Lady Lavender

vagyis az én levendulahölgyikém

 

Pár hete Pannonhalmára készülve készítettem ezt a sikkes levendula hölgyet, egyszerű hozzávalókból, amit igazából mással is lehet helyettesíteni. Mivel pedig erősen levendulaszezon van, megosztom veletek az elkészítésének a menetét, hátha valaki kedvet kap hozzá.

    

A csipkés napernyőhöz kerestem egy megfelelő méretű – ez kb 10 cm átmérőjű volt – kerek csipketerítőt. 8 db fogpiszkálót és egy kampósra hajlított vastagabb drótot lefestettem levendula színű krétafestékkel, és amint megszáradtak, méretre vágva felragasztottam a terítő megfelelő részeire a fogpiszkálókat, majd elrendezve a merevítőket, kialakítottam a napernyő csúcsát, és alaposan áttekertem lila cérnával, majd kötöttem rá egy masnit. Egy aprócska csokrot is készítettem, aprócska masnival.

  

A testéhez csokorba szedtem a levendulát, amelynek a közepébe egy saslikpálcikát erősítettem, és jó szorosan áttekertem spárgával. Kiszabtam a ruhát egy foltos, szakadt régi terítő szép részéből, majd a nyakrészen rákötöttem, hátul pedig összeragasztottam a ruhácskát. A nyakrészhez erősítettem a papírspárgára csomózott fagyöngyöket, ez lett a karja és a keze. Majd a sasikpálcát rövidebbre vágtam és ráragasztottam a fejének szánt papírmasé golyót, de előtte még levágtam a ruhája túllógó felelsleges nyakrészét. Egy picurka kalapot – ezt oázisban találtam – levendula színre festettem, majd ráragasztottam a buksijára, gyűrt szalagot erősítettem rá, amit a nyakába kötve masniztam.

    

    

Ha tetszett készítsd el, ha kérdésed lenne, keress bátran!

 

Kettőt egy csapásra

avagy újabb kis kedvencek

Nemrégiben bukkantam rá két nagyon szép állapotban lévő régi faházas darálóra. Az egyik kicsit klönlegesebb darab a fém szélekkel, a másik pedig a kis csorba fiókjával olyan kis bájos. Eredetileg festeni gondoltam, de a sarkokon látható precíz csapolások, olyannyira megérdemlik, hogy ne dugjam festékréteg alá valaki aprólékos munkáját, hogy inkább natúran hagytam. Zsíroldóval óvatosan megsikáltam, majd alaposan megszárogattam.  A csupasz, régi fára általában waxot kenek, mivel sokkal jobban szeretem a waxolt fafelületeket mind simításra, mind színre, mint a lakkozottakat. Főleg az ilyen kis régi tárgyaknál. A natúr wax nagyon szépen beivódik a fa rostjai közé, egyúttal csodaszépen elmélyíti a fa színét, ezáltal pedig élesebbé válik a faerezet rajzolata is.

    

A kis csorba fiók belsejéhez választottam egy szolíd mintás scrapbook papírt, amit beszabtam és beragasztottam a mini helyre, majd a széleken a fölösleges  papírt csiszolóvászonnal távolítottam el, és kicsit a papírt is waxoltam.

  

A kis egyszerűen romantikus darab pedig megérdemelt egy ilyen kis csodát. A szárított rózsáimból és apró mezei virágból egyszerű koszorút kötöttem hozzá.

    

A kis faragott, kőhatású táblát decor clayből öntöttem. Ha tetszett ez a kis összeállítás, nézd végig a korábbi reantikokat is, vagy látogasd meg a facebook oldalamat is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

 

Építőkockák

egy kicsit másképp

Jó pár hete bukkantam rá egy facebook oldalon egy doboznyi eladó régi fa építőkockára (kb 40-50 éves, amit azért tudok, mert a páromnak kicsi korában hasonló volt, amiből még mindig van anyósoméknál a dobozban, meglehetősen hiányosan). A dobozka tartalmával vannak terveim, azonban azok egyenlőre még titkosak. De amikor átnéztem a kis ládikát, akkor bukkantam rá benne négy darabra, ami tutira biztos, hogy eredetileg nem a készlet része volt. Biztosan utólag kerültek bele, még a méretük és a színük is eltérő a többitől. Aztán egyszer csak beugrott, hogy milyen jó lenne ezekből valamit, valami mást csinálni, mint amire régen használták.  A válogató után a szereposztás is megtörtént, és kettőre kulcstartó szerepet osztottam (én a nagy rendező, vagyis rendezkedő). És ha már a karmaim közé kaparintottam őket, nem úszták ám meg egy kis reantikos styling nélkül – így csinosan de egyszerűen teljesíthetik új feladatukat . Egyikőjük a bogárkám kulccsomójára került, a másik pedig a lakás kulcsait tartja kordában.

