Őszi papírgirland

 

ŐSZI  PAPÍRGIRLAND

Hozzávalók:
színes papír
olló
ragasztó

Első lépésként papírszalagokat vágtam a színes papírokból. 
(az egyik 3,5cm a másik 4 cm széles papírcsíkokból készült)

Majd két egyforma hosszúságú, több méteres papírszalagot készítettem a papírcsíkok összeragasztásával. 


Az így kapott papírszalagok egy-egy végét egymásra merőlegesen összeragasztottam, a képen látható módon.

Majd mindig egymásra merőlegesen, felváltva, elkezdtem behajtogatni a két giga papírszalagot.

Amikor a végéhez értem, ragasztóval rögzítettem egymáshoz az utolsó hajtásnál a végeket.

 Egy ilyen kis színes papírkötegem lett,

ami szétnyitva ilyen őszi színekben pompázó girlanddá változott. 

Simán egyenesen is szép látvány, de megtekerve is jól mutat.
Jó munkát az elkészítéséhez!

Csináld magad tojástartó


CSINÁLD  MAGAD TOJÁSTARTÓBÓL

amikor kiürül a tojástartó, sokszor csak rakosgatjuk ide-oda az üres kartonokat, pedig jó kis alapanyag, és igazán jópofa, hasznos és dekoratív dolgokat készíthetünk belőle saját kezűleg.
Egy ilyen virágkoszorú ugyan sokáig készül, de miután minden apró részlet megvan hozzá és készen van, biztosan egyedi dekoráció lesz a kislányok szobájában.
Egy karácsonyi égősor felhasználásával egy hengeres vagy gömb alapra rögzítve akár hangulatos világítótestet is barkácsolhatsz a tojáskarton virágfejekből. 
Tükörkeretként: jó választás a tojástartóból készült virágfejeket egymás mellé ragasztgatni, persze ha nagyobb tükröt szeretnél dekorálni, akkor jó sok tojást kell elfogyasztanod.

A hűvös, esős őszi időben a gyerekekkel együtt jó kis móka kreatívkodni. Készülhetnek duci pingvinek,

csörgőkígyó, vagy sárkány

baromfiudvar,

helikopter a kispasiknak,

vérszomjas krokodil

és teknős is.

Jó munkát mindenkinek!

forrás: http://homemadeserenity.blogspot.ca/2011/04/make-it-egg-carton-wreath.html
http://www.kiwicrate.com/projects/Egg-Carton-Penguin/898
http://www.nwf.org/Kids/Family-Fun/crafts/egg-carton-turtle.aspx
http://reciclaesarte.blogspot.hu/2013/07/decora-marcos-usando-cartones-de-huevos.html

Muffin

 MUFFIN vagy CUPCAKE? mindegy csak süti legyen 

a nyár bőséggel ontja a sok-sok finomabbnál finomabb gyümölcsök sokaságát, és hát az természetes, hogy ezek a gyümölcsök nyersen a legfinomabbak, de azért érdemes csempészni belőlük egy halommal a sütikbe is. A legegyszerűbb – vagyis számomra a leggyorsabban elkészíthető – a muffin, mert ha van egy jól bevált alaprecept, akkor bármilyen gyümölcs vagy némi csoki épp eléggé megbolondíthatja és még finomabbá teheti. 
Szedres-szederkrémes menyország, csinos kis cakkos papírkapszlikban. 

Érdemes egy jó minőségű muffin-tepsit beszerezni, mert remekül kihasználható, hiszen nem csak muffin, hanem más egyéb is süthető benne. Pl. mini gyümölcsös pite, természetesen  fonott-rácsos tetővel, ahogy azt illik. 

Ha nincs muffin-tepsi kéznél, akkor sem kell lemondani ezekről a mini adagokról. Használj kávéscsészét!
http://www.cupcakesgarden.com/devils-food-cupcakes-with-swiss-meringue-raspberry-buttercream/#.UfokQMUQaCl

Citromos-lime-os mennyei, habos adagok. Igazi csábító nyári finomság.
http://www.annies-eats.com/2012/03/23/key-lime-pie-cupcakes/

Amikor a nyelvünkkel is lehet füvet nyírni, sőt kell!

Ugyan gyümölcsnek nyoma nincs benne, de egy partin vagy csak a gyerkőcök körében, biztosan sikert arat egy csokimagos dinnye cupcake.

