Egy egzotikus szerzemény

reantik módra

Akik követik a facebook oldalamat, azok számára talán nem újdonság, hogy a Marokkói úton zsákmányoltam két perforált mintázatú tetővel rendelkező fadobozkát. Eredetileg céges repiajándékként szappanok sorakoztak benne, de bevallom engem nem az illatosított glicerines csodák villanyoztak fel. hanem a doboz tetejének lézerrel vágott mintája. Alapos szellőztetés után – valami tömjénszerű illatos bigyóval át volt itatva, mert két nejlonba bugyolálva is ontotta magából az egzotikus illatot – logóeltűntetés és csiszolás következett.

  

Majd az eredetileg tervezett, majdnem fehér festék helyett végül is teljesen más szín mellett döntöttem. (Most csak az egyik dobozt mutatom, mert a másikkal még nem végeztem teljesen.) Erre az autentico új árnyalatai közül a nearly black-et választottam.

    

Mivel festés után a perforált minta már túl sok díszítést nem kívánt, azonban én mégis picit a saját stílusomat szerettem volna viszont látni rajta, így egy kicsit koptattam, hogy réginek tűnjön , és erre a dobozra egy szép mintát pecsételtem, amiből jutott egy egységnyi az oldalára is. A sötét alapon remekül érvényesül a gyöngyházas tinta. Egy óvatos waxolással pedig zártam a felületeket. Színtelen waxot használtam, ami kicsit még mélyített a tényleg majdnem fekete festék színén. A kis elválasztólemezekből itt-ott eltvolítottam, hogy a kis bigyókáimnak megfelelő helyük legyen. Én ezt most így szeretem. És bevallom a perforált minta festése elég pepecselős és időhúzós művelet, de ha ránézek, akkor csak azt érzem, hogy minden perc megérte.

  

    

 

 

Na!? Jöhetek ?

(aláírás: nyuszkó)

 

a héten az egyik kertészetben bukkantam rá erre a tapsifülesre – egy halom kacat alól kacsingatott az akiós turis kosárból, és hát megsajnáltam, és befogadtam. Itthon megfürdött és még a tisztogatás után is szántam neki egy átfestést, mindenképpen.

Ma megsimertem Ildikót, aki a Frenchic krétafesték magyarországi forgalmazója, aki Budapesten járt és hozott nekem kipróbálásra a számomra új festékből. Két színt választottam ki, és akkor még nem is tudtam, hogy ma még festegetni is fogok. Mivel ma volt a nagyfiam szülinapi tortázása, bevallom eszem ágában sem volt ecsetet ragadni, de aztán az ebéd és a finomság után teli pocakkal pihegve rátévedt a pillantásom a nyuszira. És akkor gondoltam egyet és úgy döntöttm, hogy ha már itt az új festék, felfestve is megnézem a színeket. Pont passzolt is a nyuszihoz, és az eredetileg és farmerkéknek szánt nadrághoz.

   

Mivel egy nyuszinak márpedig farkincája is van – és szegénykének nem volt, látjátok ugye? – hát barkincát is kapott egy szép barkarügyből ragasztva, pont mint a sakknyulak. És mert a húsvét ünnepnap, a gallérkája alá egy aprócska masni is dukál, hogy még elegánsabb legyen. Azt hiszem ennyi pontosan elég is.

  

Nem bűvésztrükk

egy kis sakk-matt

 

Az Alíz csodaországban rajzfilm témához kapcsolódóan készültek az idei húsvéti  dekorációim, így a tojások is, amelyeket már láthattatok több bejegyzésben. Most az elkészítésük leírását osztom meg, hátha te is kedvet kapsz egy kis pepecseléshez.

  

Kiindulásképpen lealapoztam a sima hungarocell tojást, majd ceruzával halványan felrajzoltam a minta vonalát. Grafitszürke és hófehér krétafestékkel káró- és sakktábla mintásra festettem, két rétegben. Miután megszáradt, finom csiszolószivaccsal átsimogattam, és kétfázisú finomrepesztővel lakkoztam. A lakkrétegek száradása után, a fehér mezőkre taupe, a grafitszürkékre pedig fehér waxot kentem, amelyek szépen beszivárogtak az apró repedésekbe. Miután letöröltem a waxot, nagyon tetszett a végeredmény. Már csak egy kis extrára vártak. A nagyobbiknak fekete kartonból készítettem aprócska cilindert, csillámmal-bársonyszalaggal-pici zsebórával, és egy kis csokornyakkendőt is hogy elegáns legyen, illetve drótból hajlítottam neki egy pici okulárét.

