A kis redőnyös szatócsbolt

avagy a régi varrógép-doboz gatyába rázása

Akik követik a facebook oldalamat, azoknak nem újdonság, hogy kezelésbe vettem ezt a kis cukifalatot múlt héten.

  

Egy kis laza hidegzsíroldós-körömkefés peeling után egy kis napozás a friss levegőn, majd pár nap pihi után egy alapos csiszolás következett. Mivel a fa szép volt a kosz és a kopott lakkréteg alatt, így nem akartam semmiképpen festegetni, de valami kis reantik-lenyomatot azért szántam neki. A pecsétjeim közül előkerestem pár nekem tetszőt, és szatócsbolt hangulatúvá igyekeztem változtatni.

  

  

A belső részt a mostani egyik kedvenc árnyalatomra – majdnem feketére – krétafestékkel lefestettem és waxoltam. Áttetsző wax-al átkentem az egész felületet is ,a pecsétek száradása után, ettől szép érett, telt színt kapott a frissen csiszolt, tisztított fa-felület is.

  

  

Visszaszereltem a kis golyós pattanózárat, az oldalán lévő lyukakba pedig egy régi rozsdás kulcsot madzagoltam. Ilyen lett az én kis “mindenesem”.

Ha tetszik az amit művelek, gyere máskor is és nézd meg én mivel ütöm agyon az időt 🙂    

 

 

 

Stílusváltás

Fiókos kartoték – nőcisen

Minden kis maradék csipkét, szalagot elteszek, és hogy amikor valaminek a megvalósításán ötletelek, akkor ne kelljen feltúrni mindent, ezért igyekszem külön tárolni a különféle alapanyagokat. A bolhapiacos és egyéb antik csipkéim, szalagjaim már kezdtek kiszorulni a dobozkájukból, így lecsaptam erre a szuper, retró kis fiókos kartotékra.

    

Megszabadítottam a fiókjára szögelt aluminium felirat-tartótól és a fogantyújától, majd nem kevés melóval a rákent lakkrétegtől is – rezgőcsiszolóval és kézi csiszolással. A szélén lévő csapolások nagyon tetszenek, és eszem ágában sem volt ezeket festéssel takarni, vagyis ez nem teljesen igaz, mert azért kapott némi festéket. A fiókján a fogantyú és a cimketartó helye a csiszolás után is csúnyán meglátszott, de nem szándékoztam az aluminium csúnyaságokat visszatenni, így a lyukakat fatapasszal javítottam, majd a fiók előlepját pebbles színűre festettem. Amíg ez a rész száradt, addig kiválasztottam a stencilek közül azt ami a választott betűtipushoz és a ládika majdani tartalmához remekül passzol, és rápamacsoltam a mintát mind a dobozka tetejére mind az oldalára lefuttatva, miközben tükröztem.

  

A feliratot vékony ecsettel felfestettem, majd miután mindenhol megszáradt, ahol festék volt, kicsit koptattam a mintákon nagyon finom csiszolószivaccsal, és az egész felületet átkentem áttetsző waxos ecsettel kívül-belül. Mivel a natúr fa nagyon szépen beszívta a waxot, ez látszik a színváltozáson is, ezt a műveletet még egyszer megismételtem. A fiókrész belsejére egy szép cirkalmas betűmintás csomagolópapírt ragasztottam.

 

A fiók előlapjára felszereltem az új fogantyút és az új cimketartót, ezek antik bronz színűek, és sokkal egységesebb képet mutatnaknak a natúr fa felületekkel, és nem utolsó sorban stílusosabbak mint a kis alu kiegészítők. A ládika aljára gumis korongokat ragasztottam, így biztosan nem fogja felsérteni vagy megkarcolni a bútort amin tárolni fogom, látszani pedig úgysem látszik.

  

 

A kis fiók a rendesen visszakoptatott festékréteggel és az új kiegészítőkkel. És már bele is pakoltam (majdnem) az összes szépséges csipkémet.

 

Nálad is lapul egy ilyen vagy ehhez hasonló ládika? Kis időráfordítással te is átváltoztathatod! Ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj bátran ide !

 

 

 

 

 

 

 

 

Stílusosan

cikiből – cuki

Anyósék konyhájában teljesít szolgálatot ez a kis rétegelt lemezből készült nem túl dizájnos papírzsepi tartó, amit nem bírtam már nézni abban az állapotban – főleg úgy, hogy egy általam festett kulcstartó szekrényke társaságában lesz majd. Ezért egyszerűen eltulajdonítottam egy időre és ma kezelésbe is vettem.

