“Tollpihés” koszorú

Így is lehet

Ugyan valóban tollpihék vannak ezen a koszorún, de igazából mégsem. Madártoll alakú saját készítésű papírdarabkákat rögzítettem a kecses koszorúalapra. Segítségül hívtam a sokak által nagyra becsült vágógépet, de igazából anélkül is megvalósítható, csak kicsit tovább tartana.

 

Mindenképpen régies hatású papírt szerettem volna használni, de igazából bármilyen megfelel a célnak, izlésünktől függően. Nekem most ez a besárgult hatású újságpapírszerű csomagolópapír tetszett, így abból vagdostam ki a sizzix segítségével a különféle formájú és nagyságú tollpihéket. Azt szerettem volna, ha elég összevissza minták jönnek ki, így nem sokat variáltam az illesztgetéssel. Minden formából páros számút készítettem, ugyanis a kivitelezés szempontjából egy-egy elem két félből áll, amelyeket a következőképpen alkottam meg:

 

ragasztózás,                                     vékony drót beillesztése,

és végül egy másik darab ráillesztése és összenyomkodása, hogy jól összefogja a ragasztó.

 Így néz ki egy elem, majdnem készen.

Ugyan elég egyszerű koszorút szerettem volna, minden más egyéb dekor nélkül, de még egy pici plussz kellett rá, amit a bélyegzőpárnáim segítségével oldottam meg. Kiválasztottam a megfelelő színeket, és óvatosan maszatoló mozdulatokkal, a kis tollak szélét, valamint a közepén végighúzódó drótot kissé koszosítottam.

 

 Többféle színt is használtam ehhez a művelethez.

Sőt segítségem is akadt (ismét).

 

Majd az elkészült darabokat a vékony drótok segítségével rögzítettem az alapra, és itt-ott gyűrögettem a formákon, hiszen a drót miatt a kívánt pózba állíthatóak.

Bármilyen más formával meg lehet próbálkozni, nálam még több ilyen fog készülni abban biztos vagyok. És ez az a fajta dekoráció, amit szinte minden évszakban kitehetünk, mert simán illenek hozzá a karácsonyi kiegészítők, de pl. majd a húsvéti tojások is.

Hamarosan itt az első adventi gyertya gyújtás napja, és sokan már lázasan vagy éppen ráérősebben készülődnek az ünnepi dekorációkkal. Nálam ez is annak egy része lesz, de szeretek olyan dolgokat is készíteni, amit majd nem kell Vízkereszt után elcsomagolni ismét a dobozok, és a szekrények mélyére.

Ha tetszett az ötlet, és szívesen látnál hasonlóakat, hasonló stílusban a karácsonyi készülődés alkalmával, akkor kövesd a facebook oldalamat itt találod, ahol sok ötletes, olcsó és egyszerűen elkészíthető dekorációt készíthettek majd velem az ünnepváráshoz.

Szép napot!

 

 

 

 

Belga finomság

Mert kell egy kis kényeztetés

Sokszor sütöttem már gofrit, és többféle receptet is kipróbáltam, de valahogy egyik sem volt az az igazi, amire azt mondtam volna, hogy na ez álmaim gofrija. De ma rátaláltam, és tudom, hogy ezután ha ismét belga gofrit szeretnék enni, ebben sosem fogok csalódni. A neten bukkantam rá erre a nem túl egyszerű elkészítési módra. Mivel a mennyiségek nem voltak túl nagyok, és ezért nem akartam bekoszolni a robotgépet, végig kézzel habosítottam és kevertem a tésztáját. Jól esik néha úgy főzni, ahogyan anno nagymamám, akitől kislányként sokmindent tanultam és lestem el a konyhában.

A hozzávalók:

13 dkg liszt amiben elkevertem egy késhegynyi sütőport
4 tojás
100 gramm olvasztott vaj
2,5 dl tej
10 dkg kristálycukor
kiskanálnyi vaniliakivonat vagy vaniliás cukor valamint egy csipetnyi só
 
A vajat megolvasztottam, a tejet felforraltam és félretettem hűlni. A 4 tojás sárgáját a cukorral és a vaniliaaromával habosra kevertem, majd hozzáadtam a tejet. Egy nagyobb tálba szitáltam a lisztet a sütőporral, majd lassan adagolva hozzákevertem a tejes-cukros-tojásos-vaniliás keveréket, az olvasztott vajjal együtt és a csipet sót. A tojásfehérjét habbá vertem, és óvatosan belekevertem a lisztes masszába azt is.
 
