A “nagy” átalakítás

avagy mire jó egy snassz notesz

Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a “wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.

Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.

  

 

Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.

Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.

Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.

 

 

 

 

Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.

  

  Belülre matricákat ragasztottam.

A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.

A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.

Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült  és  katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.

 

Mo Ru Na és egy japán “ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.

 

 

 

Ez a katakana “abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, “lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.

Szép napot!

 

 

 

 

Stílusosan

cikiből – cuki

Anyósék konyhájában teljesít szolgálatot ez a kis rétegelt lemezből készült nem túl dizájnos papírzsepi tartó, amit nem bírtam már nézni abban az állapotban – főleg úgy, hogy egy általam festett kulcstartó szekrényke társaságában lesz majd. Ezért egyszerűen eltulajdonítottam egy időre és ma kezelésbe is vettem.

  

Nem nagy meló volt – főleg ilyen cuki segéddel – de a változás szerintem elég látványos lett. A kulcstartó kisszekrényt dried moss színre festettem, így ahhoz passzolóra szándékoztam mázolni eme remekművet. Kapott két réteg mistique árnyalatú festéket, dekorációnak pedig dried moss stencilmintát, amit alaposan visszacsiszoltam és koptattam is a széleken és az éleken.

  

  

Utolsó simításként egy leheletnyi taupe árnyalatú wax került rá, és egy alapos átdörzsölés. A mistique így veszített a babás pasztelles jellegéből, és átváltozott valami patinás szürkészöldre. Egyenesen imádom ezt a két zöldet, együtt pedig végképp nagy kedvenc lett.

Sok háztartásban van ezekből a natúr, ilyen-olyan tárolókból, és ezek lehetnek azért szépek is, nem csak hasznosak. Szóval bátran elő az ecsettel, egy kis festékkel és max. egy óra alatt belőled is varázsló lehet.

 

Egy újabb megmentett

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika “megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.

 

 

Csipkerózsika

Egy kupacnyi ilyen olyan régi kézimunkám van amelyek itt-ott lyukaskák, vagy nem jött ki belőlük egy-egy folt, esetleg egy 20-30 cm-nyi darabka került csak hozzám – de mivel egy ilyesfajta hörcsög (mint én is) nem dob ki semmit, hát csak gyűlnek. Aztán egyszercsak ahogy a polcon pakolásztam, megakadt a szemem a kis ezüstözött evőeszközös dobozkámon, amit még pár éve újítottam fel – vagyis ezen a kis rózsán ami rajta van, és a kisördög ott belül nem hagyott nyugodni, mígnem arra kényszerített, hogy üljek neki, válogassam át a kincsesszekrényem tartalmát és bizony gyártsak már pár virágot, ezekből a másra amúgy sem nagyon használható darabokból. Én pedig rendes kislány vagyok, és engedelmeskedtem 🙂

Kerek, horgolt csipkéből tekert virág

Nagyon egyszerű elkészíteni, és akár csipkeszalagból is könnyedén kivitelezhető.

A kerek terítő közepét kivágtam (nem lesz ideje kibomlani a szálaknak, mert az elvarrás nem fogja engedni) majd egyszerűen fércelő öltésekkel beráncoltam a duplán hajtott csipkét, belevarrtam a készen kapható virágbibét (ez helyettesíthető pl. spárgából vágott szálakkal is, vagy vékony drótra erősített gyönggyel) és folyamatosan ráncolva, apránkánt összevarrtam alul.

  

 

Rongyos rózsa

többféle anyagból vágtam ki kis vese alakú és kerekded formákat, a vágott széleket óvatosan meghúzkodtam, így kirojtolódtak és ki is nyúltak picit, ettől állnak picit szét a szirmok. Egy vastagabb csipkedarabkát feltekertem, mint a palacsintát, majd köré rakosgattam a szirmokat, mindig úgy, hogy az illesztés az újabb szirom közepe tájékára essen. Minden egyes szirmot apró öltésekkel rögzítettem alul.

 

 

  

  

 

Egyszerű csipkevirág 

ez a kis hímzett pántlika nagy kedvencem, csodaszép ekrü színe van és a mintája annyira finom. Bolhapiacos szerzemény, kézzel hímzett és látszott már rajta pár javítás, és aprócska feslés is, valamiről sebtiben levághatták, de ehhez a darabhoz tökéletesebb alapanyagot el sem tudtam volna képzelni. Lazán beráncoltam a vágott részét, belavarrtam az óarany finom kis porzókat, majd felváltva tekertem és öltöttem, amíg ki nem alakult egy kis kehely forma.