  

Nem nagy meló volt – főleg ilyen cuki segéddel – de a változás szerintem elég látványos lett. A kulcstartó kisszekrényt dried moss színre festettem, így ahhoz passzolóra szándékoztam mázolni eme remekművet. Kapott két réteg mistique árnyalatú festéket, dekorációnak pedig dried moss stencilmintát, amit alaposan visszacsiszoltam és koptattam is a széleken és az éleken.

  

  

Utolsó simításként egy leheletnyi taupe árnyalatú wax került rá, és egy alapos átdörzsölés. A mistique így veszített a babás pasztelles jellegéből, és átváltozott valami patinás szürkészöldre. Egyenesen imádom ezt a két zöldet, együtt pedig végképp nagy kedvenc lett.

Sok háztartásban van ezekből a natúr, ilyen-olyan tárolókból, és ezek lehetnek azért szépek is, nem csak hasznosak. Szóval bátran elő az ecsettel, egy kis festékkel és max. egy óra alatt belőled is varázsló lehet.

 

Nem vagyunk arisztokraták, vagy mégis ?

Lett egy inasunk !

Bevallom elég kreatívnak érzem magam, de amikor egy-egy alkalomra a páromnak ajándékötletet keresek, előfordul, hogy nem szárnyal úgy a fantáziám ahogyan szeretném. Idén a 15. házassági évfordulónkra ezt a szobainast ötlöttem ki neki. Valami egyedit szerettem volna, valami régit – amit én újíthatok fel és a kezem nyomát is rajta hagyhatnám. Bevallom hosszas kutakodás után sem találtam olyat ami egyszerre antik darab, mégis egyszerű vonalú és stílusban elfogadható a számomra is, ráadásul belefért volna a kigondolt költségkeretbe. Csődöt mondtam és roppant bosszantott a dolog. Szinte naponta bújtam az apróhirdetési oldalakat is, de semmit nem talátam.

A képzeletemben ott volt, hogy milyet szeretnék : olyat, ami elég pasis ahhoz, hogy remekül kiegészítse a hálószoba sarkába téve az én nőcis dolgaimat is, és egyúttal kerek egészet alkosson a többi berendezési tárggyal együtt. Kb. egy hónapja találtam rá az egyik általam is sűrűn látogatott webáruház kínálatában erra a darabra, amelyet végül megrendeltem. Tetszett, mert nem volt rajta fölösleges dolog, épp elfért a szekrény és az ajtó közötti részre, ahol a legmegfelelőbb helyen van a használathoz. És végre megérkezett! Nem mondom, hogy maradéktalanul elégedett voltam vele, de tetszett rajta néhány részlet, és végülis úgysem szerettem volna abban az állapotban hagyni. Szóval megmenekült a visszaküldéstől.

    

 

 

 

 

 

 

 

Összeszereltem, és akkor fedeztem fel sok-sok illesztési hibát, így ragasztottam és a réseket fatapasszal tűntettem el. Ugyanígy jártam el a süllyesztett csavarfejek eltűntetésénél is, így nem látszódnak már a szerelés nyomai sem.

 

Szinte az összes bútorunkat a fehér árnyalataiba bújtattam az elmúlt évek során. A kiegészítő színként pedig a barnák palettájáról választottam. Volt még a tabernas színű krétafestékes dobozban – kezdettől fogva ezt szántam az inas új ruhájának. Így a csiszolás után kapott két réteg festéket és, hogy réginek tűnjön, mindjárt le is koptattam a festett felületből a száradás után. Ezt az árnyalatot sokkal jobban kedvelem, ha nem színtelen wax-al zárom, hanem egyből antik waxot kenek rá, amelytől érett és mélyebb, teltebb kinézetet kap. (Mivel nem tartok minden festékmárkához mindenféle színű waxot, így a bevált és rendelkezésemre álló anyagokat használom. Sokszor keverem a különféle gyártók termékeit, ezáltal sokkal egyedibb színárnyalatokat is el lehet érni.)

 

A fotón látható, hogy a szürkés-barnás színt miként változtatja meg a sötét wax. Nem akartam túldíszíteni ezt a darabot, de valami azért mégis került rá. the BEST to wear today – vagyis: “a legjobb viselet mára” szöveget vékony ecsettel festettem fel a vállfa részre és a fölötte lévő nyakkendő és övtartóra. A stone árnyalatú feliraton is csiszolással és sötét viasszal öregítettem kicsit.

