Mézeskalács

kicsik és nagyok kedvence nagyon karácsonyi kiadásban

A mézeskalácsról mindenkinek egyből a karácsony jut eszébe, és bizony annyira népszerű ez a finomság az ünnepek tájékán, hogy még azok is nekiállnak a sütögetésnek, akik amúgy nem nagy konyhatündérek. A gyerekekkel remek kis télesti program, legalábbis az első tepsi megtöltéséig. (Az én fiam a többit mindig rám hagyta, már csak a kisült mézeskalács illatára somfordált vissza a konyhapulthoz a kóstolóra. ) Sokféle recept van a tökéletes mézeskalácshoz, van aki puhán szereti, van aki ropogósan, van aki cukormázzal és van aki csokival. De szinte mindenki szereti valamilyen formában. És itt a lényeg, a forma. Lássuk csak mi is készülhet egy alaptésztából:

Jancsi és Juliska után szabadon – mézeskalácsházikó, vagy akár egy egész kis falu

    

        

karácsonyfadíszként sem utolsó

      

de girlandot is fűzhetünk a darabokból egy szép szalagra vagy rusztikus pékzsinegre, spárgára – de akár koszorú is készülhet

      

a karácsonyi tortát, muffint is tovább csinosíthatjuk egy-egy darabbal

    

      

    

adventi naptárnak vagy adventi koszorúnak is kiváló

   

fenyőfa is lehet belőle

  

sőt: ültetőkártyaként, ajándék kisérőként, de csomagolásként is hasznosíthatjuk

    

a terített asztalon is nagyon kívánatos lehet egy-egy darab

    

Bármit is csinálunk belőle, bárhová is tesszük, ezek az édes kis csodák a szeretetet, az odafigyelést fogják magukból sugározni, azzal az utánozhatatlan mézes-fahéjas-szegfűszeges illattal együtt, amivel betöltik a lakást, ezáltal meghittséget csempészve az ünnep- és mindennapokba is.

Hamarosan sülhetnek is az első adagok, ami után biztosan máshol is gyorsan sütni kell még pár tepsivel, hogy az ünnepekre is maradjon 🙂

 

 

 

 

 

Öt technika – egy stílus

ugyanarra az alapra

Egyik kedvenc alapanyagforrásom a Kosárbolt, és amikor a megrendelésemet hoztam el – mert éppen útba esett egy munka során – a fizetéskor beledobtam még a kosaramba egy öt darabból álló lemezből lézervágott formás díszt. Szeretem az ehhez hasonló, rendhagyó formájú karácsonyfadíszeket, ilyesmi formám mézeskalács-kiszúróban is van, szóval nem volt kétséges, hogy bevállaljak belőle egy csomaggal. A minap elővettem, mert ezek kerültek sorra, hát sokféle tervem volt velük, és mivel nem tudtam eldönteni melyik ötletet valósítsam meg, így mind az ötöt másmilyenre, másféle technikával dekoráltam. Arra azért figyeltem, hogy stílusban majd passzoljanak egymáshoz. Alapként mindegyik darab antik fehér krétafesték réteget kapott, utána pedig a következő módon fejeztem be őket:

1.  decoupage technikával

hozzávalók: rizspapír vagy szalvéta, 2 fázisú finomrepesztőlakk, ezüst waxpaszta

elkészítés: a körbevágott mintát felragasztottam a festett alapra, majd lekentem a finomrepesztő 1. rétegével, száradás után a 2. tégely tartalmából vittem fel egy réteget, majd miután teljesen megszáradt, az aprócska repedésekbe ezüst waxot dörzsöltem és kapott egy sötét grafitszürke szalagot akasztónak

 

2.  dombormintás kartonnal borítva

hozzávalók: dombormintás fehér karton, 3D dekortoll, antik modge podge vagy decoupage ragasztó és ezüst waxpaszta

elkészítés: a kartonra körberajzoltam a formát, majd azt kivágva, mindkét oldalra felragasztottam, a széleket szépen lecsiszoltam, majd átkentem a modge podge-al, ez kicsit besárgult nem túl fényes, lakkos hatású felületet ad a megszáradása után. Majd kicsit átdörzsöltem ezüst wax-al, és  fekete 3D tollal aprócska gyöngysort mintáztam rá

