Virágkötészet – gyakorlat reantikkal

Az én “csipkebogyóbokrom”

Az ősz tobzódik a tobozokban, bogyókban, gesztenyékben, ágacskákban és mindenféle színes falevelekben. Ezekből pedig – szinte ingyen – nagyon hangulatos és időszerű dekorációkat készíthetünk. Az én kiskamaszom már jócskán túl van a gesztenyemarci korszakon, ellenben én hamarosan második gyerekkoromat élem 🙂 és szívesen megállok itt-ott, hogy úton-útfélen összeszedjek mindenfélét, amiben fantáziát látok. Tavaly már készítettem egy kb. kéttenyérnyi méretű koszorúcskát csipkebogyóból, ez volt az:

ugyanis mindig csak halogattam a bogyók begyűjtését. Addig-addig, mire túl késő lett, és a tömérdek csúnyácska csipkebogyó között csak nagyon nehezen sikerült egy kis halomnyit  zsákmányolnom.

Idén viszont szemfülesebb voltam. Ráadásul új lelőhelyeket is feltérképeztem a környéken így hét elején – a metszőollóval felfegyverkezve – elindultam gyűjtögetni. A környező utcákban voltak a kiszemelt vadászterületek, ahol szép hosszú indákat is találtam. Ezekből pillanatok alatt remek kis koszorúalapot tekertem.

  

Ja persze könnyű nekem ilyen szuper kis kreatív asszisztenssel. Ugye?

Megtisztogattam a bogyókat, mivel a gyűjtés napján nem volt időm a koszorút elkészíteni, a levelek már kezdtek száradni – de sebaj, a bogyó volt a cél. Vékony virágdróttal elkezdtem a kis csokrokba szedett csipkebogyós ágacskákat az alaphoz rögzíteni.

  

A következő adaggal az előzőek szárait takarva haladtam tovább az alapon. Ekkor jött a kopp, mert elfogyott  a hatalmas készletnek tűnő bogyóhalom. Így másnap amikor elindultam a bogárkámmal, a metszőolló ismét ott lapult a táskámban. Szerencsére, mert egy útlezárás miatti kerülőút szélén csodaszép csipkebogyókra találtam. Hörcsög módra próbáltam minél többet összegyűjteni, no nem a pofazacskómba, csak egy papírzacsiba, és hazaérve szinte első dolgom volt befejezni az előző este elkezdett koszorút.

  

Eredetileg mahónia-leveleket akartam a bogyók közé tűzni, de szerencsére szép borostyán-indákat is találtam. Így változott a terv, mert a borostyánnal tekertem körbe a kész koszorút. Még nyáron találtam ezeket a kis fatáblákat, az egyikre krétával köszöntést írtam, és egy darabka spárgával felmasniztam a koszorúra.

  

Ami a legjobb az egészben, hogy szinte semmibe sem került ez az egész, mert a koszorúalaphoz valót, a csipkebogyókat és a borostyán indákat, az utcán gyűjtöttem. Tévedés ne essék, nem a parkok vagy mások szépen ápolt készletét dézsmáltam meg, hanem onnan szedtem le, ahol senkinek nem hiányzik: az indák pl. egy elhanyagolt telek magas kerítése mentén futottak felfelé kapaszkodva. Vidéken élők talán előnyben vannak, mert ott könnyebb ilyeneket gyűjtögetni, de én pl. a XI. kerületben mászkáltam kicsit, és még itt sem lehetetlen ezt véghezvinni, csak nyitott szemmel kell járni.

A maradék c vitamin bombákból egy másik koszorút is kötöttem. A második adag gyűjtésnek nagyon szép egészséges levelei voltak, így azzal együtt kerültek a kis ágvégek az alapra.

Sokféle bogyós ág van ilyenkor, és csodákat lehet alkotni belőlük, és valljuk be, nem terheli a pánztárcánkat sem. Cserébe pedig csodálatos ajtódísz fogadhat bennünket hazaérkezéskor, vagy akár ajándékba is adhatóak ezeket.

Bátran kezdj hozzá, kirándulás közben a legjobb gyűjtögetni, hazaérve pedig készíts valami szépet és mutasd meg!

Köszönöm, hogy velem tartottál! Örömteli alkotást kívánok!