 

Az inas után már csak egy szobalány kell 🙂 és teljes lesz a szolgálók “hada”.

Kíváncsi vagy rá, hogy milyen ötleteken töröm a fejem? Gyere a facebook oldalamra és nézz szét ott is.

További kellemes nyarat kívánok!

 

 

Vállfa – régi és új összhangban

Bolhapiacról és asztalosműhelyből

 

Az egyik bolhapiacozós napon akadt meg a szemem egy érdekes vállfán. Szeretem, ha valami kicsit más, kicsit különleges és ha ez a kicsit más még régi is, na hát az már maga a menyország! A vállfa az 1900-as évek elejéről származik, a bácsi elmondása szerint elég ritka darab, igaz neki van még otthon pár szép példány belőle (hú mennyire kíváncsi lettem volna azokra is, elhiszitek ugye? ). Na de ezzel a vállfával a kezemben már teljesen boldog voltam, és már az sem érdekelt volna ha nem találok semmi mást azon a napon. Nem szoktam nagyon erőltetni ezeket a bolhapiacozásokat, mert ha szeretnék valamit, akkor az tuti nem jönne velem szembe, bocsánat nem feküdne ott előttem a földön vagy az asztalon, De így, egy-egy zsákmánynak csakis örülni lehet. Ugye?

Na szóval, sosem láttam még ilyet, fotón sem, pedig elég sokat bújom a netet régiségek és minden egyéb miatt. Volt még a bácsinak két másik sima, régi fa vállfája, de azokat nem szerettem volna, csak ez kellett. Miután hazavittem, egy ideig ott árválkodott felakasztva az egyik ajtón, de aztán elővettem a tárolóból azt a két új vállfát,amit még egy asztalosüzemben vettem – amíkor a tálalószekrénybe a polcot vágattam és vártam rá, kihasználtam az időt és nézelődtem a holmik között.  A vállfákra ott bukkantam, teljesen újak voltak, amolyan dekorációs alapok, rétegelt lemezből készültek, de megtetszettek. Kettőt találtam belőle, bár többet nem is nagyon szerettem volna. Na szóval, ez a három vállfa lett ma a mini projektem kiindulópontja.

Szépen megcsiszoltam mindhármat, a két újnak a nem túl szép vágott széleivel volt gond, a bolhapiacos darabnak pedig olyan rossz régi szaga volt, még a tisztítás után is. Így az egész lakkréteget lecsiszoltam róla, mert úgy döntöttem, hogy ha már a két dekoralapot festeni és waxolni fogom, akkor majd az is kap egy finom waxréteget. Lefesteni eszem ágában sem volt, de azért volt vele tervem.

 

A lakkréteg alatt szép érett tölgyfa fogadott. Mivel szerettem volna egy leheletnyit változtatni rajta, így egy pillangót transzferáltam rá, majd jöhetett a waxréteg. Ez szépen elmélyítette, és éretté varázsolta a frissen megcsiszolt fa felületét. A sárgarézből készült akasztót is megcsiszoltam egy kicsit, így csilivili és szépséges lett.

Az új darabokat lefestettem egy rétegben a tálaló belsejéből maradt shades árnyalatúra, amit vintage cream színű réteggel takartam. Nem azért mert az csúnya volt, hanem azért mert az éleknél, hajlatoknál visszakoptattam róluk a világos árnyalatú festéket, hogy a sötétebb szín itt-ott majd kikandikálhasson. Járt nekik is egy-egy szép transzferált dekor, végül az egészet waxréteggel zártam. Ja, és kaptak még egy-egy selyem-masnit is, mert így lettek igazán csajosak.

 

 

Mini projektnek hívtam de azért a kézzel csiszolás, a festés és a transzferminta azért beletelik egy kis időbe, a száradásra is várni kell, még ebben a melegben is, de azért megéri egy-egy ilyen darabot felfrissíteni vagy valami egyedit alkotni egy csupasz alapból.

Ha kérdésed van az elkészítéssel kapcsolatban, keress bátran! A kapcsolat menüpont alatt írhatsz nekem üzenetet, vagy keress meg a facebook oldalamon, ahol szintén találkozhatsz a friss és régebbi alkotásaimmal is.

Örülök, hogy velem tartottál!