Egy adag méz a tésztába és a krémbe, kell ennél édesebb?
http://www.cupcakesgarden.com/honey-bee-cupcakes/#.UfoiTMUQaCk

Az aprónép imádja a katicákat, és miért is ne ehetnék meg? Ezt a változatot biztosan.
Gyönyörűek ilyenkor a napraforgómezők, és az asztalra is juthat belőlük. 

A Gru láz ismét elkezdődött, babapiskótából pedig egyszerűen megvalósíthatóak a Minion-ok.
http://www.confessionsofacookbookqueen.com/2010/08/minions/

Igen, jól látod! Ez bizony pattogatott kukorica – de az édes alapra ne a vajas-sós változatot használd, azt hagyd meg a kukoricás-baconos változathoz, hiszen remek sós muffinokat készíthetsz.

A kelt tésztás, gyümölcsös-lekváros csiga is tökéletesen megsül a muffin-tepsiben, reggelire, tízóraira pedig egy pohár hideg tejjel tökéletes választás.

Kalóriabomba minden színben és minden mennyiségben. De egyszer(-kétszer) miért is ne bűnözhetnénk?
Sütit zöldséggel is lehet sütni: a répatorta miniatűr változata is tuti fincsi!

Gyereknap

GYEREKNAP

sokan sokféleképpen töltik ezt a napot, a szerencsésebbeknek igazából nincs is „gyereknap”, mert a többi napon is kellő mennyiségű figyelmet kapnak, és sokat foglalkoznak, játszanak velük a szülők, nagyszülők, mégis úgy érezzük, hogy ezen a napon több figyelmet kell szentelnünk az ifjabb nemzedéknek.
Néhány tipp ahhoz, hogy egy picit más legyen mint a hétköznapok.
Kartondobozok segítségével űrutazzunk! Biztosan élvezni fogják, azonban ne feledkezzünk el a belső irányítópultról, és a kis kütyükről, kapcsolókról, távcsőről se! http://www.coxandcox.co.uk/kids/create-make

az ominózus papírgurigából készülhetnek állatkák

sétáljunk egy nagyot, gyűjtsünk kavicsot és szörnyikézzünk, találjunk ki társasjátékot velük

  gyártsunk forma-zsírkrétát

vagy karkötőt, nyakláncot az elhegyezett mini színes ceruzákból

sütiszörny célba-dobálóst egy kiszuperált kartondobozból
http://www.smilelikeyoumeanit.net/2010/07/lukes-2nd-birthday.html

kreáljunk érdekes papírgömböt

vagy hajtogassunk virágot
http://chloedao.blogspot.com.au/2011/06/3d-origami-flower-demo-for-lot-8-summer.html

vagdossunk és ragasszunk, majd nyomdázzunk vele

lufitenisz papírtányér ütővel

testfestés a kiskorúaknak

a színes és egészséges ebéd  jól fog esni a játék után
http://lulussweetsecrets.blogspot.jp/2011/08/chicken-and-bell-peppers-braid.html

az igazi hot-dog 

a sütigombócokat egyszerű elkészíteni linzertésztából

a színes szórócukorból kerüljön egy adagnyi a muffin tésztába is
http://www.cupcakesgarden.com/funfetti-yogurt-cupcakes-with-buttercream-frosting/#.UZ53l8UQaCk

dinnye-muffin csokimagokkal

keksz-ropik édes csokis-cukros kabátban

  mályvacukor csokiba mártva

fagyikehely sok-sok gyümölccsel 

mikróban készíthető házi chips (adó nélkül)
http://recipenewz.com/recipe/Giveaway-and-Ranch-Chips-Recipe-201211231005/

az igazi gyümölcsfagyi anya vagy a nagyi konyhájából 

a házi mozizáshoz is dukál egy nagy adag pattogatott kukorica

legózzunk a gyerekkel

 forrás: pinterest és a megjelölt oldalak

Mindenkinek csodaszép vasárnapot kívánok együtt a gyerekekkel, a szülőkkel vagy mindenkivel :o)

