Mini tavasz

* mini tavasz *

Elcsábultam. És nem másra, mint ezekre a kis “zöldségekre”. Persze ehhez azért az is hozzájárult, hogy csodaszép napsütésben mentem tegnap vásárolni. 
De ugye milyen dekoratívak 🙂 ezek a cserepek? Hát mit ne mondjak, nekem nem jönnek be túlságosan, különben is vannak szép kosárkáim, virágtartóim, amelyekben hol orchideák, hol más növénykék vernek ideiglenesen tanyát, és most üresen árválkodtak.



Hat cserép hagymás növényke jött velem haza – kalandos útjuk volt, mert bénaságomnak hála, pont a bejárat előtt leestek a dobozról, de szerencsére egyiknek sem lett baja, tavasztündér biztosan vigyázott rájuk.

Na szóval, először is a kosarat dupla nejlonnal kibéleltem, a cserepeket száműztem a kukába, majd beültettem a hagymákat, éppen úgy, hogy még kilátszódjanak.



Majd háromféle mohával takartam a földet a hagymák körül.

A tavasztündérke pedig ott gubbaszt a növények között.

  

És ma már kinyílott az első virágocska 🙂 és már nagyon várom a tavaszt, gondolom nem vagyok ezzel egyedül.

Rea