 

  

  

 

Csipkeszirmos virág

Ez a virág két részből áll. Az alsó részt tépett szélű vászonból ráncoltam, a fotón látható módon. A csipkeszirmokat pedig a felhasznált csipkeszalag mintája adja, és szintén a férceléssel beráncolt módszerrel készült. Óarany, csillámos bogyók is kerültek a közepébe, ezek és néhány pici öltés tartják össze a két részt.

 

 

  

  

  

Hasonló, saját készítésű textilvirágokból készítettem egy koszorút, igazi shabby stílusban. Nagyon egyedi darab lett és egyszerűen imádom.

Nem csupán koszorú készíthető az ilyen kis “virágokból”, használhatjuk akár lakberendezési dekorációként, vagy pl. a téli ruhák dekorálására is, sapka vagy kabát stílusos kiegészítője is lehet. vagy  pl. esküvői dekoráció.

Bátran kezdj hozzá, élvezni fogod, ahogy kialakul a kezeid között egy-egy kis szépség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Dekoráljunk együtt

Gyertyával

Nagyon szeretem a gyertyafényt! A sejtelmességét, a meghittségét, és valahol legbelül a régimódiságát is. Az étkezőasztal fölötti csillárunk is kombinált, az 5 égő mellett van rajta 5 gyertyatartó is, és nagyon hangulatos amikor csak annak az 5 gyertyának a lángja pislákol, igazi ünnepi hangulatot árasztva.

Ha meglátok egy szép gyertyát, nehezen tudok neki ellenállni, de nem kell ám semmi különlegesnek lennie rajta, hogy megragadja a fantáziámat. Sőt, minél egyszerűbb, annál jobb!

Szerintem dekorációként is remekül megállja a helyét, és ha szem előtt van, akkor még egy hirtelen áramszünet esetén is pillanatok alatt úrrá lehetünk a sötétségen, ha nem a fiók mélyéről kell előbogarászni eme hasznos kanócos segítséget.

Ha pedig már van jó pár darab gyertyám, megmutatom én hogy tárolom őket dekoratívan:

 

Csipkében és szalagban

2-3 gyertát összefogva, egy régi tépett könyvlapba vagy csomagolópapírba és csipkébe tekerve, majd az egész egyszűen átkötve egy szalaggal, egy kis tálcára, tányérra téve remekül mutat, akár 1-2 alma társaságában is.

 

 

Üvegben 

A csillárhoz használt gyertyák közül betettem párat a nagyobbik üvegbe, a kisebb gyertyák pedig teljesen olyanok, mint amilyeneket gyermekkoromban nagymamámmal gyújtottunk a temetőben mindenszentekkor. Az üvegekre köthetsz szalagot, zsinórt, vagy egy régi rozsdás kulcsot is, akár sima mazei spárgával. Én a kisebbik üvegfedelét leszorító fémpántra kötöttem egy szép bojtot.

 

Akasztón

 

 

Még karácsony előtt vettem a fenyőfa gyertyacsipeszeibe egy dobozkával ebből a kis elegáns gyertyából, amelyeket gyertya-mártásos technikával készítettek, és párosával egyben hagyták őket a kanócon. Egyszerűen összefogtam három párat, körbekötöttem egy virágos, hímzett szalaggal és így – egy kis akasztóra téve – a polcom egyik tartójára került.

 

Januárban – ha már elpakoltuk a karácsonyi dekorációkat – picit üresnek érezhetjük a lakást, de egy-egy gyertya lángja barátságosabbá tudja varázsolni a hosszú estéket, és jó ha kéznél vannak. Ugye?

 

 

 

Angyalszárny

Legyen kicsit vintage

A csengettyűs szivecske és csillag készítésekor merüt fel bennem, hogy kellene egy angyalszárny is, ami légies, finom és tényleg olyan angyali. Így két erős drótból, a kis fogók segítségével meghajlítottam egy angyalszárny forma felét. A másik felét, ehhez fogva próbálkoztam hasonlóra híjlítgatni, majd a kettőt vékony dróttal összetekertem.

Elővettem mindenféle gyöngyöt, kiscsengőt, levélkét, csipkét, és körben felragasztottam mindent a drótra. Vékony dróttal is feltekerhetőek a pici díszítőelemek a vastagabb drótalapra, de ez most így gyorsabb volt.

