Csipkebogyópiros és egy kis fekete

A zöldséges felé egy jó kis csipkebogyóbokros rész mellett vezet az út, és már többször elterveztem, hogy alkalomadtán megállok és zsákmányolok magamnak egy jó nagy marék csipkebogyót. Nem kellett mettszőolló sem – a levelek amúgy is eléggé elsárgultak, elszáradtak már a bokrokon, meg most kifejezetten csak a bogyókra voltam vevő, és ma volt a napja, hogy engedélyeztem magamnak 5 perc bogival félreállást és csipegetést-válogatást a bokrok mellett. Sajnos a meleg ezeknek a szép piros bogyeszoknak sem tett jót, idő előtt beértek, és már nagyon sok rossz/csúnya közül kell kiszelektálni a szebb példányokat. De szerencsére nem egy kosárnyit akartam szedni. Tényleg elég egy jó maréknyi is, hogy ilyen kis cuki dekorációt készítsünk, szinte egy fillér nélkül.

Szóval, szükség lesz csipkebogyóra, egy erősebb jó tartású drótra, és kb 10 percre – ja, meg egy darabka szalagra, spárgára vagy csipkére, kinek mi tetszik.

    

A bogyók szárát rövidre csipkedtem, majd szépen sorban elkezdtem felfűzni a drótra. A drót két  végén kb. 2-2 cm-t üresen hagytam, ezeket összetekertem, és kialakítottam egy kis karikát a fellógatáshoz, de ez el is hagyható, csak mivel én egy széles régi antik bársonyszalagot szándékoztam használni hozzá, ezért így csináltam, de simán becsúsztatható a szalag/spárga a bogyók közé is.

    

Tényleg pikk-pakk megvan, és üde színfolt lehet bárhol a lakásban, ráadásul készíthető kisebb-nagyobb méretben is, és a jókor gyűjtött csipkebogyó szépen is szárad meg.

Jó kis móka a csipkebogyó begyűjtése és a kis koszorú elkészítése is, kirándulásokon, sétákon a gyerkőcökkel is megoldható. Jó szórakozást!

 

Varrj velem reantik gombát

praktikus útmutató a Praktika Magazinban velem

Egy hete kezdtem a visszaszámlálást, és ma kiderült, hogy mit is rejt a dobozka: egy pár otthon elkészíthető  gombát.

facebook oldalamon, vagy a kapcsolat menüpontra kattintva megrendelheted tőlem a DIY otthon elkészíthető   gombacsomagot, amiben mindent megtalálsz egy pár  gomba elkészítéséhez.

      

Júliusban fotóztuk be a Praktika Magazin szerkesztőségében Gabival és Zoltánnal a kis gombácskáimat, aminek az elkészítését lépésről lépésre követhetitek a cikkben.

Ezúton is nagyon köszönöm Nekik a lehetőséget, a profizmusuk és kedvességük pedig követésre méltó!  Bevallom rögtön a cikkhez lapoztam, de ma ráérősen, a reggeli kakaós csigám elmajszolása közben olvasgatni fogom a lapot, tegyétek ti is ezt!

Legyen olyan szép napotok, mint nekem!

“Horgász”-zsákmány

Halak dekorációként

Még tavaly szereztem be Orsitól egy szett fa halacskát,  és mert már jócskán benne voltunk a nyárban, és időm sem volt rájuk akkor, alaposan eltettem őket, hogy na majd jövőre. Közben meg is feledkeztem róluk, de nemrég a kezembe kerültek, és ha már nyár van, akkor bizony a kis csupaszokat kezelésbe vettem.

     

Az asztalos fűrésze nyomán keletkezett éleket alaposan megfarigcsáltam, megreszeltem, és a felületet is jól megpüföltem ezzel-ezzal, hogy minél viharvertebbeknek nézzenek ki. Amikor ezzel készen voltam, befestettem egy réteg milk árnyalatú festékkel, majd száradás után csak úgy szabad kézzel farmer színű kék festékkel csíkokat festettem rájuk úgy “deréktájon”. Amikor már szárazak voltak, csiszoltam és koptattam itt-ott a festésen. Befejezésként áttetsző, azután pedig taupe színű waxot kentem rájuk. Ez utóbbitól olyan uszadékfa hatású lett az egész, főleg attól, hogy a sötét waxot hagytam szépen besimulni az átalam okozott mélyedésekbe, résekbe is.

  

Végezetül mindegyikbe fúrtam egy-egy kis lyukat, ezekbe vastagabb spárgát ragasztottam, aminek segítségével aztán összekötöttem a szettet -így bárhová felakaszthatóak.

