Újra-papír

Tavaszi szöszmöszölés

     

Húsvét előtt sizzixeztünk blogcicával egy keveset a kis lampionokhoz, és akkor vagdostam ki ehhez a koszorúhoz is a pillangókat.. Aztán jött a kettőt össze és közéjük vékony drót ragasztása, majd egy kis tintatpárnás maszatolás az amúgy is antikolt sárga papírnak. (hasonlóan készültek a pillangók)

    

A lepkéket elszórtan feltekertem egy vékonyka vesszőalapra, majd mohaszálakat ragasztottam közéjük. Készítettem aprócska cseresznyevirágokat és azokat is a moha közé ragasztottam, néhány picurka levél társaságában.

Egy szilikonformában decor clay készlettel készítettem egy kis HOPE feliratú táblácskát, ami öregítettem, maszatoltam és utolsó lépésként az is felkerült a neki szánt helyre. Így már mehet is a bejárati ajtóra a tojás alakú nyuszis dekor helyére.

 

 

Egy kis papírmunka

Mini lampion egyszerűen

Karácsonyra szántam ezt a fajta papírdekorációt, de akkor már annyi minden volt, hogy fotózás nélkül bekerült egy dobozba az elkezdett munka. A húsvéti dekor előpakolásakor viszont megtaláltam és befejeztem. Mivel többen kérdeztétek hogyan készült, ezért blogcicával – őt az ilyesmiből ki se lehetne hagyni – nekiálltunk még 1x vagdosni. (Én sizzix-el vágtam ki a formákat, de ollóval is remekül működik a dolog, csak pontosan kell kivágni a 10 db formát, ami akár tojásforma is lehet, a közelgő ünnep apropójaként.)

  

Segítséggel azért sokkal-sokkal könnyebb volt.

  

  

Először az élek mentén ragasztottam össze a kettéhajtott, formára vágott lapokat, majd kapott a közepére egy spárgát – lehet vékony szalagot is beleragasztani, nekem ehhez a régies újságpapírszerű csomagolópapírhoz a spárga illett. Miután alaposan megszáradt, a kis “füzetet’ lapozgattam és minden páratlant középtájon, minden párosat pedig a szélén ragasztottam össze. Miután ez megvolt, és meg is száradt, széthajtottam és az első, és utolsó lapokat is rögzítettem egymáshoz. Készen is lehet vásásrolni méhsejt papírt, amiből csak a formát kell kivágni, úgy megúszható a ragasztgatás, de ez így sokkal egyedibb és tényleg jópofa. Ugye?

Ha tetszett, készíts te is és mutasd meg!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tavasz-, vagyis húsvétváró ajtódísz

Tojás más verzióban

Tavaly bespájzoltam ebből a kis rusztikus de filigrán koszorúalapból, szeretem az ilyet, mert jól alakítható, és elég egyszerű alap.

  

Jó tartású, vékony virágkötő dróttal áttekertem, és óvatosan tojás formára hajlítottam. Ezután fehér festékbe mártott ecsettel itt-ott átmaszatoltam. Így jobban passzolt az elképzelt színvilághoz és a rá került kiegészítőkhöz is. Blogcica persze most is roppant kíváncsi volt, hogy mi készül. Felragasztottam rá pár levelet, papírvirágot , bogyót, tollpihét, bogyós ágat és egy gombkészletből egy pindurka nyulat, az ajtóra pedig egy selyemmasnival lehet majd kiakasztani. Én így hívogatom a tavaszt, és ennek a dísznek lesz még szerepe – hamarosan minden kiderül.