Próbáltam követni a forma vonalát és ízlésesen elosztani a kis bigyókat:

Amikor már nem akartam rá tenni körben több díszt, masnit kötöttem rá egy antik csipkeszalagból és egy gyűrt selyemszalagból, és kapott még egy nagyobb csengettyűt is.

  

 

 

Elolvadok!

Cuki hóemberek

Már jó ideje került a látóterembe a pinteresten pár irtó helyes hóemberke, és tavaly ismét nagyon-nagyon levettek a lábamról. De idő és főképp megfelelő antik alapanyagok hiányában akkor karácsonyra már nem tudtak elkészülni. Több verziót is láttam belőle, és nekem azok tetszettek igazán, amelyeken látszott, hogy régi vagy antikolt alapanyagokból készültek. A bolhapiacozások alkalmával mindig figyeltem, hogy mit tudok az elkészítésükhöz találni, és nagyon feldobott, ha egy-egy darabka csipkét, vagy cakkos szalagot találtam. Szóval gyűltek a hozávalók, és idén végre elkészülhettek. Mivel igazi antik elemekkel teli, békebeli hangulatot szeretnék majd idén karácsonyra varázsolni a lakásba, ezek a kis hóemberek tökéletesen beleillenek a tervembe. Többféle verzióban készültek, lesznek fenyőfára csíptetve (régi típusú gyertyacsipeszre rögzítve) és helyet kapnak majd különféle karácsonyi és adventi kompozíciókban is.

Többféleképpen elészíthetőek, ez az én verzióm, ahogy én készítettem.

hozzávalók: hungarocell gömb, levegőn száradó gyurma (én papír-agyagot használtam mert ez volt itthon,  nagyon jó vele dolgozni és tökéletesen lehet festeni is, de bármelyik levegőn száradó gyurma megfelel a célnak, ez a fajta amazonon keresztül rendelhető, ha ilyet szeretnél paperclay néven keresd ), akrilfesték, ragasztó, csillámok, régi csipkék, bortnik, pompomok, szalagok, dekorpapírok, gomb és mindenféle apró kütyü, dekorációs elem.

 

Elsőként gyurmáztam pár darab picurka, répára hasonlító  kúpocskát, amelyeket 1-2 nap alatt alaposan kiszárítottam, majd a gömbökre ragasztottam, picit belenyomva őket a hungarocellbe. Ezután – kicsit vizes kézzel – kb. 2-3 mm vastagon bevontam a gömböket a papír-agyaggal. A nózikat direkt különbözőekre készítettem, mert többféle karaktert szándékoztam adni a hópofiknak. Itt ismét némi türelem következett, hogy alaposan kiszáradjon a bevonat. Mivel az igazi hóemberek is olyan kis szabálytalanok, direkt nem gyúrtam teljesen simára a felületüket. Az egyik gombócfej kapott testet is, aminek az alapját alufóliából készítettem el, és ugyanúgy bevontam a felületét az agyaggal mint a buksinak kinevezett hungarocellnél.

 

Jól festhető és szilárd, de könnyő figurákat kaptam, mert ha az egészet a masszából készítettem volna el, akkor nagyon nehéz lett volna a karácsonyfa ágainak, márpedig én oda is szántam belőlük.

 

 

A száradás után jöhettett a festés. A répanózik és a “szénpöttyök” adták meg igazán az arcok karakterét, de van közöttük, akinek kis felhúzott szemöldöke is van. A dundi pofijukat kiemeltem egy leheletnyi sminkkel: némi barackos acpír került fel rájuk. Aprócska festett szénszemek és szájacskák. Azt hiszem eddig meg is volnánk.

Kartonból elkészítettem a csúcsos süvegeket és az aprócska cilindereket. Ezekhez mindenféle, az  itthon fellelhető pindurka kiegészítőket felhasználtam. Ja, és megvarrtam/beráncoltam a gallérjukat is.

A kobakokat ecsettel beragasztóztam, majd durva szemcsés fehér csillámot szórtam a hóemberek felületére, amitől olyan jeges-fagyos hatású lett a felületük. Amíg száradtak, addig a kis cilinderekre is fekete csillámot ragasztottam ugyanezzel a módszerrel. Utolsó lépéként a buksikra ragasztottam a fejfedőket, és megkapták a gallérjaikat is. A kis tömzsi törzsre pedig felkerült az egyik cukipofi, a  bumszli hómancsába egy minifenyőt szúrtam, amit be is ragasztottam.