A legkisebb pedig kapott egyet a cuki kis textilbőr reantik bilétámból is.

 

Egy kis antik csipke, egy kis antik lenvászon

és egy kis saját ízlés

A hőlégballonos könyvlapos akvarellceruzás képemet annyira szeretem (itt megnézheted), hogy a sikerén felbuzdulva – meg azért, mert amúgy is voltak még terveim hasonló technikával készíteni valamit/valamiket – nyomtattam még ezt-azt ami nagyon megragadta a fantáziámat. Közülük az egyik ez a csodaszép monogram volt, amit mégis tovább gondoltam. Transzfertechnikával a könyvlap helyett egy darabka antik, kéziszövött lenvászonra vittem át a mintát, aminek egyes részleteit szerettem volna hímzéssel kiemelni. Az aprócska csipkevirágok felvarrása már egy következő ötlet volt, amit elvileg egy turizott ruhához gondoltam, de annak mégis mást szánok. Mivel pedig a méretek és a stílus is nagyon passzolt a “hímzésemhez” ide került pár darab virágocska a meseszép, de szakadozott, antik, kézzel készült csipkezsabóról.

    

Direkt nem teljesen szerettem volna kihímezni, mert akkor nem érvényesülne a transzferminta. A betűt apró öltésekkel, grafit színű osztott hímzőfonal egyetlen szálával kontúroztam. A grafit árnyalat egyébként a kereten, és a felakasztáshoz rátűzött gyűrt selyemszalagon is visszatér, ráadásul a transzferminta is inkább erre hasonlít, mint feketére.

Egyenesen bele vagyok szeretve – egyedi és megismételhetetlen. Minden virágot más-más hímzéstechnikával dolgoztam ki, a pici, különleges antik csipkevirágok pedig térbe emelik és még egyedibbé teszik.

    

    

Ha tetszik a végeredmény, vagy van kérdésed, hozzáfűznivalód, csak bátran kommentelj. Amennyiben pedig hasonló újdonságokat, egyedi ötleteket szeretnél látni, nézz be máskor is. Egyébként a facebook oldalamon napi szinten, a bejegyzéseimen kívül egyéb ötleteimet is láthatod.

 

Régiből újat

monogramos zsák – de nem a malomba

Régóta vágytam már saját kis       cimkékre, amelyek hitelesítik a kezem munkáját. Futottam már köröket, volt olyan aki nem akarta érteni mire gondolok valójában, de nem baj, mert azt hiszem érdemes volt várni ezekre a kis cukikra. A Lézervágott Kincsestár megvalósította az ötletemet pontosan úgy,  ahogy szerettem volna. És régi vágyam volt már az egyik antik csíkos zsákomból varrni egy jó erős és nagy bevásárlótáskát is, ami mindig velem lehet a bogárkámban, és nem kell fölös nejlonszatyrokat hazacipelnem, amiket amúgy sem szeretek, ha mindenképpen muszály, akkor inkább papírtáskát választok.

    

Elsőként megterveztem, hogy milyen legyen, majd választottam hozzá egy szépséges betűtipust, amit kézzel ráhímeztem a zsákra, igyekeztem a csíkokkal azonos piros árnyalatot választani hímzőfonalnak. A bélését bézs-piros kockás anyagból varrtam bele. A füleket pedig két gyerek rövidnacihoz kapott, sosem használt, szétoperált övből és 4 rétegű, megerősített textilpánból készítettem.

    

Ugyanebből a pántból varrtam a béléses oldalra körben egy megerősítést, Ez a fülek miatt is fontos volt, de dekorciónak sem rossz. A két végét masniztam, ami így nem csak csini, hanem a kulcskarika segítségével oda lehet kötözni a kulccsomót is, hogy haza érve ne a táska mélyéről kelljen majd előbánysznom a lakáskulcsokat.

    

És ez lett az első alkotásom, amire hivatalosan felkerült a kis cuki bilétám. Nagyon szeretem így őket együtt. Ha tetszett a bejegyzés, és kíváncsi vagy mire és hová fog felkerülni a többi kis biléta, akkor kukucskálj be a facebook oldalamra, ahol sokféle témában találsz friss és régebbi bejegyzést.

 

Mennyei eledel

FELHŐTOJÁS

A héten láttam a neten ezt a nagyon jópofán elkészített tojást. Nem igazán rajongok a tojásért, sem tükörtojás sem rántotta formájában, de ez a változat annyira megtetszett, hogy feltétlenül ki szerettem volna próbálni. Így ma reggel egy kicsivel több időt töltöttem a konyhapultnál mint egy normál tükörojás estében történt volna, mert azért van ezzel egy picurka macera.