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 5. rész

Ajtógombok

igazából nem is nagyon divat az ilyen fajta ajtógomb, mert minek is? Elvégre ott a kilincs. De amikor az utcáról nyílik egy ház bejárata, akkor nem túl praktikus, főleg mert mindig kulcsra kell zárni az ajtót, hogy a nem kívánatos egyének ne sétafikáljanak csak úgy be kényükre-kedvükre az otthonunkba. Velencében szinte minden ház bejárata a kis gyalogutcákról nyílik, ezért itt nagy hagyománya van ezeknek a hasznos kis fémbigyóknak. És hát nem is az olaszok lennének, ha ezek sem ilyen dizájnosan néznének ki. Az újabbak szinte kivétel nélkül egyszerűek voltak, de a régiek! Hát azok már magukban egy kis szemet gyönyörködtető darabok. Nézzétek csak:

  

  

  

   

Az emberalakosak elég egyediek voltak, nem nagyon láttam ugyanabból több darabot.

  

  

őt pl. szórólaptartónak nevezték ki:

egy érdekes fej:

Ez a férfi-nő páros pedig egy duplaszárnyú cseresznyefa-bejáraton díszelgett:

  

Tartogatok ám még ajtó kiegészítőket, de azokat már egy másik albumban nézhetitek meg. Amennyiben érdekel mik lesznek még, nézz be majd az újabb bejegyzésre is.

 

 

 

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 4. rész

Fontos apróságok és szép ajtók

a legtöbb fotó a sokféle ajtóról készült. Különféle színű, méretű és stílusú ajtó található szerte a lagúnák városában. Rengeteg közülük szép patinásan öregedett, amolyan teljesen elhanyagolt külsejű féle, azt hinné ez ember, hogy hosszú évek óta nem is használták már, de a házakhoz tartozó ablakokban mégis szépen ápolt növény volt, így tehát biztosan lakott, és akkor meg ugye csak az ajtón közlekednek. (Jó esetben.)

A szállásunkról Pietro jött elénk a Piazzale Roma-ig, és séta közben mesélte, hogy Velence állandó lakossága napjainkban már csak 55ezer körül mozog, és sokan megörökölnek ugyan egy-egy házat, de a horribilis összegű renoválási költségek miatt nem újítják fel, csak hébe-hóba töltenek egy-egy hétvégét pihenésképpen Velencében, vagy annyit sem. Ráadásul a sok túrista miatt sok velencei lakos elhagyta a várost, mert a tömeg miatt a mindennapjaikat élhetetlennek tartották. Az ajtókon ettől függetlenül a szépen kidolgozott és érdekes csengők, levélbedobó nyílások és a névtáblák maradtak.

  

  

Nagyon népszerű a különféle oroszlán és állat-, vagy szörnyfejet ábrázoló csengő. A gyerkőccel csak cumis oroszlános csengőnek hívtuk. (Bevallom némelyiket szívesen kipróbáltam volna, de azért mégsem volt kedvem bunkó túristaként viselkedni.)

   

  

Az előző részletek erről az ajtóról: 

  

  

  

 

Ezt a névtáblát Buranoban találtam, aprócska mozaikokból volt kirakva a ház falára az ajtó mellett. Gondolom nem sűrűn költözködtek 🙂

 

Hazudnék, ha az állítanám, hogy nem voltak csili-vili új bejáratok, finoman aprólékos, kidolgozott részletekkel, de engem valahogy azok nem vonzottak egyetlen fotó erejéig sem. Ezek a régi, kopott-fakult festésűek viszont olyan esetlen bájt sugároztak felém, és csak remélhetem, hogy sikerül egy picit visszaröpíteni pár pillanat erejéig téged is – kedves olvasó – abba a korba és időbe, amikor még ezek az apróságok számítottak. Amikor még esténként átkopogtak, átcsöngettek egymáshoz az ismerősök, szomszédok hogy egy kicsit beszélgessenek, vagy amikor még a postás bedobott egy-egy várva várt levelet azokon a míves nyílásokon.

És elárulom, hogy lesz még ajtós bejegyzés, mert nem csupán ezek a kis részletek ragadták meg a fantáziámat. De arról már a következő bejegyzésben írok.

Érdekelnek a legújabb képes naplóoldalak? A menüpontban a kapcsolat címszó alatt kérheted, hogy e-mailben értesítselek, amint új bejegyzés jelenik meg, így biztosan nem maradsz le semmiről sem.