    

     biztos,

Az biztos, hogy fog még készülni pár darab belőlük, mert irtó helyesek és nagyon vidám hangulatot csempésznek a hétköznapokba 🙂 És hát valljuk be, ők is örök téli darabok lehetnek, hiszen, nem csak karácsonykor van tél. Szóval nyugodtan kinn maradhanak majd dekorációként januárban és februárban is.

   

Bátran kezdj hozzá, mert nem ördöngősség. Ugyan várni kell a száradási időkre, és aprólékos munka van vele, de valamit valamiért. És ez bizony az a kategória, amit nem csak úgy leemelsz a polcról a boltban 🙂

Lelkük van, és az antik anyagok miatt még történetük is.

Örülök, hogy velem tartottál! Nézz vissza máskor is, vagy olvasd el a korábbi bejegyzéseket!

 

 

 

Belga finomság

Mert kell egy kis kényeztetés

Sokszor sütöttem már gofrit, és többféle receptet is kipróbáltam, de valahogy egyik sem volt az az igazi, amire azt mondtam volna, hogy na ez álmaim gofrija. De ma rátaláltam, és tudom, hogy ezután ha ismét belga gofrit szeretnék enni, ebben sosem fogok csalódni. A neten bukkantam rá erre a nem túl egyszerű elkészítési módra. Mivel a mennyiségek nem voltak túl nagyok, és ezért nem akartam bekoszolni a robotgépet, végig kézzel habosítottam és kevertem a tésztáját. Jól esik néha úgy főzni, ahogyan anno nagymamám, akitől kislányként sokmindent tanultam és lestem el a konyhában.

A hozzávalók:

13 dkg liszt amiben elkevertem egy késhegynyi sütőport
4 tojás
100 gramm olvasztott vaj
2,5 dl tej
10 dkg kristálycukor
kiskanálnyi vaniliakivonat vagy vaniliás cukor valamint egy csipetnyi só
 
A vajat megolvasztottam, a tejet felforraltam és félretettem hűlni. A 4 tojás sárgáját a cukorral és a vaniliaaromával habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejet. Egy nagyobb tálba szitáltam a lisztet a sütőporral, majd lassan adagolva hozzákevertem a tejes-cukros-tojásos-vaniliás keveréket, az olvasztott vajjal együtt és a csipet sót. A tojásfehérjét habbá vertem, és óvatosan belekevertem a lisztes masszába azt is.
 
A gofrisütőt jól bemelegítettem, majd kisütöttem a masszából a finoman illatozó gorfikat. Az első kettő beleragadt, amit nem értettem miért, hiszen volt vaj a masszában, és csak reménykedtem, hogy a többivel nem ez fog törénni. Amúgy nem is baj, hogy az elsők darabokban kerültek ki a sütőlapok közül, hiszen úgyis meg kellett kóstolni! Az illatok után már alig vártam, hogy beleharaphassak. És most nem öndicséretként, mert én sütöttem, de nagyon finom: könnyű, édes és ropogós külső burok, egy leheletvékony belső puha tésztával. Tökéletes! És a többi épségben került ki a sütőből.
Azt hiszem, nem is illene hozzá jobban más, mint a lágy tejszínhab és valami finom gyümölcs. Ami ezúttal az ízén felül, az esztétikai élményen is klasszisokkal javított, az a gránátalma volt. Imádom a kis pukkanó rubinpiros bogyókat. A macerás tisztítása után az elfogyasztása tényleg felér egy élménnyel.
 
Mennyeien könnyű, ropogós is – puha is, és bevallom sokkal finomabb mint a palacsinta. A mai tárkonyos ragulevesnek méltó párja volt az ebédnél.
Szeretek főzni, és sütni is. Ha szeretnél még több receptet olvasni, akkor kattints ide .
Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

Bogaras vagyok?

Félix nyuszi nem nekem való!

 

A facebook-on bukkantam rá erre a cuki kis skót-kockás bőröndre, amire még a gyerekek kedvenc Félix nyuszija is fel volt ragasztva. Kis mérete viszont nagyon vonzó volt, és az egyre szaporodó kreatív kellékeim átlátható és rendezett tárolására bizony szükségem is van különféle tárolási lehetőségekre, amelyek praktikusságuk mellett, nem utolsó sorban dekoratívak is, és az én stílusomat tükrözik. Ez a kis kartonpapír-bőrönd sem úszta meg az átalakulást. Igaz menet közben változott picit a koncepció, de ez végül is előnyére vált.