 

Nesze neked intarzia

Egy neobarokk tálaló felújítása

A húsvéti nyuszi igencsak megküszködött vele, mire ez a neobarokk tálalószekrény hozzánk került. Hosszas alkudozás, lemondás majd egy igazán baráti vételár után, egy tetőcsomagtartós utazás következhetett. A végső kinézete sem volt egészen egyértelmű – még a számomra sem, mert sokminden tetszik és sokmindent ki szerettem volna próbálni rajta, szinte tobzódtam az ötletekben. De már nem is az előzmények és az ötletelés a lényeg, hanem az, hogy végre készen van. Cseppet sem bántam meg, hogy nem lett színes, hogy nem tapétáztam egyetlen porcikáját sem és, hogy nem csábultam el egy újabb doboz festék vásárlására – hanem megoldottam abból ami itthon volt. A színválasztás tekintetében bevallom nem tudtam dönteni az egészen halvány bézses és az egészen halvány szürkés között. Ezért megpróbáltam a kettő egyvelegét, egy egészen halvány grézs színt előállítani. Lehet, hogy létezik hasonló árnyalat valamelyik festékmárkánál, és hát ugye a természetben minden szín megtalálható és nem én találtam ki a spanyolviaszt, de most élveztem kutyulgatni és kevergetni, próbálgatni, szárítgatni a kis mintapálcát, amíg kialakult az végső árnyalat amire már azt mondhattam, hogy: na ez az!

Lignocolorral dolgoztam az első ecsetvonástól, az utolsó waxpamacsolásig. Nyomós okom volt rá: ugyanis létezik egy olyan termékük, amely remek záróalapozó és talán egyedülálló a maga nemében. Használata ugyanis meggátolja, hogy a fa csersavtartalmából vagy az előző festék- és pácrétegekből bármi beoldódjon a frissen felkent festékbe és ronda foltok formájában kiüljün annak a felületére. Ez a Sperrgrund nevű termék, és ezt szerettem volna kipróbálni – ráadásul volt még egy nyeremény utalványom is hozzá, amit éppen jó alkalom volt erre a célra felhasználni. A képen lévő termékeket választottam – igazság szerint egy fél kg-os kiszerelésű shades árnyalatú krétafestéknek még szerepelnie kellene a fotón, mert a későbbiekben döntöttem úgy, hogy mégsem tapétázva lesz a tálaló belseje, valamint a polca, hanem azt is lefestem.

A menet a szokásos – annak aki már újított fel bútort vagy látott ilyet, nem újdonság – alaposan megtakarítottam, zsírtalanítottam, a repedéseket és hibákat kijavítottam, majd átcsiszoltam a felületeket. Egy új festékréteg persze szépen takarja a bútort, de szerintem nincs annál kiábrándítóbb, ha az új gúnya egyúttal ki is emeli a ki nem javított hibákat. Repedés pedig akadt rajta szép számmal. Az intarzia környéke menthetetlen volt, a fotón is látható, hogy a körvanalakba mennyire beült a felkent javító réteg. A teején végighúzódó elég széles repedésről nem is beszélve.

 

 

 

 

 

 

Az íves-faragott díszítésű dekor hátfal sávos kidolgozatlansága nagyon nem tetszett, azt egy az egyben síkba csiszoltam. Nem mondom, meg kellett vele küzdenem, de megérte!

   

A fedőlapon is voltak hibák szép számmal, egy égésfoltot a rezgőcsiszolóm rendesen fel is kapott, és akkor jöttem rá, hogy még víz is biztosan érhette, mert egy jó nagy darabon feljött róla a furnér. Na, itt alaposan körbefeszgettem, hogy még véletlenül se maradjon majd levált rész. A másik oldalon viszont egy kis furnérpótlással próbálkoztam. Mindkettő alkalmazható, persze itt az volt a szerencsém, hogy az egyik oldalról kieső darabból épp beilleszthettem a másik helyre egy pici darabot. Csiszolás után, festék alá pedig szinte mindegy, hogy melyik technikát alkalmazzuk.

 

Miután elegem lett a csiszolásból, úgy döntöttem, hogy végre mindenhol ok és mehet a festés. Na de előtte azért egy alapos portalanítás következett, majd egy réteg záróalapozó még későn este. Másnap pedig egy második réteg alapozó – majdnem mindenhová, de erre majd később kitérek még.

