A mi asztalunk

A   MI   ASZTALUNK


reantik

Volt egy kerek asztalunk amit nagyon szeretek – igazából még meg is van, csak éppen most darabokban tároljuk – de a tavaly talált álomszékeimhez nem igazán passzolt. Ezt az asztalt eredetileg varróasztalnak szántam, de időközben rábukkantam az ónémet asztalkára és így ettől a szereptől elesett.
Szép esztergált lábai, és lábösszekötői vannak, és jó állapotban is volt – néhány szúnyomtól eltekintve, de azok könnyedén orvosolhatóak voltak. 
A képzeletemben ott lebegett a kép róla, hogy milyen lesz majd a festés után. Az is biztos volt, hogy étkezőasztalként fog tündökölni.
Innen indultunk 🙂

Javítgatás után foltosan, szerencsére megerősíteni sehol nem kellett, jó stabil állapotban vettem.
Kapott két réteg Lignocolor – Light Grey krétafestéket és ezzel le is volt tudva a festés.

Becsszóra letisztítottam, letöröltem, sőt nem is keveset csiszoltam rajta a javítgatás után, de valamiért még így is “megrepedt” a festék száradás után. (A festék forgalmazója szerint nem tisztítottam meg eléggé, szóval ha nem akartok így járni, akkor még egy adag tisztogatás az eredetileg tervezetten felül nem árthat.)
Eleinte bosszantott a dolog, és újra akartam kezdeni az egészet, de adtam neki még egy esélyt. Rátettem az egyik transzfer mintát, és egyre jobban tetszett! 
A wax és az antik wax rétegek után pedig már hálát adtam mindenkinek – főleg a sorsnak – hogy ilyen szép, régies felületet kaptam!
Egyébként sokan direkt repesztéses technikával festenek le bútorokat. Nálam ez a véletlen műve, de nagyon imádom!
(A sötétebb sáv a szék árnyéka a fotón.)

Antik wax-al kezelve és kicsit csiszolva, a szép hajlatok és formák nagyon jól néznek ki.

Ilyen lábakon állunk 🙂

Három oldalra került minta, ez a kis házikó a hosszabb oldalon bújik meg.
Részletgazdag transzfer és véletlenszerű “repesztés”.

A ‘ La vie es belle ‘ párja a szemközti keskenyebb oldalon csakis a ‘ C’est la vie ‘ lehet.
 Közelről innen is egy kép 🙂

Már pár hónapja használjuk az asztalt és bevallom majdnem olyan könnyű ápolni ezt a felületet, mint amennyire egyszerű ezt a festéket használni. A light grey árnyalat ezenkívül natúran waxolva tökéletesen passzol a már évekkel ezelőtt tört- fehér árnyalatú tikkurila festékkel lefestett bútorainkhoz. Az antik waxos változat pedig csak gazgadabbá teszi a lakásban található árnyalatok összhangját. 
Szeretem.
reantik