Macskalandpark

MACSKALANDPARK

A minap hallottam arról a tényről, hogy már van kutyauszoda és tegnap belebotlottam egy macskalandparkba (persze csak fotókon), vagyis lakásban tartott cicáknak való szuperebbnél szuperebb “torna eszközökre”, mert valljuk be azért nekik sem árt a testmozgás, hiszen nem elég a kanapéra fel-le ugrálás. Kíváncsi lettem volna Luca hogy fogadja ezt, persze amikor még ugrándozós, mászkálós kedvében volt. Biztosan boldog lett volna :o)
A cicák szerelmesei azt tartják, hogy a cica a ház ura, azonban mégsem ezt tükrözi a lakás berendezése. Ezért Stefan Hofmann dizájner egy lakásban tartott cica szemszögéből vizsgálta meg a problémát és a képeken látható – kalandparkokra emlékeztető – látszólag kesze-kusza dolog jött létre.
A Goldtatze cég kínálatában szereplő elemeket felhasználva egy igazán változatos, minden cica- igényt kielégítő testmozgásra alkalmas pályát hozott létre, amely a lakás alapterületéből szinte semmit nem foglal, hiszen a legtöbb elem a falra és a plafonra lett rögzítve. A sétányokon szaladgálhat, ugrálhat, a platformokon pedig boldogan kipihenheti a fáradalmakat.

http://www.goldtatze.de/

 A boldog bajusz-királyok.

Egy dolog azért figyelmet érdemel, a világítótest ne legyen a cicák által elérhető helyen, és lehetőleg úgy kell beállítani őket, hogy ne a cica szemébe világítsanak!

forrás: http://dornob.com/modular-kitty-playground-gives-cats-a-whole-room-of-fun/#axzz2rgLi46Aa