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 2. rész

Kémények

Az utcán mászkálgatva sokmindenki nem veszi észre azt ami több méterrel a feje fölött magasodik, és bevallom biztosan sok kéményt mulasztottam el megörökíteni a többi mindenféle csoda szemlélése során, de egy idő után már tudatosan vadásztam a különlegesebb formájúakat. Ezek a kémények szinte kivétel nélkül a házak kőlső falainak folytatásai, nem úgy mint nálunk a központi kémények. Valószínűleg régen a falak mellé épített tűzhelyekhez tartozhattak, mert sok házfalon látszik is, hogy belül annak idején kandallószerű tűzhely lehetett.

  

  

  

         

  

Burano kéményei pedig szinte kivétel nélkül a házak színére voltak festve:

   

Ha kíváncsi vagy a többi részletre is, keresd őket a naplóbejegyzéseim között.

Szeretnéd tudni, hogy mit alkotok amikor nem utazom? Látogass el a facebook oldalamra, ahol szinte naponta új posztokkal várok minden érdeklődőt.

Köszönöm, hogy velem tartottál,

 

 

Piszkosfehérben és könyvlapokkal 1893-ból

Csomagoljunk!

A bolhapiacon sok-sok vackot lehet találni, és közhely de szerencsére igaz: ami valakinek lom, az másnak lehet még értékes, érdekes. Így voltam én is ezzel a bőrönddel. Ugyan volt már itthon kettő is, de olyan aminek ilyen fa merevítője volt, olyan nem, ráadásul ennek még az eredeti kulcsai is megvannak (amit felettébb csodálok, mert a spárga amivel a bőrönd fülére volt kötve, már mállott szét).

  

  

 A fotókon az eredeti és a már tisztított állapot látható egy-egy részleten.

Nem tudom miért, de sokmindent nem fotózok le abban az állapotában ahogyan hozzám került, talán azért, mert amikor nekifogok, akkor már az ötletekre koncentrálok, és nem a kiindulási állapot megörökítése a fontos – egyszerűen elfelejtem – így sajnos nem tudok egészben képet mutatni aról, hogy na ilyen volt – ilyen lett. A fotókon a részletekből azért lehet arra következtetni, hogy milyen is volt valójában. Koszos, kopott és rozsdás. Alapos tisztítás és csiszolás után a belső részt “díszítő” kockás papírt is kiszedtem, sok helyen elvált már a karton alaptól és szakadt is volt.

Amikor ezzel végeztem, elővettem az old white színű AnnieSloan festéket és nekiálltam a mázolásnak. A fém és fa részeket vagy egyszerűen próbáltam kis méretű ecsettel körbefesteni, vagy maszkolószalaggal védtem a festékrétegtől. Miután két rétegben átfestettem, és alaposan megszáradt, nekifogtam a bőrönd belső részét kibélelni egy régi, gótbetűs könyv lapjaival. Szeretem ezt a könyvet, ugyan baromi nehéz még olvasni is a betűtipus miatt, de pont a szépséges fontkészlete és a rajzolt képei miatt szerettem bele anno, és bevallom cseppet sem sajnálom, mivel darabokban, hiányosan, rémesen rossz állapotban került hozzám. Ilyen formában felhasználva, viszont méltón díszíthet egy-két általam felújított kiegészítőt, dekorációt vagy használati tárgyat. (Karácsonykor ugyanennek a könyvnek a lapjai kerültek fel a fenyőfánkra, persze a megfelelő formákra alakítva.)

 

Decopuage ragasztót használtam a könyvlapokhoz, amelynek a száradása után a papír szépen kisimult és selymes fényű felülete lett. Külön lakkozni nem akartam, mert úgyis csak alapanyagokat fogok a bőröndben tárolni.

Ezután a külső festett résszel foglalkoztam: alaposan visszacsiszoltam a festéket, hogy jó ütött-kopott kinézete legyen majd a kis poggyásznak.

 

A koptatás után már válogathattam a régebben kinyomtatott feliratok, pecsétek és rajzok között, mert transzfermintákkal szándékoztam egy kicsit feldobni a külső részét. Szeretnék majd ráragasztani régi bélyegeket is – amint találok pár szép darabot, azok biztosan ide fognak felkerülni.

 

A transzferált minták felvitele után az egész külső felületen áttetsző wax-al zártam a munkát. A wax szép, mély érett színt kölcsönzött az alaposan megcsiszolt fa-merevítéseknek is, emellett a sarokvédőket sokkal szebbé tette.

 

 

Belülre a könyv belső borítójának egyik csodaszép mintájú lapja került – a címoldallal együtt – amelyeket papírvirágokkal és leveles dekorszalaggal is kiemeltem, hiszen ezek nagy kedvenceim, megérdemlik a kitüntető figyelmet. A nagy pillangó is a könyv egyik szépségesen kidolgozott rajza. A körbefutó fa keretre ezután csipkeszalagot ragasztottam, amely a natúr színével nem hivalkodóan dekorál, de egyben eltakarja az esetleges egyenetlenségeket is.

