Casablanca

és most nem a film

 

Talán Marokkó leghíresebb városa Casablanca. A párom viszonylag sokat utazik a munkája miatt, és idén márciusban – kihasználva a 15-i hosszú hétvégét – mi is vele tartottunk. Az utazás azonban a várakozásomat kicsit alulmúlta, elég vegyes érzéseim voltak végig a kinntartózkodásunk alatt. A városról látott netes fotók, hát mit mondjak, nagyon nem takarták a valóságot. Most mondhatnátok, de hát én is kék eget, pálmafákat posztoltam. Mint ahogyan más városokban is találhatunk mindenfélét, úgy itt is. Ami nagyon meglepett, az a nyomor, a szegénység és az igénytelenség. Pedig higyjétek el, én aztán igyekszem mindig a legapróbb szépet, jót vagy pozitívumot felfedezni valamiben. Általában nem vagyok egy finnyás tipus – de a terveimet hamar el kellett vetnem, kivitelezhetetlenség miatt. Amíg a párom a meetingeken, beszámolókon, üzleti ebédeken és vacsorákon volt, addig a nagyfiammal próbáltam felfedezni Casablanca látnivalóit, amiből alapból is kevés van. Szerencsére – vagyis inkább nem is annyira szrencsére, mert ettől zajosabb városban még életemben nem jártam – a szálloda az ún. bevásárlónegyedben volt, így pár perces sétával majdnem mindent felfedezhettünk. Alapból ugyanazok az üzletek vannak mint nálunk: Zara, Mango, Adidas, Swatch és társai. Amit hiányoltam, az a kis üzletek, a helyi választékkal, termékekkel, és ezeket a bazár sem tudta pótolni, mert ott szinte csak az értéktelen gagyi kínai vackokat árulták amit az aliról fillérekért lehet rendelni. Vártam a színes, fűszeres, élettel teli mesebeli, egzotikus nyüzsgést, de helyette utcán kéregető gyerekeket – akik szinte rád másznak pár fillérért –  kapualjban kuporgó koldusokat, vagy papírzsebkendőt áruló férfiakat láttam. A szállótól (a város egyik leghíresebb 5 csillagos hotelje az ikertornyokban) nem messze lévő piacra nem mertem betenni a lábam, mert messziről bűzlött és szörnyen mocskos volt, körülötte a városban mindenhol látható kóbor cicák marakodtak egy-egy “finom” falaton. Hát nesze neked gondoltam! Az emberek elég érdekesen néznek rád, ha te nem “köntösben” járkálsz az utcán, és nő létedre nem bugyolálod be fejed, hanem hagyod, hogy a fürtjeidbe belekapjon a szél. Azért mi fittyet hányva a furcsa pillantásokra, sétáltunk jó sokat a gyerkőccel. Ami meglepett az a nyomor és a fényűzés ennyire egymás mellettisége, de főként lepukkant házak, koszos ablakok, tönkrement járdák jellemzik a városképet. Sok-sok kóbor cicával, akik persze az utcán végzik a kis- és nagydolgukat is, tehát alapból van egy érdekes folyamatos illatfoszlánya a levegőnek, amit sok helyen az óceán felől érkező légáramlatok sem tudnak elnyomni. A város azért nagyon zajos, mert reggel 6-tól éjfélig szinte folyamatosan dudál minden autós, mintha egy hatalmas lagzis menet lenne, a taxik koszosak, a sofőrökről ne is beszéljünk, a közlekedési lámpák pedig majdhogynem dísznek vannak, hiszen megy mindenki amerre lát és amerre tud. Az első 3 éjszaka még a 21. emeleten sem igazán tudtunk aludni a zaj miatt. Szerencsére a férjem munkája után átköltöztünk egy óceánparthoz közeli aparthotelbe, ahol azért már sokkal csendesebb volt a környék. Az óceán lenyűgözően csodálatos, a hatalmas hullámok és az illata mindent felülmúlt. Szóval ha utazást szervezel Marokkóba, amit azért érdemes megnézni, Casablancára max 1-2 napot szánj és ne a belvárosban foglalj szállást, ha aludni is szeretnél az éjszaka folyamán. A helyi kajákról nem tudok túl sokat írni, mivel a kis koszos kifőzdékből, pizzériákból nem volt sok kedvem bárminemű hasmarsot begyűjteni – de szerencsére meki és kentucky náluk is van. Itt található a Marokkó Mall, Afrika legnagyobb bevásárlóközpontja, közepén egy hatalmas akváriummal, és ha teheted akkor valamelyik abc-ben (pl. carrefour) vegyél a finom helyi narancsból, mert isteni fincsi! A negatívumok ne riasszanak el, ha ide tervezel utazást, mivel azért vannak itt is szép részek, de ne ess abba a hibába, mint én, hogy azt hiszed, valami elvarázsolt egzotikus helyre pottyant majd le a repcsi. Persze van itt is csilivili parkosított útszakasz – ja mert ott az amcsi nagykövetség, de mellette már ugyanolyan lepukkant minden. Pont mint a dizájnosnak mondható óceánparti étterem, aminek az üvegfalán keresztül csodaszép a kilátás, de az éttermek bejáratai mellett egy nem kicsinek mondható, komplett nyomornegyed található. És nem tudom, ki hogy van vele, de én imádom az olajbogyót, viszont azokból a mocskos hordókból még akkor sem kérném, ha fizetnének, hogy megegyem.

