Kettőt egy csapásra

avagy újabb kis kedvencek

Nemrégiben bukkantam rá két nagyon szép állapotban lévő régi faházas darálóra. Az egyik kicsit klönlegesebb darab a fém szélekkel, a másik pedig a kis csorba fiókjával olyan kis bájos. Eredetileg festeni gondoltam, de a sarkokon látható precíz csapolások, olyannyira megérdemlik, hogy ne dugjam festékréteg alá valaki aprólékos munkáját, hogy inkább natúran hagytam. Zsíroldóval óvatosan megsikáltam, majd alaposan megszárogattam.  A csupasz, régi fára általában waxot kenek, mivel sokkal jobban szeretem a waxolt fafelületeket mind simításra, mind színre, mint a lakkozottakat. Főleg az ilyen kis régi tárgyaknál. A natúr wax nagyon szépen beivódik a fa rostjai közé, egyúttal csodaszépen elmélyíti a fa színét, ezáltal pedig élesebbé válik a faerezet rajzolata is.

    

A kis csorba fiók belsejéhez választottam egy szolíd mintás scrapbook papírt, amit beszabtam és beragasztottam a mini helyre, majd a széleken a fölösleges  papírt csiszolóvászonnal távolítottam el, és kicsit a papírt is waxoltam.

  

A kis egyszerűen romantikus darab pedig megérdemelt egy ilyen kis csodát. A szárított rózsáimból és apró mezei virágból egyszerű koszorút kötöttem hozzá.

    

A kis faragott, kőhatású táblát decor clayből öntöttem. Ha tetszett ez a kis összeállítás, nézd végig a korábbi reantikokat is, vagy látogasd meg a facebook oldalamat is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

 

Építőkockák

egy kicsit másképp

Jó pár hete bukkantam rá egy facebook oldalon egy doboznyi eladó régi fa építőkockára (kb 40-50 éves, amit azért tudok, mert a páromnak kicsi korában hasonló volt, amiből még mindig van anyósoméknál a dobozban, meglehetősen hiányosan). A dobozka tartalmával vannak terveim, azonban azok egyenlőre még titkosak. De amikor átnéztem a kis ládikát, akkor bukkantam rá benne négy darabra, ami tutira biztos, hogy eredetileg nem a készlet része volt. Biztosan utólag kerültek bele, még a méretük és a színük is eltérő a többitől. Aztán egyszer csak beugrott, hogy milyen jó lenne ezekből valamit, valami mást csinálni, mint amire régen használták.  A válogató után a szereposztás is megtörtént, és kettőre kulcstartó szerepet osztottam (én a nagy rendező, vagyis rendezkedő). És ha már a karmaim közé kaparintottam őket, nem úszták ám meg egy kis reantikos styling nélkül – így csinosan de egyszerűen teljesíthetik új feladatukat . Egyikőjük a bogárkám kulccsomójára került, a másik pedig a lakás kulcsait tartja kordában.

A sluszkulcsosra mi más is kerülthetett volna? Egy aprócska fekete bogárhátút varázsoltam rá pillanatok alatt transzfer technikával.  Azért hogy csajos legyen,  biggyesztettem rá egy kevéske fekete bársonyszalagot és egy fekete gyöngyöt is.

    

A másikra nagyon vékony ecsettel feliratot festettem milk színű festékkel, és hogy kellően ellentéte legyen a bogárhátúsnak, egy darabka antik csipkét és egy gyöngyöt kapott. Csupa romantika lett így. A transzfer és a festés előtt azért kicsit megcsiszoltam őket, és a minták felvitele után fúrtam beléjük egy-egy lyukat, ahol a kulcskarikát át lehet rajtuk vezetni. De még a karika behelyezése előtt alaposan átsimogattam mindkettőt színtelen wax-al, ami csodaszépen elmélyítette a szép régi fadarabok színét, még jobban kiemelve azt a csodaszép erezetet, amiért már az első pillanatban is megtetszettek.

    

Nem mondhatóak igazán nagynak (2,5×7 cm-es, és 6 mm vastag), azoban  szokatlannak talán már annál inkább. Ha tetszett az ötletem bátran készítsd el te is a saját verziódat, és mutasd meg  itt.

Jó alkotást kívánok!