  

  

A kisebbik nyuszi személyiséget kapott, hajlítható tapsifüllel és bajuszkával. A fülecskék két réteg antik lenvászonból készültek, amelyeket közbéléssel “ragasztottam” össze, közéjük pedig egy drótot is tettem a formálhatóság érdekében. A kis “hallószerv” egyik oldala még leheletnyi sminket is kapott, a fül belsejét imitálva, majd a drót és némi ragasztó segítségével beleragasztottam a tojás tetejébe. A bajszok egy-egy darabka drótból vannak, ezeket is beragasztottam, nózinak pedig egy gombostűt neveztem ki.

Nagyon kedvesek nekem, hiszen olyanok lettek, amilyennek megálmodtam őket. Nem mondom, hogy saját tervezés, mert nem volt tervrajz hozzájuk, és hát a fekete-fehér mintákat nem én találtam ki, de a saját ötleteim váltak bennük kézzel foghatóvá, és ez a legnagyszerűbb érzés amikor rájuk nézek.

Ha szeretnéd tudni milyen meglepetéseket tartogatok még húsvétra, gyere és kukucskálj be a facebook oldalamra is!

 

 

Kézzel “szőtt” tojások

antik lenvásznaim ihlették az egyik tavalyi húsvéti dekort

Sötét színű krétafestékkel alapoztam, majd száradás után megkapta az old white színű réteget, és miután már ez sem ragadt, kimaszkoltam a színesre szánt csíkok helyét. És piros festékkel befestettem a ragasztószalagok közötti részt.

 

 

Amikor ez is megszáradt, eltávolítottam a ragasztócsíkokat, és elővettem a transzfer folyadékot és a mintákat, amelyekkel dekorálni szerettem volna, és átvittem a tojásokra a kiválasztott dekorációkat.

Jó munkát és húsvétváró és húsvéti dekoráció készítést kívánok!

 

Romantikus plasztikus

Rózsa egy kicsit másképp

Amikor először láttam a plasztikusan rongyos szélű, merített papírszerű anyagú, csodaszép rózsákat és virágokat, már akkor tudtam, hogy egyszer majd szeretnék valami hasonlót alkotni. Akkoriban utána néztem miféle anyagból is pasztázzák az alapra ezeket a virágokat, de kicsit drágának találtam a masszára a többtíz eurós árat. Titkon azért ott motoszkált bennem ennek a kipróbálása, így amikor hét elején az egyik kreatív webbolt honlapját böngészve véletlenül rábukkantam a pentart hasonló termékére, rögtön rendeltem is egy dobozzal kipróbálásra, és bevallom nagyon vártam, hogy megérkezzen. Tegnap végre meghozta a postás, így este nagy önbizalommal nekiültem az alkotásnak. Aztán amikor az első szirmok mégsem úgy akartak alakulni ahogyan én azt elképzeltem, elég letörten, de kitartóan próbálgattam és formázgattam tovább az akrilfestékkel megszínezett pasztából. Kétszer is lekapartam a lealapozott dekortábláról a “virágot”, mert nagyon nem voltam elégedett az alkotásommal. De a kitartásom gondoskodott az eredményről, így a harmadik nekifutásra már azt mondhatom, hogy így “elsőre” nem is rossz. Persze azért még rendesen van hová fejlődnöm.

  

Tapasztalataim a pasztáról:

  • az alapot amire dolgozunk, mindenképpen alapozzuk le, vagy magával a pasztával, vagy alapozóval
  • szerintem kisebb rostszálak vannak benne mint azokban a videókban amelyeket láttam a neten, így kevésbé szakadozottnak látszódik a széle, de azért ez sem rossz
  • amint picit szikkandt az akrilfestékkel színezett massza a levegőn, nekem szebben formázhatóak lettek a szirmok, de lehet, hogy ez csak nekem jött be
  • a jó eszköz a sikeres alkotás elengedhetetlen része, nem valami profik a festőkéseim, így bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy nem igazán tudtam úgy alakítani/kenni a szirmokat, ahogyan én azt elképzeltem
  • jó lenne, ha kisebb kiszerelésben is kapható lenne

  

 

Ha van még kérdésed az anyaggal kapcsolatban, szívesen válaszolok. Ha pedig szeretnéd látni, hogy miket alkottam korábban, vagy mik lesznek a húsvéti reantikok, nézz szét az oldalam régebbi naplóbejegyzései között vagy kövesd a facebook oldalamat.