Itt kezdődik a történet (cuki és csini meg minden, de azért nem tudtam magam elképzelni ezzel) :

 

Kezdetnek alapos törölgetés, nyúlkilakoltatás és kis csiszolás – na innen már nincs visszaút! A fa  merevítéseket is megcsiszoltam.

  

Első körben 1 réteg old white alapréteg, majd a kipróbálásra beszerzett Autentico krétafesték következett két rétegben Aged Zinc árnyalattal. A koptatás-visszacsiszolás miatt kellett a világos alap. Amikor ez megvolt, elővettem három stencilmintát, és találomra bemintáztam a bőröndke tetejét, After Rain árnyalattal. A stencilmintát nem szeretem ha nagyon határozottan jelen van és élesen körvonalazódik, azért jól megcsiszoltam az áttetsző waxréteg felvitele előtt.

  

A wax várhatóan mélyített a festék színén, ami addig is nagyon tetszett, de ezután már teljesen elvarázsolt.

  Wax nélkül és wax-al kezelve.

A bőröndke belsejét after rain árnyalatúra szerettem volna festeni, de sajnos a festék nedvességtartalma felhólyagosította az eredetileg bele ragasztott mintás papírt, ami száradás után sem simult vissza. Így az eredeti tervet el kellett vetnem, és picit továbbgondolni, hogy mit is kezdjek vele. Van ugyan még egy darabka színben is passzoló tapétám, de sajnos kevés lett volna, vegyesvágott kényszermegoldást pedig nem szerettem volna. Ezért támadt az az ötletem, hogy az egyik antik kéziszövött lenvásznam maradékát használom fel ide. Ez a darab nem volt túlságosan szép, volt rajta két kisebb folt is, amelyeket egész jól ki lehetett hagyni ebből a munkából.

De ha csak úgy simán használtam volna fel, akkor semmi különleges nem lett volna benne, viszont vérbeli bogaras csaj vagyok, így megkerestem azt a VW bogaras mintát amit épp ide képzeltem el. Így már pont telitalálat lett. Az autót transzferfolyadékkal vittem át a textilre, és közben cidriztem, hogy szépen sikerüljön, mert ez egy jó két tenyérnyi nagyságú minta, ami elég sötét is, szóval lehetett volna iszonyatosan rossz is a végeredmény. De sikerült, és nagyon tetszik!

  

majd az egy sorral lefestett belső részre fektettem, beigazítottam, és elkezdtem beragasztani az anyagot a kiskoffer belsejébe.

 

Ugyan a széleken visszahajtva ragasztottam le a vásznat – igazodva az eredetileg fém keretrész vonalához – de valami egyszerű szalaggal mégis szerettem volna kicsit keretet adni ennek a rögtönzött képnek. A szalagjaim között lapult ez a natúr pamutpántlika, a közepén húzódó varrott csíkkal. Tökéletesebbet el se tudtam volna képzelni ide.

 

Alakul … a visszahajtott szél már önmagában is szép, a bőröndke alsó részének a szélére ezért nem is ragasztottam a szalagból, hiszen ott minta sincs.

 

 

 

 

 

A szalag kezdete és vége pedig egy csajos masnit alkot.

 

 

 

 

 

 

És akkor a belső rész teljes pompájában 🙂

  

A külsö részen a fa merevítőkön  sötét wax-al kicsit még mélyítettem, és a műanyag fogantyún is frissítettem kicsit, hogy szép fekete legyen.

  

Emlékszel még a kiindulási állapotra? Hát merőben más lett, ugye?

  

Ezt már örömmel fogom nyitogatni, és büszkeség tölt el, ha ránézek. Egy darabig egy kedves ismerőssel festegettem – Rozália szintén egy bőröndöt csinosított.

Az Autentico festéke jól szerepelt és hamarosan jön egy újabb szín kipróbálása, hiszen lassan el kell döntenem, hogy a fiam antik pácos bútorainak kamaszosításához melyik árnyalatot fogom használni. És bevallom ezeket a főpróbákat nagyon élvezem.

Ha kérdésed van a munkafolyamatokkal kapcsolatban, vagy csak tanácsot szeretnél kérni, esetleg nálad is lapul otthon egy ilyen kis táska, de egy kis bátorításra van szükséged, mert nem mersz belevágni az átalakításba – nyugodtan keress, szívesen segítek amiben csak tudok.

