Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 2. rész

Kémények

Az utcán mászkálgatva sokmindenki nem veszi észre azt ami több méterrel a feje fölött magasodik, és bevallom biztosan sok kéményt mulasztottam el megörökíteni a többi mindenféle csoda szemlélése során, de egy idő után már tudatosan vadásztam a különlegesebb formájúakat. Ezek a kémények szinte kivétel nélkül a házak kőlső falainak folytatásai, nem úgy mint nálunk a központi kémények. Valószínűleg régen a falak mellé épített tűzhelyekhez tartozhattak, mert sok házfalon látszik is, hogy belül annak idején kandallószerű tűzhely lehetett.

  

  

  

         

  

Burano kéményei pedig szinte kivétel nélkül a házak színére voltak festve:

   

Ha kíváncsi vagy a többi részletre is, keresd őket a naplóbejegyzéseim között.

Szeretnéd tudni, hogy mit alkotok amikor nem utazom? Látogass el a facebook oldalamra, ahol szinte naponta új posztokkal várok minden érdeklődőt.

Köszönöm, hogy velem tartottál,

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 1. rész

Ovális ablakok

Az idei nyaralás elég nyár utójára sikeredett, de annál szebb helyre. Amikor a gyerkőc 3 éves volt, már voltunk két napot Velencében, és valahogy én is, és a párom is vágytunk egy picit vissza. Amikor pedig egy hipermegaszuper szállást sikerült, extra akciós áron – szemfülességemnek hála – pár nappal az utazás előtt pontosan a város közepén lefoglalni, az maga volt a csoda, hiszen idén nyárra egyéb okokból nem terveztünk nyaralást. De mégis így alakult, spontán volt, jó volt és fárasztó, de csodaszép 🙂

Rengeteget fotóztam, a telefonom folyamatosan készenlétben volt, mert egyszerűbb volt azzal kattintgatnom, mint kamerával, ráadásul így talán a srácoknak sem kellett rám várnia sokat, mégis szinte folyamatosan miattam álltunk meg pár pillanatra/percre, vagy egy-két fotó után loholtam utánuk. Teljesen elvarázsoltak a részletek, és egész gyűjteményem van mindenféle építészeti elemből, ezekből válogattam nektek párat, és tényleg a teljesség igénye nélkül, mert ugyan 5 napot töltöttünk a városban és a környékén, de ez az idő sem elég mindenre, vannak részek, ahová nem is jutottunk el. Hagyni kell más alkalomra is, ugye ?

Aki Dózse palotás, gondolás, Sóhajok hídjás képeket vár, az csalódni fog, mert ugyan szépségesek a nevezetességek is, de engem azok egyáltalán nem érdekeltek ezúttal. Viszont annál jobban az ódon, kopott, olykor elfeledettnek tűnő apróságok, vagy megkapó semmiségek, amelyektől annyira olasz és annyira hangulatos ez a város.

Ezek az ovális ablakok főként a házak bejáratának egyik, vagy mindkét oldalán találhatóak. Szinte kivétel nélkül rács fedi őket, ezekből hoztam egy csokorral:

  

 

 

 

 

Ha kíváncsi vagy a többi részletre is, keresd őket a naplóbejegyzéseim között.

Szeretnéd tudni, hogy mit alkotok amikor nem utazom? Látogass el a facebook oldalamra, ahol szinte naponta új posztokkal várok minden érdeklődőt.

Köszönöm, hogy velem tartottál,

 

Egyedi napló – kézi hímzéssel

Rózsás hangulatban

Egy hobbiboltban bukkantam rá erre a naplóra valamikor még tavaly nyáron, amikor többféle ilyen újrapapír alapú dobozkát teszteltem az ékszerek csomagolásához. Akkoriban hímeztem a keresztszemes rózsás dobozkát is. A dobozokkal együtt ez a spirálos napló is bekerült a nagy tárolódobozba, aztán ott is maradt. A napokban fedeztem fel magamnak újra – rendrakás közben – és most rá is sort kerítettem. Nem vagyok az a naplót írós fajta, azonban elhatároztam már jó pár napja, hogy kicsit rendezettebbé kellene tenni az életem bizonyos dolgait és hát ebben fog segíteni nekem ez a ma készített szépség. Bevallom, egy kockás füzetbe is meg lehetne tenni ugyanezt, de mennyivel jobb érzés lesz majd kinyitni ezt és ebbe jegyzetelni az ötleteimet és minden mást amit ebbe szánok.

Az alap tehát egy teljesen egyszerű keményfedeles, sima spirálos napló, ovális nyílással a borítólapján. Szeretem ezt az alapanyagot és ezt az újrapapír koncepciót. Akik már kaptak tőlem csomagot, azok tapasztalhatták, hogy ebből van a csomagolóanyag, a biléták és cimkék is, amelyeket az alkotásaim csomagolására használok. Elővettem egy darabka kézzel font és szőtt lenvásznat, amire a jól ismert és rám jellemző rózsás hímzést szántam. Bevallom kicsit vaciláltam a nefelejcs és a rózsa között, de végül ez lett a nyerő.

Ahhoz, hogy majd szépen passzoljon a minta a kivágásba, ki kellett jelölnöm a vásznon azt a területet ami ki fog belőle láttszódni. Csipeszekkel feszítettem ki az anyagot, majd körbeférceltem a nyílás vonalát, és ezzel meg is volt a munka. Na persze rajzolhattam is volna a hátoldalára, de nem firkálunk az ilyen szép régi, és értékes anyagokra, vili?

  

Már korábban kigodoltam az elrendezést és, hogy mi lesz még ezen a beépített, hímzett cimkén, így már csak a kis virágok varázslása volt hátra. No meg a “feliraté”. Mindkettőt kihímeztem, majd egy alapos vasalás következett, hiszen a ragasztáshoz szép sima anyagra volt szükségem.

 

 

Ennek a naplónak direkt van egy belső barna lapja is, amellyel a beragasztott anyagot szépen eltakarhattam, hiszen a hímzés visszája nem olyan mutatós. Annál inkább a napló borítólapja, amely ilyen lett. Szeretem az egyszerű dolgokat, nem szeretek semmit túldíszíteni, így nekem más nem is kívánkozott rá a két csokréta rózsa és a cirkalmas kézírásra hajazó hímzésen kívül.

 

 

Bizonyára még sokféleképpen lehet dekorálni, rengeteg ötlet kavarog a fejemben erre, de ha majd ezt telejegyzetelem, akkor is valami hasonlót fogok alkotni, az már biztos. A leírás alapján te is bátran elkészítheted, és akár ajándéknak is megfelel, hiszen ki ne örülne egy monogramos vagy egy kedvenc motívummal díszített saját könyvecskének?

Tetszett az ötletem? Kíváncsi vagy rá, hogy miket készítettem még? Az alkotások menüpont alatt egy kis ízelítőt találhatsz belőlük. Hogy ne maradj le az új bejegyzésekről, és elsőként láthasd a legfrissebbeket, kérhetsz a megjelenésükről e-mailben tájákoztatást. Ha pedig követed a facebook oldalamat, ahol egy-egy apró lépésben be is mutatom, hol tartok a legújabb ötleteim kivitelezésében.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

 

 

Antik hatású tojás

Nem a nyuszi hozta

szerettem volna igazi antik hatású tojást festeni, így elővettem a nemrég beszerzett Vintage Paint festékeket, a vintage cream, az antique rose árnyalatút és a maradék warm latte-t. Nagyon jó kis összhang van az emlíett színek között így nem volt nehéz dolgom egy harmonikus szetett készíteni. Ráadásul segítségem is volt – bár elég hamar faképnél hagyott és elvonult szunyálni.  

Hungarocell tojásokra festettem,  2 rétegben. Száradás után pedig kicsit megcsiszoltam.

 

 

Transzfermintát, alkoholos filctollat és washi tape-et használtam a díszítéshez – annak ellenére, hogy így natúran is csodaszép volt a színük. Elővettem a kedvenc kis pecsétmintáimat, felirataimat, a transzferáló folyadékot, és a cuki ragacstekercseimet. Nem terveztem el igazán semmit, csak ahogy jött. Volt tojás ami csak transzfert kapott, de általában kevertem a díszeket és a mintákat. A monogramosra pl. szabad kézzel alkoholos filctollal rajzoltam fel az A betűt. (Egyet sikeresen el is rontottam, mert ez az alap egy spar-os  termék, és bevallom nem túl jó minőségű. Amikor a washi tape-et kicsit igazítani szerettem volna, a festék átragadt a washi tape-re, szóval célszerű nem a legolcsóbb, legpuhább tojásalapra dolgozni. Azok a jobb alapok, amelyek minél apróbb gömbökből vannak préselve, mert azok sokkal strapabíróbbak is. )

Az áttetsző wax mélyített az árnyalaton, de nekem ez most nem volt elég. Rámentem egy réteg sötét wax-al is, hogy koszos és régies hatást érjek el. A kis mélyedésekben és a ragasztott részek szélén jól bekucorodott a wax, és pont azt a hatást értem el, amit szerettem volna. Aprócska, finom és antikolt. Ha tetszett az ötlet, bátran vágj bele és készítsd el! Ha pedig segítségre van szükséged keress írj! Azonban ha az elsők között szeretnél értesülni a friss naplóbejegyzésekről és újdonságokról, iratkozz fel a hírlevélre!

 

wax nélküli állapot

áttetsző és sötét wax használata után

 

Egy régmúlt emlékei

A régmúlt emlékei 

Szépséges   régi   lakatok

Nem tudom pontosan mikor kezdődött, de nagyon nekem nagyon tetszenek a régi, sőt olykor vaskos és nehéz kulcsok, és persze minél rozsdásabb annál jobb!

Most ugyan nem (csak) kulcsokat hoztam, hanem a hozzájuk való lakatokból válogattam, és persze nem a manapság gyártott hiper-szuper-modern változatokból, hanem azokból, amelyeket anno egy-egy iparos, kovács vagy fémműves tervezett és valósított meg több órai precíz munkával. 

Gyönyörűek, ugye?

Legtöbbet halasat találtam a képek között, ezért is került ide halak – talán az állatövi jegyek többi verziója is megvolt?  

Nagyhal, páros hal, sőt olyan hal is amelyiknek az uszója takarja a kulcslyukat.

Még a kulcsok is nagyon szépen kidolgozottak.
Picit furán fest így ez az oroszlán az orrán a kulcslyuk helyével.
A kiskutya hajdan vajon mit őrzött?

Na azt nem tudom eldönteni, hogy ez ló vagy egy nagyobb kutya, de talán az első.

Az elefánt ormánya szinte adja magát a lakatolás lehetőségére. Még a kulcs is olyan fánisra sikeredett.

Ez a skorpiós lakat nagyon nyerő nálam! Élő példánnyal nem szívesen találkoznék, de ezt elfogadnám!

Vajon milyen titokzatos helyet vagy rejtélyt őrizhetett ez a mítikus lény?

Zenélni nem lehet vele, de zárni már annál inkább.

Ez nekem olyan nagyon de nagyon tetszik.


És hát ezt a szépen cizellált lakatocskát – persze a kulccsal együtt – is szívesen őrizgetném.

reantik

Gerbeaud fadoboz

GERBAUD   FADOBOZ

reantik

Az elmúlt 4-5 hónapban felújítottam pár apróbb és nagyobb lakberendezési tárgyat. Ez a kis Gerbaud fadoboz az egyik kedvencem. Elég ritka a szép állapotban fennmaradt dobozka, amelyben egykor finom édességek lapultak.
Amikor rábukkantam nem is hittem, hogy ilyen ritka kincset sikerült találnom. Az igazat megvallva, azért olyan túl jó állapotban nem volt, de jó alapnak bizonyult még így koszosan is. 
Lássuk mit is kezdtem vele:

Első lépésben tisztítószeres lemosást kapott, amitől bevallom nem lett sokkal szebb. Volt ahol a rárakódott ragacsos mocskot le kellett vakarnom róla, de a végén látható lesz, hogy megérte!

Mivel a lemosás nem segített elérni a hőn áhított kinézetet, óvatos csiszolás következett. Ennek köszönhetően már előbukkant a fa szép, érett színe és erezete. Itt látható az aprólékosan elkészített csapolás, amely a sarkokat tartja össze. Manapság miért nem csinálnak ilyeneket? 

A nagy munka közepette egy hangyányit azért csökkent a dobozka tetejébe préselt minta rajzolata, de ennyit hajlandó voltam feláldozni a cél érdekében.

A csiszolást innen már nem mertem folytatni, mert féltem, hogy eltűnik az értékes, eredeti minta.

Festékkel “elrontani” eszem ágában sem volt ezt a szépséget, de a waxot annál szívesebben használtam a fafelület szépségének a kiemelésére. A csiszolás miatt tökéletesen sima volt a dobozka, így megfelelt a waxoláshoz is.
Egy puha ronggyal simogattam bele a felület aprócska pórusaiba az illatos waxot. (Bármelyik wax tökéletes erre a feladatra, ekkor még az Annie Sloan waxot használtam, tesztelgettem).
A színbeli különbség jól látható, a waxolt felület teltebb, gazgadabb és mélyebb tónust kapott.

Íme a waxolt dobozka.

Ám ezzel még koránt sem voltam készen! A belső részeket is megcsiszoltam amennyire csak tudtam, hogy minél simább, egyenletesebb felületet kapjak, mert papírt szerettem volna bele ragasztani, és úgy nem szép ha huplis.