 

 

 

 

Stílusváltás

Fiókos kartoték – nőcisen

Minden kis maradék csipkét, szalagot elteszek, és hogy amikor valaminek a megvalósításán ötletelek, akkor ne kelljen feltúrni mindent, ezért igyekszem külön tárolni a különféle alapanyagokat. A bolhapiacos és egyéb antik csipkéim, szalagjaim már kezdtek kiszorulni a dobozkájukból, így lecsaptam erre a szuper, retró kis fiókos kartotékra.

    

Megszabadítottam a fiókjára szögelt aluminium felirat-tartótól és a fogantyújától, majd nem kevés melóval a rákent lakkrétegtől is – rezgőcsiszolóval és kézi csiszolással. A szélén lévő csapolások nagyon tetszenek, és eszem ágában sem volt ezeket festéssel takarni, vagyis ez nem teljesen igaz, mert azért kapott némi festéket. A fiókján a fogantyú és a cimketartó helye a csiszolás után is csúnyán meglátszott, de nem szándékoztam az aluminium csúnyaságokat visszatenni, így a lyukakat fatapasszal javítottam, majd a fiók előlepját pebbles színűre festettem. Amíg ez a rész száradt, addig kiválasztottam a stencilek közül azt ami a választott betűtipushoz és a ládika majdani tartalmához remekül passzol, és rápamacsoltam a mintát mind a dobozka tetejére mind az oldalára lefuttatva, miközben tükröztem.

  

A feliratot vékony ecsettel felfestettem, majd miután mindenhol megszáradt, ahol festék volt, kicsit koptattam a mintákon nagyon finom csiszolószivaccsal, és az egész felületet átkentem áttetsző waxos ecsettel kívül-belül. Mivel a natúr fa nagyon szépen beszívta a waxot, ez látszik a színváltozáson is, ezt a műveletet még egyszer megismételtem. A fiókrész belsejére egy szép cirkalmas betűmintás csomagolópapírt ragasztottam.

 

A fiók előlapjára felszereltem az új fogantyút és az új cimketartót, ezek antik bronz színűek, és sokkal egységesebb képet mutatnaknak a natúr fa felületekkel, és nem utolsó sorban stílusosabbak mint a kis alu kiegészítők. A ládika aljára gumis korongokat ragasztottam, így biztosan nem fogja felsérteni vagy megkarcolni a bútort amin tárolni fogom, látszani pedig úgysem látszik.

  

 

A kis fiók a rendesen visszakoptatott festékréteggel és az új kiegészítőkkel. És már bele is pakoltam (majdnem) az összes szépséges csipkémet.

 

Nálad is lapul egy ilyen vagy ehhez hasonló ládika? Kis időráfordítással te is átváltoztathatod! Ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj bátran ide !

 

 

 

 

 

 

 

 

A “nagy” átalakítás

avagy mire jó egy snassz notesz

Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a “wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.

Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.

  

 

Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.

Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.

Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.

 

 

 

 

Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.

  

  Belülre matricákat ragasztottam.

A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.

A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.

Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült  és  katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.

 

Mo Ru Na és egy japán “ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.

 

 

 

Ez a katakana “abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, “lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.

Szép napot!

 

 

 

 

Egy kis ez és egy kis az

Dóra ládikája

Még tél elején találkoztam Dórával először személyesen, és biztosan ismeritek azt az érzést, amikor valaki annyira hasolóan gondolkodik dolgokról, mint ti, és mikor beszélgettek, észre sem veszitek, hogy repül az idő. Dóra akkor magával hozott egy kis natúr fadobozt, hogy szeretné, ha lefesteném neki valamikor. A karácsony előtti zsufi időszakban erre időm se lett volna, de idén az elsők között volt a teendők listáján. Sok támpontot nem kaptam tőle, így próbáltam, Dóra egyik – elég sokrétű – pinterest albumban összegyűjtött fotói között nézelődve ráhangolódni arra, hogy milyen is legyen. Hiszen megbízott bennem, rám bízta szinte ismeretlenül, és nem szerettem volna csalódást okozni Neki. Végül letisztázódtak a színek, és a technikák is összeálltak – minden megvolt a kivitelezéshez.