Azért nem elrettentésként született ám ez a poszt, hiszen ilyen rövid idő alatt nem lehet a dolgok mögé látni, épp csak a felszínt súorolni picit. Végig az volt bennem, hogy mennyire fejlett már a világunk, és itt egy ország, itt egy világhíres város, amit ugyanúgy túlmisztifikálnak, mint nagyon sokmindent ebben a világban. A fiunk 13. születésnapjára pl. képtelenek voltunk egy tortát szerezni, gyertyával ahogyan azt illene. Pedig próbálkoztam rendesen. Nem láttam olyan éttermet vagy bármilyen más helyet ahol külföldiek ücsörögtek volna, kávét szürcsölve vagy egy tál ételt falatozva, mint ahogyan azt korábbi utazásaim során, pedig Egyiptom és Tunézia már megvolt. Casablancában kifejezetten nincs túristanegyed.

Néhány fotó erről a pár napról:

   

   

             

   

   

   

   

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 6. rész

Kovácsoltvas olasz módra

Az ablakok berácsozása nem újkeletű ötlet. Személy szerint nem szeretnék rácsos ablakok mögött élni, de ezeken az ablakokon nagyon tetszettek, és különleges, ötletes megoldásokkal találkoztam:

  

  

  

  

  

  

Egészen régi, rozsdaette és érdekes darabokba lehet botlani a kis sikátorokban.

 

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 4. rész

Fontos apróságok és szép ajtók

a legtöbb fotó a sokféle ajtóról készült. Különféle színű, méretű és stílusú ajtó található szerte a lagúnák városában. Rengeteg közülük szép patinásan öregedett, amolyan teljesen elhanyagolt külsejű féle, azt hinné ez ember, hogy hosszú évek óta nem is használták már, de a házakhoz tartozó ablakokban mégis szépen ápolt növény volt, így tehát biztosan lakott, és akkor meg ugye csak az ajtón közlekednek. (Jó esetben.)

A szállásunkról Pietro jött elénk a Piazzale Roma-ig, és séta közben mesélte, hogy Velence állandó lakossága napjainkban már csak 55ezer körül mozog, és sokan megörökölnek ugyan egy-egy házat, de a horribilis összegű renoválási költségek miatt nem újítják fel, csak hébe-hóba töltenek egy-egy hétvégét pihenésképpen Velencében, vagy annyit sem. Ráadásul a sok túrista miatt sok velencei lakos elhagyta a várost, mert a tömeg miatt a mindennapjaikat élhetetlennek tartották. Az ajtókon ettől függetlenül a szépen kidolgozott és érdekes csengők, levélbedobó nyílások és a névtáblák maradtak.

  

  

Nagyon népszerű a különféle oroszlán és állat-, vagy szörnyfejet ábrázoló csengő. A gyerkőccel csak cumis oroszlános csengőnek hívtuk. (Bevallom némelyiket szívesen kipróbáltam volna, de azért mégsem volt kedvem bunkó túristaként viselkedni.)

   

  

Az előző részletek erről az ajtóról: 

  

  

  

 

Ezt a névtáblát Buranoban találtam, aprócska mozaikokból volt kirakva a ház falára az ajtó mellett. Gondolom nem sűrűn költözködtek 🙂

 

Hazudnék, ha az állítanám, hogy nem voltak csili-vili új bejáratok, finoman aprólékos, kidolgozott részletekkel, de engem valahogy azok nem vonzottak egyetlen fotó erejéig sem. Ezek a régi, kopott-fakult festésűek viszont olyan esetlen bájt sugároztak felém, és csak remélhetem, hogy sikerül egy picit visszaröpíteni pár pillanat erejéig téged is – kedves olvasó – abba a korba és időbe, amikor még ezek az apróságok számítottak. Amikor még esténként átkopogtak, átcsöngettek egymáshoz az ismerősök, szomszédok hogy egy kicsit beszélgessenek, vagy amikor még a postás bedobott egy-egy várva várt levelet azokon a míves nyílásokon.