A sütőt (légkeveréses) bekapcsoltam 160 fokra, majd a tojásokat szétválasztottam, a sárgájukat egy-egy mokkáscsészébe külön-külön tettem, egy csipetke sóval, így utólag jöttem rá, hogy egy kis friss zöldfűszer jót tett volna mind az ízének, mind az esztétikai látványnak.

   

A tojásfehérjét kemény habbá vertem izlés szerinti mennyiségű sóval, és amikor már elég kemény volt, hozzákevertem egy maréknyi reszelt sajtot (5 tojást készítettem egyszerre). Sütőpapírral kibélelt tepsibe fektettem 5 szelet sonkás szalámit, majd rájuk kanalaztam a habot, mindegyik közepébe egy-egy kis mélyedést alakítottam ki, és abba zuttyantottam vissza a tojássárgákat. 10 percre bedugtam a sütőbe, és megsütöttem.  Azután pedig megettük.

Próbáljátok ki, reggelire, egy könnyű vacsorára vagy akár különleges feltétként egy finom tökfőzelékhez!

 

 

Időutazás hőlégballonnal

Két projekt egyszerre

Többször előfordul – az igazat megvallva, szinte mindig – hogy még valamit nem fejeztem be, de már új dologba kezdek. Ez azért is van mert bizony egyes reantikok alkotása-alakítása közben várnom kell száradásokra vagy valami apróságra, amit kigondoltam hozzá, de még hiányzik. Sőt halkan megsúgom, olyan is van, hogy a rendszerezéses igyekezetem ellenére sem tudom, éppenn hová tettem azt a valami kisbigyót ami kellene, így a lakás felforgatása helyett belekezdek valami másba, majd csak utamba akad egyszer, aztán befejeződik minden, szépen lassan.

A papírmachéval is így voltam, tudtam, hogy van még itthon egy kis vödörnyi vizibomba, ami méretben pont jó lenne az én kis léghajómhoz, de mivel ezekkel csak nyáron szórakoznak a pasijaim, úgy eltettem, hogy csak no. De megtaláltam, és végre ismét tépkedhettem az antik gótbetűs könyvem lapjait. Ismételten megjegyzem, menthetetlen példányról van szó, ami hiányosan, darabokban, rozsda és egyéb foltosan került hozzám. De úgy vélem méltó alapanyag az én kis dolgaim kivitelezéséhez. Szeretem minden betűjét, a szép érett, besárgult színét, a foltjait, úgy ahogy vannak, és hiszem, hogy sokkal jobb így megmenteni, mintha valahol vmi pincében dohosodna.

Szóval a kis vizibomba felfújva olyan mint a lufi, és ez szolgált alapként. Antik modge-podge-al rétegeket ecseteltem a lufi felületére a kis fecnikből, konkrétan 6 réteg papír van rajta, minden réteg fedésben, és a rétegek között hagytam egy napot száradni az egészet. Amikor készen volt, picit áttöröltem taupe színű waxos ronggyal és 6 dupla szál vékony spárgából csomózással kialakítottam a ballon körüli hálót, miközben a konyhaszekrény felső elemének a fogantyúján lógott az egész. Így könnyedén körbe tudtam forgatni, és ahol kellett, egy pötty ragasztóval segítettem a rögzítést.

      

A kis utazókosárnak vágtam egy lekerekített négyzetes kartonlapot, majd vastagabb spárgával, spirálisan haladva körberagasztottam az egészet. Antik lenvászonból ragasztottam, kötözgettem kis homokzsákocskákat minden tartókötélhez a kosár külső oldalára. A ballon tartózsinórjait a kosár belsejében vezettem ki a kosár aljára, ahol csomóra kötöttem és bojtszerűen lógni hagytam. Tudom, hogy az igaziaknak nincs ilyenjük, de ez az én kicsi alkotásom, és nekem így tetszik, amúgy is dekoráció.

      

A ballonra kis spárgamasnikat ragasztottam körben, és került rá néhány az igazi szárított rózsáimból, kiegészítve aprócska selyemlevelekkel. Ellensúlyként az utazókosárra is kívánkozott egy pici díszítés. Spárgán kívül direkt semmi más szalagot nem akartam hozzá használni, mert annak a puritánsága, és rusztikussága remekül illik az antik könyvlapokhoz, és egyúttal nem viszi el a túl porcukrosan csajos irányba sem az egész alkotás összképét. Többféle dekoráció kavargott a fejemben, de végül a rózsás mellett döntöttem, pont azért, mert nem a megszokott párosítás a rózsa a léghajóval.