A gofrisütőt jól bemelegítettem, majd kisütöttem a masszából a finoman illatozó gorfikat. Az első kettő beleragadt, amit nem értettem miért, hiszen volt vaj a masszában, és csak reménykedtem, hogy a többivel nem ez fog törénni. Amúgy nem is baj, hogy az elsők darabokban kerültek ki a sütőlapok közül, hiszen úgyis meg kellett kóstolni! Az illatok után már alig vártam, hogy beleharaphassak. És most nem öndicséretként, mert én sütöttem, de nagyon finom: könnyű, édes és ropogós külső burok, egy leheletvékony belső puha tésztával. Tökéletes! És a többi épségben került ki a sütőből.
Azt hiszem, nem is illene hozzá jobban más, mint a lágy tejszínhab és valami finom gyümölcs. Ami ezúttal az ízén felül, az esztétikai élményen is klasszisokkal javított, az a gránátalma volt. Imádom a kis pukkanó rubinpiros bogyókat. A macerás tisztítása után az elfogyasztása tényleg felér egy élménnyel.
 
Mennyeien könnyű, ropogós is – puha is, és bevallom sokkal finomabb mint a palacsinta. A mai tárkonyos ragulevesnek méltó párja volt az ebédnél.
Szeretek főzni, és sütni is. Ha szeretnél még több receptet olvasni, akkor kattints ide .
Köszönöm, hogy velem tartottál!

 

Miniprojekt – dekorálj velem

Ajándékcsomagolás egyszerűen és egyedien

Szeretem a frappáns, kicsit különleges, de mégis egyszerű dolgokat. Szinte minden téren így vagyok ezzel, hiszen minek túlbonyolítani bármit is? Most egy olyan ötletet hozok, amihez nem kell igazán nagy kézügyesség, azonban cserébe mégis látványos végeredményt kaphatunk.

Pár hete egy jópofa, sima csomagolópapírszerű vastagabb kartondobozt találtam az egyik hobbyboltban. A decorlabortól pedig már volt egy szép stencilem, ami majd falra fog kerülni, de nem bírtam magammal és feltétlenül ki kellett próbálnom. Így a két dolog találkozott a fejemben. Ugyan nem volt rossz az eredeti sötétbarna szalaggal sem, de én egy picit továbbgondoltam, és ünnepien csillogó kiegészítőt kapott, hozzá pedig leheletfinom selyemmasnit. A végeredmény számomra igazán légies és finom lett.
 
Hozzávalók:
bármilyen sima kartondoboz, szivacsecset, gyorsan és átlátszóra száradó ragasztó, finomszemcsés csillámpor, stencil és maszkolószalag
 
Kivitelezés:
a stencilt rögzítettem a dobozra, majd maszkolószalaggal kitakartam a nem kívánatos részeket, és szivacsecsettel stencileztem, azonban most nem festéket használtam, hanem ragasztót (pl. pentart expressz) és nem spóroltam vele, minél vastagabb rétegben marad fenn a ragasztó, annál több csillámpor ragad bele, és annál szebb lesz a minta. De azért arra figyelni kell, hogy ne szivárogjon be a stencil alá.
A gyorsan száradó ragasztó miatt szinte azonnal rá kell szórni a csillámport, és lehetőleg jó vastagon, majd óvatosan eltávolítani a stencilt.
Nem kell ám megijedni, hogy a csillám máshová is szóródik a dobozon, a teljes száradás után finom ecsettel le lehet róla söpörni, és csak a ragasztózott részeken marad meg a havas-jeges hatású szépséges minta.
Nálam a jeges/havas hatás elérése volt a cél, de színes csillámmal is ugyanúgy működik a dolog, ha éppen arra vágyik valaki. Sőt pl. egy fekete dobozon, fekete csillámmal különlegesen elegáns mintázatot lehet készíteni.
A legjobb pedig, hogy ezt a trükköt be lehet vetni pl. fenyődísz vagy mécsestartó, esetleg tükör dekorálására is. Azért arra érdemes figyelni, hogy ne vidd túlzásba, hiszen a – kevesebb több – elv ezúttal is érvényes.
Köszönöm, hogy velem tartottál, ha bármilyen kérdésed van, tedd fel bátran!
Ha további ötleteimre is vevő vagy, akkor kövesd a facebook oldalamat, amit  ide kattintva megtehetsz .