Raklap vagy paletta

RAKLAP  vagy  PALETTA


azokat a bútorokat amelyek ebből készülnek sokan szeretik és fantáziadúsnak tartják, mások utálják, de létezik és nem lehet elmenni mellette. Az újrahasznosítás nagymesterei pedig igazi műremekeket alkotnak ezekből a nem igazán szép deszkákból és fadarabokból. De lássuk csak mi is az, amiről igazán beszélek:

a napjaikban divatos hatalmas órák számlapjai raklapok deszkáiból készültek, és pl. a vintage jegyében berendezett enteriőrökben remek és hatásos kiegészítők lehetnek
decoupage technikával pl. antiknak tetsző térképet is készíthetünk

festett deszka falikép alapjaként is szuper

vagy akár háttérként is szolgálhatnak az egyszerűbb, keret nélküli faliképekhez

esetleg sablonnal is fújható rá egy jópofa kép
fal mellé állítva pedig remek alapként szolgálhat, és ezt-azt akaszthatunk, tűzhetünk rá
vagy a falra is rögzíthetjük festés vagy tapétázás helyett
még plasztikusabb hatást érhetünk el, ha többféle deszkát hasznosítunk újra
a nagyi tányértartó vitrinje recycle újragondolva

a srácok szobája jópofa, rusztikus ágyvéggel

egyszerűen csak a falhoz állítva fejtámlaként

vagy ágyrácsként, pl. egy ilyen hintaágyhoz

nappaliba kisasztalként hatalmas görgőkkel, fehérre festve,

natúran üveglappal kiegészítve,

vagy lépcsőzetes kialakítással

akár éjjeliszekrény a hálószobába, vagy a kanapé mellé lerakóasztal

miniatűr komód a miniknek

vagy kényelmes terasz bútor stílusosan egy faláda lábtartóval

a „márkajel”, hiszen bizonyítottan raklapból készült

kerti pad

kis erkélyre kompakt kisbútor

nagy kertbe terjedelmes garnitúra

a gyártás folyamata lépésről-lépésre

láda ülöke beltérre – mennyi mindent elrejthetünk bennük

láda ülőke kültérre

miniatürizálva hinta ülőkeként

a kupi megszüntethető a gyerekszobában – vagy bárhol – ha van hová rámolni a sok játékot

palacktartó, van ahová nem lesz elég belőle egy

zöldfűszerekből kiskert függőleges megoldással

hintaágy amerikai stílusban

lépcsőként

vagy cipőtartóként a műhelybe

és teraszra kaviccsal kombinálva

forrás:
http://www.repinly.com/popular-pin/35967/1/repins/30/0/
http://www.funkyjunkinteriors.net
http://www.ironaccents.com/178-rc4bcrm.html
http://boligpluss.no/article/71141-lesernes-smarteste-interiortips/gallery/372420
http://www.decoist.com/2012-02-01/ultimate-pallet-furniture-collection-58-unique-ideas/
http://myidealhome.tumblr.com/post/6231254906
http://style-files.com/2012/11/16/for-the-love-of-wood/
http://ms-smartie-pants.blogspot.hu/search?updated-max=2012-03-13T09:19:00-07:00&max-results=3&start=3&by-date=false

Hordó

HORDÓ
A bor kedvelői talán e nemes nedűvel teli hordókat látnának szívesen, de őszintén be kell valljam nem szeretem a bort, és ha iszom is, csakis édeset. Ellenben nagyon bejön ez a gömbölyded forma, és jópofának találom a belőle készített kisebb-nagyobb használati tárgyakat, de azzal szemben már szkeptikus vagyok, hogy vajon nincs-e nagyon bor szaga, hiszen ezek csakis akkor az igaziak, ha igazi, régi, kiszuperált hordóból készülnek, (sommelier-ek most ne figyeljenek) és hát ha a bor átveszi az évek során a hordó „ízét, aromáját” akkor a hordónak is bizonyára van némi boros bukéja. Ez azonban senkit ne tántorítson el!
Remek tárolási lehetőséget kínál: akár csak simán felállítva és oldalpolcokkal tuningolva, akár több hordóra fektetett hatalmas deszkán tálalva a finomságokat.
Terasz- vagy kertibútorként hangulatos kis helyet teremt a borozgatáshoz. És a székek is hordóból készültek.

Alacsony asztalkaként – és milyen jó, hogy ha ketté vágjuk, akkor mindkét oldalra jut.

Egy fém tárolót belerejtve használható sok-sok jéggel megtöltött partyhűtőként, de akár szemetesként is.

Kerti mosdó, hogy ne kelljen mindenért berohangálni a házba.

Precíz vágásokkal, bárpolc is készülhet.