A varrógépfiókban röpködő hőlégballonomnál mutatott módszer jó kis megoldás a tálalásához, de most nekem ez mindenképpen a fehér fal elé kívánkozott, és került mellé egy kis kép is, aminek az elkészítése nagyon egyszerű. A pinteresten kerestem egy nekem tettsző rajzot, amit kinyomtattam, majd egy egész könyvlapra transzferáltam. (Direktben lehet a könyvlapra is nyomtatni, de én szeretem, ha nem látszik minden vonal tökéletesen, ezért a transzfert választottam.) Elővettem az akvarellceruzáimat, kiszíneztem és ecsettel elmostam a színeket. Egy sima fehér, ovális képkeretről (ez egy évekkel ezelőtt möbelix-ben vásárolt darab) leoperáltam a fehér szalagokat, majd pocsolya és milk árnyalatú krétafestékkel festettem, koptattam, waxoltam. Végül beletettem a kis művet, szalagot tettem rá, és a hőlégballon mellé biggyesztettem.

      

Ha tetszettek, és szeretnél hasonlóan egyedi alkotásokkal találkozni, csatlakozz a facebook oldalam követőihez, ha pedig kedvet kaptál hozzá, készítsd el a saját kis alkotásaidat és mutasd meg.

Örülök, hogy velem tartottál!

 

 

Édes kis mostoha

a köszméte

Amely akár vintage gyümölcs is lehetne, hiszen olyannyira régies, divatjamúlt, szinte elfeledett az emberek számára. Azonban nekem a gyerekkorom egyik csemegéje volt. Nagyszüleim kertjében terbélyes egresbokrokrok terpeszkedtek a kis árok partján, és gyerekként alig vártuk, hogy beszabaduljunk a kertbe, és marokszámra tömjük magunkba, a fincsi málnával együtt. Nagymamám szörpöt készített belőle. Azóta sem láttam sehol ezt az édes, pirosra érő fajtát (gyöngyösi piros). A zöld, nagyszemű változatával többször van szerencsém találkozni ezidőtájt, rendszeresen veszek is belőle a piacon, igaz sem a párom sem a gyerkőc nem szeretik, sem nyersen sem pedig szószként fogyasztva – nem baj, több marad nekem . (Pedig milyen frissítően mennyei érzés egy finom krémes, tejfeles, savanykás szószt hidegen kikanalazni a maihoz is hasonlatos fülledt nyári estéken.)

 

Tegnap este viszont a zöldségesnél nem hittem a szememnek, mert egy ládában még ott kuksolt egy jó kilónyi ezekből a finom édesre érett (na jó, itt ne a cukorhoz viszonyítsunk ám) csodaszép bíborszínű, kis szőrpamacsos bogyókból. Gyerekkorom óta nem ettem ilyet, hát mondanom sem kell, nem kérettem magam, és még azon frissiben hazaérkezés után tisztítás következett – na jó némi kóstolással egybekötve. Egy nagy adagnyit pedig odatettem a tűzhelyre rottyantottam rajta párat, adtam hozzá 4 evőkanálnyi steviás befőzőcukrot, és alaposan kitisztított üvegekbe kanalaztam. Három kisüvegnyi téli kényeztetés lesz, a fazékban maradt mennyiséget, pedig egy régi cukortartóba tettem.

  

A csodaszép színe, az aromája felidézte bennem  a nagymamáéknál töltött szünidőket. Nem tudom ki szereti és ki szokott befőzni belőle, de számomra ez most egy kisebb csodával ért fel. Legalább volt valami szerencsés is a tegnapi napban.

              