  

Nem kis munka van abban, hogy ez a bőrönd végül így néz ki, de minden perc megérte amit vele töltöttem. Amennyiben szeretnél te is hasonlót készíteni, bátran fogj hozzá, ha elakadsz valahol, vagy ha kérdésed van, keress bármelyik elérhetőségemen. Kíváncsi vagy rá, hogy melyek az újabb alkotásaim? A facebook és az instagram oldalamon is megtalálsz, de a legújabb bejegyzésekről kérhetsz e-mail értesítőt is.

Köszönöm, hogy velem tartottál, jó alkotást kívánok Neked is!

 

 

 

 

Selymesen finoman stencileztem

Kilépés a komfortzónámból

A nemrég szermányolt tálalószekrényem mozgatta meg a fantáziámat. Ugyanis nem tudok dönteni, hogy azt is a lakásban mindenhol uralkodó törtfehér színre fessem, és álljon be a sorba, vagy legyen egy kicsit meghökkentőbb – hogy jobban értsd: színesebb – darab. A belsejét sem szeretném csak egyszerűen lefesteni, vagy waxolni. A dilemma eldöntésében segítenek nekem azok a kisebb használati tárgyak, amelyeken mostanában – olykor párhuzamosan – dolgozom.

Túl harsány vagy erős színre cseppet sem vágyom, a pasztellek viszont szerintem remekül beleillenek a jelenlegi berendezésbe is. Így választottam a Vintage paint színei közül  a baby blue árnyalatot, és már akkor tudtam amikor megvettem, hogy a próbadarab ez a hosszúkás natúr kreatív alapdoboz lesz. (A dobozt a vivre-től rendeltem és meglepően szuperjó a minősége. Ugyan nem fából van, de legalább nem is rétegelt lemez, amit bevallom annyira nem szeretek, mint alapanyagot.

Így festettem kéket, mert ki szerettem volna próbálni a sok fehér és bézses árnyalat után ezt is. na ez az egyik új nekem.

innen indultam:

 

 

 

 

 

 

 

 

Alapozás nélkül két réteg baby blue került kívülre. Majd tűkön ülve vártam, hogy megérkezzenek végre a postával a kiválasztott stenciljeim, mert nagyon szeretem ezt a mintát, és éreztem, hogy a tetejére ez a dekor lenne a nyerő. Amikor végre a kezemben voltak, akkor kevertem egy indigósabb árnyalatot némi dekorpaint felhasználásával. Tudom, hogy nem ugyanaz a gyártmány, de nekem a húsvéti tojások miatt volt ez a kék itthon, és higyjétek el, nem veszekedtek! Jól megvannak egymással, sőt egy szuper középkék színnel jutalmaztak, amely a kopott farmerekhez hasonlít, főleg a csiszolás után.

 

 

A két szereplő egymás mellett,

 

 

 

 

és a végeredmény a belső felületre kenve, 1 rétegben is jól takar.

A ládika éleit maszkolószalaggal takartam, mert azok baby blue színűek maradtak.

 

 

 

 

 

Majd elkezdtem nagyon vastag kartonból – a tároló belsejébe illő méretben – kis szalagtartókat gyártani, de egy idő után feladtam, a sniccerrel nagyon nehéz vágni a majd 2mm-es vastag kartont, ollóval pedig vízhólyagjutalmas. Így az első 4 után feladtam, és kerestem a neten méretben megfelelőt, és rendeltem. Utálom a vízhólyagokat!

 

 

 

 

A stencil után egy szabad kézzel felfestett Ribbons felirat került a tetőre. A mintát pontosan ki kellett számolni, hogy hol kezdjem és hol illesszem, ahhoz, hogy a feliratnak bőven maradjon hely.

 

 

 

 

  

 

      Tető lehajtva.

 

A fedél belsejére még kívánkozott egy felirat. Így lett egész és tökéletes. Egyszerűen díszített, de mégis visszafogottan elegáns darab született babakék és indigós árnyalatokkal. Ezúttal a zsanérokat is lefestettem, mert nem illettek az összképbe a csillogó fém részek.

