Mennyei eledel

FELHŐTOJÁS

A héten láttam a neten ezt a nagyon jópofán elkészített tojást. Nem igazán rajongok a tojásért, sem tükörtojás sem rántotta formájában, de ez a változat annyira megtetszett, hogy feltétlenül ki szerettem volna próbálni. Így ma reggel egy kicsivel több időt töltöttem a konyhapultnál mint egy normál tükörojás estében történt volna, mert azért van ezzel egy picurka macera.

A sütőt (légkeveréses) bekapcsoltam 160 fokra, majd a tojásokat szétválasztottam, a sárgájukat egy-egy mokkáscsészébe külön-külön tettem, egy csipetke sóval, így utólag jöttem rá, hogy egy kis friss zöldfűszer jót tett volna mind az ízének, mind az esztétikai látványnak.

   

A tojásfehérjét kemény habbá vertem izlés szerinti mennyiségű sóval, és amikor már elég kemény volt, hozzákevertem egy maréknyi reszelt sajtot (5 tojást készítettem egyszerre). Sütőpapírral kibélelt tepsibe fektettem 5 szelet sonkás szalámit, majd rájuk kanalaztam a habot, mindegyik közepébe egy-egy kis mélyedést alakítottam ki, és abba zuttyantottam vissza a tojássárgákat. 10 percre bedugtam a sütőbe, és megsütöttem.  Azután pedig megettük.

Próbáljátok ki, reggelire, egy könnyű vacsorára vagy akár különleges feltétként egy finom tökfőzelékhez!

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.