 

3. mintás merített papírral

hozzávalók: JDL mintás merített papír vagy más szép csomagolópapír, antik modge podge vagy decoupage ragasztó, ezüst paszta

elkészítés: a papírra körberajzoltam a formát, majd kivágtam, és mindkét oldalra felragasztottam, száradás után a széleket lecsiszoltam, átkentem még egy réteg antik ragasztóval, majd miután már nem ragadt, nagyon leheletfinoman a széleket ezüst wax-al bedörzsöltem

 

 

4. stencilpasztával

hozzávalók: gyöngyházfényű stencilpaszta, stencil

elkészítés: a festett alapra ráhelyeztem a stencilt, a pasztát egy lapos ecsettel óvatos mozdulatokkal felkentem a felületre, nagyon vigyázva eltávolítottam a stencilt, majd hagytam megszáradni a pasztát, végül a széleket kicsit megcsiszoltam

 

 

5. transzferált minta

hozzávalók: transzferáláshoz folyadék (tökéletes az illóolaj, vagy az almavin narancsolajos tisztító is), két lépéses finom repesztőlakk, ezüst paszta

elkészítés: a festett alapra rögzítettem a kinyomtatott mintát, majd a folyadékkal átkentem és átdörzsöltem a papírról a dísz felületére a mintát, hagytam megszáradni és a két lépéses finom repesztőlakkal kentem át a felületet. Száradás után az aprócska hajszálrepedésekbe ezüst pasztát dörzsöltem, amely így szépen csillog

 

 

Ha tetszettek az ötletek, bátran próbáld ki! Sok sikert és jó alkotást kívánok!

    

 

Adventi naptár stílusosan és egyedien

egy dobozban

 

Szerintem az a jó adventi naptár, amelyik stílusosan beleillik a környezetébe, kicsit ünnepi, mesebeli – főleg ha aprónépnek készülünk vele – és megfelelő méretű is a mindennapi kis meglepetések számára. Ez utóbbi nagyon fontos, mert bizony hiába a szuper kisfiókos, kisrekeszes, nagy műgonddal kifestett méregdrága adventi naptár, ha csak egy savanyúcukorka méretű valami fér el a picurka fiókokban.

Ebben a hengeres dobozos adventi naptárban az a jó, hogy nincs külön rekesz minden napra, hanem egyben lehet belerejteni mind a 24 kis csomagot. Akár beszámozva, akár számozás nélkül tehetünk bele ezt-azt becsomagolva.

Az elkészítése, dekorálása pedig tényleg már ízlés dolga, és mindenki alkalmazkodjon csak azokhoz az alapanyagokhoz, amit otthon talál, vagy amit be tud szerezni. Én azt írom le, hogy én hogy építettem fel a enyémet.  A két fő kiindulási elem a magas falú hengeres kartondoboz és a polisztirol hóember volt.

A hengeres dobozt krétafestékkel lefestettem, belül a peremét is, ahová nem került a könyvlapbélésből. Az alapréteg után egy kárómintás stencillel körbepamacsoltam, a doboz teteje alatti részen. Amíg száradtak a rétegek, felkentem két réteg kőhatású pasztát a hóemberkére, a mini hógolyókra és a doboz tetejére amit alaposan kiszárítottam, mialatt 3 réteg fekete festéket kapott a cilinderje is.

A doboz részeinek belsejét antik, gótbetűs könyvlappal borítottam be. A hóemberkének megfestettem a szemét, száját, az orrát és a gombjait is, majd a teste mélyedéseit, a lábikóját kicsit koszoltam taupe árnyalatú wax-al. Szintén ezzel a wax-al régiesítettem a henger alsó részének festett felületét is. Majd elővettem a számokat tartalmazó stencilemet, és körben a doboz oldalára, random jelleggel 1-től 24-ig a taupe wax-al felvittem a számozást.