         

 

Romantikus plasztikus

Rózsa egy kicsit másképp

Amikor először láttam a plasztikusan rongyos szélű, merített papírszerű anyagú, csodaszép rózsákat és virágokat, már akkor tudtam, hogy egyszer majd szeretnék valami hasonlót alkotni. Akkoriban utána néztem miféle anyagból is pasztázzák az alapra ezeket a virágokat, de kicsit drágának találtam a masszára a többtíz eurós árat. Titkon azért ott motoszkált bennem ennek a kipróbálása, így amikor hét elején az egyik kreatív webbolt honlapját böngészve véletlenül rábukkantam a pentart hasonló termékére, rögtön rendeltem is egy dobozzal kipróbálásra, és bevallom nagyon vártam, hogy megérkezzen. Tegnap végre meghozta a postás, így este nagy önbizalommal nekiültem az alkotásnak. Aztán amikor az első szirmok mégsem úgy akartak alakulni ahogyan én azt elképzeltem, elég letörten, de kitartóan próbálgattam és formázgattam tovább az akrilfestékkel megszínezett pasztából. Kétszer is lekapartam a lealapozott dekortábláról a “virágot”, mert nagyon nem voltam elégedett az alkotásommal. De a kitartásom gondoskodott az eredményről, így a harmadik nekifutásra már azt mondhatom, hogy így “elsőre” nem is rossz. Persze azért még rendesen van hová fejlődnöm.

  

Tapasztalataim a pasztáról:

  • az alapot amire dolgozunk, mindenképpen alapozzuk le, vagy magával a pasztával, vagy alapozóval
  • szerintem kisebb rostszálak vannak benne mint azokban a videókban amelyeket láttam a neten, így kevésbé szakadozottnak látszódik a széle, de azért ez sem rossz
  • amint picit szikkandt az akrilfestékkel színezett massza a levegőn, nekem szebben formázhatóak lettek a szirmok, de lehet, hogy ez csak nekem jött be
  • a jó eszköz a sikeres alkotás elengedhetetlen része, nem valami profik a festőkéseim, így bizonyára ez is közrejátszott abban, hogy nem igazán tudtam úgy alakítani/kenni a szirmokat, ahogyan én azt elképzeltem
  • jó lenne, ha kisebb kiszerelésben is kapható lenne

  

 

Ha van még kérdésed az anyaggal kapcsolatban, szívesen válaszolok. Ha pedig szeretnéd látni, hogy miket alkottam korábban, vagy mik lesznek a húsvéti reantikok, nézz szét az oldalam régebbi naplóbejegyzései között vagy kövesd a facebook oldalamat.

 

 

 

 

Egy gyűjtemény aprócska 5. darabja

Mini kalitka s.k.

Több drótból készült jópofa kis dekorációt láttam már a neten, és rég ki szerettem volna próbálni, így beszereztem egy tekercs feketés színű picit vastagabb drótot, mint amit általában használni szoktam. Egy mini kalitka volt az óhajom, valami igazán olyasmi ami olyan reantikos, kicsit bohém és cuki.

 

A karácsonyi cuccok dobozba rejtésekor kerültek ismét a kezembe azok a fakorongok, amiket sajnos nem tudok semmire sem használni, mert amire eredetileg szántam volna ahhoz sajnos a legtöbbje ferdén  levágva került hozzám, ráadásul a várakozásommal ellentétben a faháncs is lepotyogott szinte mindről – de mivel még pénzt is adtam érte, és hát idővel majd csak jó lesz valamire, eltettem őket. Most közülük egy kevésbé kajla darab épp megfelelt a célnak. A páromtól elkértem a kézzel hajtható cigányfúróját, amivel a találomra bejelölt helyeken aprócska lyukakat rittyentettem.

Levágtam a drótból a megfelelő méretű darabokat, amelyeknek a végeit két-két egymással szemközti lyukba ragasztottam. Egy picurka ágdarabból mini madárülőt eszkábáltam, amit a “kalitka” tetejéhez drótoztam. Készítettem két kis abroncsot is, amelyek a függőleges drótokhoz lettek ragasztva. A kalitka tetejére egy díszes gyöngykupakot rögzítettem, a madárhintára pedig beragasztottam a már napokkal korábban meggyurmázott, alaposan kiszárított aprócska madarat. Végül egy gyűrött selyemmasni került még rá, és készen is lett.