 

A barokk  és neobarook stílusra oly jellemző íves, tömzsi lábakat kiszedtem. Nem volt nagy mutatvány, mert a régi ragasztás már kezdte elengedni – és az alapozórétegek fölé szép kis zoknikat varázsoltam a hölgyikém virgácsaira, 2 rétegben.

A szekrényke alját is befestettem, száradás után pedig egy jófajta barkácsragasztóval alaposan bekenve, visszakerültek a lábak a helyükre és lábra állítottam.

 

 

 

 

 

Az ajtókat eredetileg nem volt szándékomban leszedni, de a lustaságom nem tudott az igényességen felülkerekedni, és hát bizony nem maradhatott. Szerencsére! Főleg azért sem maradhatott, mert az egyik zsanér picit megadta magát, a kacatosomban pedig találtam 4 db tökéletesen ide passzoló zsanért, és azokat bizony főbenjáró bűn lett volna lefesteni. (Amúgy sem vagyok nagy híve annak, hogy mindent fessünk le egy bútoron, a zsanéroktól a fogantyúkig.) Csodaszép kis babás végük van. Imádom őket! Nekem pontosan ezektől az innen-onnan összeszedett apró részletektől lett olyan egyedi és igazán kedvenc ez a bútor.

De hogy ne veszítsem el a fonalat, leírom a tapasztalatomat: Krisztinával – a Lignocolor hazai forgalmazójával – chaten kapcsolatban voltam az alapozó használata során, és írtam neki a tapasztalataimat, küldtem a fotókat. Nálam tényleg csillagos ötösre vizsgázott ez a cucc, és neki is hasonlóak voltak a tapasztalatai. Engem meggyőztek a saját tapasztalataim, a látottak, 100 %-ig. Szóval az ajtókat ugye később vettem le, a zsanér helye és az a rész ahová csavarozva voltak, nehezen hozzáférhető ha az ajtó nincs leszerelve, és ott egyáltalán nem kapott a szekrény az alapozóból. Nézzétek csak mi történ miután egy rétegben lefestettem a krétafestékkel:

 

 

Na ezeket nem szerettem volna látni, de sajnos előjöttek, mert ide ugye nem került a sperrgrundból!

 

 

 

Az elszíneződött részeket ezután két rétegben – mint a bútor többi részén is – bekentem az alapozóval, egyenesen rá a megszáradt krétafestékre, és reméltem, hogy a másik réteg után már nem fogom a foltokat viszont látni.

 

És igen! Tökéletesen működik! Sehol semmi elszíneződés a továbbiakban.

 

 

 

Na eddig megvolnánk, haladhattam tovább: festettem és ötletem. Nem haladtam ám valami gyorsan. A belső rész tapétázása helyett végül a festése mellett döntöttem: a shades árnyalaton lágyítottam egy kevéske stone színnel, és befestettem a belsejét, az újonnan vágatott  polcot és a szép íves ajtók belső felét is. Eredetileg is volt benne polctartó.

  

Vízmértékkel beállítottam a polcot tartó lécet, becsavaroztam, majd azt is lefestettem.

A legtöbb ilyen tálalónak van egy kihúzhatós pótlapja, az enyémnek is van – ez volt az egyik vonzereje az íves ajtajain és a dekoratív hátlapon kívül – szép íves kis polcocska ráadásul. Hogy még különlgesebb legyen, egy stencilmintát pemzliztem rá, amit száradás után csiszolással kissé megkoptattam. Igaz csak akkor látszik, ha kihúzom, de a tudat, hogy az ott van, megérte ezt a kis plusz munkát.

A kis bumszli, kerek fa kulcslyuk-takarót még festés előtt leoperáltam, a helyére pedig választottam egy szép régi, rézből készült, fogantyús bútorzár-címert. Csiszolószivaccsal kiemeltem a domború, elkoszosodott és beszürkült, részeket, majd lemostam. Nagyon tetszik!

  

  

A második réteg festék után csiszoltam éleket, faragásokat koptattam itt-ott, majd waxoltam. Visszakerültek az ajtók is, felkerült a zárcímer, visszacsavartam a kis kihúzhatós pótlapra a mini fiókgombot, és végre birtokba vehettem.

Az ajtók belső felülete is a sötétebb árnyalatot kapta, a polc széle pedig egy régi, kézzel hímzett, fehér, vászon polccsíkot érdemelt ki.