 

Időutazás Vácott

Egy varázslatos hely

Van egy kis csodavilág – egy kétszintes menyország – ahová ha betér az ember, akkor elveszíti minden időérzékét, elfeledkezik a külvilágról és átadja magát annak a különös miliőnek amit csak ezek a régi tárgyak képesek nyújtani. És kérem itt, a mindenféle korból és helyről származó tárgyak között (direkt nem írtam bútorokat, mert van itt minden más használati és dísztárgy is) szinte megáll az idő, vagyis mégis inkább repül mert olyan sokmindent szeretnénk megnézni, hogy egy hét is kevés lenne rá és pikk-pakk már záróra is van. Jó megérinteni egy-egy míves, akár többszáz éves kézzel készült darabot, kinyitni a kis rekeszeket a lehajtható írólapos szekrénykében, vagy csak megnézni, hogyan is működik egy-egy szép régi zárszerkezet a gazdagon díszített antik bútorok ajtajain, fiókjain. De viszont láttam itt a nagyim csíkos lisztesbödönjét, szülővárosom Gyuszibolt-jának berendezéséhez hasonlatos szatócsboltocska polcát, vagy a régi típusú iskolapadokat, amilyenhez hasonlóban még kisiskolás korombon ültem. Sajnos elég kevés idő jutott a bejáráshoz, és biztosan vissza kell még mennem (párszor). Ha tehetitek, ne hagyjátok ki! Ha idősebbek vagytok, akkor talán épp itt az ideje egy kicsit nosztalgiázni, ha pedig fiatalabbak, akkor megismerni egy szeletkét a múltból.

A továbbiakban beszéljenek helyettem a képek, a teljesség igénye nélkül.

 

 

 

 

 

 

 

 

  

  

 

És mindenki megtalálta a családból a maga szórakozását:

 

Ha egy kis időutazásra vágysz, akkor ott a helyed!

A fotók az Ódon Fon Kft váci raktárüzletében készültek, engedéllyel.

 

Bogaras vagyok?

Félix nyuszi nem nekem való!

 

A facebook-on bukkantam rá erre a cuki kis skót-kockás bőröndre, amire még a gyerekek kedvenc Félix nyuszija is fel volt ragasztva. Kis mérete viszont nagyon vonzó volt, és az egyre szaporodó kreatív kellékeim átlátható és rendezett tárolására bizony szükségem is van különféle tárolási lehetőségekre, amelyek praktikusságuk mellett, nem utolsó sorban dekoratívak is, és az én stílusomat tükrözik. Ez a kis kartonpapír-bőrönd sem úszta meg az átalakulást. Igaz menet közben változott picit a koncepció, de ez végül is előnyére vált.

Itt kezdődik a történet (cuki és csini meg minden, de azért nem tudtam magam elképzelni ezzel) :

 

Kezdetnek alapos törölgetés, nyúlkilakoltatás és kis csiszolás – na innen már nincs visszaút! A fa  merevítéseket is megcsiszoltam.

  

Első körben 1 réteg old white alapréteg, majd a kipróbálásra beszerzett Autentico krétafesték következett két rétegben Aged Zinc árnyalattal. A koptatás-visszacsiszolás miatt kellett a világos alap. Amikor ez megvolt, elővettem három stencilmintát, és találomra bemintáztam a bőröndke tetejét, After Rain árnyalattal. A stencilmintát nem szeretem ha nagyon határozottan jelen van és élesen körvonalazódik, azért jól megcsiszoltam az áttetsző waxréteg felvitele előtt.

  

A wax várhatóan mélyített a festék színén, ami addig is nagyon tetszett, de ezután már teljesen elvarázsolt.

  Wax nélkül és wax-al kezelve.