A sluszkulcsosra mi más is kerülthetett volna? Egy aprócska fekete bogárhátút varázsoltam rá pillanatok alatt transzfer technikával.  Azért hogy csajos legyen,  biggyesztettem rá egy kevéske fekete bársonyszalagot és egy fekete gyöngyöt is.

    

A másikra nagyon vékony ecsettel feliratot festettem milk színű festékkel, és hogy kellően ellentéte legyen a bogárhátúsnak, egy darabka antik csipkét és egy gyöngyöt kapott. Csupa romantika lett így. A transzfer és a festés előtt azért kicsit megcsiszoltam őket, és a minták felvitele után fúrtam beléjük egy-egy lyukat, ahol a kulcskarikát át lehet rajtuk vezetni. De még a karika behelyezése előtt alaposan átsimogattam mindkettőt színtelen wax-al, ami csodaszépen elmélyítette a szép régi fadarabok színét, még jobban kiemelve azt a csodaszép erezetet, amiért már az első pillanatban is megtetszettek.

    

Nem mondhatóak igazán nagynak (2,5×7 cm-es, és 6 mm vastag), azoban  szokatlannak talán már annál inkább. Ha tetszett az ötletem bátran készítsd el te is a saját verziódat, és mutasd meg  itt.

Jó alkotást kívánok!

 

Hőlégballonnal Párizs fölött

avagy egy varrógépfióknyi “szabadság”

Pár hete kértek tőlem egy Alíz csodaországos díszt, de nem tojásra, hogy ne igazán húsvétos legyen, és akkor előszedtem az összes hungarocell alapomat a választáshoz. Ha pedig már pakolásztam, akkor elővettem egyet abból a bordás hungarocell alapból is, amit még tavaly novemberben a reantik adventi naptár összeállításakor használtam a kis hőlégballonomhoz, amit olyan sokan szerettetek. Már akkoriban tervben volt, hogy majd készítek egy nyári változatot is. És ha már a szálak így összeértek, szép lassan elkészült ez is, pedig napokig csak rakosgattam a saslikpálcikára tűzött megfestett gömböt, mert tudtam, hogy picit időigényes lesz a befejezése. Meg hát azt is tudtam, hogy nem csak úgy fellógatni szeretném majd valahová. De egyenlőre nem volt ötletem a “tálalásához”, és más dolgom is volt.

Aztán tegnapelőtt kicsit már vágytam valami másra is a levendula mellett, és elkezdtem befejezni a kis cukiságomat. Alapjában véve majdnem ugyanúgy készült mint az advent 1. napi kis ballon, csak egy picurit változtattam rajta. Sok hőlégballonos képen hálóval van körbevéve a ballon rész, így a hullámvonal helyett most ezt próbáltam imitálni, amihez vékony spárgát és ragasztót használtam. Nem olyan nagy ördöngösség ám mint amilyennek látszik, és semmi extra eszközre nincs hozzá szükség, bátran hozzákezdhettek.

A duplázott spárgát egyenletesen elosztva beragasztottam a  gömb vájataiba, amit csigavonalban takartam egy darabon vastagabb spárgával, és  felváltva hol jobbra, hol balra téve a szálakat, egyforma magasságban összecsomóztam őket. Így haladtam pár soron keresztül, csomózni lehet ízlés szerint sűrűbben  vagy ritkábban.

Majd ragasztottam egy kis utazókosarat spárgából, csigavonalban körkörösen haladva, és hozzárögzítettem a ballon részhez. Közben a legegyszerűbb megoldás jutott az eszembe, hogy mibe is fogom tenni ezt a hőlégballont. Mindvégig elől volt az egyik varrógépfiók a nemrég beszerzettek közül, mert a zsíroldós tisztítás után száradt, csak valamiért nem is gondoltam rá, mert eleinte valami képkeretben gondolkodtam, de amikor rápillantottam, már tudtam, hogy mit is akarok. Pamacsoltam bele felhőket, és stencillel még pár hőlégballont és egy kis párizsi sziluettet az Eiffel toronnyal és a Sacre Coeur-al, kapott egy feliratot is a keretre, ezeknél egy leheletnyit koptattam a festésen csiszolóvászonnal, végül az egészet wax-al kezeltem.  A kis fogantyú helyén átfúrtam a fiók oldalát, és ide rögzítettem spárgával a ballonomat, a fogantyút pedig visszaragasztottam, így kívülről nem is látszik.