 

Bársonybatyu

Levendulával töltve

Még a télen bukkantam rá a bolhapiacon egy hosszúkás darabka lila bársonyra, ami valaminek a része lehetett valaha. Nem vagyok nagy lila rajongó, de tudtam, hogy majd levendulás illatosítónak tökéletes alapanyag lesz, így a csipkékkel együtt bezsákmányoltam. Nemrég elővettem a szép tisztán, vasaltan eltett anyagot és egy régi filmben látott pénzes-batyu ötletétől vezérelve megpróbáltam megvalósítani azt a kis valamit, ami a fejemben motoszkált. Elővettem hozzá mindenféle régi gombot, szalagot, bojtot mert néha úgy sokkal spontánabbul jönnek az ötletek, ha ezek a kis bigyókák szem előtt vannak. A lilához remekül passzol az ezüstös és az antik bronzos szín is, de mivel alapból több antikbronz kiegészítőt halmoztam fel, azokból könnyebb volt válogatni.
  

Kiszabtam egy 14,5 cm-es kör alakú részt, amit aprócska férc-öltésekkel körbeöltöttem, és a cérnát összehúzva kialakítottam a kis batyut.

 

 

 

  

Megtöltöttem szárított levendulával és teljesen összehúztam, majd bevarrtam a nyílást.

 

 

 

 

 

Felvarrtam rá egy szép régi, bronzos füles-gombot, ami díszként is szolgál, de egyúttal el is takarja az aprócska öltéseket. Majd egy lila bojtra egy fém záróvéget és aprócska kulcsot fűztem, majd egyszerűen rátekertem a gombra. Igazi illatbomba, vagyis illatbatyu lett. És a levendulához méltó szép lila, régi bársonyanyagból. Ez még az az igazi, békebeli bársony, nem az a műszálas fajta, ami ma a legtöbb helyen kapható. Igaz XXI. századi alkotás, de nagyrészt múlt század eleji anyagokból készült, a régi pénzes-erszények mintájára. Csak hát ez nem arannyal van tömve, hanem mennyei illatú provence-i levendulával.

Készítsd el a te változatodat, hiszen amint látod nem kell hozzá  sem nagy varrástudomány, sem pedig varrógép. Ha elkészültél vele, akkor töltsd fel a facebook-on lévő  csoportomba, mutasd meg bátran!

Ha pedig még több reantik féle levendulás ötletet szeretnél,  kövesd a facebook oldalamat, ahol ebben a hónapban a levenduláé az igazi főszerep. De persze minden más aktuális témába is belekotnyeleskedek.

Jó alkotást!

A kis redőnyös szatócsbolt

avagy a régi varrógép-doboz gatyába rázása

Akik követik a facebook oldalamat, azoknak nem újdonság, hogy kezelésbe vettem ezt a kis cukifalatot múlt héten.

  

Egy kis laza hidegzsíroldós-körömkefés peeling után egy kis napozás a friss levegőn, majd pár nap pihi után egy alapos csiszolás következett. Mivel a fa szép volt a kosz és a kopott lakkréteg alatt, így nem akartam semmiképpen festegetni, de valami kis reantik-lenyomatot azért szántam neki. A pecsétjeim közül előkerestem pár nekem tetszőt, és szatócsbolt hangulatúvá igyekeztem változtatni.

  

  

A belső részt a mostani egyik kedvenc árnyalatomra – majdnem feketére – krétafestékkel lefestettem és waxoltam. Áttetsző wax-al átkentem az egész felületet is ,a pecsétek száradása után, ettől szép érett, telt színt kapott a frissen csiszolt, tisztított fa-felület is.

  

  

Visszaszereltem a kis golyós pattanózárat, az oldalán lévő lyukakba pedig egy régi rozsdás kulcsot madzagoltam. Ilyen lett az én kis “mindenesem”.

Ha tetszik az amit művelek, gyere máskor is és nézd meg én mivel ütöm agyon az időt 🙂    

 

 

 

Gyerekjáték

mármint elkészíteni

Tudom, hogy elég közhelyesen hangzik, de mindig az egyszerű dolgok a legnagyszerűbbek! Na most ezzel nem azt akarom mondani, hogy micsoda korszakalkotó felfedezést tettem, és milyen szuperségeset “alkottam”, hanem oda szeretnék kilyukadni, hogy bizony nagyon kis semmitmondó és sokszor lényegtelennek látszó dolgokból is lehet valami extrát létrehozni.