És elárulom, hogy lesz még ajtós bejegyzés, mert nem csupán ezek a kis részletek ragadták meg a fantáziámat. De arról már a következő bejegyzésben írok.

Érdekelnek a legújabb képes naplóoldalak? A menüpontban a kapcsolat címszó alatt kérheted, hogy e-mailben értesítselek, amint új bejegyzés jelenik meg, így biztosan nem maradsz le semmiről sem.

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 3. rész

Ablakok és erkélyek

Az ablak a ház “szeme”, itt tekinthetünk ki vagy kukucskálhatunk be, én azonban csak kiszúrtam magamnak néhányat valamiért egy-egy fotó erejéig. Jellegzetesen reneszánsz és letisztultabb vonalú is van közöttük, de közös bennük az, hogy régiek és nagyon szimpi az, hogy ha teljes egészében nem is, részleteiben igyekeznek megmenteni az utókornak. Ettől lesz lelkük is ezeknek az épületeknek, nem csupán szemük.

   

   

  

   

   

Érdemes lenne máshol is megtartani az értékes és szép régi részleteket egy-egy épületen, legyen az akár egy egész ablak vagy csak egy párkány, hiszen ezektől (is) lesz egyedi és utánozhatatlan egy ház.

Kíváncsi vagy a többi összeállításra is? látogass vissza, hamarosan újabb érdekes és szép részleteket hozok.

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 2. rész

Kémények

Az utcán mászkálgatva sokmindenki nem veszi észre azt ami több méterrel a feje fölött magasodik, és bevallom biztosan sok kéményt mulasztottam el megörökíteni a többi mindenféle csoda szemlélése során, de egy idő után már tudatosan vadásztam a különlegesebb formájúakat. Ezek a kémények szinte kivétel nélkül a házak kőlső falainak folytatásai, nem úgy mint nálunk a központi kémények. Valószínűleg régen a falak mellé épített tűzhelyekhez tartozhattak, mert sok házfalon látszik is, hogy belül annak idején kandallószerű tűzhely lehetett.

  

  

  

         

  

Burano kéményei pedig szinte kivétel nélkül a házak színére voltak festve:

   

Ha kíváncsi vagy a többi részletre is, keresd őket a naplóbejegyzéseim között.

Szeretnéd tudni, hogy mit alkotok amikor nem utazom? Látogass el a facebook oldalamra, ahol szinte naponta új posztokkal várok minden érdeklődőt.

Köszönöm, hogy velem tartottál,

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 1. rész

Ovális ablakok

Az idei nyaralás elég nyár utójára sikeredett, de annál szebb helyre. Amikor a gyerkőc 3 éves volt, már voltunk két napot Velencében, és valahogy én is, és a párom is vágytunk egy picit vissza. Amikor pedig egy hipermegaszuper szállást sikerült, extra akciós áron – szemfülességemnek hála – pár nappal az utazás előtt pontosan a város közepén lefoglalni, az maga volt a csoda, hiszen idén nyárra egyéb okokból nem terveztünk nyaralást. De mégis így alakult, spontán volt, jó volt és fárasztó, de csodaszép 🙂

Rengeteget fotóztam, a telefonom folyamatosan készenlétben volt, mert egyszerűbb volt azzal kattintgatnom, mint kamerával, ráadásul így talán a srácoknak sem kellett rám várnia sokat, mégis szinte folyamatosan miattam álltunk meg pár pillanatra/percre, vagy egy-két fotó után loholtam utánuk. Teljesen elvarázsoltak a részletek, és egész gyűjteményem van mindenféle építészeti elemből, ezekből válogattam nektek párat, és tényleg a teljesség igénye nélkül, mert ugyan 5 napot töltöttünk a városban és a környékén, de ez az idő sem elég mindenre, vannak részek, ahová nem is jutottunk el. Hagyni kell más alkalomra is, ugye ?

Aki Dózse palotás, gondolás, Sóhajok hídjás képeket vár, az csalódni fog, mert ugyan szépségesek a nevezetességek is, de engem azok egyáltalán nem érdekeltek ezúttal. Viszont annál jobban az ódon, kopott, olykor elfeledettnek tűnő apróságok, vagy megkapó semmiségek, amelyektől annyira olasz és annyira hangulatos ez a város.

Ezek az ovális ablakok főként a házak bejáratának egyik, vagy mindkét oldalán találhatóak. Szinte kivétel nélkül rács fedi őket, ezekből hoztam egy csokorral:

  

 

 

 

 

Ha kíváncsi vagy a többi részletre is, keresd őket a naplóbejegyzéseim között.

Szeretnéd tudni, hogy mit alkotok amikor nem utazom? Látogass el a facebook oldalamra, ahol szinte naponta új posztokkal várok minden érdeklődőt.

Köszönöm, hogy velem tartottál,