Egy apróság

Be my Valentine

Sokan egyenesen hülyeségnek tartják a Valentin napozást, sokan pedig totálisan túlzásba viszik – bevallom én is hajlamos vagyok ez utóbbira 🙂 . Én elfgadom azt is, ha valaki ünnepli ezt a napot és elfogadom azt is, ha nem érdekli, nincs jogom beleszólni senkinek a döntésébe. Viszont én nagyon szeretek apróságokat készíteni, főleg azoknak akiket nagyon szeretek és akik fontosak a számomra. De ahogy haladok a korral, sokkal inkább fontosnak tartom az igazán belülről jövő kedvességet és aprócska figyelmességeket. És ha nem is minden nap, de meglepem néha a páromat egy-egy kis üzenettel apró meglepivel, falatnyi finomsággal, amit a tízóraija, ebédje közé csempészek, vagy a bőröndjébe dugok ha külföldre utazik, és ha éppen vezetés közben jut eszembe, akkor küldök egy sms-t. Ezt tehetjük Bálint napon is, és bármikor máskor is, nincs igazán időponthoz kötve, ezen a napon talán csak hatványozottabban van jelen, mert mint sokan mondják, “még a csapból is ez folyik”.

És, hogy ne vigyem túlzásba, tényleg csak egy apróságot hoztam, ami pár perc alatt elkészülhet, és bármilyen pici üvegbe megvalósítható. Még évekkel ezelőtt láttam a neten ezt az ötletet, és biztosan van úgy vele más is, hogy van egy ” majd valamikor meg kell valósítsam ötlethalom” a fejében. A minap rendezkedtem az apróságaim között és akkor láttam, hogy még van ezekből a kis parafadugós üvegcsékből egy pár darab, és be is villant az a képkocka, amit anno jól elraktároztam magamnak. Így elővettem egyet az üvegcsékből, meg egy darabka kartont, drótot, pici szemescsavart, ollót, ragasztót, filctollat és összeraktam.

 

Fehér kartonra – mert piros nem volt itthon – rajzoltam két akkora szivecskét, ami majd belefér az üvegecskébe. A két szív közé vékony drótot ragasztottam és befestettem pirosra (ha piros kartonból dolgozol, erre persze nincs szükség). Az üvegbe próbáltam, hogy lássam, hol kell majd a drótot elvágni.

A drót végét kúpos fogóval duplán karikára hajlítottam, és ráillesztettem a parafadugóba ragasztott apró szemescsavarra. A szívet tartó drótot hagyhatjuk egyenesen is, nekem most hullámosan tetszett. Köthetünk rá aprócska masnit  vagy spárgával kedves üzenetet is, és máris készen van egy nagyon egyszerű de mégsem mindennapi kedves apróság a párunknak. Pasik is könnyedén kivitelezhetik ám! kis üvegek többféle méretben hobbiboltokban kaphatóak, és ha elég miniatűrt szerzünk be, akár egy láncra erősítve ilyen kis cuki saját készítésű ékszerrel is meglephetjük a kedvesünket.

Egy közös munka eredménye

LOVE – de egy kicsit másképp

Mindenféle ünnepet és alkalmat szeretek amikor egy kicsit is van arra hivatalosan is lehetőségem, hogy dekoráljak vagy apró meglepiket készítsek. A valentin nap régebben nálam is a pirosról szólt, de újabban már azt is szeretem a saját stílusomban dekorálni.

 

Idén, két nekem tetsző dolgot párosítottam – ha már egyszer ez a szerelmesek napja, talán nem fognak összeveszni – amelyek kifejezetten jól mutatnak együtt. Mindkettőt szeretem külön-külön is, együtt pedig nagyon! A rózsakoszorúm az egyik kedvenc alkotásom, és tudom, hogy ti is szeretitek. A vaskos fából készült betűkért sem újkeletű a rajongásom. Enikő munkáit a facebook-on ismertem meg, és egyszer valahogy kiderült, hogy ő bizony tud ilyen szuper betűket is faragni. Nem kellett kétszer mondania, rögtön megkapta a rendelést a megfelelő karakterekre. A natúran hagyott felületre egy leheletnyi fehér színű waxot dörzsöltem csak, a színén egy árnyalatnyit halványított.

 A végeredményt pedig nagyon szeretem, és végre megvalósíthattam azt az ötletet, amit már tavaly kigondoltam. Így mutatnak együtt az eni.co által készített betűk és a reantik rózsakoszorú.

 A háttérnek használt régi ónémet szekrényajtó szerintem a végleges megoldás marad, már csak azt kell kiötlenem, hogyan tehetem fel rá úgy a betűket, hogy egyúttal fixen tartson, de változtatható is legyen ha más terveim lesznek vele.

Ha kíváncsi vagy az új ötleteimre és az elsők között szeretnél értesülni a friss bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a hírlevélre.

Love is in the air

LOVE   IS   IN   THE   AIR

Épp nyitva volt az ablak, amikor az utcán egy kocsiból John Paul Young klasszikusa bömbölt, a “Love is in the air”, és támadt egy kósza és mókás ötletem, amit a takarítás közben azonnyomban meg is kellett valósítanom. A lufis zacsiban volt szív alakú lufi, előkotortam őket és még néhány ajándék kísérő kártyát, madzagot is.
A betűtípust kikerestem és kinyomtattam, hogy egyszerűbben át tudjam másolni a kis kartonokra. 