  

 

A “nagy” átalakítás

avagy mire jó egy snassz notesz

Biztosan ti is kaptatok már hasonlóan jellegtelen céges reklámajándékot – mint ez a kis jegyzetfüzet – ami még méretben jó is lett volna. De hát akinek a külső is számít, az nem szívesen mutogat egy nem túl dizájnos noteszt. Én meg végképp nem! Amikor a párom megkérdezte, hogy kérem-e, először elgondolkodtam rajta majd rávágtam, hogy igen. Már napok óta rakosgattam ide-oda, mert nem tudtam eldönteni, hogy csak lefessem-e, vagy átragasszam egy szép csomagolópapírral. Aztán ma belebotlottam egy csipkével fedett notesz fotójára az interneten, és leültem a tálalószekrényem elé csipkét válogatni. Azonban valahogy egyiknél sem volt az a “wow, na ez az!” érzésem. A pillantásom a régi kéziszövött vásznas kupacomra esett, és közöttük megtaláltam ezt a piros csíkos anyagot, amit mintha pont erre találtak volna ki.

Előszedtem hozzá mindenfélét amiről úgy gondoltam, hogy jó lesz, és kezdődhetett a móka. Elsőként szétkaptam a rögzítő gumit és a könyvjelzőt – mint az a bizonyos Foxi a lábtörlőt – majd a cégnevet-logót tüntettem el festéssel. Két réteg után már nem is látszott.

  

 

Majd egyszerűen felöltöztettem ezt a kis naplót: óvatosan ráragasztottam a vásznat a borítóra.

Előtte azonban a kis miltonkapcsokkal rögzítettem az antikbronz cimketartót a helyére.

Miután megvolt a borító külső része, az éleket is eldolgoztam és a sarkokat, a gerincet is kialakítottam. Kis könyvjelzőt is kapott bordóspiros bársonyszalagból, aminek a végeire antikbronz fityegőket tettem, és felragasztottam. Nem belülre ahogyan azt szokás, hanem kívülre a kis szövött piros vonalhoz.

 

 

 

 

Már csak a belső borítókat kellett kicsit pofásabbá tenni, amihez egy dombormintás fehér kartont használtam. Ezeket egyszerűen beszabtam és beragasztottam. Majd taupe waxos ecsettel koszoltam rajta picit, ami szépen kiemelte a mintáját, és a lapok élei is öregítve lettek.

  

  Belülre matricákat ragasztottam.

A borító kis cimketartójába méretre vágtam egy vastagabb kartont, ami jól beleszorul és nem esik ki. Arra pedig a HANKO-m került.

A hanko egy Japánban használatos kézzel készített aláíráspecsét, amit tradicionálisan szinte mindenki használ, még a legtöbb külföldi is. Ez is annyira Japán.

Az én aláíráspecsétem egy egyszerű változat, ami sima bambuszból készült  és  katakanával a vezetéknevem van rajta. Az idegen szavak leírására a japánok a katakana írásjeleit használják. A Japán szavakat kanjikkal vagy hiraganával írják le.

 

Mo Ru Na és egy japán “ékezet” ami a szótag hosszúságát jelöli.

 

 

 

Ez a katakana “abc”, ami a magyartól eltérően nem betűket, hanem hangokat jelöl. Ha hosszú a hangban a magánhangzó, azt egy gondolatjel szerű vonallal jelölik.

 

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, “lapozgass” az egyéb csináld magad ötleteim között.

Szép napot!

 

 

 

 

Egy kis ez és egy kis az

Dóra ládikája

Még tél elején találkoztam Dórával először személyesen, és biztosan ismeritek azt az érzést, amikor valaki annyira hasolóan gondolkodik dolgokról, mint ti, és mikor beszélgettek, észre sem veszitek, hogy repül az idő. Dóra akkor magával hozott egy kis natúr fadobozt, hogy szeretné, ha lefesteném neki valamikor. A karácsony előtti zsufi időszakban erre időm se lett volna, de idén az elsők között volt a teendők listáján. Sok támpontot nem kaptam tőle, így próbáltam, Dóra egyik – elég sokrétű – pinterest albumban összegyűjtött fotói között nézelődve ráhangolódni arra, hogy milyen is legyen. Hiszen megbízott bennem, rám bízta szinte ismeretlenül, és nem szerettem volna csalódást okozni Neki. Végül letisztázódtak a színek, és a technikák is összeálltak – minden megvolt a kivitelezéshez.