A bőröndke belsejét after rain árnyalatúra szerettem volna festeni, de sajnos a festék nedvességtartalma felhólyagosította az eredetileg bele ragasztott mintás papírt, ami száradás után sem simult vissza. Így az eredeti tervet el kellett vetnem, és picit továbbgondolni, hogy mit is kezdjek vele. Van ugyan még egy darabka színben is passzoló tapétám, de sajnos kevés lett volna, vegyesvágott kényszermegoldást pedig nem szerettem volna. Ezért támadt az az ötletem, hogy az egyik antik kéziszövött lenvásznam maradékát használom fel ide. Ez a darab nem volt túlságosan szép, volt rajta két kisebb folt is, amelyeket egész jól ki lehetett hagyni ebből a munkából.

De ha csak úgy simán használtam volna fel, akkor semmi különleges nem lett volna benne, viszont vérbeli bogaras csaj vagyok, így megkerestem azt a VW bogaras mintát amit épp ide képzeltem el. Így már pont telitalálat lett. Az autót transzferfolyadékkal vittem át a textilre, és közben cidriztem, hogy szépen sikerüljön, mert ez egy jó két tenyérnyi nagyságú minta, ami elég sötét is, szóval lehetett volna iszonyatosan rossz is a végeredmény. De sikerült, és nagyon tetszik!

  

majd az egy sorral lefestett belső részre fektettem, beigazítottam, és elkezdtem beragasztani az anyagot a kiskoffer belsejébe.

 

Ugyan a széleken visszahajtva ragasztottam le a vásznat – igazodva az eredetileg fém keretrész vonalához – de valami egyszerű szalaggal mégis szerettem volna kicsit keretet adni ennek a rögtönzött képnek. A szalagjaim között lapult ez a natúr pamutpántlika, a közepén húzódó varrott csíkkal. Tökéletesebbet el se tudtam volna képzelni ide.

 

Alakul … a visszahajtott szél már önmagában is szép, a bőröndke alsó részének a szélére ezért nem is ragasztottam a szalagból, hiszen ott minta sincs.

 

 

 

 

 

A szalag kezdete és vége pedig egy csajos masnit alkot.

 

 

 

 

 

 

És akkor a belső rész teljes pompájában 🙂

  

A külsö részen a fa merevítőkön  sötét wax-al kicsit még mélyítettem, és a műanyag fogantyún is frissítettem kicsit, hogy szép fekete legyen.

  

Emlékszel még a kiindulási állapotra? Hát merőben más lett, ugye?

  

Ezt már örömmel fogom nyitogatni, és büszkeség tölt el, ha ránézek. Egy darabig egy kedves ismerőssel festegettem – Rozália szintén egy bőröndöt csinosított.

Az Autentico festéke jól szerepelt és hamarosan jön egy újabb szín kipróbálása, hiszen lassan el kell döntenem, hogy a fiam antik pácos bútorainak kamaszosításához melyik árnyalatot fogom használni. És bevallom ezeket a főpróbákat nagyon élvezem.

Ha kérdésed van a munkafolyamatokkal kapcsolatban, vagy csak tanácsot szeretnél kérni, esetleg nálad is lapul otthon egy ilyen kis táska, de egy kis bátorításra van szükséged, mert nem mersz belevágni az átalakításba – nyugodtan keress, szívesen segítek amiben csak tudok.

 

 

 

 

Virágkötészet – gyakorlat reantikkal

Az én “csipkebogyóbokrom”

Az ősz tobzódik a tobozokban, bogyókban, gesztenyékben, ágacskákban és mindenféle színes falevelekben. Ezekből pedig – szinte ingyen – nagyon hangulatos és időszerű dekorációkat készíthetünk. Az én kiskamaszom már jócskán túl van a gesztenyemarci korszakon, ellenben én hamarosan második gyerekkoromat élem 🙂 és szívesen megállok itt-ott, hogy úton-útfélen összeszedjek mindenfélét, amiben fantáziát látok. Tavaly már készítettem egy kb. kéttenyérnyi méretű koszorúcskát csipkebogyóból, ez volt az:

ugyanis mindig csak halogattam a bogyók begyűjtését. Addig-addig, mire túl késő lett, és a tömérdek csúnyácska csipkebogyó között csak nagyon nehezen sikerült egy kis halomnyit  zsákmányolnom.