Ily módon a hosszában kettéfűrészelt hordó a nappali dísze is lehet.

Bölcső a bébinek vagy babaágy a kiscsajoknak.

Kutyosoknak „hobbitház”,

vagy kisállatfekhely is alakítható belőle.

Darabokra szedve konzolasztal bárhová.

Asztalka vagy sámli?

Komoly tervezés eredménye egy ilyen szék, és külön figyelmet érdemel a pohártartó a karfában.

Bárszék a borozgatáshoz.

Polcvariációk, amelyek önmagukban, de egymással kiegészítve is jól mutatnak.

Kis ládikó a mindenfélének.

fotók: pinterest

Legózzunk

LEGÓZZUNK


Van olyan aki ne ismerné eme briliáns kis műanyagdarabkákat? A kisfiam már egész pici kora óta rajong értük, és lassan már nem elég az a 4 hatalmas tárolódoboz annak a temérdek kis alkatrésznek amit sikerült eddig felhalmoznunk. Időről időre hol alábbhagy, hogy felerősödik a lególáz, de gondolom ez nem csak nálunk van így.

Ebben a bejegyzésben, bemutatok pár fanatikus és fantáziadús legómániás által kivitelezett jópofa ötletet. Bátran lehet őket utánozni, vagy akár túlszárnyalni!
Ez a két kép egy szuper gyerekszobában készült, a színes elemek az emeletes ágy alatt a tárolóbútorok fiók- és ajtólapjai, és mivel a fal mellé helyeztek minden funkciót, a szoba maradéktalanul átadható az önfeledt építésnek.
így néz ki 20.000 legóelem, persze megfelelően dizájnolva egy NewYork-i lakásban. 

tárolódobozok és szuperek de sajnos picit drágák. Viszont remekül tárolhatóak benne a szétválogatott elemek.

átalakított fiókos szekrénykék, mi egyebet is lehetne bennük tárolni mint: legót? 

építkezzünk felfelé is: a szekrényajtók imitálják az építőjátékot.

falipolc legósítva, pl. minifigura gyűjteménynek

 a nappaliban tilos legózni, de így is?

emeletes ágy a srácoknak

lámpaként sem utolsó

 órák többféleképpen

nálunk a konyhába tilos legót hozni, itt úgy látszik kötelező volt, hiszen abból épült a konyhasziget

 

ha a gyerek csak egy pár marék elemtől hajlandó megválni, akkor készülhet belőlük egy ilyen tartó

most már egy gyerek sem mondhatja, hogy nem akar jönni reggelizni, mert sürgős legózhatnékja van

 USB vagy pendrive? a lényeg, hogy játszhatunk is vele

óra, naptár, építőjáték?

hazatérés után rögtön csatlakozhatsz, a színek alapján pedig meg tudjátok különböztetni a kulccsomókat (azt nem tudom milyen súlyig bírja, mert vannak akiknek sok kulcsuk van)

hogy az épp aktuális figura se maradjon otthon, mert persze mindig az utolsó pillanatban jut az eszünkbe

az orchidea szépségét is megirigyelték, hiszen már ilyen is van

gyűrű, amire bármit építhetsz

karkötőként újrahasznosítva

evés lenne vagy játék?

a látvány kedvéért, de csak áttetsző folyékony szappan az ajánlatos

bébiételes üveg legósítva

torta: macerás lehet elkészíteni a bogyók miatt, de a látvány mindenképpen a lenyűgöző

pinata a szülinapi bulikra, és ez sk. is könnyen elkészíthető

ajándéktasakok, csak pár színes korong némi kétoldalú távtartós ragasztó és kész is

házfelújítás kicsiben (vagy nagyban?)

egy nagyon egyszerű és látványos dekorációs felhasználás
további ötletek és fotók:

Kockás és pepita

KOCKÁS és PEPITA
nem két mesehősről lesz szó, csak az egyik kedvenc mintámról. A saját fotóimon már sok kockás kiegészítő szerepelt – így talán nem újdonság a rajongásom – és ez az a minta amelyik elsőként meg tudja dobogtatni a szívemet. Amely – szerintem – megállja a helyét a romantikusabb, vidékies shabby, vintage, de a modern minimál enteriőrökben is. Nem kell feltétlenül mindennek pepitában pompáznia, elég egy-egy üdén vidám színfolt, de lássuk hogyan is:

                     

egy szoba két nézete, igaz itt már nekem is túl sok a kockásból, de egy-egy részlet simán maradhatna, az egyik kedvencem a függöny és a fotel, de megfelelő és vidámabb egyszínű kiegészítőkkel a fal is nagyon menő

ugye, hogy nem nyomasztó, hanem inkább érdekesen vidám hangulatúvá változtatta a teret ez a tapéta
egy kockás lámpabúra bárhol üde színfolt lehet, egy ilyen drótvázra tekert szalagos verzió pedig nagyon egyedi tud lenni 

             

a paravánok is a kedvenceim, ez a kockás változat is nagyon tetszik, a lakásban pedig egy-egy hozzá illő párna a kanapén vagy a kandalló előtt a szőnyegen remek kiegészítő, és máris megvan a stílusos összhang

inkább gyerekszobába valóak ezek a kis kofferek, és dekoráló funkciójuk remekül kiegészül azzal, hogy rengeteg apróságot elrejthetünk bennük
egy kartonból kivágott szívforma szalaggal betekerve, egy kis rafia és máris egy hívogatóan aranyos ajtódíszünk van
a felirat szerint ez karácsonyra készült, de simán el tudom képzelni csak úgy a mindennapokra is, hungarocell golyókat vagy papírgalacsinokat az anyagba tekerve és csomózva, majd egy ágas-bogas alapra rögzítve alakult ki a koszorú-forma
nekem egy egyszínű masnival jobban tetszene
a partyhangulatról a kockás zászlócskás girland gondoskodik, elég ha 20 cm veszel minden színből az elkészítéséhez
vidám gyerekszobai dekorációként is jópofa
egyszerűbb és varrni sem kell, kifeszített spárgára csomózz az anyagból kivágott rövid pántlikákat

a nagyon fanatikusak mintás csomagolópapírral vagy speciális ragasztóval bevont anyaggal is befedhetik a noteszt, a szakácskönyvet vagy a kedvenc olvasnivalót

kedvenceim:
a kosarak is, csak azt nem szeretem amikor a benne tárolt dolgokba beleakad egy-egy eldolgozott vesszővég, de egy ilyen bélelt kosárnál ez elő sem fordulhat, a cakkos szél már csak egy szupercuki ráadás

pepita öntapadós szalag (washi tape) kell csak az egyszerűen kivitelezhető ajándék-kísérőhöz

papírba vagy textilbe is bújtathatod az ajándékot

nem kell feltétlenül drága csomagolópapír, elég ha a körítés megfelelően stílusos, ugye, hogy egy újság is mennyire más így?

az apró dobozkákat masni helyett remekül feldobja egy szélforgó a kedvenc mintával

ha már családtag, akkor neki is dukál valami extra, pl. egy ilyen aranyos kis fekhely

a padló is lehet kockás, akkor is ha eredetileg nem úgy készült
rendkívül dekoratív burkolási mód, ez a minta diagonál de simán lerakva is jól mutat

étkező kockásban és elegánsan, pont annyi a minta és ott pont ott ahol kell

remek összhangban a székek kárpitja és a tálca szalvétája

extra módon felújított csodaszép székek

vidámság, melegség és otthonosság: kipipálva

amikor elég csak egy székpárna is amit egyszerűen változtathatsz (nálam most piros kockásak vannak a székeken)
a szalvétagyűrű szerepét is nyugodtan oszthatjuk egy kockás szalagra

akár egy kockás konyharuhából is megvalósítható dekoratív ötlet a konyha ablakára

csempéből a falra is kerülhet, a tűzhely beugrójában diagonál burkolással tették különlegessé az egyszerű mintát

az örök páros, a fekete-fehér itt is látványos

a plafont nem igazán szokás dekorálni, de miért is? pedig megéri

ha nem akarod nagyon bepepitázni a lakást, akkor válassz kiegészítőket pl. a terítéshez: kockás tányér, szalvéta vagy evőeszköz nyele

nagy muffinpapír gyűjtögető – és egyben felhasználó is – vagyok, ezt imádom, a meggyes és epres vagy épp a csokis muffinhoz ez passzol a legjobban

nagyon aranyos kis almás-kosárkák akár ajándékba is

   máz, lekvár vagy süti? mind!