Felhasználtam: pebbles, dried moss, mistique, rose és lavander árnyalatú autentico krétafestékeket, használtam kétfázisú finomrepesztőt, gyöngyházas stencilpasztát ás üvegmaró pasztát a pentart-tól, valamint taupe színű autentico waxot a finomrepesztő apró vonalainak kiemeléséhez.

Az üveget leragasztottam, hogy még véletlenül se legyen semmi baja, majd az egészet lealapoztam pebbles színű krétafestékkel, utána második rétegként a rose és a mistique festékekkel foltosan átkentem. Majd a rosa-ra lavander-t, a mistique-re pedig dried mosst- mázoltam és száradás után kicsit megcsiszoltam. Így néhány helyen előbukkant a pebbles, a rose és a mistique árnyalat.

 

De így még nem volt igazán olyan összemosott hatása, mint ahogy elképzeltem, ezért vettem egy darabka pufis vastagabb müanyag csomagoló fóliát, ecsettel vékonyan kentem rá az egyes árnyalatokból, majd a felületre tunkoltam. Mind a négy színnel elkövettem ezt, és így már tetszett a végeredmény, ami után újabb csiszolás következhetett.

 

Rögzítettem a kiválasztott stencilmintát a tetejének a keretére, és átlósan két sarokra felvittem a gyöngyházas stencilpasztát. majd a többi részen a dried moss árnyalattal stencileztem folytatólagosan tovább, ugyanazt a kárómintát – közben mostam és forgattam a stencilt, mert nem szeretem ha monoton ugyanúgy ismétlődnek a mintegységek. 

Miután ez is megvolt, lekentem az egészet a kétfázisú finomrepesztővel, elegendő időt hagyva a két lépés között a száradásra, hogy minél szebb legyen. Másnap, az aprócska finom repedések kiemelése végett, átkentem az egész felületet taupe árnyalatú wax-al, és puha ronggyal lesimogattam a fölösleget. Most már visszacsavarozhattam a kis zárat.

Az üvegtető díszítéséhez kiválasztottam egy hőlégballon stencilt – ami szuperül illik a kárómintához – és  üvegmarót használtam hozzá a leírásnak megfelelően. Felülről nézve szinte észrevehetetlen, Azonban ha oldalról látjuk, az üveg ugye tükröződik a fényben, a megmart rész matt felülete viszont fehéresen látszik.

 

Az első találkozáskor Dóra meglepett pár kedves aprósággal, amit most viszonozni szerettem volna, így készítettem neki a dobozkába egy enyhén rózsaillattal is töltött, selyemmasnis tűpárnát levendula színű lenvászonból, és pakoltam még mellé mindenféle apróságot.
  

Köszönöm, hogy velem tartottál! Hamarosan cuki, szerelmetes dolgokat mutatok, hiszen két hét és itt a Bálint nap.

 

 

Egy újabb megmentett

Nagyméretű francia kalapdoboz felújítása

Még az ősszel lomiztam ezt a hatalmas kalapdobozt. A múlt század elején készült, vastag és erős kartonból, vulkanizált bevonattal, szegecselt rögzítésekkel. A mérete és a viszonylagos jó állapota nagyon szimpatikus volt. Sokáig ott feküdt a sarokban, és nem is foglalkoztam vele, de miközben a karácsonyfát díszítettem, azon gondolkodtam, hogy milyen jó lenne majd nem 3-4 dobozból előszedni a saját készítésű díszeimet! – így elöntöttem, hogy nem kelléktároló szerepe lesz a kalapdoboznak, hanem egy fokkal nemesebb. Már javában január volt, amikor rájöttem, hogy bizony a fát lassan le kellene bontani, de a díszek helye még nem állt készen, merthogy ebbe szándékoztam költöztetni a fenyődíszeket.