 

Kíváncsi vagy rá, hogy mi mindenen töröm még a fejem? Szeretnél ilyesmit alkotni te is saját kezűleg? Kérdésed van az elkészítéssel kapcsolatban? Ha legalább egy kérdésre igen a válaszod, akkor írj nekem, vagy iratkozz fel a hírlevélre, esetleg kövesd a facebook oldalamat vagy csatlakozz a pinterest oldalam népes táborához!

Köszönöm, hogy velem tartottál!

Kezdődik a spárga-szezon

Spárgás pite – kicsit másképp

 

Szeretem a spárgát, főleg a zöldet. Általában csak natúran bacon-be göngyölve grillezett verzióban készítem el. Most viszont Violetta spárgás pitéje  mozgatta meg a fantáziámat. A gyerkőc nem eszi meg a legtöbb zöldséget – sajnos. A párom pedig sokkal egészségesebben étkezik mint én, és a fehér lisztből készült kajákat nem szívesen fogyasztja.

Így az én pitém alapja teljes kiőrlésű liszt lett, mert nem szerettem volna egyedül megbírkózni vele. Ha pedig már egészségesebbre vettem a figurát, akkor a pitébe valókon is reformáltam kicsit, hogy még light-abb legyen. A hozzávalók:

Tészta: 30 dkg teljes kiőrlésű liszt, 1 tojás, nagy csipetnyi só, 20g élesztő, csipet cukor, 3 dkg vaj és kb 1dl tej.

A langyos tej felében a csipetnyi cukorral felfuttattam az élesztőt. A maradék meleg tejben felolvasztottam a vajat. A liszthez hozzáadtam a tojást, a sót, az élesztős és a vajas tejet. Robotgéppel jól kidolgoztam, viszonylag közepes keménységű tésztát kaptam. A teljes kiőrlésű lisztek másképp viselkednek tapasztalatom szerint. Némelyik fajtánál kellhet még hozzá egy kis tej. Letakarva pihentettem 10-15 percig. Addig elkészítettem a tölteléket.

 

A pite ízletesebb részét krémes túró 25 dkg, nagyobb darabokra vágott sonka 15 dkg, 1 tojás, zöldfűszerek (oregano és kakukkfű), reszelt sajt kb 20 dkg (többfélét is használtam ami itthon volt), natúr joghurt, a spárga (egy csomag) és só adja. A spárgát 3-4 cm-es darabokra vágtam, és nyersen hagytam. Bőven volt ideje megpuhulni azalatt amíg a forró sütőben lapult.

 

A töltelékhez is egyszerűen összekevertem a hozzávalókat, a túrót, a nyers tojást a fél doboznyi joghurtot, a reszelt sajtot, majd beleforgattam a spárgát és a sonkát, a fűszereket és megsóztam.

 

A piteformába belelapogattam a tésztát, és rákanalaztam a tölteléket. A tetejére még csurgattam egy kis joghurtot itt-ott, megszórtam egy kevés reszelt sajttal, és néhány levélke oregánóval is. Csak, hogy még gusztább legyen és betettem a 165 fokra előmelegített sütőbe és kb. 40 percig sütöttem (de ha már szép piros a teteje, akkor biztosan megsült).

 

A bibi azt volt, hogy amíg nagyon forró, esélyem sem volt rá, hogy megkóstoljam. Kárpótlásul később két szeletet is gyorsan belapátoltam.

Nem tudom mennyi kalória van benne, de nem is érdekel :). Viszont finom, zöldséges, teli fehérjével, teljes kiőrlésű bio gabonából készült, minimális zsiradékkal. Próbáljátok ki, nagyon finom!

 

Fa evőeszköztartó

Eszcájgok sorakozó !

Bevallom nem nagyon szeretek mindent kibiggyeszteni a konyhapultra, de van olyan amivel hajlandó vagyok kivételt tenni. Ezek közé tartozik ez a fából készült evőeszköztartó is – most már, hogy van. Korábban is nézegettem ezeket a típusokat, csak sajnáltam kiadni érte azt a sok pénzt amit kértek érte. Nem is értem miért olyan drágák ezek, hiszen nem egy nagyon bonyolult szerkezet. De hát ez van. Ezt a darabot akciósan szereztem be, a förtelmesen ronda színével nem kis kompromisszumot kötve. De szerencsére létezik ám ecset és feték is a világon, egy kis pacsmagolástól meg egyáltalán nem ijedek ám meg! Ismertek már annyira szerintem.