    

    

  

Hagytam a waxot kikeményedni, ezek után nem dörzsöltem rajta semmit sem, nehogy elmaszatoljam a számokat, addig volt éppen időm ecsettel leheletfinoman átragasztózni a hóemberke kis duci testét és a dobozka tetejét, meg a ráragasztot apró hógolyókat és nagyon finom,  aprószemcsés csillámporral óvatosan beszórni. Én ezt csak angyalpornak hívom, mert éppen csak szolidan lesz tőle kicsit csillogós a felület.

Ez az angyalpor a fiolában fehérnek tűnik,  de valójában színtelen, így igazából bármilyen alapszínre szóható, elrontani nem lehet vele semmit, de csak csínján bánjunk vele, nagy menyiségben tompítja a színt és a kevesebb itt is több.

Mire ezzel megvoltam, az az idő elég is volt a waxos stencil fixlódásához, így elővettem egy kis hópehely alakú nyomdát, amit ragasztóba mártva (de ezt is csak úgy módjával ám) kis  hópihe alakú foltokat nyomdáztam a doboz oldalára, amit azonnal beszórtam angyalporral, majd a felesleget leráztam. (mindig egy tiszta papírlap fölött végezzük ezt a műveletet, amiből utána vissza lehet szórni a fiolába a maradékot, mert egy-egy ilyen angyali művelet bizony nem emészt fel jelentős mennyiségű csillámot)

    

A doboz belsejében a könyvlapok szélét vékony bársonyszalaggal takartam, majd a szalagvégeket egy bársonymasnival és kis hóbogyós levélkével álcáztam. A hóember cilinderje is vékony ragasztóréteget kapott, és fekete csillámmal szórtam meg, és kentem még a szélére kevés hópasztát, hogy elég fagyos legyen a kinézete.

    

És akkor jöhetnek azok az adventi manók és megtölthetik mindenféle földi jóval.  Tetszett az ötletem? Bátran fogj hozzá és készítsd el a te változatodat, bármilyen figurával bármilyen dobozalappal dolgozhatsz, annál egyedibb lesz a végeredmény. Nem titok, hogy idén is sok jópofa és eddig nem látott dologgal foglak titeket meglepni, érdemes beállítani a facebook oldalamat elsőként megjelenőre, vagy naponta benézni hozzám, mert hetente bizony többször hozok majd megvásárolható egyedi reantik alkotásokat is.

 

 

 

Őzike

bemutatkozik.

Megszületett az első reantik “baba”, de most inkább beszéljenek helyettem a képek:

puha bársonyszoknyában, fehér blúzban és kiskabátban –

    

csini pörgős ruhácskában, ami alá egy cuki buggyos-csipkés-pöttyös fehérnemű is jár –

  

tütü is kell egy kis balerinának –

  

  

tüllszoknyás masnis ruhácskája is van –

  

egy igazi őzikebabának bizony farmernadrágra is szüksége lehet –

    

ha pedig hűvösebbre fordul az idő, hát akkor ott a finom puha és meleg gyapjúkabátka –

    

Hamarosan az új otthonába fog költözni őzike, így szüksége van egy kicsi bőröndre, amiben addig még ő maga is lakhat. Bevallom nagyon a szívemhez nőtt és imádtam minden percet, amit vele töltöttem, igyekeztem odafigyelni az apró részletekre, hiszen egy tündéri, csupamosoly, heteken belül az első születésnapját ünneplő kicsi lánynak készítettem.

  

Boldog születésnapot drága pici Lilien!

“Horgász”-zsákmány

Halak dekorációként

Még tavaly szereztem be Orsitól egy szett fa halacskát,  és mert már jócskán benne voltunk a nyárban, és időm sem volt rájuk akkor, alaposan eltettem őket, hogy na majd jövőre. Közben meg is feledkeztem róluk, de nemrég a kezembe kerültek, és ha már nyár van, akkor bizony a kis csupaszokat kezelésbe vettem.