    

     A ballon utazókosarára felkerült néhány kis fogaskerék, óra és alátettem egy kis átfestett triciklit – így most ennyi elég is nekem.

Szeretem ezt a kedves ódon hangulatot amit áraszt, és remekül passzol a tegnap varrogatott kék lenvászon halacskáimhoz – ha neked is tetszik, akkor készítsd el!

 

 

 

Levendulát?

Szívesen!

 

Azok számára, akik követik a facebook oldalamat, bizonyára nem újdonság, hogy az utóbbi napokat szinte csak a levendulának szenteltem. Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom Pannonhalmára levendulát szedni, de idénre mindenképpen beterveztem magamnak.  Eredetileg július elején lett volna a levendula-hét, de mivel az időjárás elég hamar nyáriasra fordult, ami viszont nagyon kedvező volt a levendula virágzáshoz, így sokkal előrébb kellett hozni ezt az alkalmat. Barbi meg is hirdetett egy saját kis levendula ünnepet, és készült is mindenféle finomsággal. Bár esőben indultunk útnak, mire odaértünk Pannonhalmára egyre szebb idő lett, végül kisütött a nap is, és előmerészkedett a pillangók és méhek serege is, megszállták a finom illatos virágokat.  Ha pedig már mentem, szertettem volna Barbarának valamit én is adni, így felajánlottam neki, hogy amíg ott vagyok, szívesen segítek neki és azoknak akik szeretnének valami saját készítésű levendulásat alkotni. Valami egyszerű de mégis látványos levendulás alkotáson törtem a fejem, amit ő maga is el tud majd készíteni a kis üzletébe. Így ötleteltünk együtt, végül pedig a szív alakú koszorú és a levendula baba mellett döntöttünk. (Ennek az elkészítését is hamarosan olvashatjátok a naplóban.)

A kis alkotó délután nagyon jól telt, a lányok nagyon ügyesek voltak és nagyon szép, illatos kis dekorációkkal térhettek haza. Sokan kérdeztétek, hogy mi a trükkje ennek a szívnek? Lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de nem ördöngősség. Bátran neki lehet fogni! Szükség lesz hozzá: erősebb drótra, vékony hajlékony vesszőre (nyírfa, fűzfa ága pl. remek erre a célra), vékony virágkötő drótra, levendulára és metszőollóra, fogóra – dekorálásként pedig szalagra meg ami van otthon.

Kezdetnek egy erősebb, jó tartású drótot, a nekünk tetsző szív formájúra hajlítunk. Itt állítjuk be a méretet, a formát – lehet kisebb-nagyobb, laposabb, filigránabb, ducibb – ki milyet szeretne. Majd egy jó hosszú és vékony ág végét egy darabka dróttal a szív közepéhez rögzítjük, és az ágat a drót mentén haladva, lazán a drótváz köré tekerjük. 2-3 ággal tanácsos ezt egymás után megismételni, hogy kellő tartást adjanak a koszorúnak. Ilyenkor még mindig lehet állítani a kívánt formán.

Majd a levendulából 6-8 szálas kis csokrétákat kötünk, közvetlenül a virágok alatt megdrótozva. És gyártunk legalább 20-25 ilyen kis csokrot. nem baj, ha nem teljesen egyformák, sőt annál jobb. (Ha elfogynak de még kellene, hát akkor újra csokrozás következik.)

      

A csokrokat a szív közepétől elindulva elkezdjük feldrótozni az alapra – először az egyik oldalon, majd tükörképként a másikon. Minden újabb kis csokorral takarjuk az előző csokor feldrótozott szárait. A szív csücskéhez érve egy kisebb dúsabb csokrocskával pedig eltakarjuk a két összefutó véget. Végül pedig ízlés szerint díszíthetjük tovább – szalaggal, papírlepkékkel, régi kulccsal, gombbal, medállal.

Koszorú is hasonló módon készülhet, csak értelemszerűen kerek alapra dolgozzuk fel a kis csokrokat. Minél dúsabbak a csokréták, és minél sűrűbben dolgozzuk azokat az alapra, annál dúsabb lesz a koszorú. Lehet a kis csokrok irányán is alakítani, jobbról-balról felváltva fekteti, ezt már igazán az egyéni igényünk, ízlésünk és a rendelkezésünkre álló levendula mennyisége határozza meg.

