Amikor azt hiszed, hogy minden el van rendezve és megtaláltad a kivitelezőket, ráadásul dolgoztál is már velük, vagy ismerősök ajánlották, és láttad is a munkájukat, amikor úgy érzed, hogy minden sínen van – na akkor piszok rossz érzés, amikor rájössz, hogy mégsem mesébe illő dolgokat passzintottál a kivitelzéshez. Mert a kivitelezők, akiknek milliós munkákat szereztél korábban, tojnak a fejedre, az ismerős által ajánlott kivitelező nem kicsit néz hülyének, és nem kicsit néz le, csak mert nő vagy, és még sorolhatnám, mert volt mostanában mindenféle. Szerencsére vannak jó fej és rendes emberek is, akikre lehet számítani.

A lényeg az, hogy az ElnökÚrral nagyon sokat haladtunk, igaz az ő fizikumával nem is versenyezhetnék, rengeteget dolgozik a szabadsága alatt is. Elvittek már tőlünk egy púposan megrakott 4 m3-es konténernyi, és 7 kisteherautónyi sittet, és még mindig van sittkupacunk a gyűjtőhelyünkön, és még lesz is hozzá.

Hogy honnan is bontottunk ki ennyi mindent a házból? Megmutatom. A nagyfiunk a múltkor meg is kérdezte, hogy ugye maradnak majd azért falak is a lakásban?

   Hátul a régi fürdőszoba falát is lebontottuk, a hozzá kapcsolódó szobai és konyhai fallal együtt.

I

Itt jobban látható, hogy mely falfelületeket szűntettük meg. A 3,2 m-es belmagassághoz kifejezetten kívánkozott megnyitni a teret, élővé tenni, nem pedig magas aprócska helyiségeket hagyni, ahogy voltak. Itt lesz a lakókonyhánk – vagyis a nappali és a konyha egy központi asztallal. Így cseppet sem bánom, hogy hely hiányában a konyhaszigetről le kellett mondanom.

  Itt volt a cserépkályha, meg az egyik elbontott kémény is.

Sokak kedvenc boltíve elbontva, mert kellett a hely egy nagyon hasznos és igen dekoratív építészeti elemnek, ami majd csak később kerül kialakításra, ahogyan a munkafolyamatok haladnak. Mivel jelenleg épp a betonkoszorú alá kerül egy vasgerendás megerősítés, hogy statikailag stabil maradjon a házunk az elkövetkezendő száz évben is, még nem vágattuk át a födémet, mert akkor nem lehetett volna biztonságosan betenni az állványokat, feltámasztókat. A boltív nagyobb lesz, a ház stílusához jobban illő, ráadásul remekül erősítik majd egymást azzal a kis filigrán fém csigalépcsővel, amely majd az alagsort összeköti a lakótérrel. A házunk alapterülete 78 m2, és az alagsori rész szervesen kiegészíti majd a tárolási funkciókat is, és a dolgozó rész is oda kerül – ezáltal a lakótér tényleg a pihenést és kikapcsolódást fogja csak szolgálni.

A    műhely is nagyon szépen halad. Bár még mindig vannak részek, amelyeket makacsul ragaszkodó vakolat takar, de nem kis meló ám a néhol betonkeménységű misungot a kőműveskalapács és drótkefe segítségével elválásra bírni a mészkőtől. Majd egy kis csiszolást is fog kapni és impregnálást. A korábbi tulajdonosok teljesen elzárták ezt a szép felületet több centi vastag, több rétegű vakolat és sötétbarna műanyag lambéria alá. A mészkőbe és a téglával rakott poroszsüveg boltozatba egyenesen bele vagyok szeretve és hozzájuk méltó padlóburkolat fogja kiegészíteni őket.

Közben a kert is újabb csodákkal örvendeztet meg bennünket. A metszéssel megtisztogatott rózsabokrok újra teli vannak bimbókkal, és két csodaszép selyemakác fánk is virágba borult. Az ehető finomságokról nem is beszélve. Hamarosan érik a körte és a szeder, naponta szedem a málnát és már a sárgabarackot is, amelynek jó része újabb befőttesüvegeket fog megtölteni dzsem formájában.

Jövő héten már a villanyszerelő alakítja ki az új rendszert, mert hurrá van szép új villanyóránk! Amint pedig ők végeznek, jönnek a kőművesek és megadják a végső formáját a belső tereknek. Közben igyekszem mindent időben beszerezni, hogy az augusztusi leállásokat elkerüljük és ne kelljen majd semmire sem várni.

Hát egyenlőre itt tartunk, már elég messze az elejétől de még elég messze a végétől is. Kitartást nekünk 🙂

avagy otthonunk felújításának története 1.