     

Az asztalos fűrésze nyomán keletkezett éleket alaposan megfarigcsáltam, megreszeltem, és a felületet is jól megpüföltem ezzel-ezzal, hogy minél viharvertebbeknek nézzenek ki. Amikor ezzel készen voltam, befestettem egy réteg milk árnyalatú festékkel, majd száradás után csak úgy szabad kézzel farmer színű kék festékkel csíkokat festettem rájuk úgy “deréktájon”. Amikor már szárazak voltak, csiszoltam és koptattam itt-ott a festésen. Befejezésként áttetsző, azután pedig taupe színű waxot kentem rájuk. Ez utóbbitól olyan uszadékfa hatású lett az egész, főleg attól, hogy a sötét waxot hagytam szépen besimulni az átalam okozott mélyedésekbe, résekbe is.

  

Végezetül mindegyikbe fúrtam egy-egy kis lyukat, ezekbe vastagabb spárgát ragasztottam, aminek segítségével aztán összekötöttem a szettet -így bárhová felakaszthatóak.

A legkisebb pedig kapott egyet a cuki kis textilbőr reantik bilétámból is.

 

Időutazás hőlégballonnal

Két projekt egyszerre

Többször előfordul – az igazat megvallva, szinte mindig – hogy még valamit nem fejeztem be, de már új dologba kezdek. Ez azért is van mert bizony egyes reantikok alkotása-alakítása közben várnom kell száradásokra vagy valami apróságra, amit kigondoltam hozzá, de még hiányzik. Sőt halkan megsúgom, olyan is van, hogy a rendszerezéses igyekezetem ellenére sem tudom, éppenn hová tettem azt a valami kisbigyót ami kellene, így a lakás felforgatása helyett belekezdek valami másba, majd csak utamba akad egyszer, aztán befejeződik minden, szépen lassan.

A papírmachéval is így voltam, tudtam, hogy van még itthon egy kis vödörnyi vizibomba, ami méretben pont jó lenne az én kis léghajómhoz, de mivel ezekkel csak nyáron szórakoznak a pasijaim, úgy eltettem, hogy csak no. De megtaláltam, és végre ismét tépkedhettem az antik gótbetűs könyvem lapjait. Ismételten megjegyzem, menthetetlen példányról van szó, ami hiányosan, darabokban, rozsda és egyéb foltosan került hozzám. De úgy vélem méltó alapanyag az én kis dolgaim kivitelezéséhez. Szeretem minden betűjét, a szép érett, besárgult színét, a foltjait, úgy ahogy vannak, és hiszem, hogy sokkal jobb így megmenteni, mintha valahol vmi pincében dohosodna.

Szóval a kis vizibomba felfújva olyan mint a lufi, és ez szolgált alapként. Antik modge-podge-al rétegeket ecseteltem a lufi felületére a kis fecnikből, konkrétan 6 réteg papír van rajta, minden réteg fedésben, és a rétegek között hagytam egy napot száradni az egészet. Amikor készen volt, picit áttöröltem taupe színű waxos ronggyal és 6 dupla szál vékony spárgából csomózással kialakítottam a ballon körüli hálót, miközben a konyhaszekrény felső elemének a fogantyúján lógott az egész. Így könnyedén körbe tudtam forgatni, és ahol kellett, egy pötty ragasztóval segítettem a rögzítést.

      

A kis utazókosárnak vágtam egy lekerekített négyzetes kartonlapot, majd vastagabb spárgával, spirálisan haladva körberagasztottam az egészet. Antik lenvászonból ragasztottam, kötözgettem kis homokzsákocskákat minden tartókötélhez a kosár külső oldalára. A ballon tartózsinórjait a kosár belsejében vezettem ki a kosár aljára, ahol csomóra kötöttem és bojtszerűen lógni hagytam. Tudom, hogy az igaziaknak nincs ilyenjük, de ez az én kicsi alkotásom, és nekem így tetszik, amúgy is dekoráció.