Idén viszont szemfülesebb voltam. Ráadásul új lelőhelyeket is feltérképeztem a környéken így hét elején – a metszőollóval felfegyverkezve – elindultam gyűjtögetni. A környező utcákban voltak a kiszemelt vadászterületek, ahol szép hosszú indákat is találtam. Ezekből pillanatok alatt remek kis koszorúalapot tekertem.

  

Ja persze könnyű nekem ilyen szuper kis kreatív asszisztenssel. Ugye?

Megtisztogattam a bogyókat, mivel a gyűjtés napján nem volt időm a koszorút elkészíteni, a levelek már kezdtek száradni – de sebaj, a bogyó volt a cél. Vékony virágdróttal elkezdtem a kis csokrokba szedett csipkebogyós ágacskákat az alaphoz rögzíteni.

  

A következő adaggal az előzőek szárait takarva haladtam tovább az alapon. Ekkor jött a kopp, mert elfogyott  a hatalmas készletnek tűnő bogyóhalom. Így másnap amikor elindultam a bogárkámmal, a metszőolló ismét ott lapult a táskámban. Szerencsére, mert egy útlezárás miatti kerülőút szélén csodaszép csipkebogyókra találtam. Hörcsög módra próbáltam minél többet összegyűjteni, no nem a pofazacskómba, csak egy papírzacsiba, és hazaérve szinte első dolgom volt befejezni az előző este elkezdett koszorút.

  

Eredetileg mahónia-leveleket akartam a bogyók közé tűzni, de szerencsére szép borostyán-indákat is találtam. Így változott a terv, mert a borostyánnal tekertem körbe a kész koszorút. Még nyáron találtam ezeket a kis fatáblákat, az egyikre krétával köszöntést írtam, és egy darabka spárgával felmasniztam a koszorúra.

  

Ami a legjobb az egészben, hogy szinte semmibe sem került ez az egész, mert a koszorúalaphoz valót, a csipkebogyókat és a borostyán indákat, az utcán gyűjtöttem. Tévedés ne essék, nem a parkok vagy mások szépen ápolt készletét dézsmáltam meg, hanem onnan szedtem le, ahol senkinek nem hiányzik: az indák pl. egy elhanyagolt telek magas kerítése mentén futottak felfelé kapaszkodva. Vidéken élők talán előnyben vannak, mert ott könnyebb ilyeneket gyűjtögetni, de én pl. a XI. kerületben mászkáltam kicsit, és még itt sem lehetetlen ezt véghezvinni, csak nyitott szemmel kell járni.

A maradék c vitamin bombákból egy másik koszorút is kötöttem. A második adag gyűjtésnek nagyon szép egészséges levelei voltak, így azzal együtt kerültek a kis ágvégek az alapra.

Sokféle bogyós ág van ilyenkor, és csodákat lehet alkotni belőlük, és valljuk be, nem terheli a pánztárcánkat sem. Cserébe pedig csodálatos ajtódísz fogadhat bennünket hazaérkezéskor, vagy akár ajándékba is adhatóak ezeket.

Bátran kezdj hozzá, kirándulás közben a legjobb gyűjtögetni, hazaérve pedig készíts valami szépet és mutasd meg!

Köszönöm, hogy velem tartottál! Örömteli alkotást kívánok!

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 5. rész

Ajtógombok

igazából nem is nagyon divat az ilyen fajta ajtógomb, mert minek is? Elvégre ott a kilincs. De amikor az utcáról nyílik egy ház bejárata, akkor nem túl praktikus, főleg mert mindig kulcsra kell zárni az ajtót, hogy a nem kívánatos egyének ne sétafikáljanak csak úgy be kényükre-kedvükre az otthonunkba. Velencében szinte minden ház bejárata a kis gyalogutcákról nyílik, ezért itt nagy hagyománya van ezeknek a hasznos kis fémbigyóknak. És hát nem is az olaszok lennének, ha ezek sem ilyen dizájnosan néznének ki. Az újabbak szinte kivétel nélkül egyszerűek voltak, de a régiek! Hát azok már magukban egy kis szemet gyönyörködtető darabok. Nézzétek csak:

  

  

  

   

Az emberalakosak elég egyediek voltak, nem nagyon láttam ugyanabból több darabot.

  

  

őt pl. szórólaptartónak nevezték ki:

egy érdekes fej:

Ez a férfi-nő páros pedig egy duplaszárnyú cseresznyefa-bejáraton díszelgett:

  

Tartogatok ám még ajtó kiegészítőket, de azokat már egy másik albumban nézhetitek meg. Amennyiben érdekel mik lesznek még, nézz be majd az újabb bejegyzésre is.