a betonlépcsőt is festheted kockásra

pepita fürdőszoba

otthonra egy csini papucs

ki mondta, hogy csajos? a pasis hálószobához is remekül passzol ez a minta, a kisfiam kedvenc ágyneműje is kockás

kockás kárpítozott bútorok + egyszerű szoba = otthonosság

hímzéssel tuningolva

gyerkőcöknek játékon

és apró kiegészítőkön is jól mutat.

fotók: pinterest és
http://www.inspirationfordecoration.com/search?updated-max=2009-12-17T22:59:00%2B13:00&max-results=30
http://www.hgtv.com/decorating-basics/black-and-white-holiday-decor/pictures/index.html
http://www.whattopin.us/topic/home-and-garden-blogs/

Esküvői tortacsodák

ESKÜVŐI  TORTACSODÁK

mindenki más ízű tortát szeret, és mindenkinek más torta tetszik. Inspirációként és nyálcsorgatóként következzenek a finom édes-krémes nyalánkságok.
Egyszerűnek mondható, ehető virágokkal, masnival átkötve.

nagy divat az ombre, miért is ne lehetne ilyen a torta is, még látványosabb, ha a tortát felvágva is ezt a hatást érik el a piskótarétegekkel

egy festett mestermű

a menta az idei szezon egyik színe, arannyal kombinálva pedig fenségesen elegáns

plasztikus cukormázcsipke és az ártatlanság színe, mennyeire sikeredett

kék torta is lehet ehető cukorpillangókkal, az ombre hatást a szintek emelik ki

kedves ötlet a kedvenc vers, dalszöveg vagy az esküvői fogadalom tortára írt változata

art deco változat, hatszögletű alapon

rózsás, csíkos, elegáns

a csokitorta szerelmeseinek

az emeletek közé elhelyezett virágfejekből minden vendég kaphat egyet a tányérjára, persze nem megenni, hanem majd megszárítva eltehetik emlékbe

egy szögletes többszintes, de rendkívül elegáns torta

formabontó és modern

a macaron uralkodása még mindig tart
nem fő tortának, de úgy nassolni édes kis alkotás egy ilyen torony

első perctől kezdve bejött nálam ez a süti, és amióta cake pop-ot készítettem csak még jobban tetszik, esküvői változatot is lehet kínálni
vannak akik nem akarnak nagy tortát, hanem egy kisebbet amelyet felvágnak és mellé sok mini tortácskát, természetesen azonos díszítéssel, de különböző ízekben vagy éppen diabetikus változatban is – gondolva a vendégek eltérő igényére is

minitorta csíkosban

csokisban és formabontóan

és elegánsan romantikusan

cupcake-ek ünnepi díszben

végül pedig egy hasznos kis apróság:
a torta mellé illik szervírozni új szalvétát, hiszen a vacsora alkalmával a vendégek elhasználták a terített asztalon lévőt
aranyos és szokatlan módja ez a szalvéta hajtogatásának

fotók: pinterest

Esküvő 3

ESKÜVŐ   III.

a nagy napot különlegessé és még emlékezetesebbé tenni nem nagy ördöngősség. A kedves pici gesztusok a meghívottak felé, az apró ötletek mind-mind ezt hivatottak szolgálni.
Lássunk pár összeollózott momentumot, hogyan is lehet ezt profin csinálni. Persze ez az én ízlésemnek és kedvemnek tetsző ötletek sokasága, és az én véleményem.

egy vagány unokaöcsi egy ilyen táblával a nyakában biztosan jó kis menyasszony bejelentő lesz

a gyűrűpárna pár éve még nem is volt divat – legalábbis kis hazánkban – de mára már uncsi kellék vált belőle, de egy ilyen apró kosárka üde és aranyos kiegészítő
a szalagra kötött gyűrűk pedig biztosan nem keverednek majd el a nagy pillanatig

amikor egy pókember a vőlegény, a haverjai is lehetnek szuperhősök :o) inkognitóban
a csini ruhácskás kislányok pedig szórhatják a rózsaszirmot, biztosan imádni fogják

az „ősök” esküvői fotóiból egy rögtönzött kiállítás, népszerű kis sarok lehet a nosztalgiázásra a vendégseregletnek

asztaldísz a természetesség jegyében

a gyertyafény elmaradhatatlan a romantikus pillanatokhoz, turbózzuk illatos virágszirmokkal

úszógyertya magas pohárban, víz alá dugott vágott virágokkal, és levelekkel, látványos és nem kerül sokba