      

A ballonra kis spárgamasnikat ragasztottam körben, és került rá néhány az igazi szárított rózsáimból, kiegészítve aprócska selyemlevelekkel. Ellensúlyként az utazókosárra is kívánkozott egy pici díszítés. Spárgán kívül direkt semmi más szalagot nem akartam hozzá használni, mert annak a puritánsága, és rusztikussága remekül illik az antik könyvlapokhoz, és egyúttal nem viszi el a túl porcukrosan csajos irányba sem az egész alkotás összképét. Többféle dekoráció kavargott a fejemben, de végül a rózsás mellett döntöttem, pont azért, mert nem a megszokott párosítás a rózsa a léghajóval.

A varrógépfiókban röpködő hőlégballonomnál mutatott módszer jó kis megoldás a tálalásához, de most nekem ez mindenképpen a fehér fal elé kívánkozott, és került mellé egy kis kép is, aminek az elkészítése nagyon egyszerű. A pinteresten kerestem egy nekem tettsző rajzot, amit kinyomtattam, majd egy egész könyvlapra transzferáltam. (Direktben lehet a könyvlapra is nyomtatni, de én szeretem, ha nem látszik minden vonal tökéletesen, ezért a transzfert választottam.) Elővettem az akvarellceruzáimat, kiszíneztem és ecsettel elmostam a színeket. Egy sima fehér, ovális képkeretről (ez egy évekkel ezelőtt möbelix-ben vásárolt darab) leoperáltam a fehér szalagokat, majd pocsolya és milk árnyalatú krétafestékkel festettem, koptattam, waxoltam. Végül beletettem a kis művet, szalagot tettem rá, és a hőlégballon mellé biggyesztettem.

      

Ha tetszettek, és szeretnél hasonlóan egyedi alkotásokkal találkozni, csatlakozz a facebook oldalam követőihez, ha pedig kedvet kaptál hozzá, készítsd el a saját kis alkotásaidat és mutasd meg.

Örülök, hogy velem tartottál!

 

 

Édes kis mostoha

a köszméte

Amely akár vintage gyümölcs is lehetne, hiszen olyannyira régies, divatjamúlt, szinte elfeledett az emberek számára. Azonban nekem a gyerekkorom egyik csemegéje volt. Nagyszüleim kertjében terbélyes egresbokrokrok terpeszkedtek a kis árok partján, és gyerekként alig vártuk, hogy beszabaduljunk a kertbe, és marokszámra tömjük magunkba, a fincsi málnával együtt. Nagymamám szörpöt készített belőle. Azóta sem láttam sehol ezt az édes, pirosra érő fajtát (gyöngyösi piros). A zöld, nagyszemű változatával többször van szerencsém találkozni ezidőtájt, rendszeresen veszek is belőle a piacon, igaz sem a párom sem a gyerkőc nem szeretik, sem nyersen sem pedig szószként fogyasztva – nem baj, több marad nekem . (Pedig milyen frissítően mennyei érzés egy finom krémes, tejfeles, savanykás szószt hidegen kikanalazni a maihoz is hasonlatos fülledt nyári estéken.)

 

Tegnap este viszont a zöldségesnél nem hittem a szememnek, mert egy ládában még ott kuksolt egy jó kilónyi ezekből a finom édesre érett (na jó, itt ne a cukorhoz viszonyítsunk ám) csodaszép bíborszínű, kis szőrpamacsos bogyókból. Gyerekkorom óta nem ettem ilyet, hát mondanom sem kell, nem kérettem magam, és még azon frissiben hazaérkezés után tisztítás következett – na jó némi kóstolással egybekötve. Egy nagy adagnyit pedig odatettem a tűzhelyre rottyantottam rajta párat, adtam hozzá 4 evőkanálnyi steviás befőzőcukrot, és alaposan kitisztított üvegekbe kanalaztam. Három kisüvegnyi téli kényeztetés lesz, a fazékban maradt mennyiséget, pedig egy régi cukortartóba tettem.