 

Mivel teljesen új darab volt, semmit nem csiszoltam vagy tisztítottam rajta, ment rá egyenesen 2 réteg spanisch grau árnyalatú lignocolor krétafesték. Őszintén bevallom, nem szerettem volna sokat emlékezni a kellemesnek egyáltalán nem mondható mályvás-barnás-bordós színre, így csak egészen enyhén csiszoltam vissza itt-ott az éleket és sarkokat. Majd elővettem a Vintage Paint-nél beszerzett tapétát – aminél tökéletesebbet nem is találhattam volna, mert a festék és a tapéta színe szinte ugyanaz az árnyalat – és a kis fakkok aljába megfelelő méretű darabokat szabtam és ragasztottam.

 

Már így is nagyon tetszett az összkép, a kiindulási állapotot magasan felülmúlta ez az új külső, de ezt a festéket bizony egy wax- vagy lakkréteggel kell zárni. Ha pedig már volt itthon fehér wax is, így most azt vettem elő és alaposan bemajszoltam vele minden zegzugot, és igen, még a tapétát is. Nem ártott neki, sőt így sokkal strapabíróbb lett a felülete, és könnyebben is tisztítható.

 

A waxot hagytam egy kis ideig ülepedni az ecset hagyta apró vájatokban és a felület aprócska hibáiban, majd egy puha ronggyal átdörgöltem az egészet, így eltávolítottam a felesleget is, és megkaptam azt a finom selymes felületet, amit a krétafestékekben szeretek. Külön szeretem azt – és ez direkt lett úgy hagyva – ahogy a fehér wax az élekben megmarad. Nekem ez így tökéletes és egyedi, ráadásul a tapéta fehér színe miatt is jól áll ez ennek a darabnak.

 

Felcsavaroztam az antik-bronz cimketartókat a helyükre, és egy-egy darabka kartonból cimkéket készítettem, amelyekre kézzel írtam a feliratokat.

   

És végül beköltözettem a régi – még eredeti papírdobozában várakozó – csoadszép Berndorf evőeszközeimet – bocsánat eszcájgjaimat a helyükre. Az other feliratúba pedig minden egyéb elfér, pl. kockacukor-csipesz, tortalapát, régi ezüstözött fagyiskanál – még egy darabig, amíg nem vadászok hozzájuk több szépséget.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy éppen min ügyködöm, akkor nézz be a facebook oldalamra is, ahol naponta új tartalommal várok minden kíváncsiskodót!

 

Húsvéti hangulat

Mohaköntösbe és barkaruhába bújtatott tojások

 

Az egyik napilap melléklete a Lakás és kert c. kiadvány, amiben megjelent ez az általam kivitelezett ötlet. Sok szép képet készítettem, amelyek nem láthatóak a cikkben, így az elkészítésük az igazi hangulatképeket ezúton megosztom veletek.

Mohaköntösbe bugyolált tojás:

hozzávalók: hungarocell tojások tetszőleges méretben, szárított moha, ragasztópisztoly, zöld színű cérna és csipke vagy szalag a díszítéshez

A szárított mohát – hobbiboltokban beszerezhető – ragasztópisztollyal ráragasztottam a tojásokra, majd ollóval levágtam a fölösleget. Ezután – egy színárnyalatban nagyon hasonló – zöld cérnával szorosan áttekertem, és a kiálló szálakat lenyisszantva formáztam a kis csomagot. Szalaggal, csipkével díszítettem, amit gombostűvel erősítettem a tojásokhoz.

 

Barkaruhába öltöztetett tojás:

hozzávalók: hungarocell tojások tetszőleges méretben, barka, ragasztópisztoly és szalag vagy csipke

A barkarügyeket leszedtem az ágakról, majd ragasztópisztollyal egyenként felragasztottam a tojás alapra. Lehet szép sorban is ragasztgatni őket, de nekem a kisebb-nagyobb rügyeket váltogatva és forgatva, jobban tetszett.

Az így öltözetetett tojások többféle módon is díszíthetőek: szalaggal, csipkével, de akár spárgával vagy aprócska virágfejekkel, gombokkal, esetleg papírból kivágott formákkal is, mert ehhez a természetes alaphoz szinte minden passzol. Azonban ne vigyük túlzásba a cicomázást, hiszen a kevesebb sokszor több. Meglévő húsvéti dekorációs tárgyak, illatos tavaszi virágok, barkaágak, szalma, csipkék vagy porcelánok társaságában, vagy akár egy  kávéscsészében is remekül mutatnak. Szalagot rátűzve pedig fel is akaszthatjuk ezeket a tojásokat.

És akkor következzen egy kis húsvéti vintage hangulat  módra: