva, akár a merőkanál is számításba jöhet tükörkeret köré isRead more

Inspirációk anyák napján

INSPIRÁCIÓK – ANYÁK NAPJA Május első vasárnapja az anyukáké – ne aggódjatok apukák, nektek is lesz! (nem én találtam ki: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ap%C3%A1k_napja) Nem tudom a többi mami hogy érzi, de nekem a saját kezűleg készített apró figyelmesség, vagy ajándék ilyenkor sokkal többet jelent mint egy drága ajándék vagy egy hatalmas virágcsokor. Mivel legtöbben már reggel felköszöntik az édesanyjukat,Read more

Tégla

TÉGLA régi kedvencem a bontott tégla, és bevallom szeretek belőle az ügyfelek lakásában is felhasználni – persze csak akkor ha náluk is nyerő. Szép, patinás és minden egyes darabnak története van. Nem hivalkodó, csodásan belesimul az enteriőrbe, de azért még épp annyira különleges, hogy pici pluszt adjon a hangulathoz. Ebben a bejegyzésben viszont most főszerepetRead more

Farmer

FARMER kicsit másképp Az örök darab: a farmer! De vajon mire is használhatjuk, ha már elszakadt, kinőttük vagy kiment a divatból?  lehet belőle a terített asztalra jópofa menü tartó zseb vagy a gyerkőcnek az íróasztalhoz egy szuper zsebes tároló te is mindig keresed a távirányítót? akkor tedd zsebre!  étkezőalátét is készülhet belőle, a zsebben aRead more

Wakeboard

WAKEBOARD Ez a bejegyzés egy születésnapi ajándék a képen szereplő pasinak, akit a kisfia születése után ragadott magával ez az extrém sport. Sok-sok gyakorlással, kitartással abban a viszonylag kevés szabadidőben ma már nagyon klassz trükköket is ugrik. A rajongás fertőző lett, és átragadt az ifjabb generációra is. A gyerkőc is sokszor vele együtt csúszott, tavalyRead more

Baseball

BASEBALL Gömbölyű, kemény, fehér labda, sormintának is beillő piros varrással, egy szép ívű ütő, kézzel készített bőrkesztyű, no meg az elmaradhatatlan baseball sapi. Nincs kedvenc sportom, de ez az egyik amelyik nagyon tetszik. Amikor külföldön laktunk vettünk kesztyűt, ütőt és labdát is, és “bohóckodás” szinten teljesült is a kipróbálása, azonban profi játékos tuti nem leszRead more

Nem tagadom bogaras vagyok

Nem tagadom BOGARAS vagyok! A “Bogár” iránti rajongásom nem éppen új keletű. Még gimis koromban – ami valljuk be nem igazán most volt – láttam egy német rendszámú csodaszép bogárhátút, és azonnal elvarázsolt. Akkor eldöntöttem, hogy nekem lesz egy ilyen kocsim. Az évek során pedig úgy alakult, hogy ez a szerelem egyre csak erősödött, és egy időRead more

Fehér

FEHÉR   Alapvetően mindig az egyszerű dolgokat kedveltem, de mivel majdnem “mindenevő” vagyok a lakberendezésben stílusok terén, nehéz olyat mutatni amiben ne látnék fantáziát. Talán azért is sikerül az ügyfeleimmel jól együtt működni, akik abban kérnek segítséget tőlem, hogy együtt alakítsuk ki az otthonukat. Jó pár évvel ezelőtt került a kezembe egy francia lakberendezési magazin,Read more

Kutya a lakásban

KUTYA  A  LAKÁSBAN Sok ismerősömnél van kutya a lakásban és szinte mindenhol családtagnak számítanak. Én is szeretem a kutyákat, emlékszem az első kutyánkra akit Fickónak hívtak és egy tacskó fiúcska volt, és a második kutyust is nagyon szerettem, ő egy labdaőrült puli volt és Pamacsnak hívták. Ugyan már több mint 18 éve macskásnak számítok, deRead more

Hívogassuk elő a tavaszt

HÍVOGASSUK  ELŐ  A  TAVASZT! Úton útfélen panaszkodik mindenki, hogy elege van már ebből a télből! Nem tudom mennyire igaz, de ha nagyon akarunk valamit az előbb-utóbb sikerülni fog. Mit szóltok hozzá, ha előcsalogatjuk a tavaszt? Az első napsugarak pedig szép szivárványokat varázsolhatnak nekünk! Azt hiszem ez egy picit naivan hangzik, de ha ez nem működikRead more