Az ajtók intartziáit eltűntettem, mert megviseltek voltak, ráadásul annyira nem is tetszett, de a helyükre egy-egy faragott rozettás elem került, hogy azért mégse legyenek olyan csupaszak az ajtók.

   

Ha bármi kérdésed van a felújítással vagy egyéb munkámmal kapcsolatban, akkor keress bátran – a kapcsolat menűpontra kattintva tudsz nekem üzenni. Ha tetszenek az alkotásaim, és szívesen látnád a legújabbakat is, csatlakozz a facebook oldalamhoz, vagy kövess az instagramon. Ha pedig az elsők között szeretnéd az új naplóbejegyzéseket olvasni, ne habozz! küldj üzenetet.

 

A kedvenc székem

Az ükanyámé is lehett volna ?

Rozoga volt és szakadt, de amikor megláttam, tudtam, hogy kell nekem ez az ónémet szék! A korát sajnos nem tudom, de annyit igen, hogy az ónémet bútorok az 1800-as évek második felétől kezdtek elterjedni, és annyi bizonyos, hogy több mint 100 éves. Mindent – na jó azért vannak határok – megadtam volna érte, hogy az enyém legyen, annyira szép volt még abban az állapotában is. De nem volt erre szükség, és potom 2.300,- Ft-ért az enyém lett. Hurráááá! És tudtam, hogy még szebb lesz ha végre a kezeim közé kerül. Postán érkezett, nejlonzsákban, pókhálósan és porosan – hiteles volt az állapota és régi, látszott hogy nem vigyáztak rá már az utóbbi évtizedekben, pedig sokkal szebb is lehetne. Na de végre elkezdhetem. Elsőként a szakadt nádazástól szabadítottam meg, majd lecsavaroztam az ülőlapot és alaposan megtakarítottam.

Amikor eddig eljutottam, az ülőlapot alapos renoválásnak vetettem alá, mert az újranádazás szempontjából rém fontos lyukak itt-ott sajnos egybefüggő rést alkottak, és így nem vihettem a nádazós szakihoz. Először óvatosan fúrtam, csavaroztam – néha a pasijaim segítségével – majd itt-ott ragasztottam és a repedéseket fatapasszal eltűntettem, míg végül lefesthettem. És ezen a ponton egy kis utazásra vittem, mert pár napot az újranádazás miatt egy szakember műhelyében töltött.

Addig bőven volt időm a vázat alaposan rendbehozni és más projektekre is. A mozgó részeket – mint pl. a háttámla esztergált babáit – ragasztottam, majd a réseket óvatosan fatapaszoltam. A Lignocolor light grey árnyalatú krétafestékével festettem le, visszacsiszolással koptattam a festékrétegből, hogy még jobban érvényesüljön a minta, majd az egészet átkentem áttetsző wax-al, és megérdemelt még egy alapos puha rongyos bedörzsölést is.

 Miután az ülőlapot elhoztam a szakitól, picit megrémültem, mert nem ugyanazt a technikát alkalmazta a nádazásnál, amivel eredetileg volt fonva, a széleknél az aprócska fapöckök szépen ott sorakoztak, és nem volt esztétikus egyáltalán. Mérges voltam, és nem kicsit. A megoldáson törtem a fejem és csakhamar ki is találtam, hogy mit fogok tenni. (Később majd láthatjátok is.) Elsőként lefestettem fehérre a friss nádazást, mert nem tetszett ezzel a natúr színnel, majd száradás után a székem fonatának a lyukaihoz terveztem egy mintát. Kiválasztottam hozzá a megfelelő gyapjú fonalakat, és elkezdtem kihímezni az ülést.

 A cél érdekében mindent, és nagyon örültem, ahogyan a minta kezdett életre kelni. Amikor a hímzés résszel végeztem, a kiválasztott bézses-szürkés-fáradtrózsaszín színű keskeny bársonyszalagot felerősítettem a pöckök eltakarása miatt. Jó ötlet volt ezt használni, mert nem csakhogy eltakarta a nem túl szép részt, de egyúttal szép keretet is adott a kézimunkának. Így már méltán felkerülhetett az addigra csodaszép és stabil vázra, és hát ugye nem kell részleteznem, hogy miért is imádom olyan nagyon 🙂 A varróasztalkám méltó párja lett.