Így előszedtem a dobozt és felmértem mit is kell csinálnom vele, hogy a kinézete köszönőviszonyba kerüljön az igényeimmel. A belsejének mintája nagyon tetszett, ráadásul valamiféle különleges textilhatású papírral volt bevonva, és néhány pici hibától eltekintve jó állapotban volt, így azt eredeti állapotban szerettem volna meghagyni. A külső rész azonban sok helyen nagyon kopott volt, ázás nyomai is látszódtak rajta, nem lett volna elég egy waxos kezelés, mert az az ázás foltjait még jobban kiemelte volna – így maradt a festés. Ha pedig már a festés mellett döntöttem, akkor a színt a béléshez igazítottam, és a grafit mellett döntöttem, mert az majdnem fekete, de mégsem.

 

A fémrészeket nagyon finom csiszolószivaccsal átdörzsöltem. Az egészet fertőtlenítős-tisztítószeres langyos vízzel óvatosan lemostam – ezt több felvonásban tettem, mert átáztatni nem szerettem volna a kartont – a régies szagtól és az évtizedek alatt rárakódott kosz nagy részétől sikerült megszabadulnom. A belső rögzítőszalagok kifejezetten hibátlan állapotúak, azokat is beáztattam, aprólékos, hosszadalmas mosási folyamat volt, mire mind a 8 pántlika “megfürdött”. Alapos száradás után kezdődhetett a festés. Maszkolószalaggal körben kitakartam a bélés szélét, hogy még véletlenül se festékezzem össze, és két réteg krétafestéket kapott. Ez még szerencsére nem olyan vastag, hogy a nyitást-zárást akadályozza, és gondolom a szolgálatban töltött évek alatt picit ki is tágult a tető, így most pont jól záródik.

 

A dupla réteg száradása után a tetejének a peremére erősítettem a kiválasztott stencilmintát, és apró tunkoló mozdulatokkal, kétféle szürkével felpamacsoltam a mintát. Majd amikor ez is megszáradt, áttetsző waxot kentem az egészre, és puha ronggyal áttöröltem.

 

Mivel fogantyú gyanánt egy viharvert spárga volt benne – ami valljuk be, már a régi külsőhöz sem volt az igazi – készítettem egy fogantyút, amit a helyére próbálva, valahogy mégsem volt az amit szerettem volna látni. Így félretettem és más megoldáson törtem a fejem. Valami csajos, elegáns de mégis laza fület szerettem volna. És amit kerestem, azt egy széles, fekete bársonyszalagban láttam meg. Az egyik karikába befűztem a szalagot, majd dupla oldalú közbélést szabtam bele, és a fogantyú szélességében összevasaltam a szalag két végét, az egyiket átfűztem a karika párjába, és kötöttem rá egy masnit.

 

A belső szalagokat is bemasniztam, és mehettek is bele fenyődíszek. De előtte még kattintgattam pár hangulatfotót. Sok feketét hordok, így nagyon közel áll hozzám ez a stílus.

 

Egy külföldi oldalon megtaláltam a kalapdobozom kistestvérét, ugyanezzel a belső mintával. (Nem mondom, egész jól néznének ki együtt.)

Ha valami régiséget szeretnél, de nem olyan a kinézete amilyet elképzeltél, bátran fogj hozzá és újítsd fel, alakítsd át kicsit, hiszen megéri megmenteni ezeket a régi dolgokat. Sokat agyaltam azon a festegetés közben, hogy vajon sokat utazott-e ezzel az egykori tulajdonosa, hogy milyen kalap/kalapok lehettek benne, hol járhatott ez alatt a majd 100 év alatt és hogy kié lehetett ez a La Mondiale kalapdoboz az 1930-as évekből?

Ha kérdésed van ne habozz – írj bátran! A facebook-on is megtalálsz.

 

 

Csipkerózsika

Egy kupacnyi ilyen olyan régi kézimunkám van amelyek itt-ott lyukaskák, vagy nem jött ki belőlük egy-egy folt, esetleg egy 20-30 cm-nyi darabka került csak hozzám – de mivel egy ilyesfajta hörcsög (mint én is) nem dob ki semmit, hát csak gyűlnek. Aztán egyszercsak ahogy a polcon pakolásztam, megakadt a szemem a kis ezüstözött evőeszközös dobozkámon, amit még pár éve újítottam fel – vagyis ezen a kis rózsán ami rajta van, és a kisördög ott belül nem hagyott nyugodni, mígnem arra kényszerített, hogy üljek neki, válogassam át a kincsesszekrényem tartalmát és bizony gyártsak már pár virágot, ezekből a másra amúgy sem nagyon használható darabokból. Én pedig rendes kislány vagyok, és engedelmeskedtem 🙂

Kerek, horgolt csipkéből tekert virág

Nagyon egyszerű elkészíteni, és akár csipkeszalagból is könnyedén kivitelezhető.