Tűz

TŰZ Ma nagyon elememben vagyok, így a fény után következzen a tűz, melyet az ihletett, hogy bizony most nagyon vágynék egy kandalló elé odakuporodni. Az álomházunkban bizonyára lesz egy olyan igazi fa-hasábos, amelyben vidáman fog pattogni a tűz. Következzenek most azok amelyek valami miatt megragadták a fantáziámat. Kis lakásokban is ideális lehet egy ilyen keskeny kialakításúRead more

Fény

FÉNY A teljesség igénye nélkül ötleteljünk, nem mindennapi módon megjelenítve a a fényforrásokat Meghitté és barátságossá varázsolhatod a terített asztalt pár szál gyertya segítségével, ha még több van, annál különlegesebb és persze világosabb is. Gyertyatartóként használj nem megszokott tárgyakat. Akár kültérre, pl. grillpartira is megfelelő hangulatvilágítás a különféle méretű dunsztos üvegekben, homokba helyezett méretes gyertyák hada.Read more

Mir is elég 10 cm

MIRE   IS   ELÉG  10  CM? Mielőtt még bárkinek is pajzán gondolatai lennének, elárulom, hogy itt csakis lakberendezési szempontok alapján vizsgálom meg azt, hogy mi mindenre is használható fel egy ilyen pici 10 cm-nyi hely?  Biztosan akadt már közöttetek olyan aki mérgelődött mert a kiszemelt konyhabútor nem töltötte ki a teret, vagy mert olyanRead more

Kávés csészék

KÁVÉS CSÉSZÉK Nálad is lapulnak a konyhaszekrény mélyén ilyen kis bögrék? Mire is használhatóak a már nem divatos vagy megunt kis csészék, vagy az eltört készletek megmaradt darabjai? Lássuk csak: Aprósüteményhez építhetsz belőle kínáló tálat néhány kisebb-nagyobb tányér felhasználásával. Az is biztosan akad egy-kettő. Össze is ragaszthatod, de az ideiglenes megoldás is megállja a helyétRead more

Házszámok

HÁZ SZÁMOK Veletek is előfordult már, hogy kerestetek egy címet, de nem igazán boldogultatok, mert vagy az utcanév, vagy a házszám hiányzott a tájékozódáshoz? Mintha manapság – a GPS-ek korában – már nem lenne divat kitenni a ház számokat. Pedig egy-egy jól megválasztott darab hasznos és remek kiegészítője lehet a házunknak, lakásunknak. Főleg ha azRead more

Dugó

UGÓ A mai bejegyzésben is egy aprósággal foglalkozom, amit a legtöbbször kidobunk. Azonban mindenhonnan azt halljuk: hogy hasznosíts újra, gyűjtsd szelektíven a szemetet! Akkor miért is ne hasznosítsuk újra remek ötleteket felhasználva a csodaszép borospalackok és pezsgős parafa dugókat is?  Kezdjük mindjárt egy hatalmas üzenő-táblával, amelyre a gyerkőcök bátran kitűzhetik az általuk készített remekműveket, aRead more

Tojások

TOJÁSOK  húsvét közeledtével szerepet kapnak a tojások. A gyerekek – néha még a fiúk is – szeretik kipróbálni a tojásfestést, díszítgetést.  A következőkben találsz jó pár ötletet arra, hogy miként is készíthetsz egyszerűen jópofa és mutatós dekorációt az asztalra, ajtóra vagy a locsolkodóknak ajándékba. Kezdőbetűk vagy nevek is készülhetnek a tojáshéjakra. Válassz bátran a milliónyiRead more

Nyululjunk 2

 NYULULJUNK 2 ebben a nem is igazán rövidre sikerült szösszenetben a húsvéti nyuszikat állítottam sorba. Nézzük csak meg miből és miként is készíthetünk egyet-kettőt esetleg sokat ajándékba? Lehet válogatni! Ez a kis csodanyuszi puha, hosszú szőrű angóra fonalból készült, kötőtűk segítségével. Irtó cukira sikeredett, szerintem. Zokniból is készülhet, nagy fülekkel, pompon a farkinca helyére. Ha mikulásRead more