Múlt vasárnap kaptuk meg a házikónk kulcsait, és ezzel a mozzanattal majdnem hivatalosan is tulajdonosok lettünk – ugyan hiányzik még egy-két hercehurca a közműszolgáltatókkal, de az már szinte gyaloggalopp lesz. Privát üzenetben és a facebook oldalamon közzétett bejegyzésekre reagálva gratuláltatok nagyon sokan, amit ezúton is köszönünk szépen! Bizony nem kis idő telt el azóta, hogy december közepén rábukkantam a házunkra – olyan jó ezt így leírni, hogy a házunk – addig, hogy a kulcsokat egy hete átadták. Csak annyit tudok mondani, hogy a több éves otthonkeresésünk alatt, bizony volt több potenciális jelölt is, de mindig volt valami kis gubanc, ami miatt mégsem jött létre az adásvétel. Amikor ezt a házat megláttam, akkor viszont tudtam, sőt éreztem, hogy megvan! Szinte suttogott nekem … és ha lehet ilyet mondani: „tudta”, hogy mi leszünk neki a legmegfelelőbbek, akik nem ledózerolják majd, hanem valami különlegeset fognak belőle alkotni, meghagyva a fő jellegzetességeit, és amellett mégis valami igazán mait hoznak létre belőle.

A „gatyába rázás” során sokmindent mi magunk fogunk megoldani, pl. a bontások nagy részét. Erre azért van szükség, mert a múlt század elején bizony nem volt szokás a nagypolgári házakban az amerikai konyhás nappali. A szobák ráadásul egymásból nyílnak, ami egy kamasz fiúval együtt lakva nem a legideálisabb megoldás. De ettől nagyobb és merészebb változások is lesznek a belső térben. Azonban ezek egyenlőre még titkosak, de azt hiszem fogjátok szeretni majd a módosításokat.

Ha tetszenek az alkotásaim, akkor biztosan nem fogtok csalódni, mert bizony sok-sok egyedi ötletem magvalósításával lesz gazdagabb ez a házikó, saját kivitelezésben, a tőlem megszokott minőségben és bizony most tudom megmutatni igazán milyen is a lakberendezői vénám. Most lehet csak valójában tombolni – persze a piszkos anyagiak nálunk is határt szabnak majd, de szerintem egy egyedi, élhető és ötletes otthon nem igazán pénz kérdése! (Temérdek fotót láttam már olyan házakról, amelyeken láttszik, hogy csilliókat költöttek el rá, mégis ízléstelen ház lett az eredménye.)

Az első hétvégénk friss háztulajdonosként a belső terek kicsomagolásával telt, és ezt bizony szó szerint kell érteni, mert a falak és a menyezet teljes mértékben különféle tapétákkal volt fedve, amit saját kezűleg kapartam és szedtem le.

A férjem a laminált parkettát és a szegőléceket szedte fel, ami alatt mindkét szobában lakkozott deszkapadlót találtunk. Korábban halszálkamintában lerakott fa parkettára számítottam, hogy az lesz a laminált alatt, de bevallom ennek sokkal-sokkal jobban örülök, mert szép állapotú és ez is felújításra fog kerülni és ezerszer jobban beleillik majd a megálmodott enteriőrökbe, mint a parketta. Ráadásul ezt az anyagtételt kihúzhatjuk a költségek oldalról.

A nagyfiunk néha nekem is segített a tapéta leszedésben, néha pedig apával „parkettázott”.

Összesen kb. 9-10 órát töltöttünk a háznál a hétvége alatt, mert közben még be kellett ezt-azt szerezni a bontáshoz, és a gyerkőcöt vinni-hozni matekversenyre, és szombaton még kivitelezők is voltak egyeztetni, de szerintem elég sokat haladtunk. Két szoba teljesen kicsomagolva, az előtérben pedig tapéta leszedve. Már csak a fürdőszoba (igen az is tapétázott a csempe fölött) és a konyha faláról kell levarázsolni a fűrészporos festett  szörnyedményt.

Pihenésként pedig próbáltuk az elvadult kertet picurit kordában tartani, mert az egyik rózsabokor durván elhanyagolt volt és nőtt összevissza, a virága pedig amúgy sem szép, így azt már most elkezdtük megszűntetni.

Csütörtökön Laci bácsi szétbontja a cserépkályhát ami amúgy is használhatatlan, a cserepei is kopottak és nem is volt szándékunkban megtartani. Mi folytatjuk a padlóburkolatok felbontásával, és azoknak a válaszfalaknak a bontásával amelyek megszűnnek vagy átépítésre kerülenk, és a hónap végén már a mesterek is elkezdik a bombázást és az új rendszerek kiépítését. Hurráááá 🙂

Érdekel hogyan bánunk egy matuzsálemmel, hogy megszépüljön és az utca egyik éke lehessen majd, de főképp a mi otthonunk? Tarts velünk!