Felhasználtam: pebbles, dried moss, mistique, rose és lavander árnyalatú autentico krétafestékeket, használtam kétfázisú finomrepesztőt, gyöngyházas stencilpasztát ás üvegmaró pasztát a pentart-tól, valamint taupe színű autentico waxot a finomrepesztő apró vonalainak kiemeléséhez.

Az üveget leragasztottam, hogy még véletlenül se legyen semmi baja, majd az egészet lealapoztam pebbles színű krétafestékkel, utána második rétegként a rose és a mistique festékekkel foltosan átkentem. Majd a rosa-ra lavander-t, a mistique-re pedig dried mosst- mázoltam és száradás után kicsit megcsiszoltam. Így néhány helyen előbukkant a pebbles, a rose és a mistique árnyalat.

 

De így még nem volt igazán olyan összemosott hatása, mint ahogy elképzeltem, ezért vettem egy darabka pufis vastagabb müanyag csomagoló fóliát, ecsettel vékonyan kentem rá az egyes árnyalatokból, majd a felületre tunkoltam. Mind a négy színnel elkövettem ezt, és így már tetszett a végeredmény, ami után újabb csiszolás következhetett.

 

Rögzítettem a kiválasztott stencilmintát a tetejének a keretére, és átlósan két sarokra felvittem a gyöngyházas stencilpasztát. majd a többi részen a dried moss árnyalattal stencileztem folytatólagosan tovább, ugyanazt a kárómintát – közben mostam és forgattam a stencilt, mert nem szeretem ha monoton ugyanúgy ismétlődnek a mintegységek. 

Miután ez is megvolt, lekentem az egészet a kétfázisú finomrepesztővel, elegendő időt hagyva a két lépés között a száradásra, hogy minél szebb legyen. Másnap, az aprócska finom repedések kiemelése végett, átkentem az egész felületet taupe árnyalatú wax-al, és puha ronggyal lesimogattam a fölösleget. Most már visszacsavarozhattam a kis zárat.

Az üvegtető díszítéséhez kiválasztottam egy hőlégballon stencilt – ami szuperül illik a kárómintához – és  üvegmarót használtam hozzá a leírásnak megfelelően. Felülről nézve szinte észrevehetetlen, Azonban ha oldalról látjuk, az üveg ugye tükröződik a fényben, a megmart rész matt felülete viszont fehéresen látszik.

 

Az első találkozáskor Dóra meglepett pár kedves aprósággal, amit most viszonozni szerettem volna, így készítettem neki a dobozkába egy enyhén rózsaillattal is töltött, selyemmasnis tűpárnát levendula színű lenvászonból, és pakoltam még mellé mindenféle apróságot.
  

Köszönöm, hogy velem tartottál! Hamarosan cuki, szerelmetes dolgokat mutatok, hiszen két hét és itt a Bálint nap.

 

 

Stílusosan

cikiből – cuki

Anyósék konyhájában teljesít szolgálatot ez a kis rétegelt lemezből készült nem túl dizájnos papírzsepi tartó, amit nem bírtam már nézni abban az állapotban – főleg úgy, hogy egy általam festett kulcstartó szekrényke társaságában lesz majd. Ezért egyszerűen eltulajdonítottam egy időre és ma kezelésbe is vettem.

  

Nem nagy meló volt – főleg ilyen cuki segéddel – de a változás szerintem elég látványos lett. A kulcstartó kisszekrényt dried moss színre festettem, így ahhoz passzolóra szándékoztam mázolni eme remekművet. Kapott két réteg mistique árnyalatú festéket, dekorációnak pedig dried moss stencilmintát, amit alaposan visszacsiszoltam és koptattam is a széleken és az éleken.

  

  

Utolsó simításként egy leheletnyi taupe árnyalatú wax került rá, és egy alapos átdörzsölés. A mistique így veszített a babás pasztelles jellegéből, és átváltozott valami patinás szürkészöldre. Egyenesen imádom ezt a két zöldet, együtt pedig végképp nagy kedvenc lett.

Sok háztartásban van ezekből a natúr, ilyen-olyan tárolókból, és ezek lehetnek azért szépek is, nem csak hasznosak. Szóval bátran elő az ecsettel, egy kis festékkel és max. egy óra alatt belőled is varázsló lehet.

 

Egy újabb megmentett

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika “megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.