Üdítő finomság

aromaterápia – a gyomornak is

Amikor a levendulás cukor készítésének a módját nézegettem, folyamatosan levendulaszörpök és szirupok fotóján is megakadt a szemem. Több se kellett, leöblítettem egy csokornyi virágot (a pici rovarokat és a port azért nem árt lemosni róla), leszárogattam és ráérősen lecsipegettem a virágokat a szárról. Ez elvileg nem fontos, sokan szárastul együtt használják, de mivel én nem literszámra csináltam, így azzal a mennyiséggel nem igazán volt nagy cucc elbíbelődni.

  

A legtöbb receptben a 2:1:2 arány volt olvasható, így én is azt alkalmaztam, picit változtattam rajta csak 2:1:1,5

1 csészényi levendulavirág, 2 csészényi víz, és 1,5 csészényi kristálycukor. Nem barna cukrot használtam, mert szerettem volna, hogy a szirup színét nem befolyásolja. Ehhez a mennyiséghez egy jó nagy bio citrom kb 3/4-ét felkarikáztam és a citromkarikákat is beletettem. Majd ment az egész a tűzhelyre, és felforraltam. Utána hagytam állni egy napot, leszűrtem az egészet, még egyszer felforraltam – itt lehet kóstolni, hogy kell-e még édesebb, ez ízlés dolga, de ugye ezt amúgy is limonádéba használom, szóval ha nagyon édes, akkor sincs semmi baj. Majd mikor kihűlt, egy tisztára mosott, csatos üvegbe szűrtem és beültettem a hűtőbe. És most ismét van itthon valami finomság ami saját készítésű limonádék alapja lehet.

 

Az eltarthatóságáról nem tudok nyilatkozni – több receptben olvastam, hogy télire teszik el ily módon, de attól tartok ebből addigra már csak emlék marad.

 

Levendulát?

Szívesen!

 

Azok számára, akik követik a facebook oldalamat, bizonyára nem újdonság, hogy az utóbbi napokat szinte csak a levendulának szenteltem. Tavaly sajnos nem sikerült eljutnom Pannonhalmára levendulát szedni, de idénre mindenképpen beterveztem magamnak.  Eredetileg július elején lett volna a levendula-hét, de mivel az időjárás elég hamar nyáriasra fordult, ami viszont nagyon kedvező volt a levendula virágzáshoz, így sokkal előrébb kellett hozni ezt az alkalmat. Barbi meg is hirdetett egy saját kis levendula ünnepet, és készült is mindenféle finomsággal. Bár esőben indultunk útnak, mire odaértünk Pannonhalmára egyre szebb idő lett, végül kisütött a nap is, és előmerészkedett a pillangók és méhek serege is, megszállták a finom illatos virágokat.  Ha pedig már mentem, szertettem volna Barbarának valamit én is adni, így felajánlottam neki, hogy amíg ott vagyok, szívesen segítek neki és azoknak akik szeretnének valami saját készítésű levendulásat alkotni. Valami egyszerű de mégis látványos levendulás alkotáson törtem a fejem, amit ő maga is el tud majd készíteni a kis üzletébe. Így ötleteltünk együtt, végül pedig a szív alakú koszorú és a levendula baba mellett döntöttünk. (Ennek az elkészítését is hamarosan olvashatjátok a naplóban.)

A kis alkotó délután nagyon jól telt, a lányok nagyon ügyesek voltak és nagyon szép, illatos kis dekorációkkal térhettek haza. Sokan kérdeztétek, hogy mi a trükkje ennek a szívnek? Lehet, hogy bonyolultnak tűnik, de nem ördöngősség. Bátran neki lehet fogni! Szükség lesz hozzá: erősebb drótra, vékony hajlékony vesszőre (nyírfa, fűzfa ága pl. remek erre a célra), vékony virágkötő drótra, levendulára és metszőollóra, fogóra – dekorálásként pedig szalagra meg ami van otthon.

Kezdetnek egy erősebb, jó tartású drótot, a nekünk tetsző szív formájúra hajlítunk. Itt állítjuk be a méretet, a formát – lehet kisebb-nagyobb, laposabb, filigránabb, ducibb – ki milyet szeretne. Majd egy jó hosszú és vékony ág végét egy darabka dróttal a szív közepéhez rögzítjük, és az ágat a drót mentén haladva, lazán a drótváz köré tekerjük. 2-3 ággal tanácsos ezt egymás után megismételni, hogy kellő tartást adjanak a koszorúnak. Ilyenkor még mindig lehet állítani a kívánt formán.

Majd a levendulából 6-8 szálas kis csokrétákat kötünk, közvetlenül a virágok alatt megdrótozva. És gyártunk legalább 20-25 ilyen kis csokrot. nem baj, ha nem teljesen egyformák, sőt annál jobb. (Ha elfogynak de még kellene, hát akkor újra csokrozás következik.)

      

A csokrokat a szív közepétől elindulva elkezdjük feldrótozni az alapra – először az egyik oldalon, majd tükörképként a másikon. Minden újabb kis csokorral takarjuk az előző csokor feldrótozott szárait. A szív csücskéhez érve egy kisebb dúsabb csokrocskával pedig eltakarjuk a két összefutó véget. Végül pedig ízlés szerint díszíthetjük tovább – szalaggal, papírlepkékkel, régi kulccsal, gombbal, medállal.

Koszorú is hasonló módon készülhet, csak értelemszerűen kerek alapra dolgozzuk fel a kis csokrokat. Minél dúsabbak a csokréták, és minél sűrűbben dolgozzuk azokat az alapra, annál dúsabb lesz a koszorú. Lehet a kis csokrok irányán is alakítani, jobbról-balról felváltva fekteti, ezt már igazán az egyéni igényünk, ízlésünk és a rendelkezésünkre álló levendula mennyisége határozza meg.

    

Bátran fogjatok hozzá! De azért azt jelzem, hogy időigényes kicsit a dolog, épp az olyan esős délutánok remek program, mint a mai is.

És aki szereti a levendulát, annak tartogatok még meglepetést, érdemes figyelni a további ötleteket, tippeket is!

 

 

Szerényen, fehérben

Fátyolvirág koszorú

évekkel ezelőtt már kötöttem egy hasonló koszorút, amihez csak  csupa-csupa rezgőt használtam fel.  Nagyon szerettem az egyszerűségét és tegnap – a jelenleg kedvenc virágárus néninél – le is csaptam 5 nagyobb csokor szépen kinyílott fátyolvirágra, amit még az este fel is dolgoztam. Ez is azok közé a virágok közé tartozik, amit frissen érdemes feldolgozni, mivel ha már picit is szárad, akkor nagyon könnyen letöredezik a lényeg, vagyis az aprócska virágok, amelyeket tényleg csak egy leheletnyi tart a száron. Valószínűleg innen eredhet az angol neve (bevallom nem néztem utána, csak tippelek), ugyanis babybreath-nak, vagyis babalehellet/lélegzet néven ismert.

A koszorúalapra jó dúsan dolgoztam rá a kis csokrétákba kötött virágot.

Sokak számára ez nem is virág, mégis rengetegen megnéztek, amikor vittem a hatalmas csokrot a kezemben, mert annyira látványos. Nálam most ez a koszorú a kedvenc.

    

Kellően romantikus lett, bár nincs túltolva csak úgy szerényen. Pontosan úgy ahogy szeretem.

Ha te is hasonlóan érzel iránta, akkor épp itt az ideje, hogy elkészítsd! Ha pedig te is szeretsz saját magad készíteni ezt-azt, vagy csak új ötletekre vágysz, várlak a facebook oldalamon, ahol naponta láthatsz valami szépet, érdekeset vagy éppen vicceset.

Bársonybatyu

Levendulával töltve

Még a télen bukkantam rá a bolhapiacon egy hosszúkás darabka lila bársonyra, ami valaminek a része lehetett valaha. Nem vagyok nagy lila rajongó, de tudtam, hogy majd levendulás illatosítónak tökéletes alapanyag lesz, így a csipkékkel együtt bezsákmányoltam. Nemrég elővettem a szép tisztán, vasaltan eltett anyagot és egy régi filmben látott pénzes-batyu ötletétől vezérelve megpróbáltam megvalósítani azt a kis valamit, ami a fejemben motoszkált. Elővettem hozzá mindenféle régi gombot, szalagot, bojtot mert néha úgy sokkal spontánabbul jönnek az ötletek, ha ezek a kis bigyókák szem előtt vannak. A lilához remekül passzol az ezüstös és az antik bronzos szín is, de mivel alapból több antikbronz kiegészítőt halmoztam fel, azokból könnyebb volt válogatni.
  

Kiszabtam egy 14,5 cm-es kör alakú részt, amit aprócska férc-öltésekkel körbeöltöttem, és a cérnát összehúzva kialakítottam a kis batyut.

 

 

 

  

Megtöltöttem szárított levendulával és teljesen összehúztam, majd bevarrtam a nyílást.

 

 

 

 

 

Felvarrtam rá egy szép régi, bronzos füles-gombot, ami díszként is szolgál, de egyúttal el is takarja az aprócska öltéseket. Majd egy lila bojtra egy fém záróvéget és aprócska kulcsot fűztem, majd egyszerűen rátekertem a gombra. Igazi illatbomba, vagyis illatbatyu lett. És a levendulához méltó szép lila, régi bársonyanyagból. Ez még az az igazi, békebeli bársony, nem az a műszálas fajta, ami ma a legtöbb helyen kapható. Igaz XXI. századi alkotás, de nagyrészt múlt század eleji anyagokból készült, a régi pénzes-erszények mintájára. Csak hát ez nem arannyal van tömve, hanem mennyei illatú provence-i levendulával.

Készítsd el a te változatodat, hiszen amint látod nem kell hozzá  sem nagy varrástudomány, sem pedig varrógép. Ha elkészültél vele, akkor töltsd fel a facebook-on lévő  csoportomba, mutasd meg bátran!

Ha pedig még több reantik féle levendulás ötletet szeretnél,  kövesd a facebook oldalamat, ahol ebben a hónapban a levenduláé az igazi főszerep. De persze minden más aktuális témába is belekotnyeleskedek.

Jó alkotást!

Édes, bár mégsem ehető

bársonyos szamócám

Nocsak? Ismét nem én találtam fel  spanyolviaszt, sőt! Ezekhez hasonló, bársonyos gyümölcsöket már az 1900-as évek elején is készítettek, és tűpárnaként voltak inkább használatosak. A múlt héten egy hobbiboltban viszont rábukkantam ezekre a szép nagy fémbigyókra, amikre rögtön le is csaptam, mert ugye lesz még karácsony is, és hú mennyi dekorációs tervem van már most. Amiért viszont sokkal jobban örültem nekik, mert így tegnap este öltögethettem kicsit, és már nem csak fotón szemezhetek eme “finomsággal”. Nálam nem tűpárnaként debütált, hanem a kincses szekrénykém szép zárjára került.

A virágja egy darabka antik csipkéből készült, a zöld részek pedig bársonyszalagból, zsinórból.

Vannak olyan ötletek és dolgok, amiket akár évekig raktározok valahol az agytekervényeim között, és amikor megpillantok valami kis apróságot a megvalósításukhoz, hát azt mielőbb meg kell valósítani.

Ezt most nagyon szeretem, ez az én verzióm. És hát lassan úgyis itt az eperszezon!

  

 

A kis redőnyös szatócsbolt

avagy a régi varrógép-doboz gatyába rázása

Akik követik a facebook oldalamat, azoknak nem újdonság, hogy kezelésbe vettem ezt a kis cukifalatot múlt héten.

  

Egy kis laza hidegzsíroldós-körömkefés peeling után egy kis napozás a friss levegőn, majd pár nap pihi után egy alapos csiszolás következett. Mivel a fa szép volt a kosz és a kopott lakkréteg alatt, így nem akartam semmiképpen festegetni, de valami kis reantik-lenyomatot azért szántam neki. A pecsétjeim közül előkerestem pár nekem tetszőt, és szatócsbolt hangulatúvá igyekeztem változtatni.

  

  

A belső részt a mostani egyik kedvenc árnyalatomra – majdnem feketére – krétafestékkel lefestettem és waxoltam. Áttetsző wax-al átkentem az egész felületet is ,a pecsétek száradása után, ettől szép érett, telt színt kapott a frissen csiszolt, tisztított fa-felület is.

  

  

Visszaszereltem a kis golyós pattanózárat, az oldalán lévő lyukakba pedig egy régi rozsdás kulcsot madzagoltam. Ilyen lett az én kis “mindenesem”.

Ha tetszik az amit művelek, gyere máskor is és nézd meg én mivel ütöm agyon az időt 🙂    

 

 

 

Gyerekjáték

mármint elkészíteni

Tudom, hogy elég közhelyesen hangzik, de mindig az egyszerű dolgok a legnagyszerűbbek! Na most ezzel nem azt akarom mondani, hogy micsoda korszakalkotó felfedezést tettem, és milyen szuperségeset “alkottam”, hanem oda szeretnék kilyukadni, hogy bizony nagyon kis semmitmondó és sokszor lényegtelennek látszó dolgokból is lehet valami extrát létrehozni.

  

Tavaly óta rakosgatok pár háncsavesztett, ferde fakorongot, hogy majd csak jó lesz azért valamire – és mikor a kik-ben megláttam a kis hálós csomagolású, fehéres uszadékrudakat, már tudtam, hogy milyen jók lesznek majd orsónak. A korongokat fehér festékkel elnagyoltan bemaszatoltam. A darabokat összeragasztottam, majd vékony ecsettel a korongokra számozást és levélkéket festettem, és egyszerűen rátekertem ezeket a különlegesen szép szalagokat és a bortnit, hogy a felhasználásig is méltó helyük legyen.

    

Nem ördöngősség, de egy ilyen kis tekercs akár ajándékba is mehet pl. barátnőnek, aki szereti az ilyen kis “semmiségeket”.  Ti örülnétek neki?

 

 

Jégkrémszezon

az én felfogásomban

Minden nyár elején feltankolom a hűtőszekrény mélyhűtőjének alsó fiókját ezekkel a kisméretű jégkrémekkel, amelyeknek pont megfelelő a mérete ahhoz, hogy ebéd utáni nasinak, vagy csak úgy egy kis kényeztető kikapcsolódásként egyet-egyet megengedjünk magunknak. (Ezen kívül még a saját készítésű joghurtos-gyümölcsös a nyerő nálam.) És minden krémesen édes nyalakodás után ott marad a kezünkben az a kis fapálcika, ami általában a kukában végzi. Az antracit virágos tűpárna hímzésekor jött az az ötlet, hogy ezek a kis falapocskák bizony milyen jó szolgálatot tehetnének azoknak a hímzőfonalaknak a tárolásakor,  amelyeket használok. De nem is én lennék, ha csak úgy simán, natúran tekerném rá a színes madzagokat. Megmostam, megszárítottam, lefestettem, mintáztam, csiszoltam és waxoltam, hogy végül rátekerhessem a fonalakat. Egyenlőre még csak ez az öt van készen, de mivel a krétafesték hamar szárad (főleg a meleg nyári napokon) így kis adagokban szépen elkészülnek majd. Ja, és a száradásukra várva is el lehet fogyasztani egy-egy pálcikás kalóriabombát. Szóval itt az újabb körforgás! Állok elébe 🙂

Ha pedig fontos a hímzőfonalak színkódja is, akkor akár krétafilccel a számokat is rá lehet írni a kilógó végekre. A tárolásukat illetően is van már egy jó kis ötletem, amint elkészült, azt is mutatom.

        

Gombold a csuklódra

Legújabb kedvenc ékszer

    

Sok-sok gombból készült ékszer fotója kering a neten, régóta terveztem is a sajátomat megvalósítani, és mivel végre rábukkantam a nagyobb szemű láncos karkötő alapjaimra, nagy kedvem volt a bevásárlást holnapra halasztani. Többféle gombom összegyűlt az évek során, és vannak üvegekben, csészékben, dobozokban – ma ezekből válogattam össze egy jó maréknyit és belőlük lett egy karkötő. Itt a jó idő, csupasz a karunk, és hol van az előírva, hogy a gomb csak a ruhánkra  varrva díszíthet és lehet hasznos?

Rajta! Te is túrd fel a gombost-kacatost, hiszen igazán egyedi ékszert készíthetsz a kis lyukasokból. Színes vagy gyöngyház, fekete vagy szürke? A gombjaid majd vezetik a fantáziád 🙂 Nálam most a gyöngyházas volt a nyerő, és ezzel az antik bronzos alappal, a natúr kiegészítőimhez remekül passzol.

Jó alkotást!

Újra-papír

Tavaszi szöszmöszölés

     

Húsvét előtt sizzixeztünk blogcicával egy keveset a kis lampionokhoz, és akkor vagdostam ki ehhez a koszorúhoz is a pillangókat.. Aztán jött a kettőt össze és közéjük vékony drót ragasztása, majd egy kis tintatpárnás maszatolás az amúgy is antikolt sárga papírnak. (hasonlóan készültek a pillangók)

    

A lepkéket elszórtan feltekertem egy vékonyka vesszőalapra, majd mohaszálakat ragasztottam közéjük. Készítettem aprócska cseresznyevirágokat és azokat is a moha közé ragasztottam, néhány picurka levél társaságában.

Egy szilikonformában decor clay készlettel készítettem egy kis HOPE feliratú táblácskát, ami öregítettem, maszatoltam és utolsó lépésként az is felkerült a neki szánt helyre. Így már mehet is a bejárati ajtóra a tojás alakú nyuszis dekor helyére.