  

A csodaszép színe, az aromája felidézte bennem  a nagymamáéknál töltött szünidőket. Nem tudom ki szereti és ki szokott befőzni belőle, de számomra ez most egy kisebb csodával ért fel. Legalább volt valami szerencsés is a tegnapi napban.

              

A hivatalosan köszmétének nevezett egres (Ribes uva crispa) a magasabb hegyvidékek erdeiben, sziklákon termő gyümölcs. Régóta ismerik, de nemesítését csak a XVI. század végén kezdték meg. Különösen Angliában volt népszerű, ahol 1740-ben mintegy száz, 1810-ben már négyszáznál is több nemesített fajtáját tartották számon. A magyar nyelvben több néven – köszméte, pöszméte, büszke, piszke, egres – is ismert. A köszméte termése álbogyó, belseje húsos, leveses, 40-50 magot tartalmaz.
Az egyes fajták gyümölcse lehet zöld vagy pirosas, szőrös vagy csupasz, a gyümölcshús íze savanykás. Hazánkban ismertebb fajtái a szentendrei fehér, a zöld óriás, a pallagi óriás és a gyöngyösi piros. A köszméte félig és teljesen éretten is szüretelhető. A termés zömét május végén, június első felében szedik.  A köszméte energiatartalma csekély, 44 kcal (184 kJ) 100 grammonként. A gyümölcsében sok A-, B1- és C-vitamin, 0,8 százalék körüli pektin, 0,5 százaléknyi ásványi anyag (kálium, kalcium, foszfor és niacin), illetve szervezetünk számára fontos elemek, citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor található. A benne található nyomelemek miatt rendkívül értékes a szervezetünk számára. Míg Angliában évszázadok óta népszerű volt ez a bogyós gyümölcs, Franciaországban még csak saját neve sincs az egresnek, egyszerűen csak groseille de maquereaunak, makrélához való ribizlinek hívják, mivel szinte csak makrélához adják mártásként.

 

Lady Lavender

vagyis az én levendulahölgyikém

 

Pár hete Pannonhalmára készülve készítettem ezt a sikkes levendula hölgyet, egyszerű hozzávalókból, amit igazából mással is lehet helyettesíteni. Mivel pedig erősen levendulaszezon van, megosztom veletek az elkészítésének a menetét, hátha valaki kedvet kap hozzá.

    

A csipkés napernyőhöz kerestem egy megfelelő méretű – ez kb 10 cm átmérőjű volt – kerek csipketerítőt. 8 db fogpiszkálót és egy kampósra hajlított vastagabb drótot lefestettem levendula színű krétafestékkel, és amint megszáradtak, méretre vágva felragasztottam a terítő megfelelő részeire a fogpiszkálókat, majd elrendezve a merevítőket, kialakítottam a napernyő csúcsát, és alaposan áttekertem lila cérnával, majd kötöttem rá egy masnit. Egy aprócska csokrot is készítettem, aprócska masnival.

  

A testéhez csokorba szedtem a levendulát, amelynek a közepébe egy saslikpálcikát erősítettem, és jó szorosan áttekertem spárgával. Kiszabtam a ruhát egy foltos, szakadt régi terítő szép részéből, majd a nyakrészen rákötöttem, hátul pedig összeragasztottam a ruhácskát. A nyakrészhez erősítettem a papírspárgára csomózott fagyöngyöket, ez lett a karja és a keze. Majd a sasikpálcát rövidebbre vágtam és ráragasztottam a fejének szánt papírmasé golyót, de előtte még levágtam a ruhája túllógó felelsleges nyakrészét. Egy picurka kalapot – ezt oázisban találtam – levendula színre festettem, majd ráragasztottam a buksijára, gyűrt szalagot erősítettem rá, amit a nyakába kötve masniztam.

    

    

Ha tetszett készítsd el, ha kérdésed lenne, keress bátran!