A hivatalosan köszmétének nevezett egres (Ribes uva crispa) a magasabb hegyvidékek erdeiben, sziklákon termő gyümölcs. Régóta ismerik, de nemesítését csak a XVI. század végén kezdték meg. Különösen Angliában volt népszerű, ahol 1740-ben mintegy száz, 1810-ben már négyszáznál is több nemesített fajtáját tartották számon. A magyar nyelvben több néven – köszméte, pöszméte, büszke, piszke, egres – is ismert. A köszméte termése álbogyó, belseje húsos, leveses, 40-50 magot tartalmaz.
Az egyes fajták gyümölcse lehet zöld vagy pirosas, szőrös vagy csupasz, a gyümölcshús íze savanykás. Hazánkban ismertebb fajtái a szentendrei fehér, a zöld óriás, a pallagi óriás és a gyöngyösi piros. A köszméte félig és teljesen éretten is szüretelhető. A termés zömét május végén, június első felében szedik.  A köszméte energiatartalma csekély, 44 kcal (184 kJ) 100 grammonként. A gyümölcsében sok A-, B1- és C-vitamin, 0,8 százalék körüli pektin, 0,5 százaléknyi ásványi anyag (kálium, kalcium, foszfor és niacin), illetve szervezetünk számára fontos elemek, citromsav, gyümölcs- és szőlőcukor található. A benne található nyomelemek miatt rendkívül értékes a szervezetünk számára. Míg Angliában évszázadok óta népszerű volt ez a bogyós gyümölcs, Franciaországban még csak saját neve sincs az egresnek, egyszerűen csak groseille de maquereaunak, makrélához való ribizlinek hívják, mivel szinte csak makrélához adják mártásként.

 

Lady Lavender

vagyis az én levendulahölgyikém

 

Pár hete Pannonhalmára készülve készítettem ezt a sikkes levendula hölgyet, egyszerű hozzávalókból, amit igazából mással is lehet helyettesíteni. Mivel pedig erősen levendulaszezon van, megosztom veletek az elkészítésének a menetét, hátha valaki kedvet kap hozzá.

    

A csipkés napernyőhöz kerestem egy megfelelő méretű – ez kb 10 cm átmérőjű volt – kerek csipketerítőt. 8 db fogpiszkálót és egy kampósra hajlított vastagabb drótot lefestettem levendula színű krétafestékkel, és amint megszáradtak, méretre vágva felragasztottam a terítő megfelelő részeire a fogpiszkálókat, majd elrendezve a merevítőket, kialakítottam a napernyő csúcsát, és alaposan áttekertem lila cérnával, majd kötöttem rá egy masnit. Egy aprócska csokrot is készítettem, aprócska masnival.

  

A testéhez csokorba szedtem a levendulát, amelynek a közepébe egy saslikpálcikát erősítettem, és jó szorosan áttekertem spárgával. Kiszabtam a ruhát egy foltos, szakadt régi terítő szép részéből, majd a nyakrészen rákötöttem, hátul pedig összeragasztottam a ruhácskát. A nyakrészhez erősítettem a papírspárgára csomózott fagyöngyöket, ez lett a karja és a keze. Majd a sasikpálcát rövidebbre vágtam és ráragasztottam a fejének szánt papírmasé golyót, de előtte még levágtam a ruhája túllógó felelsleges nyakrészét. Egy picurka kalapot – ezt oázisban találtam – levendula színre festettem, majd ráragasztottam a buksijára, gyűrt szalagot erősítettem rá, amit a nyakába kötve masniztam.

    

    

Ha tetszett készítsd el, ha kérdésed lenne, keress bátran!

 

Kettőt egy csapásra

avagy újabb kis kedvencek

Nemrégiben bukkantam rá két nagyon szép állapotban lévő régi faházas darálóra. Az egyik kicsit klönlegesebb darab a fém szélekkel, a másik pedig a kis csorba fiókjával olyan kis bájos. Eredetileg festeni gondoltam, de a sarkokon látható precíz csapolások, olyannyira megérdemlik, hogy ne dugjam festékréteg alá valaki aprólékos munkáját, hogy inkább natúran hagytam. Zsíroldóval óvatosan megsikáltam, majd alaposan megszárogattam.  A csupasz, régi fára általában waxot kenek, mivel sokkal jobban szeretem a waxolt fafelületeket mind simításra, mind színre, mint a lakkozottakat. Főleg az ilyen kis régi tárgyaknál. A natúr wax nagyon szépen beivódik a fa rostjai közé, egyúttal csodaszépen elmélyíti a fa színét, ezáltal pedig élesebbé válik a faerezet rajzolata is.

    

A kis csorba fiók belsejéhez választottam egy szolíd mintás scrapbook papírt, amit beszabtam és beragasztottam a mini helyre, majd a széleken a fölösleges  papírt csiszolóvászonnal távolítottam el, és kicsit a papírt is waxoltam.

  

A kis egyszerűen romantikus darab pedig megérdemelt egy ilyen kis csodát. A szárított rózsáimból és apró mezei virágból egyszerű koszorút kötöttem hozzá.

    

A kis faragott, kőhatású táblát decor clayből öntöttem. Ha tetszett ez a kis összeállítás, nézd végig a korábbi reantikokat is, vagy látogasd meg a facebook oldalamat is.

Köszönöm, hogy velem tartottál!