ünnepi csillogásba öltöztetett öblös poharak is lehetnek ideiglenes mécsestartók az asztalon
úszógyertya kicsit rusztikusabb esküvőkhöz, csodaszép dunsztos üvegekben, rafia masnival díszítve

vintage hangulatú esküvőkre ideális asztali dekoráció a csipkével bevont üveg, zsákvászon szalaggal és spárga vagy rafia masnival

öblös poharak váza szerepben egy-egy szál úsztatott virággal az asztalközépre
illatos virágszirmok dekoratív tálalásban 

talpas pohárból mécses-lámpa
a hobbi boltokban kapható mintás pauszpapírból remek kis búra készülhet a pohár köré

az egyedi asztalok sokkal hangulatosabbak és praktikusabbak, mint a hosszában összetolt, egybeterített asztalok, ahol a meghívottak csak a szemben ülőkkel tudnak beszélgetni a vacsora alatt, vagy nehézségek árán tudnak csak felállni a zsúfoltság miatt
ha van ültetési rend, akkor az asztalok számozása a dekoráció része is lehet

asztalszámozás és dekoráció egyben stylistolva

nem feltétlenül kell uncsinak lennie az ültetőkártyának

ha ültetési rendet alkalmaztok, akkor figyelni kell arra, hogy a bejáratnál jól átláthatóan fel kell tüntetni, hogy ki melyik asztalnál ül, így elkerülhető a kavarodás és biztosan mindenkinek lesz hely és nem kell maradék helyeket vadászni, hogy egy többtagú család vagy társaság egyben maradhasson

a székek is utalhatnak a különleges alkalomra

hatalmas tüllbokréta,

sok-sok méter szalagból kötött tripla masni

vagy esetleg színes lengedező pántlikák mind-mind a dekoráció részei

az asztal terítéke is sokféle lehet, itt pl. finoman romantikus hímzett textilszalvétával, apró virággal és szalaggal

a tortacsipkébe csavart evőeszközhöz sokféle stílusú szalag illik, az egyszerű spárgától a selyem vagy a bársonyszalagon át a tüllig szinte bármivel párosítható

sima textilszalvéta egy széles szaténmasnival átkötve nagyszerű dekoráció a tányérokon

sokan kíváncsiak rá, mi is lesz a menü a lakoma során, jó ötlet így tudatni a vendégekkel

a teríték része is lehet az ültetőkártya

kedves gesztus megköszönni egy szép kártyán a vendégeknek, hogy osztoznak az örömben e jeles napon

amikor dúsan díszített virág az asztali dekoráció, akkor a szalvéta is kaphat hozzá illő díszt

sokszor egy különlegesen hajtogatott szalvéta is elég lehet, de ez csakis textilszalvétából mutat igazán

természetes és különleges dekoráció az asztalra

és a székekre vagy a templomi padsorokra

vendégkönyv nem szokványosan

apró üzeneteket, tanácsokat írva az ifjú párnak, szép emléket alkothat a vendégsereg az est során

egy üveg finom pezsgő, bor vagy konyak is jó kis alap egy igazán szokatlan vendégkönyvhöz
az első, vagy a sokadik házassági évfordulón lehet majd koccintani a dedikált nedűvel
zöld kitűző a vendégeknek, amelyet megszáríthatnak és eltehetnek emlékbe

a tortavágás során csodálatos lehet a sok-sok csillagszóró fénye

                                   

az ifjú pár különleges poharakkal koccinthat

a nászajándéklista remek és bevált ötlet, mert úgy azt kérhetnek a házasulandók amire igazán szükségük lehet, mégis meglepetés, hogy kitől mit és milyet kapnak, emellet remek módja annak, hogy ne halmozódjon 5 ágyneműhuzat, 4 kávéskészlet, stb.
ezenkívül nem tolakodóan és aranyosan ötletes módon is a násznép tudomására lehet hozni, hogy hozzájárulhat még pl. a nászúthoz, aki tud

illik megköszönni, hogy eljöttek a vendégek
erre találták ki az apró, édes ajándékokat rejtő milliónyi féle dobozkát, zsákocskát, amelyben finom csoki, cukordrazsé vagy édes aprósütemény rejtőzhet
a dobozok sokféle módon dekorálhatóak, és a terítéken elhelyezve mutatósak
a szatén vagy tüll zsákocskák is ezt a célt szolgálják, de ügyelni kell az összhangra ebben az esetben is 
fotók: pinterest