    

Bátran fogjatok hozzá! De azért azt jelzem, hogy időigényes kicsit a dolog, épp az olyan esős délutánok remek program, mint a mai is.

És aki szereti a levendulát, annak tartogatok még meglepetést, érdemes figyelni a további ötleteket, tippeket is!

 

 

Szerényen, fehérben

Fátyolvirág koszorú

évekkel ezelőtt már kötöttem egy hasonló koszorút, amihez csak  csupa-csupa rezgőt használtam fel.  Nagyon szerettem az egyszerűségét és tegnap – a jelenleg kedvenc virágárus néninél – le is csaptam 5 nagyobb csokor szépen kinyílott fátyolvirágra, amit még az este fel is dolgoztam. Ez is azok közé a virágok közé tartozik, amit frissen érdemes feldolgozni, mivel ha már picit is szárad, akkor nagyon könnyen letöredezik a lényeg, vagyis az aprócska virágok, amelyeket tényleg csak egy leheletnyi tart a száron. Valószínűleg innen eredhet az angol neve (bevallom nem néztem utána, csak tippelek), ugyanis babybreath-nak, vagyis babalehellet/lélegzet néven ismert.

A koszorúalapra jó dúsan dolgoztam rá a kis csokrétákba kötött virágot.

Sokak számára ez nem is virág, mégis rengetegen megnéztek, amikor vittem a hatalmas csokrot a kezemben, mert annyira látványos. Nálam most ez a koszorú a kedvenc.

    

Kellően romantikus lett, bár nincs túltolva csak úgy szerényen. Pontosan úgy ahogy szeretem.

Ha te is hasonlóan érzel iránta, akkor épp itt az ideje, hogy elkészítsd! Ha pedig te is szeretsz saját magad készíteni ezt-azt, vagy csak új ötletekre vágysz, várlak a facebook oldalamon, ahol naponta láthatsz valami szépet, érdekeset vagy éppen vicceset.

Bársonybatyu

Levendulával töltve

Még a télen bukkantam rá a bolhapiacon egy hosszúkás darabka lila bársonyra, ami valaminek a része lehetett valaha. Nem vagyok nagy lila rajongó, de tudtam, hogy majd levendulás illatosítónak tökéletes alapanyag lesz, így a csipkékkel együtt bezsákmányoltam. Nemrég elővettem a szép tisztán, vasaltan eltett anyagot és egy régi filmben látott pénzes-batyu ötletétől vezérelve megpróbáltam megvalósítani azt a kis valamit, ami a fejemben motoszkált. Elővettem hozzá mindenféle régi gombot, szalagot, bojtot mert néha úgy sokkal spontánabbul jönnek az ötletek, ha ezek a kis bigyókák szem előtt vannak. A lilához remekül passzol az ezüstös és az antik bronzos szín is, de mivel alapból több antikbronz kiegészítőt halmoztam fel, azokból könnyebb volt válogatni.
  

Kiszabtam egy 14,5 cm-es kör alakú részt, amit aprócska férc-öltésekkel körbeöltöttem, és a cérnát összehúzva kialakítottam a kis batyut.

 

 

 

  

Megtöltöttem szárított levendulával és teljesen összehúztam, majd bevarrtam a nyílást.

 

 

 

 

 

Felvarrtam rá egy szép régi, bronzos füles-gombot, ami díszként is szolgál, de egyúttal el is takarja az aprócska öltéseket. Majd egy lila bojtra egy fém záróvéget és aprócska kulcsot fűztem, majd egyszerűen rátekertem a gombra. Igazi illatbomba, vagyis illatbatyu lett. És a levendulához méltó szép lila, régi bársonyanyagból. Ez még az az igazi, békebeli bársony, nem az a műszálas fajta, ami ma a legtöbb helyen kapható. Igaz XXI. századi alkotás, de nagyrészt múlt század eleji anyagokból készült, a régi pénzes-erszények mintájára. Csak hát ez nem arannyal van tömve, hanem mennyei illatú provence-i levendulával.

Készítsd el a te változatodat, hiszen amint látod nem kell hozzá  sem nagy varrástudomány, sem pedig varrógép. Ha elkészültél vele, akkor töltsd fel a facebook-on lévő  csoportomba, mutasd meg bátran!

Ha pedig még több reantik féle levendulás ötletet szeretnél,  kövesd a facebook oldalamat, ahol ebben a hónapban a levenduláé az igazi főszerep. De persze minden más aktuális témába is belekotnyeleskedek.