 

Kettőt egy csapásra

avagy újabb kis kedvencek

Nemrégiben bukkantam rá két nagyon szép állapotban lévő régi faházas darálóra. Az egyik kicsit klönlegesebb darab a fém szélekkel, a másik pedig a kis csorba fiókjával olyan kis bájos. Eredetileg festeni gondoltam, de a sarkokon látható precíz csapolások, olyannyira megérdemlik, hogy ne dugjam festékréteg alá valaki aprólékos munkáját, hogy inkább natúran hagytam. Zsíroldóval óvatosan megsikáltam, majd alaposan megszárogattam.  A csupasz, régi fára általában waxot kenek, mivel sokkal jobban szeretem a waxolt fafelületeket mind simításra, mind színre, mint a lakkozottakat. Főleg az ilyen kis régi tárgyaknál. A natúr wax nagyon szépen beivódik a fa rostjai közé, egyúttal csodaszépen elmélyíti a fa színét, ezáltal pedig élesebbé válik a faerezet rajzolata is.

    

A kis csorba fiók belsejéhez választottam egy szolíd mintás scrapbook papírt, amit beszabtam és beragasztottam a mini helyre, majd a széleken a fölösleges  papírt csiszolóvászonnal távolítottam el, és kicsit a papírt is waxoltam.

  

A kis egyszerűen romantikus darab pedig megérdemelt egy ilyen kis csodát. A szárított rózsáimból és apró mezei virágból egyszerű koszorút kötöttem hozzá.

    

A kis faragott, kőhatású táblát decor clayből öntöttem. Ha tetszett ez a kis összeállítás, nézd végig a korábbi reantikokat is, vagy látogasd meg a facebook oldalamat is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

 

Építőkockák

egy kicsit másképp

Jó pár hete bukkantam rá egy facebook oldalon egy doboznyi eladó régi fa építőkockára (kb 40-50 éves, amit azért tudok, mert a páromnak kicsi korában hasonló volt, amiből még mindig van anyósoméknál a dobozban, meglehetősen hiányosan). A dobozka tartalmával vannak terveim, azonban azok egyenlőre még titkosak. De amikor átnéztem a kis ládikát, akkor bukkantam rá benne négy darabra, ami tutira biztos, hogy eredetileg nem a készlet része volt. Biztosan utólag kerültek bele, még a méretük és a színük is eltérő a többitől. Aztán egyszer csak beugrott, hogy milyen jó lenne ezekből valamit, valami mást csinálni, mint amire régen használták.  A válogató után a szereposztás is megtörtént, és kettőre kulcstartó szerepet osztottam (én a nagy rendező, vagyis rendezkedő). És ha már a karmaim közé kaparintottam őket, nem úszták ám meg egy kis reantikos styling nélkül – így csinosan de egyszerűen teljesíthetik új feladatukat . Egyikőjük a bogárkám kulccsomójára került, a másik pedig a lakás kulcsait tartja kordában.

A sluszkulcsosra mi más is kerülthetett volna? Egy aprócska fekete bogárhátút varázsoltam rá pillanatok alatt transzfer technikával.  Azért hogy csajos legyen,  biggyesztettem rá egy kevéske fekete bársonyszalagot és egy fekete gyöngyöt is.

    

A másikra nagyon vékony ecsettel feliratot festettem milk színű festékkel, és hogy kellően ellentéte legyen a bogárhátúsnak, egy darabka antik csipkét és egy gyöngyöt kapott. Csupa romantika lett így. A transzfer és a festés előtt azért kicsit megcsiszoltam őket, és a minták felvitele után fúrtam beléjük egy-egy lyukat, ahol a kulcskarikát át lehet rajtuk vezetni. De még a karika behelyezése előtt alaposan átsimogattam mindkettőt színtelen wax-al, ami csodaszépen elmélyítette a szép régi fadarabok színét, még jobban kiemelve azt a csodaszép erezetet, amiért már az első pillanatban is megtetszettek.

    

Nem mondhatóak igazán nagynak (2,5×7 cm-es, és 6 mm vastag), azoban  szokatlannak talán már annál inkább. Ha tetszett az ötletem bátran készítsd el te is a saját verziódat, és mutasd meg  itt.

Jó alkotást kívánok!