A kerek terítő közepét kivágtam (nem lesz ideje kibomlani a szálaknak, mert az elvarrás nem fogja engedni) majd egyszerűen fércelő öltésekkel beráncoltam a duplán hajtott csipkét, belevarrtam a készen kapható virágbibét (ez helyettesíthető pl. spárgából vágott szálakkal is, vagy vékony drótra erősített gyönggyel) és folyamatosan ráncolva, apránkánt összevarrtam alul.

  

 

Rongyos rózsa

többféle anyagból vágtam ki kis vese alakú és kerekded formákat, a vágott széleket óvatosan meghúzkodtam, így kirojtolódtak és ki is nyúltak picit, ettől állnak picit szét a szirmok. Egy vastagabb csipkedarabkát feltekertem, mint a palacsintát, majd köré rakosgattam a szirmokat, mindig úgy, hogy az illesztés az újabb szirom közepe tájékára essen. Minden egyes szirmot apró öltésekkel rögzítettem alul.

 

 

  

  

 

Egyszerű csipkevirág 

ez a kis hímzett pántlika nagy kedvencem, csodaszép ekrü színe van és a mintája annyira finom. Bolhapiacos szerzemény, kézzel hímzett és látszott már rajta pár javítás, és aprócska feslés is, valamiről sebtiben levághatták, de ehhez a darabhoz tökéletesebb alapanyagot el sem tudtam volna képzelni. Lazán beráncoltam a vágott részét, belavarrtam az óarany finom kis porzókat, majd felváltva tekertem és öltöttem, amíg ki nem alakult egy kis kehely forma.

 

  

  

 

Csipkeszirmos virág

Ez a virág két részből áll. Az alsó részt tépett szélű vászonból ráncoltam, a fotón látható módon. A csipkeszirmokat pedig a felhasznált csipkeszalag mintája adja, és szintén a férceléssel beráncolt módszerrel készült. Óarany, csillámos bogyók is kerültek a közepébe, ezek és néhány pici öltés tartják össze a két részt.

 

 

  

  

  

Hasonló, saját készítésű textilvirágokból készítettem egy koszorút, igazi shabby stílusban. Nagyon egyedi darab lett és egyszerűen imádom.

Nem csupán koszorú készíthető az ilyen kis “virágokból”, használhatjuk akár lakberendezési dekorációként, vagy pl. a téli ruhák dekorálására is, sapka vagy kabát stílusos kiegészítője is lehet. vagy  pl. esküvői dekoráció.

Bátran kezdj hozzá, élvezni fogod, ahogy kialakul a kezeid között egy-egy kis szépség.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bojtos – kristályos

Pár perces apróság

  

Az üveglencsés ékszerek mintájára kipróbáltam valamit. Ha van otthon pár régi kristálycsillár darabod elfekvőben akkor nyert ügyed van, de az  ebay-en és alin beszerezhetőek a régi függőkre hasonlító darabok. A kis “kristályok” hátuljára duplaoldalas mintás kartont ragasztottam. A vágott szélt óvatosan összecsiszoltam, wax-al picit áttöröltem, ami védi ám a papírt is.

  

Majd a karácsonyról maradt gyöngykupakokat használva, különféle szalagokból, gyöngyökből bojtokat eszkábáltam – majd egy karikára fűztem őket, így készültek ezek a kulcstartók.

  

Akár egy fiókgombra akasztva, vagy szekrényajtó fogantyúra is tehetjük őket szalaggal. A berendezés és a textíliák színvilágához, stílusához igazodva mutatós apróságot készíthetünk ilyen módon. Nem baj, ha nincs otthon szalag, maradék méteráruból, szakadt régi ruhából is téphetsz/vághatsz csíkokat, a bojtok abból is mutatósak ám.