Mivel nekem ez a doboz egyáltalán nem nőcis, csakis valami egyszerű mintás papír jöhetett szóba. A csíkos és a pepita között vaciláltam. Aki követ egy ideje, az tudja, hogy pepita mániás is vagyok,  így egy pasis fekete-fehér pepita minta mellett voksoltam. Csak az volt a gond, hogy nem volt elég ebből a kartonból és mivel ez egy aldis dekorkarton füzetben volt, hát esélyem sem volt rá, hogy hipp-hopp elszaladjak venni, mert nem mindig kapható, csak évente 2-3 alkalommal. 

De sebaj! Kitaláltam, hogy vastagabb papírra fénymásolóval sokszorosítom. Bevált az ötlet, így még a mintadarab is megmaradt, mert mindenhová a másolatból ragasztottam. A széleknél finom csiszolóvászonnal ledörzsöltem az egyenetlenségeket, így sokkal szebb is lett. (A waxolt felületre azért vigyázni kell a művelet során!)

Az indulási állapothoz már nem is hasonlít!

A szépséges régi Gerbaud minta.

reantik

Átváltozás

ÁTVÁLTOZÁS
VAGYIS
ÁTVÁLTOZTATÁS

Régóta vadászok már szép míves, régi, de még nagyon jó állapotban lévő evőeszközökre, no persze lehetőleg nem méregdrágán. Nemrég, majd hogy csodával határos módon, sikeresen szert is tettem egy kis készletre. Ugyan csak 4 darabos, de cserébe csodaszép és egyszerűen imádom!
Bónuszként – mert számomra igazán az volt – járt hozzá egy evőeszköz tároló dobozka is. Az mindjárt látszott rajta, hogy nem az én ízlésvilágom, de ez nálam egyáltalán nem jelenthet akadályt! Ráadásul régi, picit koszos és nem volt kellemes illata sem.
Blogcica segítségével hamar szétkaptuk, és még aznap este át is festettem  OldWhite árnyalatú krétafestékkel. 
Sajnos a dobozka csatját nem sikerült épségben kibuherálni, ezért attól búcsút vettem.
Egy cica-mancs éppen eloroz egy darabka szemetet..

Elkezdődhetett a varázslat!

Amire pedig a továbbiakban szükségem volt:
– fehér karton
– egy darabka régi hászi-szövésű lenvászon
– keskeny bársonyszalag (a megkötőhöz és dekorációnak)
– barkácsragasztó és ragasztópisztoly
– maradék műszálas anyag és szalag (a dekoráció rózsájához)
– tűzőgép
– olló
– ruhacsipeszek

A kartonból kiszabtam a doboz belső felületére kerülő takarást, a sarkoknál bevágtam, hogy pontosan illeszkedjen.

Kis ráhagyással méretre vágtam a lenvásznat is.

A dobozka alsó rekeszébe, a vászon alá még egy darabka filc anyagot is méretre vágtam és beragasztottam, hogy puhább legyen (no nem mintha panaszkodnának majd az evőeszközök, de ha már nem maradt meg az aprócska fából készült tartójuk, akkor legalább ez járt nekik).

A doboz tető-részének belsejébe mindenképpen szerettem volna valami szép mintát, a hímzés most szóba sem jöhetett, hiszen sok időbe telt volna – és most türelmetlen voltam, mert azt akartam, hogy minél hamarabb befejezzem – de egy egyszerű, transzferált minta is remekül mutat az antik vásznon.
Amíg a ragasztótól teljesen átnedvesedett karton-filc-vászon trió száradt, addig a transzferálást végeztem és a tető-részt béleltem ki.
A karton függőleges részeire beszabtam és visszahajtottam a vásznat, amit ráadásként a sarkokon tűzőgéppel is rögzítettem, majd alul és körben beragasztottam a barkácsragasztóval. 
A hosszabb oldal közepére beragasztottam mindkét darabra egy-egy szalagot, amivel majd össze lehet kötni a dobozt.
Azért, hogy biztosan minden a saját helyére ragadjon, és később se engedje el a ragasztás, az egészet ruhacsipeszekkel rögzítettem a száradás idejére.
A belső sarkok “egy évig” tartottak, amíg ilyen szépek lettek, de büszke is vagyok rájuk

Na és persze a jó asszisztens szorgalmasan közreműködött, ragasztót nyalt, ezt-azt eltulajdonított, és még sorolhatnám 🙂
Sündisznónak azért nem lenne jó, és bevallom jól jött volna még pár darab csipesz, de csak ennyi van, és azzal főzök ami itthon van.