 

 

 

 

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 4. rész

Fontos apróságok és szép ajtók

a legtöbb fotó a sokféle ajtóról készült. Különféle színű, méretű és stílusú ajtó található szerte a lagúnák városában. Rengeteg közülük szép patinásan öregedett, amolyan teljesen elhanyagolt külsejű féle, azt hinné ez ember, hogy hosszú évek óta nem is használták már, de a házakhoz tartozó ablakokban mégis szépen ápolt növény volt, így tehát biztosan lakott, és akkor meg ugye csak az ajtón közlekednek. (Jó esetben.)

A szállásunkról Pietro jött elénk a Piazzale Roma-ig, és séta közben mesélte, hogy Velence állandó lakossága napjainkban már csak 55ezer körül mozog, és sokan megörökölnek ugyan egy-egy házat, de a horribilis összegű renoválási költségek miatt nem újítják fel, csak hébe-hóba töltenek egy-egy hétvégét pihenésképpen Velencében, vagy annyit sem. Ráadásul a sok túrista miatt sok velencei lakos elhagyta a várost, mert a tömeg miatt a mindennapjaikat élhetetlennek tartották. Az ajtókon ettől függetlenül a szépen kidolgozott és érdekes csengők, levélbedobó nyílások és a névtáblák maradtak.

  

  

Nagyon népszerű a különféle oroszlán és állat-, vagy szörnyfejet ábrázoló csengő. A gyerkőccel csak cumis oroszlános csengőnek hívtuk. (Bevallom némelyiket szívesen kipróbáltam volna, de azért mégsem volt kedvem bunkó túristaként viselkedni.)

   

  

Az előző részletek erről az ajtóról: 

  

  

  

 

Ezt a névtáblát Buranoban találtam, aprócska mozaikokból volt kirakva a ház falára az ajtó mellett. Gondolom nem sűrűn költözködtek 🙂

 

Hazudnék, ha az állítanám, hogy nem voltak csili-vili új bejáratok, finoman aprólékos, kidolgozott részletekkel, de engem valahogy azok nem vonzottak egyetlen fotó erejéig sem. Ezek a régi, kopott-fakult festésűek viszont olyan esetlen bájt sugároztak felém, és csak remélhetem, hogy sikerül egy picit visszaröpíteni pár pillanat erejéig téged is – kedves olvasó – abba a korba és időbe, amikor még ezek az apróságok számítottak. Amikor még esténként átkopogtak, átcsöngettek egymáshoz az ismerősök, szomszédok hogy egy kicsit beszélgessenek, vagy amikor még a postás bedobott egy-egy várva várt levelet azokon a míves nyílásokon.

És elárulom, hogy lesz még ajtós bejegyzés, mert nem csupán ezek a kis részletek ragadták meg a fantáziámat. De arról már a következő bejegyzésben írok.

Érdekelnek a legújabb képes naplóoldalak? A menüpontban a kapcsolat címszó alatt kérheted, hogy e-mailben értesítselek, amint új bejegyzés jelenik meg, így biztosan nem maradsz le semmiről sem.

 

 

Velence “gyöngyszemei” az én szememmel – 3. rész

Ablakok és erkélyek

Az ablak a ház “szeme”, itt tekinthetünk ki vagy kukucskálhatunk be, én azonban csak kiszúrtam magamnak néhányat valamiért egy-egy fotó erejéig. Jellegzetesen reneszánsz és letisztultabb vonalú is van közöttük, de közös bennük az, hogy régiek és nagyon szimpi az, hogy ha teljes egészében nem is, részleteiben igyekeznek megmenteni az utókornak. Ettől lesz lelkük is ezeknek az épületeknek, nem csupán szemük.

   

   

  

   

   

Érdemes lenne máshol is megtartani az értékes és szép régi részleteket egy-egy épületen, legyen az akár egy egész ablak vagy csak egy párkány, hiszen ezektől (is) lesz egyedi és utánozhatatlan egy ház.

Kíváncsi vagy a többi összeállításra is? látogass vissza, hamarosan újabb érdekes és szép részleteket hozok.