  

Tavaly óta rakosgatok pár háncsavesztett, ferde fakorongot, hogy majd csak jó lesz azért valamire – és mikor a kik-ben megláttam a kis hálós csomagolású, fehéres uszadékrudakat, már tudtam, hogy milyen jók lesznek majd orsónak. A korongokat fehér festékkel elnagyoltan bemaszatoltam. A darabokat összeragasztottam, majd vékony ecsettel a korongokra számozást és levélkéket festettem, és egyszerűen rátekertem ezeket a különlegesen szép szalagokat és a bortnit, hogy a felhasználásig is méltó helyük legyen.

    

Nem ördöngősség, de egy ilyen kis tekercs akár ajándékba is mehet pl. barátnőnek, aki szereti az ilyen kis “semmiségeket”.  Ti örülnétek neki?

 

 

Gombold a csuklódra

Legújabb kedvenc ékszer

    

Sok-sok gombból készült ékszer fotója kering a neten, régóta terveztem is a sajátomat megvalósítani, és mivel végre rábukkantam a nagyobb szemű láncos karkötő alapjaimra, nagy kedvem volt a bevásárlást holnapra halasztani. Többféle gombom összegyűlt az évek során, és vannak üvegekben, csészékben, dobozokban – ma ezekből válogattam össze egy jó maréknyit és belőlük lett egy karkötő. Itt a jó idő, csupasz a karunk, és hol van az előírva, hogy a gomb csak a ruhánkra  varrva díszíthet és lehet hasznos?

Rajta! Te is túrd fel a gombost-kacatost, hiszen igazán egyedi ékszert készíthetsz a kis lyukasokból. Színes vagy gyöngyház, fekete vagy szürke? A gombjaid majd vezetik a fantáziád 🙂 Nálam most a gyöngyházas volt a nyerő, és ezzel az antik bronzos alappal, a natúr kiegészítőimhez remekül passzol.

Jó alkotást!

Kalaphoz a dobozt

avagy hogy lesz “ódivatú” az újból

Aki gyűjti a kalapokat, és akinek a kerek dobozok a mániái, azok talán megértik, hogy épp egy szelektálás kellős közepén miért is kellett mégis megvennem ezt a nagyméretű pillangós kalapdobozt a múlt héten. A mérete, az ára, és a kialakítása – hogy a zsinórt mindenféle extra lyukasztgatás nélkül bele lehet fűzni – hát mind-mind azért kampányoltak, hogy e nélkül a doboz nélkül nem is tudok tovább élni.

    

    

De viccet félretéve, tényleg nagyon jó kis alap ez az olyan elvetemülteknek, mint én. A frenchic mintafestékeimet is nagyon ki szerettem volna már próbálni, és tudtam, hogy jól fognak egymásnak állni. Némi ötletelés után nekiültem és kezdődött a varázslat. Kétféle árnyalattal dolgoztam, a doboz külső részére posh nelly, a belső részre pedig wedding cake került. Igazán finom árnyalatok, a festékkel pedig egy álom dolgozni. Finom krémes állagú, sima, nem csomósodik többszöri ecsetvonás után sem, mint némelyik másik krétafesték, és hát az illata, na az is egy kis extra, hogy egy-egy ilyen festegetős alkotás tényleg élményszámba számítson. (Mellékesen megjegyzem, hogy van olyan változata is ennek a gyártónak  termékei között, ahol a krétafestékben már eleve benne van a wax, így azt a kis plusz melót is meg lehet spórolni, amit a waxolásra kell fordítani.)

    

Szóval némi lakkos itt-ott pamacsolás után következett két réteg festék mindenhová, majd egy alapos száradás. Majd a majdnem fekete krétafestékkel – ez az autentico terméke – következett a minta. Nem szerettem volna transzferálni, hanem kézzel felrajzoltam a doboz tetejének belső felére a koszorú alakban egy vegyes girlandmintát. Segítségként egy kistányér körvanalát skicceltem mintavezetőnek, majd vékony ecsettel átfestettem minden ceruzás vonalat. A doboz alsó részének a belsejét körben kiragasztottam maszkolószalaggal , és a nem takart felületekre posh nelly árnyalatot vittem fel. Száradások után a doboz tetejére kívülre is került egy kis leveles ág-dekor, a szélére pedig két sávot festettem. Végül áttetsző és taupe árnyalatú waxot vittem fel a felületekre. A színezett wax szépen besimult a repedésekbe, amit a lakkos előalapozás segített kialakítani. A doboz szélére egy szépséges kézzel készült antik csipke került, amit még tavaly a bolhapiacon guberáltam és az eredeti türkiz zsinór helyére fekete bársonyszalagot fűztem. És készen is lett. Én nagyon szeretem, remélem nektek is tetszik!