 

 

 

 

Virágkötészet – gyakorlat reantikkal

Az én “csipkebogyóbokrom”

Az ősz tobzódik a tobozokban, bogyókban, gesztenyékben, ágacskákban és mindenféle színes falevelekben. Ezekből pedig – szinte ingyen – nagyon hangulatos és időszerű dekorációkat készíthetünk. Az én kiskamaszom már jócskán túl van a gesztenyemarci korszakon, ellenben én hamarosan második gyerekkoromat élem 🙂 és szívesen megállok itt-ott, hogy úton-útfélen összeszedjek mindenfélét, amiben fantáziát látok. Tavaly már készítettem egy kb. kéttenyérnyi méretű koszorúcskát csipkebogyóból, ez volt az:

ugyanis mindig csak halogattam a bogyók begyűjtését. Addig-addig, mire túl késő lett, és a tömérdek csúnyácska csipkebogyó között csak nagyon nehezen sikerült egy kis halomnyit  zsákmányolnom.

Idén viszont szemfülesebb voltam. Ráadásul új lelőhelyeket is feltérképeztem a környéken így hét elején – a metszőollóval felfegyverkezve – elindultam gyűjtögetni. A környező utcákban voltak a kiszemelt vadászterületek, ahol szép hosszú indákat is találtam. Ezekből pillanatok alatt remek kis koszorúalapot tekertem.

  

Ja persze könnyű nekem ilyen szuper kis kreatív asszisztenssel. Ugye?

Megtisztogattam a bogyókat, mivel a gyűjtés napján nem volt időm a koszorút elkészíteni, a levelek már kezdtek száradni – de sebaj, a bogyó volt a cél. Vékony virágdróttal elkezdtem a kis csokrokba szedett csipkebogyós ágacskákat az alaphoz rögzíteni.

  

A következő adaggal az előzőek szárait takarva haladtam tovább az alapon. Ekkor jött a kopp, mert elfogyott  a hatalmas készletnek tűnő bogyóhalom. Így másnap amikor elindultam a bogárkámmal, a metszőolló ismét ott lapult a táskámban. Szerencsére, mert egy útlezárás miatti kerülőút szélén csodaszép csipkebogyókra találtam. Hörcsög módra próbáltam minél többet összegyűjteni, no nem a pofazacskómba, csak egy papírzacsiba, és hazaérve szinte első dolgom volt befejezni az előző este elkezdett koszorút.

  

Eredetileg mahónia-leveleket akartam a bogyók közé tűzni, de szerencsére szép borostyán-indákat is találtam. Így változott a terv, mert a borostyánnal tekertem körbe a kész koszorút. Még nyáron találtam ezeket a kis fatáblákat, az egyikre krétával köszöntést írtam, és egy darabka spárgával felmasniztam a koszorúra.

  

Ami a legjobb az egészben, hogy szinte semmibe sem került ez az egész, mert a koszorúalaphoz valót, a csipkebogyókat és a borostyán indákat, az utcán gyűjtöttem. Tévedés ne essék, nem a parkok vagy mások szépen ápolt készletét dézsmáltam meg, hanem onnan szedtem le, ahol senkinek nem hiányzik: az indák pl. egy elhanyagolt telek magas kerítése mentén futottak felfelé kapaszkodva. Vidéken élők talán előnyben vannak, mert ott könnyebb ilyeneket gyűjtögetni, de én pl. a XI. kerületben mászkáltam kicsit, és még itt sem lehetetlen ezt véghezvinni, csak nyitott szemmel kell járni.

A maradék c vitamin bombákból egy másik koszorút is kötöttem. A második adag gyűjtésnek nagyon szép egészséges levelei voltak, így azzal együtt kerültek a kis ágvégek az alapra.

Sokféle bogyós ág van ilyenkor, és csodákat lehet alkotni belőlük, és valljuk be, nem terheli a pánztárcánkat sem. Cserébe pedig csodálatos ajtódísz fogadhat bennünket hazaérkezéskor, vagy akár ajándékba is adhatóak ezeket.

Bátran kezdj hozzá, kirándulás közben a legjobb gyűjtögetni, hazaérve pedig készíts valami szépet és mutasd meg!

Köszönöm, hogy velem tartottál! Örömteli alkotást kívánok!