Jó alkotást!

Illatos nyári fonat

rafia alapra

Ki mondta, hogy csak hajat lehet fonni? Nagyon-nagyon régen, még frissen végzett virágkötőként készítettem az első ilyesmi fonatot, aminek az ötlete egy virágkötészeit könyből jött. Igaz akkoriban merőben más alapanyagok és stílus volt a trendi, így én egy kicsit a manapság kedvelt alapanyagokból valósítottam meg ezt, a tényleg nagyon egyszerű, de annál mutatósabb dekorációt.

Ha szeretnéd elkészíteni, szükséged lesz két nagyobb köteg rafiára, levendulára, igény és ízlés szerint más szárított virágra, vékony virágkötő drótra, szalagra, csipkére és még arra ami tetszik neked.

A rafiából szép laza copfot fontam – mint legtöbbször, most is volt ám segítségem Miyu, a blogcica személyében.

Majd a frissen szedett levendulból kis csokrétákat drótoztam, és szalaggal átkötve beigazítottam a fonat réseibe. Én használtam még szárított rózsát is, ami majd a megszáradt levendulával nagyon jó kis illatos párost fog alkotni. Ebben a nyári melegben a levendula virágai pár nap alatt megszáradnak majd a fonaton.

Igazából bármi használható rá dekorációként, még akár kagylókat, csigaházakat, apró dekorhalacskákat is el tudok rajta képzelni, mivel a rafia egy nagyon remek, teljesen természetes alapanyag, ami bizony nem csak a szőlő kötözésére való. (Bizony én tiniként még kötöztem Mór mellett rafiával szőlőt. Elképzelhető, hogy manapság már azt sem így oldják meg, mert mindent ural a müanyag, amiért azért nagy kár.)

  

  

 

A kis redőnyös szatócsbolt

avagy a régi varrógép-doboz gatyába rázása

Akik követik a facebook oldalamat, azoknak nem újdonság, hogy kezelésbe vettem ezt a kis cukifalatot múlt héten.

  

Egy kis laza hidegzsíroldós-körömkefés peeling után egy kis napozás a friss levegőn, majd pár nap pihi után egy alapos csiszolás következett. Mivel a fa szép volt a kosz és a kopott lakkréteg alatt, így nem akartam semmiképpen festegetni, de valami kis reantik-lenyomatot azért szántam neki. A pecsétjeim közül előkerestem pár nekem tetszőt, és szatócsbolt hangulatúvá igyekeztem változtatni.

  

  

A belső részt a mostani egyik kedvenc árnyalatomra – majdnem feketére – krétafestékkel lefestettem és waxoltam. Áttetsző wax-al átkentem az egész felületet is ,a pecsétek száradása után, ettől szép érett, telt színt kapott a frissen csiszolt, tisztított fa-felület is.

  

  

Visszaszereltem a kis golyós pattanózárat, az oldalán lévő lyukakba pedig egy régi rozsdás kulcsot madzagoltam. Ilyen lett az én kis “mindenesem”.

Ha tetszik az amit művelek, gyere máskor is és nézd meg én mivel ütöm agyon az időt 🙂    

 

 

 

Gyerekjáték

mármint elkészíteni

Tudom, hogy elég közhelyesen hangzik, de mindig az egyszerű dolgok a legnagyszerűbbek! Na most ezzel nem azt akarom mondani, hogy micsoda korszakalkotó felfedezést tettem, és milyen szuperségeset “alkottam”, hanem oda szeretnék kilyukadni, hogy bizony nagyon kis semmitmondó és sokszor lényegtelennek látszó dolgokból is lehet valami extrát létrehozni.

  

Tavaly óta rakosgatok pár háncsavesztett, ferde fakorongot, hogy majd csak jó lesz azért valamire – és mikor a kik-ben megláttam a kis hálós csomagolású, fehéres uszadékrudakat, már tudtam, hogy milyen jók lesznek majd orsónak. A korongokat fehér festékkel elnagyoltan bemaszatoltam. A darabokat összeragasztottam, majd vékony ecsettel a korongokra számozást és levélkéket festettem, és egyszerűen rátekertem ezeket a különlegesen szép szalagokat és a bortnit, hogy a felhasználásig is méltó helyük legyen.

    

Nem ördöngősség, de egy ilyen kis tekercs akár ajándékba is mehet pl. barátnőnek, aki szereti az ilyen kis “semmiségeket”.  Ti örülnétek neki?