Balettcipő bekeretezve

BALETT CIPŐ   “BEKERETEZVE”

Nem is tudom már miért és honnan ered a csodálat, csak azt tudom, hogy egy ideje valamiért lenyűgöznek a balett cipők, főleg a spicc balett cipők. 
Alapos utánajárás következett, mert szerettem volna egy párat, no de nem akármilyet ám, hanem természetesen olyat amelyet igazi balerina hordott. Újat bárki tud venni, de az már kompromisszum lett volna, és mivel a részemről ez nem volt elfogadható, hát kutattam és kerestem, telefonáltam és érdeklődtem, mert nem dobálják ám ki az ilyeneket könnyedén. A legtöbben elteszik emlékbe, mert egy-egy előadás vagy szerep kötődik hozzájuk.(Bevallom én sem szívesen válok meg a “vackaimtól”, tehát megértem őket.)
Kezdetnek ugye volt egy használt, de nem szakadt, szép “pointe” cipő, amelyet óvatosan megtisztítottam, és mivel szalag nem volt rajta, hát vennem kellett hozzá.  
No ez sem volt egyszerű művelet, konkrétan több napig tartott – mert az eredeti balett cipőhöz való szalagtól sokkal szélesebbet szeretettem volna, ugyanis tudtam, hogy egy hatalmas masnit fogok majd kötni belőle, az pedig keskeny szalagból nem lenne mutatós. No és itt jöttek a buktatók, vagyis csak egy: a cipő speciális se nem barack, se nem rózsaszín, se nem drapp színe, hanem mindegyikből csak egy leheletnyi, amihez szalagot találni majdnem olyan mint tűt keresni a szénakazalban (szerintem legalábbis), ja és még ott volt az is, hogy min. 2 cm széles legyen a szalag, de az sem baj, ha szélesebb. 
Már kezdtem feladni, amikor az egyik virágosnál megtaláltam a hőn áhított árnyalatot (addig fél balett cipővel a táskámban mentem mindenhová). 
A http://www.noicsizma.hu/-tól rendelt papír hortenziákat éppen nekem találták ki, csupán egy kis átalakítást kellett eszközölnöm rajtuk: ragasztópisztollyal minden kis duplán összefogott virágfejbe berögzítettem a “porzókat”.

Majd felragasztottam a cipőkre, ilyen kis szépségesek lettek:

       

A szalag itt még bumszlinak tűnik, de az árnyalat tökéletes 🙂          

A varróasztalkámon is jól mutatnak, de nem ide szánom őket.

A kompozíció másik eleme egy csodaszép blondel ovális keret, amelyben eredetileg tükör volt, de megszabadítottam tőle.
Alaposan letisztítottam, és bár hibátlan és szép volt ez így is, de az arany nem igazán az én műfajom, és nem is passzolt az elképzelésemhez, azért ecsetet ragadtam.
Tavaly már újítottam fel két blondel képkeretet az egyik ügyfelem lakásaiba, és tapasztalatból tudtam, hogy az az “arany” festék, amivel anno lekenték, szépen visszamászik az új festékbe, akkor Tikkurilát használtam, most AnnieSloan-t, de ugyanaz történt, mindkettő vizes bázisú festék. 

Most az volt a célom, hogy ne tiszta fehér legyen a keret. Antikolni mindenképp szerettem volna wax-al is, kiemelni a gyönyörűséges mintát, és a domborulatokat, ezért vékonyan lekentem OldWhite árnyalattal, és vártam, hogy milyen színű lesz a száradás után. (Bevallom nem volt kedvem kis darabon kísérletezni, mert lecsiszolni egy ilyet ha mégsem tetszik, az a halálom lett volna, így bevállalós voltam és ment az egész egyszerre.)
Amikor megszáradt, nagy volt a boldogság, mert szépen visszaoldotta a friss festék az előző réteg pigmentjeit, amely ezúttal olyan púderesen rózsaszínes-drappos lett. Tökéletes! (Lesz majd az antik wax után 🙂 )

 Egy közeli a festés-csiszolt koptatás után. Itt láttszik az új szín.

Waxolás előtt szép csíkos tapétát kapott a keret hátulja. Ez takarja a polcaink hátfalát, a fiókok belsejét és néhány kép paszpartuját. 
Az egész felületet beragasztóztam, majd rásimogattam egy puha ronggyal a tapétát, száradás után levágtam a fölösleget és körbecsiszoltam.
Majd jöhetett az antik wax, hogy kiemelje a mintát és rátegye a pontot az i-re. Tökéletes összhatás, és bár nem vagyok a pasztellszínek rajongója, de ezt imádom.

A waxból került a tapétára is, naná hogy azért, hogy réginek tűnjön. Igaz a fal felől nem látja senki, de én tudom, hogy ott is szép és nem is én lennék, ha nem figyelnék erre is. Szerintem ez így tökéletes. Talán maximalista lennék? Hm. Ki tudja?.
Ami igaz az igaz, hogy a vártnál később került fel a helyére, mert azt a kis képtartó bigyót valamiért mindig elfelejtettem venni. Eredetileg kellett volna itthon lennie, mert tudom, hogy tavaly vettem egy csomót, de hát a szenilitás a korral jár. 

Minden készen, már csak fel kell tenni.

Ami nem volt ám olyan egyszerű mint hittem, hiszen minden fifikás trükköt alkalmaznom kellett, hogy pl. a dupla szalagból kötött dupla masni úgy álljon, ahogy kell, a cipők se forduljanak el. De megvan – és hát, most olyan jó ránézni! Minden stimmel, a fal és az egész összhangja. (Most egy kicsit megújult a hálószoba. Cserébe új helyet kell kitalálnom annak a scrap képnek ami eredetileg itt volt, de azt hiszem azzal is meg fogok birkózni 🙂
Köszönöm hogy olvastál 🙂
rea