Majd elkészültek a kis üzenetek, és a lufira kötöttem őket.
(a tegnap kapott rózsáim színe nem passzolt a lufihoz, így egy szárított verzióval helyettesítettem a friss virágot a fotó kedvéért)

Egyszerű kis ajándék, bohókás és vidám is :o)

Boldog Valentin napot!

rea

Egészséges finomság


EGÉSZSÉGES   FINOMSÁG – SZÍV  ALAKÚ  DOBOZBAN

Nagy pléhdoboz rajongó és gyűjtő vagyok. Amikor pár hete megláttam ezt a szív alakú dobozt, nem tetszett sem a színe, sem a mintája, de már akkor terveim voltak vele, és nem úszta meg az átváltozást.
Lecsiszoltam róla kicsit a festéket, hogy a táblafesték ne csússzon a fényes felületen, és tartósabb legyen.
Majd a vékonyka fém-színű szélét ragasztó-szalaggal leragasztottam, mert nem szerettem volna, hogy az is fekete legyen, és ezután két rétegben átmázoltam.
Száradás után ilyen lett, és piros selyempapírral kibélelve várta a rakományt.
A dobozkába való házi finomság ezúttal zabpelyhes, csokis,  aszalt gyümölcsös, diós süti, amely természetesen a megajándékozott igényeihez igazodva kalóriaszegény összetevőkből állt össze.
Hozzávalók:
15 dkg vaj, 4 dkg barna cukor, 10 dkg nyírfa cukor, 1 tojás, 15 dkg zabpehely, 10 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 kávéskanál mézeskalács fűszerkeverék, 1/2 kávéskanál sütőpor, 6 dkg csoki és 8 dkg dió durvára vágva, 

és került bele még egy maréknyi piros aszalt gyümölcs is :o)

A száraz hozzávalókat összevegyítettem egy tálban, a tojást, a vajat és a cukrot habosra kevertem egy másikban, majd hozzáadtam a száraz keveréket, és összedolgoztam. 

Sütőpapírral kibélelt tepsire kiskanál segítségével nem túl közel egymáshoz halmokat pakoltam.

Mindezt 170 fokos sütőben kb. 15 perc alatt megsütöttem.

Ilyenek lettek.

Bepakolásztam őket a piros selyempapírral kibélelt, átalakított dobozkába.
Eredetileg krétával akartam rá írni, de most a nyomda győzött, így az üzenet nem letörölhető, de mellé még kerülhetnek más szavak.
Az ajándékra dukál egy masni is, a piros kockás  pedig pont tökéletesen  illett is hozzá. 

Boldog Valentin napot!

rea

Egy kis édes kényeztetés

EGY  KIS   ÉDES   KÉNYEZTETÉS

 

Ehhez a meglepihez az egyik kedvenc gumicukrot választottam – és egy társát a változatosság kedvéért – no meg persze az is számított, hogy pirosban pompáznak, ami valentin meglepinek tökéletesen alkalmassá teszi őket. 
Felbontás, no és persze némi kóstolgatás után – mert azért le kell meózni, hogy megfelelő-e még mindig a minőség és az íz  –  átpakolásztam a mennyei eperillatot árasztó és a kis golyócskás málnát utánzó cukorszemeket egy celofántasakba. A szívecskés masni pedig ilyenkor igazán nem is giccses. Ugye?
rea

Valentin dekoráció

VALENTIN   DEKORÁCIÓ 

hozzávalók : piros karton, olló és kétoldalú ragasztó, és persze egy falfelület ahol jól mutatnak majd a szívecskék
kivágtam a kartonból annyi – különböző nagyságú szívecskét – amennyit csak tudtam, majd mindegyik hátuljára ragasztottam egy kis darabka kétoldalú ragasztócsíkot, 

és felragacsoltam őket a kiszemelt helyre. 

(Ha nem vagy biztos az elrendezésben, először a padlón rakosgasd, majd ha megvan a végső elrendezés, csak akkor ragaszd fel csak a falra)

Csodaszép Valentin napot!





rea

Valentin süti fügelekvárral

VALENTIN  SÜTI 

füge-lekvárral 

Hamarosan újra itt a Bálint nap. Kellene valami egyszerű, de mégis extra és valami szívecskés, de mégsem piros.
Ez a linzer, amelyet nagyon egyszerű elkészíteni.

hozzávalók:
30 dkg liszt
20 dkg vaj vagy margarin
10 dkg porcukor
1 cs. vaníliás cukor

1 tojás sárgája
1 késhegynyi sütőpor
1 citrom reszelt héja
gyümölcs lekvár és porcukor

A vajat elmorzsoltam a lisztben, majd hozzáadtam a tojás sárgáját, a porcukrot és a többi hozzávalót, gyorsan összegyúrtam és hideg helyen pihentettem kb. 20 percig. Majd kinyújtottam és kb 1 cm széles csíkokra vagdostam fel a pizzavágó segítségével (késsel macerásabb és nehezebb). Majd következett egy kis pepecselés a fonással, a képen látható módon – váltogatva az alsó és felső tészta-csíkokat (óvatosan dolgozz vele, mert könnyen törik a tészta) amíg az utolsó csík is elfogy. 
Ezután a szívecskés kiszúrómmal formáztam, majd a maradék tésztát összegyúrva és ismét elnyújtva kiszaggattam a fonott szívek sima párját is. 
160 fokos sütőben kb 12-15 perc alatt megsütöttem őket. 
Amikor kihűltek, a sima szívecskékre füge lekvárt púpoztam és összeragasztottam a fonott párjával, majd porcukorral behavaztam a tetejüket.
Egy szép dobozba is csomagolhatóak Bálint napi ajándéknak, és akár előre is elkészíthetjük, mert jó sokáig eláll.
Jó sütögetést és jó étvágyat!   rea