A rámolást-takarítást persze rám hagyta, addigra elvonult pihenni. “Munka után édes a pihenés”, akarom mondani durmolás, még cicáéknál is.
Egy napot száradt, majd kicsit koptattam a festéken, hogy az amúgy sem újkeletű darab tényleg réginek tűnjön, majd áttetsző waxot kentem rá, és alaposan átdörzsöltem egy puha pamut anyaggal.
Maradék rózsaszínű anyagból – kétféléből is – apró szirmokat vágtam, 3 méretben, majd egy égő mécses lángjánál óvatosan bepöndörítettem minden darabkát. (az igazi selyem nem pöndörödik, erre a célra a műszálas a tökéletes)

A legkisebb szirmokkal kezdve rózsát tekertem-varrtam belőlük.

Egy darabka zöld szalagból levelet is kapott.

Amikor ez készen lett, ragasztópisztollyal  körben a tetejére ragasztottam a szürkés-drappos-rózsaszínes szépséges bársonyszalagból, amelyet a sarkoknál varrással – gérbe-vágás – szerűen rögzítettem is. 
A szalag két végének találkozását pedig a mini rózsa takarja.

Egy közelebbi kép a műről.

És egy egész közeli is.

Nem csak a külső lett szép, de a belső is, és így már méltó a tartalmához. 
Egyszerűen szeretem, olyan szépséges lett, még az aprócska hibáival is 🙂

Rea

Új csomagolásban


ÚJ   “CSOMAGOLÁSBAN”

Kb. jó egy éve egy szemfüles ismerős segítségével – ezúton is köszönöm Tündének, ezer hála ! – sikerült szert tennem egy hazánkban lakó külföldi énekesnőtől erre a gyönyörűségre. Már nagyon régóta vadásztam egy igazi régi “Paris doll” -ra, és nagyon boldogan hoztam haza, a zuhogó eső ellenére is! 
Sajnos nem volt túl jó állapotban az öreglány, az egyik lába folyton kiesett, a fa részeken itt-ott szúrágta nyomok voltak felfedezhetőek, és nem lehetett rendesen rögzíteni a törzset sem a vázon, az erre szolgáló kis fa tekerentyűvel.
De akkor annyira örültem neki, nekem így is tökéletes volt, főleg azért mert régi és van már múltja. A törzse eredeti papírmasé, a barna papírszalag alatt régi újság nyomát fedeztem fel, dátumot sajnos nem találtam a kikandikáló részen. Bevallom akkoriban kezdtem el egy ügyfél lakásának a tervezését és felújításának irányítását, így időm sem lett volna vele foglalkozni, hogy milyen is legyen, és élveztem egy picit, hogy olyan kopott, kis esetlen, pl. porszívózás közben sokszor ellöktem, mert kiesett a lába 🙂

Aztán nyár végén egyszer csak véletlenül az egyik papírboltban megakadt a tekintetem egy csomagolópapíron -barnás kézírás, kissé sárgás alapon – és elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdődjön egy átalakítás. (Bár igaz ami igaz a papír is üdült még pár hetet nálunk.)
Darabokra szedtem a próbababát, no persze az egyik lába nem akart lejönni – mert miért is – de ez nem akadályozott meg abban, hogy lecsiszoljam a régi lakkréteget és a több évtizedes koszt a fáról.

Láb: csiszolás előtt és után.

Sajnos a nyakrész tetejének kerek takarója eltörött, de a pici darabokat is eltettem és megragasztottam, az én ügyes párom pedig visszavarázsolta a lábakat, és amikor már stabilan állt, vizes bázisú diófa-páccal lekentem minden fa alkatrészt. Száradás után pedig matt-selyem lakkréteget kapott.

A papírmaséból készült törzset elkezdtem beborítani a kézírásos csomagolópapírból tépett kisebb-nagyobb fecnikkel. Decoupage ragasztót és ecsetet használtam hozzá. 
Bevallom eleinte nagyon meg voltam rémülve, mert a ragasztóval átitatott papír hullámos volt, nem feszült rendesen a felületen. De kis idő elteltével, ahogy száradt, szép feszesen rásimult. 
Miután teljesen megszáradt, átkentem egy sor decoupage lakkal a papírt. Most már bánom, hogy nem “antikoltam” előtte egy picit jó erős fekete teával, mert akkor még szebb, régiesebb hatást értem volna el, de így is nagyon tetszik.

Sajnos a ragasztás látszik picit a fán, de nem bánom. Külön öröm, hogy sikerült rendesen összerakni és állíthatóvá tenni a szerkezetét.

A kis fa tekerentyű is tökéletesen működik.

A lábak is stabilak.

Most már igazán szépséges, és úgy vélem nagyon megérte a nem kevés munkát.

Így már tökéletesen passzol a fehér hálószobához.

rea