    

Érdekel, hogy mi lesz a következő átalakításom, ötletem? Nézz be a facebook oldalamra, ahol egy nagyon jó kis csoporthoz is csatlakozhatsz.

Ha pedig kedvet kaptál te is egy kis festegetésre, akkor itt a remek alkalom, hogy kedvezményesen beszerezd ezt a szuper festéket, mert a vasárnap – vagyis április 29 – éjfélig leadott rendeléseknél a “reantik” kód megadásával 10% kedvezménnyel vásárolhatsz meg most mindent a frenchic webáruházban amire csak szükséged lehet.

Jó válogatást és jó festegetést!

Újra-papír

Tavaszi szöszmöszölés

     

Húsvét előtt sizzixeztünk blogcicával egy keveset a kis lampionokhoz, és akkor vagdostam ki ehhez a koszorúhoz is a pillangókat.. Aztán jött a kettőt össze és közéjük vékony drót ragasztása, majd egy kis tintatpárnás maszatolás az amúgy is antikolt sárga papírnak. (hasonlóan készültek a pillangók)

    

A lepkéket elszórtan feltekertem egy vékonyka vesszőalapra, majd mohaszálakat ragasztottam közéjük. Készítettem aprócska cseresznyevirágokat és azokat is a moha közé ragasztottam, néhány picurka levél társaságában.

Egy szilikonformában decor clay készlettel készítettem egy kis HOPE feliratú táblácskát, ami öregítettem, maszatoltam és utolsó lépésként az is felkerült a neki szánt helyre. Így már mehet is a bejárati ajtóra a tojás alakú nyuszis dekor helyére.

 

 

Stílusváltás

Fiókos kartoték – nőcisen

Minden kis maradék csipkét, szalagot elteszek, és hogy amikor valaminek a megvalósításán ötletelek, akkor ne kelljen feltúrni mindent, ezért igyekszem külön tárolni a különféle alapanyagokat. A bolhapiacos és egyéb antik csipkéim, szalagjaim már kezdtek kiszorulni a dobozkájukból, így lecsaptam erre a szuper, retró kis fiókos kartotékra.

    

Megszabadítottam a fiókjára szögelt aluminium felirat-tartótól és a fogantyújától, majd nem kevés melóval a rákent lakkrétegtől is – rezgőcsiszolóval és kézi csiszolással. A szélén lévő csapolások nagyon tetszenek, és eszem ágában sem volt ezeket festéssel takarni, vagyis ez nem teljesen igaz, mert azért kapott némi festéket. A fiókján a fogantyú és a cimketartó helye a csiszolás után is csúnyán meglátszott, de nem szándékoztam az aluminium csúnyaságokat visszatenni, így a lyukakat fatapasszal javítottam, majd a fiók előlepját pebbles színűre festettem. Amíg ez a rész száradt, addig kiválasztottam a stencilek közül azt ami a választott betűtipushoz és a ládika majdani tartalmához remekül passzol, és rápamacsoltam a mintát mind a dobozka tetejére mind az oldalára lefuttatva, miközben tükröztem.

  

A feliratot vékony ecsettel felfestettem, majd miután mindenhol megszáradt, ahol festék volt, kicsit koptattam a mintákon nagyon finom csiszolószivaccsal, és az egész felületet átkentem áttetsző waxos ecsettel kívül-belül. Mivel a natúr fa nagyon szépen beszívta a waxot, ez látszik a színváltozáson is, ezt a műveletet még egyszer megismételtem. A fiókrész belsejére egy szép cirkalmas betűmintás csomagolópapírt ragasztottam.

 

A fiók előlapjára felszereltem az új fogantyút és az új cimketartót, ezek antik bronz színűek, és sokkal egységesebb képet mutatnaknak a natúr fa felületekkel, és nem utolsó sorban stílusosabbak mint a kis alu kiegészítők. A ládika aljára gumis korongokat ragasztottam, így biztosan nem fogja felsérteni vagy megkarcolni a bútort amin tárolni fogom, látszani pedig úgysem látszik.

  

 

A kis fiók a rendesen visszakoptatott festékréteggel és az új kiegészítőkkel. És már bele is pakoltam (majdnem) az összes szépséges csipkémet.

 

Nálad is lapul egy ilyen vagy ehhez hasonló ládika? Kis időráfordítással te is átváltoztathatod! Ha kérdésed van ezzel kapcsolatban, írj bátran ide !

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy újabb megmentett

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika “megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.