Ha tetszett a bejegyzés kukkants be néha az oldalra, de ha nem szeretnél lemaradni a friss és aktuális reantik hírekről, akkor feliratkozhatsz a hírlevélre is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

 

Polc felújítása

 

 

Polc  felújítása

reantik

 

A vaterán “futottam bele” ebbe a falipolcba, és egyből megragadott a nagyon egyedi formája. Amikor pedig sikerült megszereznem, nagyon boldog voltam. Postán érkezett és még aznap elkezdtem rendbehozni. Alaposan letisztogattam, majd a repedéseket és a régi szögek nyomait fatapasszal kijavítgattam, majd megcsiszoltam.

 

A festéshez szerintem elengedhetetlen a jól előkészített alap -persze lehetnek kivételek, amikor direkt az a cél, hogy rusztikus maradjon a felszín, de ez nem az az eset volt.
Light grey árnyalatú krétafestéket bontottam és egy részét a polcra kentem, két rétegben.

 

Koránt sem lett szürke, pontosan passzol ez az árnyalat a meglévő fehérre festett bútorainkhoz.

A kis akasztók és a szép ívű hullám a kedvenceim közé tartoznak.

Kapott két transzfermintát.

Itt-ott koptatást és egy kis csiszolást, majd áttetsző waxréteget, amitől finom tapintása és kicsit mélyebb tónusa lett a festéknek.

 

Két csavar a falba, és mehet a falra, hogy felkerüljenek rá a “kincseim”.
Köszönöm hogy benéztél hozzám, ha tetszenek az alkotásaim, látogass vissza máskor is, vagy olvasgasd egy-egy régebbi bejegyzésemet.
Rea

A mi asztalunk

A   MI   ASZTALUNK


reantik

Volt egy kerek asztalunk amit nagyon szeretek – igazából még meg is van, csak éppen most darabokban tároljuk – de a tavaly talált álomszékeimhez nem igazán passzolt. Ezt az asztalt eredetileg varróasztalnak szántam, de időközben rábukkantam az ónémet asztalkára és így ettől a szereptől elesett.
Szép esztergált lábai, és lábösszekötői vannak, és jó állapotban is volt – néhány szúnyomtól eltekintve, de azok könnyedén orvosolhatóak voltak. 
A képzeletemben ott lebegett a kép róla, hogy milyen lesz majd a festés után. Az is biztos volt, hogy étkezőasztalként fog tündökölni.
Innen indultunk 🙂

Javítgatás után foltosan, szerencsére megerősíteni sehol nem kellett, jó stabil állapotban vettem.
Kapott két réteg Lignocolor – Light Grey krétafestéket és ezzel le is volt tudva a festés.

Becsszóra letisztítottam, letöröltem, sőt nem is keveset csiszoltam rajta a javítgatás után, de valamiért még így is “megrepedt” a festék száradás után. (A festék forgalmazója szerint nem tisztítottam meg eléggé, szóval ha nem akartok így járni, akkor még egy adag tisztogatás az eredetileg tervezetten felül nem árthat.)
Eleinte bosszantott a dolog, és újra akartam kezdeni az egészet, de adtam neki még egy esélyt. Rátettem az egyik transzfer mintát, és egyre jobban tetszett! 
A wax és az antik wax rétegek után pedig már hálát adtam mindenkinek – főleg a sorsnak – hogy ilyen szép, régies felületet kaptam!
Egyébként sokan direkt repesztéses technikával festenek le bútorokat. Nálam ez a véletlen műve, de nagyon imádom!
(A sötétebb sáv a szék árnyéka a fotón.)

Antik wax-al kezelve és kicsit csiszolva, a szép hajlatok és formák nagyon jól néznek ki.

Ilyen lábakon állunk 🙂

Három oldalra került minta, ez a kis házikó a hosszabb oldalon bújik meg.
Részletgazdag transzfer és véletlenszerű “repesztés”.

A ‘ La vie es belle ‘ párja a szemközti keskenyebb oldalon csakis a ‘ C’est la vie ‘ lehet.
 Közelről innen is egy kép 🙂

Már pár hónapja használjuk az asztalt és bevallom majdnem olyan könnyű ápolni ezt a felületet, mint amennyire egyszerű ezt a festéket használni. A light grey árnyalat ezenkívül natúran waxolva tökéletesen passzol a már évekkel ezelőtt tört- fehér árnyalatú tikkurila festékkel lefestett bútorainkhoz. Az antik waxos változat pedig csak gazgadabbá teszi a lakásban található árnyalatok összhangját. 
Szeretem.
reantik