Nyululjunk

NYULULJUNK az üzletek polcai jó pár hete roskadoznak a mindenféle húsvéti nyalánkság alatt, és bevallom már én is beszereztem a kertbe eldugdosni valókat, amelyeket a kisfiam évről-évre nagy lelkesedéssel gyűjtöget össze egy kis kosárba és öröm látni ahogy a zsákmányt rakosgatja és kóstolgatja. Idén kert híján picit találékonyabbnak kell majd lennem, de bízom magamban ésRead more

Sakura

HA TAVASZ, AKKOR SAKURA Lassacskán itt a várva várt tavasz, melegítenek a nap sugarai, és már nem csak pár percre lehet nyitva felejteni az ablakot. A kisfiam születése előtt két évet Japánban töltöttünk a párommal és nekem picit összekapcsolódik a tavasz kezdete a sakurano-val. Korábban már sokat hallottam a japán cseresznyevirágzásról, de mégis meglepett aRead more

Uszadékfa

USZADÉKFA egy szép üveg vázában régóta díszítik – a kaviccsal és a kagylóval teli váza társaságában – a polcon a lakásunkat az ilyen kis fadarabok. Bevallom, nem saját gyűjtés, vásároltam őket, de a színük és formájuk már akkor megragadta a fantáziámat amikor még a celofán zacskóban csücsültek az üzletben a polcon. Szép sima felületűek, kopottas,Read more

kavicsok

KAVICSOK A blogon belül elindítok egy kis sorozatot, amelynek “élvezd az apró dolgokat” lett a címe. Nem is gondoljuk sokszor, hogy milyen kis jelentéktelennek tűnő dolgokból milyen nagyszerű és egyedi készülhet. A mai rész a kavicsokról fog szólni. Egyszerűen imádom őket! A házunk kertjében pl. egy kb 15 cm széles kecsesen kanyarodó kavicságy választotta elRead more

Földgömb térkép

     FÖLDGÖMB, TÉRKÉP, STB… A GPS elterjedésével a sok térkép felesleges lett. Ne dobjuk ki. Egy régi térkép is csodaszép lehet a megfelelő helyen, és teljes mértékben használható dekorációs célokra. Lássuk csak mire is gondolok? Manapság nagyon divatos csupán egyetlen falfelületet kiemelni tapétával, miért ne tehetnénk ezt meg a kedvenc városunk térképének felnagyításával?  AzRead more

Kréta

Kréta bár szívesen utaznék, de itt most nem arról a krétáról lesz szó. Amikor kisiskolás voltam nem tartozott a kedvenc hetesi feladatok közé a táblatörlés, de arra emlékszem, hogy mindig imádtam a táblára firkálni, rajzolgatni. Pár éve kicsit új felfogásban a lakberendezésben is megjelent ez a téma. Nézzük csak meg mire is használhatjuk? Alapnak használhatszRead more

Mihez kezdhetsz

Mihez kezdhetsz pár darab papírral Bálint napon? Milliónyi képeslapot, csomagolópapírt lehet kapni, de nem feltétlenül kell ezen a téren is uniformizálni magunkat, egy-egy saját kezűleg készített darab, egyedi ötlet már magában is kedves ajándék lehet a kiszemeltnek. Tippek képeslapra, csomagolásra. A nyomdázottakat a gyerekek is örömmel fogják kipróbálni! “Krumplinyomda” kicsit másképpen! Ugyanis ez cékla, így festékRead more

Együnk szívesen

Együnk “szívesen” számos blog egészen jó ötleteket vonultat fel, de legtöbbször csak innen-onnan “összeollózza” a képeket. A blogomban gyakran sok saját ötletből is csemegézhettek, szintén saját kivitelezésben, saját fotókkal. Ha pedig nekem sikerült a megvalósítás, akkor biztosak lehettek benne, hogy Ti is képesek lesztek majd rá! Kezdetnek egy csokorra való ezekből a valentin második felvonásaként, amely az étkezéshezRead more

Szívecskék a lakásban

Szívecskék a lakásban? naná! Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nálunk a kiskorú szereti a legjobban ezeket az  “importált ünnepeket”, no meg én, mert akkor ismét eljön egy újabb alkalom, hogy picit szétvariáljam az agyam a lakásban (is). Első “bálintos” bejegyzésem ezért is a lakás dekorálásáról szól, no meg mit is várhattok egy lakberendezőtől? Read more